//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- ÚJSZÖVETSÉG Apostolok levelei - Jelenések
könyve
- ÚJSZÖVETSÉG Apostolok levelei - Jelenések
könyve
:

JÁNOS APOSTOL ELSŐ LEVELE
Dr. Vályi Nagy Ervin lelkész, KUTATÓ PROFESSZOR

JÁNOS APOSTOL ELSŐ LEVELE
Dr. Vályi Nagy Ervin lelkész, KUTATÓ PROFESSZOR


 

JÁNOS ELSÕ LEVELÉNEK MAGYARÁZATA

Írta: Dr. Vályi Nagy Ervin lelkész

1 Ján. I. RÉSZ

1 Ján. 1,1–4. Kijelentés és igehirdetés.

Az 1. v. utolsó szavai: „az élet igéjérõl”, a levél téma-megjelöléseként értelmezhetõk. A „peri” – akárcsak a latin „de” és a német „über” – a tárgyalandó témára utal. Az élet igéje, amelyet a levél hirdet, nem idõtlen arché, idea, hanem történeti valóság. „Az élet megjelent”. Maga Isten, s benne az emberek világossága és üdvössége jelent meg Jézusban. „Az igaz Isten és az örök élet” (5:20) nem túlvilági X, hanem e világi valóság: Jézus Krisztus. Az Istenhez vezetõ út nem a misztériumok és a misztika „anodos”-a, ek-stasisa, vagyis a világból való kilépés, hanem Jézus hitben történõ befogadása. A hit pedig világosságban-járás, a parancsolat megtartása és szeretet.

A megjelent életre, a magát kijelentõ Istenre vonatkozó igék (horan, theasthai, psélaphán) érzékelhetõ valóságra utalnak. Az Istenrõl való keresztyén beszéd alapja nem a spekuláció, hanem a látás, hallás és érintés. Akiknek ezekben részük volt, nem a 20. századi történelemtudomány eszközeivel „történeti tényként” azonosított dolgokról beszélnek, hanem mint tanúk a történelemben megjelent Istenrõl, Jézusról, mint az élet igéjérõl, a világ megváltójáról. Jézus földi életének sok szemtanúja volt; a fõpapok, a farizeusok és Pilátus is ezekhez tartoznak; de csak a választott tanúk ismerték föl benne a testté lett Igét, az Atya egyszülöttjének dicsõségét, aki „istenségét elrejtette, midõn testünket felvette”. Isten kijelentése nem a 19. századi liberalizmus módján értett ún. „történeti Jézus”, hanem az Atya dicsõsége Jézusban, melyet a Szentlélek láttat.

Az egyszeri, történeti kijelentéshez hozzátartoznak a megvilágosított szemtanúk és az õ üzenetük. A kezdettõl fogva való Jézushoz hozzátartozik a kezdettõl fogva hirdetett evangélium. Az öröm kényszerében továbbadott üzenet közösséget teremt, nemcsak az egymást követõ keresztyén nemzedékek, hanem elsõsorban az üzenet befogadói és Isten között. A koinónia abban fejezõdik ki, hogy a levél írója – aki minden valószínûség szerint nem tartozott az elsõ nemzedékhez – egynek tudja magát a szemtanúkkal, s többes szám elsõ személyben beszél. A „vagy-vagy” séma, mely szerint vagy szemtanú az író, vagy csak vízióról lehet szó, hamis, Az apostoli „mi” nem kizáró, hanem magába ölelõ jellegû; a befogadott angelia (1:5) alapján joggal megy át a „pluralis ecclesiasticus”-ba: Akik hisznek a „kezdettõl fogva” hirdetett evangéliumnak, közösségben vannak a kijelentés közvetlen tanúival, s így a Szentháromság Istennel. A levélíró célja az, hogy ebbe a közösségbe bevonja olvasóit. Jellemzõ, hogy a „mi” és „ti” közötti különbségtevés – melyben a kijelentés történetisége jut érvényre – késõbb eltûnik, s azokat, akikhez beszél, a tévtanítókkal és a rájuk hallgatókkal szemben, az apostoli közösséghez számítja.

Isten megismerésének s a vele való közösségnek nincs más útja, mint az apostoli igehirdetés befogadása és megõrzése. Nincs közvetlen Isten-kapcsolat, mely misztikus élményben valósul meg. Az inkarnáció megkerülhetetlen, s éppen ezért a „kezdettõl fogva”. hirdetett bizonyságtétel is.

1 Ján. 1,5. Az üzenet.

Az élet Jézusban megjelent igéjének üzenete, melyet a közvetlen tanúkra visszamenõ apostoli, egyházi igehirdetés ad tovább, így hangzik: „Az Isten világosság és nincsen õbenne semmi sötétség” Az ószövetségi gyökerû kifejezéssel: „fós”, mely a korabeli vallás és vallásfilozófia (szinkretizmus, Qumran, Philo) egyik központi témájává vált, a levélíró nem az Isten lényegét akarja fogalmilag meghatározni, hanem a kijelentés megbízhatóságát hirdeti: Isten ugyanaz önmagában, mint a kijelentésben. Isten egy és egységes, vagy mint késõbb írja: hû és igaz. A világosság az igazság rokon jelentésû szavak, akárcsak a sötétség és a hazugság. Isten testet öltött gondolata mögött nincs semmiféle sötét hátsó gondolat, tudtul adott jóakarata mögött („azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön”) nincs ezzel ellentétes, rejtett akarat, titokzatos végzés. Az emberre mondott igenje igen és ámen; jóakarata a végsõ; nincs a világnak sötét alapelve. Az apostoli üzenet elutasítja a metafizikai dualizmust, a kor divatos áramlatát. A Deus absconditus, a természetben és történetben munkálkodó Isten, akit nem ismerünk közvetlenül, ugyanaz mint a Deus revelatus, a Jézus Krisztus Atyja. Az üzenet örömhír: Hû az Isten! Ne féljetek!

1 Ján. 1,1:6–2:2. A keresztyén élet.

A szakasz tartalma: az élet igéjén, a befogadott üzeneten alapuló, annak megfelelõ élet. A vezérszólamot, a gõg és a kétségbeesés sötétségét kiûzõ igazságot, az „egyszerre igaz és bûnös” – tételt a tévtanítók jelszavaival szemben bontja ki. „Ha azt mondjuk” (6), „aki ezt mondja” (2:4.6.9), „ha azt mondja valaki” (4:20): ezek a bevezetések a tévtanítók idézésének formulái.

Mit mondanak a tévtanítók? „Közösségünk van Istennel” (6), „nincsen bûn bennünk” (8), „nem vétkeztünk” (10). A tévtanításnak ebben a formájában az a veszedelmes, hogy megtévesztõen hasonlít az igazságra, az apostoli evangéliumra. Abban az idõben, mikor „sok hamis próféta ment szerte a világba” (4:1), Jn vállalja a szavakat sugalló szellem megvizsgálásának pásztori feladatát. Az evangélium igazságát kisajátító evangéliumellenes szellem jellegzetessége: a célhozértség gõgje. A szentírók azokkal helyezkednek szembe, akik azt hiszik és hirdetik, hogy õk már meggazdagodtak, isteni-pneumatikus természet részesei lettek, s ezért az e testben való élet, az életfolytatás módja, érdektelen. Ebben a beteljesedésben értelmét veszíti az, életfolytatásra (peripatein) való ügyelés, az etika. A „megistenült” pneumatikusokat nem érdekli a felebarát és a világ; e jelenlevõ világhoz nincsen semmi közük. Ezt a közönyüket vagy a teljes önmegtartóztatásban, a teremtett világot megvetõ aszkézisben gyakorolják (Kol), vagy a szabadosságban: „minden szabad nekem” (1Kor 6).

Jn ezt az erkölcsi közönyt nevezi sötétségben járásnak, hazugságnak. A sötétség nem az „isten mélysége”, nem mágikusan ható kozmikus erõ, amelynek olyan védtelenül vagyunk kiszolgáltatva, mint a görög tragédiák hõsei a végzetnek, hanem az ember következetlensége, aki „nem cselekszi az igazságot”, nem jár elhivatásához méltóan. A sötétségben járás nem a vakok bûne, hanem azoké, akik azt állítják: mi látunk (Jn 9:41). A hazugság leggonoszabb fajtája az Isten-közösségre hivatkozás, az igazság cselekvésének készsége nélkül: erkölcs nélküli kegyesség.

A világosságban járás, a keresztyén élet: az üzenetnek megfelelõ, a magát kijelentett Istenhez szabott magatartás. Nem bûntelenség, hanem igyekezet a jó és igaz cselevésére, melynek forrása és ereje a bûneink, megvallása s a megtisztító bûnbocsánat elfogadása.

Világosan kirajzolódnak a frontok: „nincs bûnünk” – mondják a tévtanítók: „vétkeztünk és vétkezünk” feleli Jn. „Minden szabad, s mindegy hogyan demonstráljuk szabadságunkat”. – Jn pedig: ha sötétségben járunk, hazudunk; „senki sem cselekszik bûnt; aki Istentõl született” (3:9). A bûntelenség, a perfekcionizmus elméletének gyakorlata a bûn, az engesztelõ és szószóló (vö. Zsid 7:25–26) Krisztus elõtti bûn elismerése pedig az igazság cselekvése. Az egész levélen végigvonul a keresztyén élet egyszerre igaz és egyszerre bûnös jellegének a mostani aiónban feloldhatatlan feszültsége. Reformátoraink erre találtak rá. E feszültséget vállalva, vagyis a bûnbocsánatból erkölcsi igyekezetben élve, „közösségünk van egymással” (7). A tévtanítók az Istennel való koinoniájukkal, a vele való „titokzatos egyesüléssel” dicsekedtek, s vallásukból tökéletesen hiányzott a másik ember. Ez a hiány hazugságnak; öncsalásnak minõsíti állítólagos Isten kapcsolatukat. Az emberré lett Istennel való közösségbõl soha nem hiányzik a másik ember. A kijelentésben megismert Isten, s az õ ismeretének következetes vállalása, emberi és gyülekezeti közösséget teremt. A hithez, a keresztyén élethez alkotólag hozzátartozik a „szentek egyességé”-nek és az egész világnak kontextusa, akiknek bûneiért Jézus Krisztus engesztelõ áldozat.

1 Ján. II. RÉSZ

1 Ján. 2,3–6. Az igaz istenismeret.

A tévtanítók propagandájának központi szava a „gnózis”; az az istenismeret volt, mely ósz-i és apostoli hangzása ellenére tartalmilag tökéletesen idegen a bibliai kijelentéshit ismeretétõl. Isten ismerete az Ósz-ben – összefoglalólag mondva – az Úr jogának elismerését jelentette népe fõlõtt, s így engedelmességet. Ez az Isten személyére és konkrét akaratára irányuló, engedelmességben megnyilvánuló ismeret a késõbbi zsidóság különbözõ szeparatista mozgalmaiban az isteni–mennyei dolgok, az elrejtett titkok és bölcsesség ismeretévé változott. A zsidó és különféle közel-keleti forrásokból táplálkozó, alapvonásaiban egységes gnoszticizmusban, mely a fiatal keresztyénséget is magába akarta olvasztani, az ismeret tárgya nem Isten kijelentett akarata, hanem az õ rejtett lénye. Ezt állításuk szerint – közvetlenül ismerték; a közvetettség, vagyis a történelmi kijelentés csupán kezdeti stádium. Az ismeret közlõje, az „égi informátor” (Pl. Hermes), az isteni világra vonatkozó információként értelmezett kijelentés megadása után fölöslegessé válik. Az ismeretben eltûnik az Isten és ember közötti különbség „én vagyok te, s te: én”, mint az egyik varázsima mondja. Az istenséggel egyesülõ, az anyagi világtól elszakadó lélek megistenül. A tévtanítók gnózisa végsõ soron nem is annyira Isten, mind inkább önismeret: a megvilágosodó lélek önmaga isteni eredetet és lényegét ismeri meg; nem Istenhez ér el, hanem önmagához: Ez az önismeret egyúttal igazolja a világban való idegenségét s a kozmosz iránti felelõtlenségét.,

A tévtanítók istenismerete tehát nem a parancsolat cselekvésre hív és nem útra küld, hanem az emberi természet megváltoztatását állítja. Amit a hit vár (3:2; Róm 8:23), azt a gnózis jelenvalónak tudja (vö. 2Tim 2:18). Az üdv jelenvalósága az Úsz-ben elválaszthatatlan a reménytõl és a reménylettként jelenlevõ Úr parancsától. Az „íme minden újjá lett”-et nem lehet egyszerûen tudomásul venni: A hit istenismerete nem puszta ismeret.,

Az. ósz-i õsegyházi kifejezést használó, de a keresztyén, hittõl idegen istenismeretnek „szuperapostolaival” szemben (vö. 2Kor 11:5) hirdeti Jn az igazi istenismeret kritériumát: 3. v. Nem a misztikus tapasztalat a kritérium, hanem az etikai tett, a parancsolat megtartása, a Krisztus-adta feladat megértése és betöltése. A „misztikus” vagy „spirituális” Jn – ahogyan emlegetni szokták – Jak-hoz hasonló szenvedélyességgel hangsúlyozza a tettet. Ezt a hangsúlyt a lelkieskedõ rajongás, az erkölcs nélküli vallás irányába elcsúszás kísértése magyarázza.

A tett szükségessége azt mutatja, hogy az Istennel való koinoniánk nem biztosított, sem mágikusan, sem pedig sakramentálisan. Nem a célban, hanem úton vagyunk, a „rész szerint való” területén. A célban, az Isten országában, nincs parancs, nincsen etika. Útközben viszont csak a parancsolatban hallható meg az evangélium indikativusa, mely arról beszél: most mik vagyunk (3:2). Az eschaton elõtt úgy vagyunk õbenne (2:5), hogy benne maradunk. A félre érthetõ „vagyunk” történelemre és etikára utaló jn-i értelmezése a minduntalan visszatérõ „maradjatok!”

Az engedelmesség vonatkozási pontja viszont nem egy idõtlen erkölcsi kódex, hanem egy személy: Jézus Krisztus. A parancsolat megtartása: Krisztus-követés.

1 Ján. 2,7–11. A megvalósítható parancsolat.

Lehet Krisztust követni, a parancsolatnak engedelmeskedni, az igazságot cselekedni? A hamis alázattal szemben, mely a keresztyén élet lehetõségét tagadja, Jn és az egész ÚSz válasza egyértelmû: lehet! Ellenkezõ esetben illúzió volna a keresztyénség, hiábavaló Jézus példát hagyó, áldozatos alázata (Jn 13:15.34), hiábavaló a prédikálásunk és hitünk.

Most – írja Jn – mikor a sötétség szûnni kezd, mikor az élet igéje, az emberek világossága megjelent, mikor elküldõtte Isten az õ egyszülött Fiát a világba, hogy éljünk általa (4:9), most megvalósítható a parancsolat: szerethetjük az Urat és a felebarátunkat. Most nem beszélhetünk mellé: a szeretet megvalósítható, mert a keresztyén élet valóság. Ez az új az egy Isten régi parancsolatában, amely kezdettõl fogva hirdettetett, egyrészt az ÓSz-ben, másrészt az evangélium kezdete óta.

Az egy Isten egy akarata, az agapé, nem érzés, ha. nem magatartás és tett, akár az Isten szeretete (4:9–10). A szó maga, melyet az apostolok választanak, hûvös, józan és érzelemmentes – az erõs ellentéte. A tévtanítók újítóknak, haladóknak tartották magukat; nem maradtak meg a keresztrõl való egyszerû evangélium mellett, hanem érdekes, izgalmas, idegeket borzoló dolgokat hirdettek, mondván, hogy ez az új, ez a Lélek kijelentése. Jn válasza: a legújabb a szeretet. Nincs aktuálisabb az agapé igénytelen, konkrét tetténél. Nem a látomások újak, hanem a bûnbocsánatból élõ hit magatartása, amely a felebaráttal megelégszik, õt becsüli és segíti. Botránkoztató kettõsség helyett (mindig új „gnózis”, s közben az ember mindig marad a régi, közönyös, felelõtlen, és gyûlölködõ!) Így adunk új és új választ Isten naponként megújuló szeretetére, aki azon a napon is fölhozza ránk napját, amelyen gonoszok vagyunk.

Az agapé nélküli „megvilágosítottak”, akik „az Úrban vannak”, anélkül, hogy az emberekkel törõdnének, valójában a sötétség megvakítottjai. A „sötétség” Jn számára nem a dualisztikus rendszerek ellen-istene, hanem a makacs engedetlenség következménye: megkeményedés. Mi vagyunk felelõsek és nem a mindenség sötét princípiuma. Az Alexandriai Kelemennél megõrzött híres formula szerint a gnoszikusok „tudják, hová sietnek”: Jn szerint (11. v.), „nem tudja, hová megy” az, akinek testét és lelkét ezen a földön nem veszi igénybe az evangélium a szeretet tettére. Az ilyenek élete értelmetlen botladozás: ha egyszer célhoz értek, miért kell m is járniuk? Mi értelme van e testben való életnek? Úgy járnak, élnek, hogy nem mennek sehová.

1 Ján. 2,12–17. Az elkötelezõ valóság.

Nem mi tesszük magunkat keresztyénné, hanem Krisztus. A keresztyénség nem elérendõ állapot; megvalósítandó eszmény, hanem valóság õbenne. Alapja nem a mi erkölcsi tettünk, hanem Krisztus megváltó tette. A parancsolat célja nem az, hogy megvalósítása által legyen valami, ami eddig nem volt, hanem hogy kifejezésre jusson az, ami van, ami Krisztus által lett (Jn 1:17; Ef 4:21: „kathós estin aléthéia en tó Iésou”; az aléthéia jelentése: igazság és valóság). Minden úsz-i felhívás a Krisztusban lett valóság elkötelezõ jellegét hirdeti és magyarázza. Jn is azért ír, mert a keresztyén élet valóság és mert ez a valóság veszélyeztetett: Ennek a múltat és jelent magába foglaló új valóságnak tartalma: a keresztségben. közölt bûnbocsánat, az istenismeret s a gonosz legyõzése. Ez kötelez el Isten akaratának cselekvésére, az agapére (15.17. v.). Az agapé ellensége a kívánság és a kérkedés. Ezt nevezi Jn a kozmosz szeretetének, mely kizárja az Atya iránti szeretetet.

A szakasz két momentumára külön ki kell térnünk: a megszólítás értelmére és a világgal kapcsolatos mondanivalójára. A megszólításban: teknia (12) és paidia (14), amely öregekre és ifjakra egyformán vonatkozik, az apostoli tantekintély jut szóhoz, amely számol az életkorbeli s egyéb különbségekkel, de a gyülekezetet mégis egységben látja. A megszólítás ekkleziológiai s nem biológiai értelmû; nem az igen öreg embernek van joga a „fiacskáim” és „gyerekek” megszólításához, hanem Jézus Krisztus hiteles tanújának. A Jn-i írások világról való mondanivalóját éppoly lehetetlen egy gondolatban összefoglalni s így rendszerezni, mint a keresztyén életre vonatkozót. Az egy valóságról csak két ellentétes mondattal tudunk beszélni: simul justus, simul peccator.

Jn sokrétû kozmosz fogalmából félreérthetetlenül kitûnik, hogy a „világ”, amelyre a „ne szeressétek!” vonatkozik, nem a föld és az ég, és nem is az ember. Isten testet öltött szeretetének, a világ megváltójának tanúja, nem a világ állagára, az anyagra, a természetre, s nem az ember történelmére mond nemet mint a dualisztikus kozmológiák és a spirituálisgnosztikus váltságtanok. Nem a létezõknek valamelyik része rossz, hanem meghatározott magatartás-típusok, mint pl. a kívánság és a kérkedés. Ezeknek ne adjátok meg magatokat! – figyelmeztet Jn. Amit Isten jóra adott, azzal ne éljetek rosszul!” – A metafizikai dualizmus jánosi elutasítása ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a „bûnös világot” azonosítja egyféle „lelki minõséggel.” A bûn nem származtatható a teremtésbõl – de nem redukálható az individuális – belsõ valóságra. Ha a jánosi írások egészére figyelünk, nem eshetünk sem a bûn „ontologizálásának”, sem pedig „pszichizálásának” tévedésébe. A hit, melyet Krisztus apostolai hirdetnek, nem a menekülés, a világból kivonulás vallása, hanem Isten akaratának cselekvése ezen a földön. Krisztus nevében nem kivonulunk a világból, hanem megálljuk benne a helyünket. A hit arra ad hatalmat, (vö. Jn 1:12), hogy azon a talpalatnyi területen, amelyen élünk, ameddig erõink érnek, elközelítsen az Isten országa. Ennek érdekében mondunk nemet a „világra”, vagyis a jó termést pervertáló gonosz hajlamainkra és gonosztevõkre. Hol van az a világ, amelyet az Atya szeretetében maradva nem szerethetünk. A szinoptikus Jézus szavait alkalmazva mondhatjuk: íme tibennetek van! Aki megadja magát a kívánság és kérkedés erõinek, elveszti az életét; aki pedig Isten akaratát cselekszi; „megmarad örökké” (17).

1 Ján. 2,18–27. A tévtanítók és Jézus Krisztus gyülekezete.

Az antikrisztus, a Messiás eschatologikus ellensége, Jn-nál, aki a kifejezés használatával egyedül áll az úsz-i írók között, nem annyira személy, mint inkább személytelen erõ: a tévtanítás, és annak terjesztõi. Így értelmezi Jn a késõi zsidóság és a Kr. u. 1. szd. zsidókeresztyén apokaliptikájának Antikrisztus-mitoszát. Történelmiesítõ, konkretizáló értelmezésének másik tétele: a tévtanítás az idõk jele: „itt az utolsó óra”. Az eschatont nem kozmikus katasztrófák jelzik, hanem a hamis prófécia (4:1–3). Az eschaton azonban még nem a telos, nem a vég; a parousia (2:28) és a színrõl-színre látásban végbemenõ Istenhez hasonulás (3:2; vö. Fil 3:21) még hátra van. Az 1Jn, a szinoptikus evangéliumokhoz hasonlóan, a 4. evangéliummal – melyben a „most”-on van a hangsúly (Jn 4:23; 5:25) – erõteljesebben hangsúlyozza az eschaton jövõbeniségét. Ezt a szinoptikus koncepcióhoz való visszatérést talán az magyarázza, hogy a Jn ev. „realizált” már most megvalósuló eschatológiája idõközben a gnosztikus elcsavarás zsákmányává: a felebarát és világ iránti közöny „dogmatikai” igazolásává vált.

A tévtanítók „közülünk váltak ki” (19); hitetésüket ez teszi különösképpen veszedelmessé. A ker. hit alapját tagadó hazugságot (22. v.) a gyülekezetek elismert „prófétai” személyei terjesztik. Az inspirációra hivatkozó tévhit rögtön „missziónál”. Ezt az aggasztó jelenséget Jn gondviselésszerûnek látja. Nyilvánvalóvá lett az aratás napjának titka; a búza és konkoly szétválasztása ebben az esetben megtörtént. A gonosz legyõzése (2:13) esetleg arra is utal, hogy a tévtanítók kényszerültek a kiválásra. A tévtanítók antikrisztusi hazugsága: tagadják, hogy Jézus a Krisztus. Õk csak az égi Krisztust ismerik el, akit vízióban látnak, de azt nem, hogy ez a mennyei Úr megalázta magát s emberré lett a Názáreti Jézusban. Legföljebb annyi engedményt tesznek az inkarnáció gondolatának, hogy azt állítják: a pneuma-Krisztus egy ideig, megkereszteltetésétõl szenvedése kezdetéig, egyesült Jézussal, de arról hallani sem akarnak, hogy Isten Fia valóságos emberré lett, szenvedett, meghalt és eltemettetett. Az alázatos Krisztusról, a megfeszítettrõl nem akarnak tudni –, csak a dicsõségesrõl, a pneumatikus látomások semmire sem kötelezõ tárgyáról.

Jn ezekkel a Jézust lerontó, „feloldó” (vö. 4:3) pneumatikusokkal szemben erõsíti a Jézust Krisztusnak valló, az igazságot ismerõ gyülekezetet, melynek tagjai „felkenettek a Szenttõl” és mindent tudnak (20 skv.). A régi kéziratok egy része így olvassa a verset: „és mindnyájan tudtok”, vagyis mindnyájatoknak van ismerete. Kezdettõl fogva ismeritek mindazt, ami az életre és üdvösségre szükséges, és tudjátok, hogy ennek az igazságnak semmi köze sincs az ember Jézust tagadó doketizmushoz, a történeti kijelentést és az apostoli igehirdetést megkerülõ rajongáshoz.

A gyülekezeteknek nem új igazságokra van szükségük – amit kaptak elég! –, hanem az õsi, evangéliumi igazságban való hûséges megmaradásra, idõszerû, mára vonatkozó értelmezése útján; mivel a készen kapott formulák kritikátlan továbbadása ugyancsak herezis. Az Isten-közösségben megmaradás útja azonos az apostoli igehirdetésben megmaradással, mivel az Atyát a Fiú jelentette ki, s a Fiú az igehirdetés paradosisában adja önmagát az új és új keresztyén nemzedékeknek. Az Istennel való közösség nem a történelmet megkerülõ misztika; hanem a tanbeli hûség dolga, csakhogy a „tan”-hoz hozzátartozik a neki megfelelõ, az élet is.

A hamis próféták nem a testté lett és kezdettõl fogva hirdetett Krisztusban akarták megismerni Istent, hanem „kenetük” által közvetlenül. „Kenetük” – õszerintük – keveseknek van; kevesen részesedtek a pneuma titkos beavatkozásában. Jn elutasítja e titok-ismerõ, magukat másoknál különbnek tartó beavatottak igényét, sõt: amit mûvelnek, antikrisztusinak minõsíti.

Minden keresztyénnek van kenete, s az mindenre megtanítja õket (20.26–27.)! A kenet: egyrészt az evangélium, mint Isten Igéje, másrészt a keresztségben nyert Szentlélek szimbóluma, akárcsak a 3:9-ben említett sperma = mag. A kettõ egy valóságot jelöl. DODD azért hangsúlyozza – Jn 15:5-re utalva – az evangéliumot, mivel az inspirációra hivatkozás veszélyezteti „keresztyénség közös, történeti hagyományait.” Az evangéliumhoz, mint Isten igéjéhez, azonban hozzátartozik a kijelentés Lelke, mely nélkül a hagyományban megmaradás puszta tanbeli orthodoxiává válik. Jn gondolata a következõ: a kenet, vagyis az evangéliumot Isten igéjévé tevõ Szentlélek, minden hívõnek adatik, nemcsak a nyelveken szóló elragadtatottaknak és nem is csupán az egyházi szervezet tisztségviselõinek. Ne féljetek! – írja az „egyszerû” gyülekezeti tagoknak, akik kisebbrendûnek érezték magukat a titkok ismeretével kérkedõ „kenetes” atyafiaknál, a „lelkieknél.” Ti a Jézus Lelke által az evangéliumból mindent tudtok. Maradjatok meg a kapott ismeretben, amely elég az élethez és a kegyességhez. Arra törekedjetek, hogy az ismertetettekhez méltóan járjatok; ne nagy szavaitok legyenek, hanem jó és hasznos életetek!

1 Ján. 2,2:28–3:3. A jövõ.

Az Istennel való közösségben megmaradás, a keresztyén élet horizontja: a jövõ – a már megjelent Krisztus (inkarnáció) eljövendõ megjelenése (parousia). A hit és a világosságban járás üdvtörténeti alapja a kettõ közötti idõ. Most úgy vagyunk Isten gyermekei, hogy az igazságot cselekedve azok maradunk. A jelenvaló üdvösség életformája nem az „Isten élvezése”, hanem a felebarát rendelkezésére álló agapé. A szeretet új létünk ügye, az elkötelezõ valóságé, nem pedig a tõle független morálé. Nincs keresztyén lét keresztyén etika, vagyis a hit következményeinek vállalása nélkül. Testben való életünk nem fölösleges, mint a célhoz ért „lelkieké”, csak „a még nyilvánvalóvá nem lett” (3:2) elõtti felelõsségben vehetõ el, amit Isten adott (dedóken 3:1), élhetõ meg az, ami szeretet alapján már vagyunk.

A parousia – s vele együtt a simul justus et peccator feszültsége feloldásának, a test és a kozmosz megváltásának, az örök életnek (2:25) reménye aktivizál, a tisztaság utáni törekvésre észtet (3:3). A keresztyén remény nem a világba elszökés öncsaló útja, hanem a világosságban élés ereje. A Krisztusra vonatkozó remény a földre utal; az itt maradás, a megállás, a háborúságok kiállásának ereje (Róm 5:2–3). Az etika az eschatológia következménye. A Krisztusban maradás ugyanakkor a parrhesi

a, a teljes bizalom alapja (2:28) is. Az õbenne maradás azt jelenti: „Fölemelt fõvel várom az égbõl az ítélõbírót” (Heid. Káté 52). A „fölemelt fõ” nem a farizeusok önbizalma, hanem az Isten gyermekeinek, a bûnbocsánatból élõknek fenntartás nélküli bizakodása.

1 Ján. III. RÉSZ

1 Ján. 3,4–10. Újjászületés és bûn.

A tévtanítók azt mondták: „nincs bûnünk” – és „vallásos” igazságuk tudatában szabadon vétkeztek. Az apostoli keresztyénség ezzel szemben megvallotta bûnét a hû és igaz Isten elõtt, s hite, hogy aki. ismeri õt, az nem vétkezik. A bûn és bûntelenség evangéliumi dialektikájáról való elfeledkezésnek tulajdonítható, hogy az egyháztörténet tévtanítóinak kezén ez a szakasz a gõg és kétségbeesés démonait felidézõ perfekcionizmus klasszikus helyévé vált, miként a 2:15–17 a világtagadó pietizmusé. Jézus Krisztus eljövetelének (inkarnáció) az a célja, hogy a bûnöket elvegye (5), az ördög munkáit lerontsa (8). Krisztust és a bûnt, ill. a Sátánt, nem lehet harmonizálni; a sötétséget nem lehet pozitívan értékelni, az ordo salutis egyik szakaszává magasztosítani. Már Pál vitába szállt ezzel az érvvel: „Megmaradjunk a bûnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Semmiképpen!” (Róm 6:1–2).

A bûn nem a teremtéssel, nem az anyagi világgal függ össze, mint annak szükségszerû következménye, hanem a tettünkkel. Ugyanígy: az Istentõl született ember igaz (dikaios) volta sem új természet, („pneumatiké hypostasis”), hanem a tett (7. v.). A bûn és az gazság nem „természet”, hanem tett. A bûn: a törvény megszegése (4). A tévtanítók antinonizmusától, szabadosságától Jn visszahív a parancsolatnak való engedelmességbe. Nem a gnózisban, vallásban lesz igaz az ember, hanem az Igazból születve az igazság cselevésében. Aki az anomia-t cselekszi (4), hiába mondja, hogy látta az Urat (vízió!), hogy megismerte õt és közössége van vele (6).

Akinek csakugyan közössége van vele, az nem vétkezik (6), nem cselekszi, nem cselekedheti a bûnt (9); a klasszikus dogmatika formanyelvén: „non posse peccare”. A bûn lehetetlenségét Jn azzal indokolja, hogy az Istentõl született emberben „az õ magja (sperma) benne marad” (9). Ezzel a gnózis terminológiájából származó kifejezéssel Jn a kezdettõl fogva való evangélium igazságát akarja hirdetni az adott történeti helyzetben. A „sperma” õnála nem isteni lényeg, amelynek semmi köze sincs az anyagi világhoz, s amely minden erkölcsi igyekezet nélkül és minden törvényszegés ellenére megmarad, hanem – a „kenet”-hez hasonlóan – a Szentlélek által megvilágosított ige (vö. Jn 3:6; Jak 1:18; 1Pt 1:23).

Ez a mag nem okoz mágikus átváltozást, mintha új természetünktõl fogva (té physei) volnánk képtelének bûnt cselekedni, úgyhogy semmi szükség sincs a világosságban járás erõfeszítésére. Jn éppen a gnosztikus naturalizmus ellen ír, amelynek váltságtana fölöslegessé teszi az etikát. A „mag” valóságos, létbeli változást eredményez, de az új lét nem a tettünktõl függetlenül megmaradó természetünk. Új életünk most el van rejtve (Kol 3:3), s csak az agapé tettében vehetõ el és õrizhetõ meg, (vö. 4:16). „Senki sem vétkezik” (6), „senki sem cselekszik bûnt” (9), aki Istentõl született. A cselekvés módját kifejezõ jelenidõ, egy szabály érvényû megállapítást tartalmaz: Az evangélium és Szentlélek által újjászült ember nem marad meg a bûnben (vö. Róm 6:2); a jelenidõ nem egyes tettekre vonatkozik, mint az aoristos (pl. 2:1), hanem az élet alapirányára. Jn nem a perfekcionizmus szószólója, nem teljesíthetetlen normát hirdet, hanem a váltság valóságának elkötelezõ jellegét. Az újjászületettek nem békélhetnek meg a bûnnel, nem köthetnek vele kompromisszumot. Vétkezhetnek, de mint Istenben maradók nem maradhatnak meg a bûnben. Találóan írja BULTMANN: „Az ou dgnatai hamartanein nem hamis bizalomhoz vezet, hanem a bûntudatot radikalizálja…”, nem a hívõk empirikus állapotát jelzi (mint a gnózisban), hanem a hit értelmét: A hitet nem lehet elszakítani az okos istentisztelettõl, az agapé tettétõl. Az Istentõl születés – legalább negatív – kritériuma a cselekedet (10) s nem látomások vagy lelki élmények.

1 Ján. 3,11–19. Az evangélium mint parancsolat.

Az üzenet evangélium (1:5), s mint ilyen parancsolat: „szeressük egymást!” (11). Az „angelia” jelentése „hina” elõtt parancsolat. Az evangélium és a törvény az ÚSz-ben elválaszthatatlanok. A parancsolat megtartása és az igazság cselekvése tartalmilag azonos a felebarát szeretetével. A szeretet kritériuma és paradigmája pedig Isten tette (4:9–10), Jézus Krisztus áldozata: „az életét adta érettünk” (hyper hémon, 16). Ez a kifejezés Jézus helyettes elégtételének Ézs 53-ra visszamenõ õsgyülekezeti és páli értelmezése (pl. Gal 3:13). Egy bizonyos: az agapé olyan tett, amelyben az élet forog kockán. A „kiváltképpen való út”: az élet odaadása és így megnyerése. Az emberi szeretet az Istenének hasonlata; a „hyper hémon”-t ismerõ hit a „hyper tón adelphón”-ban (16) él tovább. Az agapé, mint Istenben-maradás –: a végsõ elkötelezettséget (opheiló) vállaló konkrét cselekedet. Az agapé odaadja a vagyonát (bios, 17), ahelyett, hogy kérkedne vele (2:16), ahelyett, hogy szavalna a szeretetrõl (18). Aki ismeri Jézus Krisztus szeretetének elkötelezését, nem marad passzív nézõje (theóré 17) a másik ember szûkölködésének, nem zárja el bensejét a segítségért kiáltó szükség elõtt. Az irgalmas samaritánus példázza ezt a jn-i figyelmeztetést. Jn és Lk felfogása abban is hasonló, hogy a szeretet tárgyát mindketten a szükséget látó emberben látják. Ez a szeretet tanúskodik arról, hogy „átmentünk (perf.!) a halálból az életbe” (13); errõl fogjuk tudni (19. v. futurum) minden körülmények között, hogy az igazságból vagyunk, s ezzel nyugtathatjuk meg a szívünket. Jn erkölcsi dualizmusában a szereteten kívül gyûlölet van. A gyûlöletnek, a gyülekezetet gyûlölõ világnak típusa: Kain (12). Jellemzõ, hogy Jn sem rá, sem másra nem mondja, hogy „az ördögtõl született”. Az egy Úr világában nincs metafizikai dualizmus. Kain a gonosztól való, mert a cselekedetei gonoszak (12). A „kosmos” itt (13) más értelmû, mint a 2:15-ben; a gyilkosság említésében lehet, hogy a domitianusi üldözés emlékei szólalnak meg (vö. Jel!).

1 Ján. 3,20–24. Az Isten békessége.

Akik a (keresztségben) nekünk adott Lélek által (24) Istenben maradunk úgy, hogy hisszük: Jézus a Krisztus, és – a hitben megismert valóságnak, a Krisztusban levõ új életünk törvényének engedelmeskedve – szeretjük egymást (22–23), megnyugtathatjuk szívünket, lelkiismeretünket, mikor az vádol. Ez a evangélium, az üzenet: a vádoló szívnél nagyobb az Isten, s kételyeinknél – „vajon keresztyén vagyok”? – erõsebb a jel: az agapé konkrét tette. A „nagyobb” Isten elõtt errõl megismerjük, hogy õhozzá tartozunk, akkor is, ha mi magunk ezt lehetetlennek tartjuk, mivel a lehetetlent, a bûnt, cselekesszük. Ebben az ismeretben bizodalmuk van (parrhesia 21). A parrhesia a fiak szabadsága, akik tudják, hogy ha megvallják bûneiket, õ megbocsátja (1:9), ha ezt mondják: „menj el tõlem, Uram, mert én bûnös ember vagyok” (Lk 5:8), velük marad, „bennünk marad” (24). A keresztyén élet vezérszólama nem a kétségbeesés; meghasonlás, önvád, hanem az Isten békessége, mely minden értelmet felül halad (Fil 4:7). Ebben a békességben és bizodalomban imádkozunk (22; vö. 5:14–15; és Jn 16:26–27).

1 Ján. IV. RÉSZ

1 Ján. 4,1–6. A „vallás” mint a Krisztus-hit ellensége.

A gyülekezeteket az 1. szd. végén és a 2. szd. elsõ felében a keresztyénség történeti alapjait, sõt magát Jézus Krisztust feloldó spirituális, gnosztikus jellegû vallásosság fenyegette. (A 3. v.-ben egyes kéziratok „lyei”-t = „feloldja, lerontja” olvasnak a színtelenebb „me homologei” – „nem vallja” helyett! Irenaeus: „qui soluit Jesum”) A veszedelem magvetõi, akik „misszionálva” szerte jártak a világban, a hamis próféták (1). Ezek az õsgyülekezeti próféták utódainak adták ki magukat, akik – mint az 1Kor 12 és 14-bõl s az ÚSz egyéb részeibõl kitûnik – a Lélek által jelenlévõ, megdicsõült Krisztus eszközei voltak, aki „földi útvesztõben” általuk vezette a gyülekezeteket. A gnoszticizáló hamis próféták az úsz-i prófétaság esetleges formajegyét, rendkívüli megjelenési formáját (pl. nyelveken szólás), az evangéliumi igazság rovására, kizárólagos kritériummá tették. A pneuma náluk nem az ige, a kijelentés Lelke volt, hanem puszta inspiráció. Jn levelének egyik végsõ indítéka: harc az antikrisztusi torzítás, a lelkiesedõ tévelygésnek szelleme ellen.

„Ne higgyetek minden léleknek”! vizsgáljátok meg õket (vö. 1Kor 12:10) mert a pneuma, mint puszta dynamis, mint a „vallás lelke” nem azonos az Isten Lelkével; Lehet a zavar és tévelygés (plané 6. v.) ereje is. Az érzelmi túlfûtöttség, az elragadtatás, a misztikus tapasztalat nem feltétlenül az Istennel való koinónia jele. Az ember lelkesedése nem azonos az Isten Lelkével; ennek kritériuma nem a vallásos tapasztalatok intenzitása, hanem az igazság vallása („Jézus Krisztus testben jött el” 2. v.) és a hitvalláshoz méltó cselekedet. Az igazság vallása és az agapé tette nélküli „vallás”, minden „pneumatikus” megnyilatkozása ellenére is antikrisztusi. Közvetlen Isten-élményeivel fölöslegessé teszi Jézust, akiben Isten megjelent –, lerontja Krisztust. Ez az Antikrisztus, a tévtanítás mûve, ahogyan Krisztusé az ördög munkájának lerontása (3:8). A hamis próféták sokan vannak, sokat beszélnek és sikerük van a világban (1.6.). A gõgöt tápláló és semmire sem kötelezõ „vallás” – mint a valóságnak hátatfordítás, a felebarát cserbenhagyásának útja – vonzó, mivel lelkesedése ellenére végül is nem más, mint a rossz értelmû elvilágiasodás igazolása. A „világ”, vagyis aki gonoszat cselekszik (3:12), szívesen lesz „vallásossá”, de nem szívesen enged az evangéliumnak, mint parancsolatnak.

A siker ellenére a gyõzelem a Krisztusban hívõ gyülekezeté (4). Az evangélium elkötelezését vállaló hit pozíciója: az Isten pozíciója, és õ nagyobb „mint aki a világban van” (4). A vádoló szívnél nagyobb Isten a hitetés lelkénél is nagyobb. Ahogy a saját bûnünktõl, úgy a sikeres tévtanítóktól sem kell félnünk. Az igazság erõs, és aki az igazságban marad, az Istenben marad.

1 Ján. 4,7–16. A szeretet mint istenismeret.

Aki tettel és valósággal szeret, Istentõl született és ismeri az Istent. A tett gyökere az Istennel való közösség, e közösség jele pedig az agapé tette. Jn elutasítja mind a puszta moralizmust, mind az erkölcsi következmény nélküli misztikát. Az igaz istenismeret: a szeretet, mint tett, „mert az Isten szeretet” (8). E mondat kifejtését a 9–10 versek tartalmazzák: Isten szeretete azonos egyszülött Fiának engesztelõ áldozatul való elküldésével. E tettel azonos agapének bibliai synonymái: az eleos, diakiosyné és katallagé (könyörület, igazság, kibékítés). A Fiú közöttünk való megjelenésének, vagyis Isten szeretetének célja: „hogy éljünk õ általa” (9). Az agapé, az Isten célja: az élet, a minden értelmet felülhaladó békesség és öröm. A Fiú engesztelõ áldozatul adásában megjelenõ szeretet univerzális: nemcsak a „természettõl fogva pneumatikusok” klikkjére vonatkozik, hanem az egész világra (vö. 2:2).

Jn egyik legfõbb igyekezete arra irányul, hogy az Isten szeretetét Jézus Krisztus történetével határozza meg. Ha másutt keressük, vétkezünk; nem törõdünk a nagy szeretettel (3:1), „ilyen nagy üdvösséggel” (Zsid 2:3), és spekulációkba tévedve átszögezzük magunkat sok fájdalommal, elsõsorban annak a kérdésnek kínjával: hol láthatjuk Isten szeretetét! Isten szeretete egyértelmû megjelenésének helye nem az élettörténetünk, nem a sorsunk kedvezõ fordulatai, hanem a világ bûneiért odaadott Fiú. Isten nem abban nyilvánítja szeretetét és dicsõíti meg magát, hogy kedvezõen alakítja dolgainkat, hanem Jézus Krisztus keresztjében. Istenrõl nem lehet kötelezettség (opheiló 11. v.) nélkül beszélni. Akirõl az egymás szeretésének kötelezettsége nélkül beszélünk, nem a Biblia Istene, hanem metafizikai elv, munkahipotézis, nyomorúságaink és vágyaink kivetítése. Isten nem az igénybe nem vett értelem vagy a misztikus „látás” tárgya, hanem az egész életet megváltoztató tett alanya. Aki szeret, az ismeri Istent, mint új teremtmény, akinek minden dolga szeretetben megy végbe, – nem pedig az, akinek az észre vagy az értelemre tartozó „gnózisa” van egy földöntúli lényrõl. Az istenismeret alapja a Lélektõl megéltetett apostoli tanúságtétel arról, hogy Jézus a világ üdvözítõje (13–14). A „martyria”-nak talán polemikus éle is van: pl. a császárok sótér-igénye és az Asklepioskultusz ellen. A 14–15. v. – alaphitvallás – a gyülekezet õsi Credo-ja. Ebben a hitvallásban él a hit istenismerete, mint annak elismerése, hogy Jézus a világ üdvözítõje és Isten hozzánk való szeretete (16). A vallástételben és a szeretetben megmaradni: ez az „unio mystica”! (13.15–16.). Az Istennel való közösségrõl Jn utolérhetetlen gyakorlatiassággal beszél.

1 Ján. 4,4:17–5:5. Bizodalom és gyõzelem.

Az agapé – az életünk Isten tette általa meghatározottsága – a bizodalomban teljesedik ki; „bizodalmunk van az ítélet napjához” (17). Mi sem jellemzõbb a Jn gondolkodására, minthogy a már megvalósult üdvösség hangsúlyozása mellett (3:14 perf.!) következetesen ragaszkodik a próféták és a synoptikus evangéliumok futurikus eschatológiájához, amely arra irányítja a figyelmet, ami még nem valósult meg. A bizalom a félelem ellentéte, amely büntetést, gyötrelmet (kolasis; vö. Mt 25:46) lát maga elõtt. A bizalom perspektívája viszont – Krisztusra, az engesztelõ áldozatra, az ördög munkájának lerontójára, a Paraklétosra, a világ üdvözítõjére nézve –: az Istenhez hasonlóvá-lét (3:2). „A szeretetben nincsen félelem” (18): ez ugyanolyan kategorikus jelen, szabály-megállapítás, mint az, hogy „aki Istentõl született nem cselekszi a bûnt” (3:9).

A 20. v. bevezetõ szavai: „Ha azt mondja valaki…” a hamis próféták jelszavai idézésének formulája (vö. 1:6–2:2). „Szeretem az Istent” – ez a mondat, a maga következmény nélküli általánosságában, üres és ellenõrizhetetlen állítás. Az Isten iránti szeretet kritériuma az utunkba kerülõ, szükséget szenvedõ felebarát tettel történõ szeretése. Jn „tétele”, az 5:1–2. összefoglalása, ez: Ha Istent szeretjük, akkor az õ gyermekeit is; a szeretet pedig a parancsolatok megtartása. „Az õ parancsolatai nem nehezek” (3); ez a kijelentés rövid emlékeztetõ a 2:7–11-re, az agapéra, mint megvalósítható parancsolatra. Mirõl beszél Jn? Arról, hogy az Istentõl születettek a fiak bizodalmával, a félelemtõl megszabadulva, vállalhatják a „nem nehéz” etikai, szociál-etikai következményeket. Az agapé, mint világosságban járás, nem eszköz, amellyel valamit – az üdvösséget! – el akarnak érni, hanem az ajándékként megkapott sótéria, az Istennel való közösség kifejezõdése. Átmentünk a halálból az életbe, szabadok vagyunk a szeretetre. Az agapé célja nem az üdvösség (ez inkább az alapja!), másrészt viszont a keresztyén élet nem céltalan. A célról a 3:16–18 beszél. A szeretetre való szabadság a világ fölötti gyõzelem (4–5). A „világ”, a jn-i levél gondolatmenetében, nem a kosmos, hanem elsõsorban gonosz hajlamaink (vö. 2:15–17), a felelõtlenségünk, a földet cserbenhagyó vallásosságunk és a vádoló lelkiismeretünk. Mindezek fölött a bûnbocsánat hite a gyõzelem, amely hit a szeretetben munkálkodik. Nem a mi „nagy”, „mély” vagy „forró” hitünk vívja ki a gyõzelmet, hanem Jézus Krisztus (vö. Jn 16:33). A hit egyedül Krisztusban való részesedésként gyõzelem (Jel 5:5 és 12:11). Õáltala diadalmaskodunk, aki minket szeretett (Róm 8:37).

1 Ján. V. RÉSZ

1 Ján. 5,6–12. Az „istenbizonyíték”. Isten Fia, Jézus Krisztus, a világ üdvözítõje „víz és vér által jött” (6). Az „elthón” (aor.) az idõben történt megjelenésére utal: a Megváltó nem mitikus, idõtlen figura, hanem konkrét történelmi személy. A vér említése: Krisztus valóságos ember voltának és kereszthalála üdvözítõ hatalmának hangsúlyozása a doketizmussal folytatott vitában. A tévtanítók szerint a „vér”-nek, az ember Jézusnak nincs köze megváltásunkhoz. A pneuma-Krisztus rajongói elutasítják a testté lett igét. Ez a doketikus krisztológia legszorosabban összefügg a dualisztikus anthropológiával, mely lebecsüli mindazt, ami testi életünkkel összefügg, és ezért etikailag érdektelen. A testté lett Krisztusról a Lélek tesz bizonyságot, aki az igazság (6). A Lélek és igazság elválaszthatatlanságáról a jellegzetes jn-i kifejezés: „pneuma tés alétheias” (Jn 16:17) tanúskodik. Az igazság Lelke pedig Jézusra, a valóságos emberre vonatkozik, tanúskodva az õ valóságos istenségérõl. Az ó-egyház szentháromság tana lényegileg a páli és jn-i theológia kibontása, ha megfogalmazása magán viseli is a korabeli filozófia jegyeit.

A Lélek Krisztus-bizonyságának közege az apostoli igehirdetés és a sákramentumok. A 8. versben szereplõ „hydór” és „haima”, minden valószínûség szerint, a keresztségre és úrvacsorára utalnak (vö. Jn 3. és 6. rész). A Szentlélek bizonyságtétele: az Isten martyriá-ja (9), melynek tartalma a Fiúban adott örök élet (11). Kicsoda bizonyítja, hogy Jézus az Isten Fia, a világ üdvözítõje, hogy az Istenrõl való keresztyén beszéd igaz? Maga az Isten! A Biblia megbízhatóságára vonatkozó történeti adatok e tekintetben éppen olyan tehetetlenek, mint az ún. kozmológiai, ontológiai és morális istenbizonyítékok, vagy a Jézustól követelt jelek. Az egyetlen „istenbizonyítékot” maga Isten szolgáltatja kijelentésében. õ bizonyítja meg bennünk, hogy az apostoli igehirdetés nem szubjektív képzelgés, hanem valóság és igazság. Az Isten martyriáját a hit fogadja be (10), amely nem az ember eleve meglevõ képessége, hanem a Szentlélek kegyelmi ajándéka. A bibliai „pistis” nem az ember lelki életéhez, hanem a kijelentés aktusához tartozik (vö. Gal 3:23). Maga a hit az istenbizonyíték! A hit, mint „istenbizonyíték”, Istennel való közösség: örök élet (11–12). Az örök élet Jn-nál – akárcsak Pálnál a dikaiosyné – nem jövendõbeli, hanem jelenvaló kegyelmi ajándék (vö. Róm 6:23). Isten örök életet adott (perf.) nekünk és ez az élet az õ Fiában van (praes.), akié a Fiú, aki Jézust Krisztusnak vallja, „echei tén zoén” (12). Az örök élet nem a síron túli – feltételezett – továbbélés, hanem Istennel való közösség a szeretetre kötelezõ Krisztus-hitben. Ennek a közösségnek, az életnek, azonban még jövõje van: 3:2.

1 Ján. 5,13–15. A bizalom imádsága.

A levél, tehát a jn-i igehirdetés, célja annak tudatosítása, milyen nagy szeretetet adott nekünk az Atya (3:1; vö. 1:3 és Jn 20:31); az örökélet tudatosítása a gyülekezet tagjaiban, mely a hitben már az övék (echete 13). A Krisztushit nemcsak készül az örök életre, hanem már éli. A gnózis a hit jövõjét tagadja, az üdvöt kizárólag a jövõtõl váró apokalyptika pedig a jelenjét üresíti meg. Jn itt is kétfrontos harcot folytat, s egyformán hangsúlyozza a jelen teljességét és a jövõ reménységét. A már élt örök élet a parrhesia-ban, bizalomban nyilvánul meg, amely nem csupán az ítélet napján megállásra, de a kérés meghallgatására is vonatkozik. A meghallgatás feltétele: az Isten akarata szerinti imádkozás. Az õ akarata az, hogy higgyünk a Krisztusban és szeressük egymást (3:23), vagyis az õbenne maradás (vö. Jn 15:7). Az, hogy Isten „mindent megcselekedhet, feljebb, mint ahogy mi kérjük vagy elgondoljuk” (Ef 3:20), semmit sem vesz el annak érvényébõl, hogy imánk meghallgatása összefüggésben áll a mi Istenre hallgatásunkkal, az evangélium befogadásával és az új parancsolatnak való engedelmességünkkel. A Krisztus nevében imádkozás (Jn 16:13 skv.) nem a Krisztuson kívüli ember kívánságainak teljesítését kéri. Ennek meghallgatására nincs ígéret! (Jak 4:3).

Azzal lett teljessé közöttünk a bizalom, hogy tudjuk: amit kérünk, az már a mienk (echomen! 15). Akié az Isten (2:23) és az élet (5:12), az már megkapta, amit kért. „Hogyne ajándékozna nekünk mindent vele együtt?” (Róm 8:32.)

1 Ján. 5,16–17. A közbenjáró imádság.

Az Istentõl született nem vétkezik (3:9; 5:18); a bûnnek nincsen igazolható helye Isten világában, nem vezethetõ le sem a jó teremtésbõl, sem a váltságból. A bûn nem egyik lehetõségünk, amely – mint az idealista filozófiák és theológiák sugallják – pozitív szerepet játszhat az üdvösség útján, hanem valami lényegileg lehetetlen. Ebben a lehetetlenségében, levezethetetlen és igazolhatatlan tényszerûségében gonosz. A „gonosz” gonoszsága (5:18–19): a bûnnek, mint tettnek, ez a megalapozatlansága. A bibliai hit nem szolgáltathat kozmológiai vagy ontológiai igazolást a bûnnek, nem „magyarázhatja meg” eredetét. A bûn tényszerûségével – „az atyafi vétkezik” (16) – csak mint titokzatos lehetetlenséggel nézhetünk szembe (mysterium iniquitatis), amelyre nincsen felmentõ magyarázat és amellyel nincsen alku. A hívõk közbenjáró imádsága, amely az egy közbenjáró és szószóló nevében történik (1Tim 2:5; 1Jn 2:1), Jn szerint a nem halálos bûn elkövetõire vonatkozik; abban a bizodalomban, hogy Isten megújítja az életüket. A levél olvasói minden bizonnyal tudták, mi a halálos és a nem halálos bûn: mi legfeljebb találgathatnánk és feltevésekbe bocsátkozhatnánk, aminek nincsen értelme. NAUCK magyarázata, mely szerint inkább kétféle bûnösre: megkeményedettre, ill. bûnbánóra kell gondolnunk, biblikus, de ez a szöveg nem igazolj a. A keresztség után elkövetett bûnök, a második megtérés kérdésében az ó-egyház egészen a 3. szd.-ig ellentétes felfogásokat vallott. A „szigorú” irányzatot az ÚSz-en belül – az 1Jn jelen helyétõl eltekintve a Zsid képviseli, fõként a 6:4–6-ban. „Lehetetlen az ismételt megújulás.” Ezzel a kategorikus „adynaton”-nal szemben Mk-nál ezt olvassuk: „panta gar dynata to theó”, az is, ami az embereknél lehetetlen (10:27). Az evangéliumok legjellemzõbb vonásaihoz tartozik, hogy megõrizték mind Jézus szavait az õ megtagadásáról (Mt 10:32–33), mind pedig Péter Krisztustagadásának történetét. (Mk 14:66 skv.) A szentírók legfõbb törekvése nem az emberi gondolkodást kielégítõ harmonizálás és rendszeralkotás volt, hanem a hûség ahhoz, amit láttak, hallottak és megértettek.

1 Ján. 5,18–21. „Isten hatalma õriz hit által az üdvösségre.” (1Pt 1:4).

A romolhatatlan magból születetteket Isten õrzi meg, hogy új létükhöz (amely a „valóságosban”, Jézus Krisztusban van 20. v.) hûségesek maradjanak. Ez a hitnek ismerete, értelme (dianoia 20), amely kiûzi a gonosztól való félelmet és lerontja azt a tévhitet, hogy a magunk megoltalmazásában saját erkölcsi erõnkre vagyunk utalva, ugyanakkor viszont tisztában van a bûn elleni harc szükségével (21), amelynek vállalásában azok leszünk, akik a Krisztusban vagyunk. Jn mindvégig együtt hirdeti a kettõt, az evangéliumot és a parancsolatot, mert végsõ soron egyet hirdet – akárcsak Pál –: Jézus Krisztust, az igaz Istent és az örök életet (20). Az ismeret a testté lett Igébõl való, õ adta. A hit ismeretében a valóságost (ho aléthinos 20) ismerjük s ez a megismerés: közösség, nem a gnosztikus-misztikus „unió”, hanem az ósz-i istenismeret értelmében. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az ismeret-fogalom Jn-nál megtartotta régi, szemita struktúráját. A hit értelme azt tudja, hogy „mi a valóságosban (igazban) vagyunk”. Mikor Jézus Krisztusban maradva õbenne vagyunk, nem fordultunk el a valóságtól, hanem inkább ráébredtünk, megérkeztünk hozzá. A végsõ valóság nem vértelen absztrakció, nem az ideák mozdulatlan és idõtlen világa, hanem a test-vér Jézus Krisztus, akihez nem az elragadtatás vezet, hanem a bizonyságtételt befogadó, szeretetben munkálkodó hit. A 18. v. fordítása problematikus. Egyes kéziratok „gennésis”-t (születés) olvasnak „gennétheis” (aki született, aor. part. pass. vö. Gal 4:29) helyett. A Vulgata így fordítja a verset: „sed generatio Dei conservat eum”. A modern magyarázók nagyobb része (katholikusok is) ragaszkodnak a több nehézséget okozó „gennétheis”-hez, de ezt Krisztusra vonatkoztatják, mint a mi revideált Károlyi-fordításunk is. A szöveg összefüggése azonban valószínûtlenné teszi, hogy Jn váratlanul ezzel a sehol másutt elõ nem forduló címmel illetné Jézust. Az úsz-i görög nyelv szemitikus szintakszisával foglalkozva Kl. BEYER arra a megállapításra jut, hogy a „térei” (18) alanya Isten, s a „gennétheis” az újjászületett emberre vonatkozik.

„Az egész kosmos a gonoszság hatalmában vesztegel” (19): ez nem a marcioni teremtés-ellenesség ítélete, hanem a mysterium iniquitutis-ba, a tényleges, de Isten munkájából meg nem magyarázható bûnbe ütközõ hit megrendülésének hangja. „A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be” (Jn 1:5). A qumrani iratok analógiájára hivatkozva az „eidóla”-t (21) NAUCK átvitt értelemben veszi, s azonosítja a bûnnel. Az utolsó mondat eszerint így hangzana: „Fiacskáim, kerüljétek a bûnt!”.

 

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

"Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!