//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- ÚJSZÖVETSÉG Apostolok levelei - Jelenések
könyve
- ÚJSZÖVETSÉG Apostolok levelei - Jelenések
könyve
:

ZSIDÓKHOZ IRT LEVÉL 01 - 03
Czegle Imre

ZSIDÓKHOZ IRT LEVÉL 01 - 03
Czegle Imre


A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉL MAGYARÁZATA

Írta: Czegle Imre lelkész

Bevezetés:

A levél szerzõje.

A hagyomány szerint a levelet Pál apostol írta, különösen a keleti õsegyház õrizte és ápolta e hagyományt. Van alapja egy ilyen értékelésnek, mert a levél sok fogalma, a kifejezés módja, érvelése, tartalma rokon a páli levelekével. A hasonlóság ellenére sem fogadjuk el a Pál apostol szerzõségével kapcsolatos hagyományt. A levél stílusa (a szerzõ az Újszövetség írói között a legszebb görög nyelven írt), szókincse, theologiai rendszerének legfontosabb gondolatai, mint pl. Jézus a mennyéi fõpap, halála kiengesztelõ áldozat, az Ószövetség értékelése stb. különböznek a Pál apostolétól. – Helyesen állapítja meg O. Michel (i. m. 11 o.), hogy e levél tekintélye nem történeti, hanem theologiai, azaz nem azért lett a kánon része, mert bizonyíthatóan az apostoli kor egyik vagy másik nagy személyisége írta, hanem azért mert üzenete legyõzött, mert theologiai mondanivalója minden ellenvetést meggyõzött. – Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a levél szerzõjét névszerint nem ismerjük, de az õsegyház egy nagytekintélyû elöljárója, iskolázott ember, aki ismeri a páli theologiát, sõt lehet, hogy az apostol munkatársi körének egyik tagja.

A levél keletkezési ideje.

A levél nem tartalmaz dátumot, írásának idejét hozzávetõlegesen azok az adatok és tények jelzik, melyeket maga a levél nyújt. Az a gyülekezet, amelyhez a levél íródott, üldözés elõtt áll (12:4), az elsõ lelkesedés ideje elmúlt (10:25), az erõs és szilárd hit helyett az aggodalom, lanyhaság, sõt bizonytalanság érzékelhetõ, sokakat fenyeget az elbukás. A gyülekezetnek szüksége van az intõ szóra. A levél írásának ideje 70–90-es évek valamelyikében lehetett.

A levél irodalmi jellege vagy mûfaja.

Korán feltûnt, hogy a Zsidókhoz írt levél formailag is különbözik a páli levelektõl. Nincs címzése, a szerzõ sem nevezi meg magát, témája egységes, nem emlékeztet egy levélre, inkább theologiai értekezésnek, intõbeszédnek (13:22) vagy mûvésziesen felépített prédikációnak mondható. Szerintünk e bibliai könyv levél. Az írót egy távoli gyülekezet gondja készteti írásra s azzal a céllal ír, hogy írása eljusson a „szent atyafiakhoz” (3:1). A levél nagyon sokféle lehet, annak formáját, jellegét a tartalom s nem utolsó sorban az író egyénisége határozza meg.

A levél olvasói.

Az a gyülekezet, amelyhez a levél íródott (címe „Pros Hebraios” késõbb került a levél élére), nagyobb részében pogányokból, kisebb részében zsidókból lett keresztyénekbõl állott. A felirata inkább származást, semmint nyelvi vagy földrajzi jelentést hordoz. Olyan zsidókra utal, akik keresztyének. Az egyik kézirat a levél kézbesítõjeként Timótheust említi. Ez és a levél 13:24 utalása erõsíti azt a feltevést, hogy írója Itáliából, talán Rómából küldi keletre levelét, egy ottani gyülekezetnek, amelynek korábbanõmaga is tagja volt (13:19).

A levél célja.

A levél íróját egy veszély felismerése késztette írásra. A veszély a gyülekezeten belül jelentkezett, amelynek lényege az, hogy a két fajból (pogány, zsidó) származó keresztyénékbõl álló gyülekezetben a békesség felborult. A szerzõ célja az, hogy írásával a békességet helyreállítsa. A zsidókból lett keresztyéneket ugyanis nagyon erõs szálak kötötték az Ószövetséghez. A választott nép helyett az ekklézsiát elfogadni, a törvény régi értelmét és gyakorlatát feladni, a kultuszt és annak szép rendjét (az áldozatot) elfeledni és mindennek új értelmét és jelentését Jézus Krisztusban megtalálni, nem ment könnyen, tétovázás vagy éppen bizonytalankodás nélkül. A levél minden fontos kérdése az Ótestamentum felöl jövõ keresztyén ember kérdése, aki a múltból hozott és szentnek vallott hitvallását kénytelen összevetni Isten Jézus Krisztusban megjelent új és tökéletes kijelentésével. Az értékelés során az derül ki, hogy bár a két szövetség szerves egységet alkot s az új nem teszi feleslegessé a régi lényegét, mégis Jézus Krisztus felõl nézve a régit és annak minden rendjét (törvény, szövetség, kultusz, áldozat, papság), a szerzõ e két szövetség között – a belsõ egység ellenére – lényeges különbséget lát. Mert ami a régiben eltakarva vagy éppen homályosan volt érzékelhetõ, az lett világosan láthatóvá az újban. Az író végsõ megállapítását a 13:7–15-ben summázza: Egyedül és kizárólag Jézus Krisztus az ember menedéke, üdvõssége, akiért a réginek minden rendjét el kell hagyni, de érdemes is elhagyni.

A levél tartalmi felosztása.

1:1–2:4 Jézus az Isten Fia;

2:5–2:18 Jézus az Ember Fia;

3:1–4:13 Jézus apostoli szolgálata;

4:14–10:18 Jézus az igazi fõpap;

10:19–13:25 Intések a hitben való járásra és hûségre.

Irodalom.

KOREN Pál: A Zsidókhoz írt levél magyarázata. Gyoma. 1896. SCHLATTER, Adolf: Erläuterung zum N. T. Bd. 3. Stuttgart. 1928. 4. Aufl. ROBINSON, Theodore H.: The Epistle to the Hebrews. New York–London. 1933. SCHNEIDER, J.: Das Hebräerbrief. Leipzig. 1938. STRATHMANN, Herman: Der Brief an die Hebräer. Göttingen, 1949. MICHEL, Otto: Der Brief an die Hebräer. Göttingen. 1949. DAVIDSON, A. B.: The Epistle to the Hebrews Grand Rapids. 1950. MANSON, William: The Epistle to the Hebrews. London. 1951. DODS, Marcus: The Epistle to the Hebrews London. 1951. WESTCOTT, Brooke Foss: The Epistle to the Hebrews. Grand Rapids. 1951. SPICQ, C.: L’Épitre aux Hebreux. Vol. 1–2. Paris. 1953. HÉRING, Jean: L’Épitre aux Hebreux. Paris. 1954. MAKSAY Albert: A Zsidókhoz írt levél 3–7. fejezetének magyarázata. Ref. Szemle. 1955. 22–35 o. KÁLVIN János: A Zsidókhoz írt levél magyarázata. Bp. 1965.

Zsid. I. RÉSZ

Az elsõ rész két szakaszra osztható (1–4 és 5–14). Az 1–4 v., mely az egész levél bevezetésének is tekinthetõ, nagyon tömören Jézus Krisztus üdvtörténeti jelentõségét foglalja össze. A fejezet második (5–14 v.) szakaszának témája: Jézus Krisztus és az angyalok.

Zsid. 1,1–4. Jézus Krisztus Isten tökéletes kijelentése.

Az elsõ, nagy gonddal szerkesztett összetett mondat cselekvõ alanya az Isten (ho theos). A határozott névelõ arra mutat, hogy akirõl itt szó van, nem egy az istenek között, hanem az egyetlen igaz Isten. Istennek hangja van, beszélt. „Kijelentés ott van, ahol Isten beszél: A múltat az jellemzi, hogy Isten szava hangzott benne, aki azért beszélt, hogy megértesse akaratát. Nem hallgatott és várt, hogy majd véletlenül találják meg õt. Nem értelmetlen jelekben közölte akaratát. Az ember felé úgy is megtette az elsõ lépést, hogy a beszédet választotta akarata kijelentéséül. Kegyelmének és szeretetének jele ez. Nem volt idõ, amelyben Isten ne beszélt volna. Kijelentését a múltban „sokszor” (polymerós) és „sokféleképpen” (polytropós) adta. A „sokszor” nemcsak arra mutat, hogy beszéde a múlt egészére kiterjedõ, hanem arra is, hogy az rész-szerint való volt. A pedagógus módján járt el. Figyelembe vette népe szükségét és azt is, hogy mikor mit és mennyit képes befogadni és megérteni. Jelenti e szó továbbá azt is, hogy Isten egy alkalommal nem mindent mondott – el. Beszéde továbbá „sokféleképpen” hangzott. Ez a múltban elhangzott kijelentés külsõ formájára utal (álom, látás, angyal). Nem egyhangú volt az, hanem változatos. De jelentheti ez a kifejezés azt a módot is, ahogy Isten a próféták által az atyákhoz szólott (prófécia, törvény, esemény stb.). Isten a próféták által szólott. A próféták szolgák, akik engedelmeskedtek Isten elhívó akaratának és akik kijelentése tolmácsolói voltak. E szó az emberek hosszú sorára mutat, akik Ábrahámtól kezdve Isten kijelentésének orgánumai voltak. Nemcsak szavuk volt isteni, hanem õk maguk is, mint emberek Isten emberei voltak. Isten nem keveseknek, hanem sokaknak szólt: az atyáknak, azaz az egész zsidó népnek.

Az üdvtörténetnek van egy döntõ pontja, mely lezárja a régi korszakot. E döntõ jelentõségû esemény Isten Fiának, Jézus Krisztusnak földön való megjelenése. Benne és vele véget ér a „hajdan” és egy új kor, a messiási idõ közelített el. A levél írója az éles szembeállítással (hajdan – most, atyáknak – nekünk, próféták által – Fia által) azt igyekszik kimutatni, hogy a Jézus Krisztusnak adott kijelentés felülmúlja a régit. A hajdan adott kijelentés sokfélesége csak látszólagos gazdagság, inkább az elégtelenség és tökéletlenség jele (Kálvin). Jézus nem egy jobb vagy fejlettebb kijelentés hordozója, szemben a prófétákkal, hanem benne Isten tökéletes és örök kijelentése öltött testet. Õ Isten utolsó szava az emberekhez. És amire az emberek elégtelenek voltak, azt hozta el a Fiú: az üdvõsség teljességét. Az Atyához való páratlan viszonya emeli õt a próféták fölé. Az általa adott kijelentés nem teszi feleslegessé a régit. Mindkét helyrõl ugyanazon szó hallatszik, csak ez utóbbiban annyival tisztábban, érthetõbben, amennyivel közelebb áll a Fiú az Atyához és amennyivel alkalmasabb volt az õ beszédének továbbmondására, mint a próféták. – Kicsoda a Fiú? Erre a kérdésre úgy felel a levél írója, hogy rámutat arra a viszonyra, mely a Fiú és az Atya, a Fiú és a világ, a Fiú és az ember között fennáll. Úgy felel, hogy elmondja, amit Krisztus az emberért és a világért tett. A Fiú örökös és a teremtésben való résztvétele jogán a világmindenség Ura. Isten tette (ethéken) õt örökössé. Nevében, fiúságában van jogcímének magyarázata (Gal 4:7; Zsolt 2:8). Ez azt jelenti, hogy minden az övé és mindenen õ uralkodik. Birtoklása azon a fundamentális tényen alapszik, hogy a világot Isten általa teremtette, akinek ez az elhatározása szeretetrõl beszél, hiszen már a teremtéskor átadott mindent Krisztusnak, aki az örökös, hiszen mindennek léte az Õ teremtõ munkájának a következménye. A 3. v. Krisztus személyének jelentõségét még fokozottabban emeli ki, Õ lényeg-egységben van az Atyával, „Isten dicsõségének visszatükrözõdése”. Mint ahogy a tükörben megjelenõ kép utal a tükör elõtti tárgyra, úgy mutat a visszfény magára a világító forrásra. Ez azt jelenti, hogy a két személy elválaszthatatlan szoros egységben van. Isten dicsõsé gében Krisztus dicsõsége ismerhetõ fel és fordítva. Benne az Atya jelenik meg az ember számára felfogható módon. Ezért út õ Istenhez. Krisztusban Isten lénye és természete jelentetett ki. Õ nemcsak próféta és követ; hanem maga az Isten az ember számára felismerhetõ és elviselhetõ formában (Robinson). Az Atya és a Fiú közötti viszony természetét írja körül a mondat másik része is: Jézus Krisztus az Isten „személyének képmása” (charaktér tés hypostaseós autou). A „charaktér” szó tulajdonképpen a fémre, kõre vagy bármely más tárgyra bevágott, bemetszett írást, jelt, ábrát vagy képet jelent. Jelenti továbbá azokat a testi vagy szellemi ismertetõ jeleket, amelyeket egy tárgy vagy személy magán visel s amelyeknek alapján azok felismerhetõk vagy azonosíthatók. Jézus Krisztus Isten lényege a földi-emberi valóságba bemetszve. Isten önmaga lényegének ismertetõ jegyeit Fiára írta rá, emberi testében metszette ki oly világosan és élesen, hogyha valaki reá néz, lehetetlen, hogy meg ne lássa az Atyát. Jézus Krisztusnak a világhoz való különleges és egyedülálló viszonyát hangsúlyozza e kijelentés: „hatalmas szavával fenntartja a világot”. Krisztus kozmikus jelentõsége nemcsak abban van, hogy résztvett Isten világteremtõ munkájában, hanem személyének kiválósága abban is megmutatkozik, hogy a világmindenséget fenntartja. Õ hordozza azt és oltalmazza a széteséstõl. Világmegtartó munkáját hatalmas szavával végzi. „Hatalmas szaván” értenünk kell igehirdetését, amit testben mondott el e földön, de azt a beszédet is, amit mint megdicsõült Úr szól hozzánk (2:3; 12:25 stb.). A megtartás eszköze ma is az õ szava, mely az igehirdetésben hangzik. Isten ezzel az ismerettel az igehirdetõk felelõsségét akarja ébreszteni és növelni. – A következõ mondat azt írja le, amit a Fiú e földön testben munkált az emberért: „aki minket bûneinktõl megtisztított”. Az író Jézus földi munkájából csak egyet emel ki: váltsághalálának eseményét, a kereszthalált. Ezt egy vonalba állítja világteremtõ és világmegtartó munkájával. A váltsághalál célja a bûnbocsánat, a teremtés eredeti rendjének helyreállítása. – A Fiú hûségét azzal koronázta meg Isten, hogy feltámasztotta a halálból és magához emelte a mennybe. Krisztus részt vesz Isten világ feletti uraságában, helye trónjának közvetlen közelében van. Az angyalok állanak Isten elõtt, a Fiú ellenben a hatalom és méltóság helyén ül. Feltehetõ, hogy azok között; akikhez e levél íródott, voltak olyanok, akik túlértékelték az angyalok szolgálatát. Összehasonlították azokat Jézussal s az angyalokat nagyobbaknak és hatalmasabbaknak vélték. Szükségesnek látszott tehát ez eltévelyedéssel kapcsolatban tisztázni Jézus és az angyalok viszonyát. Tanítása ez: a Fiú hatalma nagyobb az angyalokénál, tehát felettük áll. A név az a mérce, mely megméri a Fiú és az angyalok jelentõségét. „Isten mondott néhány dolgot Krisztus felõl, amit nem mondott az angyalok felöl”. Krisztus örökölte nevét, ezzel szemben az angyal név szolgáló viszonyra utal. A Fiú az Atya jobbján ülõ, világ felett uralkodó Krisztus, megdicsõülése által lépett birtokba, elfoglalta örökségét” (kekléronoméken), ezáltal kiválóbb és hatalmasabb lett az angyaloknál, akiknek ilyen ígéret soha sem adatott.

Zsid. 1,5–16. Jézus Krisztus és az angyalok.

Az elõzõ rész azzal a megállapítással zárul, hogy a Fiú nemcsak a próféták fölött áll, hanem az angyalok fõlõtt is. Az 5–14. v.-ben e megállapítás helyességét és igazságát igazolja az ÓT alapján. E rész hét ótestámentumi idézetet tartalmaz, amely Krisztus jelentõségét három oldalról mutatja meg: Õ az elsõszülött Fiú (5–6), isteni hatalommal uralkodó király, aki az égnek és földnek teremtõ Ura (7–9), s mint ilyen a teremtett világ felett áll (10–14).

Az 5. v. két idézetet tartalmaz. Az elsõ a Zsolt 2:7: „Fiam vagy te, ma szültelek téged.” E zsoltár egy ígéretet tartalmaz: Isten a felkent király mellett áll, akit fiának tekint s aki uralkodni fog nagy hatalommal a föld minden népe felett. E zsoltárt korán a Dávid házából származó Messiásra vonatkoztatták. (Michel szerint a „ma” jelentése ez: a messiási üdvkor teljessége. A „szültelek” pedig a Messiás hivatalba lépését jelenti, s utal Istennek öröktõl elvégzett akaratára, mellyel Fiát mindenek fölé emelte.) Isten Dávidot és utódait Fiára tekintettel választja ki s a nekik adott ígéreteket is Fiára tekintettel adja, akiben az majd mind megvalósul. Ezért Jézus az ígéretek értelme és jelentése. Isten õérette hordozza el Dávidot és magvát, akiknek jelentõsége majdnem csak annyi, hogy századokon keresztül ébren tartják a Messiás eljövetele felõli reménységet. Az idézet végsõ következtetése ez: az angyaloknak nincs a Jézuséhoz hasonló ígéretük, róluk nem mondta Isten, hogy õk fiak. Az 5. v. másik idézetét a szerzõ a 2Sám 7:14-bõl veszi: „Én neki Atyja leszek és õ nékem Fiam”. A 2Sám 7:1–16-ban arról van szó, miszerint Dávid király elhatározza, hogy templomot épít az Úrnak. Nátán próféta hozza Isten parancsát: a templomot ne õ építse fel. Dávid megvigasztalására ugyanakkor tolmácsolja Isten ígéretét: „állandó lészen a te házad és a te országod…” (16), és „Én leszek neki Atyja…” (14). E szavakat az õskeresztyén gyülekezet is a Messiásra vonatkoztatja (Mt 22:42–45; 9:27; Mk 10:47; Lk 18:38–39 stb.). Dávid magva Krisztust reprezentálja. A fiú név teljes joggal õt illeti meg, hiszen messiási fiúsága örök fiúságán alapszik (Dods).

A 6. v. idézetével kapcsolatban vitás, hogy az író az õt mely helyére utal (Deut 32:43 vagy Zsolt 97:7). Az idézet megértése és fordítása is sok nehézséget okoz, mert aszerint, hogy a „palin” szót a „legei” vagy az „eisagagé”-hez kapcsoljuk, változik a mondat értelme. A mondat Krisztust minden magyarázat és jelzõ nélkül elsõszülöttnek mondja. Bár igaz, hogy õt nem lehet elgondolni „testvérek” nélkül, akikért eljött e világra és akikért meg is halt, itt a „prototokos” Isten szeretetének különös hangsúlyozására szolgál. Az ÚT Krisztus megdicsõülését gyakran az intronisatiohoz hasonlítja (vö. 2:5–11; Mt 28:18–20; Jel 4:5; 1Tim 3:16 stb.). Isten a mennyei gyülekezet elõtt elismeri Fiát, bemutatja a mennyei hatalmasságoknak, amit trónralépés követ. A 7–12 v. három idézetet tartalmaznak, egyet az angyalokról (7. v.), kettõt Krisztusról (8–9 v. és 10–12 v.) Az idézetek célja annak igazolása, hogy az angyalok lényegében szolgák és változandók, Krisztus ellenben Úr és változhatatlan.

A 7. v. a Zsolt 104:4-t idézi. Az angyaloknak nincs állandó létformájuk, szolgák õk s megjelenésük formája teljesen Isten akaratától függ (vö. Bír 6:11; Ézs 6:2; Gen 18:2 stb.). Hatalmuk Jézus Krisztuséhoz hasonlítva semmi, hiszen hatalmuk kölcsönzött hatalom, amely mindig Istenre s a vele együtt uralkodó Krisztusra mutat. A 8–9. v. idézete (Zsolt 45:7–8.) úgy írja le Krisztust, mint akinek a mennyben trónja és örökkévaló birodalma van. Krisztus Isten és mint ilyen a világ Ura. A trónon ülõ király megérdemelte felemeltetését, hiszen földi élete megmutatta, hogy szerette az igazságot és gyûlölte a gonoszságot. És mert mindenben engedelmes volt az Atya akaratához, maga mellé emelte és kente fel úgy, mint ahogy a királyokat és papokat kezüket olajjal megkenve iktatták be királyi ill. papi tisztükbe és méltóságukba (Lev 8:12; Num 3:3; 1Sám 10:1; ApCsel 4:27 stb.). Isten e tettével kiemelte Jézust az embervilágból s embertársai fölé emelte.

A 10–12. v. a Zsolt 102:26–27 mondatát idézi. E zsoltár a fogság idején íródott és egy sokat szenvedett hívõ imádságát tartalmazza. Benne az a hit és prófécia nyilatkozik meg, hogy Isten dicsõségével vissza fog térni népéhez, könyörül a Sionon és népét megváltja. Az ég és föld a Fiú kezének munkája. Õ mint Isten elõbb volt, mint a föld, azért felette is áll annak. A teremtett világ, mint ruha megavul (Ézs 50:9), elvész, de Jézust e változás nem érinti, sõt a teremtésen belül minden változás keze munkájának következménye.

A 13. v. a Zsolt 110:1 idézete. E zsoltárt korán a Messiásra vonatkoztatták. Jézus Krisztus Isten jobbján ül, egyenrangú vele. Helyét nem önhatalmúan foglalta el. Isten emelte magához és osztotta meg vele dicsõségét és uralmát. Az angyalok Isten elõtt szolgálatra készen állnak. Jézus felöli további ígérete: királyság várja õt, uralkodni fog. Most még van ellensége, de eljön az idõ, amikor Isten a lázadókat Fia lába alá veti zsámolyul. (A gyõzõ a csatátvesztett király nyakára tette lábát.) Az utolsó idõk eseményei teljessé teszik a Fiú hatalmát, melyhez sem az emberek, sem az angyalok hatalma nem mérhetõ.

A 14. v. az angyalok felöli bibliai szemlélet locus classicusa (Barth K. Kirchl. Dogmatik III./3. 582 o.). A megállapítás egyik hangsúlyos szava ez: valamennyi, mind. Bármilyen nagy különbség legyen az angyalok között rangban vagy méltóságban, abban mind megegyeznek, hogy szolgák, „szolgáló lelkek”, akik „szolgálatra küldettek”. Szolgálatuk célja az ember, azok, akiket Isten az üdvösségre elrendelt, sõt angyalai szolgálatával úgy veszi körül õket, hogy az üdvösséget el is nyerjék. Az angyalok mindig útban vannak az emberért. Az üdvösség (sótéria) nem állapot, hanem ígéret: A bûntõl való teljes és tökéletes szabadulás a reménység tárgya. Exegetikaí tévedés lenne – mondja Barth Károly – ha ennek a mondatnak lényeges állítását abban találnánk meg, hogy az angyalok lelkek. A mondat célja az, hogy az angyaloknak a „leitourgika” jelzõvel és az „apostellomena” igenévvel egy határozott jelleget és tevékenységet tulajdonítson. A „szolgáló” és „küldött” szavak mutatnak arra a különbségre, de arra a pozitív viszonyra is, mely az angyalok és Jézus Krisztus között fennáll. Hivatásuk és küldetésük teszi e megfoghatatlan lényeket angyalokká. Nincs szó e mondatban két különbözõ szolgálatról. Egy az Isten színe elõtt való imádkozás (leitourgia), amibõl következne a másik: a diakónia. Nem lehet elképzelni egy tisztán liturgikus, azaz Isten felé forduló létet és cselekedetet sem az angyalok, sem az emberek világában, amely ne venné fel e világban az emberért végzett szolgálat formáját.

Zsid. II. RÉSZ

Zsid. 2,1–4. „Ezért a hallottakra még jobban kell figyelnünk.”

E versek intése az elõzõ fejezet elméleti fejtegetéséhez csatlakozó gyakorlati követelmény, mely éber magatartásra figyelmeztet. Az alkalmazott szavak egy képet villantanak fel: „Prosechó” ügyelni, figyelni, az értelmet felcsigázni, sõt „prosechein naun” jelenti a világi irodalomban „a hajót a kikötõbe vezetni”. „Pararreó” = elmellõz, mellette elcsúszik, elsodor. A kép jelentése ez: az Isten beszédére, Jézus Krisztus igéjére nem figyelõ ember olyan, mint az a hajó, mely a kikötõ helyett a pusztulásba rohan (Luther). E képpel arra utal a szerzõ, hogy az élet veszélyekkel van tele, melyek nemcsak az emberen kívül léteznek, benne is ott lappanganak. Mily veszélyes örvényeket tud kavarni az ember gonosz szíve! Az ember számára e helyzetében legfontosabb Isten Igéje. Aki Krisztus beszédének igénye alól kivonja magát, veszedelembe kerül. Krisztustól szakad el, aki elszakad az Igétõl. A veszélyek között élõ ember számára van segítség: Jézus Krisztus. Megment és megszabadít úgy, hogy mellénk áll. Adja Igéjét, amellyel eligazít. A figyelmezésnek, vigyázásnak állandónak kell lenni. A veszélynek nincsenek meghatározott órái. A vigyázás elmulasztásának következményeirõl beszél a 2. v., mely elõször az embernek a törvénnyel szembeni mulasztása következményeirõl szól, hogy annál erõteljesebben rámutathasson az utolsó idõben, Jézus Krisztus által mondott Igével szembeni mulasztásunk következményeire. A törvényt (logos) Isten adta az angyalok közvetítésével, benne az õ akarata közelít el népéhez, amely erõs, azaz a törvény tekintélyét nem az angyalok biztosítják, Isten annak ereje. Az angyalok csupán jelei annak, hogy tõlük nagyobb és hatalmasabb cselekszik. A törvénynek önmagában van ereje, illetve abban a jogrendben, amely mögötte áll. Benne van a felelõsségre vonó hatalom is. A világi törvények fölött végrehajtó hatalom mûködik. Isten törvényének nincs ilyen segítõszervre szüksége. A törvénynek e lényeges értelme annak megszegésében, áthágásában mutatkozik meg, az engedetlenséget ugyanis nyomon követi a büntetés. A bibliai büntetés ideje és mértéke Isten döntésében van. Következtetés: hogyha az angyalok közvetítésével adott beszédnek (a törvénynek) ilyen nagy tekintélye van, mennyivel nagyobb annak a beszédnek tekintélye és hatalma, amit Isten Fia, Jézus Krisztus által szólott. A 3. v. legfontosabb szava az üdvösség (sótéria), amely megtartatást, megmentést s bûnbõl való szabadulást jelent. Az üdvösség hatalmas és nagy, mert szerzõje Jézus Krisztus, aki nagy árat fizetett érte és mert a bûn és halál nagy és erõs hatalmából szabadít ki. Az üdvösséggel lehet nem törõdni! El lehet hanyagolni. Nemcsak a nagy bûn jelent pusztulást, veszélyben vagyunk ha közönyösek vagyunk. Az üdvösséget elõször Jézus Krisztus hirdette, vele kezdõdött. Jogos a kérdés: a törvény alatt élõk nem nyertek üdvösséget? A törvényt is Krisztus adta – mondja Kálvin – de személye benne annyira homályban volt, hogy a legélesebb szem is csak fátyol alatt láthatta õt. Az ÓT törvénye „erõtelen és haszontalan” (7:18), az ember nyomorúságát nem szüntette meg, sõt inkább nyilvánvalóvá tette azt. Az üdvösség és Jézus beszéde a legszorosabb kapcsolatban van. Az üdvösség elnyerésének és birtoklásának lehetõsége az õ beszéde hirdetésével születik. Levelünk az üdvösséget az Ige viszonyában szemléli, ezzel annak eschatologikus jellegét húzza alá. Ma csak a hirdetett Igében valóság az, kijelentetett, mondatott, de még nem érzékelt valóság. Az üdvösségnek története van, mely az igehirdetés történetével párhuzamos. Az igehirdetés az a hatalmas eszköz Isten kezében, amely által az üdvösséget minden idõben munkálja. Az Ige eredetiségét és tisztaságát az áthagyományozás biztosítja Az apostolok nemcsak meghallották Jézus beszédét, hanem tovább is mondották. Az Ige hallgatói egyúttal hirdetõi is annak. Az „ebebaióthé” jelentése ebben az összefüggésben az, hogy az igehirdetés hihetõsége és eredményessége nem a továbbmondó személyében, hanem magában az Igében van. Az Ige bizonyítja meg önmagát igaznak és gyõz meg. – Isten az Ige hallgatóját és továbbmondóját nem hagyja egyedül (4. v.). Nem társat ad neki, hanem maga társul hozzá. Az emberi bizonyságtétellel együtt halad ill. együtt történik az Isten bizonytétele (synepimarty-ountos part. praesens!). Az igehirdetés mindig történés s természetét e szavak jelzik: jel, csoda és erõ. Üdvüzenete és csodatette minden idõben együvé tartoznak. Hogy mikor és milyen mértékben esemény az igehirdetés, az sohasem az Ige hirdetõjétõl függ, hanem Isten Lelke munkájától és az õ akaratától.

Zsid. 2,5–9. Isten mindent Jézus alá rendelt.

A 2:5 v.-sel új részt kezd az író, melynek témája ez: Jézus az Ember Fia. A levél írója szükségképpen fordul az ember felé ama megállapítása után, hogy Isten nem angyaloknak vetette alá a jövendõ világot. Nem felel azzal az egy szóval, amit várnánk, hogy ti. Jézus Krisztus az eljövendõ világ Ura, hanem ehelyett felel egy idézettel (Zsolt 8:5–7). A zsoltár-idézet értelmét ebben az összefüggésben abban látjuk, hogy Jézusról és az õ eljövendõ világ feletti uralmáról nem lehet az ember nélkül beszélni. Az új korszakban Jézus és az ember összetartoznak, elválaszthatatlanok egymástól. Az új korszakban az embert, hivatását, léte értelmét csak Jézussal együtt lehet megérteni. A Zsolt 8. azért is alkalmas volt az író szándéka számára, mert plasztikusan szemlélteti azt a viszonyt, amely Jézust az emberhez kapcsolja. Nem egy szóval vagy fogalommal felel az író a felvetett kérdésre, hanem egy történettel, hiszen a Zsolt 8. az ember történetének vázlatos ismertetése. A teremtett világban ugyan kicsiny, ennek ellenére Isten benne különleges helyet és méltóságot biztosított számára, és gazdagon megáldotta õt. Az ember különleges viszonyát és e viszony természetét két szó tárja fel, amely szerint Isten megemlékezik az emberrõl és felkeresi õt (6. v.). E szavak azt jelzik, hogy Isten az emberrõl nem feledkezik el. A teremtett nagy világban az embernek gondviselõje van: a teremtõ Isten. Az ember különleges helyzetére mutat továbbá az is, hogy Isten õt felkeresi és meglátogatja. Igaz ez a szó mind három jelentésében: felkeresi és meglátogatja, mint orvos a beteget, mint jóbarát az ismerõst és mint ítélõ Úr a bûnöst.

Különleges helyzete van az embernek e világban is („mindent lába alá vetettél…”). Az embernek hatalom adatott. E hatalom a természet világán belül nagy és totális. Az ember helye az egész világ mindenség hatalmi és fokozati elrendezésében alig valamivel az angyalok alatt jelöltetett ki. Az idézett Zsolt azonban nemcsak errõl tud, hanem arról is, hogy ez a hatalom ma már a maga teljességében nem látható, az ember hatalma megtört hatalom. A levél írója e zsoltár szavaiban felismeri az ember jelen szituációját, amit a most és egykor között a „még nem” szituációjának lehet nevezni. A Zsolt bemutatja az ember méltóságát, a levél írója látja gyengeségét. E két látás között ellentét van. Az író nem foglalkozik azzal, hogy mi az oka az ember jelen gyengeségének, nem beszél a bûnesetrõl, sem az ember eltévelyedésének hosszú és kanyargós útjáról. A múltat ismeri, õ a jövendõ felé tekint s a jelen nyomasztó gyötrõ kérdéseinek megoldását kutatja. A gyötrõ kérdések megoldódnak számára mihelyt tekintete Jézusra esik. Az idézett zsoltár-szavak által leírt ember-történet mellé, egy másik történetet illeszt, mely Krisztus-történet („Azt azonban látjuk, hogy Jézus…”). A két történet nem független egymástól, Jézus személyében egy történetté lesz, melyben az ember jelen gyötrõ kérdése is megoldódik, hiszen Jézus sorsa az ember sorsa. Istennek az ember felõli eredeti elgondolását, hivatását Jézus Krisztus valósította meg a maga személyében azáltal, hogy emberré lett (9 v.), amely által, mint egy „második Ádám”, egy új emberi generáció kezdete lett. Jézus méltósága nem külsõségeken nyugodott, hanem azon a belsõ készségen, amellyel Istennek az ember felõl elvégezett akaratát a magáévá tette és annak megvalósításáért életét is készséggel odaadta. Szenvedése és halála „Isten kegyelme által” való szenvedés és halál volt, ami azt jelenti, hogy Isten volt az, aki az elsõ lépést megtette az, ember megmentéséért. Fia által maga is részt vállalt a váltság munkában. Kegyelme az, hogy a Fia halála „mindenkiért” elszenvedett halál lehetett. Mindenkiért (hyper pantos), azaz minden emberért és minden egyes emberért. Halálának univerzális, ugyanakkor perszonális jellege és jelentõsége van.

Zsid. 2,10–18. Miért engedte Isten, hogy Fia szenvedjen?

Miért vállalta Jézus a szenvedés útját (11–14a)? Jézus mûvének haszna (14b–18). Az elõzõ rész azzal a gondolattal zárul, hogy Jézus Isten kegyelme által mindenkiért megízlelte a halált (9 v.). Jézus szenvedése nincs-e ellentétben Isten méltóságával és dicsõségével? A felelet az, hogy mindaz, ami Jézussal történt, Istennek, az Atyának tudtával, hozzájárulásával, sõt terve szerint történt. A kereszt nem vet árnyékot Istenre, amely úgy mutatja meg õt, mint aki nem szemlélõje az eseményeknek, hanem irányítója azoknak Ez várható is volt tõle, ez illett (prepei!) hozzá. Így kellett ennek lennie azért is, mert Isten már a teremtéskor nyilvánvalóvá tett néhány dolgot: 1. tökéleteset alkotott, az embert is annak formálta. Nem mondott le arról a tervérõl sem, hogy az eredeti teremtéskori állapotot helyre ne állítsa. 2. A világmindenség általa és érte lett. Ebbõl következik, hogy azok, akik tõle lettek, érte is kell hogy éljenek. 3. Bölcs végzése szerint az eredeti teremtett állapotot Jézus Krisztus váltsághalálában állította helyre. – Isten eljárását igazolja továbbá az is, hogy elõtte az ember nem azonos a teremtett világ sok ezernyi dolga közül a legbecsesebbel sem. Elõtte az emberek: fiak. Terve az, hogy sok fiakat vezessen dicsõségre. A szabadítás feladatát végzi el Jézus, „aki üdvösségünk fejedelme” vagy más fordítás szerint „üdvösségünk elkezdõje”. Õ nyitotta meg az eddig járhatatlan utat a dicsõség felé, õ a szerzõje az üdvösségnek, azaz nélküle nincs üdvösség (Róm 8:29–30; 2Kor 3:18). Jézus útja szenvedésen keresztül vezetett, amely munkájának szerves része volt. Benne az Atya iránti tökéletes engedelmessége mutatkozik meg. A „szenvedések által” vezette célhoz kifejezés legmélyebb mondanivalóját abban látjuk, hogy az ember számára Jézus személye titkának megértésére az egyetlen lehetséges hely a szenvedések helye. Mert a szenvedésben mutatkozott meg a legkézzelfoghatóbb módon az, amit enélkül mindig tagadni lehetne, hogy ti. õ valóban húsból és vérbõl való ember volt. A szenvedésben személyének titka nem mint tan, hanem mint tevékenység dokumentálódik, mert mint ember szenved és hal meg s mint Isten Fia gyõzi le a halált feltámadása által.

Miért vállalta Jézus a szenvedést? A 11. v. felel erre a kérdésre. Azért vállalta, mert közösséget és rokonságot vállal az emberrel. Ha különbözõ módon bár, de az õ és az ember léte mögött ugyanaz az Isten áll. Különbség van Jézus és az ember között és ezt a különbséget szövegünk is érzékelteti: „nem szégyenli õket atyafiaknak nevezni”. Minden oka meglett volna, hogy elforduljon az embertõl és szégyellje õket, de nem tette, vállalta a „kínos” rokonságot. A különbségre utal az is, hogy Jézus a megszentelõ, az ember a megszentelt, azaz õ bírja, az ember nélkülözi a szentséget. Jézus nem arra néz, ami elválaszt, hanem arra, a mi összekapcsol s ami közös. Akik pedig egy atyától származnak, azok atyafiak, testvérek. Meggondolkoztató az is, hogy a levél írója nem a ÓT-ból vagy Jézus életébõl hoz fel példákat annak igazolására hogy Jézus az ember testvére. Teszi ezt azért, hogy senki se gondolhassa, hogy õ az atyafiakkal való testvéri közösséget a velük való együttélés során, az események kényszerítõ ereje miatt vállalta. Mielõtt testet öltött volna, már élt benne az emberek iránt érzett testvéri szeretetet s eljövetele után csak az lett nyilvánvaló, ami korábban megvolt és amiben sokan reménykedtek és hittek. Jézus vállalta a testvéri közösséget az emberekkel. Isten elõtt (12. v.) és e világban (13. v.). Isten elõtt az emberekkel való atyafiságát az igehirdetésben, gyülekezetben és imádságban bizonyítja meg. Testvéri szeretetét ebben a világban pedig azzal bizonyítja meg, hogy az emberek között, azokkal együtt élve Istenben bízott. Azért is jött, hogy életében dokumentálja ezt. Mert bízni azt jelenti, hogy „Istenhez ragaszkodni, vezetésének engedelmeskedni és jóságában bizonyos maradni. De testvérünk lett úgy is, hogy mellénk állt: „íme itt vagyok én és a gyermekek, akiket Isten nékem adott.” (Ézs 8:18). Az ÓT-ban, ahol e mondat elõször elhangzott, a próféta úgy tekintette magát és övéit, mint jeleket e világban. A hívõ keresztyén ember hivatása e világban az, hogy jel legyen, túlmutasson önmagán. Jele legyen a tiszta önzetlen szeretetnek, megbízhatóságnak, hûségnek és jóságnak. Ilyen az ember csak Jézus Krisztus által lehet. Jézus nemcsak mondotta, hogy testvérünk lesz, hanem nyilvánvaló módon meg is bizonyította: emberré lett. Nem egy különleges emberfeletti ember volt õ, hanem mindenben hasonlatos hozzánk. Ebbõl pedig az is következik, hogy az emberi természettel a halált is választotta. Számára is ezzel kikerülhetetlen sors lett a halál. Az õ halála – bár mindenben hasonlít az ember halálához – mégis egészen más. Az õ halála ugyanis a halál mögött álló hatalmat, az ördögöt semmisítette meg. A halál rettenetessége nem a meghalás tényében van vagy annak külsõ kísérõ jelenségeiben, a fájdalomban, amivel az jár, vagy abban a veszteségben, ami mindig velejárója. A halál azért rettenetes, mert bizonyos jele annak, hogy Isten a bûnt gyûlöli és megítéli. A halál Isten ítéletének jele, annak jele, hogy az ember nem tartozik Istenhez, hanem az õrdöghöz, akinek a halál is, mint életromboló, pusztító hatalom szolgál. Persze a halál nem Isten akarata és tudta nélkül, hanem engedélyével végzi ezt a hóhér-szolgálatot. Jézus halála azért nagy esemény, mert halála megsemmisítette, illetve megerõtlenítette az ördög hatalmát. Jézus azért halt meg, hogy az ember éljen. Ha meghalunk, úgy halunk meg, mint akik feltámadunk. Jézus halála már most nagy jótétemény számunkra, mert megszabadít a halál félelmétõl (15. v.), hiszen az õ halála világos bizonyítéka annak, hogy nincs a halálnak végsõ hatalma rajtunk. – Kinek a javát szolgálja Jézus halála? Az emberekét és nem az angyalokét (16. v.). Jézus küldetésének célja nem az angyalok, hanem az ember, Ábrahám magva, azaz minden ember. Van ennek a kifejezésnek egy mélyebb értelme is. Az ti., hogy Jézus halálának hasznában csak az részesül, aki Ábrahám magvából való, azaz aki abban hasonlít Ábrahámhoz, ami reá jellemzõ volt. Ábrahám a hitnek és engedelmességnek példaképe. Jézus azokat veszi gondjaiba, akik Ábrahám példája szerint hisznek és engedelmeskednek. Abból pedig, hogy Jézus az embereken akar segíteni, következik, hogy „hasonlónak kellett lennie az atyafiakhoz…” (17. v.). A szerzõ az inkarnáció csodáját és titkát egy újabb szempont szerint kísérli megérteni és megértetni. A megközelítés lehetõsége csak ugyanazon szinten és életformák között lehetséges. „Hasonlónak lenni” jelenti az emberi léthez való kötöttséget is. Ez objektív feltétel mellett van egy szubjektív feltétel is, ez pedig az „hogy könyörülõ legyen és hû fõpap…” (17. v.). Jézus azért lett ember, hogy könyörülõ legyen. Könyörületét is csak emberi testben tudta megbizonyítani. Könyörülõ volt, azaz legyõzte azokat a korlátokat, amelyek az emberektõl elválasztották. S tökéletes fõpap, akinek szolgálata abban áll, hogy legyõzze a bûnt, eltávolítsa azt az akadályt, amely elzárta az ember Isten felé vezetõ útját. A fõpap helyzetét e kifejezés határozza meg: Isten elõtt a népért! A kisértésekben egyedül Jézus az Istentõl adott segítség és oltalom: Õ meggyõzte a kisértéseket. Ez a gyõzelem nemcsak számára jelentõs, hanem fõpapi, azaz az emberért végzett szolgálata számára is. Csak az tud segíteni, aki ismeri a szükséget. Jézus követése próbával jár. Aki utána megy, az szenved és megkísértik. Nem kíméli meg a szenvedéstõl övéit. Nem kikerülni a próbát, hanem megállni abban, ez Jézus útjának tanítása.

Zsid. III. RÉSZ

Úgy látjuk, hogy a levél írója a 3. verssel olyan szakaszt kezd el, amelyben az elsõ két rész elvi jelentõségû állításainak (Jézus az Isten Fia – Jézus az Ember Fia) gyakorlati következményeirõl szól. Jézust a következõ részekben úgy mutatja be, mint akinek személye kettõs természetében kétféle, illetve kettõs szolgálata gyökerezik: õ egyfelõl, apostol; másfelõl fõpap. Jézus apostoli szolgálatával s ezzel összefüggõ kérdésekkel foglalkozik a 3:1–4:13; míg a 4:14–10:18 hosszabb szakasz fõtémája az õ fõpapi tiszte.

Zsid. 3,1–6. Jézus mint apostol új házat épít.

Akikhez a levél írója beszél, azok szentek, atyafiak és mennyei elhívás részesei. A keresztyén embernek kettõs természete van Ura természetének hasonlóságára: szent, mert nem e világhoz tartozik, másfelõl atyafi, akit teste és vére mindenestõl e földi világhoz köti. A keresztyén embert csak törekvésének, célkitûzésének és akarata elszánásának komolyságára tekintettel lehet szentnek mondani. Nem kultikus értelemben tiszta. Szent, mert Krisztus szent, akihez tartozónak vallja és ismeri magát. Aki gyülekezetben él, azt nemcsak Urához kötik erõs szálak, hanem embertársaihoz is. Az „atyafi” szó nemcsak az egy testbõl és vérbõl való származásra utal, hanem arra a felelõsségre is, mely bennünk egymásért él. Mindkét fogalom Krisztusra utal, aki szerzõje és megvalósítója mindegyiknek. A gyülekezet tagjai továbbá „mennyei elhívás részesei”. Az ember keresztyénné lételének oka és alapja emberségén kívül van. A mennybõl hangzik egy hívás. Isten az, aki hív és megszólít. Az ember csak részestárs lehet ebben. Az író megszólításával Jézusra akarja fordítani figyelmünket: „tekintsetek… Jézusra…” A görög ige (katanoésate) jelentésében a belsõ megismerés ténye a fontos. Szabadon így is fordíthatnók: „értsétek meg Jézust mint apostolt és mint fõpapot”. A gyülekezetben Jézus igaz és helyes megismerése elengedhetetlenül szükséges. Õ a központ. Az õskeresztyén gyülekezet bizonyságtétele szerint (homologia) Jézus apostol és fõpap. E hitvallásszerû kijelentéssel az író a levél két fõtémáját jelenti be, hiszen a 3–10. fejezet gondolatai e két téma körül rendezõdnek el.

Jézusról, mint apostolról az egész ÚT-ban csak itt van szó. Értelme nyilvánvalóan ez: Jézus Istennek egyetlen; senki mással össze nem hasonlítható követe, küldöttje, kijelentésének hordozója., Hangsúlyozzuk, hogy e bizonyságtétel nem azt állítja Jézusról, hogy a földi élete folyamán apostol és fõpap volt. A múlt csak e hitvallás megerõsítésére és megokolására szolgáltat érveket és tényeket, hogy a bizonyságtevõ hitét a jelenre vallja még. Jézus, mint apostol Isten ügyét képviseli az emberek elõtt, mint fõpap az emberek ügyét Isten elõtt (Bengel, idézi Michel im. 94 o.). Azt is fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy Jézus személyében és munkájában meg lehet ugyan különböztetni apostolságával és fõpapságával kapcsolatos munkáját, de egymástól elválasztani nem. Õ apostol és fõpap. Jézus mint apostol hû (pistos) volt küldõjéhez, Istenhez. A kísértések között szilárdan megállt. Nem a véletlen vetette õt felszínre, õt Isten rendelte (poiésanti aor. part.). Mögötte Isten terve, elgondolása, akarata áll. – Az ÓT nagy alakjára, Mózesre való célzás alkalmat ad a szerzõnek Jézus és Mózes személyének és munkájának összehasonlítására (3–6. v.). Sokan azt állítják, hogy e kérdés felvetésének magyarázata az olvasók adott helyzetében keresendõ, akik elõtt Mózes igen nagy tekintélynek örvendhetett. A zsidó keresztyének közül többen talán Mózes méltóságát és munkáját nagyobbnak tartották, mint a gyalázat fáján meghalt Jézust. Mi lehet az igazság? A szerzõ egy hasonlattal világítja meg a kérdést: Jézus úgy viszonylik Mózeshez, mint ahogy a ház építõje viszonylik magához a házhoz (Michael). Összehasonlítja õket dicsõségükre és tisztességükre nézve. Valójában Mózesnek nincs háza, õ a házhoz tartozik. Jézus ellenben a ház, az újtestamentumi üdvgyülekezet fölött áll, sõt birtokosa is annak az Atyához való páratlan kapcsolata révén. Mózes szolga (therapón), aki ugyan önként vetette magát alá ura akaratának, de Jézus Fiú s mint ilyen tevékenykedik abban. A leglényegesebb különbséget e nehezen lefordítható szavakban foglalja össze: Mózes „bizonysága a prédikálandó dolgoknak”, õ csak tanúja az elmondandónak. Arra a kijelentésre történik itt utalás, amit Jézus hoz és ami az Õ személyében valósult meg, öltött testet az utolsó idõben. Õ nemcsak tanú, hanem az, akirõl bizonyságot tesznek, nemcsak a kijelentés hordozója, hanem maga a kijelentés. A döntõ esemény nem Mózes, hanem Jézus személyéhez kapcsolódik. Az intõ szóval kezdõdõ szakasz intéssel fejezõdik be. E megállapítás: „az õ háza mi vagyunk” feltételhez kötött, csak akkor mondhatják el magukról az olvasók, ha „a bizodalmat és a reménység dicsekedését mindvégig megtartják”. A „bizodalom” (parrésia) a hit lényeges része, rendíthetetlen kitartás és ragaszkodás az a megismert igazsághoz, ráhagyatkozás Jézusra. A másik feltétel: a reménység dicsekedése. A keresztyén embert az a reménység élteti, hogy Krisztus vissza fog jönni. Ez a reménység oly határozott, erõs és biztos, hogy dicsekedésre ösztönzi. Azzal bizonyíthatjuk meg, hogy Urunk házának részei vagyunk, ha azzal a bizonyossággal megyünk a jövendõ felé, hogy az ígéret a valósággal egyenlõ. „Mindvégig” az egész élet folyamán. Könnyû elindulni, nehezebb és fárasztóbb a mutatott útról soha le nem térõ haladás a célig.

Zsid. 3,7–11. Jézus apostoli szolgálata ma történik.

Az író e mondatokkal egy képet vázol fel, úgy ahogy azt a Zsolt 95:7–11-ben olvashatjuk. A zsoltáridézet múltat megidézõ képsorát példának és hasonlatnak tartjuk. Célja vele az, hogy egy új igazságot szemléltessen, világosítson meg. Az idézet funkciója az, hogy megértesse, hogyan van jelen Krisztus háza népével, hogyan cselekszik övéi életében. Ügy cselekszik gyülekezetével, mint ahogyan az Atya cselekedett választott népével: beszél hozzájuk és kezének munkáját életük eseményeiben rejti el. Nem tévedünk, ha a 6. v. után a 7. v. alanyául Jézusra gondolunk. Õ beszél, nem néma Úrként áll gyülekezete fölött közönyösen és érdektelenül. Hiszen apostoli szolgálatának az az értelme, hogy üzenetet hoz, amit el kell minden idõben mondania. A levél írója azonban nem áll itt meg, nyilvánvaló az a theológiai felismerése, hogy Jézus feltámadott és dicsõséges testben, mint apostol háza népének szolgál. Apostoli szolgálatának legismertebb megnyilatkozása a beszéd. Ez a beszéd csak úgy és akkor az õ beszéde, ha a „Szentlélek mondja”, vagy másképpen, ha az Isten Lelke megbizonyítja. Nem lehet hallani Jézus szavát a Lélek bizonysága nélkül. Krisztus szava és a Lélek munkája összetartoznák és elválaszthatatlanok. Szava „ma” hangzik, õt nem temette el a történelem. Az Újszövetség gyülekezetének élete e földön vándorlás. Az út nem földi jókkal megrakott kerten, hanem pusztaságokon keresztül vezet. Neki is van határozott szándéka vándorló népe felõl. A gyülekezet Ura együtt él népével. „Kezének munkáival és cselekedeteivel” a hétköznapok és ünnepek minden eseménye mögött ott áll. A vándorló sereg útjának célja: a nyugalom. Az egész világra is várakozik a megbékélés tökéletes nyugalma, melynek elõképe a szombatnapi nyugalom (Gen 2:2). Az utolsó idõben az Újszövetség gyülekezete Istennel kerül közösségbe és részesedik nyugalmában. Luther „tevékeny nyugalomnak” nevezi ezt az állapotot, melyben a tökéletességre jutott gyülekezet Istent imádja és dicséri. Isten az embernek megadta azt a szabadságot, hogy bezárja szívét beszéde elõtt. Érvényes ez a Krisztus urasága alatt élõ nép számára is. A szív megkeményítése eltévelyedéssel jár együtt. Ha a jelzéseket nem veszi észre, melyek az Úr szándéka szerinti utat mutatják, elveszti célját és így értelmetlen s céltalan lesz vándorlása is. Aki pedig eltévedt, nem jut el a nyugalomba.

Zsid. 3,12–19. Jézus apostoli szolgálata intés.

A zsoltáridézethez csatlakozó intést, mint Krisztus intését értelmezzük. Az ószövetségi beszéd újra értelmezésérõl van szó. A Krisztus ismeretére eljutott és a felkínált üdvõsséget elfogadó ember a gyülekezetben sincs biztonságban. Új életét is veszélyek veszik körül. Ebben a helyzetében nem annyira az õt körülvevõ ellenségre kell figyelnie, mint inkább szívére. A szív – az Írás szerint – az emberi személyiség legbensõbb aspektusa, az a központi irányító hely, ahol értelem, szellem, lélek páratlan módon együtt munkálkodik. A szív különbözteti meg az embert minden más élõlénytõl. Ha a szívet Isten iránti bizalom, hála és odaadás, a hozzátartozás ismerete és érzése uralja, akkor hívõ szívvel van dolgunk. Ellenkezõ esetben „gonosz” vagy „hitetlen” szívvel. Ez utóbbinak következménye az elesés, elszakadás Istentõl. A szív egyik vagy másik állapota nem tekinthetõ véglegesnek vagy állandónak. Jézus Krisztust megismerni, hitre eljutni kívánatos állapot, de sohasem szabad azt elveszíthetetlennek és megmásíthatatlannak tekinteni. Maga a vigyázásra való felhívás ténye arra figyelmeztet, hogy az üdvösség nincs összeforrva az emberrel. A keresztyén embernek Istennel való kapcsolatát a bûn igyekszik szétszakítani. A bûn – mint valami személyes valóság – úgy végzi romboló munkáját, hogy megcsal és rászed. A bûn csalárd, azaz olyan valamit ígér, amit nem tud megadni (Gen 3:13; Róm 7:11). Az író nemcsak felhívja a figyelmet a veszélyre, hanem a bûn csalárd munkája ellen hathatós eszközként ajánlja az intést (13. v.). A gyülekezetben mindenki felelõs mindenkiért. A gyülekezet a lelkigondozás állandó helye (Schneider), ahol az egyetemes papság elve érvényesül. Az intést abban az ismeretben kell végezni, hogy a rendelkezésre álló idõ nem végtelen, a „má”-nak vége lesz. Azért is vigyáznunk kell egymásra, mert a bûn által rászedett ember „megkeményedik”. Arra a pszichológiai folyamatra gondol az író, amely szerint a becsapott ember a legritkábban találja meg tragikus sorsának okát önmagában. Másokat vádol vagy éppen magát Istent okolja eleséséért. Az önigazolással, mások hibáztatásával pedig falat emel maga és Isten közé. Az intés gyakorlásával bizonyíthatjuk még továbbá, hogy Krisztus társai (metochoi tou Christou) vagyunk. A lelkigondozás olyan feladat, amelynek végzése által Krisztus munkatársai lehetünk. Persze jelenti ez azt is, hogy csak a vele végzett munka nevezhetõ lelkigondozásnak. Munkatársak így lehetünk, ha a hitben, melyre keresztyén életünk kezdetén jutottunk, szilárdan és állhatatosan megmaradunk. A „ma” szó utal a Jézus életével és munkájával elkezdõdõ korszakra, az utolsó idõre. Az idézett ószövetségi ige érvényes ma is, nem betûje szerint, de lényege és a benne foglalt üzenet igazsága szerint. Mai üzenete: az Újszövetség népe hitetlenségével elszakítja magát Urától. Isten követelménye és igénye ma sem változott. A hit mint engedelmesség ma is döntõ követelmény marad (Michel). Másfelõl e szavak arra is figyelmeztetnek, hogy az események alakulása (a történelem) nem független az ember cselekedetétõl, nem kiszolgáltatott szenvedõ alanya annak, hanem aktív formálója.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

"Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!