//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- ÚJSZÖVETSÉG Apostolok levelei - Jelenések
könyve
- ÚJSZÖVETSÉG Apostolok levelei - Jelenések
könyve
: Ef. 04 - 06

Ef. 04 - 06


Eféz. IV. RÉSZ

Eféz. 4,1–16. A titok ismerete szeretetben való egységre int.

Ez a fejezet határvonalat jelent a levél szerkezetében, két fõrészre osztva azt. Az elsõben a hit látásáról beszélt az apostol, megismerésrõl, bölcsességrõl, és mindezt a nagy titokra való mutatással. A most következõ fõrészben – ezzel szemben – az életrõl, annak megújulásáról, alakításáról, fegyelemben és új rendben való folyásáról van szó. Kitûnik, hogy Isten akaratának megismerése, ami egy az evangéliummal, praktikus megismerés, aminek látható következményei vannak (4:1–3). Isten megismerésébõl egy meghatározott „járás” következik, sõt kihangsúlyozottabban: Isten igazi ismerete ott található meg, ahol az ember Isten életének részesévé lesz, tehát új életben jár.

Ott a Krisztusban való egység volt a követelmény, itt viszont a Tõle való elhívás és az ajándékok sokfélesége, az ezekben kiütközõ bûnök és erények tárulnak elénk. Az „elhívás” Pálnál mindig Isten „elhívása” (klésis) arra, hogy „mint szeretett gyermekek, szeretetben járjanak” (5:1–2). Más „hivatás” nincs, sehol sem beszél „világi hivatásokról”, így hivatásetikáról sem. Az egyetlen hivatás, ami egyformán szól mindenkinek, az evangélium által való elhívás, hogy kiki ott, ahol van, bármely foglalkozásban Isten dicsõségére éljen. A Szentlélek ajándékai is csak „profilírozzák” az embereket Krisztus szolgálatában. Így lesznek egyesek apostolok, mások próféták. Az elsõ rész itt is, éppen úgy, mint a római levélben, inkább elméleti jellegû, míg ez, a második gyakorlati. Ott az általános érdeklõdésre szánt tanítás volt elõtérben (didaskalia), itt az egyéni esetekre szabott intés (nouthesia). Mit jelent az intés? Mennyiben más ez, mint a korabeli zsidóság körében, vagy a pogány világban is ismert moráltanítás? Elõször is, nyilvánvalóan a gyülekezetért érzett felelõsség, a lelkigondozói indulat szüli ezeket. Ahol megrekedések, fogyatkozások, hibák mutatkoznak, ott nélkülözhetetlen az intés. Ha ez elmarad, ott mindjárt az ítélet következhet, mint Éli fiai esetében.

Különösen figyelemre méltó itt az a sajátosan páli, majd utána reformátori eljárás, ahogy a két fõrészt összekapcsolja, valóságos egységben tartja. A második részben nem kezd újat, hanem az elsõbõl húzza meg ide a vonalakat, az ott elhangzott tanítást alkalmazza az életre. Ott a nagy titok: Isten üdvakarata tárult fel elõttünk. Itt. ráeszmélünk, hogy nem elég azt pusztán tudomásul venni, vagy tétlenül szemlélni, hanem azt vállalni is kell, sõt magunkat kiszolgáltatni, átadni hatalmának. A komolyan vett titok megismerése nem marad hatástalan az életre: hanem áthatja annak egészét, megújítja, átrendezi. Tudás és élet így jelentkeznek elválhatatlan egységben. Isten örök akaratának megismerése: elhívássá lesz a hívõk számára. Megértik, hogy a roppant méretû üdvtervbe õk is, munkájuk, egész életük mûve bele van szerkesztve, így az arról való bizonyságtétel egyben felszólítássá is lesz számukra: járjatok méltóan elhivatástokhoz. Méltónak lenni pedig mi mást jelenthetne itt, mint engedni az igazságot megvalósulni, életté lenni? Méltóképpen járni annyi, mint nem pogány módra, hanem hívõ módra, amint másutt mondja: „ahogy szentekhez illik”. Kitûnik az is, hogy a keresztyén élet nem önmagában tétetik mérték alá, hanem az Úrhoz és az övéihez való viszonyban. Nem az a kérdés, mi az értéke önmagában, hanem az, hogyan simul bele abba az összhangba, amit Isten élete, akarata, ügye jelent. A „járni” ige is a viszonyulás aktív jellegét domborítja ki. Nem egy bezárkózó, légüres térben elfolyó életre gondol az apostol, hanem a másik emberhez való viszonyban figyelt és mértékre tett életre. Amikor az apostol „az elhivatáshoz méltó” életre intette az efézusiakat, akkor három kísértést látott, amely fenyegette õket: a. hogy önelégültségben távolságot tartanak környezetüktõl; b. gondtalan önfeledségben kiteszik magukat a pogány hatásoknak és így visszaesnek a régi életmódba; c. örökös kisebbrendûségi érzésben járnak, hogy egy maroknyi kisebbség, egy gyertyányi fény nem hathatja át a sûrû sötétséget. Bármelyikbe esnek e kísértések közül, a Szentlelket szomorítják meg. Egyedül Õ adhat erõt máskép járni, elhivatásukhoz méltóan.

Hogy Isten üdvterve, a mindent átfogó titok valóság-e a keresztyének életében, az meglátszik a másokkal való viszonyukban, a velük együtt élt életben. Ennek fõismertetõje: az „egység”, mégpedig „a Lélek munkálta” egység. A „Lélek egysége” több mint a „lelki egység”. Az az egység ez, melyet a Szentlélek hoz létre az egyház tagjainak életében. Isten ajándéka ez, de ugyanakkor feladat is, amit vállalni és szüntelen munkálni kell, nehogy a kísértõ egyenetlenséget, zûrzavart támasszon és így elvesszen a gyülekezet békessége. A „méltóképpen való járás”, a szent élet fontos mozzanataként említi: az alázatosságot. Ennek a gyökere annyit jelent, mint: alacsony, kicsi. Magát a szót (tapeinofrosyné) így fordíthatjuk: kicsiség-tudat, alacsonyvoltunk átérzése. Amikor Isten elé járulunk, ez kell, hogy eltöltsön bennünket. De ugyanezt kell felmutatnunk a másokhoz való viszonyunkban is. Ha többnek, nagyobbnak tartjuk magunkat: gõgösök, önteltek vagyunk, ha viszont kicsinek, mintegy idétlennek, akkor vagyunk alázatosak. Ennek tudatos vállalása, állandó, egész magatartásunkat meghatározó gyakorlása lesz alázatosságunk. Aztán a szelídséget (prautés) emeli ki. A szelídség jézusi vonás, ami szintén illik a szentekhez. Nem egyfajta magatartása, még kevésbé veleszületett adottsága ez az embernek. A szelídség elsõsorban az Isten iránti magatartásunkban jelentkezik, úgy mint: hajlandóság, készség elismerni az Õ jóságát és engedelmeskedni Neki ellenkezés nélkül. A szelídség kegyelem az emberben. És mint a kegyelem minden ajándékának, a szelídségnek is megvan az emberek felé forduló oldala és gyümölcse. Aki Isten elõtt szelíd, tehát: hódoló és engedelmes, az az emberek felé is tud engedékeny, elnézõ, nyájas lenni. Az alázatos embert arról lehet megismerni, hogy nem hangoztatja egyéni érdemeit, a szelídet pedig arról, hogy nem támaszt igényt, követelést másokkal szemben. Nem vár méltánylást, elismerést se, õ viszont mindig kész adni, szolgálni. A szelídség nem ismer személyválogatást, egyformán sugárzik mindenki felé. A hosszútûrés (makrothymia) szószerint: hosszú indulat, ami nyilván arra mutat, hogy az embernek nem szabad elhirtelenkednie a dolgokat. Ellentéte a harag, a hirtelen indulat. A hosszútûrés elsõrendûn Isten tulajdonsága, amit Bibliánk: „késedelmes a haragra” kifejezéssel fordít. Mindig együtt említtetik az irgalmassággal. Csak akkor lehetünk hosszútûrõk, ha bennünk is, mint Istenben, az irgalommal, elnézéssel, pontosabban: a bocsánattal párosul. A hosszútûrés forrása: a megbocsátás. Csak szeretetben lehetséges, mely kész a másik embert „elszenvedni”, pontosabban: vállalni, magára venni mint egy terhet, keresztet.

Ha a gyülekezet tagjai ezekben járva tekintik Isten nagy titkát, akkor megadatik nekik, hogy mindig újra egységre jussanak. Számukra mindennek értelmet és irányt az egy Úr adhat. A felé forduló hit nem más, mint visszhang, felelet hívására. Tevékenységük elsõrendû terét, támaszpontját nyilván a gyülekezetben találják meg, amelyben az egy keresztség által állíttattak be. Mivel hitük abból a bizonyosságból él, hogy Istent atyának nevezhetik, ezt tenné kérdésessé és elhivatásukban rendítené meg õket, ha ugyanezt – szeretetlenül – megtagadnák másoktól. Nem nézhetnek csak magukra. Aki másokat saját énje kis mértékén mér; az türelmetlen lesz hozzájuk. Az Úrra nézés naggyá, tággá teszi szívünket, hogy sokan, mindenki beleférjen. A gyülekezetben egy a kegyelem, de a kegyelem ajándékai sokfélék. A zárójelben mondottakkal (7–10) a zsoltár idézetet magyarázza (68:19) Egyesek szerint a „pokolra szállásra” utal, amirõl a hitforma beszél, mások szerint viszont az inkarnáció maga volt a leszállás a mennyei helyekrõl a földre. A „mindeneket betöltsön” (10) kifejezés Krisztusnak a világegyetemben való immanenciáját jelenti, ami szintén része az „egybeszerkesztésnek”. Ennek a betöltésnek a céljára adott szolgálatokat az egyházban, a Krisztus test felépítésére (12), amíg eléri a Krisztus teljességét, azaz tökéletesen megvalósítja és kifejezi azt, ami Krisztus. A „tökéletesség”-et, az „érett férfiúságot” (13. v.) valószínûleg nem az egyén éri el, hanem a közösség, az egyház, de hangsúlyt kap az is, amivel az egyén hozzájárul az egész növekedéshez (16. v.). Krisztus tehát, az aki alászállt, testet öltött, ajándékokat osztogatni jött. Aki úgy tekint rá, mint magasságban trónoló Úrra, az a földi, kicsi dolgokban is képes lesz felfedezni és követni az Õ nyomdokait. A gyülekezetben az egy ige és egy szolgálat valósul meg sokféle alakban: az apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók. egyet munkálnak. Mit? Az igazi cél több, nagyobb mint az egyéni életszentség kimunkálása, tökéletességre juttatása. Az nem más, mint az Isten üdvtervének szolgálata a világban. A különbözõ szolgálatok azért vannak, hogy a hívõket felkészítsék, alkalmassá tegyék a mindent átfogó diakóniára. Az egyik írásmagyarázó szerint: õk mutatják meg, mi a hívõk munkája, feladata, elhárítják elõlük az akadályokat, vidámmá teszik engedelmességüket és frissé, elevenné szeretetüket. Így épül, növekszik a Krisztus test és így lesz rendeltetésére egyre alkalmasabbá a világban.

Eféz. 4,17–24. A titok ismerete segíti az új életben járást.

Az elhívás (klésis) nem légüres térben, hanem eddigi környezetében, a világban éri az embert. Az élet, amit addig élt, megfelelt annak a világnak, a világ igazságának, igényének, most azonban, ahogy megismert egy másikat, Isten kegyelménék világát, erre kell alkalmassá lennie, ennek megfelelõen átalakulnia. A változásnak két irányban kell megnyilvánulnia: a környezet felé, hogy milyen helyet foglaljon el abban, egyfajta elválasztottságban, de nem elkülönülésben és azután önmaga egész élete irányvételében. Az apostol a pogány világ életfolytatását – Krisztus felöl nézve – céltévesztettnek, hiábavalónak és üresjáratúnak nyilvánítja. Nincs benne biztos céllátás, nincs fegyelem, az ösztönök zabolátlan uralma alatt élnek tagjai, mert nincs ott Krisztus, akinek közelében minden üresség leleplezõdik. A gyülekezet tagjai azonban nem így tanulták a Krisztust. Egész magatartásukban mássá, újjá kellett lenniük. Határozott állásfoglalásnak, döntésnek kellett végbemenni életükben. És ez végbe is ment, amikor hitre jutottak. Ennek a feltételezése nélkül értelmetlen lenne azt kívánni tõlük, hogy másképpen járjanak, alázatosságra és szelídségre törekedve. Igen, de akkor miért mondja most mégis a gyülekezetnek, hogy vetkõzzék le az óembert és öltözzék fel az újat? Azt kell tisztán látnunk, elõször is, hogy itt már nem a „megtérés” egyszeri aktusáról, hanem a megszentelõdés folyamatáról van szó. Aztán a levetkõzés befejezett mozzanatát is el kell választani a megújulásétól, ami még folyamatban van. Valójában nem is mondja az apostol, hogy vetkõzzék le a régit és öltözzék fel az újat. Az eredeti szövegben ugyanis két múlt idõ van, melyek helyes fordítása így hangzik: „De ti nem így tanultátok a Krisztust, ha ugyan valóban õt hallottátok és benne megtaníttattatok…, hogy le kell vetkõzni az óembert… meg kell újulni és fel kell öltözni az újat”. Még pontosabban, múlt idõbe téve, ami az eredetiben is ott van: le kellett vetni és fel kellett ölteni. A feltételes mondat, és benne az idõalakok azt is kifejezik, hogy a feltételezés igaz, végbement, tehát nemcsak megértették, hogy meg kell térni, hanem meg is tértek. Ez már a múlté. Az igealak a „megújulni” szónál viszont azt mutatja, hogy az még nincs befejezve. Azért a megújulásnak – amit mi megszentelõdésnek nevezünk – folytatódnia kell, állandóan és naponként. A megújulás (ananeusthai) alatt itt – kétségtelenül – visszaállítást, restaurálást kell értenünk. Egy állapotnak, egy képnek – az imago Dei-nek – a visszaállítására kell gondolnunk, amit a bûn eltorzított, sõt egészen lerombolt az emberben. Az emberi erõt felülhaladó feladat ez, és nem megy máról holnapra. Istenképûségünket elveszíteni elég volt egy pillanat, visszaállítására egy egész élet kell.

Eféz. 4,25–32. Megújult viszonyban a felebaráttal.

„Azért” – így kezdi az apostol és felsorolja a bûnöket, melyeket a levél olvasóinak el kell hagyniuk. Miért? Azért, mert ezek nem férnek többé össze megváltozott életükkel, a Krisztussal való közösséggel. Vannak köztük érzelemben, aztán szóban és cselekedetben végbemenõ bûnök. Elsõ a hazugság (pseudos). Erkölcsi fogyatkozás ez, az igazmondás ellentéte. A hazugság, benne az álarc, a látszat és a csalás, megrontja a közösség életét. Akinek közössége van Krisztussal, annak szavai az élet minden vonatkozásában az igazságot kell, hogy tükrözzék. A „hazug hívõ” a legnagyobb ellentmondás. A harag (orgé), pontosabban a haragtartás megszomorítja a Szentlelket, azt azonban nem lehet mondani, hogy minden haragvó méltatlankodás bûn volna. Csak könnyen bûnre vihet. A „szent harag”-gal is vigyázni kell, mert hamar önzés és bosszúállás keveredik bele. Összefoglalva: az „ám haragudjatok” (26), azt jelenti, hogy a harag ösztönös fellobbanása természetes. Ha azonban sokáig foglalkozik vele, idõzik nála, akkor esélyt ad az ördögnek, hogy benne növelje. A tanács, hogy ne tartogassuk a haragot naplemente után, régi, állítólag Pithagoreusra megy vissza. A „rágalmazás” közösségromboló bûnét az ördög kezdeményezi elõszeretettel a gyülekezetben, amikor rosszat, igaztalant állít másokról. A lopás (klopé) a legmeglepõbb bûn a gyülekezetben. Számtalan rejtett formája van. Itt a munka motívumát is érinti (28). Haladást jelent ez a korábban mondottakhoz képest (2Thessz 3:6–12), amikor még erõsebben színezte az apostol gondolkodását a közeli váradalom. Kezdettõl fogva megvolt a látás a gyülekezetben, hogy mindenkinek joga van szükség szerint részesedni a javakban. Most a tapasztalatok arra késztetik, hogy a becsületes munka végzésének a kötelességét is kihangsúlyozza. Rothadt beszéd (logos sapros). Már Jézus is alkalmazta ezt a jelzõt a beszédre, rámutatva a felelõtlen gonosz szívbõl jövõ és tisztátalan szájból származó beszéd átkára. Mennyire más az igétõl áthatott, építõ beszéd. Jót ad és jobbá tesz, kegyelmet közöl, azaz áldássá lesz mások számára, üdvösségüket munkálja. Gonosz indulat –, ebbe foglalható bele mindaz, amit az apostol a továbbiakban hét szóval fejez ki. Mindezek az emberi indulatok kitörései. Két jellemzõjük van: az engesztelhetetlenség és gonoszság, ami csúcspontját a düh szenvedélyes kitörésében éri el. Ne legyenek ilyenek, hanem kedvesek, udvariasak, irgalmasok, vagyis a másik emberhez való viszonyuk ne külsõséges, hideg legyen, hanem belülrõl, szívbõl jövõ, õszintén együttérzõ, szolidáris. Szolidaritás és közösség belsõ és külsõ közelség azokhoz, akik velük vannak és azokkal, akik még távol vannak, ezek az ismertetõ jegyei a szent egyháznak és tagjainak, akik nem szégyellik az evangéliumot, hanem „elhivatásukhoz méltóan” élnek a világban.

Eféz. V. RÉSZ

Eféz. 5,1–21. Intés szent és gyümölcsözõ életre.

Ha azt kérdezzük, milyen alapon lehetséges „levetni” a bûnöket, az imént felsoroltakat és az itt következõket, akkor a fejezet elsõ verseiben megtaláljuk a kérdésre a feleletet. Három dolgot említ és ezzel ugyanannyi alapkövet jelöl meg, melyen a gyülekezet megszentelõdése nyugszik. A páli etika teológiai alapvetése tárul fel ezekben, de különösen akkor, amikor a „kiengesztelés” nagy tényét így foglalja szavakba: „Krisztus szeretett minket és magát miérettünk ajándékul (prosphora) és áldozatul (thysia), Istennek kedves jóindulatul adta.” Az embert megszentelõdése útján végigkíséri a kereszt. A Fiúnak a kereszten történt legyõzetése az ember számára a bûnei felett aratott gyõzelem biztos záloga. A megszentelõdés második alapja: az Isten atya volta. Ez az elõbbibõl folyik. Isten Jézus Krisztusban lett atyánkká, és ez a kereszten lett nyilvánvalóvá. Õbenne kaptuk a fiúság Lelkét. Addig lázadók voltunk, most „szeretett gyermekek” (tekna agapéta). És mint gyermekek atyjuknak: követõi, pontosabban utánzói. (mimétai) lehetünk Istennek. Éppen abban, amirõl itt szó van: a szeretetben, megbocsátásban, tisztaságban. Abban az erõtérben, amelybe belehelyeztettünk, ez lehetséges. A harmadik alapkõ: a jövendõ élet reménysége. Kiviláglik ez, amikor arról beszél az apostol, hogy a Szentlélek a „teljes váltság napjára” pecsétel el, és hogy a tisztátalanok kizáratnak Isten országából (5:5). Az Eljövendõ várása meghatározza jelenben folytatott életüket. Tudják, hogy úgy kell élniük, mint akiknek „örökségük van Isten és Krisztus országában”. Ezért van az, hogy hétköznapi kis dolgokat is nagy nézõpontból (sub specie aeternitatis) szabad és kell szemlélniük.

Figyelemre méltó, hogy a hívõk új életérõl szólva nem ad új törvényt, nem szerkeszt erkölcsi kézikönyvet. Nem terheli életüket kazuisztikus elõírásokkal, mert a keresztyén élet a szabad fiak felelõs élete. A személyes döntés terhét nem veszi le róluk. Intelmeket ad nekik, többször „imperativus”-ban, parancsoló módban. Azt mutatják ezek a parancsok, hogy Isten valóban új életre hív, komolyan veszi szándékát. De nem hagyja magukra õket a parancsokkal, nehogy felfuvalkodjanak vagy kétségbeessenek. Maga adja nekik a Lélek által az erõt, hogy többé nem mint pogányok, hanem mint szeretett gyermekek… szeretetben” éljenek (1) és így minden gondolatuk, lépésük „Isten dicsõsége magasztalására” lehessen.

A bûnökrõl szólva – ebben a szakaszban (3–5) – legelõször is: az emberi élet értékére mutat rá, amelyért Krisztus odaadta magát, azután egy bûncsomót idéz fel, amely valósággal lealjasítja az embert, akit Isten olyan nagyra értékelt. Azt mondhatjuk, hogy tulajdonképpen két bûnt említ, a pogány világ két jellegzetes bûnét: a paráznaságot (porneia) és a fösvénységet, illetve kapzsiságot (pleonexia). A többi, a gyalázatosság, pontosabban a „szégyenletes életfolytatás”, vagy az olcsó szellemeskedés (eutrapelia) örve alatt folytatott mocskos beszéd, mind csak e két bûnnek a következménye, vagy kísérõje. Ehhez csatlakozik még a részegség (methé). Azt mondhatjuk, hogy különbözõ fedõnevek alatt egy dologról van szó: a testiségrõl. A kapzsiság itt valójában „bírvágyat” jelent. Annak az indulatoktól hajtott embernek ismertetõjele ez, aki mindent meg akar szerezni, ami a testi gyönyöröket szolgálja. Az élethajhászó férfi és nõi megfelelõje a züllött római világ megszokott alakja volt. Õk voltak az igazi „mammon-imádók”. Ilyen bûnök miatt jön az Isten haragja az engedetlenség fiaira. A Krisztus követõi ne legyenek részestársak ezekben a bûnökben, hogy az ezekre jövõ ítéletben se kelljen majd osztozniuk.

Amint az elõzõ bûnöknél, itt is feltárja az apostol a pozitív oldalt is. A Krisztushoz tartozóknak másképp kell élniük. A különbséget egy hasonlattal mutatja fel: a sötétség és világosság hasonlatával. Egész eddigi életüket sötétségnek nevezi, a mostanit; az újat pedig világosságnak. Ehhez a világossághoz méltóan, mint a világosság fiai (tekna fótos) úgy járjanak. Elõször is önmagukra nézve teremjék meg a bennük levõ világosság gyümölcseit: a jóságot, igazságot és valóságot. Legalább mint szent igyekezet mutatkozzék ez meg, amikor ezek mellett döntenek. Azután az Istenhez való viszonyukban hozzanak gyümölcsöt. Ezt a viszonyt nem lezártnak, statikusnak látja, hanem szüntelen folyamatban levõ igyekezetnek annak meglátására, hogy mi kedves az Úrnak. Végül a világhoz való viszonyban úgy jelentkezik a gyümölcs, hogy amint a világosság felfedi, napvilágra hozza a. sötétség dolgait, úgy a hívõk életébõl kiáradó világosság fényénél is leleplezõdnek az engedetlenség fiainak, „gyümölcstelen cselekedetei”. Ezt nem szavukkal nem rábizonyítással érik el, hanem másfajta, tiszta életükkel. „Minden, ami nyilvánvalóvá lesz, világosság” (13). Nehéz mondat, de érthetõvé válik, ha Isten kegyelmes ítéletére vonatkoztatva értelmezzük. Világosságnak nemcsak az mondható, ami megvilágosít, hanem az is, ami megvilágosodik. A bûn maga sötétség; de a bûn felismerése egy része Isten országa világosságának. A „megfedd”-nek itt is, és fentebb is, inkább „fénynek kitesz” „felmutat” jelentése van. Amikor a sötétség cselekedeteit a hívõk másfajta életükkel „világosságnak teszik ki”, akkor azok a világosságtól „nyilvánvalók”, „láthatók”, és nyilván elkövetõik számára döntésre indítók. Ez azt jelenti, hogy Isten ítélete nem a kegyelem alternatívája. Isten ítélete kegyelmes ítélet. Mert Isten ítéletében is felismerhetõvé válik a sötétségben élõ ember számára a világosság, a halálbán levõnek az élet, a tékozló fiúnak – a messzeségben is – az atyai ház képe.

Az apostol, miután megmutatta a világosság fiai küldetését, még egyszer figyelmezteti õket, hogy nagyon ügyeljenek, miként élnek (15). Azért, mert rajtuk van a világ szeme. Úgy kell élniük, mondja Kálvin, mintha egy emberekkel zsúfolt arénába volnának állítva, Isten és angyalok szeme elé. Vigyázniuk kell elõször is, mert nehéz, sõt gonosz (ponérai) napok jönnek, tele próbatételekkel. Azután azért kell ügyelniük, mert az idõ mindig vissza nem térõ alkalom (kairos) a hívõk számára, amit meg kell ragadni, ki kell használni, áron is megvenni. De mire alkalom az idõ? Az Úr akarata megértésére. Közelebbrõl arra, hogy istent megismerjék õk maguk, aztán felhasználják az idõt arra, hogy megismertessék Õt a világgal. Ez nem könnyû dolog. Isten maga ajándékozza ugyan a bölcsességet, de figyelmüket felfokozva nekik kell törekedni erre, áldozatot hozva idõben, fáradságban, hogy az igébõl egyre világosabb legyen elõttük Isten akarata. Az igével való foglalkozás mindig: megelevenít, erõt ad, lelkesültté és örvendezõvé tesz. Ez eszébe juttatja az apostolnak, hogy sokan ezt másutt, a borban keresik, amiben kicsapongás van, és ami csak akadály az Úr akarata kutatásában. Az orgiákkal egybekötött és Dionysosszal kapcsolatos pogány kultuszokban a részégség állapotát alkalmasnak tartották ihletettség nyerésére. Az apostol kifejezetten elítéli az így nyert ihletettséget.

Az igével való találkozás mindig alkalom arra, hogy feltáruljon számunkra az erõnek és örömnek a forrása: Ebbõl a forrásból való merítésre buzdítja a hívõket, amikor ezt írja: Teljesedjetek be Szentlélekkel! (18). Ha ezt elnyerik, akkor békesség és öröm árad szívükbe, Isten magasztalására nyílnak ajkaik. Ahogy egyik írásmagyarázó mondja: „Mély megrendülés, ugyanakkor felüdülés és olyan öröm, mely minden értelmet felülhalad, van abban az állapotban, melyben Isten szeretete kitöltetik a szívekbe a gyülekezetben, a Szentlélek által. Küzdés és gond elfelejtõdnek, betegség és baj semminek tûnnek, dicsekedni tudnak a nyomorúságokban, szemébe tudnak nézni még a halálnak is, amikor Isten vigasztalásának erõs bora kitöltetik lelkükbe.” A Szentlélek eljövetele annak bizonysága egyfelõl, hogy Isten Krisztus által „regnál”, uralkodik és megváltó munkája tovább folytatódik a világban, másfelõl pedig annak, hogy Jézus Krisztus maga munkálkodik a hívõk szívében (3:17) és ezért képesek egymás közt és a világban „Isten dicsõsége magasztalására” élni. A Szentlélek az Isten és az egyház közti „communicatio” eszközlõje és. a hívõk közti „koinonia” megvalósítója. A Szentlélek jelenléte megtapasztalható az igehirdetés tényében és a sákramentumokkal való élésben is, (ubi et quando visum est Deo), ott és amikor Isten akarja, tehát anélkül, hogy alá lenne rendelve ezeknek. De a hangsúly soha nem lehet az elragadtatáson, az érzelem túltengésén, mert íme – a továbbiakból látjuk –, hogy a gyülekezet tagjai igékben beszélgetnek, mindenért hálát adnak és egymásnak engedelmeskednek. Egyedül a „lelki énekek” kifejezésnek van némi eksztatikus jellege, éppen azért annak a „szívben” kell elhangzania és nem nyilvánosan (vö. Kol 3:16).

Az „engedelmeskedni” (hypotassó) szó katonai használatból való és annyit jelent, mint: besoroz, alárendel valakinek, a közép és szenvedõ alakban: alávetem, alárendelem magam valakinek, engedelmeskedem neki. Ez adja meg a Krisztus test tagjainak, a Szentlelket nyert emberek új lelkiségének alapszínét. A „keresztyén házirend” gondolatmenetét és a körülötte kialakult etikát akkor érthetjük meg, ha benne két szó értelmét kielemezzük. Az egyik a bevezetõ 21. versben a „rendeljétek alá magatokat egymásnak”, a másik pedig az „Úrban” (en Kyrio). Amit az apostol itt a házi rend három részére nézve mond, nem más, mint a Filippi levél 2:5–11-ben található krisztológia etikai alkalmazása. Az itt igényelt alárendelés, engedelmesség nem más, mint annak kifejtése, hogy „az az indulat legyen bennetek, ami volt a Jézus Krisztusban”. Más szóval a. „szolgai forma” önkéntes vállalása ez. Ezt emberek elutasíthatják, emberhez méltatlannak tekinthetik, de nem kétséges, hogy Isten ezt az utat jelölte a hívõk és az Egyház számára egyaránt. Isten, aki hatalom és fenség, amikor Jézus Krisztusban megalázza magát, szolgai formát véve fel, ezzel nem veszít semmit méltóságából. Az alázatosságban járó szolgáló ember, mint maga Krisztus is annak idején, gyõzelem felé halad és ígéretekben reménykedhet (Fil 2:10–11; Ef 6:8).

Ebben az összefüggésben lesz nyilvánvalóvá, hogy a szolgai formát csak „az Úrban” lehet vállalni. Ez azt jelenti, hogy az Õ titkának ismeretében, az iránta való tiszteletben és visszajövetelének várásában. Az Úrban való élet valósága a másokkal: való viszonyban tükrözõdik legtisztábban. Azok járnak az Úrban; akik megváltásukért hálából a másik embert Isten ajándékaként vállalva élnek.

Eféz. 5,22–33. Új kapcsolat a házastársak közt, az Úrban.

A házastársakról szólva kimondja az elsõ pillanatra meglepõ megállapítást, hogy a házasságban akkor teljes az egyetértés, akkor van békesség és összhang, ha a feleség a maga akaratát fenntartás nélkül alárendeli a férjéének. Ennek megokolása az, hogy „a férj feje a feleségének”. Hogy mit ért ez alatt, világossá teszi, amikor a férj és feleség viszonyát azzal a viszonnyal azonosítja, amiben Krisztus van az egyházzal. Ezzel azt akarja kifejezni, hogy úgy lehet és kell, hogy feje legyen a feleségének, ahogyan Krisztus feje a maga népének, az egyháznak. Krisztus pedig egész különleges módon Fõ: odaadja, ténylegesen feláldozza magát választott társáért, megtesz mindent, hogy az a megkötött és megpecsételt szövetségben dicsõségesen állhasson elõtte. Ahogy az így szerzett menyasszony, az egyház nem élhet Krisztus ellen, hanem csak érte, úgy kell a feleségnek is férjéért élnie, kormányzása alá adva magát.

A feleségnek mondottak, ahogy az alábbiakból kitûnik, a férjnek mondottakban találják meg kiegészítésüket, és az általuk támasztott feszültség feloldását is. Mert Krisztus példáján nemcsak azt láthatja meg a férfi, hogy milyen jog és hatalom adatott neki a feleség felett, hanem azt is, hogy milyen parancsot kap a feleségre vonatkozóan. Nem is parancs ez, hanem az egész lényét meghatározó szeretet, még pedig az áldozatos, szolgálni és szenvedni kész, megszentelõ szeretet. A feleséget így vállalni csak az Úrban, azaz Isten elõtti felelõsségben lehet. A Lélek által megújított felelõsség – az új szív – megakadályozza õt abban, hogy a feleséget céljai eszközévé, szenvedélyei játékszerévé tegye, de abban is, hogy örökösen mint legyõzendõ féllel harcoljon vele.

A második hasonlatban, mely a testet említi, arra figyelmezteti a férjet, hogy úgy kell tekintenie a feleséget, mint a maga testét, melyrõl minden tekintetben gondoskodik, táplálja; védi azt. Mivel ezzel a szeretettel nem megy túl önmagán, könnyû lesz ez neki. Itt is Krisztus példája lesz a õ számára. Õ az egyetlen, aki megmutatta az egyház esetében, hogy mit jelent a nagy parancsolat betöltése: „Szeresd felebarátodat, mint magadat”. A házastársak közötti kötelék az így értelmezett szeretet légkörében olyan erõssé válik, hogy összetartozásuk a szülõkhöz való tartozásukat is felülmúlja. Tiszteletet, félelmet is említ. A megkívánt félelemnek azonban nem szabad meggyöngíteni az egymás iránti bizalmat, mint ahogy az Isten iránti félelmünk, engedelmességre késztetve, sem rontja le a gyermeki bizalmunkat. Az apostol, amikor itt „titokról” beszél (32), akkor azt nem a házasságra érti, mintegy sakramentális jelleget tulajdonítva neki, hanem egyfelõl az idézett ószövetségi igére, másfelõl pedig a Krisztusnak az egyház iránti szeretetére és a vele való misztikus egyesülésére. „A lesznek ketten egy testté” kifejezés is erre vonatkozik. „Felette nagy titok ez; de én a Krisztusra és az egyházra értem”.

Eféz. VI. RÉSZ

Eféz. 6,1–4. Új kapcsolat szülõk és gyermekeik között az Úrban.

A keresztyén családnál maradva, a szülõk és gyermekeik kapcsolatát állítja az apostol az ige átható fényébe. Figyelemre méltó, hogy a gyermekek egészen kiskoruktól kezdve szenteknek, tehát Isten népéhez tartozóknak számítanak (1Kor 7:14).

Jellemzõ, hogy a szülõk és a gyermekek kapcsolatát is „az Úrban” oldja meg. Így magától értõdõ, hogy nem kíván mást a gyermekektõl a szülõk iránt, mint amit a szülõktõl kívánt: az Úr iránti engedelmességet (hypakoé), szófogadást. Kitûnik itt is, hogy a szülõi tekintély nem a vérségi kapcsolatból, nem is a rájuk váró kötelességekbõl folyik, hanem kizárólag az igére van alapozva. A szülõ, közelebbrõl az apa: az ige szolgája a családban (Deut 32:7), akinek a tiszte bizonyságot tenni a gyermek elõtt Isten nagy tetteirõl. Az engedelmességen és tiszteleten alapuló viszony a bûnben született, gyermekek esetében nem magától értõdõ. Erre neveléssel, illetve „fegyelmezéssel” (paideia) és intéssel (nuthesia) kell ránevelni õket. Az intés szó eredeti értelme szerint jelenthet feddést, a múltban elkövetett hibák miatt, de éppenúgy figyelmeztetést és óvást a veszedelmek ellen, melyek a jövõben leselkednek rájuk. Az Úrban itt azt jelenti: az Úr szavával, az Úr elõtt. Nemcsak a gyermekeknek kell azonban vigyázniuk szavaikra, cselekedeteikre, viszonyulásukra, hanem a szülõknek is. Hogy ne „ingereljék”, azaz ne provokálják gyermekeiket rossz példájukkal, ostoba parancsolgatásaikkal vagy igazságtalan fenyítésükkel és így õk maguk le ne rombolják tekintélyüket és el ne játsszák hitelüket gyermekeik elõtt. Az apáknak adott figyelmeztetés úgy tekintendõ, mint az elsõ lépés a gyermek személyiségének tiszteletben tartására, ami Jézus tanításában kiemelten benne van. Nem lehet akaratukat mindenképpen rájuk kényszeríteni, saját akaratukat megtörve, hanem meg kell éreztetni velük, hogy szülõk és gyermekek egyként az Úr fegyelme alatt állnak. De ugyanakkor emlékezteti a gyermekeket arra, hogy a szülõk Isten ajándéka számukra. Meg kell látniuk, hogy a szülõk mögött maga az irgalmas Isten munkálkodik. Nem választhatnak Isten és a szülõk között. Meg kell tanulniuk, hogy nem szerethetik Istent anélkül, hogy a felebarátot ne szeretnék. Az apa és anya pedig éppen az a felebarát, akiket mindenki másnál inkább mint Isten képviselõit és helyetteseit kell tekinteniük.

Eféz. 6,5–9. Új kapcsolat rabszolgák és uraik között az Úrban.

Amikor a rabszolgák (douloi) és uraik kapcsolatáról ír az apostol, úgy tárgyalja azt, mint nagyhorderejû problémát, de végleges megoldás helyett csak utat mutat, melyen elindulva – a belsõ szabadságon át – megtalálja majd a kérdés a végsõ megoldást is.

Az alapprobléma megvilágítására visszamegy a gyökerekig. A keresztyén közösségben lényegileg nincs különbség rabszolgák és szabadok közt (Gal 3:2). A keresztyén ember, akár szolga, akár szabad, egyképpen a mennyei Úrnak a rabszolgája. A földi uraknak szintén Uruk van a mennyben. A rabszolga esetében ez azt jelenti, hogy teljes erkölcsi felelõsséget nyer, mivel végsõ soron egyedül Krisztusnak felelõs. Ez kihat munkájukra. Úgy kell végezniük szolgálatukat, mint amit Krisztusnak végeznek, õszinte lelkiismeretességgel és a szív egyszerûségében. Ha valaki gonoszt cselekszik közülük, azzal Krisztust sérti meg, Õ pedig részrehajlás nélkül ítél. Ugyanúgy az uraiknak is igazságosan és méltányossággal kell bánniuk szolgáikkal. Összegezve az apostol tanítását: a rabszolga, aki Isten képét hordja, nem lehet többé igavonó állat, sem beszélõ „szerszám”. hanem szabad és felelõs személy, akinek személyvoltával és emberi méltóságával nem szabad visszaélni azért, mert alacsonyabb munkakört tölt be a társadalomban.

Pálnak ezekben az intelmeiben konzervatív és forradalmi elemek együtt fordulnak elõ. A rabszolgaság intézményét illetõen nem mondja ki, hogy el kell törölni erõszakkal, de azt sem, hogy fatalisztikusan bele kell törõdnie meglétébe. A Krisztus szellemét kell mindenképpen belevetíteni a fennálló viszonyokba. Ahol úr és rabszolga egyként keresztyének voltak, ott könnyebb volt a Krisztus uraságának és a szeretetben munkálkodó hitnek a következményeit levonni. Meggyõzõdése, hogy a keresztyén szolgának magatartásával a nem keresztyének között is Krisztus uraságáról és szeretetérõl kell tanúskodnia.

A fentiekben a munka értelmét is meghatározza. Nem a termelés örömében látja azt elsõsorban, hanem egy más szinten keresi: a Krisztusért és az embertársakért végzett felelõs szolgálatban (4:28; Kol 3:23). A munka mindig a tiszta lelkiismeret kérdése kell, hogy legyen a keresztyének számára, mert nekik minden munkát a Krisztus tekintete elõtt kell végezniük. Nem hanyagolhatják el a világi teendõiket, egy más világba tekintgetve, hanem ugyanazzal a félelemmel és rettegéssel, tehát felelõs gonddal kell végezniük azt, amivel üdvösségüket is munkálják. A kettõt nem lehet elválasztani egymástól. Földi ellenértéket fogadnak el ugyan munkájukért, de annak igazi jutalmazása a mennyben, az Úrnál van. Ez fokozott felelõsségre indítja õket, de ugyanakkor nagy megnyugvásnak és örömnek a forrásává is lesz életükben. Eféz. 6,10–20. Lelki harc, lelki fegyverzetben. Végére ért a roppant igénybevételt jelentõ munkának. Átfogó, mélységeket és magasságokat megjáró szellemi munkát végzett az apostol. Küzdött, imádságban tusakodott, hogy olvasóival valamiképpen megértethesse az Isten minden értelmet felülhaladó titkát. És most, a végén – mintegy megjelenítésképpen – mindaz, amirõl eddig szó volt: egyetlen képben, egy testet öltött alakban, az Isten által felfegyverzett harcos képében lép elénk. Felszerelése egyes darabjait ismerjük az Ószövetségbõl és az Újszövetség egyéb helyeirõl, de így együtt, egy személyen mégis újak és olyan szemléletesek, mintha az apostolt õrzõ katona állna elénk.

Tusakodásnak (palé), szószerint: birkózásnak mondja a hívõk életét, a harc személyes voltát akarva ezzel érzékeltetni. És mint minden igazi harc, ez is kemény, véres, nagyon valóságos küzdelem, amelyben minden pillanatban a legtöbb forog kockán: mindaz, amirõl eddig szó volt, Isten üdvterve és abban elhivatásuk, újjá lett életük. Megnevezi mindjárt az ellenséget is. Nem emberek, húsból és vérbõl való lények ezek, hanem természetfeletti szellemi lények: fejedelemségek, hatalmasságok, világkormányzók. Amikor háromféleképpen – másutt még kétféleképpen – nevezi ezeket, nem felsorolni, hanem csak bemutatni akarja õket, megjelenésük és hatalmi körük szerint. Lényüket a „gonoszság”, az Isten ellen való „lázadás” teszi. A harchoz nagyon értenek, valóságos „metodikájuk” van a hívõk megejtésére. Ezért kell felölteni a teljes fegyverzetet, hogy megállhassanak az õ sokféle alakban mutatkozó, de végeredményben egyetlen ellenségükkel: az ördöggel és annak ravaszságával szemben. Ennek eleme a sötétség, ami az Istentõl való elfordulás nyomán keletkezik benne és övéiben. Vigyázó éberségre és állhatatos kitartásra van szükségük a gyülekezet tagjainak, és mindenek felett erõre. „Legyetek erõsek az Úrban és az Õ erejének hatalmában!” A hívõ élet azzal a felismeréssel kezdõdik hogy magában semmi, megrepedezett nádszál és azzal a biztos hittel folytatódik, hogy az Úrnak mindenre elégséges ereje van, amivel csodákat tehet.

Számolva a veszedelmekkel, látva a mindenre elégséges erõt és a nagy szövetségest, Krisztust, most a hívõk számára elkészített fegyverekre fordítja a tekintetét. Mit kell felvenni? Az elsõ fegyver: az igazság (alétheia). A római katona elsõ kelléke: az öv (cingulum) volt, a hívõ emberé az igazság, a Krisztus igazsága, amit fel kell öltenie, hogy készen álljon a harcra mindenféle hazugság ellen. A második fegyver: az igazságosság (dikaiosyné), pontosabban a megigazultság, amit mint mellvértet (lorica) kell felöltenie, és ez nem más, mint Isten bûnbocsánatban neki ajándékozott igazsága. A harmadik lelki fegyver: a békesség evangéliumának készsége (hetoimasia). Ez utóbbin van a hangsúly, ezt hasonlítja a saruhoz (caliga), mellyel bátran, keményen kiléphetett, minden akadályon át mehetett elõre a legionárius. A következõ fegyver: a hit (pistis), amit mint pajzsot (scutum) használ a hívõ ember, hogy magát fedezze, védje vele. Ismét másik fegyver: az üdvösség (sótérion), melyet mint sisakot (galea) kell felvenni, hogy a fejét védje vele, egyben kiemelkedve ragyogjon az, bátorságot sugározva. Más szóval: hogy legyen üdvtudatuk és üdvbizonyosságuk, ami erõsít a megpróbáló helyzetekben. A hatodik és utolsó fegyver: Isten beszéde (réma theou). Az igét, mint az egyetlen támadó fegyvert, helyesebben kardot (gladius) kell elfogadniuk és megtanulniuk, hogy lehet hatásosan forgatni azt. Nem az õ kardjuk ez, hanem a Szentléleké, aki mindig élõvé és hatékonnyá teszi az igét és annak hirdetését. Isten fegyverzetét is, éppenúgy mint a lelki ajándékokat kell kívánni és el kell kérni. Buzgó könyörgéssel kell kérniük, mert a lelki fegyverek használatához lelki erõk is kellenek, amelyeket Isten a könyörgés nyomán ajándékoz nekik. Ezt teszi az apostol is, és erre buzdítja a gyülekezet tagjait is. Imádkozzanak, kéri õérte is, hogy meg legyen benne a készség továbbra is, hogy „bátran ismertesse az evangélium titkát”. Megismerje és megismertesse. Hivatása az igehirdetés, de lehetnek ennek akadályai, külsõk és belsõk, kell hát az imádság segítsége, hogy megtalálja a megfelelõ szavakat, amikor megnyitja száját. Neki, a „nagy” apostolnak is szüksége van erre. Az „éberség”, vigyázás (18. v.) a fegyverzetet viselõ katona alapállása. Ehhez kapcsolódik az imádkozás, ahogy azt Jézus is parancsolta (Mk 14:38). A minden idõben és mindenekért való imádkozásra a Szentlélek segít és óv meg a megerõtlenedéstõl és elalvástól. Minden ember életének és békességének kérdése az egyháznak saját kérdése. Az egyház nyitottsága ezek iránt, készsége az idõben való szólásra éppenúgy, mint ereje a hathatós segítésre szorosan összefügg a Szentlélek által kitartó imádkozással. Eféz. 6,21–24. Befejezés.

Tichikust, a „szeretett testvért és hû szolgát”, a levél vivõjét meleg szavakkal ajánlja a gyülekezet szeretetébe. Nemcsak híreket visz majd az apostoltól, hanem a szívüket is megvigasztalja. A záró áldáskívánásban isteni erõtõl áradó békességet kér hallgatóira. A béke, békesség szó hallatára visszapillantunk a megtett útra és mintegy összegezését találjuk benne az elmondottaknak, és – úgy érezzük – felszólítást nyerünk annak munkálására. Isten munkája valóban a békességben összegezõdik számunkra, a múltra is, a jelenre is. Isten munkája nélkül, ahogy a levél egyik magyarázója (M. Barth) írja, a Lélek nélkül; aki elvezet a Krisztus igazságára (4:21; 1:13), nem tudunk semmilyen megváltásról, semmiféle új életrõl. Isten kijelentésébõl azonban tudjuk, hogyan járhatunk elhivatásunkhoz méltóan, és hogy kitõl kell kérnünk az erõt ahhoz. Isten kegyelme által mindenütt, minden hivatásban, még a szenvedésekben: a békesség evangéliumának követei vagyunk, azé a békességé, amely minden ember számára elkészíttetett. Ez a békesség, amit Krisztus prédikált (2:13), hallatlanul nagyhorderejû politikai és szociális esemény. A mai embernek éppenúgy szüksége van rá, mert éppenúgy megfelel neki, mint az antik kor emberének. Ez a békesség mindenféle háborúskodás, ellenségeskedés megszüntetését parancsolja. A keresztyének, akik arra vágynak, hogy minél több tapasztalatuk legyen errõl a békességrõl, olyan mértékben fogják azt megragadni és benne örömüket találni, amilyen mértékben az Istenben való hitben élnek és az Isten ügyét mindennapi életükben szolgálják. Erre, a békességre irányuló cselekedeteikbõl nyerhetnek bizonyságot hitükrõl. Bárcsak bátorság adatnék nekik, hogy elhirdessék ennek a cselekedetnek és örömüzenetnek érvényességét! A Lélekért kell imádkozniuk, aki megerõsítheti és a hitben szilárdakká teheti õket. Isten és az evangélium mindenütt és minden idõben minden emberért van. Isten maga rontott le minden válaszfalat és minden ellenségeskedést. A hûséges keresztyéneknek szilárd talaj van lábuk alatt, és lábukon saruk: a békesség evangéliumának sarui, melyek biztos utakon viszik õket elõre. A befejezõ sorokban (23–24) a békességgel együtt hitet kér és szeretetet, ami a hitet tevékennyé teszi a Szentlélek által (Gal 4:6; 5:6). A szeretet a megbékélésbõl születik és szüntelen segíti, szolgálatra aktivizálja a hitet, hogy Krisztus, akire irányul, revelánsá lehessen a világban. Így érthetõ, hogy a legvégén odatér vissza, ahonnan kiindult, a kegyelemhez. „Kegyelem mindazokkal, akik szeretik a mi Urunk Jézus Krisztust romolhatatlanságban”. Ez a kegyelem már az övék, most azt kéri, hogy maradjon velük. A kegyelem magában foglalja mindazokat a javakat, amiket Isten örök tanácsában számukra elkészített és megváltó szeretetében felkínált, odaajándékozott és ajándékoz nekik egész életük folyamán, feljebb, mint ahogy kérni tudnák vagy érdemelnék. A kegyelmet összekapcsolja a Krisztus „el nem haló” (romolhatatlan) szeretésével. Azoknak, akik így szeretik az Urat, ezután is minden kegyelmérõl tanúskodik majd, kegyelmet kegyelemre vesznek tõle. Ennek az lesz a jele, hogy mélyül és kiszélesedik szeretetük. Ha így szeretik az Urat, szeretni fogják az õ menyasszonyát is, az egyházat, a rábízott igét, a sákramentumokat, dicsõséges küldetését, és azokat, akikért Önmagát adta és egyházát is összegyûjtötte: az embereket, az egész világot.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!    *****    Részletes személyiség és sors analízis diplomás asztrológustól,szóban és írásban, nagyon kedvezõ áron.Ne hagyd ki! Katt!