A PÁSZTORI LEVELEK MAGYARÁZATA

Írta: Dr. Kocsis Elemér professzor

Bevezetés:

Pásztori Leveleknek nevezzük az Újszövetség könyvei között a Timotheushoz írt I. és II. levelet, valamint a Titushoz írt levelet. Ez az elnevezés a XVIII: században honosodott meg az egyházi és theologiai szóhasználatban, jóllehet már Aquinói Tamásnál is elõfordult. Az elnevezés találóan jellemzi Pál leveleinek ezt a csoportját, mert mindegyikben rendelkezéseket találunk, amelyek a gyülekezetek pásztorainak és más tisztségviselõinek a feladatairól szólanak.

A levelek jellege.

Az 1Tim és a Tit inkább hivatalos, pásztorlevél jellegûek, ezzel szemben 2Tim-nak fõleg magánlevél jellege van. Azonban a 2Tim bevezetõ részének és a záró fejezetnek a kifejezéseibõl arra következtethetünk, hogy Pál ezt a levelet is nemcsak a címzettnek, hanem rajta keresztül a Timótheusra bízott gyülekezetnek, ill. gyülekezeteknek is szánta (vö. 2Tim 4:22).

Az 1Tim és Tit levelekben hiányzik a bevezetésbõl a páli levelekbõl megszokott hálaadás. Ehelyett mindkét levél a köszöntés után rögtön egy elõzõleg szóban adott rendelkezés írásbeli megismétlésével kezdõdik (1Tim 1:3kk. Tit 1:5). Ez az eljárás megegyezik az ókor hivatalos levelezési stílusával. 1Tim-ban teljesen hiányzanak a szokásos köszöntések, Tit-ban pedig igen rövidre fogta ezt a részt az apostol. Tehát mindkét levélben Pál apostoli tekintélyénél fogva rendelkezéseket ad a kisázsiai gyülekezetekben megbízottjaként munkálkodó Timotheusnak és a krétai gyülekezetekben dolgozó Titusnak. Pál azonban nemcsak rendelkezéseket ad a gyülekezetek rendjének fenntartására és építésére, hanem meghatalmazást is ad képviselõinek a rendelkezések végrehajtására. A Pásztori Levelek tehát az õskeresztyén idõk, az õsegyház idejébõl ránkmaradt legrégibb hivatalos pásztorlevelek, és így minden keresztyén pásztorlevél õstípusai.

A levelek szerzõsége.

A II. század végére kikristályosodott újszövetségi kánonban a Pásztori Levelek a páli levelek korpuszában szilárd helyet foglalnak el. Bizonyságai ennek a Kanon Muratori, de Irenaeus és Tertullianus egyházi atyák is. Bár a modern protestáns theologiában mindmáig vita folyik a levelek szerzõségérõl, tárgyilagos kritika alapján megállapítható, hogy a Pásztori Levelek stílusukban és tartalmukban közeli rokonságot mutatnak Pál korábbi leveleivel.

A páli levelek jellegzetes kezdõ és záró formulái, a „kegyelem” kívánása (1Tim 1:2; 2Tim 1:2; Tit 1:4; 1Tim 6:21; 2Tim 4:22; Tit 3:15), a „Krisztus Jézusban” formula, a „Krisztus Jézus” név fordított sorrendû használata a „Jézus Krisztus” helyett, Pál önmaga-megnevezése (apostol), a címzettek megszólítása (szentek) – mind Pál stílusának jellegzetes vonásai. Különösen a Róm 1:1–7-tel való összehasonlításból tûnik ki, hogy a Pásztori Levelek stílusa megegyezik Pál legfontosabb levele stílusának általános jellemvonásaival. A Pásztori Levelekben megtalálhatók a páli levelek legjellegzetesebb theologiai gondolatai is: az ingyen kegyelembõl, hit által való megigazítás (1Tim 1:16; 2Tim 3:15; Tit 3:7), a törvény cselekedeteibõl való megigazulás elutasítása (2Tim 1:9; Tit 3:5), a szeretet, mint a parancsok célja (1Tim 1:5), fõleg, Istennek a Krisztusban kijelentett irgalmasságáról szóló bizonyságtétel árulja el Pál kezének nyomait (1Tim 2:5.12–17; Tit 1:4kk.), jellegzetesen páli eredetû az államhoz való viszony theologiai megítélése (1Tim 2:1kk. Tit 3:1), a tévtanítók elleni harc theologiai érvelése (1Tim 1:3–11; 4:1–11; 2Tim 2:14–4:3; Tit 1:10–16; vö. Kol 2:15kk.), ezen kívül számos apró történeti mozzanat és személyes jellegû megjegyzés hamisíthatatlan páli jelleget kölcsönöz a Pásztori Leveleknek (1Tim 1:17–20; 3:14; 2Tim 4:9–21; Tit 3:12–14).

Igaz, hogy néhány szó hiányzik a régebbi páli levelek szókincsébõl, viszont 306 új szó merül fel, a stílus emelkedettebb és inkább rokon a zsidó hellénista bölcsességirodalom stílusával, mint az elõzõ levelek stílusa. Igaz, hogy a hangnem nyugodtabb és a szavak általában hosszabbak, mint Pál más leveleiben, de mindez nem döntõ bizonyság Pál szerzõsége ellen, mert minden páli levélnek megvan a maga sajátossága, a már említett rokon vonásokon kívül. Pl. a Római levélben 261 új szó van az elõzõ levelek szókincséhez képest. Az emelkedettebb stílus a helyzet komolyságából következik, ui. a késõbbiekben látni fogjuk, hogy Pál utolsó leveleirõl van szó. A hellenista filozófiai nyelvhez való hasonulás a heretikus gnosztikus hellenista nézetekkel való találkozásból és vitából, és a gyülekezeteknek az új történeti helyzetébõl adódik. A császárkultusz terminológiájának fokozottabb használata és alkalmazása, mint méltóságjelzõknek Krisztus személyére és az üdvtörténet jellemzésére, a keresztyénség és a császárkultusz az egyre fenyegetõbb összeütközésnek az elõjele.

Az ezek után megmaradt és megmagyarázhatatlannak tûnõ stiláris eltérések Pál elõzõ levelei és a Pásztori levelek között, az ókori levélírás módszerébõl és Pál sajátos helyzetébõl érthetõk. Pál a leveleit munkatársaival írta, akiknek nem egyszerûen szóról-szóra diktált, hanem – ókori szokás szerint – elmondta gondolatait és irányelveket adott. A munkatársak leírták a levelet, Pál átnézte, esetleg javított rajta és láttamozta. Ebbõl a helyzetbõl következett, hogy Pál Timotheust hat levelében társszerzõként említi (1Thessz 1:1; 2Thessz 1:1; 2Kor 1:1; Fil 1:1; Kol 1:1; Filem 1). A Pásztori Levelek esetében nyilvánvalóan más munkatársa volt Pálnak, hiszen Timotheus nem volt vele. A 2Tim 4:11–12-bõl Lukács, de még inkább Tichikus személyére lehet következtetni. Ezen kívül tekintetbe kell venni, hogy Pál a 2Tim írása idején fogságban volt, bilincsekben, ezért sem írhatott saját kezûleg. Valamelyik bizalmas munkatársa foglalhatta írásba üzenetét. Akárhogyan áll is a dolog, bárki vezette is a tollat a Pásztori levelek írásánál, azok jellegzetesen Pálnak, a pogányok apostolának az alkotásai, a Pál üzenetét és rendelkezéseit, theologiai és egyházkormányzati testamentumát tartalmazzák.

A levelek címzettjei.

Timotheus Lisztrából származik, apja görög, anyja zsidó származású keresztyén volt (ApCsel 16:1). A 2Tim 1:5-ben Pál említi Timotheus anyjának (Euniké) és nagyanyjának (Lóis) a nevét, akiknek az igazi hitére emlékezteti az apostol szeretett tanítványát. Pál, közvetlenül a második missziói útja elején, a Barnabással történt szakítás után kapja mintegy isteni ajándékként Timotheust, aki élete végéig leghûségesebb munkatársa (Fil 2:20) volt, szellemi hagyatékának örökösévé és munkája folytatójává lett. Timotheus elõször Süással együtt kiséri az apostolt missziói utain (ApCsel 17:14k.; 18:5; 19:22; 20:4), hamarosan azonban önálló feladatokat is kap. Pál athéni tartózkodása alatt Timotheust Thessalonikába küldi a gyülekezet erõsítésére (1Thessz 3:2). Ugyancsak különleges feladattal megy a meghasonlott korinthusi gyülekezetbe, hogy emlékeztesse a gyülekezetet arra a hamisítatlan evangéliumra, amelyet Pál igehirdetése által nyertek (1Kor 4:17; 16:10). Fogsága idején Pál azzal a feladattal küldi Timotheust Filippibe, hogy hírt vigyen neki a szeretett gyülekezet helyzetérõl (Fil 2:19–23). ApCsel 20:4 szerint elkísérte az apostolt utolsó jeruzsálemi útjára. A Kol és a Filem levél tanúsága szerint fogságában is kísérõje volt (Kol 1:1; Filem 1). A fogoly Pál bensõséges szavakkal emlékezik meg arról a segítségrõl és vigasztalásról, amit Timotheus jelentett neki (Fil 2:22).

A Pásztori Levelekben az apostol egykori ifjú kisérõje már felelõs evangélistaként (2Tim 4:5) áll elõttünk, aki Kis-Ázsia gyülekezeteiben Pál teljhatalmú megbízottja, a gyülekezeteknek püspököket, azaz felvigyázókat és lelkipásztorokat választ, presbitereket rendel és egyházfegyelmi ügyekben dönt (1Tim 3; 5:22kk.), és tévtanítók ellen védi az evangéliumot, a Krisztusról szóló apostoli bizonyságtételt. A 2Tim-ban a vértanú halál elõtt álló apostol hívja magához a leghûségesebb tanítványt, hogy rábízza testamentumát és szolgálatának folytatását (2Tim 4:9; 4:21). Legutoljára a Zsidókhoz írt levél ad hírt róla, amint fogságából szabadult (Zsid 13:23). õsi keresztyén hagyomány szerint Efézus elsõ püspöke volt.

Titus Pálnak pogányból lett keresztyén munkatársa. Feltûnõ, hogy az ApCsel hallgat róla. Pál elõször Gal 2:1-ben említi. Elkísérte Pált Jeruzsálembe az apostoli zsinatra, ahol az oszlopapostolok és Pál megegyeztek a missziói mezõk felosztásában és a pogányokból lett keresztyéneknek a mózesi törvényektõl való szabadságában. Késõbb, Timotheushoz hasonlóan Titus is önálló feladatokat kap. Pál megbízásából õ viszi az ún. „könnyek között írt levelet” a korinthusi gyülekezetnék. Bölcs magatartásával kibékíti a gyülekezetet az apostollal, és összegyûjti a jeruzsálemi gyülekezetnek szánt szeretetadományokat (2Kor 2:13kk.; 7:13kk.; 8:6). Ugyancsak õ vitte késõbb a 2. Korinthusi levelet, és ezzel elõkészítette az apostol útját a gyülekezetben (2Kor 8:16–24). 2Tim 4:10-ben olvassuk, hogy a Rómában fogoly Pál Titust Dalmáciába küldi. Titus végül a krétai keresztyén gyülekezetek szervezõje és vezetõje lesz, szintén Pál apostol megbízásából (Tit 1:5). Õsi keresztyén tradíció szerint 94 éves korában hal meg Gortinában, Kréta szigetén.

A levelek keletkezési helye és ideje.

1Tim feltételezi, hogy Pál és Timotheus a levél írása elõtti idõben együtt munkálkodtak Efézusban. Ezután Pál elment Macedóniába, ahonnan szóban küldött rendelkezései megerõsítésére és az idõközben támadt kérdések megoldására segítségül írja ezt a levelet Timotheusnak és a rábízott efézusi, ill. kisázsiai gyülekezeteknek (1Tim 1:3).

A 2Tim írásának idején az apostol Rómában van, fogságban (1:8.17), mint valami bûnözõ, bilincsekbe verve szenved az evangéliumért (2:9). Bár elsõ tárgyalása kedvezõen folyt le, bizonytalan ügyének kimenetele felöl és számol kivégzésével 4:16–18; vö.( 4:6.9.21). A Troasban hagyott kabátja, a Korinthusban maradt Erastus és a Milétusban megbetegedett Trofimus utalnak a fogságba esés elõtti mûködési területére (4:13.19–20). Titus levelébõl értesülünk, hogy a levél írásának ideje elõtt közvetlenül, Pál és Titus együtt munkálkodtak Kréta szigetén (1:5). Pál ezután visszautazott a szárazföldre és Nikopolisban kívánta tölteni a telet (3:12). Mivel egyik levélben sem találunk olyan hely- és idõmeghatározást, amelyiket be tudnánk illeszteni az ApCsel-ben vázolt Pál-életrajz valamelyik helyére, új támpontokat kell keresnünk a Pásztori Levelek keletkezési idejének a meghatározására. Pál életének egy ilyen, az ApCsel által fel nem jegyzett szakaszát valószínûvé teszi az I. Kelemen levél feljegyzése (5:7), amely szerint Pál apostol halála elõtt még Hispániában is mûködött. A Kr. u. 96-ban kelt I. Kelemen levél szerzõje még az apostoli, õskeresztyén nemzedékhez tartozott és megbízható adatai lehettek Pál élete végérõl. Az I. Kelemen levél azt is állítja, hogy Pál a Néró féle üldözések idején Rómában halt vértanú halált. A Római levélbõl tudjuk, hogy maga is számított Hispániába menni, hogy ott is hirdesse az evangéliumot (Róm 15:24.28). Valószínû tehát, hogy az elsõ fogságából szabadulva, a hispániai útján még egyszer meglátogatta a kisázsiai és görögországi gyülekezeteit. A Pásztori Levelekben vázolt gyülekezeti fejlõdés és theologiai helyzet az apostol mûködése legutolsó éveire mutat. Ezek szerint a Titushoz és a Timotheushoz írt I. levelet kb. Kr. u. 63-ban írhatta Pál, a Timotheushoz írt II. levelet pedig Kr. u. 64-ben, közvetlenül halála elõtt.

A levelek tartalma és theológiája.

Az 1Tim tartalma: 1. Timotheusnak a törvényeskedõ tévtanítók ellenében határozottan kell képviselnie az ingyen kegyelembõl, hit által való megigazítás evangéliumi tanítását (1:1–20). 2. A gyülekezet helyes rendje, ha istentiszteletével és életével támasztja alá az evangéliumi bizonyságtétel hitelét (2:1–15). 3. A gyülekezet vezetõinek, a püspököknek és a diakónusoknak feddhetetlen életûeknek és tanításra alkalmasaknak kell lenniük (3:1–13). 4. A keresztyén hit foglalata (3:14–16). 5. A tévtanítók aszketikus tanainak cáfolata. Tanítás a helyes keresztyén önmegtartóztatásra és kegyességre (4:1–16). 6. Az özvegyekrõl és a presbiterekrõl (5:1–25). 7. A gyülekezetekben élõ keresztyén rabszolgák magatartásáról (6:1–2). 8. A tévtanítók leleplezése. Fõ jellemvonásuk a felfuvalkodottság és a pénz szerelme (6:3–10). 9. Lelkigondozói tanácsok Timotheusnak a hit harcához (6:11–16). 10. Tanács a gazdag keresztyéneknek (6:17–19). 11. A levél summája: Timotheusnak a feladata a hamisítatlan evangéliumi hagyomány megõrzése és harc a hamis tanok ellen.

A 2Tim tartalma: 1. Hálaadás Timotheus hitéért. Vágyódás a szeretett tanítvány után (1:1–5). 2. Timotheus ne szégyellje a fogoly Pált és az általa képviselt evangéliumot, mint sok hûtlen munkatárs tette (1:6–18). 3. Timotheusnak az evangéliumért meg kell harcolnia az igaz harcot. „Militia Christi” (2:1–13). 4. A tévtanítókat határozottan, mégis a szelídség lelkével kell megtérésre inteni (2:14–26). 5. A Krisztus visszajövetelét megelõzõ idõk jellemvonása a tévtanítás (3:1–9). 6. Az apostoli hagyomány és a Szentiratok jelentõsége az igazságban való megmaradáshoz (3:10–17). 7. Pál ünnepélyes esküvel kötelezi Timotheust a vállalt szolgálat elvégzéséhez, az evangélium és az apostoli kerygma megtartásához (4:1–5). 8. A vértanú halál elõtt álló apostol számadása és reménysége (4:6–8). 9. A fogoly Pál helyzete és utolsó intézkedései a gyülekezetek érdekében (4:9–22).

A Titushoz írt levél tartalma: 1. Üdvözlet. Titus egyházkormányzói feladata Krétán: presbiterek és püspökök rendelése (1:1–9). 2. A tévtanítók ellen Titusnak határozottan kell küzdeni (1:10–16). 3. A gyülekezet különbözõ korú és nemû tagjai megszentelt életükkel tegyek hitelessé az evangéliumi hitet és bizonyságtételt (2:1–10). 3. Isten kijelentett üdvözítõ kegyelme és emberszeretete új életet teremt bennünk. Ez megszentelt életre és emberszeretetre kötelez (2:11–3:8). 4. A tévtanítók ellen egyházfegyelmi úton kell eljárni, de Krisztus lelkületével (3:9–11). 5. Intelem a gyakorlati keresztyénségre, a cselekvõ szeretet szolgáló magatartására. Üdvözletek (3:12–15).

A Pásztori Levelek theologiájáról a páli szerzõség kérdésénél már részletesen beszéltünk. Ezek után ennek a theologiának az indítékaira és fõbb témáira szükséges utalni.

Az egyház növekedése, a gyülekezetek szaporodása megkívánta, hogy az evangélium hirdetésének és a keresztyén szolgálatnak megfelelõ kereteket adjanak az õsegyház vezetõi. Fontos volt a charismatikus jelenségek sodró áradatát partok közé terelni, hogy az öncélú sodrás helyett megtermékenyítõ erõ fakadjon belõle. A Pásztori Levelek ennek az egyháztörténeti folyamatnak jelentõs dokumentumai. Az egyház bizonyságtételének egysége és hitele mindenek elõtt tanfegyelmet kívánt. Ezért az apostoli kerygma-tál idegen tanítások ellen, ha szükség volt rá, egyház-fegyelmi úton is fel kellett lépni. Az egyház bizonyságtételének hatékonysága megkívánta az istentiszteleti fegyelmet is, de az egész keresztyén életfolytatás fegyelmét. A gyülekezet szociális problémáknak megoldására fontos volt a szeretetszolgálat hatékony megszervezése. Mindennek a szabályozására szükség volt presbitériumokra és lelkipásztorokra, azaz az egyházkormányzat megszervezésére. Mindennek szilárd alapja az „egészséges, józan”, azaz hamisítatlan apostoli tanítás Isten üdvözítõ szeretetérõl és ennek etikai következménye, a mindenki elõtt nyitott, szeretetben szolgáló gyülekezeti élet.

Irodalom.

B.t Weiss: Die Briefe Pauli an Timotheus und Titus, (Kritisch-exegetischer Kommentar über das Neue Testament) 1902; Dibelius-Conzelmann: Die Pastoralbriefe, (Handbuch zum Neuen Testament 13) 1955; J. Jeremias: Die Brfefe an Timotheus und Titus, (Das Neue Testament Deutsch 9) 1963; G. Holtz: Die Pastoralbriefe, (Theologischer Handkommentar zum Neuen Testament XIII) 1965. E. F. Brown: The Pastoral Epistles, (Westminster Comm.) 1917; W. Lock: The Pastoral Epistles, (International Critical Comm.) 1924; E. F. Scott: The Pastoral Epistles, (The Moffat NT. Comm.) 1941; 1948; B. S. Easton: The Pastoral Epistles, 1947; F. D. Gealy: The Pastoral Epistles (The Interpreters Bible) 1955; Ch. K. Barret: The Pastoral Epistles (The New Clarendon Bible) 1962; C. Spicc: Les Epîtres Pastorales, 19473; A. Boudou: Les Epîtres Pastorales (Verbum Salutis 15) 1951.