//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- Dr. BUCSAY Mihály: Reformátorok úrvacsora
vitái. A Sárospataki Főiskola (IV/1.) Kiadványai 1942.
- Dr. BUCSAY Mihály: Reformátorok úrvacsora
vitái. A Sárospataki Főiskola (IV/1.) Kiadványai 1942.
:

REFORMÁTOROK ÚRVACSORAI VITÁI 1 - 8

REFORMÁTOROK ÚRVACSORAI VITÁI 1 - 8


BUCSAY MIHÁLY

 Reformátorok úrvacsorai vitái

1. A reformátorok úrvacsoravitáinak egyháztörténeti jelentősége. Kezdetben egységes evangéliumi mozgalom a reformátorok úrvacsoravitái miatt szakadt elszigetelt csoportokra. E viták szomorú egyháztörténeti jelentőséget elsősorban ez a tény adja meg. Másfelől azonban rendkívüli erővel jellemzik a reformátorok teológiai gondolkozását is.

Nem az úrvacsoratan volt az egyetlen, amiben a reformátorok eltértek egymástól, vagy ami esztendők folyamán másként alakult az egymástól távol eső szászországi és svájci reformáció területein. A helvét reformáció pl. sokkal többet mellőzött az istentiszteleti rendtartás középkori elemeiből, mint a vittenbergai, egyház szervezetében, valamint a világi hatósághoz való viszonyában pedig már kezdettől más vágányokon haladt. Efféle szertartási vagy egyházkormányzati különbségek azonban Luther felfogása szerint sem vonhatták maguk után a reformáció gyülekezetei között a keresztyén testvériség megszakadását. E kötelékek szükségszerű felbomlását csak hittani különbség idézhette elő. Az úrvacsora értelmezésében éppen ilyen hittani eltérés támadt, hatalmasodott el és vezetett mintegy félszáz éven át szüntelenül folytatott egyeztető kísérletek ellenére is a lutheri és a svájci irány külön egyházi keretekben való szervezkedéséhez. Ezt a hitbeli peres kérdést kívánjuk most nyomon követni, még pedig a bibliai alapoktól kezdve a középkori fejlődésen és az élőreformátorok kritikáján át el a reformátorok nézeteiig, a kirobbanó ellentétektől az egyeztetési kísérleteken át azok Melanchthon halála után bekövetkező végleges meghiúsulásáig.

2. Az úrvacsora az Újszövetségben. A miseáldozat, és központi szerepe a középkori egyházban. Az utolsó vacsora történetét az első három evangélista és Pál lényegében egybehangzóan írják le. Az utolsó napok időrendi előadása során egyedül János nem szól az úrvacsora szereztetéséről. Ebbe az összefüggésbe tartozik azonban bizonyára János 6:26-63. A. Friedrichsen szerint Jézus és tanítványai utolsó vacsorájának nemcsak a pászkabárány elköltése adott ünnepi jelleget. Az utolsó vacsora is a Jézus és tanítványai körében sűrűn megismételt vallásos jellegű étkezések egyikének tekintendő. E közös étkezéseken a tanítványok úgy vették Jézus kezéből a kenyeret, mintha a Messiással máris Isten országában volnának (Luk. 14:15). Jézus maga törte meg a kenyeret és nyújtotta tanítványainak. Ebben a már kialakult keretben helyezkedett el a pászkabárány elköltésével kapcsolatos utolsó együttlét és,ebben helyezhető el az úrvacsora szereztetése is (Revue d'histaire et de philos. relig., Strasbourg 1937. 337-356.). Az ünnepélyes közös étkezések a Messiással együtt a feltámadás után is folytatódtak (Luk. 24, 26; Csel. 1, 3.). Az emmausi tanítványok a kenyér megtörésének módjárói ismertek rá Jézusra. Az ünnepi közös étkezések a mennybemenetel után is megismétlődtek (Csel. 2:42, 46.). Ekkor azonban, Jézust, nem lévén többé köztük, a kenyér és a bor helyettesítették. A kenyér és a bor közös vételekor megismételték az úrvacsora szereztetési igéit. Az úrvacsorázás mindennapiból (Csel. 2:46) azonban lassanként vasárnapivá vált már az újszövetségi korban is., I. Kor. 11:20-ból még nem tudjuk biztosan kiolvasni, Troásban azonban már ez volt a szokás (Csel. 20:7). A testi táplálékfelvételnek, kezdetben még egyik mellékcélnak, az elhalványodása már Korinthusban megkezdődött (I. Kor. 11:34).

Amilyen világosan tanítja az Újszövetség, hogy az őskeresztyén gyülekezetben az úrvacsorát Krisztus rendelése szerint rendszeresen megünnepelték, épp oly kevés szabatossággal emlékezik meg róla, hogy milyen hittani értelmezés állott e szent cselekmény háttérében. Az idevonatkozó szentírási részek vizsgálata alapján két rokon irányban látunk futni szálakat. Az első szerint az úrvacsorát az őskeresztyének a pászkabárány ünnepével azonosították, csakhogy természetesen az Újszövetség Bárányát, Jézust helyezték a pászkabárány helyére. Amint annak húsát az Istennel kötött szövetség és az egymás közti együvé tartozás jelekén tette az Ószövetség népe, ugyanúgy eszik most Krisztus tanítványai a kenyér és bor színe alatt, rendelése szerint, Uruk testét és vérét. A másik irány némi gnosztikus hatásara mutat. A Didache úrvacsorai imádságai kifejezetten lelki ételnek és italnak nevezik az úrvacsorai eledelt. Még élesebben nyilvánul meg ez az értelem János evangéliumában. Itt Jézus Krisztus egy új világ, a lélek, a világosság, az igazság, az örökélet világa. Testének evése és vérének ivása ebben az új világban való részesülés. (Ján. 6:49 63.) Egyébként azonban János evangéliuma is homályban hagy abban a később oly nagy szerepet játszó kérdésben, hogy Krisztus testének és vérének élvezése testi vagy lelki eledel módján értendő-e? Jánosnál ugyan Jézus többször is kifejezetten testének evéséről és vérének ivásáról szól (Ján. 6:53-57.) a 6. rész 63. verse szerint viszont „A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit”. A problémát, hogy Jézus teste és vére a jegyekben maszsziv reális módon, vagy általuk csak mintegy jelezve, lelkileg van-e jelen, Pál apostol sem oldja fel. Legrészletesebb megnyilatkozása Igy hangzik: „A hálaadásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-é? A kenyér, amelyet megeszünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-é? Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk". (I. Kor. 10:16 s köv..) Az Efézusi Levél 5. részének 29-30. versei is, amelyek bizonyára az úrvacsorára vonatkoznak, csak a gyülekezetnek Krisztus által való tápláltatásáról és vele való legbensőségesebb közösségéről szólnak. Az apostol mindössze ennyit mond: ,,soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte: hanem táplálgatja azt, miképen az Úr is az egyházat; mert az Ő testének tagjai vagyunk, az ő testéből és az csontjaiból valók." Az Úr által való tápláltatásról szólva Pál más helyen olyan kifejezéseket használ, amelyek a spirituális és szimbólikus felfogás irányába mutatnak: „(A mi atyáink) mindnyájan egy lelki eledelt ettek és mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt." (I. Kor. 10:3-4.) Hasonló kifejezés: „Mindnyájan egy lélekkel itattattunk meg.” (I. Kor. 12:13.) 

Tanulságképpen megállapíthatjuk, hogy az Újszövetségben az úrvacsora hittani hátterének csak két vonása domborodik ki teljes határozottsággal: 1. Az úrvacsora által Krisztus saját testével és vérével táplálja a gyülekezetet. Ezen a réven olyan szorosan egyesül a gyülekezettel, hogy a hívek neki testévé, egymás között pedig egy testnek a tagjaivá válnak. E világosan kidomborodó két értelem mellett semmiféle határozott felfogás sem emelkedik ki arra a kérdésre nézve, hogy miként táplálja Krisztus saját testével és vérével a gyülekezetet, orális evés útján-e vagy valamilyen, a kenyér és a bor élvezésével párhuzamosan végbemenő, lelki folyamat révén. A reális masszív értelemre mutató, másfelől a szimbolikus beszédmodor annyira váltakoznak egymással az Újszövetségnek az úrvacsorával összefüggésbe hozható verseiben, hogy Jel. 3:20-ban maga az úrvacsora egyetlen metaforává válik, hogy a Jézussal közösségbe jutás kifejezéséül szolgáljon (,,bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem".)

A tan és kultusz megállapításának érdeke már az ókatolicizmusban, méginkább a középkori fejlődés során megkövetelte, hogy az egyház határozott módon döntsön ebben a nyitvamaradt kérdésben is. Ágoston ugyan „látható igének” nevezte a szentségeket, maga az egyház azonban a masszív-orális magyarázat mellett döntött. Tanszerű jelentkezése ennek az átlényegülés (transubstantiatio) dogmája, szertartási kiképzése pedig a miseáldozat. E felfogás szerint Krisztus a kereszten végrehajtott áldozatát a miseáldozatban mindannyiszor megújítja. Az Újszövetség főpapjaként önmagát adja oda tökéletes és elégséges áldozatul, de nem egyetlenegyszer a Golgotán, hanem azóta is minden mise alkalmával.

A katolikus mise hűségesen igyekszik követni az utolsó vacsora minden mozzanatát, hogy t.i. Jézus, miután a kenyeret és a bort Atyjának felajánlotta (offertorium), azt saját testévé és vérévé változtatta át, felmutatta (elevatio) és végül odaadta tanítványainak, hogy azok egyék és igyák, ezzel áldozatából részt kapjanak (communio).

A középkori mise éppen azt a központi helyet foglalta el az istentiszteletben, mint amelyet elődje, az ószövetségi áldozat, a jeruzsálemi templomban. A többi őskeresztyén istentiszteleti alkatrészt (imádság, himnusz, szentírásolvasás, hitvallás) nem nyomta ugyan el, de mint valami törzs köré, maga köré csoportosította, úgyhogy az istentiszteletet istentiszteletté a míseáldozat tette, mégpedig annak magja: a transubstantíatío.

Bár dogmatikailag és liturgiailag benne van a misében mind a Krisztussal egyesülés, mind az általa tápláltatás gondolata is, 5. mégis ezek elé nyomul az áldozati elem: a keresztáldozat megismétlése. Az egyházi tan szerint a mise nemcsak azoknak válik lelki javára, akik jelen vannak és Krisztus által tápláltatnak, hanem az egész egyháznak is, közelebbről pedig annak, akinek javára a mise bemutattatott. Miután az áldozat bemutatása önmagában is hatékony, annak a személyes jelenléte, akiért bemutatták, nélkülözhetővé vált. Elterjedtek az ú. n. magános misék, amelyeken a gyülekezetet csak a ministránsok, esetleg még azok sem képviselték. A gyülekezet megszűnt konstitutív kelléke lenni az úrvacsorának. Így másodrangúvá vált az is, hogy az áldozár a mise igei alkatrészeit a gyülekezet által is értett nyelven és fenhangon mondja-e el? Elhalványodott tehát az újszövetségi úrvacsorázásnak másik alkatrésze is, un. imáknak, himnuszoknak, lekcióknak és főként a szereztetési igéknek együttes elmondása. Mivel pedig a miseáldozat annak is elsőrangúan javára szolgált, akiért az egyház bemutatta, e ponton tág kapuja nyilt a visszaéléseknek. A középkor végén igen elterjedt miséknek pénzen, vagy alapítvány útján való megrendelése. Továbbmenve, a transubstantiatio mágikus-matériális tana kedvezett a nép babonás, csodakórságos hajlamainak. Se szeri, se száma a középkorban az elváltozott jegyekkel űzött babonás eljárásoknak. Azok számára, akik bűnbánaton keresztül járultak az áldozáshoz, még inkább, akik a latin liturgiai szövegeket is követni tudták, megmaradt ugyan a miseáldozat a Krisztussal való lelki tápláltatás szent alkalmának, a többiek azonban, akik az átváltozott kenyeret amulettként hordozták, vagy akik csak pénzen vásároltak javukra olvasandó misét, az úrvacsora elvesztette a személyes hit és erkölcs világában érvényesülni akaró magasztos jelentőségét. A középkori mise magában hordozta minden olyan vallásos cselekmény erkölcsileg kifogásolható következményét, amely dologi módon hoz létre lelki hasznot. Az egyház szempontjából pl. Isten megajándékozó aktusa olyan történéssé változott, amellyel dologi esemény volta miatt az egyház rendelkezhetett, tehát a theurgia egy nemévé.

3. Az elő reformátorok harca a két szín alatt vételért. Wiklif és Husz a misének még nem Krisztus áldozatát megismétlő, tehát áldozati jellegében, hanem a második színnek, a kehelynek a laikusoktól való megvonásában látták a középkori egyház megromlásának nyilvánvaló jelét. Ma már tudjuk, hogy az egy szín alatti áldozás már az Ókor végén, a Római Birodalom utolsó évtizedeiben is feltünt itt-ott. A transubstantiatio tanának meggyökerezésével nőttön nőtt némely laikusok borzadása is a kehelytől, melyben az egyház hite szerint vér van. A teológusok nem kezdtek harcba efféle pszichikai gátlásokkal és segítségére igyekeztek lenni a laikusoknak azzal az elmélettel, hogy Krisztus teste és vére méltóságát jobban meg lehet őrizni, ha pl. az ostyát csak bemártják a kehelybe és úgy adják a hívőnek, mintha az a kelyhet is kezébe kapná. A kehely könnyen kiloccsanhat, az áldozó bajuszán fönnakadhat a szent vér, a torkán félreszaladhat a korty, stb. II. Urbán és II. Paschalis pápák még tilalmazták az egy szín alatt 6. vétel elharapódzó szokását. Később azonban komolyabb teológiai érvet is kitermeltek az egy szin alatt vétel mellett, amely, azután a skolasztika egyházának dogmatikailag megnyugvást nyújtott. E szerínt a két elem közül bármelyik képviselheti a másikat (sub utraque specie), mert ahol ott van akár a test, akár a vér, ott jelen kell lennie Krisztusnak is a maga teljességében. Természetes, hogy az egyházi gyakorlat a két elem közül a könnyebben kezelhető ostyát választotta a laikusok számára. Mégis csak a XIV. században lett ez a szokás mindenütt általánossá. Wiklif az egy szin alatt vételt már úgy tünteti fel, mint a pápás egyháznak egyik legszembetűnőbb és legsúlyosabb, mert Krisztus rendelkezését és az apostolok gyakorlatát önkényesen megváltoztató visszaélését. Jellemzi azt a központi jelentőséget, amelyre a miseáldozat a régi egyházban szert tett, hogy Wiklif tanaiból Róma éppen úrvacsoratanát nyilvánította eretneknek. Jellemző viszont az is, hogy Husz, Wiklifnek ez az egyebekben szinte szolgai tanítványa, továbbá a husziták kevésbé szélsőséges csoportja, az ú. n. utraquisták, nem mentek messzebb a skolasztikus teológia álláspontjánál és csupán azt követelték, hogy akár a kenyér, akár a bor színe alatt áldozhassanak. Lényeges és szinte forradalmi szempontváltozást az egy vagy kétszin alatt vétel kérdésében, mint általában az úrvacsora teológiában, csak az a pillanat hozott, amikor radikálisabb husziták magát Krisztus áldozata megismételhetőségének tanát, vele az átlényegülést vették kritika alá, és helyére egy szimbolikus és sprituális értelmezést illesztettek. Ez utóbbi értelmezés mellett az egy vagy kétszin alatt vétel kérdése nemcsak hogy minden jelentőségét elveszítette, hiszen nem szerepel benne vérrel telt kehely, amelytől gyenge idegzettel meg lehetett borzadni, de egyenesen természetesnek és szükségesnek látszott a kenyér és bor kettősségének fenntartása részint a krisztusi rendelkezés és az apostoli példa miatt, részint pedig a két elem szimbolikus tartalomgazdagsága kedvéért.

4. Luther felfogása az úrvacsoráról. - A mise e centrális szerepe mellett egészen természetes, hogy Luther reformgondolataiban központi helyet foglalt el a miseáldozat bírálata és reformja. Luther felfogása szerint Jézus keresztáldozatának megismétlése nem jelent egyebet, mint golgotai áldozata megüresítését, elégséges voltának tagadását. Már pedig Luther szerint éppen ez az egyszeriségében tökéletes áldozat üdvösségünk alapja. Isten annak, aki hisz, Krisztus helyettes elégtételét elégtételéül számítja be és igaznak nyilvánítja. A megigazultak alkotják az Egyházat, mint Krisztus testét és termik a lélek gyümölcseit. A megigazulásnak az ember részéről egyetlen feltétele van: a hit. Vele szemben a megigazulás szempontjából minden jelentőségüket elvesztik az ú.n. jócselekedetek, pl. a miseáldozattal kapcsolatban templomnak, oltárnak építése, miseruháknak, gyertyáknak felajánlása, misealapítványok tétele. A hit által való megigazulás gondolatának Luther ítélete szerint élesen ellentmondott az a pápás egyházi gyakorlat, amely a golgotai áldozatot megismételte és ezáltal mintegy maga tett szert rendelkezésre ennek hasznai felett.

Irodalmilag Luther „A pápaság babiloni fogságáról” című művében és egy 1520-ban Az Újszövetségről c. beszédében (W. A. 6. 349. s köv.) foglalt első ízben részletesebben állást a miseáldozattal szemben. Előadja, hogy a mise jelen alakjában pontosan ellentéte annak, amit Krisztus az úrvacsora szerzésével elrendelt. Jézus a bűnbocsánatra és üdvösségre vonatkozó ígéreteit akarta testével és vérével, mint áldozatának jeleivel zálogként megerősíteni, a hívőket üdvösségük felől bizonyosakká tenni, egyben Krisztussal és egymás között való egybetartozásukat testével és vérével való táplálás útján kifejezni és ápolni. A pápa azonban mindezt visszájára fordította. A misében nem Jézus ad ajándékot az egyháznak, hanem az egyház ajándékozza meg Istent, hiszen az áldozár Krisztus testét és vérét imádságában áldozatként ajánlja fel élőkért és holtakért. „Jócselekedetté" tette tehát a pápa az úrvacsorát és ezzel megüresítette Krisztus kereszthalálát. Ami a legfontosabb a szertartásban, t.i. Jézusnak szereztetési igéi az ígérettel, azt az áldozár olyan halkan olvassa, hogy a hívek nem értík. Sok misén a gyülekezet maga részt sem vesz. Az ilyeneket többnyíre pénzen, vagy misealapítvánnyal rendelték meg. Luther szemében egy ilyen egyházi gyakorlat, amely pénz ellenében enged üdvjavakhoz jutni, hozzá az úrvacsora szentségének keretében, egyik legszembeszökőbb példája a középkori egyházi tan és gyakorlat megromlásának. E megfontolások következményeként 1521 augusztusában megfogadta, hogy nem olvas többé gyülekezet részvétele nélkül úgynevezett magános misét. Egy 1521 novemberében kelt beszédében [A misével űzött visszaélésről, W. A. 8. 398 (lat.) és 8. 477 (ném.) J minden papot igen komolyan arra szólít fel, hogy az anyagi haszon miatt ne olvassanak többé misét, hanem csak akkor, ha benső szomjúságot éreznek úrvacsorai közösség után. Egyidejűleg azonban óva intette a túlzó újításvágyókat, hogy a mise külső rendjével kapcsolatban változtatásokat hajtsanak végre.

Ebben az utóbbi tekintetben a reformátornak tekintettel kellett lennie egy igen fontos nehézségre. Ez abban állt, hogy a Középkor végére az egyház és a papság anyagi létalapja a miseintézménnyel igen szoros függő viszonyba került. A Középkor végén, az általános vagyonosodás következtében, felszökött a misealapítványok, vele a misemondó papság száma is. (Ismeretes, hogy a római katolikus áldozópap naponta csupán egyetlen misét mondhat, mivel mise előtt nem vehet magához semmi táplálékot, a mise maga azonban az ostya és a bor révén táplálék felvételével jár.) Minden céhnek, a sok vallásos társulatnak, a legtöbb tehetős családnak, de számos magánosnak is megvolt a maga megrendelt miséje valamelyik templom valamelyik oltáránál. Az egyházi vagyont jelentő alapítványokat jelentős részükben misealapítványként hagyományozták, ezzel tehát az egyház számára együtt járt bizonyos számú mise mondasásának a kötelezettsége. Igy válnak érthetővé azok az egykarú adatok, amelyek szerint pl. Hamburgban 300, Danzigban 240, Boroszlóban 489, de közepes falvakban is tucatnyi áldozár élt pusztán misebevételekből. Luther tisztában volt vele, hogy a miseintézmény radikális reformja feltétlenül maga után vonná, hogy a papság kiszélesedett társadalmi. Osztálya máról holnapra kenyerét vesztené, de egyben azt is, hogy e miatt nem kis zavarok állnának be a vallásos életben is, hiszen. bizonyos volt, hogy nem megy majd máról-holnapra, amíg a reformátor a maga tisztult felfogását a keresztyén nép minden tagjának tulajdonává tudja tenni.

Luther úgy vélte e nehézségeket áthidalhatóknak, hogy tartózkodott a szertartás külső rendjének megváltoztatásától. Mindössze azt kívánta, hogy az áldozópap legyen tisztában az úrvacsora helyes hittani értelmével és magatartása a régi külsőségek megtartása ellenére is ennek az értelemnek megfelelő legyen. Az új tartalom, mint láttuk, nem egyéb, minthogy az úrvacsorázó: hívő Krisztus testének és vérének vétele által arról szerez bizonyosságot, hogy ő is tagja annak a közösségnek, amelynek Jézus kereszthalála bűnbocsánatot és üdvösséget szerzett és tagja e közösség fejének Krisztusnak: Ha a pap e tisztult értelemben fogja. fel a misét, vélte Luther, akkor az megmaradhat a maga megszokott rendjében. Mindössze az a változás hajtandó végre, hogy a pap hagyja el az ú. n. votívkánont, amelyben Krisztus testének és vérének áldozatként való felajánlása előfordul. Mivel ezt a részt a pap úgy is halkan olvassa, a nép nem veszi észre a változást sem akkor, ha a pap a felajánló imát egyszerűen elhagyja, sem akkor, ha helyére a szereztetési igéket illeszti. A pénzbeli ellenszolgáltatást, viszont olybá lehetett tekinteni, mint amit a mise alapítványt tevők az egyház szolgájának könyörgésben való buzgólkodásáért fizetnek. Nem tökéletes megoldás, Luther ezzel tisztában volt, mindenáron el akarta azonban kerülni, hogy gyors változtatások az istentiszteleti és vallásos életben zűrzavart, vagy bizonytalanságot támasszanak. Egyelőre annyit tekintett csak feltétlenül és egyben veszély nélkül megvalósítandónak, amennyit itt elmondottunk.

5. Karlstadt és a rokonszelleműek úrvacsoratanra. Heves ellenhatás Luthernél. 1521-ben Luther Wartburg várának foglya lett. Ezalatt Vittenbergában a legmagasabb rangú helybeli lelkésznek, Karlstadt András archidiakónusnak kezébe ment át az egyházi reform irányítása. Karlstadtban hiányzott Luther alapos teológiai műveltsége, józan kritikai érzéke, bölcs mérséklete, különösen pedig tartózkodása hirtelen szertartási változtatásoktól. Karlstadt irányítása mellett 1521. karácsonyától kezdve nagy szerep jutott az egyházi év soron következő ünnepeinek. Karácsonykor Karlstadt az általa mondott ünnepi miséből elhagyta a felajánló imát és az oltári szentség felmutatását, az elhagyott részlet helyén pedig felolvasta az úrvacsora szereztetési igéit. Január 24-től a kommunikánusoknak kezébe adta a szent jegyeket. A miseruhákat kivonta a használatbál. Az ú.n. magános mise rendjéből elhagyta az egész miseáldozati részt, csupán a szentírásolvasást, a Hiszekegyet és a keretező imákat tartotta meg. Karlstadt is tisztában volt azokkal a következményekkel, amelyeket e reformok az egyház és a papság anyagi létalapjaira nézve maguk után kellett, hogy vonjanak. Felfogása szerint a papságot teljesen függetlenné kell tenni a misebevételektől: az egyházi bevételeket közös pénztárba (gemeiner Gotteskasten) kellene juttatni, amelyet a városi tanács kezelne, ennek ellenében viszont kötelességévé válnék a már felszentelt lelkészeknek életük végéig való eltartása. A jövőre nézve azonban csak annyi lelkészt kell felszentelni, amennyi elegendő az igehirdetés és a megreformált szentségek szolgálatára. E bölcs gondolat megvalósulásinak is útját szegte az a hevesség, amellyel Karlstadt a szertartási reformok útján előrehaladt. A következő, 1522-ik évi nagyböjtben Vittenberga nem böjtült. Ez sem ment vélemény különbség nélkül, de még több zavart okozott a templomi képek eltávolítása és megsemmisítése, a zárdák és kolostorok feloszlatásé. A konzervatívabb vittenbergaiak végül is Lutherhez folyamodtak, hogy siessen haza rendet csinálni. Luther március 6-án meg is jelent a városban és sorozatos prédikációi után néhány nap mulva már ismét kezébe került a reform irányítása. Megtagadott Karlstadttal minden közösséget és a legteljesebb mértékben elítélte újításait, sőt Karlstadt egész irányát. Visszaállította a miseruhák használatát, a magános misét stb. 1523 decemberében elsőízben közreadott úrvacsorai rendtartásában (Formula missae et communionis, W. A. 12. 197. s köv.) a régebbi renddel szemben mindössze annyi változtatást engedett meg, hogy a lelkész a felajánló imát belátása szerint elhagyhatja. Ez az elhagyás észrevétlenül végbemehet, mert a mise halkan mondott részéhez tartozik.

Karlstadt úrvacsoratanával szemben Luther irodalmilag csak 1525-ben foglalt állást Wider die himmlischen Propheten (A mennyei próféták ellen) c. művében. Karlstadt különös módon értelmezte a szereztetési igéket, szerinte Krisztus e szavaknál: „Ez az én testem” saját testére mutatott, mint amely épp úgy meg fog töretni, mint a kenyér. Az úrvacsorát azért szerezte, hogy az ó önfeláldozására való emlékezés tanítványait mindannyiszor hasonló önfeláldozásra buzdítsa. Luthernek Karlstadt tanáról az volt a véleménye, hogy „még akkor is, ha Karlstadt módján oly buzgósággal emlékeznénk Krisztusra, hogy vért izzadnánk, vagy lángolva elégnénk, nem lenne az egyéb hiú emberi mű-nél és törvény cselekedeténél, de semmiképpen sem lenne Istennek ajándéka és Igéje, amely Krisztus testét és vérét nyujtja és adja nékünk.” W. A. 18. 203, 3 s köv.re vesszük Luther kifogásának helyes magvát: Karlstadtnál elsikkad az úrvacsorának az az értelme, hogy az sajátos isteni ajándék, amely által Krisztus övéit a vele való egységre testével és vérével táplálja.

Luther fejlődésében Karlstadttal lefolyt harca a későbbi úrvacsoraviták szempontjából egy igen jelentős következményt vont maga után. Bárki is javasolt Luther ezután eltökélten konzervativ úrvacsoratanával szemben bármiféle más felfogást, Luther ebben a kezdeményezésben minduntalan Karlstadt eretnekségének új köntösben feltámadását látta. Igy az egész későbbi egyháztörténeti fejlődés során egyetlen egyszer sem mutatott rá hajlandóságot, hogy Zwinglit, Bullingert együtt ne emlegesse Karlstadttal, Zwillinggel, Schwenckfeldékkel és az anabapistákkal. Luthernek így nagy része van benne, hogy a kezdetben Karlstadt és az anabaptisták úrvacsoratanának elnevezésére keletkezett szakramentárius jelző, nemcsak a közhasználatban, de a törvényhozás nyelvében is átment a svájciak lényegesen eltérő úrvacsoratanára. Nem kétséges, hogy a svájci irány Svájc határain túli terjeszkedése elé ez a helyt nem álló azonosítás igen nagy akadályt gördített, valamint az sem, hogy éppen ez a Karlstadt felszínes álláspontjával való minduntalan összetévesztés is vétkes volt a reformáció két fő irányának, a svájcinak és a vittenbergainak egymással megegyezni nem tudásában.

6. Zwingli úrvacsoratana, viták Luther és Zwingli közt. Mert nemcsak Karlstadt, hanem vele szinte teljesen egyidejűleg mások is, a reformmozgalom nagyobb területeinek irányító személyiségei, jóhiszeműen haladtak tovább azon az uton, amelyen őket éppen Luther reformátori gondolatai indították el. És éppen a mise kérdésében jutottak jóval távolabb a régi egyháztól, mint a vittenbergai reformátor.

Az első, hamar népszeművé váló újítás a miseszövegek németre fordítása. Oekolampadius Bázelben már 1522-ben németül olvasott misét. Példáját más felnémet városok követték, legkorábban Altstädt és Strassburg. Természetesen ahol ez a németre fordítás reformátori talajon megtörtént, ott az u. n. felajánló imát már nem fordították le, hanem helyére a szereztetési igék német szövegét tették. 
Magát ez egész úrvacsorai szertartást azonban Zwingli látta el, elsőnek mind a reformáció alapelveivel, mind az apostoli gyakorlattal összhangban álló és önmagában szerves egészet képező liturgiai alkattal. A zürichi úrvacsora új rendje imából, az alkalomhoz illő szentirati rész felolvasásából és prédikációból állt, ugyanúgy, mint a többi istentiszteleté. Míg azonban ez utóbbiakat paponként tartották, addig az úrvacsorát hamarosan már csak hetenként, később pedig ennél is nagyabb időközökben, a gyülekezet lelki szükségét tévén irányadóvá. Ami az úrvacsorás istentisztelet külső képét illeti, fehér kendővel megterített egyszerű faasztalon állt a kenyér és a bor, mellettük néhány tálca és pohár. Úrvacsoravételkor a megtöltött tálcák és poharak körül-jártak az úrvacsorázók közt.

Zwingli merész, de széltében ujjongva fogadott szertarási változtatásai mögött természetesen megfelelő teológiai meggondolás rejlett az úrvacsora értelméről és rendelteteséről. Míg Karlstadt, vagy Münzer, a reformáció szektás mellékirányainak ezek az ősei, főleg erkölcstani megfontolásból küzdöttek Luther nézetei ellen, azzal vádolva Luthert, hogy könnyelművé teszi az embereket, amikor egyedül Jézus elégtételébe hagyja vetni minden bizalmukat, ahelyett hogy személyes erkölcsi harcot, kedvelt kifejezésük szerint „kereszthordozást”, újjászületést és megszentelődést követelne tőlük, addig Zwinglit szisztematikai-teológiai meggondolások vezették. Zwingli előtt szilárdan állt Krisztus keresztáldozatának egyedüli bűntörlő és megigazító jelentősége, de ugyanakkor, éppen Luther reformátori gondolatainak megfelelően az is, hogy e keresztáldozat javaiban részesedni semmiképpen sem valamiféle dologi jellegű cselekmény végrehajtása, hanem csakis az önátadó hit útján lehetséges. Zwingli számára is világos volt az úrvacsorának az igaz értelme, hogy az a hívő számára Krisztustól rendelt bizonysága és záloga annak,`hogy ő is a Jézus kereszthalála által üdvösséget nyertek közösségébe tartozik. Az úrvacsora célja Zwingli szerint éppen az, hogy a kenyér megtörése és a bor kiöntése által Krisztus kereszthalálára emlékeztessen és ezáltal az emlékezeti megjelenítés által erősítse a hívő hitét Krisztus ígéretében. Zwingli nem várt egyebet az úrvacsorától, minthogy a hitet még bizonyosabbá tegye, mert számára a keresztyén életben nem volt magasabb fokozat a bizonyos hit felett.

Luther ezzel szemben azt tanította, hogy a kenyér és a bor színe alatt mindenki, aki résztvesz az úrvacsorában, Krisztus valóságos testét és vérét veszi, mint a száj és a fogak eledelét, egészen függetlenül attól, hogy hisz-e, vagy hogy erkölcstelen élete miatt még a hívők gyülekezetébe tartozónak tekinthető-e. Zwingli két ponton is kifogást emelt Luther úrvacsoratana ellen, először mert az nézete szerint dologi, korporális jó formájában tanítja jelenlenni Krisztust és ezzel idegen testet visz a hit és ige reformátori teológiájába és istentiszteletébe, másrészről, mert nemcsak nem erősíti a hitet, de még azzal a súlyos feladattal is megterheli, hogy a kenyérben és a borban testet és vért lásson és fogadjon el.

Minden reformátori úrvacsora-teológiának persze a szereztetési igékből kellett kiindulnia, tehát számolnia kellett elsősorban a „Hoc est corpus meum” kifejezéssel. Az úrvacsora értelmezése e ponton szorosan exegetikai kérdéssé vált. Zwinglinek a misével és Luther úrvacsoratanával szemben elfoglalt álláspontja ismeretében nem meglepő, hogy a zürichi reformátor készséggel volt hajlandó csatlakozni egy a Hoen nevű teológiailag igen képzett holland orvosnak az exegéziséhez, aki szerint az „test" az Újszövetség számtalan más megfelelő helyéhez hasonlóan (pl. én vagyok a szőllőtő") csakis a ,significat" jelentésével bírhat. A kenyér csak szimbóluma Krisztus testének, a bor vérének, a kenyér megtörése és a bor kiöntése halálának, a híveknek nyújtásuk pedig szimbóluma annak, hogy Krisztus halálának haszna a gyülekezet tagjait illeti, akik benne hisznek.

Zwinglinek ebben az időben vallott felfogása szerint az úrvacsora lényegében nem ad többet a hivőknek, mint az igehirdetés, mert nem egyéb az igehirdetésnek egy mindenki által érthető, a hit ébresztésére és táplálá-sára különösen hathatós, mert érzéki nyelven és tartalom gazdag szimbólumokon keresztül szóló alakja. A helvét reformátornak ez a felfogása rohamosan terjedt a német Svájcon túl Bázel, Strassburg és több más dél- és közép német városban is.

Hoen szimbólikus magyarázatával szemben Luther már 1523-ban állást foglalt egyik kisebb iratában (Vom Anbeten des Sacraments. W. A. 11. 417 s kbv.) Zwingli úrvacsorai újításairól és azok gyors terjedéséről értesül-ve igen élesen fordult most ez utóbbi ellen. Már régebben ellenérzéssel viseltetett Zwingli iránt 12. és ezt most igazolva látta. Zwinglit, akit nem ismert, Karlstadt után ítélte meg, akit ismert. Kettőjüket egy kalap alá véve intézte ellenük 1525-ben terjedelmes vitairatát „A mennyei próféták ellen..." címmel. Zwingli igazságtalannak kellett, hogy érezze Luther dolgozatában mind, hogy Karlstadttal ugyanarra az egy lapra került, mind pedig, hogy Luther nem olyan hangon emlékezett meg felfogásáról, amely egy jelentékeny ember valamilyen jóhiszemű tévedésének kijár, hanem személyeskedve és ellen-ségesen. Latin és német iratokban igyekezett tehát megvédeni felfogását. Segítségére voltak Bázel reformátora, Oekolampadius, továbbá Strassburg lelkészei, Bucer és Capito. Luthert Bugenhagen és Brenz támogatták irodalmi publikációikkal. A heves irodalmi vita emlékei Zwingli tollából:

Amica exegesis"
„Fründliche Verglimpfung und Ableinung"
„Dass diese Worte ... den alten einigen Sinn haben werden,'genannt".
„Umber D. M. Luther& Buch «Bekenntniss» 

Valamennyi 1527-8-ból való. Zwingli művei összes kiadásának II. és III. kötetében olvashatók. Luther vitairatai ezekből az évekből: 1526: Sermon von dem Sakrament des Leibes und Blutes Christi wider die chwarmgeister". W. A. 19, 474- s köv.

1527:„Dass diese Worte „das ist mein Leib usw."Noch fest stehen, wider die Schwarmgeister". E. A. 30, 14.s köv. 

1528:„Bekenntnis& von Abendmahl". E.A. 80, 151. s köv. és W. A. 26. k.

Ezek közül az utolsó nemcsak a legterjedelmesebb, de egyben a legegyénibb és így számunkra is a legfontosabb. Belőle kíséreljük meg Luthernek Zwinglivel szemben a saját álláspontja megokolására felhozott indokait ismertetni. 

Igen világosan mutat rá Luther Zwingli felfogásának arra a fogyatkozására, hogy elhomályosul benne az úrvacsorának az a jelentősége, hogy benne Krisztus táplálja övéit. Zwingli értelmezését láttuk, hogy összefoglalhatjuk az „edere = credere" formulában. Úrvacsorázni annyit tesz, mint a szimbólumok, az emlékezés és az úrvacsorai közösség által üdvösségünk felőli hitünkben bizonyosabbá válni. Luther álláspontja szerint viszont úrvacsorázni annyi, mint Krisztus által vele magával, erőivel, Istenlegével tápláltatni. Reámutat Luther arra is, hogy üdvtörténetileg az Ószövetség nevezhető annak a kornak, amikor a hívők az üdvösséget igéret, jel és szimbólum által bírták, az Újszövetség ezzel szemben a megvalósulás, a megtörtént váltság, az „unio mystica cum Christo" ideje. Az úrvacsora által Krisztus ezt az egyesülést maga munkálja. (W. A. 26. 468.) „Teológiai végakaratában” következőképpen summázza Luther teljes élességében saját úrvacsoratanát: Krisztus testét és vérét az úrvacsorázók a kenyérben és a borban valóságosan, szájukkal eszik és isszák. A máskép tanítók az oltáriszentséggel kapcsolatos isteni rendelkezésbe ütköznek és a sákramentum ellenségei, mert az Isten által beiktatott rendet saját homályos elméjük útján járva elfordították és meg 13.változtatták (W. A. 26. 506.) „Minden okoskodás és kőrmönfont logika ellenében azt tartom, hogy két különböző lényeg igenis lehet ugyanaz a lényeg és annak is nevezhető”, állapítja meg a „consubstantiatio" dogmáját. (W. A. 26. 439, 30.) Luther nagyon világosan látja, ami Zwingli: számára érthetetlen, hogy t. i. miért van az,, hogy Krisztus olyan dologi valóságba, mint a kenyér és a bor alászáll és beleöltőzik. Luther megértése szerint e változás hátterében Istennek megszégyenítő alázatossága és jósága áll. Mint ahogy egykor nem vonakodott, hogy égi dicsőségéből egy asszony méhéhé bocsátkozzék alá, csak azért, hogy egészen közel jöjjön hozzánk, úgy indítja most is szeretete, hogy „a kehely egyszerű borában jöjjön közénk mint Újszövetség: kegyelem ajándéka, bűnök bocsánata, igaz evangélium, ... Krisztus lelke". (W. A. 26. 468.) Ugyanitt olvassuk, Luther izmos vizuális gondolkozására igen jellemzően, hogy amint a Szentlélek láthatóan, galamb formájában jelent meg, éppen ilyen láthatóan akarta Krisztus is, hogy teste és vére jelen legyen, úgyannyira, hogy reá lehessen mutatni: „Ez itt Krisztus vére! Ez az Újszövetség!" A reformátor, amikor ezeket a gondolkozására igen jellemző sorokat leírja, nem veszi észre, hogy a galamb képébe öltözőtt Szentlélek szózatával jelét is adta istenségének, míg a kenyér és bor nem lépi túl a maga természete által megszabott határokat. Luther úrvacsora felfogásában egészen döntő jelentőségűnek kell tekintenünk annak ezt a vizuális jellegét és igényét, Luther nem érte be elvontságokkal, spirituális történéssel, hanem örvendezett a dologi, az érzékelhető bizonyosságnak és szinte ujjongva állapodott meg, hogy aztán egy tapodtat se tágítson, az úrvacsora szereztetési igéjének szószerinti értelme mellett, mert ez az Üdvőzítő testi megjelenését hirdeti. Ez az a pont, ahol Luther semmitől sem riad vissza, hogy álláspontját megvédje. A másképp vélekedők viszont ezen a ponton nem értik meg és válnak el Luthertől. „Mintsem, hogy a rajongókkal tartva, merő borban legyen csak részem, inkább vallom a pápával együtt a merő vért” - vallja végső eltökéltséggel (W. A. 26, 462.)

Isten hozzánk alászálló jóságának jeleként megismételt inkarnációt látni az úrvacsorában vallásos mélységtől és képzelőerőtől duzzadó gondolat. Luther értelmezésének azonban, ha kimerítő akart lenni, meg kellett felelnie arra az ezután felmerülő kérdésre is, hogy mi az úrvacsorában a maga testi mivoltában megjelent Krisztusnak a szerepe. Krisztus testi jelenlétét, a vele való testi egyesülést el kellett helyezni a kegyelmi élet őko-nómiájában. A hívők lelki táplálására nyilvánvalóan inkább lelki javakkal táplálkozás szűkséges. Arra a nem csekély nehézséget okozó kérdésre, hogy hogyan veszi hasznát az úrvacsorázó a testileg jelenlévő Krisztussal orális úton végbement egyesülésének, Luther Irenaeusnál és Hilariusnál talált útmutatást és azt magáévá is tette. E szerint Krisztus testének és vérének velők egyesülő testűnkre nézve az a haszna van, hogy általuk testünk is az örökkévalóságra tápláltatik. Kétségtelen, hogy amikor Luther a szószerinti értelmezésnek ezeket a távolabbi következményeit levonta, egy előbb már maga mögött hagyott, mágikus üdvhatásról is tudó hittani gondolkozásmódot tett ûjra magáévá. Eredeti reformátori álláspontja a keresztyén élet egész folyamán csak személyes hitbeli történeseknek tulajdonitott jelentőséget.

Zwingli, bár a vita folyamán élesen körvonalozta allâspontját, bizonyos mértékben közeledett is Lutherhez. Mindjobban helyet biztositott ugyanis felfogâsában annak a kezdetben elhanyagolt gondolatnak, hogy az úr-vacsora több mint egyszerü látható igehirdetés. Benne Krisztus különösképpen megajándékozza a hivöket, ez az ajándék a vele való egyesülés és összes javainak a közlése. Abból azonban később sem volt hajlandó Zwingli egy tapodtat sem, engedni, hogy ez a Krisztus a megdicsőült Megvaltó, hogy javai lelki termeszetűek és, hogy e javak közvetitése, a Krisztussal való egyesülés, csakis lelki úton a Szentlélek âltal, az ember részére pedig csak a hit utján mehet végbe.

Amikor Zwingli az úrvacsora különös üdvközlő jellegének fokozódó belátasával Lutherhez közeledett, nem tett egyebet, mint csatlakozott a vitában segitőtârsaihoz, Oekolampadiushoz, Bucerhez és Capitohoz, kik ebben az időben régebbi exegetákat is tanácsba vonva, a szimbólikus értelmezésnek egy szorosabb és teljesebb môdját dolgozták ki.

Luther állaspontja is átment némi fejlődésen a vita folyamán. Kezdeti âlláspontját, amelyet akkor egyedül a szereztetesi ige szövegével támogatott, most régebbi skolasztikus képzetekkel igyekezett alátámasztani és kiépiteni. Mivel ez a fejlődés egeszen a Luther halála előtti évekig tart, gyümölcseivel kissé később fogunk foglalkozni. Megnyilvánult azonban Luther gondolkozásának az a sajnálatos módosulása már a Zwinglivel folytatott vita közben is, hogy eredeti reformâtori kiindulôpontját engedte a harc hevében kezei közül kisiklani. E kiindulópont ismeretesen nem más, mint a kegyelemből hit által való megigazulás, amely kifejezésben hit alatt nem dogmák tanszerű elhivéset, hanem a kegyelmes Isten iránti gyermeki bizodalmat kell érteni. Az úvacsoravita folyamán azonban saját tanitásának, amelyet a skolasztika eszközkészletével igyekezett részleteiben kiépiteni, olyan fontossâgot kezdett tulajdonítani, hogy a masként vélekedő Zwinglit nem tartotta többé keresztyénnek tekinthetőnek. A hitfogalom tan-szerű megmerevedése áll itt előttünk, amelyet nem lehet az eredeti reformátori kiindulópont bővülésének, hanem csakis a Középkorba való visszakanyarodásnak tekinteni. Az így megmerevedett tant teljes egészében nem a Szentirás garantálta. Az csak kiindulásul szolgált. Az exegetikai uton nyert pilléreket kiegeszitő részek forrásaként Lutherné megjelenik a spekuláció, emögött pedig felmagaslik a teológusi és az egyhâzi tekintély. 

A vita hangja is változott az esztendők folyamán. Luther kezdettől heves, személyeskedő hangon irt. Zwingliék magatartása eleinte kiméletes és tisztességtudó volt, de kesőbb ők is fölényeskedve és gúnyosan kezdtek Lutherral szemben viselkedni. 

7. A marburgi taldlkozó. Míg a vita tombolt, a császár és a hozzá húzó fejedelmek részéről vessztjósló felhők gyülekeztek a reformáció oldalán álló tartományok és városok felett. Józan belátással nem lehetett kétségbe vonni, hogy a reformáció hívei számára egyelőre nem volt sürgősebb és fontosabb tennivaló, mint az, hogy politikailag és katonailag is használható szoros szövetségben egységes arcvonalat alakítsanak. A szövetkezésnek nem is volt egyéb akadálya a Luther és Zwingli közötti ellentétnél az úrvacsora tekintetében. A parasztlázadás, vele együtt Münzerék véres búkása kétségtelenné tette, hogy Zwinglinek ezekhez a rajongókhoz nem volt semmi köze, viszont azt is, hogy követőinek száma Münzerék bukásával nem csökkent, de to-vább nőtt. Világos volt, hogy a reformmozgalom egysége érdekében egyeztető hittani fáradozásra van szükség, és hogy evégből Luthernek és Zwinglinek személyesen kell tárgyalásba bocsátkozniuk. A találkozás létrehozásáért a reformáció táborának egyik legmozgékonyabb egyénisége, Fülöp hesseni őrgróf fáradt a legtöbbet, végül is sikerrel, mert Luthert és Zwinglit 1529 október 1-től október 4-ig Marburgban egyeztető megbeszélésen láthatta vendégül. Luther mellett ott voltak Melanchthon, Jonas, Osiander és Brenz, Zwingli mellett pedig Oekolampadius, Bucer, Hedio és Sturm Jakab, az utóbbi három Strassburgból. 

Ez a személyes megbeszélés is, mint a megelőző irodalmi vita, eredményetelenül végződött. Az egyházi reform minden kérdésében egységes nyilatkozatban tudtak a reformátorok megállapodni, csak az úrvacsora ügyében nem közeledtek egymáshoz. Meg nem értve, sértődötten távoztak el mindketten. Luther búcsúzáskor a testvéri közösséget is megtaadta a svájciakkal szemben. Annikor egy hónappal később újra szóba került a Habsburgellenes politikai szövetség terve, Luther az ú. n. Schwabach-i cikkeket készítette, teljes élességgel adva elő bennük úrvacsoratanát és e cikkek aláírásától tétetve függővé a német birodalmi Strassburg számára a szövetségbe való felvételt. 

Zwingli álláspontjának említett változására és a Lutheréhez közeledésére jelleűző a marburgi cikk, mely szerint ,az úrvacsora Jézus Krisztus valóságos testének és vérének szentsége". 

    8. Strassburg és néhány más terület közvetítő iránya. Bucer egyeztető kisérletei Zwingli halála után. A vittenbergai megegyezés. Luther újra felveszi a harcot: a vittenbergai megegyezés felbomlása.

    Oekolampadius és a strassburgi reformátorok a marburgi kolloquium után is tovább dolgoztak a megegyezés ügyében. Bázelbenn és Strassburgban, a birodalmi terület szélén, messze mindenik védelmet nyujtó protestáns fejedelemtől, kiszolgáltatva a császár hatalmának, akivel szemben őket még az Ágostai Hitvallás híveinek kijáró hallgatólagos türelem sem védi, hanem a szakramentáriusok ellen hozott igen kemény birodalmi végzések sújthattak, érthetően sokkal sürgősebbnek érezte minden gondolkodó fő a reformmozgalom két irányának összefogását és ennek feltételét, a hitelvi egységet, mint bárhol másutt. Marbúgban egyelőre világosan előtűntek a két álláspont ellentétei. A feladat tehát olyan úrvacsoratan kidolgozása maradt, amelyben érdemük szerint helyet kaptak mindazok az érdekek, amelyeket a reformátorok egymás ellen védtek, Luther oldaláról az úrvacsorának is isteni adományt nyujtó különös jellege, Zwingli részéről az úrvacsorai történésnek a hit szférájába való utalása és lelki volta. 

A közvetítésre valóban alkalmán dogmatikai kisegítő képzet megtalálása Oekolampadiusnak az érdeme. Oekolampadius szorosabbra vonja, tartalmasabbá teszi Zwingli szimbólumfogalmát. Míg a Zwinglié egyszerű emlékjel csupán (mint ahogy pl. a piros-fehér-zöld színek szimbóluma minden magyart nemzetére emlékeztet), addig Oekolampadius szimbólumfogalmában benne van, hogy a szimbólum és a szimbolizált között valóságos koordináció, lételvi egymás mellérendeltség áll fenn. (Hogy a felhozott hasonlatnál maradjunk, Oekolampadius abban az értelemben nevezi a kenyeret és a bort szimbólumnak, ahogy pl. szimbólum a külföldi követségeink felett a magyar lobogó, vagy az okmányokon a kiállító hatóság pecsétje. A nemzeti lobogó mint felségjel, vagy az okmányon a pecsét nem csak jelképez és emlékeztet, hanem jelzi valamilyen másnemű valóságnak, pl.. a lobogó esetében az illető nemzet minden hatalmának, a pecsét esetében a kiszolgáltató hatóság akaratának a szimbólummal együttes jelenlétét. A felségjel mögött az egész állam áll, aki megsérti azt, kihívta maga ellen ezt is.) A szimbólumfogalomnak ez a szorosabb, tartalmasabb válfaja az úrvacsorára alkalmazva Oekolampadiusnál úgy hangzik, hogy Krisztus a kenyér és a bor szentségi használatához testének és vérének jelenlétét elválaszthatatlanul hozzákapcsolta. Ahol a jegyek vannak, ott van a jegyzett dolog is, mert a szereztetési ige mint isteni parancs a kettőt egymás mellé rendeli. Jegyekre éppen azért van szükség, hogy legyen, ami egy másnemű valóság egyidejű jelenlétét mutassa. „A menyasszony jegygyűrűje azt mutatja, írja Oekolampadius, hogy a vőlegény neki tulajdonául rendelte magát, még sincs maga a vőlegény is a gyűrűbe mintegy belezárva. Ugyanígy van jelen az úrvacsorában Krisztus is és adja testét lelkünknek táplálékául." (Oehler: Lehrbuch der Symbolik. Stuttgart: Steinkopf 1891. 647.) Halljuk ugyanezt a gondolatot a mi Dévai Bíró Mátyásunk fogalmazásában: az jel kedég nem egyéb, hanem láthatatlan ígéretnek avagy ajándéknak látható cégére ... A bort, a kenyeret, a vizet, kibe keresztelkedünk, látjuk és mely bizonnyal látjuk, oly bizonnyal kell hinnünk Christusnak dicsőül testébe magunknak részeseknek lenni, mert at cégért hiába nem nyujtják ki, ha bor nincsen ap pincében." (At tiz parancsolatnak stb.. V. ö. Révész I. (id.): Dévay B. M. Pest 1863. 121. o.). 

A szimbólumfogalom e szorosabb koordinatív, vagy korrelatív változatával a bázeli és a strassburgi reformátorok most már ki tudták domborítani Luther álláspontjának is megfelelően, hogy az úrvacsorában Krisztus szent ajándékul adja magát, de egyben azt is, és itt megmarad a távolság Luthertől, hogy nem testi, hanem megdicsőült, mennyei, lelki valóságában. Krisztus az úrvacsorában jelen van, hozzárendelve teste és vére, egész mivolta szerint a kenyérhez és a borhoz, mégis nem úgy, hogy alászáll és eloszlik a kenyérben és a borban, hanem úgy, hogy a kenyér és a bor természeti valóságukban való élvezéséhez isteni paranccsal hozzákapcsolta az ő mennyei teste élvezését, a hívőnek vele. Javaival való egyesülését. Az egyesülés garanciája az ige, eszközlője pedig a Szentlélek, aki a hívőt a mennyei Krisztussal egybekapcsolja, az a szerv végül, az a „száj", amely által a lélek tápláltatása Krisztus által végbemegy, nem más, mint a hit. A kenyér és a bor szerepe abból áll, hogy látható voltukban jeléül és zálogául szolgáljanak a jelenlévő láthatatlannak, egyben pedig segítségre legyenek a hitnek abban a feladatában, hogy azt amit nem lát, csak mint ígéretet hall, valóságként tudja elfogadni és átélni. 

A már 1530-ban elhunyt Oekolampadiusnak és a strassburgi lelkészeknek, első helyen Bucernek közösen vallott ezt az értelmezését nevezték el media sententianak, közvetítő, vagy középiránynak. Ez a felfogás érvényesült azután abban a hitvallásban, amelyet Strassburg, Lindau, Constanz és Memmingen 1530-ban saját hitvallásukként az ágostai biradalmi gyűlés elé terjesztettek, az ú.n. Confessio Tetrupolitinaban. E hitvallás 18. cikke kimondja, hogy a kenyér és a bor ugyan puszta szimbólumok, az úrvacsora azonban a Krisztussal való tápláltatás szentsége, de nem a testi, hanem a mennyei Krisztussal. 

Zwingli halála után néhány évvel a szimbólikus felfogásnak elmélyült, Krisztus reális jelenlétét tanító alakját a zwingliánus svájci városok is bevették. Az egyesség okmányát 1536. februárjában írták alá Zürich, Bern, Bázel, Schaffhausen, Szentgallen, Mülhausen, Biel, Strassburg és Constanz képviselői. Ezzel az ú. n. Első Helvét Hitvallással az egységtörekvések fontos állomásukhoz jutottak. Az egész svájci és felnémet reformáció egységesen állt egy olyan úrvacsorafelfogás mellé, amely kitűnő alapnak kellett, hogy tűnjek a Lutherrel való megegyezéshez is. 

A Lutherrel való megegyezést Bucer vállalta magára. Látjuk, hogy Zwingli halála után Luther, Bucer és Bul-linger teljesen egyetértett abban a kérdésben, hogy mire szolgál az úrvacsora. Mindhárman vallották, hogy benne a jelenlevő Krisztus övéit táplálja és velük egyesül. Eltérés mindössze abban a részletkérdésben volt még, hogy mi módon kell Krisztus jelenlétét értelmezni. Luther változatlanul ragaszkodott a kenyérrel kapcsolatban a „Hoc est corpus meum" szószerinti értelmezéséhez: a kenyérrel és a borral azoknak helyén és dologi módján Krisztus valóságos teste és vére van jelen, ezt eszik a hitetlenek és a méltatlanok is szájukkal és fogaikkal. Említettük már, hogy Luther mindinkább a középkori skolasztika képzetei segítségével igyekezett tanítását kiépíteni. Azt hirdette, hogy Krisztus isteni lelkének sajátossága, a mindenütt jelenvaláság átterjed Krisztus testére is és annak sajátosságává válik (communicatio idiomatum). Ha pedig Krisztus teste mindenütt jelenvaló, nincs benne nehézség, hogy ott is ott legyen, ahol az úrvacsorát éppen kiszolgáltatják (ubiquitas-elmélet). A svájciak ez utóbbi elmélet ellen nem szűntek meg felhozni, hogy a test mindenütt valóságát hirdetni a természet rendje és a józan ész ellen van. Ami testként a tér valamely meghatározott részén elhelyezkedett, nem lehet ugyanakkor másutt is, vagy egyenesen mindenütt. Ha mindenütt volna, az nem jelentene kevesebbet, minthogy rajta kívül más egyéb nincs is a térben.

Mindebből látjuk, hogy Oekolampadius és Bucer középirányának győzelme után is jelentékeny távolság választotta még el a helvét irányúakat Vittenbergától. Bucert azonban a legnagyobb nehézség sem volt képes visszariasztani egyeztető próbálkozásaitól. A messze tekintő Strassburgban, Sturm Jakab bölcs és tevékeny politikai irányítása mellett, mindenki tisztán látta azokat a veszélyeket, amelyek mind a helvét, mind a vittenbergai reformációt az egyre erősbödő pápás és császári párt részéről fenyegették. Ezek ellenében nem volt más mentség, mint Európa minden evangélikusának habsburg-ellenes szövetségbe tömörülése. E szövetség létrehozásán fáradozott valaha Zwingli, most Bucer, de jónéhányan Luther hívei között is, elsősorban Melanchthon. A szövetség előfeltétele ezután is az úrvacsora kérdésében való megegyezés maradt. Bucernek tehát itt kellett sikerre törekednie.

Álláspontjáról nem is tünt olyan nehéznek a Lutherhez való közeledés. A Vittenberga számára érvényes 1530-iki Agostai Hitvallás 10. pontja nem mond egyebet, mint hogy Krisztus teste és vére az úrvacsorában valósággal jelen van és kiosztatik. Ezt azonban a Tetrapolitana és az Első Helvét Hitvallás alapján is állítani lehetett azzal az értelmezéssel, hogy a valóságban jelenlevő Krisztus nem testi, hanem lelki táplálék. Bucer már 1530-ban, az ágostai birodalmi gyűlés napjaiban Lutherrel Kóburg várában lefolyt beszélgetése során haj-landónak mutatkozott a testi jelenlét tanát elfogadni, csupán a száj által való élvezését nem. Ekkor nem jött létre köztük megegyezés, hanem csak hat év múlva. 1536-ban, Vittenbergában, a súlyosbodó politikai helyzet nyomására. Bár Luther alig-alig tudta legyőzni Bucer iránti bizalmatlanságát, végül mégis hozzájárult egy Melanchthon által megfogalmazott egyességszöveghez. Ez az ú.n. Vittenbergai Egyezmény többek között kimondja, hogy Krisztus teste és vére az úrvacsorában valósággal és szubsztanciálisan jelen van, továbbá, hogy veszik azok is, akik méltatlanok és az olyan pap kezéből is, aki méltatlan. 

Látjuk, hogy e szövegezésben voltaképpen Luther állásálláspontja diadalmaskodott. Ha a méltatlanok is, azaz kiket hitük nem tesz méltóvá a szent asztalhoz járuláshoz, veszik Krisztus testét és vérét, akkor a hit nem feltétlen kelléke és nem egyetlen szerve a Krisztussal való tápláltatásnak. Az egységokmány fogalmazása azonban igen ügyes és láthatóan alkalmazkodik a svájciak ízléséhez. Hiányzik belőle a szájjal evés Luther korábbi megnyilatkozásaiból ismert szövege („ad manducandum", Catechismus major; ,mündlich gegessen und getruncken", Von Abendmahl Christi, Bekenntniss 1528. W. A. 26, 506). Kíméletben részesül a hit konstitutív szerepe is, a helvét felfogás e pillére, amennyiben az egységokmány nem hitetleneknek, hanem csak a méltatlanoknak Krisztus testében részesüléséről beszél. 

Persze ezzel a fogalmazásbeli ügyeskedéssel a nehézségeket inkább megkerülték, mintsem megszüntették. Az irodalmi vita ugyan esztendőkre elhallgatott és egyes délnyugati német városok wámára a Vittenbergai Konkordia valóban azzá a hiddá lett, amelyen azok a szigorú lutheránizmushoz visszakanyarodhattak. A 19. helvét reformáció területén azonban bizalmatlansággal, sőt heves csalódással tekintettek Bucer egyezményére. Árulást láttak a masszívkorporális élvezés elfogadásában és bosszankodtak a fogalmazás ravasz ügyeskedései miatt. A délnémet Ulm városa csak meglehetős változtatással járult hozzá az egyezményhez. 

Néhány év elmultával azután maga Luther is szükségét érezte, hogy az úrvacsora kérdésében igazi, kendőzetlen véleményét még egyszer elmondja. 1544-ben az eddigieknél is hevesebb, türelmetlenebb, gyűlölködőbb hangon támadta meg a svájciakat. Bármekkora keserűséget okozott ez az újabb vitairat rideg, elutasító hangjával a svájciaknak, másfelől mégis úgy jött, mint miazunás, fülledt légben a tisztító zivatar. A vittenbergai megegyezés őszintétlen látszategysége helyén újra nyilt különbözőségében állt egymással szemben a két irány. És most már a kedvét, de hitelét is vesztett Bucer sem állt ott a kettő között közvetíteni.

 

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!    *****    Részletes személyiség és sors analízis diplomás asztrológustól,szóban és írásban, nagyon kedvezõ áron.Ne hagyd ki! Katt!