//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- ÚJSZÖVETSÉG Apostolok levelei - Jelenések
könyve
- ÚJSZÖVETSÉG Apostolok levelei - Jelenések
könyve
:

THESSZALONIKAI GYÜLEKEZETHEZ IRT ELSŐ LEVÉL Dr. Czeglédy Sándor professzor

THESSZALONIKAI GYÜLEKEZETHEZ IRT ELSŐ LEVÉL Dr. Czeglédy Sándor professzor


A THESSALONIKAIAKHOZ ÍRT ELSÕ LEVÉL MAGYARÁZATA

Írta: Dr. Czeglédy Sándor professzor

Bevezetés

Pál Thessalonikában.

Pál apostol második térítõi útján jutott el Silás és Timótheus társaságában az Égei-tenger thermae-i öblénél levõ Thessalonikába, a mai Thessalonikibe, a római birodalom Macedónia tartományának fõvárosába. A fontos hadi és kereskedelmi út, a Via Egnatia mellett levõ politikai és kereskedelmi központban, amely a tartomány legnépesebb települése volt, konzuli székhely, „szabad város” önálló közigazgatással és bíráskodással, aránylag igen rövid idõ alatt virágzó keresztyén gyülekezet jött lére. A helybeli zsinagóga körül tömörült zsidók nagy többsége elutasította Pál és társai igehirdetését, de az „istenfélõ görögök”, vagyis az Izráel egyistenhite felé tájékozódó, de a zsinagóga közösségébe formálisan még fel nem vett személyek, azután bizonyára a prozelitusok, valamint a pogányok közül is sokan engedtek az evangélium hívásának (ApCsel 17:1–8). Voltak közöttük „elõkelõ asszonyok” is, de többségükben bizonyára kisemberek voltak; kézmûvesek, kereskedõk és feltehetõen a híres hajójavító mûhely munkásai is. A zsidók részérõl megindított üldözés miatt az apostolnak társaival együtt néhány hét múltán menekülnie kellett. Elõször Béreába menték, majd onnan Pál elõször Athénbe, késõbb Korinthusba utazott. Az újonnan alapított és nagy szorongattatások között élõ gyülekezet további sorsa igen nagy gondot okozott az apostolnak. Valószínûleg éppen emiatt hagyta hátra két munkatársát Béreában. Kétszer is gondolt arra, hogy visszatér, de tervét nem tudta megvalósítani. Amikor munkatársai utolérték õt, Timótheust visszaküldte Thessalonikába. Mivel ekkor Silás sem volt vele, egyedül gyötrõdött Athénben, várva Timótheus küldetésének eredményét. Az apostol már Korinthusban volt, amikor végre feloldódott a szorongó várakozás feszültsége: Timótheus jó hírekkel tért vissza hozzá. Ekkor írta Pál elsõ levelét, amelynek alaphangja a kínos bizonytalanságot feloldó örvendezõ hálaadás. De Timótheus. a gyülekezet problémáiról is beszámolt, és a levél tartalmában ezek is tükrözõdnek. Az evangélium ellenségei továbbra sem nyugodtak. Próbálták az apostol jellemét befeketíteni és a keresztyének életét minden lehetséges módon megnehezíteni. De nyugtalanította az elméket az a kérdés is, hogy mi lesz azokkal, akiket nem talál életben Jézus Krisztusnak a közeljövõben várt eljövetele. Mindenképpen szükségesnek látszott, hogy maga az apostol írjon a gyülekezetnek. Így jött létre Korinthusban az elsõ levél, amely Pál apostol fennmaradt írásai között a legkorábbi.

A levél hitelessége, keletkezési ideje.

1Thessz Páltól való származását általában kezdettõl fogva el ismerték. Mivel tudjuk, hogy Pál apostol korinthusi mûködésének egy része egybeesett Lucius Junius Gallio akhájai proconsul hivataloskodásának idejével (ApCsel 18:12), akinek hivatalba lépésekor az apostol már Korinthusban volt (ApCsel 18:11.12), továbbá ha elfogadjuk azt a megállapítást, hogy Gallio szolgálata Kr. u. 51 közepétõl kezdõdött, akkor Pál apostol, 1Thessz levelének szereztetési idejét a Kr. u. 50. év elsõ felére helyezhetjük.

A levél tartalma.

Ebben a levélben hiába keresnõk a keresztyén tan rendszeres kifejtését vagy az õskeresztyén üdvüzenet teljes tartalmát. Elejétõl végéig feltételezi az evangélium ismeretét. Igazi alkalmi irat; csak a konkrét helyzet által felvetett témákkal foglalkozik. Valódi pásztor-levél, abban az értelemben is, hogy benne a Jó Pásztor lelke szól. Ezért látjuk benne számunkra is tanulságos és a mai keresztyénséget megszégyenítõ módon az igazi gyülekezeti élet dinamikáját.

A levél üdvözléssel és hálaadással kezdõdik (1:1–10). Majd a 2. részben Pál és társainak önfeláldozó szolgálatáról hallunk (1–12), az evangélium fogadtatásáról (13–16) és az apostolnak a gyülekezet után való vágyódásáról (17–20). A 3. részben továbbra is Pál és a gyülekezet kapcsolatáról van szó. Ebben a vonatkozásban olvasunk Timótheus elküldésérõl (1–5), az általa hozott jó hírekrõl (6–10). A részt az apostol áldáskívánása zárja (11–13). A 4. rész 1–12 verse a gyülekezet túlnyomóan pogány környezetébõl adódó kisértésekkel szemben a megszentelõdés szükségességét hangsúlyozza. Majd következik a levél legfontosabb „tanszerû” része: az elhunytak felõl való reménység kifejtése (13–18). Az 5. rész ennek a gyakorlati következményét vonja le az éberségre és józanságra való intéssel (1–11). Majd a gyülekezeti élet rendjével és megnyilatkozásaival kapcsolatos intések után az apostol áldást kívánó és búcsúzó szavaival végzõdik a levél. (12–28).

Irodalom.

A levél kommentárjai közül megemlítjük Kálvinnak a Corpus Reformatorum 52. kötetében található magyarázatát; Albrecht Oepke: Die Briefe an die Thessalonicher, a Neues Göttinger Bibelwerk-ben, 1933; William Neil: The Epistle of Paul to the Thessalonians. London 1950. Magyarul: Masznyik Endre: Pál apostolnak a Thessalonikabeliekhez írt elsõ és a Galatákhoz írt levele. Budapest 1905.

1 Thess. I. RÉSZ

1 Thess. 1,1–10. Üdvözlés és hálaadás.

A levél az antik világ szokása szerint a szerzõ vagy szerzõk és a címzett nevét tartalmazó felirattal kezdõdik (1). Pál mint a levél íróit maga mellett Silvánust (A Silás név latinos alakja; ld. ApCsel 18:5; 2Kor 1:19) és Timótheust nevezi meg, akik kezdettõl fogva osztoztak vele a gyülekezetért való felelõsségben. A gyülekezet megszólításában az apostol nemcsak arra figyel, amit testi szemmel láthatunk; hanem úgy tekinti a thessalonikai keresztyének közösségét, mint amelynek léte az „Atya” Istenben és az „Úr” Jézus Krisztusban van (1). Az antik világ görög nyelvû leveleiben a szokásos ’chairein’ szó (ld. pl. ApCsel 23:26) az apostol köszöntésében, ’charis’-szé (kegyelem) változik, és ehhez csatlakozik a szokásos zsidó köszöntés, a „békesség”. A hagyományos köszöntési formáknak ez a módosulása is utal az ember és ember közötti kapcsolatoknak arra az egészen új alakjára, amelyet Isten Igéje hoz létre az anyaszentegyház tagjai között. Míg az apostoli üdvözlet a többi páli levéllel összehasonlítva itt a legrövidebb, addig az ugyancsak szokásos hálaadás a leghosszabb. A címzettekért mondott imádság említése (2) sem puszta levélírási sablon, mert az apostol hálaadását, ahogy a mai olvasó is érzi, a tényleg elmondott imádságok lelke hatja át. Az új szövetségi kánonnak ez a legrégebbi irata utal az egyház létrejöttének, elterjedésének. és fennmaradásának egyik legfõbb titkára, az imádságra. Az apostol társaival együtt „mindenkor”, „szüntelenül” (2–3) imádkozik a gyülekezetért, annak minden tagjáért (2). Számára a gyülekezet nem „vallásos tömeg”, nem személytélen kollektivum, hanem testvérek közössége. Ahogy a Jó Pásztor ismeri övéit és nevükön szólítja õket, úgy Pál is egyenként emlékezik meg a gyülekezet tagjairól Isten színe elõtt (2). Imádságában elsõ a hálaadás. Erre pedig bõséges oka van, mert elõtte ragyog a gyülekezet életében a szent hármasság; a hit, a szeretet és a reménység (3). Ezeknek felsorolásában nincs semmi érzelgõsség, mert olyan hitrõl van szó, amely munkálkodik, olyan szeretetrõl, amely fáradozik, vagyis vállalja az áldozatot, és olyan reménységrõl, amely állhatatosságot jelent a szorongattatások között (3). Ezekben van, ahogy Kálvin János megjegyzi, „az igazi keresztyénség rövid meghatározása”. Ennek a keresztyénségnek az alapja a kegyelmi kiválasztás: Az apostol itt nem azért utal a kiválasztásra (4), hogy a híveket az Isten titkos tanácsvégzése fölötti aggódó töprengésre indítsa, hanem azért; hogy mindjárt rámutasson arra, amire Isten kiválaszt: az evangélium szolgálatára. A megtérés: szolgálatra való megtérés (9). A thessalonikaiak úgy tértek még a bálványoktól, hogy az élõ és igaz Istennék szolgáljanak (9): Még pedig úgy szolgáljanak, hogy az evangélium náluk ne csak szóban álljon, hanem erõkben is, Szent Lélekben is (5), ugyannyira, hogy a thessalonikai keresztyének „példaképpé” lettek minden hívõre nézve Macedóniában és Akhájában, sõt – ahogy az apostol túláradó örömének kifejezésére érthetõ túlzással mondja – „minden helyen” híre terjedt az õ hitüknek (7–8). Így „zendült ki” tõlük az Úrnak beszéde (8). Mert csak az fogadja be igazán Isten Igéjét (6), aki azt tovább is adja. Thessalonikában a gyülekezeti élet nyilván nem azt jelentette, hogy csak az apostol és társai hirdették az igét a gyülekezetnek, hanem hogy a gyülekezet minden tagja igehirdetõvé vált, és a gyülekezet egész élete igehirdetéssé változott. Az „erõk”, vagyis az Isten országának máris meglevõ hatásai nemcsak az egyes emberek életét újították meg, hanem a gyülekezet együttes bizonyságtételében is érvényesültek. Mindenben a thessalonikaiak az apostol követõi lettek és az Úréi (6). Pálnak ez a megállapítása nem elbizakodottság, mert az. igehirdetõk követésének csak úgy van értelme, ha az lényegében az Úr követése, mint ahogy Pál késõbb a korinthusiaknak írta: „Legyetek az én követõim; mint én is a Krisztusé” (1Kor 11:1): Ám az Úrnak ilyen módon való követése nem valami keserû önsanyargatás, hanem a „Szent Lélek örömével” végzett szolgálat. Ugyanez az öröm hatja át a keresztyén reménységet is. várja vissza a gyülekezet a halálból feltámadt Jézust, a Szabadítót (10).

1 Thess. II. RÉSZ

1 Thess. 2,1–12. Pál és társainak hûséges szolgálata.

Miután az apostol elmondta, hogyan „emlékezik meg” állandóan Isten színe elõtt a thessalonikaiakról, most emlékezteti õket arra, miképpen történt az evangélium bevonulása városukba. Utal a közvetlen elõzményekre, a Filippiben elszenvedett üldöztetésre (1–2). Még frissek voltak az evangélium hirdetõinek sebei, amikor megjelentek a városban; de a Filippiben megtapasztalt szabadulás „bátorságot” adott nekik (2). A 3. verstõl kezdve Pál elõször az Ige hirdetõinek magatartásáról szól, „milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltek” a thessalonikaiak elõtt (10). Ha ez dicsekvés, akkor a Jézus Krisztusban való dicsekvés (Fil 3:3), az õ erejének magasztalása. De miért szükséges, hogy az apostol ilyen nyomatékosan és mintegy védekezõleg szóljon magának és társainak thessalonikai forgolódásáról? Nincs semmi okunk annak feltételezésére, hogy itt is, mint például késõbb Korinthusban, egy gyülekezeten belüli ellenpárt vagy ellenpártok vádaskodását kellene kivédeni. inkább arról van szó, hogy kívülrõl támadó ellenfelek próbálták Pál és társainak tekintélyét lerontani azzal; hogy õket a kor jól ismert vándorszónokaival; népszerû filozófusaival és propagandistáival, ezekkel a haszonlesõ, saját érvényesülésüket keresõ, alacsony erkölcsiségû emberekkel hasonlították össze. Pál ennek a típusnak a sajátosságait tartja szem elõtt, amikor elmondja, hogy milyen volt és milyen nem volt az õ forgolódásuk a thessalonikaiak között. „Nem hitetésbõl, sem nem tisztátalanságból, sem nem álnokságból” (3) szóltak, hanem úgy, ahogy Isten méltatta õket arra, hogy rájuk bízza az evangéliumot (4). Nem az emberek tetszését keresték, hanem Istenét, aki a szíveteket vizsgálja (4). Nem hízelegtek és nem keresték az emberektõl való dicsõítést (5–6). Nem akartak a gyülekezeten élõsködni, a gyülekezetnek. terhére lenni, hanem éjjel-nappal munkálkodva, a saját megélhetésükrõl gondoskodva hirdették az evangéliumot (6.9.). Mindez azért volt így, mert szerették azokat, akikhez Isten küldte õket. Az igazi igehirdetés Isten szeretetének közlésé. Pál itt halmozza a szeretõ gyengédség képeit: olyan volt a kapcsolatuk a thessalonikaiakkal, mint a dajkáé a rábízott kisdeddel (?), vagy az apáé gyermekével (11). Készek voltak közölni nemcsak az evangéliumot, hanem a saját „lelküket”, vagyis egész személyiségüket (8). Pál apostol szerint a thessalonikaiak mellett maga Isten a tanúja annak, hogy az evangélium elsõ thessalonikai hirdetõinek élete egyezett az evangéliummal (10). Az elõzõ rész 5. versében említett „erõk”-ön valószínûleg nem valami egészen rendkívüli és feltûnõ erõmegnyilvánulásokat; csodatevõ erõket (vö. 1Kor 12:10) kell értenünk. De a Szent Léleknek ez az ereje nyilván abban is megbizonyította magát, hogy az apostol és társai egész magatartásukkal Krisztus szeretetét vitték a thessalonikaiak közé: Az igehirdetõknek ez a viselkedése mintegy feljogosítja az apostolt árra, hogy kérve-kérje az atyafiakat: õk is Istenhez méltóan viseljék magukat, Aki az õ országába és dicsõségébe hívja õket (12).

1 Thess. 2,13–16. Az evangélium fogadtatása.

Az ilyen igehirdetésnek meg is volt az eredménye. Az apostol hálát ad Istennek azért, hogy a thessalonikaiak nem úgy fogadták prédikálásukat, mint embernek beszédét, hanem mint Istennek beszédét, „aminthogy valósággal az is” – írja az apostol (13). Pálnak ez a mondata az egyik bizonyító helye a II. Helvét Hitvallás I. fejezetének, ahol a sokat idézett latin feliratot találjuk: Praedicatio verbi Dei est verbum Dei. A hitvallásban azon van a hangsúly, hogy a hirdetett Igét kell néznünk, nem pedig az igehirdetõ szolgát, aki ha gonosz és bûnös is, mindamellett Isten Igéje megmarad igaznak és jónak”. Valóban: Isten, Aki a kövekkel is hirdettetheti Fia dicsõségét (vö. Lk 19:40), végtelen hatalmával a gonosz és bûnös szolga prédikálását is felhasználhatja. Ha azonban „az emberek tanításának arról a szokásos módjáról beszélünk, amelyet Isten mind parancsolatban, mind példák által ránk bízott” (II. Helv. Hit. v. I.), akkor Pálnak és társainak thessalonikai példája is azt mutatja, hogy Isten az õ Igéjét áldozatos életû, Krisztus szeretetétõl áthatott emberekkel hirdetteti és az ilyen igehirdetésre adja áldását.

Abban a tényben, hogy a thessalonikaiak Pál és. társainak igehirdetését mint Isten beszédét fogadták, az Ige isteni energiája (,energetai’ 13) nyilatkozott meg azokban, akik hisznek (13). Ez az erõ tette képessé a thessalonikai keresztyéneket arra, hogy az üldözések között hûségesen kitartsanak és így a szintén üldözött júdeai gyülekezetek példáját kövessék (14). Ahogy a júdeai keresztyéneket saját honfitársaik üldözték, úgy szorongatják a thessalonikai híveket – bizonyára a zsidók felbújtására (ApCsel 17:5.8) – a saját vérszerinti hozzátartozóik (14).

Ami itt következik a zsidókról, nem valami kitérés, hanem nagyon is helyénvaló tanítás abból a célból, hogy a thessalonikai keresztyének a saját üdvtörténeti helyzetüket megérthessék. A zsidók és pogányok viszonyának kérdése ugyanis a thessalonikai keresztyéneket is foglalkoztatta. Hiszen látták, hogy Pál és társai a zsinagógában kezdték az evangélium hirdetését (ApCsel 17:2) és hogy az örömüzenetet „elõször” (Róm 1:16) a zsidókhoz intézték. Viszont azt is látták, hogy éppen az ígéret népe, a zsidók vezettek az evangélium szenvedélyes elutasításában. Pál itt még nem fejti ki Izráel „titkát” (Róm 11:25) úgy, ahogy késõbb teszi. Nem szól Izráel végsõ reménységérõl, arról, hogy „a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegyen, és így az egész Izráel megtartatik” (Róm 11:25–26). Most csak a „megkeményedés” megdöbbentõ, de Thessalonikában is megtapasztalt tényérõl szól mintegy annak szemléltetésére, hogy ahol Isten Igéje hangzik, ott élet-halál döntésérõl van szó, szabadulásról és ítéletrõl. Pál olyan határozottan és erélyesen szól itt a zsidók megkeményedésérõl, hogy ennek jellemzésére még a pogányok jól ismert szólamait is felhasználja. Az a megállapítása, hogy a zsidók „minden embernek ellenségei” (15), Tacitusra emlékeztet, aki adversus omnes alias odium-mal „minden mások elleni gyûlölettel” (Hist: V, 5; vö. más antik szerzõk nyilatkozataival M. Dibelius kommentárjában: (Lietzmann) Handbuch zum NT, Tübingen 1925) vádolta a zsidókat. A zsidók „ölték meg az Úr Jézus Krisztust és saját prófétáikat” – mondja róluk az apostol. De ez mégsem az „istengyilkosság”, a deicidium történelmileg ismert vádja és nem antiszemitizmus. Az istengyilkosság vádját késõbb azok hangoztatták, akik lelki gõgjükben nem voltak hajlandók megtenni ezt a vallomást: a mi bûneink vitték õt a keresztre (vö. Ézs 53:4–5; Róm 4:25; 1Pt 2:24). Az emberellenességet Pál nem valami faji vagy népi tulajdonságnak tartja, mint a zsidók antik és modern ellenségei, hanem itt világosan megmondja: azzal válnak „minden embernek ellenségeivé”, hogy akadályozzák az evangélium hirdetését, fel akarják tartóztatni az üdvösség üzenetének eljutását a pogányokhoz (16). Ám azzal, hogy így meg akarják fosztani az embereket az „életnek beszédétõl” (Fil 2:16), Isten nekik szánt „kimondhatatlan ajándékától” (2Kor 9:15), nemcsak emberellenesekké válnak, hanem a harag poharát is „betöltik”, hogy aztán azt kénytelenek legyenek kiüríteni (vö. Gen 15:16; Zsolt 11:6). Így érte utol õket az Isten haragja (16). Itt Pál apostol nem az „eljövendõ” haragról szól, mint az I. részben (10), hanem Isten „nyilvánvaló” (Róm 1:18) haragjáról, a bûnnek a jelenben bekövetkezett büntetésérõl. De hogy az apostol itt az ítéletnek milyen konkrét történeti tényeire gondol, nem tudjuk.

1 Thess. 2,17–20. Pál vágyódása a gyülekezet után.

Bár az apostol kénytelen távozásával csak „arcra, nem szívre nézve” szakadt el a gyülekezettõl, „nagy kívánsággal” vágyott a viszontlátásra (17). Kétszer is gondolt a visszatérésre, de tervében megakadályozta õt – nem tudjuk, milyen eszközökkel – a Sátán (18). Pált a szeretetnek olyan erõs köteléke fûzi össze a gyülekezettel, hogy még az Úr eljövetelét is a gyülekezettel való kapcsolatában várja: a thessalonikai atyafiak lesznek az õ „dicsekedésének koszorúja”, mint a gyõztes atléta jelvénye, az Úr Jézus Krisztus eljövetelekor (19). Ilyen értelemben is igaz: „A szeretet soha el nem fogy” (1Kor 13:8); azon a mulandóságnak sincs hatalma. De a jelenre nézve is ezt mondja az apostol: „Ti vagytok a mi dicsõségünk és örömünk” (20).

1 Thess. III. RÉSZ

1 Thess. 3,1–10. Timótheus elküldése.

Nem is bírta tovább az apostol, hogy bizonytalanságban maradjon a gyülekezet sorsát illetõen (1), hanem – vállalva inkább az egyedüllét lelki gyötrelmeit Athénben – visszaküldte Timótheust, az „atyafit és Isten szolgáját az evangélium hirdetésében”, hogy erõsítse a szorongattatások között élõ gyülekezetet (2–3). A sorok közül szinte kiolvasható, mi volt Timótheus megbízatása. Bizonyára azt kellett újra elmondania, amit már Pál is megmondott a gyülekezetnek (4): a Krisztus követése kereszthordozást jelent. A döntõ kérdés az volt az apostol számára, hogy megmaradt-e a thessalonikaiak hite és szeretete és nem lett-e hiábavaló Pál apostol fáradsága (5). A visszatérõ Timótheus beszámolója „örömüzenet” volt az apostol számára (6). A görögül beszélõ thessalonikaiak elõtt az ’euangelion’ még nem volt idegen szó, hanem egyszerûen azt jelentette, hogy „jó hír”, ámde ez a „jó hír” az Evangélium, a Jézus Krisztus evangéliumának gyõzelmérõl beszélt (6). A thessalonikaiak erõsek maradtak az Úrban. (8) és õk is kívánták a viszontlátást (6). Pál szinte alig talál szavakat a jó hír vigasztaló erejének kifejezésére: megelevenítõ erõ és öröm volt az számára (8–9). Hálaadása könyörgéssé változik: maga Isten egyengesse útját Thessalonikába. De az „éjjel-nappal való buzgó esedezésekben” Pál visszatérésének célját is elmondta istennek; aminthogy nagy tapintattal most a gyülekezet elõtt is beszél errõl: azért akar visszatérni, hogy „kipótolhassa” a thessalonikaiak hitének hiányait (10).

1 Thess. 3,11–18. Áldáskívánás.

Addig is, míg erre sor kerülhet, az apostol könyörög, hogy Isten „gyarapítsa” a gyülekezetet – elsõsorban bizonyára – az egymás és „mindenki” iránt való szeretetben (12). Mint ahogy a gyülekezetbõl ki kell zendülnie az evangéliumnak (1:8); úgy a szeretetnek is ki kell sugároznia mindenkire. Az Istennek „az emberekhez való szeretetérõl” (Tit 3:4) szóló evangélium így válik hitelessé. Az apostol további könyörgése, hogy Isten tegye erõssé a hívek szívét; tegye õket feddhetetlenné szentségben, vagyis abban, hogy elválasztattak Isten számára, az õ üdvtervének szolgálatára. Így készüljenek az Úr Jézus Krisztus eljövetelére (13). Abban, hogy az Úr „minden õ szenteivel egyetemben” jön el, a Zak 14:5 Septuaginta-szerinti fordítása visszhangzik, akárcsak a Mk 8:38-ban: „…eljõ az õ Atyja dicsõségében a szent angyalokkal” (13).

1 Thess. IV. RÉSZ

1 Thess. 4,1–12. Intés a megszentelõdésre.

Pál apostolnak már az elsõ fennmaradt levele is mutatja a késõbbi páli levelek jellegzetes beosztását: a levél második része az evangéliumból következõ életfolytatásra való buzdításokat tartalmazza. Levelének itt kezdõdõ részében is „az Úr Jézusban” kér és int, mintha azt mondaná: legyetek igazán azok; akik vagytok, vagyis akiknek az igazi élete a Krisztusban van (1). A keresztyén élet imperativusai az evangélium újra és újra hallott és hitben elfogadott indicativusábbl következnek. Az utóbbinak a hangja már megszólalt a levél elsõ részében, különösen a kegyelmi kiválasztásról és a reménységrõl szóló mondatokban. Most az apostol mintegy feltételezi a meghirdetett örömüzenetet és kifejezetten visszautal arra, amit Thessalonikában a megszentelõdésrõl mondott (1–2). Az intések vezérmondata a 3. versben van: „…az Isten akarata a ti szentté lételetek”.

Nem véletlen, hogy ebben a túlnyomólag pogánykeresztyén gyülekezetben az elsõ intés a férfi és nõ viszonyára vonatkozik. Az akkori pogány világot ugyanis a nemi erkölcs elvadulása jellemezte (5). A 4. verssel sokat viaskodtak az írásmagyarázók: Augustinustól kezdve sokan az „edény” szót az 1Pt 3:7 értelmében vették („…az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek tisztességet tévén”). Viszont a reformátorok és mások is az ember testére vonatkoztatták. De az elsõ esetben is és még inkább a második esetben nehézséget okoz a ’ktasthai’ ige; amelynek jelentése, (’ktaomai’) = valamit megszerezni. „Tudja megszerezni tulajdon feleségét?” „Tudja megszerezni tulajdon testét?” A problémát az újonnan felfedezett papiruszok adatai oldják meg. Moulton és Milligan szótárára hivatkozva W. Neil rámutat arra, hogy a ’ktasthai’ igét így is lehet fordítani: ’birtokolni’, „tulajdonunkban tartani” (possidere, to possess). Ami viszont az „edény” szót illeti, fölöttébb valószínûtlen, hogy az apostol itt hebraizmust követne el, ebben a görögül beszélõ, túlnyomólag pogányokból álló gyülekezethez intézett levelében a szónak csak a héberben megevõ átvitt értelmét tartaná szem elõtt. Minden bizonnyal úgy használja itt a ’skeuos’ szót, mint a 2Kor 4:7-ben: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van…”. Az „edény” szó tehát itt a testét, a lélek tartályát jelenti. Hasonló értelemben szól a testrõl az apostol, amikor azt tanítja, hogy a test a Szentlélek temploma (1Kor 6:19). Mindent egybevéve helyesnek mondhatjuk, a revideált Károlyi-fordítást: „…hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét”, vagyis testét. A 6. versben a ’pragma’ szó értelmezése szintén nem könnyû. Vannak, akik azt „üzleti ügy”-gyel fordítják, és ez esetben a vers értelme az volna, hogy senki se szerezzen jogtalan elõnyt, ne károsítsa meg tisztességtelen versennyel vagy más hasonló módon embertársait. Ha feltételezzük, hogy a thessalonikai keresztyének között – talán nagy számmal – kereskedõk is voltak, akkor ez az intés nagyon is helyénvalónak látszanék. Csakhogy a 7. versben az apostol az ’akatharsia’, „tisztátalanság” szót használja, még pedig a szexuális erkölcstelenség értelmében, mint általában másutt is leveleiben (Róm 1:24; Gal 5:19; Ef 5:3; Kol 3:5). Ezért fel kell tételeznünk, hogy a 6. vers nem szakítja meg a gondolatmenetet, hanem a 3.-tól a 7. versig terjedõ szakasz egységet képez, vagyis az ’en tó’ pragmati’ kifejezés nem azt jelenti, hogy „üzleti ügyben”, hanem azt, hogy „ebben a dologban”, ti. a nemi erkölcs dolgában: Pál apostol tehát a paráznaság mélységesen antiszociális természetét hangsúlyozza. Mai nyelven szólva, a parázna nem személynek tekinti embertársát, hanem bûnös kívánsága tárgyának, akár egyedülálló, akár házas az illetõ. Az apostol itt elsõsorban az utóbbi esetet tartja szem elõtt és így a házasságot védelmezi. Az ’adelphos’ (testvér) szót nem szükséges úgy értenünk, hogy Pál csak egy másik keresztyén ilyen módon való megkárosítására gondol, mert hiszen az elõzõ fejezetben már kijelentette (3:12); hogy a keresztyén mindenkinek szeretettel tartozik. Így nyilván a férfi és a nõ kapcsolatát illetõ dolgokban is. Ezek ugyanis nem függetlenek valakinek a hitéletétõl, mint ahogy némely korinthusiak gondolták (1Kor 6:12–13), hanem az Istennel való kapcsolatunk alapjait érintik. Ezért az apostol szükségesnek tartja a nagyon komoly figyelmeztetést: „Azért aki megveti ezeket, nem embert vet meg, hanem az Istent, aki Szent Lelkét is közli velünk” (vö. 1Kor 6:19). Az Isten bosszújával való fenyegetés (6) is a kérdés komolyságát hangsúlyozza. Pál mégsem azt akarja, hogy a keresztyén ember magatartását ezekben a dolgokban a félelem motiválja, hanem az Isten szeretetének megtapasztalása. A thessalonikaiakat maga Isten tanította meg arra, hogy egymást szeressék; ezért az apostol nem is tartja szükségesnek, hogy az atyafiúi szeretetrõl írjon (9). Az az intés, hogy „mind inkább gyarapodjatok” (10), ismét elsõsorban a szeretetre vonatkozik. A megszentelõdés továbbá azt jelenti, hogy a keresztyének csendes életet éljenek; a saját dolgaiknak utána járjanak; a tulajdon kezükkel munkálkodjanak s a gyülekezeten kívül levõkkel való kapcsolatukban is gondjuk legyen, a tisztességre, úgy is hogy tiszteletet adjanak, úgy is, hogy kivívják mások tiszteletét. Továbbá az is fontos, hogy ne szoruljanak rá mások támogatására (11–12). Habár az utóbbi követelmény nemcsak egyes görög bölcselõk tanításában szerepelt (mint az úgynevezett ’autarkia’); hanem az egyszerûbb emberek gondolatainak körét is elérte, a korabeli pogányok között sokkal gyakrabban fordult elõ a munka, különösen a kétkezi munka lenézése. Voltak, akik a munkát rabszolgák dolgának tartották, míg mások azt mondták, hogy a szabad ember naponként legföljebb két órát dolgozzék. A bérmunkáról és a fizikai munkáról még a nagynevû Cicero is csak megvetéssel tudott szólni (De officiis, I, 42). Pogány életfelfogásuknak ez a maradványa a keresztyéneket is kísérthette, és az is valószínûnek látszik, hogy már ekkor; a második levél megírása elõtt is voltak a gyülekezetben némelyek, akiknek munkakedvét a közeli Vég várása erõsen lefékezte. Pál apostol azonban kezdettõl fogva mind szóban, mind a saját példájával hangsúlyozta, hogy a megszentelõdés a munkás, aktív élet parancsát is magában foglalja. Az élõsködõ; tétlen és rendetlen életmód nem illik Isten választottaihoz és nem szerez tisztességet a kívülállók elõtt. Az apostol számára az evangélium terjesztése szempontjából is fontos a keresztyének erkölcsi élete. Az evangélium hirdetésének talaját mintegy elõkészíti a gyülekezet hitének híre (1:8), a mindenki iránt való szeretet (3:12) és a munkás élet példája.

1 Thess. 4,13–18. Az elhunytak felõl való reménység.

A következõ tanítás nyilván felelet Timótheus beszámolójára: némelyek a gyülekezetben bizonytalanságban voltak és bánkódtak elhunyt szeretteik sorsát illetõen. Mi lesz azokkal, akik nem érik meg az Úr Jézus Krisztus eljövetelét? – ez volt a kérdésük. Nagyon valószínûnek látszik, hogy Pál apostolnak és társainak gyülekezetalapító igehirdetése ezt a kérdést legföljebb csak érintette; a hangsúly az Úr eljövetelén volt, még pedig az egészen közeli ’parousia’-n. Ahogy azonban jöttek a halálesetek; a gyászolók között némelyek szorongó lélekkel kezdték kérdezni: mi lesz meghalt szeretteinkkel? A pogány környezet reménytelenségének légköre kezdett ránehezedni a hívek gondolataira. Bár a kor misztériumvallásai – bizonyára Thessalonikában is – a halhatatlansághoz vezetõ titkos utat keresték és ígérték, a pogányság egészére érvényes volt Pál apostol jellemzése: „…nincsen reménységük” (13). Az antik pogányság hangulatát jól kifejezik például Catullus költõi sorai: „A napok lenyugodhatnak és felkelhetnek. De ha rövid életünk egyszer lehanyatlik, csak az aluvás megszakítatlan éjszakája marad”. Így az a képes kifejezés, hogy a meg haltak „alusznak”, magában véve még nem vigasztalás; a halált az akkor élõ pogányok is gyakran alváshoz szokták hasonlítani. A vigasztalás Jézus Krisztus halálában és feltámadásában van (14). Ez a garanciája annak, hogy „az Isten is elõhozza azokat, akik elaludták, a Jézus által és vele együtt” (14): Mindenesetre feltûnhetik, hogy Pál apostol nem úgy felel, ahogy mi várnók. Nem azzal kezdi, hogy a Krisztusban elaludt atyafiak már most, a ’parousia’ elõtt is Krisztusnál vannak. Itt még nem halljuk a filippibelieknek küldött vallomást: „…kívánok elköltözni és Krisztussal, lenni, mert ez sokkal inkább jobb…” (1:23). De általában is megállapíthatjuk, hogy az apostol nem mond sokat a jelen és a ’parousia’ közötti idõrõl. Ezt az Úr közeli eljövetelének várása magyarázza. A thessalonikaiaknak, küldött vigasztalást is ez a reménység forrósítja át. Voltaképpen nincs is másra szükség, mint az Úr eljövetelérõl már elmondott tanítás részletesebb kifejtésére. Egy részlet azonban bizonyára új üzenet a thessalonikaiak számára: akik nem érik meg az Úr eljövetelét, nem kerülhetnek hátrányba, mert ekkor feltámadnak és a még életben levõkkel együtt vitetnek az Úr elébe (15–17). Ennek az üzenetnek a forrása „az Úr szava” (15) – vagy mint az apostolnak adott különleges és közvetlen kijelentés (vö. Gal 1:12; 2:2; Ef 3:3; 2Kor 12:7), vagy mint Jézusnak a ránk maradt evangéliumokban fel nem jegyzett, de Pál elõtt ismeretes tanítása. Az Úr eljövetelének és övéivel való találkozásának eseményét, ezt a minden értelmet és képzeletet felülhaladó történést nem is érzékeltetheti az apostol másképpen thessalonikai kortársaival, mint a korabeli apokaliptika „szürrealisztikus” kifejezési eszközeivel (15–16). Mondanivalójának lényege azonban nem ezekben van, hanem abban, amit ezek a kifejezések tartalmaznak: „…a Jézus által és Õvele együtt… mindenkor az Úrral leszünk… akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk Õvele” (14.17. vö. 10.). Itt már mintegy csíraszerûen elõttünk van az; amit azután az apostol késõbbi levelei részletesen is elmondanak: Krisztusban meghalni annyit jelent, mint hozzá költözni és vele együtt lenni. Bár mikor jöjjön is el a Vég, „sem halál, sem élet… sem jelenvalók, sem következendõk… nem szakaszthatnak el minket az Istennek szeretetétõl, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban” (Róm 8:39). Mivel így a halottak felöl való reménységnek Krisztus a horgonya, és az igazi reménységhez hozzátartozik a Krisztussal való elszakíthatatlan kapcsolat bizonyossága, a keresztyénség kibírta a közelesen várt ’parousia’ eltolódásának csalódását. Ez azonban nem volt könnyû dolog, mert már az Újszövetség feljegyzi a gúnyolódók kérdését: „Hol van az õ eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétõl fogva” (2Pt 3:4). A thessalonikai keresztyének még nem ismerték ezt a kételkedést. De akár közel van az Úr eljövetele, akár távol, ma is ugyanaz a vigasztalásunk, amit Pál apostol üzent a thessalonikaiaknak, hogy ezzel erõsítsék egymást a gyász idején és a halállal szemben: „…mindenkor az Úrral leszünk” (17–18).

1 Thess. V. RÉSZ

1 Thess. 5,1–11. Éberség és józanság.

A thessalonikaiak nem kételkedtek abban, hogy az Úr napja eljön. Ezt nemcsak óhajtották, nemcsak remélték, hanem „igen jól tudták” (2); és amikor a ’parousia’ idõpontját kérdezték, ez az érdeklõdésük nem bizonytalanságból, hanem éppen a bizonyosan várt végkifejlet utáni vágyakozásukból fakadt. Mivel azonban az ilyen kérdezõsködésnek és. kutatásnak – az egyháztörténelem tanúsága szerint – megvannak a kísértései is, az apostol emlékezteti a thessalonikaiakat arra, amirõl voltaképpen nem is kellene írnia, mert a thessalonikaiak jól tudják (1): az Úr napja, amint már Jézus megmondta, hirtelenül és váratlanul jön el, mint a tolvaj éjjel (2). Ezért éberségre és józanságra van szükség (6). E kettõ az ember nappali viselkedését jellemzi. Az éberség és józanság ellentéte itt nem a rajongás vagy a várakozás túlfûtött izgalma, hanem az alvó vagy részeg ember öntudatlan tehetetlensége (7); érzékszervei nincsenek olyan állapotban, hogy figyelmeztethetnék õt a közelgõ veszélyre. Ami pedig elaltatja az embert, az a hamis biztonságérzés. „Békesség és biztonság” – ez szokott lenni a jelszó, ám ez az önelégült biztonságérzés éppen a közelgõ veszély jele (vö. Jer 6:14; Ez 13:10). Amikor az emberek azt hiszik, hogy a maguk erejével létrehozták a békességet és biztonságot, akkor jön el a veszedelem rájuk, hirtelenül mint a vajúdás a szülõ asszonyra (3), és ekkor már nem lehet megmenekülni. Az éjjel-nappal ellentét azonban az Újszövetségben egyben a bûnben való élet és a engesztelõdés szembenállását is kifejezi. Így az apostol az „éjjel” és „nappal” szavak átvitt értelmének kettõs jelentése szerint abból vezeti le buzdításait, hogy a keresztyének nem az éjszaka, nem a sötétség, hanem a világosság, a nappal fiai (5). A még pogány Augustinus számára a Római Levélnek ez a felszólítása lett a megtérés egyik fõ mozgatójává: „Ideje már, hogy az álomból felserkenjünk…” (13:11–14). Most azonban Pál nem ébresztgeti a thessalonikaiakat, hanem mintegy ezt mondj a nekik: legyetek igazán azok, akik vagytok: a nappal, a világosság fiai. Mint már Jézus tanításában (Lk 12:25) vágy a Római Levélben (13:14 „Öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust…”), az éberség, a világosságban való élet felöltözéssel jár. Itt az apostol arra buzdítja a keresztyénéket, mint a világosság fiait, hogy öltözzenek fel a hit és szeretet mellvasába és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe (8; vö. Ef 6:14–17).

Az Úrnak napja az ítéletet jelenti. Ez azonban nem rettentés a „világosság fiai” számára, mert õk tudják, hogy Jézus Krisztus meghalt érettük (10). Itt visszautalás történik az elõzõ tanításra: Jézus Krisztus azért halt meg érettünk, hogy – akár megérjük életben az õ napját, akár meghalunk addig, „akár ébren vagyunk, akár aluszunk” – együtt éljünk vele (10). Ezért az Úr napjának eljövetelérõl szóló üzenet vigasztalás. A Heidelbergi Káté így kérdezi (52k.): „Micsoda vigasztalásod van abból, hogy Krisztus ismét eljön ítélni eleveneket és holtakat?” A Káté feleletében az van, hogy „fölemelt fõvel” kell várnunk Urunkat, mert eljövetele nemcsak az ítéletet, hanem végsõ szabadításunkat is hozza (9). A gyülekezet tagjai pedig tartoznak egymásnak ezzel a vigasztalással, hogy építsék egymást (11). Az apostol bizonyos afelõl, hogy ezt meg is teszik (11). Az élõ gyülekezetet ugyanis éppen az jellemzi, hogy tagjai egymást építik.

1 Thess. 5,12–28. Intések és üdvözlések.

A 12. és 13. vers a gyülekezet szervezetére utal. Ám ez a szervezet itt még nem valami külsõleg rögzített jogi rend, hanem a Krisztus test életének természetes, önkéntes megnyilatkozása. Mint más gyülekezetekben, Pál apostol Thessalonikában is gondoskodott arról, hogy legyenek hitben erõs, szeretõ szívû és bölcs atyafiak, akikre a fiatal gyülekezet pásztorolását rábízhatta. Újabban a nyelvészek itt a hagyományos és betûszerinti fordításnak megfelelõ „elöljárók” helyett inkább „gondviselõkrõl” beszélnek (A. Oepke), és ez a fordítás jobban kidomborítja a gyülekezetért való „fáradozás” (12) szolgálat-jellegét. Lehetséges, hogy a vének és a gyülekezet viszonya nem volt mindenben harmónikus, és talán ez tette szükségessé az apostol intését: „Egymással békességben éljetek!” (13). Az apostol arra „kéri” a gyülekezet tagjait, hogy a közöttük és értük fáradozó véneket „megbecsüljék” és munkájukért legyenek irántuk megkülönböztetett szeretettel (13), Tehát ne csak a köteles tiszteletet adják meg nekik, hanem szeressék is õket. Milyen más volna gyülekezeteink mai élete, ha az egyháztagok kevesebbet bírálnák lelkipásztoraikat és jobban szeretnék õket! A következõ két vers is a gyülekezeti tagok egymáshoz való viszonyáról szól. Amennyire nyilvánvaló, hogy a gyülekezet rendjét meg kell õrizni, egészen a gyülekezetbõl való kiközösítés határáig (Mt 18:15–17; 1Kor 5:1–13), annyira világosan látjuk itt azt is, hogy az egészséges, élõ gyülekezet elsõ gondja az emberi gyengeségek láttán nem a saját határainak szigorú meghúzása és õrzése, hanem az „erõtelenek” (14) szeretetben való hordozása. Pál apostol most azt fejti ki, amit a Galáciai Levélben így foglal össze: „Egymás terhét hordozzátok” (6:2). Ez azt jelenti, hogy inteni kell a „rendetleneket”, akik nem állnak be a sorba, hanem mennek a saját fejük után, bátorítani kell a félelmes szívûeket”, a csüggedõket, gyámolítani kell az erõteleneket és türelemmel kell viseltetni mindenki iránt (14). A megtorlás indulatától mentes kölcsönõs jóakaratnak ki kell sugároznia a gyülekezetbõl a kívülállók felé is; a keresztyének „mindenki iránt” jóra törekednek (15).

A következõ három intés nem valamilyen elérhetetlen eszményképet állít elénk, hanem az õskeresztyén gyülekezetek tényleges lelkületét és valóságos helyzetét tükrözi. „Mindenkor örüljetek!” Ez a szó „örüljetek!” az apostol kedves szava. A külsõ sorstól független öröm legfontosabb forrása az imádság, a Jézus Krisztussal való életadó kapcsolat állandó fenntartása: A „Szüntelen imádkozzatok!” intése (17) nem azt jelenti, hogy minden idõnket imádkozással töltsük; hanem azt, hogy állandóan Urunkra figyeljünk és így munkánkat is az imádság lelke hassa át. Az apostolnak ez az intése a szorgalmas munkára való buzdítással együtt (4:11) megalapozza az Orando et laborando középkori eredetû jelszavát, a Debreceni Kollégium jelmondatát. A következõ intés rámutat az igazi imádság nélkülözhetetlen alkotórészére, a hálaadásra: „Mindenben hálákat adjatok!” Az apostol késõbb a filippibelieknek azt írta, hogy kívánságaikat is hálaadással kell feltárniuk Isten elõtt (4:6). A hálaadás nélküli, csak önzõ kérésekbõl álló imádság nem imádság. Nagyon sokan vannak, akik csak így próbálnak imádkozni, és amikor szükségképpen csalódnak, abbahagyják az imádkozást. „Szüntelenül” csak az tud imádkozni, aki mindenben hálát ad Istennek, minthogy ez az Isten akarata (18). A következõ négy vers a Lélek ajándékaira vonatkozik. Akkor ezeknek gazdag kiáradása jellemezte a gyülekezetek életét, nem úgy, mint manapság. Ma, amikor nagyon sokszor egy „mélyhûtött” keresztyénséggel van dolgunk, alig tudjuk elképzelni a gyülekezeti életnek azt a forróságát, amely a következõ intésekbõl látszik. A Lélek mûködése, mint más gyülekezetekben, szokatlan és feltûnõ, talán éppen eksztatikus jelenségekkel járhatott együtt, és bizonyára voltak némelyek a gyülekezetben, akik ezeknek láttán hûvös, kritikai álláspontra helyezkedtek. Különösen ezeknek szól az intés: a Lélek tüzét meg ne oltsátok (19). Hadd fejtse ki tisztító, melegítõ, megvilágosító erejét! A prófétálást – akár a jövõ titkait tárta fel (Jel 22:18; ApCsel 11:28; 21:21), akár a jelenben levõ elrejtett, a megismerés normális eszközeivel meg nem közelíthetõ tényállásokat hozott napfényre (1Kor 14:25; ApCsel 5:1–10) – meg ne vessétek! Mivel azonban ezeket a tevékenységeket a gonosz lelkek különös igyekezettel próbálják hatalmukba venni, áll a szabály, hogy mindent meg kell vizsgálni (21) – nyilván a lelkek megítélésének különleges adományával (1Kor 12:10). Lehetséges, hogy a megtévesztés esete késõbb Thessalonikában is elõfordult, és egyes gyülekezeti tagok eltántorítása és megháborítása ilyen gonosz „lélek” által történt (2Thessz 2:2). A „mindent vizsgáljatok meg!” parancsa lényegében az 1Jn 4:1-ben található intést foglalja össze: „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbálj átok meg a lelkeket, ha Istentõl vannak-e, mert sok hamis próféta jött ki a világba”. De Pál apostol nemcsak az ilyen védekezést tartja fontosnak, hanem a „mindent vizsgáljatok meg!” szabályához ezt is hozzáteszi: „…ami jó, azt megtartsátok!” Nincs Istennek olyan lelki ajándéka, amellyel vissza ne lehetne élni, mégsem az aggályoskodó védekezés a fontosabb, hanem az, hogy kérjük a Lélek ajándékait és éljünk azokkal. Pál apostol semmiképpen sem akarja a lelki élet agyonszabályozását és ezzel a Lélek megoltását. Korinthusban késõbb még a sokszor olyan komoly problémát jelentõ lelki ajándékot, s nyelvekenszólást sem tiltotta meg. A következõ vers (22) még mindig a Lélek ajándékaival foglalkozik. Azért kell a gonosznak minden fajtájától (nem a gonosz „látszatáról” van szó, mint Luthernél és a Károlyi-fordításban!) õrizkedni, mert a gonoszság lelke különös elõszeretettel próbálja felhasználni a különbözõ lelki ajándékokat a gyülekezet megejtésére.

A Szent Lélek munkája azonban nem korlátozódik a szó szûkebb értelmében vett „lelki ajándékokra” az úgynevezett charismákra, hanem az emberi élet egészére kiterjed. Az apostol áldáskívánása az, hogy a békességnek Istene „mindenestõl” szentelje meg a híveket és így õrizze meg õket feddhetetlenségben az Úr Jézus Krisztus eljövetelére (23). A megszentelõdés munkája azonban nem egyszerûen az emberben rejlõ képességek kibontakoztatása, hanem, miközben a legteljesebb aktivitás is, ugyanakkor annak megengedése, hogy az Úr Szent Lelke által bennünk munkálkodjék (vö. Heid. Káté 103k.). Mert „hû az, aki elhívott… és Õ meg is cselekszi” (24), véghez is viszi, amit elkezdett bennünk (Fil 1:6).

A következõ mondatokat (25–28) Pál bizonyára sajátkezûleg írta. Mint ahogy az egész levelet a gyülekezetért való hálaadás és könyörgés lelke hatja át, természetesnek látszik, hogy most az apostol ezzel a kéréssel forduljon a gyülekezethez: „Atyámfiai, imádkozzatok érettünk!” (25) Az egymásért imádkozó keresztyének bensõséges kapcsolatának jele volt a szent csók (pl.: Róm 16:16). A gyülekezeti közösség ápolását célozza az apostol szokatlanul nyomatékos felszólítása („Kényszerítlek titeket az Úrra”), hogy levelét az egész gyülekezet elõtt felolvassák (27). Mint Pál késõbbi levelei, ez a levél is áldással végzõdik: „A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme veletek! Ámen”.

 

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!    *****    Részletes személyiség és sors analízis diplomás asztrológustól,szóban és írásban, nagyon kedvezõ áron.Ne hagyd ki! Katt!