//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- ÚJSZÖVETSÉG Apostolok levelei - Jelenések
könyve
- ÚJSZÖVETSÉG Apostolok levelei - Jelenések
könyve
: Kol. 02 - 04

Kol. 02 - 04


Kol. II. RÉSZ

Kol. 2,1–7. Pál küzdelme a gyülekezet állhatatosságáért.

Pál élete hatalmas küzdelem. Ennek alapja az, hagy Krisztus ereje hatalmasan munkálkodik benne. Ezzel fejezõdött be az elsõ rész. Ez a küzdelem nem valami heroikus magamutogatás, hanem ez Krisztus harca azért, hogy az õ ügye ezen a világon tisztán és teljesen kibontakozzék. Pálra rá van bízva az evangélium, a világ megváltásának nagy ügye és ebben a szolgálatban részestársak a gyülekezetek. Akkor is, ha ezek a gyülekezetek nem általa jöttek létre és õt személyesen nem is ismerik. De mégis Pál a Krisztustól kapott megbízás és a benne munkálkodó isteni erõ révén minden gyülekezetért érzi a felelõsséget. Ezt a vallomást mondja el most Pál a kolosséi gyülekezetnek. Fontos, hogy e levél révén egymásra találjanak, mert Pál nekik is tud valamit nyújtani abban a harcban, amiben állnak.

Pál ismeri a gyülekezet. harcát Kolosséban. Amit nekik nyújtani akar, az ebben a két szóban van: szeretet és ismeret. Az igazi közösség Istennel és egymással erre a két tartóoszlopra épül. A kiindulópont az, hogy Pál bátorítani akarja a gyülekezetet. A bátorítás olyan ajándék, melynek nyomán az ember egész bensõ világa ingadozás nélkül, kétféle húzás nélkül belsõ egységre jut. Ha az ember önmagával belsõ azonosságba kerül, a másokkal való közösségre is alkalmas lesz. A szeretet így már valóságos erõt képvisel, mögötte áll az ember egész elrendezett bensõ világa. Így tud adni és elfogadni, vagyis a szeretet hatalmas kötelék lesz, mely összefogja a közösséget és nem engedi széthullani.

A bátorításból kiindulva a szereteten át az ismeretig érkezik el Pál, mert hiszen a közöttük lévõ szeretet Isten és a Krisztus titkába való belegyökerezés által lehet valódi erõ. A szeretet gyökere ugyanis ez az ismeret. Ismeret azonban kétféle van. Van vallásos és bölcseleti ismeret, mely hasonlattal élve olyan, mint a ciszternában összegyûjtött víz, mások gondolatait tartalmazza, azaz közvetett. Van azonban hitbeli ismeret is, mely olyan, mint az élõ víz, a forrás nyújtotta víz, mely mindig élõ és éltet közvetlen módon A gyülekezetben most éppen választani kell: a titkos ismereteket ígérõ tanítók nagy rábeszéléssel ajánlott ciszterna-vize, vagy az evangélium által ígért élõ víz között. Pál ebben szeretne segíteni. Az igazi ismeret Isten titka, azaz önmaga megnyílása és közlése Krisztusban, mely valódi életközösséget teremt. Olyan ez az ismeret, melybõl nem sejtett élet árad. „Hej, minden elmélet száraz, barátom, csak az élet aranyfája zöld” – mondja Goethe a Faustban és ez nagy igazságot rejt. Az élet fája az igazi titok, ez Krisztus, akiben a bölcsesség és ismeret minden kincse el van rejtve. Õ az Isten életét közli, vagyis igaz ismeretet nyújt, mely életközösség és részesedés Isten szellemi világából. Ahogy a példázat szerint rejti a szántóföld a kincset (Mt 13:44), úgy rejti Krisztus az ismeret kincsét. Nem kínálja úgy magát, mint ama öntelt, gnosztikus tanítók, hanem elrejti a kincset. Csak aki alázatosan megy hozzá, az találja meg és annak számára az öröm kiapadhatatlan forrásává válik. Ez az ismeret, melyrõl Pál beszél, Isten és Krisztus közösségébe von és e közösség egész gazdagságát nyújtja. Ez az ismeret abban mutatkozik élõnek, hogy örömöt sugároz, ez pedig újabb szeretetre tesz késszé és képessé. Így él a gyülekezet, egy egész közösség ebbõl az igazi ismeretbõl, melynek révén Isten szeretetébe ölel és az egymással való szeretetközösségben megtart.

Pál látja, hogy a gyülekezet erre a Krisztusra épült, ezért beszél a közöttük lévõ szép rendrõl és hitük szilárdságáról. Az új élet szép rendje a belsõ élet gazdagságából gyûrûzik kifelé, megteremtve a belsõ és a külsõ világ egységét. Mivel pedig ez a Krisztusba rendezõdés már megtörténik, a hatodik és a hetedik vers felszólítást tartalmaz: benne maradni, meggyökerezni, felépülni, megerõsödni, hálaadásban bõvölködni. A növekedésnek nincs vége, mert a Krisztus ismeretének gazdagsága végéremehetetlen (Fil 3:7–8). Ezt a két verset (6–7) az írásmagyarázók közül már többen a következõ szakaszhoz sorolják, mintegy annak bevezetõjéül. Mindenesetre e két vers a következõ hatalmas vita alapját villantja fel. E versekben három kép fonódik össze: a növekedõ fa, a jól megalapozott és továbbfolytatott építés és a biztosan összetartó szerkezet. A beteljesedésnek és növekedésnek, vagyis a táguló és gazdagodó életnek pedig a hálaadás a jele. Kol. 2,8–15. Krisztus maga a teljesség.

A keresztyének lelkileg fogékony emberek lettek, mert egy másik szellemi világ valóságával Krisztusban találkoztak. Ezért figyelmezteti Pál õket, hogy ezt a fogékonyságukat és nyíltságukat ne adják oda idegen célokra. Találó kifejezés: valakit foglyul ejteni, azaz a benne lévõ vágyat, mely a tanulásra és a teljességre való jutásra igyekszik, megragadni és ezen át idegen utakra vezetni, sõt labirintusba juttatni, ahol egyenesen eltéved. Korunkban különösen az okkultizmus, továbbá a keleti tanok iránti naiv ámulat sok embert ragad meg és hajt ismeretlen célok felé. A mai szinkretista kínálat segít megérteni azt a veszélyt, mely Kolosséban a fiatal keresztyénekre leselkedett. Akik õket bölcselkedéssel (filozófiával) a céltól eltávolították, csupán annyit tettek, hogy Krisztus mellett még más szellemi valóságokra is felhívták a figyelmet és a több élet lehetõségét az ezekkel való találkozásban mutatták fel. Pál soha nem tagadja azt, hogy más szellemi valóságok is vannak: „Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, mint ahogyan van sok isten és sok úr, nekünk egyetlen Istenünk az Atya, akitõl van a mindenség, mi is õérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is õáltala” (1Kor 8:5–6). Pál apostol tehát megvallja ezeknek az isteneknek a létét, de messze távollévõnek mutatja az egyetlen Istentõl és Úrtól. A Kolosséban lévõ gnosztikus filozófusok viszont Krisztus mellé szerették volna helyezni ezeket a más minõségû szellemi valóságokat. Kik voltak ezek a tanítók és mit ajánlottak? Nem nevezi meg õket, így csak általánosságban állapíthatjuk meg, hogy valószínûleg a zsidó törvényeskedéssel és keleti aszketizmussal párosult pogány ismeretrendszerrel, az ún. gnózissal van dolgunk a Kolosséi heresisben. Ebben, különösen a nagyon elterjedt válfajában, a valentinianiban a szellem és az anyag és így az Isten és a teremtett világegyetem közti ellentét volt a gondolati keret. Így az a veszély fenyegetett, hogy a gnosztikus tan aláássa a legalapvetõbb keresztyén dogmákat: a teremtésrõl, az inkarnációról és a Krisztus közbenjárói tisztérõl szólót. Mert ha Isten és az anyagi világ nem jöhetnek egymással érintkezésbe, akkor az Ige nem lehet testté, és így nincs lehetõség Isten és az ember egymással való találkozására, legfeljebb – ahogy õk állították – szellemi közvetítõ lények végtelen során át. Ezek a közvetítõk a hét égi szféra (Nap, Hold, Merkurius, Venus, Mars, Jupiter és Saturnus) archónjai, fejedelmei voltak, és ezeket nevezi a levél késõbbiekben „õselemeknek” vagy elemi erõknek. A „világ elemei” vagy „elemi erõi” (stoicheia) pontos jelentését nehéz megállapítani (8). Érthetünk alatta anyagi dolgokat éppen úgy, mint személyi lényeket, elvont értelmi igazságokat és emberek hagyományait, az anyagi világ összetevõit és az égitesteket, de szellemi lényeket, angyalokat, jókat és rosszakat is (vö. Gal 4:3.9; Zsid 5:12). Itt is, mint a galaták esetében, valószínûleg a csillaghatalmakat értette az apostol, melyek meghatározták a pogányok életét, valóságosan rabszolgájukká tették õket.

Ezeket szolgálták azok, akik nem jutottak el Krisztusban ilyen szabadságra. Voltak gondolatrendszerek, melyekben a tûz, víz, levegõ és a föld részesültek hasonló tiszteletben „õselemek” néven. Pál állítja mindezekkel szemben, hogy a világ Krisztus által teremtetett, és nincs magasabb bölcsesség ezekben a lényekben, mert Krisztusban van a bölcsesség és ismeret minden kincse (Jub. Kommentár 1968. 272; a világ elemeit vizsgálja tanulmányában dr. Bolyki János, Ref. Egyház, VIII., 87.).

Pál apostol nem elemzi ezeket a tanokat, hiszen nem az a döntõ, hogy mit ajánlanak, minek a tartalma korról korra változhat. Pál válasza ez: Krisztusban benne lakik az istenség egész teljessége…, ti is benne vagytok beteljesedve… (9). Krisztus tehát felülmúlhatatlan abban, amit nyújt és abban, ahogy mindez az emberi életet érinti. Az ember a teljességet keresi (pléróma), és ez a teljesség Krisztusban van. Ez azért felülmúlhatatlan, mert Isten az õ világának egész gazdagságát egyedül Krisztusban adta az embernek. Minden filozófia egy létrán igyekszik felfelé a teljesség irányába, de Isten emberileg elérhetetlen. Viszont Isten szeretetbõl megnyitotta magát és tetszett neki, hogy a maga teljességét Krisztusban az embernek adja. Ez tehát nem az ember által elért teljesítmény, hanem ajándék. Olyan ajándék, amelyben a teljesség benne van. A sómatikós szó fordítása elég nehéz. Régen így olvastuk: „testileg”, az új fordítás ezt hozza: „oszthatatlan egységben”. Még egyszerûbben is lehet ezt mondani: valósággal. Ellentétben mindennel, ami látszat. Nem valamiféle szubsztanciában, hanem Isten tevékenységében, cselekvésében, Jézus személyében, földi létében, feltámadott lényében, megfogható valóságában (a sömatikös szó pontosan erre utal) van jelen a teljesség. Mire van szükségünk földön vagy égen a feltámadott Jézus személyén, jelenlétén túl?

Mindennek van egy próbája, és ez a próba az emberi lét (10). Az emberi lét a teljességre vágyik. Az ember a teljességet akkor nyeri el, ha többé már nem éhes és nem szomjas, mert betelt. Jézus ezt ígéri és ezt adja Jn 6:35 szerint, valamint az ApCsel 2:4 szerint. A földön a teljesség nem érhetõ el emberileg. Az élet töredékes, csak egy-egy szeletét, egy-egy területét tudjuk átfogni és birtokba venni, ezért örökre elégedetlenségre és szomjúságra, vagyis a hiábavalóság érzésére volnánk kárhoztatva. De Isten Jézusban a töredékes emberi életet az eszkhatológikus teljesség világával ajándékozza meg. Ami Jézusban az örökkévalóságban a miénk lehet, azt Isten a Lélek által már elõlegként nekünk adja. Ezért Jézusban az élet nem hiányos, hanem teljes. „Nekem az élet Krisztus” – ez a vallomás az embert bevezeti Isten világának emberileg elérhetetlen, de a Lélek által mégis elérhetõ teljességébe. Ezért, amit Pál mond, az nem elméleti igazság, hanem a gyülekezetben megélt, kipróbált valóság. Nem csak az egyén, hanem egy közösség hordozhatja ezt az ígéretet. Krisztus a maga plérómáját az egyháznak adta, és ez az egyház dicsõsége (Ef 1:23). Óvja tehát az olvasókat Pál attól, hogy ezt a dicsõséget bármivel felcseréljék.

Krisztus a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak. Azok a szellemi lények, melyek olykor önálló tevékenységhez jutnak, és egy-egy filozófiai vagy vallási tanban testet öltenek, látszatot mutatnak. Krisztusban azonban nem látszat szerint van a teljesség. Krisztus a feje minden szellemi nagyságnak és hatalomnak, és ez gyõzelmes válasz a titkos tanok minden ajánlásával és kihívásával szemben. A kulcs Krisztusnál van és ez a kulcs minden zárat kinyit (Jel 1:17). Ez olyan üzenet ma, ami milliókat tehet szabaddá és életképessé a hitben. Krisztus valóban a szellemi világot nyitja meg, anélkül azonban, hogy ennek a földi világnak és életnek a feláldozását kívánná, vagyis egészséges emberi életet nyújt. A jövõ és a jelen, a test és a szellem egységét és egyenlõségét hozza, vagyis kiegyenlítõdést hoz létre. Õ a fej, mely mindent egybefog. Pál apostol tehát nemcsak a gyülekezet megtalált boldogságát félti, hanem az ember lelki egészségét, a világ egyensúlyát, békéjét is.

A következõ versekben Pál azt a teljességet mutatja meg nem elméletben, hanem a hitben megélt, megtapasztalt valóságban. Három gondolat fonódik össze, mint valami finom fonatban, elválaszthatatlanul: a régit levetni (1), eltemetni (2), az újat felölteni (3), (11–13). Ez történik a körülmetélés, a keresztség, az új életre való megelevenedés, a feltámadás által. Nem lehet bizonyítani, hogy Kolosséban valami misztériumszerûen véghezvitt körülmetélést lehetett volna, felfedezni, Pál mégis a körülmetélés képét használja, hogy az embernek a testi létbõl, vagyis a „bûn testébõl” (Róm 6:6) való szabadulás lehetõségét megmutassa. A testi körülmetélés csak a külsõt érinti, a bûnhöz való kötöttségébõl azonban az embert kioldani nem tudja. Krisztus ellenben vállalta a törvénynek való alávetettséget, így õ jelenti számunkra a bûnnek való elkötelezettségbõl a szabadulást. Ahogy a bõr egy részét elvették a körülmetélésben, így bújhat ki az ember mintegy a bõrébõl, börtönbe bezárt létébõl, a törvényhez kötött szûkösségbõl a Krisztus isteni létének a tágasságába. Krisztus vállalta értünk a törvénybe zárt szolgai létet (Fil 2:5kk.), hogy mi az õ királyi létét ölthessük magunkra. Ha Krisztussal egyesülünk, földi létének, ember létének haszna ránk árad.

A keresztségben Pál a Krisztussal való együtt meghalást és együtt megfeszítést fejezte ki, vagyis halálába való belépésünket. Ebben a levélben most a vele együtt való eltemetést hangsúlyozza. A keresztségben életünket egészen odaadjuk Krisztusnak, akárcsak õ a halálban egész valóját átadta Istennek. A keresztség által az ember leteszi egész személyiségét, mely az Isten elleni lázadásra van szervezve és irányozva. Más szóval: lemondunk az élethez és magunkhoz fûzõ tulajdonjogról és az õ uralmát fogadjuk el magunk felett. Ez pedig egy új létezés megtalálásához vezet, új életérzést támaszt, mert ezáltal Krisztus a létezés alapélményét kicseréli bennünk, hogy a világ körül forgó gondolatok és érzések helyét a Krisztushoz kötõdõ új gondolatok és érzések foglalják el. Ez az a lelki elevenség, vagyis a Krisztussal való „együtt megelevenedés”, egy olyan életnek a megnyerése, melynek éltetõ forrásai ugyanúgy mennyeiek és szellemiek, mint ahogyan Krisztust a Lélek támasztotta fél (Róm 8:11). A feltámadás Krisztusnak az isteni erõkbe és dicsõségbe való beöltözését jelentette (2Kor 13:3–4), számunkra pedig a feltámadás olyan életközösséget jelent Krisztussal, amiben a feltámadás eljövendõ erõi jelen életünkbe beáradnak. Krisztus már most nekünk adja feltámadásának dicsõségét, mintegy elõlegként. Ezért lehet „beteljesedésrõl” beszélni a Krisztushoz kapcsolódó hitben, mert ami a jövendõben lesz valóság, feltámadása által a jelenbe érkezik el. Ez viszont kibékíthetetlen ellentétet jelent mindenféle filozófia és vallásos gnózis által mutatott úttal.

Az apostol még egyszer a 14. és a 15. versben ez utóbbi gondolatot akarja aláhúzni. Itt olyan érvelés szólal meg, mely Krisztusnak a fejedelmekkel és hatalmasságokkal való diadalát fejezi ki. A 14. vers azt mutatja, hogy az embert vádoló adóslevelet Krisztus eltette az útból. Ennek hátterében az a gondolat áll, hogy keresztre feszítés esetén a vádat minden esetben odaszegezték a keresztfára, hogy mindenki olvashassa. Jézusnál azonban ilyen vád nem volt, a keresztre tehát egy másik vád került: az embert vádoló írás. Ezt hordozta el Jézus értünk és ezt tette félre az útból. A Sátán olyan szellemi hatalom, melynek egyik ereje, Isten gyermekeinek a vádolása, kárhoztatása. A szégyent és az elvetettséget azonban Krisztus magára vette és minket ettõl megszabadított. Ki vádolna, ha Krisztus igazzá tett, mégpedig a vád okát, a vádiratot is megsemmisítette (Róm 8:33–34). Krisztus ugyanakkor ezeket a hatalmakat meg is szégyenítette, és mint foglyokat megkötözte keresztje által. A gyõzelmes hadvezér szokás szerint a legyõzötteket látványosan maga mögött hajtván semmisnek nyilvánította. Így Krisztus is feltámadásával látványosan és nyilvánosan szemlére tette és megmutatta a szellemi hatalmasságoknak az alávetettségét. Ha tehát e hatalmak Krisztusnak alá vannak vetve legyõzetvén, és Isten õt ezeknek is fejévé tette, akkor tehát hogyan adhatnának Krisztusnál gazdagabb életet és hogyan lehetne õket kegyeik és szolgáltatásaik miatt keresni, mikor a keresztyének az uraknak Urát és a királyoknak Királyát ismerik és követik. Isten mindent és mindenkit Krisztus lába alá vetett (Zsid 2:8) és õt tette ezeknek fejévé (Ef 1:21–22).

Kol. 2,16–23. Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.

Az elõzõ részben Pál megmutatta a Krisztussal való életközösségnek azokat az alapjait, amire – mintegy a történelemben befektetett isteni fundamentumra – építeni lehet. Ebben van adva a „teljesség” valóságosan, lényegét tekintve. Ebbõl azonban következik egy új kegyesség. Ezt a kegyességet a szabadság hatja át. Nem szabad tehát a Krisztusban való szabadság helyett a törvényesség szolgaságába lesüllyedni. Ami Lélekben kezdõdött, azt nem szabad testben befejezni (Gal 3:3). Pál most ezért küzd. A szabadság sokszor olyan merész ajándék, hogy Isten népe sem meri vállalni. Pál elõzõ leveleiben a Római és a Korinthusi elsõ levélben a szeretet mértékét tartotta fontosabbnak és a gyengébb testvérhez való alkalmazkodás érdekében arra kérte a gyülekezet tagjait, hogy szabadságukról is mondjanak le (Róm 14; 1Kor 8–10). Itt azonban más tanácsot ad. Itt nem a gyülekezet két rétege áll szemben egymással, hanem egy Krisztustól idegen filozófia és a Krisztusban való élet megvalósulása, gyakorlatban való megélése, ezért Pál engedékenysége teljesen hiányzik. Ha Pál most engedékeny lenne, ez azoknak a hatalmaknak az elismerését jelentené, amelyeket Krisztus legyõzött. Ezek a hatalmak ugyanis követõiktõl kiskorúságot, bizonyos elemi parancsoknak való engedelmességet kívánnak. A különös azonban az, hogy akiket Krisztus királlyá tett, milyen könnyen engedik magukat szolgává tenni.

Milyen kegyességrõl van itt szó? A test aszketikus, emberi erõvel történõ megfegyelmezése itt az alaptörvény. Ennek elsõ megnyilatkozása az étel és az ital fogyasztásának bizonyos korlátozása, pontosabban ezeknek csak bizonyos tisztasági elõírások mellett történõ élvezete. Pál azonban ennek határozottan nemet mond. Nem azért teszi ezt, mintha maga nem élne állandóan Krisztus követésének fegyelme alatt, azaz önmagával szemben kemény önmegtartóztatásban (1Kor 9:24–27), hiszen szolgálatának érdekében a Krisztusért való szenvedés minden terhét testében hordozza el (Kol 1:24; 2Kor 12:5–10), és magának semmi elõnyt és jogot nem vesz igénybe. De itt másról van szó. Amirõl itt szó van, az nem egyenlõ a Pál által vállalt aszkézissel. Itt emberi erõbõl történõ, emberi, vallásos célokért való lemondásról, megnyomorításról, az emberi életnek önmagáért való korlátozásáról van szó, mintha az üdvösségnek ilyen ára lenne. Ez a kegyelem lerombolása és a jézusi ajándék – mely az örök életet a kegyelem alapján ingyen nyújtja (Róm 6:23) – semmissé tétele. Pál, aki az evangélium szabadságáért harcol, itt nem hajlandó kapitulálni. Amíg Jézusért minden önmegtagadás üdvös, addig Jézus nélkül minden ilyen kísérlet átok alatt van.

Szó van még a következõkben az embernek önmagával szembeni aszketikus magatartásán túl az istentiszteletnek olyan gyakorlásáról, mely nem a kegyelem alapján történik. Különbséget tesznek napok, idõszakok között, mintha az egyik üdvöt, a másik átkot hordozna. Szó van angyalok tiszteletérõl, mintha rajtuk keresztül Isten jóindulatát lehetne megszerezni. Pál viszont jól tudja, hogy az istentisztelet nem emberi módon valósítható meg, hanem Jézusban hajolt alá az Isten és nyitotta meg a maga világát, hogy Jézusban vigyük egész életünk odaadását õelé. Ha az ember a maga cselekedeteivel akarná az eget megnyitni, vagy angyali lények segítségül hívásával tenné ezt, Isten megtörtént tettét vonná kétségbe és ez bálványimádás. Pál ezért az angyali lények segítségül hívásának nemet mond. Ha akár mennybõl való angyal hirdetne mást, vagy helyezné magát Jézus elé, legyen az átkozott (Gal 1:8), hirdeti merészen. Ezért ítéli el azt, aki „angyalok tisztelésében” tetszeleg (18). Hasonlóan mond ítéletet a látomásokat hajszolókra, vagy az arra hivatkozókra. Ezt éppen õ mondja, aki a látomások világában otthon van és nagy kitüntetésnek veszi azt (2Kor 12:1–4). De ezek a Krisztussal való közösség alapjára épülnek és Krisztus ajándékai számára. Mindaz tehát, ami Krisztusból nõ ki, Isten ajándéka, ahol Krisztus a fõ, ott minden az ember szabadságát szolgálja, de ahol Krisztuson kívül történik az ember aszkézise, az angyalok tisztelete és a látomások hajszolása, ott az ember önteltségérõl és felfuvalkodottságáról van szó, nem pedig az Isten ajándékainak a kegyelemben való elfogadásáról és azok élvezésérõl (17–19).

De akkor hogyan lehet ezektõl megszabadulni? Pál egyszerûen így látja és fogalmazza meg ezt: „meghaltatok a Krisztussal” (20). Krisztusban a világ vallásos öntörvényûsége vagy a szellemi világ öncélú keresése mind túlhaladottá lett. A világ elemei nem lehetnek az élet és a vallás megterhelõi. Ezek az elemek azok az emberi és vallásos életalapok, ahonnan az ember elindul, és isten- és vallásalkotó fantáziájában megteremti magának azt a rendet, mely szerinte az életet és a világot egybefogja. Ezek az elemek a föld építõkockái lehetnek, de Krisztusban nézve csak e világnak a körébe tartozó hiábavalóság, vagyis Krisztusban már nem bírnak számunkra lekötelezõ erõvel, lelkiismeretünket megterhelõ paranccsal.

De ez még nem a teljes igazság. Nemcsak megszabadított Krisztus ettõl, de meg is mutatta ezek veszélyességét és lelki kártékonyságát. Mindez az ember felfuvalkodottságát eredményezi: az ember olyan akar lenni, mint az Isten: jónak és rossznak a tudója. Ahelyett, hogy az ember Krisztusból élne, kezébe veszi üdvösségének alakítását, akárcsak az elsõ emberpár az Édenben. Ezek a parancsok és vallásos gondolatok az embert Krisztustól elviszik és elszakítják. Isten féltõn szeretõ Isten és nem engedi, hogy övéi a maguk választotta istentisztelet útjain elveszítsék az életet és a boldogságot. Harcol a bálványok ellen, az ellen, hogy az ember képet és szobrot csináljon magának, avagy gondolatrendszereket, amelyekbe istenét avagy isteneit megalkotja és bezárja. Az elemekrõl szóló tanítás is idetartozik. A rész utolsó mondata jelzi ennek az egész útnak végsõ hamisságát és tévedését: öntelt felfuvalkodottsághoz vezet. Odavezet, hogy az ember önmagának lesz az istene, hogy az ember magának lesz a törvénye és saját maga akarja magát törvényeivel megváltani. Az öntelt felfuvalkodottság nem más, mint az önmegváltás gondolatának képzete és egyben lehetetlensége. Ennek az útnak a végsõ eredménye ott látszik, amikor Izráel vezetõi ezt mondták: „Nekünk törvényünk van és a mi törvényünk alapján meg kell halnia…” (Jn 19:7). Az ember a vallás törvénye alapján Krisztust feszíti meg. Ezért harcol Pál szenvedélyesen, az Isten szenvedélyességével, hiszen két lehetõség van: Vagy Krisztussal meghaltak ezeknek a filozófiai és vallási gnosztikus kísérleteknek, vagy Krisztus hal meg ezek révén. Ezek ugyanis a „test” vonalán, az ember önmegváltásának a körében hatnak, de Krisztussal ellentétesen. Ezért akik Krisztussal meghaltak, felismerik ezeknek a veszélyét, mások ellenben a csapdába, a kísértésbe belépnek, hiszen ez a válogatás és ez az igényes, törvényes életvitel bölcsességnek látszik, de azoknak az ószövetségi törvényeknek a körébe tartozik, melyek mint árnyék elõremutatnak az Eljövendõre. „Hiszen ezek csak árnyékai az eljövendõ Krisztusnak, aki a valóság” (17). A valóságtól, a testtõl, mely a Krisztus (szó szerint: sóma tou christou és a „test” a görögben a teoretikus eszmékkel való ellentétben a konkrét valóságot jelenti), és ebben benne van a testetöltése, halála, feltámadása, az egyházban a Lélek által való újra megtestesülése, a keresztyén ember semmiért nem szakadhat el. A Krisztus teste Krisztus valósága, a kegyelem teljessége, mely az Isten eljövendõ szellemi világával való teljes közösséget is magában rejti, ezért ehhez semmit nem kell tenni. Ez a gondolat vezet át a harmadik részhez.

Kol. III. RÉSZ

Kol. 3,1–4. Az új élet: Krisztus bennünk – mi Krisztusban.

Pál elõzõleg a Krisztusban való meghalást hangsúlyozta, mely a, keresztyén élet alapja. De ennek a Krisztusban létnek a másik oldala a pozitív oldala: a Krisztusban való feltámadás. Pál megmutatta a 20. verstõl a Krisztusban való meghalás következményeit, most pedig a Krisztusban való feltámadás távlatát villantja fel. Ez a négy vers hallatlan merész megállapítással kezdõdik: „Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal…” (1). Nyilván ez a megállapítás folytatása és ellenpontja annak, ami a 2:20-ban így hangzott el: „Ha tehát Krisztussal meghaltatok…”. Érthetõ tehát, hogy ez a négy vers hallatlan szellemi gazdagságot tár elénk, hiszen nem kevesebbre vállalkozik az apostol, minthogy ebben az egész keresztyén élet új irányát, pozitív töltését tárja fel. A második rész utolsó szakaszában a hangsúly ezen volt: Nem, azaz ne vegyenek részt az álkegyesség Krisztussal ellentétes megnyilatkozásaiban. Most pedig a hangsúly azon van, ami az Igen, Vagyis az apostol arra válaszol, hogy miben található a Krisztusban megnyert új élet kegyessége. Az odafelvalókat keressétek” – hangzik a parancs. A második részben a figyelem a „testre” irányult, vagyis azokra a kísérletekre, amiben az ember próbálja magát megváltani. Ezt jelöli a „test” szóval az apostol. Most ellenben egy új irány jelentkezik és ez felfele mutat. Krisztus egész mûve ebben a szóban ragadható meg: felülrõl. Jézus ezt mondja magáról: az Emberfia a mennybõl szállott alá és a mennyben van (Jn 3:13). A kenyér, mely õ maga, hasonlóan a mennybõl szállott alá (Jn 6:41). A meglepett Nikodémusnak azt mondja: „Ha valaki felülrõl nem születik, nem láthatja az Isten országát” (Jn 3:3). Majd a zsidókkal való vitában ezt mondja magáról: Én onnan felülrõl való vagyok, ti innen alulról valók vagytok (Jn 8:23). Jézusnak fentrõl való származása, mely ellentétben áll azzal, ami e világból való, életmûvének és megváltásának egész irányát, jellegét, minõségét meghatározza. Minden vallás a földrõl tör az ég felé, Jézus ellenben az eget nyitotta meg és hozta a földre (Jn 1:51). „…azokat keressétek, akik odafent vannak… Az odafennvalókkal törõdjetek” (1–2), ezek a kifejezések a mennyei irányultságot jelentik. Nem a földtõl és az embertõl való elfordulást, nem az élet és a világ megvetését fejezik ki ezek, ellenkezõleg: olyan ajándékoknak a földre jövetelében elkötelezett a keresztyén ember, amelyek Krisztus feltámadásában mintegy elindultak a föld felé. De amint elõször Krisztus volt a hídfõállása az égi világnak és a mennyei javaknak, ma ez a keresztyén ember feladata. Nem parancsokat teljesít, hanem ajándékokat közvetít. Krisztus úgy ment el, hogy ajándékokat ígért tanítványainak (Ef 4:9) és az egész világnak. Ezért a keresztyéneknek az a méltósága, hogy a Krisztus mennyei erõit és az ég szent javait hordozzák és nyújtsák. A kolosséi tanítók az „élet teljességével” dicsekedtek, Pál ellenben azt hangoztatja, hogy az élet teljessége a Krisztus feltámadásában nyílt meg. Nem a mennyei és a földi, az anyagi és a szellemi, a testi és a lelki dolgokat állítja itt Pál szembe, hanem a két kegyességet. Az egyik földi fogásokkal akarja az eget elérni, a másik egy megnyílt ajtón át az ég javait engedi és segíti a földre érkezni. Ennek a kegyességnek csak az egyik fele ragadható meg ebben: Krisztus bennünk, a másik fele: mi Krisztusban. A menny a földre jött, ez az elsõ, amit Pál mond. A másik pedig az, hogy mi a mennyben vagyunk Krisztusnál, Krisztusban. Az égben, ahol Krisztus van, ott vannak a hívõk elrejtve benne. A mennyei lét tehát részben már az új élet valósága, részben pedig ígéret. Még nem kaptunk meg mindent. Életünk olyan titkot rejt, melyet kívülállók nem is sejthetnek. Jézus ezt mondja tanítványainak: „de ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben” (Lk 10:20). A mennyben nevünk van, tudnak rólunk, vagyis életünk van. Hatalmas ígéret ez, hiszen azt jelenti, hogy az élet, melyet Krisztus adott, elveszíthetetlen, mert el van rejtve nála és benne. Másrészt azt is jelenti, hogy még nem is tárult fel egész gazdagságában, amit Isten nekünk készített. Még nem tudjuk, mivé leszünk, még vár az ígéret: „Amiket szem nem látott, fül nem hallott, embernek szíve soha meg nem sejtett, azokat készítette Isten az õt szeretõknek” (1Kor 2:9). A feltámadás tehát egyszerre ajándék és ígéret: itt van és lesz (1Jn 3:2; Lk 20:34–36). Láthatóvá lesz a Krisztusban való dicsõség, sõt ezt fel is fogjuk ölteni. Kálvin ezt írja: Míg Krisztus meg nem jelenik dicsõségben, addig életük elrejtett élet marad, azaz: hitben és reménységben eltelõ élet. De „nemcsak a világ megítélése szerint, hanem saját érzékeik számára is, mert ez az elrejtettség szükséges próbája reménységüknek, mely arra serkenti õket, hogy a haláltól való fenyegetettségükben életüket másutt keressék, mint a földi világban”. A második részben ismertetett kegyességnek nincs ígérete, nincs jövõje, mert az ember vallásos erõlködésével a mennyet nem szerezheti meg, pedig enélkül minden hiábavaló. A Krisztus feltámadására épülõ kegyesség legértékesebb része pontosan ez a jövendõ, ez az eljövendõ dicsõség. Pál tudja, hogy csak ebben a reménységben lehet élni és küzdeni (1Kor 15:58; 2Kor 4:16–17). Aki azonban ezt a jövõt, vagyis a világ megváltását várja, az mer a világért bátran tenni is, mert tudja, hogy ez a munka nem hiábavaló. A hívõ embernek az új életre való feltámadása magában hordja az egész világ megújulásának a reménységét (Róm 8:18–23).

Kol. 3,5–11. Az új élet harca.

Ez a Krisztusban bemutatott élet az ajándék, de egyúttal az ember egész odaadását is igényli. Az átalakulást Krisztus feltámadása végzi el bennünk, de ennek megvalósulása nem választható el a hívõ ember hitben vívott harcától. Az új élet harcban áll a régivel, amint Krisztus egész élete harc volt a világgal. A Krisztussal való közösség azt jelenti, hogy Krisztus szövetségese leszek, így számomra is érvényes, amit Krisztus a követõitõl kér és vár: „Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét és kövessen engem” (Lk 9:23). „Ha valaki hozzám jön és nem gyûlöli meg… még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom” (Lk 14:26). Krisztust nem lehet követni anélkül, hogy az ember Krisztussal szövetségben ó embere ellen ne fordulna. Az új élet nemcsak Krisztusba való beplántálás, hanem a régi fokozatos kiszaggatása is. Ez azonban semmiféle közösségben sincs azzal az aszkézissel, önsanyargatással, amit a tévtanítók hirdettek. Itt ugyanis semmi sem történik önmagáért, öncélúan, ha nem a megnyert új életért. Nem azért harcol a hívõ, hogy valamit megnyerjen, hanem azért, mert megnyerte. A lemondás, az új élet megtalálásának örömében megy végbe (Mt 13:44–46).

Itt látjuk újra, hogy Pál mit ért ez alatt: „földi” (5). Ami földi – Pál gondolata szerint –, az az újjászületés nélküli ember jelenségvilágából való, vagyis testi, de nem szellemi. Nem a földi tagokat kell naponként öldökölni, hanem azt, ami benne földi. A gyülekezet „fenn” él, a fentiek vonzásában, de egy ellenerõ is jelentkezik, mely földi vonzás és ez a test tagjainak földi irányultsága. Krisztus a testet magának igényli, de az ember ezt a teljes odaadást ki akarja kerülni, mert a test tagjai ezzel ellenkeznek. Itt van a harcnak az értelme. Egy bizonyos életirány ellen küzd Pál és kívánja, hogy a gyülekezet ezt a küzdelmet folytassa, ki-ki a maga testében. Ezek a bûnök az akkori élet és az akkori világ jellegzetes rákos daganatai, amelyek az életerõt elszívják és az embert beteggé teszik. Paráznaság, tisztátalanság, szenvedély, gonosz kívánság, kapzsiság, ami bálványimádás – a pogány világ ezekben élte ki az ember és a test öncélúságát. Ha magasabb célja nincs az embernek és a testnek, akkor alantas vágyainak él, a lefelé húzó erõknek enged. A keresztyének azonban Krisztusban mennyei célokat kaptak és testüket minden ízében és teljes egészében eme célok szolgálatába állítják. Ez a küzdelem folytatódik az ember belsõ érzelemvilágában is. Harag, indulat, gonoszság, istenkáromlás, gyalázatos beszéd. Krisztusban nemcsak új célokat kap az ember, de a belsõ világ új lelki töltést is kap, más szóval új szívet és új lelket ad Krisztus a hívõknek. Átveszi az uralmat bensõnk felett, és bensõ világunkat is alkalmassá teszi akaratának az elfogadására és követésére. Ez a lelki irányultság végsõ fokon a hazugság és igazság ellentétében jelentkezik (9). A régi életet a hazugság jellemzi, melyet azonban le lehet vetni, mint egy ruhát. De ez nem emberi erõlködés, hanem a kegyelem isteni mûve révén valósul meg, hiszen még a kígyó sem vetheti le régi bõrét, hacsak el nem jön ennek az ideje. Így érkezett el a levetkõzés és a felöltözés isteni kairosza Jézus halálában és feltámadásában, valamint a Lélek közlésében, és ez az igazság, amirõl az apostol beszél (Ef 4:20–24). Ami az üdvtörténet objektív eseménye (kereszthalál és feltámadás), az a lelki élet szubjektív eseménysorozatában is valóság lesz a Lélek által (régi élet levetése – új élet felöltése). De ez nem vallásos erõlködés, mint a kolosséi tévtanítóknál, hanem a kegyelem természetessége a Lélek által. A levetkõzést mindig követi a felöltözés, azaz a szellemi élet gazdag világába, Istenbe magába, az õ megismerésébe öltöztet be Krisztus. Ez a belsõ átalakulás azt is jelenti, hogy az ember alkalmassá válik a másik ember iránti õszinte közösségre. Ez tehát már nem egyéni célokért történik, mint az álkegyességben, hanem a Krisztus-test megvalósulásáért. Ez vezet tovább egy új szakaszhoz.

Kol. 3,12–17. Az új élet valósága az egyház közösségében.

Az új élet Krisztusban valóság (1–4) és az ember egész személyiségét igénybe veszi (5–11), de az új élet kiváltképpen való megjelenési formája az egyház (12–17). A Lélek nemcsak az új embert, de ennek új közösségét is megteremti. Hiába lenne új közösség, ha tagjai nem lennének új emberek, de hiába lennének új emberek is, ha nem lenne új közösség, azaz egyház, mert egyik a másik nélkül csonka. Így azonban a harmadik rész három szakaszában a teljesség van elõttünk.

Pál a felöltözés képénél marad, de amíg az ötödik vers az emberre és a test tagjaira irányult, itt most Isten választottaihoz szólt. A keresztyének választottak, vagyis azt a hallatlan kiváltságot, méltóságot, hatalmat kapták, hogy Isten új közösségének, melyrõl Pál az Ef 3-ban szinte himnuszt zeng, tagjai lehetnek. Az egyház Krisztus dicsõségét hordozza, hiszen Krisztus újra testetöltése ez, ahol Krisztus mint az eljövendõ élet dicsõsége van már most jelen (Kol 1:27). Ezt a dicsõséget csak az egyház, mint közösség hordozhatja. Ezt a hívõk egyenként nem nyerhetik meg. Ha pedig ilyen nagy ajándék Isten választottainak, szentjeinek és szeretteinek a közösségébe tartozni, akkor ez elkötelezettséget is jelent.

Az indikativus mellett az imperativus szólal meg. Az egymás közti kapcsolatban Krisztusnak kell láthatóvá lennie. Könyörületes szív, jóság, alázat, szelídség, türelem – olvassuk a 12. vers felsorolását. Egészen nyilvánvaló, hogy mindezek a maguk teljességében Krisztusban voltak meg. Õ volt könyörületes annyira, hogy egész bensõ világa megindult a leprás, a vak vagy az egész nép nyomorúságát látva és átélve (Mk 1:41; Lk 7:13; Mt 9:36). Jósága, melynek nyomán a kicsiket, az elveszetteket kereste meg, azokat, akik utolsók voltak, még a tanítványok számára is alig volt elviselhetõ (Mt 20:1–16). Alázata és szelídsége megszólal a virágvasárnapi bevonulás során (Mt 21:5) úgy is, mint prófétai ígéret, úgy is, mint beteljesedés. Türelme a tanítványok és az egész nép iránt minden mértéket meghaladott (Lk 13:1–9). Ezt az új lelkületet Pál úgy mutatja fel, mintha egy láncot állítana össze egyes szemekbõl. Majd ennek felmutatása után a bocsánatot említi, mint ami az egyház közösségének az alapja, mint amit Jézus helyezett övéinek a lelkébe (Mt 18:21–35). Ezután következik a szeretet, melyet Jézus a lábmosás során adott át övéinek és egyben kérte is tõlük (Jn 13:34). A Krisztus békessége, mellyel mindent megbékéltetett, ami földön és égen van, megszüntetve Istentõl elszakított önállóságukat, uralkodni tud az ellentétek felett. De nemcsak el kell viselni egymást, hanem egymást gazdagítani is kell, és ez akkor valósulhat meg, ha Krisztus beszéde bennünk él és egymásnak adni tudunk ebbõl, mert ez építi a közösséget. Így kerülünk végül egy olyan közösségbe, hogy – amint egy zenekarban vagy kórusban ki-ki a maga szólamát játssza vagy énekli – de az egész érdekében – egymásnak szolgálva, lelki életünk ajándékait egymásnak nyújtva együtt hordozhatjuk Krisztus dicsõségét. A végsõ cél Krisztus magasztalása, az Istennek õáltala. mondott hála, mely egy egységbe fogja össze a Lélek által azokat, akik õt szeretik. Így valósul meg az új élet az egyházban. Van azonban még egy közösség, ahol Pál felmutatja Krisztus uralmát, és ez a család.

Kol. 3,18–21. Az új élet szépsége a családban.

Az új élet a közösségi életnek egy másik területét is érinti, és ez a család. Egészen új élettörvényeket, illetve evangéliumi intéseket ad Pál a család tagjainak. Az asszonynak az engedelmességet ajánlja, mint amiben az elfogadás, a vezetés iránti nyitottság és készség szólal meg. Erre csak egy indok van: „így illik az Úrban”. Az Úr ad, és az egyház boldogan követi Urát – ennek tükörképe a házasság. De hogy itt nem egyirányú közlekedésrõl van szó, az engedelmesség sem az, hanem minden kölcsönösséget jelent, azt éppen ezt a kifejezés jelzi: az Úrban. Nem öncélú, csak két emberre kitekintõ életközösség a házasság, hanem ennél sokkal többre tekint. Magasabb célok vezetik, ahogyan Teilhard de Chardin mondta: „Az emberi élet boldogságát és értelmét az adja meg, hogy magunknál magasabbra tegyük az életünket”. Ez a házasságra is érvényes. Ha csak két ember közössége a cél, melyben az egyik engedelmeskedik, ez bizonyára elfogadhatatlan, de ha két ember együtt figyel az Úrra és életét a vele való közösségben rendezi be, akkor egészen másról van szó. Mivel az Úrban vannak és tõle kapják az áldást és az életet, így nem egymáshoz igazodnak, felosztva maguk között a parancs és engedelmesség területét, hanem együtt engedelmeskednek az Úrnak. Így már nincsenek egymásnak kiszolgáltatva, mert nem a magukéi.

Ezért is elválaszthatatlan ez az engedelmesség attól, ami a férfinak szól: szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák. Ez a szeretet a Jézus szeretete, melyben lehajlik és megmossa tanítványai lábát. Ez pedig áldozatos, gondoskodó és odaadó szeretet. Ilyen szeretet mellett az engedelmesség nem megalázó, hanem két ember teljesen azonos értékû, mindkét személyre egyaránt felépülõ közösségen belül a feladatok megvalósításának, a Krisztus dicsõítésének és nem a férfi zsarnokságának az eszköze. Ahol a férfi így szeret, ott az asszony boldogan enged a felülrõl hozott vezetésnek és éppen erre mutat az „Úrban” kifejezés. A két magatartás (engedelmesség–szeretet) csak együtt szemlélhetõ.

Ezután a gyermektõl elvárt magatartást mutatja meg Pál. Itt is az engedelmességet találjuk, de itt is az elmondottak érvényesek. Ez így kedves az Úrban. Vagyis ez a szülõ–gyermek kapcsolat az „Úrban” kapja meg értelmét. A gyermek ebben a közösségben az Úr vezetését éli át és ahol az Úr vezet, az ember erre – legyen ez akár a gyermek is – örömmel figyel. Az engedelmesség fogalmában elõször is az a motívum szólal meg: figyelni arra, ami a másikban és a másikból engem megszólíthat. E nélkül a figyelés nélkül az ifjú életek jövõje elképzelhetetlen. A szülõkben ugyanis Isten ajándéka, az új élet van jelen. Ki ne követné azokat, akik Krisztusban így szólíthatnak meg: „Legyetek az én követõim” (1Kor 4:16), „Legyetek az én követõim, mint én is a Krisztusé” (1Kor 11:1). Ezt ajánlja Pál a gyermekeknek, és ez valóban az életre visz. Persze itt sem egyoldalúan a gyermekeknek szól a figyelmeztetés, hanem az apáknak is. A vezetést elfogadni akkor lehet, ha ez tapintattal, a másik élet megértésében és elfogadásában megy végbe. Ezt a tiszteletet adhatja az apa a gyermekének, hogy a gyermek is adhassa az apának – a szülõknek a szívbõl jövõ tiszteletet.

Kol. 3,22–41. Az új élet igazsága a társadalomban.

Az új élet nehezebben megélhetõ területei felé haladunk, és ez most a társadalomban jelentkezõ szolga–szabad összefüggéseire irányul. Pál már elõzõleg a 11. versben kimondja a hatalmas igazságot: Krisztusban nincs se rabszolga, se szabad. Ez a megállapítás abban a korban elképzelhetetlen, hiszen ez azt jelenti, hogy Krisztus a metafizikai alapokra helyezett társadalmi különbségeket, vagyis az öröknek és szentnek elfogadott falakat lerombolta. Pál ezt az egységet hirdeti meg Krisztusban, mert Krisztus az emberi életet olyan magasra emelte, az embereket istenfiakká tette, hogy ezen az alapon minden különbség relatívvá és jelentéktelenné lett. Ezt a Krisztusi mûvet nem lehet a társadalomba direkt átültetni, vagyis lerombolni az ott lévõ szociális ellentéteket, hiszen a fiatal keresztyéneknek vigyázniuk kellett arra, hogy a társadalom külsõ viszonyaiban felforgatóknak ne találtassanak. Csak belülrõl hatolhattak be eme rettenetes sziklatömbbe és ott kezdhették meg azt a lassú bomlasztó munkát, mely végül is eredményre vezetett. Amit tehát Pál ajánl, az csak hitben érthetõ és ragadható meg. A keresztyénség becsülete és jövõje múlt azokban az idõkben e páli intelmek megfogadásán.

Pál engedelmességet kér minden tekintetben, az úr és szolga között fennálló reláció minden összefüggésében. Ezt pedig még megtoldja ezzel: „ne látszatra szolgáljatok, hanem tiszta szívvel”. Az apostol tehát a kétszínûségre nemet mond, egyértelmûséget és õszinteséget vár a keresztyén szolgáktól. Ezt csakis az Úr félelmében lehet megtenni, abban a tudatban, hogy az Úr ebben a világban minden emberi reláció felett áll. Az õ félelmében és õt mindenben látva lehet elfogadni a keresztyén embernek lázadás nélkül a számára kijelölt helyet: lenn a szolgaság emberileg megalázó mélységében. Ezt csakis az Úrért lehet megtenni, mégpedig abban a belsõ szabadságban, amelyben az ember az istenfiúság szabadságát megnyerte és már nem érzi szolgának magát, mert az egész világ az övé (1Kor 3:21–23). Az Úr nem marad adósa senkinek és a jutalmat nem emberektõl kell várni, hanem tõle. A fiak örökösök, vagyis Krisztusban nemcsak ez az élet, hanem az eljövendõ világ is az övék. Ebben az ígéretben és ebben a távlatban kicsivé törpül a szolgaság és a kiszolgáltatottság tudata.

Természetesen Pál az urakhoz is odafordul, vagyis azokhoz, akik keresztyének, és azt kéri tõlük, hogy úr voltukat Krisztusban értelmezzék éppen úgy újra, mint a szolgák szolgaságukat. Ez pedig nem kevésbé nehéz, mint az elõzõ feladat. Mert bár õk világi mértékkel mérve urak, de Krisztus szolgái és rabszolgái, akik nem a magukéi. Nem élhetik ki tehát magukat, úr voltukat a társadalom magas polcain, mert ott is az Úrban vannak. Megadni azt, ami méltányos és igazságos – így szól az intelem. De tudjuk, hogy Pál ennél jóval többet várt. Filemonnak ezt írja: „Engedelmességedben bízva írok neked, mert tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok” (21.). Pál lelkülete ebben a versben tündöklik, itt látszik, hogy szíve a rabszolgák mellett van, még akkor is, ha nem mondhat ki mindent, amit szeretne. De a kor jogi vonatkozásait ismerve mégis teljesen újszerûnek tûnik, amit Pál mond: „Ez meghökkentõ mérték az urak rabszolgáik iránti kötelességeire nézve, akiktõl mindenjogot megtagadtak. Igavonó barmoknak tekintették õket, nem személyeknek. Gazdájuk lényegileg azt tehetett velük, mint saját tulajdonával, amit akart; merényletet követhetett el testük-lelkük ellen, és senki sem kérdezõsködött vagy tiltakozott. Hogy csodálkoztak volna a római törvényadók, ha hallották volna, hogy Pál igazságosságról és méltányosságról beszél rabszolgák esetében! Micsoda új és idegen nyelvjárásként hangozhatott ez a rabszolgák fülében a kolosséi gyülekezetben! Nem láthatták meg, hogy a gondolat, ami itt csendesen bevezetést nyer, milyen messzire fog vezetni a jövendõ századokban. El sem tudták gondolni, hogy az itt elvetett kis mag milyen hatalmas fává növekszik majd” (Maclaren).

Kol. IV. RÉSZ

Kol. 4,2–6. Imádkozás Istenhez – bölcsesség emberek között.

A levél Pál apostol imádságával kezdõdött, melyet a gyülekezetért mondott és most a gyülekezetet kéri az értük való imádkozásért. Az imádkozásba épül bele Pálnak a kolosséi gyülekezettel való közössége. A gyülekezet tudhatja, hogy az apostol, mint lelki atya, Isten elõtti felelõsségben hordozza õket, de kiderül, hogy a nagy apostolnak is szüksége van a gyülekezet imádságára. Abban az idõben; abban a történelmi helyzetben jóval kevesebb támasza volt az egyháznak a földön, ezért elsõsorban Isten égi világában keresett biztonságot, elrejtõzést és erõt. A világ még nem volt otthona az egyháznak, de a menny otthona volt. Az imádság az égi világgal való összeköttetés: a szavak, az egyéni vagy közös ima ennek csak megjelenési formája. Ha ez a kapcsolat ugyanis nincs meg, az ima hiábavaló. De Jézus elmenetelekor ezt a kapcsolatot még inkább biztosította és tanítványainak azt mondta: most imádkozzatok, mert ennek itt van a kairosza. Jézus az égben közbenjár értük (Jn 14:13–14), a Lélek a földön szól bennük (Róm 8:26–27), így az ima nem hiúsulhat meg. Az imádságra nézve a kitartást említi Pál, amire Jézus ugyanúgy utalt (Lk 18:1–9). Másodjára említi az éberséget: figyelni, vigyázni és észrevenni Isten óráján az idõ elõrehaladását (Mk 13:32–37). Harmadik gondolatként beszél Pál az igehirdetésért való imádkozásról. A misszióra Isten nyithatja meg az ajtót, de van egy másik ajtó is, melyet ugyancsak Isten nyithat meg és ez a hirdetendõ Ige ajtaja. Az Ige Isten gazdag világát hordozza, vagyis olyan, mint egy kincsestár, de a kulcs mindig az Úrnál van. Õ ad az Ige sáfárának annyit, amennyi kell, és õ adja azt, ami éppen kell. Ezért az igehirdetés mindig kockázat, mert nem magunkat prédikáljuk, hanem Krisztust (2Kor 4:5), és Krisztus az Isten titka, és ezt a titkot mindig õ tárhatja fel. Hogy a hallgatóknak ott és akkor mire van szükségük; és hogy Krisztus titkából mit kell egy adott helyzetben elmondani, ezt Isten világíthatja meg. Ezekre kicsoda alkalmas? – joggal kérdezi Pál (2Kor 3:4–6). A gyülekezetet ezért is bevonja munkájába, és igehirdetésének felelõsségét rájuk is terheli. Ugyanakkor õk maguk is Krisztust szolgálják és szólják (1Pt 3:15). Ehhez azonban a kedvezõ alkalmakat, a kairoszt fel kell ismerni és fel kell használni. Ez feszült figyelést igényel. Ha az alkalom megvan, ehhez a megfelelõ beszédet kell megtalálni. Szinte szójáték van itt: kegyelmet hirdetnek, de ez a szó azt is hirdeti: kedves. Vagyis a kegyelmet csak kedvesen szabad szólni. Legyen melegsége, vonzása, és legyen íze. Ezért teszi a kegyelem mellé a szót: „sóval fûszerezett”, vagyis legyen találó a beszéd és legyen kívánatos, ízletes, akárcsak a fûszerezett étel. A kegyelmet sem kegyetlenül és erõszakosan, sem ízetlenül és fádan nem szabad szólni. Minden helyzetben az odaillõ szót, igét kell elkérni és meghirdetni. Pált és a gyülekezetet ez köti össze: mindketten az Igét hirdetik. Ezt a közösséget öleli át az egymásért elmondott ima.

Kol. 4,7–18. Üdvözletek és üzenetek.

A 7–9. versekben Pál olyan üzenetet küld, melyet személyesen visznek a gyülekezetbe Tükhikösz és Onézimosz. Ez vonatkozik a most írt levélre és a hozzá fûzött személyes üzenetre. Az elõzõ szolga tehát Pál helyzetét ismerteti meg, az utóbbi viszont indul vissza Rómából a gyülekezetbe, mint új otthonába. A személyes kapcsolatok ápolása, vagyis az a közösség, melyet a testvérek élõ hídként építenek ki, igen drága. Erre gondot kell fordítani minden idõben és erre ad példát most Pál. Ezután a 10–14. versekben felsorolja azokat, akik a gyülekezetet köszöntik, ez azonban nem csak szavakat jelent. Ezek Isten országának ügyét az apostollal együtt hordozzák és így a kolosséi gyülekezet ügyét is szívükön viselik. Ilyen elsõsorban Epafrász. Ezeket az üdvözleteket tehát élõ hitû emberek személyesítik meg, akik Krisztus szolgálatának a hordozói. Nem csupán szavaik, hanem személyük jelenti az ajándékot a gyülekezetnek. „Az élet találkozás” – mondja Buber, és valóban, az isteni élet és kegyelem ajándékaiból is találkozásokon át kapunk.

A 15–17. versekben a gyülekezetet kéri üdvözletek továbbadására. Különösen a küldött levél átadását és felolvasását kéri, és a Laodiceába érkezõ levél hasonló felolvasására int. A levél akkor nagyobb ajándék volt, mint ma. Különösen annak a tartalma, melyet Pál küldött, volt egyedülállóan gazdag. Õket ez gazdagítja, tehát õk is gazdagítsanak másokat. Milyen kár, hogy ez az utóbbi levél elveszett. Az Arkhipposznak küldött üzenet (17) az egész gyülekezet fennmaradására nézve fontos: hûségesnek lenni és a szolgálatot betölteni, azaz úgy ellátni, hogy az teljes és hiánytalan legyen. A 18. vers magának Pálnak a köszöntése. Itt van a kézírás is és ez a bizonyság arról, hogy a levél hiteles. De ezentúl a pecsét rajta az, amit így ír: bilincset hordok és így szolgálom Krisztus ügyét. Szavainak ez adja meg a hitelét. Urához hûséges teste és egész élete odaadásában. „Kegyelem veletek.” Ez az, ami neki is elég (2Kor 12:9), és elég a gyülekezetnek is.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

"Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!