//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- TANÍTÓI KÖNYVEK Jób könyvétől - Énekek Énekéig
- TANÍTÓI KÖNYVEK Jób könyvétől - Énekek Énekéig :

ZSOLTÁR 107-150 ÖTÖDIK KÖNYV 107 - 115

ZSOLTÁR 107-150 ÖTÖDIK KÖNYV 107 - 115


A ZSOLTÁROK KÖNYVÉNEK MAGYARÁZATA

ÖTÖDIK KÖNYV (107–150)

Zsolt. CVII. ZSOLTÁR

A zsoltár 1–32. verse hálaadó istentiszteleti liturgia, amelyet zarándokünnepek alkalmával tartottak. A hálaáldozatra is sor került (22. vers). A hálaadás csoportokban történt. A 4–9. vers a pusztában eltévedt vándorokat, a 10–16. a kiszabadult foglyokat, a 17–22. a meggyógyult betegeket, a 23–32. a viharból megmenekült hajósokat szólítja fel hálaadásra. Mind a négy versszak azonos felépítésű: nyomorúság, imádkozás, szabadítás, hálaadás. Mind a négy versszak végén megtalálható a refrén. Megfigyelhető, hogy a forma himnikus: az imperativusos felszólítás mellett (1. vers) iussivusok találhatók (2.8.15.21k.31k. vers). A hálaénekben viszont maga a hálát adó ember beszél egyes szám 1. személyben: Hadd dicsérjelek, hadd áldjam nevedet, hadd adjak hálát stb. Itt tehát arra kell gondolnunk, hogy a hálaadó istentiszteletet a papok vezették, ők osztották csoportokba az embereket, és ők is foglalták szavakba azt a hálát, amelyet a különböző helyzetekből jött emberek éreztek. Ez és a versszakok egységes formája arra mutat, hogy nem rögtönzéssel van dolgunk, hanem a templom irattárában őrzött kész formulákkal. Ez nem zárja ki azt, hogy amikor a hálaáldozatra került a sor, a hívek saját szavaikkal is bizonyságot tettek a szabadító Istenről. A zsoltár vége későbbi. Stílusa „második” Ézsaiás hatását mutatja. Részben a himnusz, részben a bölcsességirodalom nyelvén szól Isten világot kormányzó munkájáról és gondviselő szeretetéről. A későbbi korokban a zsoltár első felében levő szenvedéseket is a babiloni fogság fényében értelmezték és a nép szenvedésére vonatkoztatták.

Zsolt. 107,1–3. vers. - Az 1. versben a papok szólítják fel az ünneplő gyülekezetet az Úr magasztalására (vö. Zsolt 106:1; 118:1–4; 136:1; Jer 33:11). Utána himnikus iussivusokban szólítják meg a papok a „megváltottakat” (vö. Zsolt 118:1–4). A megváltottak azok, akiket a babiloni fogságból megszabadított az Úr (Ézs 35:9; 51:10; 62:12). A 3. vers előbb horizontálisan (kelettől nyugatig), majd vertikálisan (a legmagasabb hegytől, a Cáfóntól, a legmélyebb helyig, a tengerig) tekinti át azokat a helyeket, ahonnan hazavezérelte népét az Úr. (A „tenger” helyett „Dél”-t szoktak érteni; de a szövegjavítást nem támogatja bibliai kézirat; ld. Jób 11:7–9; Zsolt 139:8–12; Ám 9:2k.).

Zsolt. 107,4–9. vers.

Első csoport: a pusztában eltévedt vándorok. Palesztina lakói jól ismerték a pusztai vándorokat és karavánokat fenyegető veszélyeket. Ilyen az, ha eltévednek, mint pl. Hágár Gen 21:14–19. Ha nem találnak lakott helyet, éhség és szomjúság vár rájuk. Ókori keleti képeken csontig lesoványodott férfiakat és nőket láthatunk, akiknek már jártányi erejük sincs, és kínjukban a hajukban levő bogarakat eszik. – A 6–7. vers az imádságról és annak meghallgatásáról beszél. Az Úr helyes útra vezette, és megmentette őket. Ebből megismerhetik hűségét, áldhatják Őt csodáiért az emberek előtt. Az istendicséret nem magánügy, hanem emberek elé tartozó ügy. Az Úr a „szomjas és éhes lelket”, a nélkülöző embert megszánja és megelégíti javaival. A szabadításból a szabadító Isten ismerhető meg. Zsolt. 107,10–16. vers.

Második csoport: a börtönbe zárt foglyok. A börtönben sötétség és homály van. Sokszor ciszternák szolgáltak börtönül (Jer 38:6; JSir 3:53; Zak 9:11). A foglyok „nyomorúsággal és vassal”, azaz nyomorúságot okozó vasbilinccsel (hendiadyoin) voltak megkötözve (Zsolt 105:18). Bűnük az volt, hogy „fellázadtak Isten beszéde ellen, és megvetették a Felséges tanácsát”. Ebben a versben nem az egyén bűne, hanem Isten népének a bűne fejeződik ki. Itt a babiloni fogság és a nép bűnbánata szólal meg: évszázadokon keresztül engedetlenek voltak a prófétai igehirdetéssel szemben. Ezért a fogságban kemény munkával alázta meg őket az Úr; roskadoztak terheik alatt (12. vers; Ézs 47:6; JSir 1:1.3.18; 5:13): azt bizonyítja, hogy az otthon maradottaknak sem volt könnyebb a sorsuk. Ebben a helyzetben „kiáltottak” az Úrhoz, imádkoztak. Az Úr kihozta őket a „sötétségből és homályból”, „összetörte az ércajtókat és letörte a vas-zárakat” (16. vers). Ez idézet Ézs 45:2-ből (ld. még Ézs 42:7; 49:9a). Hérodotosz szerint Bábel várfalán száz bronzkapu volt.

Zsolt. 107,17–22. vers.

Harmadik csoport: a betegek. Ezeket bolondoknak nevezi a 17. vers. Ez nem elmebajos vagy gyengeelméjű embereket jelent, hanem olyanokat, akik nem törődnek Istennel (Ézs 19:11; 35:8; Jer 4:22; vö. Zsolt 14:1). Vétkükkel letértek az „útról”, bűnük miatt tévelyegtek. Ez az oka súlyos betegségüknek. A bűn és a betegség összefügg egymással (Zsolt 6:2k.; 32:1–5; 38:3kk.; 39:12; 41:5; 103:3). Már nem megy le torkukon az étel, már a halál kapuihoz közelednek (18. vers). A halálnak, mint valami városnak, kapui vannak (Zsolt 9:14; Jón 2:7; Mt 16:18). De még ebben a helyzetben is lehet az Úrhoz „kiáltani” (19. vers); az Úr meg tudja hallgatni az imádságot. A 20. vers szerint az Úr által „küldött” Ige gyógyít (Zsolt 35:3; 147:15; Ézs 55:11; vö. Mt 8:8). A 20. vers végén ritka alakú szó áll: „sírgödreikből” megszabadítja őket. Ezt Zsolt 103:4 alapján javítani szokták: „megszabadítja életüket a sírgödörből”. A 21. vers istendicséretre szólítja fel a meggyógyult betegeket. Az istendicséretet emberek előtt kell elmondani. Erre jó alkalom a hálaáldozati lakoma, melyen örömmel tettek bizonyságot az Úr (megtapasztalt) cselekedeteiről (Zsolt 22:23–26; 40:10k.; 50:14k.; 69:31; 92:5k.; 100:4): – (Megjegyzendő, hogy héber szövegben a 21–26. vers előtt egy megfordított nun áll. Ennek jelentését nem ismerjük.)

Zsolt. 107,23–32. vers.

Negyedik csoport: a hajón utazók. Izráel nem volt hajós nép. Kivételnek számít Salamon kora, amikor Izráelnek hajói voltak. De még ekkor is a „tengert ismerő” tírusziak segítségével folyt a tengeri kereskedés (1Kir 9:26–28). Azonban akár mint munkások (23b. vers: munkájukat a nagy vizeken végezték; Gen 49:13–15; Bír 5:17), akár mint árut szállító kereskedők, idegen hajókon is tengerre szállhattak. Az ókori hajók felépítése meglehetősen gyenge volt. Viharba kerülni nagy veszélyt jelentett (Zsolt 48:8; Jón 1:13–16; ApCsel 27). Ilyenkor meg lehetett ismerni „az Úr tetteit és csodáit” (24. vers). Szavára viharos szél támadt, mely fölkorbácsolta a hullámokat. A hajó hol az „égig” emelkedett, hol a „mélységbe” süllyedt. A „mélység” szó a teremtéstörténetből ismert ellenséges vizekre utal. A hajó táncolt, mint a részeg; az utasok „lelke megolvadt”, azaz rettegtek, és tanácstalanok lettek, odaveszett (szó szerint: megzavarodottnak bizonyult) a „bölcsességük”. – Ekkor kezdtek el imádkozni, és az Úr megállította, lecsendesítette a vihart (Zsolt 89:10; Mt 8:26). Az emberek szíve is örömre indult és megnyugodott; most már „kívánságuk kikötőjébe” érhettek. Ezért szólítja fel őket a liturgiát vezető pap a hálaadásra és az Úr magasztalására „a nép gyülekezetében” és a „vének gyűlésében”. A zarándokünnepre összegyűlt gyülekezetről és annak elöljáróiról, a családfőkről van szó.

Zsolt. 107,33–43. vers.

Ezekben a versekben nem a nagy hálaadó istentisztelet folytatódik, hanem himnikus gondolatokban van szó az Úr szuverén hatalmáról. Ez a hatalom a korábbi állapotok megváltoztatásában nyilvánul meg. Az Úr vízben gazdag, termékeny földeket „sóvá” tud tenni. Az új fordítású Biblia ezt „szikes földnek” mondja (Jób 39:6; Jer 17:6). Ilyen a puszta földje. A háborúban elpusztított városok földjét is behintették sóval, hogy terméketlenné váljanak (Deut 29:22; Bír 9:45). De ennek az ellenkezője is igaz: az Úr a pusztában is tud vizet fakasztani (Ézs 35:7; 41:18k.; 43:19k.; 44:3). Azok, akik éheznek és nincs hol lakniuk, várost alapíthatnak (Zsolt 48:9; 87:5; Ézs 62:7). Ott lakhatnak, bevethetik a földeket, kerteket ültethetnek, élvezhetik azoknak termését, úgy, ahogyan Jeremiás írta híres levelében a babiloni foglyoknak (Jer 29:5; ld. még Ez 36:33–37). Az Úr megáldja őket. Az áldás abban áll, hogy nemzedékről nemzedékre nő a számuk, és nyájaik is szaporodnak.

A 39. és 40. vers sorrendjét megfordítják az írásmagyarázók. Itt is az Úr tetteiről van szó. Ő az, Aki az „előkelőkre”, a világ uraira gyalázatot zúdít, hogy úttalan pusztaságban bolyongjanak (ld. Jób 12:13kk.; különösen Jób 12:24). Megalázó helyzetbe kerülnek, elnyomás és gyötrelem lesz részük. Itt nyilvánvalóan a hatalmaskodókról, Isten népe ellenségeiről van szó (1Sám 2:4–8; Zsolt 68:7; 75:8; 113:7–9; Lk 1:51–53).

Az ellenség feletti ítélet oltalmat jelent a „szegényeknek”, az Úr gyülekezete tagjainak. Az oltalom tkp. olyan magas helyet jelent, melyhez nem fér hozzá az ellenség (Zsolt 20:2; 69:30). A gyülekezet tagjainak megtisztelő neve az „egyenesek” (őszinték, becsületesek) is. Ezek nyájként sokasodhatnak, örvendezhetnek (Jób 21:11). A gonoszoknak pedig megszűnik az uralma, el kell némulniuk (Jób 5:16). Itt már a himnikus gondolatok a bölcsességirodalom gondolataival gazdagodnak: Isten oltalmazza a becsületeseket, de megbünteti a bűnösöket. A gyümölcstermő föld a rajta lakók gonoszsága miatt válik szikessé (34. vers), a szegényeket és becsületeseket oltalmazza, az álnokokat elnémítja az Úr. Az Úr nem szeszélyes zsarnok, hanem igazságos és a bajban levő híveket oltalmazó Isten. A „bölcs” megőrzi ezeket (szívében, elméjében), és érti (itt egyes szám olvasandó) az Úr hűséges tetteit (43. vers).

Zsolt. CVIII. ZSOLTÁR

Zsolt. 108,1. vers. - Ld. a bevezetés 1., 2., 3. pontja alatt. Zsolt. 108,2–6. vers. - Ld. Zsolt 57:8–12 magyarázatát. Zsolt. 108,7–14. vers. - Ld. Zsolt 60:7–14 magyarázatát.

Zsolt. CIX. ZSOLTÁR

Ezt a zsoltárt átok-zsoltárnak szokták nevezni. Csak a középső rész, a 6–20. vers tartalmaz „átkokat”; az 1–5. és 21–31. vers egyéni panaszének. Néhány tekintélyes újabb magyarázó azt tanítja, hogy az átkokat nem is a zsoltáríró mondja, hanem ellenségei. Ő csak idézi ezeket. Ezek a magyarázók a 7. versre hivatkoznak, és azt állítják, hogy itt az ellenség kéri az Urat: ne hallgassa meg a vádlott zsoltáríró könyörgését (4.26. vers). Azt is megfigyelték, hogy az 1–5.21–31. versben többes számban van szó ellenségről, a 6–20. versben pedig egyes számban; itt már az ellenség beszél a zsoltáríróról. Való igaz, hogy ezen a módon el lehet kerülni azt a negatív értékelést, mely a régebbi írásmagyarázóknál található, hogy ti. az átok-zsoltár nem az Újszövetség színvonalán áll, hanem az ókori keleti népek színvonalán. Másrészt viszont meggondolandó, hogy a panaszénekekben levő kérésnek két oldala van: kérés saját szabadulásáért – és kérés az ellenség megszégyenüléséért. A 109. zsoltárhoz hasonló „átkok” találhatók a Zsolt 6; 27–28; 35; 38; 55; 69; 71; 102 és 143-ban is. (Különösen közel áll a zsoltár 6–19. verséhez Jer 18:19–23). Mindezek mögött az a hit áll, hogy az Úr az igazság legfőbb őre, és nem hagyja a bűnt büntetés nélkül. Ha a zsoltáríró az ellenség szavait idézné, várnánk legalább annyit, hogy „ők ezt mondják” (Zsolt 10:4.6.11.13; 14:1; 22:6k.). Így a 6–20. vers a zsoltáríró szájában is elképzelhető. De az is lehet, hogy ez később került a zsoltárhoz. – A zsoltár szövege itt-ott kisebb javításra szorul; ebben a LXX jó segítséget ad. – A 14. vers miatt, mely a szülők bűnét emlegeti, fogság utáni szereztetési időre gondolunk.

Zsolt. 109,1a. Vers. - Ld. a bevezetés 5., 3., 2. pontja alatt.

Zsolt. 109,1b–5. vers.

A zsoltáríró így szólítja meg az Urat: „Dicséretem Istene” = Isten, Akit dicsérek. Hasonló kifejezés található Deut 10:21; Zsolt 22:4; Jer 17:14-ben is. A zsoltáríró azt kéri, hogy az Úr ne legyen néma, hanem feleljen a könyörgésre (Zsolt 28:1; 35:22; 39:13; 83:2). A felelet ún. üdvjövendölés (1Sám 1:17; Zsolt 35:3). A 2–3. vers szerint a zsoltárírót alaptalan, hazug vádakkal támadták ellenségei. A 4–5. versből megtudjuk, hogy ők rosszal felelnek a jóra, gyűlölettel a szeretetre (Zsolt 38:21; 41:10; Péld 17:13). A zsoltáríró így szól a 4. vers végén: „De én (csupa) imádság (vagyok)”. A LXX szövege simább: „De én imádkozom”. A héber szöveg költői szépségű. Nemcsak azt jelentheti, hogy a zsoltáríró most, a bajban imádkozik, hanem azt is, hogy ellenségeiért közbenjáró imádságot mondott (Zsolt 35:13). Erre válaszoltak ők gyűlölködéssel és hamis vádakkal.

Zsolt. 109,6–20. vers.

„Rendelj ellene egy bűnöst”, azaz „állíts szembe vele egy bűnöst”. Ez a kifejezés és a 6. vers második fele az ókori keleti bírói eljárást tükrözi: a vádló a vádlott jobbján állt (Zak 3:1). Így bűnösként kerül ki az „ítélkezésből”, a bírói eljárásból. A bűnös ember hiába imádkozik és hiába mutat be áldozatot), az nem lehet kedves Isten előtt (Ézs 1:10–17; Ám 5:21–24). Isten a bűnöst idő előtti halállal bünteti (Zsolt 37:35k.; 55:24). Keresménye másé lesz. A „keresmény” szó szolgálatot, tisztséget is jelent. Ilyen értelemben idézi ApCsel 1:20. A büntetés a bűnös halála után is folytatódik. Özvegye, árvái szegénységre jutnak. Fiai bolyongnak, kéregetnek, lomhalmokon keresgélnek; hiszen amijük volt, azt elvitte a hitelező (11. vers): idegenek fosztották ki. A hitelező hatalmát bizonyítja 2Kir 4:1; Neh 5:1–5. A 12. vers azt a kívánságot fejezi ki, hogy ne legyen olyan, aki „hosszúra nyújtja a hűséget”, aki tartósan hű marad hozzá, és árváival kegyelmet gyakorol (Jer 18:21). A 13. vers különösen is súlyos büntetést kíván: az utódok kiirtását. Az ókori keleti ember céltalannak érezte az életét utódok nélkül (Gen 15:2; Jób 18:19; Zsolt 37:28.34–36.38). Ezzel „eltöröltetik” a neve (Zsolt 9:6; 41:6). Az atyák bűnéről is megemlékezik az Úr (Ex 20:5; Deut 5:9; 2Sám 21:1–6). Az anya vétkének emlegetése különösen is fájdalmas (1Sám 20:30; Zsolt 51:7; Ézs 50:1). Ezekről a vétkekről „megemlékezik” az Úr: nincs rájuk bocsánat. Az ilyen bűn örökre „megmarad az Úr színe előtt” (15. vers). Az átok és a büntetés igazságosan éri utol a bűnöst: ő sem „emlékezett meg” arról, hogy „hűséget cselekedjék”. Üldözte a nyomorultat és szegényt, és az „összetört szívű” halálát munkálta. A 17k. vers is átok (iussivusok olvasandók, nem vav consecutivumok): „szerette az átkot: érje utol; nem kedvelte az áldást: maradjon távol tőle. Ruhaként öltse magára az átkot: hatoljon bele a belsejébe, mint a víz, csontjaiba, mint az olaj!”. A 18. vers hátterében az átokhozó vízről szóló törvény áll (Num 5:11–31). Az átok az ókori keleti ember számára nem üres szó. A Biblia szerint azonban az átokszó hatalma nem önmagában van, hanem az Úrtól függ. Az Úr az ellenkezőjére is tudja fordítani az átkot (ld. Bálám történetét, Num 22–24. rész). Sőt vissza tudja fordítani az átkot az átkozódóra: betakarja őt az átok, mint a ruha, körülveszi, mint az öv (19. vers; vö. Gen 12:3). A bűnös olyan büntetést kap, amilyen bűnt elkövetett (ius talionis!). A 20. versben a zsoltáríró azt a reménységét fejezi ki, hogy ez lesz a bére vádlóinak, akik gonosz rágalmakat szórnak rá. Az „Úrtól” kifejezés ugyan túlterheli a sort, és egyesek törlendőnek tartják, viszont ez a kifejezés bizonyítja, hogy a szöveg másolói szerint a 6–20. versben a zsoltáríró beszél.

Zsolt. 109,21–31. vers.

A 21. vers első szava jelzi, hogy fordulat következik: De Te, Uram… Ez a fordulat nemcsak a 6.19–20. vershez illenék, hanem az 1b–5. vershez is: az ellenség oktalan gyűlölködésével szemben a zsoltáríró az Úr segítségét kéri. Éspedig a szabadítás az Úr nevéért, az Ő dicsőségére történik (Ez 20:9.14.22), az Úr „hűségének jósága szerint” („mert” helyett „szerint” olvasható). A zsoltáríró azért reméli, hogy irgalmas lesz hozzá az Úr, mert ő „alázatos és szegény”. Szíve remeg (Zsolt 55:5). Az elmúláshoz van közel: olyan, mint a megnyúlt árnyék (Zsolt 102:12). „Lerázatom, mint a sáska”: ahogyan a sáskarajt el tudja fújni a szél (lerázza a földről, mint abroszról a morzsákat, Jób 38:13), úgy kell eltűnnie az élők közül a nagybeteg zsoltárírónak is. Már legyengült; remeg a térde a sok böjtöléstől. Itt nem csupán a betegséggel együtt járó étvágytalanságról van szó, hanem a könyörgést kísérő böjtölésről (2Sám 12:16; Zsolt 69:11k.). Teste „elfelejtette” az olajat: régen nem ápolta már magát. Az „én-panasz” után jön a „te-panasz”, az ellenség ellen mondott panasz (25. vers). Jellegzetes hebraizmussal fejezi ki a zsoltáríró, hogy gyalázzák őt az ellenségei: „gyalázat lettem nekik” (abstractum pro concreto). A fejcsóválás nem a részvét jele, hanem a gúnyé (2Kir 19:21; Jób 16:4; Zsolt 22:8; JSir 2:15; Mt 27:39). A 27. versben a panaszének jellegzetes része, a kérés szólal meg: segíts meg (Zsolt 119:86), szabadíts meg (Zsolt 3:8; 6:5; 7:2; 22:22; 31:17; 54:3; 59:3; 69:2). A szabadítás az Úr „hűsége szerint” történik. Ez a mérce, nem az emberi érdem. A szabadítás nem csupán a hívő magánügye. Az ellenségnek is meg kell tudnia, hogy az Úr „keze”, hatalma munkálkodott. Ez a gondolat az ún. „megismerési formula”, igen gyakran fordul elő Ezékiel könyvében. Az Úr akár ítéletet, akár kegyelmet azért gyakorol, hogy „megtudják, hogy én vagyok az Úr” (Ez 6:10.13; 7:4; 16:62; 24:27; 30:8; 34:27; 36:11.23 stb.). A cél az, hogy Isten dicsősége felragyogjon. A 28. vers feltételes (vagy megengedő) mondattal kezdődik: „ha ők átkozódnak” (bár ők átkozódnak), te áldasz. A mondat vége a LXX-ban simább: „Támadóim megszégyenülnek, szolgád pedig örül”. A zsoltáríró önmagát nevezi az Úr szolgájának. Bízik abban, hogy az Úr az ellenség átkát is áldássá tudja változtatni (Num 23:11). Az ellenség akkor szégyenül meg, ha látja, hogy az Úr megsegítette szenvedő hívét. A 29. vers hasonló a 17–19. vershez: a vádlókat szégyen borítja el, mint valami ruha.

A 30k. vers hálaének. A szabadítás után a zsoltáríró bizonyságot tesz a szabadító Istenről „sokak” előtt. A „sokak” az ünneplő gyülekezetet jelenti; ezért a Targum itt a „bölcsek” szót tartalmazza. A bizonyságtétel és a hálaének igen fontos része volt a hálaadó istentiszteletnek (Zsolt 22:26; 40:7–11; 50:14; 56:13; 61:9; 69:31k.). A „szegény” jobbján ui. maga az Úr áll, hogy védelmezze és megsegítse azokkal szemben, akik (jogtalanul) el akarják ítélni (Zsolt 16:8; 35:10; 54:6; 86:1; 121:5; Róm 8:33k.).

Zsolt. CX. ZSOLTÁR

Ezt a zsoltárt a király-zsoltárok között tartjuk számon. Ilyenek: Zsolt 2; 18; 20–21; 45; 72; 89; 101; 132 és 144. Szövege a király trónra lépési szertartásának egyes részeiből való. Az egész szertartást nem lehet a zsoltár alapján rekonstruálni. A zsoltár anyaga igen régi. Hátterében ókori keleti király-mítoszok állnak. Szövege több helyen is romlott. Az Újszövetség többször is idézi. Szereztetési ideje a királyság korának az első évszázada lehet, amikor még erősen hatottak az ősi jeruzsálemi király-ideológia gondolatai. Az egyházi hagyomány messiási jövendölésnek tartotta a zsoltárt.

Zsolt. 110,1a. Vers. - Ld. a bevezetés 3. és 2. pontja alatt.

Zsolt. 110,1b–2. vers.

Itt az udvari költő beszél. Prófétaként szól; a zsoltár első szava a prófétai kijelentéshez tartozik. Többnyire annak végén szokott állni, mint záróformula: „ez az Úr sugallata”. Itt a kijelentés elején áll, mint Num 24:3k.9.15k.; 2Sám 23:1-ben is. Az Úr kijelentése „az én uramnak”, a királynak szól. A királyt „uram”-nak szólították alattvalói (1Sám 22:12; 26:17k.; 1Kir 1:2). Az állampolgárok a király szolgái (1Sám 8:17). Ez a vers Jézus és a farizeusok vitájában fontos szerepet játszott (Mt 22:41–46; Mk 12:35–37; Lk 20:41–44).

„Ülj a jobbomra.” Egyiptomi ábra maradt ránk, amely a fáraót a sólyomfejű Hórusz istenség jobbján, vele egy trónon ülve ábrázolja. Ez a mondás a király trónra lépése alkalmával hangzik el. Salamon királyról azt olvassuk, hogy ő az Úr trónján ült (1Krón 28:5; 29:23; 2Krón 9:8). Ha a király jobbján ülni megtiszteltetést jelent (1Kir 2:19; Zsolt 45:10), mennyivel inkább az Isten jobbján ülni! Ezt a mondást az Újszövetség Krisztusra vonatkoztatja (Mt 26:64; ApCsel 2:34; 7:55; Róm 8:34; Ef 1:20; Zsid 1:13; 8:1; 10:12; 1Pt 3:22).

Az is a trónra lépési szertartáshoz tartozik, hogy Isten a királynak győzelmet ígér ellenségei felett: lába zsámolyává teszi ellenségeit. Az Újszövetség ezt is Krisztusra vonatkoztatja (ApCsel 2:35; 1Kor 15:25; Zsid 10:13). Szokás volt, hogy a győztes király rátette a lábát a legyőzött ellenség nyakára (Józs 10:24; Ézs 51:23). Egyiptomi ábrázolások maradtak ránk, amelyeken a még ifjú király valamelyik istenség vagy istennő ölében ül. Lába alatt zsámoly, és ez alatt térdelnek vagy fekszenek a király legyőzött ellenségei. A nyakukon levő kötelek vége a király kezében van.

A 2. vers folytatja a gondolatot. A trónra lépő király úrrá lesz ellenségei felett. Jogarát maga az Úr nyújtja ki a Sionról. A jogar nemcsak hatalmi jelvény (Zsolt 45:7), hanem buzogányszerű fegyver is. Ezzel a trónra lépés napján a király jelképesen összetörte azokat a cserépszobrocskákat, amelyek ellenségeit ábrázolták (Zsolt 2:9). Számos ókori keleti képen látható a király, amint egyik kezével magasra emeli buzogányát, másik kezével ellenségei haját markolja meg. A királyt ui. ellenséges erők fenyegetik, de ezek felett diadalt ad neki az Úr (Zsolt 2:8; 21:9; 45:3–6; 68:22; 72:8). A Sionról nyújtja ki az Úr a király jogarát. Ez arra mutat, hogy a jeruzsálemi templom már áll; itt lakik az Úr.

Zsolt. 110,3. vers.

Ennek a versnek a szövege romlott. A vers eleje a mássalhangzók érintetlenül hagyásával javítható. „Néped önkéntesség” (= önként követ) helyett a LXX segítségével „veled vannak az előkelők”; „sereged napján” helyett „születésed napján” (tkp. vajúdásod = a születéseddel járó fájdalmak) napján. Itt már nem a király harcairól van szó, hanem a király születéséről. A következő sorban sok bibliai kézirat alapján „szent öltözetben” helyett „szent hegyeken” olvasandó. Utána pedig: „a hajnal méhéből szültelek, mint a harmatot”. A háttérben az a mítosz áll, amelyről Ézs 14:12-ben is olvasunk. Ott Bábel királyának „fényes hajnalcsillag” (szó szerint: hajnalcsillag, Sahar fia) a neve. Sahar maga is istenség volt. Ez a trónra lépő király isteni származását jelenti. Ezt a mítoszok szó szerinti értelemben vették. A Biblia azonban csak a fiúvá fogadás értelmében szól erről, éspedig ugyanazzal a szóval, mint Zsolt 2:7-ben: „nemzettelek téged”. A király istenfiúsága abban a pillanatban kezdődik, amikor az isteni kijelentés elhangzik.

Zsolt. 110,4. vers.

Esküvel megerősített isteni kijelentést tartalmaz ez a vers. Az Úr esküjéről ismételten olvasunk: Zsolt 89:4.36; 95:11; Jer 22:5; Ám 4:2; 6:8; Zsid 6:13. A trónra lépő királynak örökké tartó papi tisztséget ajándékoz az Úr. Nem volt szokatlan az ókori keleti népeknél, hogy a király egy személyben pap is volt. Melkisedek is pap-király volt Jeruzsálemben (Gen 14:18). Amikor Dávid elfoglalta Jeruzsálemet, a királysággal és a papsággal kapcsolatos gazdag hagyományanyagot ismert meg Izráel. Dávid maga is gyakorolt papi funkciókat. Papi efódban lejtett táncot, amikor a szövetségládát Jeruzsálembe vitte (2Sám 6:14); maga is mutatott be áldozatot (2Sám 6:13.17), és közbenjáró könyörgést mondott népéért (2Sám 24:17). Dávidnak a fiai is papok voltak (2Sám 8:18). Salamon Gibeonban mutatott be áldozatot (1Kir 3:4), és papként megáldotta a népet (1Kir 8:14.56). Dávid (és részben még Salamon is) a jeruzsálemi Melkisedek-tradíció örökébe lépett. Később azonban királyok nem gyakoroltak papi funkciókat. A kultusz a papok irányítása alá került. Prófétai jövendölések szólnak ugyan olyan „fejedelemről”, aki főpap módján „közeledhet” az Úrhoz (Jer 30:21), és az Ezékiel jövendöléseiben szereplő fejedelemnek is kiemelt szerep jut a kultuszban (Ez 44:3; 45:16k..22–25; 46:2–7). De a történelem folyamán a király jogköre elvált a papokétól. Fontos viszont ez az igevers az Újszövetségben, mely Jézus Krisztust Melkisedek rendje szerint való papnak mondja (Zsid 5:6; 7:1–25).

Zsolt. 110,5–7. vers.

Újra az udvari költő szólítja meg a királyt. A király harcairól szól, mint a 2. versben. Az Úr a király jobbján áll a harcban: erősíti és diadalra juttatja őt. (Nemcsak a királyra, a hívekre nézve is igaz, hogy jobbjukon van, segíti és oltalmazza őket az Úr; Zsolt 16:8; 73:23; 109:31; 121:5.) Ókori keleti képeken látható a király, amint harci kocsiján vágtat, és kifeszített íja az ellenséget veszi célba. Mögötte áll az istenség, és fogja (erősíti) a király kezét. Másik képen az istenség jelképe, a szárnyas napkorong lebeg a király harci kocsija felett, jelezve, hogy tulajdonképpen az istenség harcol. Ő zúzza szét a királyokat, akik fellázadtak az Úr „felkentje” ellen (Zsolt 2:2k.; 48:5kk.). Az Úr „haragjának napja” eljön (Zsolt 2:5; Ézs 13:9.13; 30:27–33; Jóel 2:1kk.; Zof 1:14–18; 3:8). Ezen a napon ítéletet fog tartani az Úr a népek felett (6. vers). A 6. versben csonka kifejezés található: „megtölti holttestekkel”. Régi görög fordítások itt a „völgyek” szót tartalmazzák (ez héberül könnyen összetéveszthető a „holttest” szóval). Ezért feltételezik, hogy az eredeti szöveg „megtölti a völgyeket holttestekkel” lehetett. Az ellenség fejének szétzúzására nézve ld. Num 24:17; Zsolt 68:22; Hab 3:13-at és a 2. vers magyarázatát.

A 7. versnél az írásmagyarázók nem tényleges harcra gondolnak, melyben a király kifárad, de iszik a patak vizéből és új erőt nyer (vö. 1Sám 14:27). Inkább a koronázási rítust tartják háttérnek. Már Egyiptomban is tisztulási rítussal kezdődik a király trónra lépése. Két istenség, Széth és Hórusz önt vizet a leendő királyra. Ezzel erő is árad, mely az uralkodáshoz szükséges. Feltételezik, hogy az izráeli király trónra lépési szertartásához ünnepélyes processio is tartozott, melynek egyik állomása a Gihón-forrás volt. Ezt bizonyítja 1Kir 1:38–40. A fej felemelése a diadal jele (Gen 4:7; Zsolt 3:4; 27:6; 34:6).

Zsolt. CXI. ZSOLTÁR

Ez a zsoltár szorosan összetartozik a 12. zsoltárral. Mindkettő alfabetikus költemény. A héber ábécé mássalhangzói nem soronként követik egymást, hanem félsoronként. Korábban az alfabetikus zsoltárokat (ilyenek: Zsolt 9–10; 25; 34; 37; 112; 119; 145) nem értékelték nagyra az írásmagyarázók; hiszen a gondolatok rendjét sokszor gúzsba köti az ábécé rendje. Újabban azonban felismerték a magyarázók, hogy bár az ilyen zsoltárok íróasztalnál készültek és inkább az olvasóknak szólnak, mint a hallgatóknak, a tudós szerzők mélységes hitről és az üdvtörténet alapos ismeretéről tesznek bizonyságot. Költeményeik olyanok, mint a zsinórra fűzött gyöngyszemek. Az egyes műfajok elemei gyakran keverednek bennük; a 111. zsoltárban pl. hálaének, himnusz és bölcsességirodalom motívumai szövődnek össze. A szereztetési idő a késői, fogság utáni kor.

Zsolt. 111,1. vers.

A zsoltár előtt álló „Dicsérjétek az Urat” felkiáltás nem tartozik a zsoltár alfabetikus rendjéhez; a bibliai kéziratok egy része kihagyta. A zsoltár hálaadó formulával kezdődik: „Hálát adok az Úrnak”. Ez nem jelenti azt, hogy hálaénekkel van dolgunk, hiszen fordítható így is: „Dicsőítem az Urat”. Nem valószínű, hogy hálaadó istentiszteleten keletkezett ez a zsoltár. Alfabetikus költemények íróasztal mellett keletkeznek. – A „teljes szívvel” kifejezés deuteronomista hatást mutat (Deut 6:5; 1Kir 8:23; vö. még 1Kir 8:61; 11:4; 15:3). A vers második fele megtisztelő néven „becsületeseknek” nevezi a gyülekezet tagjait (Zsolt 33:1; 112:2.4; 125:4). A gyülekezetet két néven nevezi ez a vers; az első a szűkebb kört jelenti, a második a nagy ünnepi gyülekezetet. Tévedés lenne ebből mindjárt arra következtetni, hogy a zsoltárt csak szűk körben (conventiculum) vagy nagy ünnepen használták. Mindkettő lehetséges.

Zsolt. 111,2–9. vers.

Azok a „nagy tettek”, amelyeket az Úr cselekedett, a népe javára véghezvitt történelmi tettek (Zsolt 64:10; 107:24; 118:17; ApCsel 2:11). Ezek „keresettek”, azaz kereshetők, megtapasztalhatók. Sőt örömet szereznek azoknak, akik ezt „megkeresik”, tanulmányozzák. Fenség és méltóság jellemzi az Úr munkáját (Zsolt 96:6; 104:1). Igazsága nem csupán jogi értelemben vett igazságot jelent, hanem népe javára véghezvitt szabadító, üdvözítő tetteit (Bír 5:11; Zsolt 22:32; 24:5; 69:28; 98:2). Csodatetteinek „emlékezetet szerzett” (4. vers): ezeket a gyülekezet az istentiszteleteken emlegeti. „Kegyelmes és irgalmas az Úr”: a liturgiában gyakran használt ünnepélyes mondás (Ex 34:5; Zsolt 86:15; 103:8; 116:5). Az 5. vers „zsákmány” szava itt egyszerűen eledelt jelent, mint Jób 24:5; Péld 31:15; Mal 3:10-ben is. A gondviselő szeretet, mellyel az Úr a pusztai vándorlás idején is körülvette népét, az Ő szövetségi hűségéből következik. A szövetségkötéshez hozzátartozik az az ígéret is, hogy az Úr országot ad népének: a „népek örökségét” (6. vers). Ez a cselekedet jog és igazság szerint történt akkor, amikor „betelt az emóriak gonoszsága” (Gen 15:16; Deut 9:4k.). Igaz és helyes rendelkezéseket adott népének is az Úr. Ezeket kell teljesíteni, ezekre kell támaszkodni (a passiv participiumoknak itt ilyen értelme van: teljesítendő teendők). A 8. vers végét néhány bibliai kézirat „egyenesség”-nek pontozza: igazságban és egyenességben = igazán és helyesen. A 9. vers szerint az Úr „megváltást küldött népének”. A megváltás az egyiptomi nagy szabadítást jelenti (Deut 7:8; 9:26; 13:6; 15:15; 24:18; Zsolt 78:42). Ekkor „rendelte el” örök szövetségét is. Deut 4:13 szerint ez úgy történt, hogy az Úr a Tízparancsolat két kőtábláját ajándékozta népének (vö. még Zsolt 105:8). „Szent és félelmes az Ő neve” (Ex 15:11; Zsolt 99:3). Isten neve szent, félelmet és tiszteletet ébreszt azokban, akik ezt a nevet a kultuszban meghallják.

Zsolt. 111,10. vers.

Ez a vers a bölcsességirodalom stílusában szólítja meg azokat, akik istenfélő életet élnek. „A bölcsesség kezdete (= legjava) az Úr félelme” (Jób 28:28; Péld 1:7; 9:10). A bölcsesség megtartójának jövendője, szép jutalma van. Ez alapvető tanítása a bölcsességirodalomnak (Péld 3:4.13–18; 7:1k.; 8:11 stb.). A bölcsesség, az istenfélő élet „dicsérete” végső fokon az Úrtól van (Mt 24:45kk.; 25:21kk.).

Zsolt. CXII. ZSOLTÁR

Ez a zsoltár alfabetikus zsoltár. Ilyenek: Zsolt 9–10; 25; 34; 37; 111; 119; 145. Összetartozik a Zsolt 111-gyel. Sokak szerint a szerzőjük is ugyanaz. A szókincsben is vannak egyezések: „kedvel” (112:1; 111:2), „becsületesek” (112:2; 111:1), „igazsága örökké megmarad” (112:3b; 111:3b), „kegyelmes és irgalmas az Úr” (112:4; 111:4; ld. a magyarázatnál), „emlékezetes” (112:6; 111:5), „rendületlen” (112:8; 111:8). De műfaj tekintetében különböznek egymástól. A Zsolt 111 himnusz, a 112 pedig a bölcsességirodalomhoz tartozik. Erre mutat a két jókívánság, ill. üdvözlő formula is: „boldog az az ember” (1. vers) és „jó annak az embernek” (5. vers). Az istenfélő ember jutalma a zsoltár tartalma. A szereztetési idő a késői, fogság utáni kor.

Zsolt. 112,1. vers.

A „Dicsérjétek az Urat!” felszólítás nem tartozik a zsoltár alfabetikus rendjéhez. Jókívánságot fejez ki a „boldog az az ember” kifejezés (Zsolt 1:1; 2:12; 32:1k.; 34:9; 40:5; 84:13; 128:1). Az istenfélelem együtt jár Isten parancsolatainak megtartásával. De ez nem teher, hanem öröm (Zsolt 1:2; 19:8–11; 111:2; 119:1.77.92.143.174).

Zsolt. 112,2–4. vers.

Az Istennek tetsző élet jutalma az utódokra is kiterjed: öröklik az országot (Zsolt 37:11; Mt 5:5). „A becsületesek nemzedéke megáldatik”, vagy (a szír fordítás szerint) „áldatik a becsületesek nemzedékében”, azaz a gyülekezetben. A „nemzedék” itt nem generációt jelent, hanem emberfajtát (Zsolt 24:6; Mt 24:34). A jómód az Ószövetség szerint Isten ajándéka (Gen 13:2.5; Jób 1:3; 42:12; Péld 3:10.16; 22:4). A 3. vers második fele azonos Zsolt 111:3b-vel. A 4. vers első sora Isten tevékenységére mutat. Tőle árad fénysugár a becsületesekre, éspedig újra meg újra (Jób 29:3; Zsolt 4:7; 36:10; 44:4; 89:16; 97:11). A vers második fele is Istenre vonatkozik. Ő az, Aki irgalmas és kegyelmes (Zsolt 111:4; 116:5). Ezért azoknak a görög kéziratoknak adunk igazat, amelyek a vers végén többletként „az Úr” szót tartalmazzák. Régi liturgikus formuláról van szó (ld. Zsolt 111:4 magyarázatánál is).

Zsolt. 112,5–10. vers.

Az 5. vers a bölcsességirodalom stílusában üdvözli a könyörületes embert: jó annak, aki könyörül és kölcsönad. Isten könyörülő szeretete munkálkodik benne. Kölcsönadásra sokszor volt szükség, mert mindig voltak szegények. De kölcsönadni csak törvényesen volt szabad: kamat és uzsora nélkül (Ex 22:24–26; Lev 25:35kk.; Deut 23:20k.). Az ilyen ember örökre „nem inog meg” (Zsolt 15:5; 16:8; 21:8; 62:3.7; tkp. „nem ingattatik meg”: Isten nem engedi meginogni). Az ilyen ember „emlékezete”, jó híre még halála után is megmarad (Péld 10:7), hasonlóan az Úr „igaz tetteihez”, amelyeket népe üdvösségére vitt véghez (Zsolt 111:3). A 7. vers azt mutatja, hogy az igaz embert is érheti „rossz hír”, rágalom. De ez nem győzheti le azt, aki szilárdan bízik az Úrban. Az Úr az ilyen ember szívének a támasza (Zsolt 51:14; Ézs 26:3k.; Zsid 13:9). Veszélyek között él az igaz ember, de eljön az idő, amikor elégtétellel tekinthet ellenségeire (6b. vers). Az Úr őket megszégyeníti, hívei ügyét pedig diadalra viszi. A 9. vers továbbviszi az 5. vers gondolatát: az igaz ember nemcsak kölcsönad, hanem „szór, ad”, azaz bőven ad viszonzás nélkül is, pusztán segítő szándékkal. A zsoltárnak ezeket a szavait idézi 2Kor 9:9. „Szarva dicsőségben emelkedik”: ez a kifejezés az erő diadalmas növekedését fejezi ki (1Sám 2:1.10; Zsolt 89:25; 92:11; 148:14; Lk 1:69). Mindezt a bűnösöknek végig kell nézniük. Tehetetlen haragukban csikorgatják majd a fogukat (Jób 16:9; Zsolt 35:16; 37:12; Mt 8:12; 13:42.50; 22:13; 24:51; 25:30).

Zsolt. CXIII. ZSOLTÁR

A zsoltár műfaja himnusz. Az 1. vers imperativusokban szólítja fel a gyülekezetet az Úr dicséretére. A 2. vers ezt iussivusban folytatja („legyen áldott”). Ezután következnek a himnikus participiumok. Az imperativusos és participiumos stílus keveredése késői korra mutat. Isten dicsősége a 4. vers szerint a mennyben van. Ez is késői kor felfogása, hiszen a fogság előtti szövegek szerint Isten dicsősége a földön jelent meg (Sínai-hegyen felhőben, a kijelentés sátránál stb.). Késői szereztetési időre mutat a zsoltár univerzalizmusa is. A Zsolt 113–118 az ún. „hallél”, melyet újholdkor, templomszentelési ünnepen és a három nagy zarándokünnepen énekeltek (Mt 26:30; Mk 14:26).

Zsolt. 113,1–4. vers.

Az Úr szolgái, akiket a zsoltáríró az Úr magasztalására szólít fel, nem papok vagy léviták, hanem az ünneplő gyülekezet. A fogság után a gyülekezet az Úr szolgáinak nevezi magát (Zsolt 34:23; 69:37; 135:1.14; Ézs 56:6; 65:6k..13–15; 64:14). Az Úr szolgájának lenni azt jelenti, hogy az Úrhoz tartozni, az Úr oltalmában élni. Az Úr népének tagjai már a Sínai-hegynél adott kijelentés alkalmával megismerték az Úr nevét (Ex 3:13–16; 6:3). Az a dolguk, hogy dicsérjék (1. vers) és áldják az Úr nevét (2. vers), amely dicsérendő, dicséretre méltó (3. vers). Az Úr neve dicséretének a végtelenségig zengenie kell időben éppúgy, mint térben (2b., 3a. vers: „mostantól fogva örökké”; Zsolt 115:18; 121:8; 125:2; 131:3 – „napkeltétől napnyugtáig”; Zsolt 50:1; Mal 1:11). Felette áll Ő minden népnek (Zsolt 46:11; 99:2); dicsősége magasabb az égnél (Zsolt 8:2; 19:2; 29:10; 148:13).

Zsolt. 113,5–9. vers.

Az 5. vers költői kérdéssel kezdődik. Ez is a himnikus stílushoz tartozik. Istenhez senki sem hasonló (Ex 15:11; Deut 3:24; Zsolt 35:10; 89:7–9). Utána himnikus participiumok állnak (toldott i-vel; az első kettő segédigeszerűen színezi az infinitivusos igék jelentését: magassá teszi a trónolást = magasan trónol, és alacsonnyá teszi a látást = mélybe lát). Isten élő Isten: Ő lát (Zsolt 10:14; 11:4; 14:2; 33:13k.; 35:22; 94:9; 102:20). Nem tétlenül szemléli mennyei trónusáról az emberek életét, hanem igazságot oszt: felemeli a porból a nincstelent, kiemeli a szemétből a szegényt. A porba vagy hamuba ülés a gyász jele (Jób 2:8; Zsolt 7:6; Ézs 47:1; JSir 4:5). Az Úr azonban éppen a megalázottakon könyörül meg (Zsolt 138:6; Ézs 57:15). Éppen azok bízhatnak könyörületében, akiknek semmijük sincs (1Sám 2:8; Lk 1:52k.). Az ilyeneket felemeli és a nép előkelői közé ülteti: elvesztett méltóságukat helyreállítja (Jób 36:7). A megalázottak közt külön is említi a zsoltár a gyermektelen asszonyokat. A gyermektelenséget az ókorban csapásnak, Isten haragja jelének tekintették (Gen 16:2; 20:18; 1Sám 1:5; Lk 1:25). Ha a meddő nő fiakat szülhetett, ez örömöt szerzett neki. Ezenkívül megszilárdult a helyzete a házban, a családban is (Gen 29:31–35). Az ezekben a versekben található ún. „szuverenitás-formula” („megöl és megelevenít” stb.; vö. Deut 32:39; 1Sám 2:6; Zsolt 18:28; Lk 1:52k.) Isten mindenható erejét fejezi ki, továbbá azt, hogy Ő ezt a hatalmat igazsága és irgalma megvalósítására gyakorolja. – A zsoltár elején és végén a „Dicsérjétek az Urat!” felszólítás áll.

Zsolt. CXIV. ZSOLTÁR

Ez a zsoltár tartalmi szempontból himnusz, hiszen Istennek népe javára véghezvitt tetteit és a természet feletti uralmát dicséri. De a himnusz formai alkotórészei hiányoznak. Nincs imperativusos bevezetés, felszólítás az Úr magasztalására. Nincs „mert”-tel kezdődő fő rész sem, legfeljebb a 8. versben van egy himnikus participium. A zsoltár szövege jó állapotban maradt ránk. Szereztetési idejének meghatározásánál fontos tudni, hogy nemcsak a Mózes könyveiben és Józsué könyvében található tradíciókra támaszkodik, hanem „második” Ézsaiás igehirdetésére is. Itt egybeesik a teremtés, az exodus és az új exodus (Ézs 51:9–11), éppen úgy, mint a 114. zsoltárban. Sőt a zsoltár 8. verse előfeltételezi Ézs 41:17–20-at. Ez a zsoltár is az ünnepi „hallél”-hoz tartozik (Zsolt 113–118).

Zsolt. 114,1–2. vers.

A zsoltár az üdvtörténet nagy eseményével, az egyiptomi szabadítással kezdődik. „Jákób háza”, Jákób családja (Gen 46:27k.; Ex 1:1–7) kiszabadult az „érthetetlenül beszélő” nép közül (Gen 42:23; Deut 28:49; Ézs 28:11; Jer 5:15). Ezt a szabadítást Izráel állandóan emlegette az istentiszteleteken (Zsolt 78:12.43.51; 80:9; 81:6; 105:43; 135:6k.; 136:10). Hatalmas időközt hidal át a 2. vers: Júda lett az Úr „szentélye”. Hosszú időnek kellett eltelnie, míg Salamon király megépítette a templomot. Izráel lett az Úr uralmi területe. (A héber szöveg ezt többes számban mondja: királyságai. A többes szám a területi kiterjedésre vonatkozik. A LXX egyes számot mond.) Az egész népnek szent népnek, az Úr szent tulajdonának kell lennie (Ex 19:6; Jer 2:3).

Zsolt. 114,3–4. vers.

„A tenger látta – és elfutott”. Kit látott a tenger? Az Úr megjelenését. Itt egyrészt a Vörös-tengernél történt csodára, a nép megszabadítására kell gondolni (Ex 14:10–31); másrészt azonban a teremtő Isten győzelmére is a káosz-hatalmak felett (Zsolt 48:6; 74:13k.; 77:17–21; 89:10k.; 93:3k.; 104:6–9; Ézs 51:9k.). Ugyanez a vers beszél a Jordán vizének „hátratéréséről” is (Józs 3:14–17; 4:23). A két cselekmény közt negyven év telt el. Mindkettő az Úr hatalmát bizonyítja. Az exodust a zsoltáríró összekapcsolja a honfoglalással. A 4. vers a Sínai-hegynél történt eseményekre céloz: a hegy remegett (Ex 19:18). Ezt költői szépséggel a kosok ugrándozásához hasonlítja a zsoltáríró. A hegyek remegnek, ha megjelenik az Úr (Bír 5:5; Zsolt 29:6; 68:9; Hab 3:6).

Zsolt. 114,5–8. vers.

Az 5–6. vers költői kérdés formájában ismétli meg a 3–4. vers gondolatait. Miért hátráltak meg a vizek, miért ugrándoztak a hegyek? Azért, mert megjelent az Úr, és az Úr hatalmasabb a vizeknél és a hegyeknél. A 7. vers fel is szólítja a földet, hogy remegjen (szülő nőhöz hasonlóan vergődjék) az Úr előtt, Jákób Istene előtt (az „előtt” szó is az Úr megjelenésére utal). A 8. vers hátterében a kősziklából fakasztott víz története áll (Ex 17:1–7; Num 20:1–13; Deut 8:15; Ézs 48:21). De Mózes könyveiben még nincs szó arról, hogy ez a víz tóvá vált. Erről Ézs 41:18 (és Zsolt 107:35) beszél, amikor a második nagy exodusról, a babiloni szabadulásról prófétál. Ha az Úr a sziklát „vizek tavává”, a kovakövet vízforrássá tudja változtatni, akkor méltó arra, hogy remegjen Előtte és Őt tisztelje az egész föld.

Zsolt. CXV. ZSOLTÁR

Ebben a zsoltárban többféle műfaj elemei ismerhetők fel. Az 1–2. vers nemzeti panaszének, a 3–8. istendicséret (himnusz), a bálványok tehetetlenségének kigúnyolásával. A 9–11. vers intés, a 12–15. áldás (kívánság), a 16–18. pedig himnusz. Liturgikus, templomi használatra szánt költemény ez, amelyet felelgető formában adtak elő. A 9–11. vers az egész ünneplő gyülekezetnek („Izráelnek”), a papoknak („Áron házának”) és talán a prozelitáknak („istenfélőknek”) szóló intés. Ezt valószínűleg az istentiszteletet vezető pap mondhatta. Az utána jövő áldásmondás (12–15. vers) a papok feladata. Az 1–2. vers előfeltételezi a fogságot; a bálványok elleni harc mögött „második” Ézsaiás igehirdetése áll. Ez meghatározza a zsoltár szereztetési idejét: fogság utáni kor. Ez a zsoltár is az ünnepi „hallél”-hoz tartozik (Zsolt 113–118).

Zsolt. 115,1–2. vers.

Rendhagyó módon kezdődik a zsoltár: „Ne nekünk, Uram, ne nekünk… (adj dicsőséget)”. A gyülekezet megtanulta, hogy egyedül Istené a dicsőség. Az istentiszteleten nem a gyülekezet, nem a vallásos ember áll a középpontban, hanem az Úr. Nem az ember hite, vallásos élménye vagy éppen szenvedése a fontos, hanem az, hogy az Úrnak dicsőség adassék (Zsolt 29:1). Izráel ui. bűneivel gyalázatot hozott az Úr nevére (Ez 20:9.14.22.39; 36:22k.). A többi népek, különösen a győztesek gúnyolták Izráel Istenét, és ezt kérdezték: hol van az Ő Istenük? Aki ezt kérdezi, úgy gondolja, hogy ez az Isten nincs sehol, nem tudja megsegíteni híveit és népét (Zsolt 42:4.11; 79:10).

Zsolt. 115,3–8. vers.

Ez a himnikus szakasz Istennek a világ feletti hatalmát dicséri. Ő a mennyben lakik (Deut 4:39; 1Kir 8:23; Zsolt 2:4; 11:4; 29:10). Mindent megtesz, amit akar (Zsolt 135:6). A 4–8. vers megtalálható Zsolt 135:15–18-ban is. A bálványok „ember kezének csinálmányai” (Deut 4:28; 27:15; 31:29; 2Kir 19:18; 22:17), és ezért nem erősebbek az embernél, hanem gyengébbek, alábbvalók nála. Szájukkal nem tudnak olyan igét mondani, amely beteljesedik, történelmet formál. Szemükkel nem látják meg híveik bajait, fülük nem hallja imádságaikat; orruk nem „szagolja” áldozataik illatát. Kezük nem tud tapintani, lábuk nem tud járni, torkukon nem jön ki hang. Mindez azt jelenti, hogy tehetetlenek. Ezeknek a verseknek a hátterében a fogság nagy prófétájának, „második” Ézsaiásnak a tanítása áll (Ézs 40:18–20; 41:7.21–24; 44:6–8.9–20; 46:1k..5–7). Az Úr az egyetlen Isten; rajta kívül nincs Isten (Ézs 44:8). Aki bálványokban bízik, azokhoz hasonlóvá válik és azoknak a sorsára jut (2Kir 17:15; Jer 2:5; Hós 9:10; Róm 1:21).

Zsolt. 115,9–11. vers.

Három csoportot szólít fel az istentiszteletet vezető pap arra, hogy bízzanak az Úrban. Először Izráelt említi (sok héber kézirat és a LXX „Izráel házát” mond): ez a lehető legtágabb fogalom Isten népe egészének kifejezésére; Isten népének megtisztelő neve. Áron háza a papokat jelenti, az Urat félők pedig azokat, akik ténylegesen, in actu jelen vannak az istentiszteleten (Zsolt 22:24.26; 31:20; 66:16). („Istenfélőkön” egyes írásmagyarázók a gyülekezethez csatlakozó idegeneket, a prozelitákat értették 1Kir 8:41–43; Eszt 9:27; Ézs 56:6; Dán 11:34-re hivatkozva; ld. ApCsel 10:2.22; 13:16.26.) Az intés, a felszólítás Istenben való bizakodásra előfordul több műfajban is, pl. panaszénekben (Zsolt 31:25; 62:9.11), a hálaénekben (Zsolt 22:24) és annak tanító (bölcsességirodalomhoz tartozó) részében (Zsolt 34:10–15; 37:1–8) és a himnuszban is (1Sám 2:3; Zsolt 46:11; 75:5k.; 76:12). A liturgiában különösen is helye van az intésnek (vö. Zsolt 118:2–4; 135:19k.). A LXX ezekben a versekben imperativusok helyett (9. vers: „bízzál”, 10–11. vers: „bízzatok”) indicativusokat tartalmaz („bízott”, „bíztak”). A héber szöveg helyesebb.

Zsolt. 115,12–15. vers.

A bibliai kéziratok egy részében itt új zsoltár kezdődik. A 12. vers első félsora az áldás bejelentésének látszik: „Gondol ránk az Úr, és meg akar áldani”. Utána iussivusokban következik maga a papi áldás (Num 6:22–26). Itt is három csoportnak szól az áldáskívánság, éppen úgy, mint az intés (9–11. vers). A 13. vers vége szerint az áldás „kicsinyeknek és nagyoknak” szól, Isten népe minden tagjának. Az áldás már Ábrahám esetében is a nép elszaporodását tartalmazta (Gen 12:1–3). Érvényes ez a súlyos vérveszteséget szenvedett, fogságban és szétszórtságban élő népre is (Deut 1:11; Ézs 49:20k.; 54:1–3; Zak 10:8–10). Attól jön a nemzedékek során át megvalósuló áldás, Aki az eget és a földet alkotta (Zsolt 121:2; 124:8; 134:3; 146:6). A papi áldás himnuszba, istendicséretbe torkollik (15. vers).

Zsolt. 115,16–18. vers.

A 16. vers himnikus hangon magasztalja Istent azért, mert a földet az embereknek adta. Ez a bibliai teremtéstörténet tanítása is: Isten úgy áldotta meg az embert, hogy uralmat adott neki a földön (vö. Gen 1:28; Zsolt 8:4–9). A mennyet magának tartotta meg: ott van az Ő palotája és trónja (Zsolt 29:9; 104:3). Az ember nem független úrrá lett a földön, hanem Isten sáfárává; Isten az embernek is Ura maradt. A 17. vers szerint az ember legfőbb dolga az istendicséret. Ez azonban nem lehetséges a holtak hazájában, a „hallgatás” helyén (Zsolt 6:6; 30:10; 88:11k.; 94:17; Ézs 38:18k.). Mi azonban (a 18. versnél a LXX hozzáteszi: „akik élünk”) áldjuk az Urat. Akikkel az Úr közölte áldását, azok hálás szívvel „áldják” az Urat (Gen 24:27; 1Krón 29:10kk.). Az „áldás” itt Isten dicséretét jelenti (Zsolt 34:2; 66:8; 100:4; 145:1.10.21). A „mostantól fogva örökké” kifejezés tartalma: a zsoltáríró fogadalmat tesz arra, hogy amíg csak él, dicsérni fogja az Urat. Erre szólítja fel a gyülekezetet is. Dicsérjétek az Urat!

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal