//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- PENTATEUCHOS Mózes öt könyve magyarázat
- PENTATEUCHOS Mózes öt könyve magyarázat : NUMERI 4 MÓZES 23 - 36 rész magyarázata

NUMERI 4 MÓZES 23 - 36 rész magyarázata


4 Móz. XXIII. RÉSZ - 4 Móz. 23,1–30. Bálám első két kijelentése.

Az előző rész utolsó verséből látható, hogy Bálám és a körülötte sürgölődő Bálák egy hegycsúcson foglalt helyet, ahonnan rá lehetett látni a táborozó Izraelre. A táborozás helyét a 22:1 Moáb-Mezőségének mondja, amely a Jordán melletti mélyföldet jelenti, ide vonultak le az izraeliták. A mögöttük levő hegyek közül a 22:41-ben említett Bámót-Baal talán azonos a 21:19–20-ban említett Bámóttal, az utóbbi vers említi a Piszga hegyet is (23:14), közelében lehetett a 23:28-ban említett Peór-hegycsúcs is, amely a 25:3-ban olvasható Baal-Peór istennévvel áll összefüggésben. – Ünnepélyes szertartással, a legteljesebb gondot és odaadást jelképező hét oltáron hét áldozat bemutatásával készültek az orákulumra, az isteni szónak Bálám által történő meghallására és kihírdetésére. Ez az orákulum a 7. v. szóhasználata szerint másál = példabeszéd. Jellegzetesen fejezi ki a szó a héber másal gyök kétféle jelentéstartalmát: egyrészt hasonlatok, esetleg jelképes, talányos szavak hangzanak el, másrészt az így elmondott ige révén a kimondója „uralkodik” azon, akit megígézett.
Az első orákulum a 7–10 v.-ben olvasható. Felépítése sajátos: mintha Bálám még túlságosan el volna foglalva magával. Bemutatkozik, az orákulum végén pedig önmagának kívánja azt a boldog halált, ami az izraelieknek jut. Közbeesik annak a belátása, hogy hiábavaló volna emberi szóval átkot mondani Istene ellenére, továbbá az, hogy Izrael különleges helyet foglal el a népek közt. Feltételezi ez a mondás a Sinai-hegynél kötött szövetségnek (Ex 19:5), továbbá az atyáknak adott ígéreteknek (Gen 13:6 stb.) az ismeretét. – Izrael népével együtt járhatott a híre, ami lélektanilag is megmagyarázza Bálám szózatának a kívánt átok helyett áldásra fordulását.
A dolog ilyen fordulata azonban Bálák királyt megrendítette. Az ő számára balul ütött ki az igéző kísérlet, ezért megpróbálja azt helyrehozni egy újabb próbálkozással. Egy másik hegyen hasonló áldozati előkészületek után, mint az első alkalommal, elmondja Bálám második kijelentését (18–24 v.). Tartalmilag ez még többetmondó mint az előző. Rövid invokáció után kijelenti, hogy Isten nem másítja meg szavát és akaratát ok nélkül egyik percről a másikra, áldását továbbra is kiterjeszti Izraelre (19–20 v.). A következő sorok rövid tőmondatokat tartalmaznak, amelyek jól illenek az elragadtatott ember szájába, amellett mégis logikus gondolatsorba rendeződnek. Izraelben nincs „hamisság, álnokság” (e szavak alapjelentésük szerint nemcsak erkölcsi értelműek, hanem – éppen Bálám szájában – a „megrontás” mágikus praktikáira is vonatkoznak). Ellenben az Úr, mint király uralkodik népe közt, amelyet Egyiptomból kiszabadított és nagy hatalommal védelmez (21–22 v.). Isten királyságának a gondolatát sokan anakronizmusnak tartják ezen a helyen, bár ez a kétségtelenül magasszintű theológiai gondolat nem áll feltétlen összefüggésben az akkori Izrael társadalmi szerkezetével, hiszen Egyiptomtól Moábig sokhelyütt láthatták a királyság intézményét, a Sinai-hegynél kötött kiválasztó szövetség pedig szinte magában foglalja a theokrácia gondolatát. – A 22 v.-ben emlegetett „vad bika” (amit a régi fordítások alapján a mesés „egyszarvú” állatnak szoktak mondani) és annak szarvai elég robosztus hasonlattal, de szemléletesen fejezik ki Izrael istenének az oltalmazó hatalmát. Ezért nem lehet igézéssel megkötözni Izrael erejét, amely egyenesen az oroszlán bátorságával és erejével győzi le ellenfeleit (23–24 v.).
Mindezt a moábi király kétségbeesve hallja, de még egy kísérletre szánja rá magát egy harmadik hegyen (25–30 v.).

4 Móz. XXIV. RÉSZ - 4 Móz. 24,1–25. Bálám újabb áldásmondásai.

A harmadik orákulumnak már a bevezetése is tartalmazza az Úr lelkének való teljes odaadást és az áldó szándék iránti engedelmességet. A szokásos introitusban Bálám úgy szól magáról, mint aki igazi látnok, akinek a Mindenható látni engedte titkait. „Példázatában” (3 v.) bőven öntözött gyönyörű kerthez, dúslombú fákhoz hasonlítja Izraelt. A 7 v.-ben újból előfordul a királyság témája, de eltérően a 23:21-től egy különös összehasonlításban: „Királya hatalmasabb, mint Agág.” Ezzel a névvel az 1Sám 15. r.-ben találkozunk, ott amálek királya, akit Saul legyőzött. Ha erre az eseményre vetítenénk a mondást, úgy csupán „vaticinia ex eventu”-ként volna Bálám szájába adva. Tekintve azonban, hogy a 23:21 kijelentése a theokrácia gondolatára mutat, itt is megmaradhatunk e gondolatnál, hiszen a vers folytatása azonos szavakkal szól Istennek a szabadító tettéről és nagy hatalmáról. A színtéren a moábiak mellett Amálek népe éppúgy jelen lehetett, mint a midiániak, lévén mind a kettő vándor rabló-nomád nép. Lehetséges tehát, hogy Bálám mondása valóban Amálekre van tekintettel és azt a minőségi különbséget akarja kifejezni, hogy az Úr összehasonlíthatatlanul hatalmasabb, mint az amáleki király – feltételezve itt akár azt, hogy e korban is volt egy Agág nevű uralkodójuk, akár azt, hogy ez a név csak amolyan „caesar”-féle cím volt.
A negyedik kijelentést már nem oltárépítés és áldozat előzi meg, hanem Bálák és Bálám hangos szóváltása, melynek során Bálám hivatkozva arra, amit előre megmondott, hogy ti. ő csak az isteni sugallatnak megfelelően fog szólni (12–13 v.), (vö. 22:18), a maga módján vallást tesz arról, hogy minden egyéb isteni vagy démoni szellemnél magasabb erő, az Úr lelke kerítette hatalmába. Ezután már kéretlenül is folytatja „példálózásait” és negyedik orákulumában a messze jövőbe nézve prófétaként mondja el leghíresebb kijelentését: „Csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izraelből…” – A csillag ismert jelkép az ókori Kelet szimbólumai közt, különösen a „szép tündöklő hajnalcsillag”. A királyi pálcával párhuzamban a csillag az uralkodás jelképe. A csillagok járását kutató okóri bölcsek egy-egy nevezetes konstelláció létrejöttéhez új korszak kezdetének a reménységét fűzték, egy nagy uralkodó várásával együtt. (Vö. Mt 2:2). Innen érthető meg az, hogy a Krisztus születése körüli századokban zsidók, majd keresztyének direkt messiási jövendölésnek fogták fel e kijelentést. (Vö. a Targum fordításával, vagy a Kr. u. 132-ben kitört zsidó felkelés vezére által felvett Bar-Kochba = „Csillag fia” névvel, illetve Jel 22:16 és az egyházatyák egyértelmű magyarázatával. A középkori zsidóság korlátozta e csillag-jelképet Dávid személyére, illetve uralkodására, azóta lett ilyen értelmű szimbólummá a „Dávid csillaga”.) – Bálám jövendölése elsősorban Izrael jövendő uralkodó helyzetére utal, s azon belül speciálisan a messiási korra nézve, éppen a Dávid királyságán keresztül van meg messiási jelentősége. (Éppúgy, mint pl. a Júdára vonatkozó orákulumnak, Gen 49:10-ben.) Izrael uralkodó helyzetét színezi a 17 v. folytatása, majd a hozzákapcsolódó újabb jövendölések Móáb, Edóm, Amálek és a kéniták leigázásáról (17b–22 v.), majd egy további kiegészítés Asszíria pusztulásáról (23–24 v.). Ezek a kijelentések már az ún. idegen népek elleni próféciák műfajához tartoznak, s egy Bálám-típusú „próféta” szájába jól illenek, de különösen az utolsó versek, amelyek Asszíriáról és a kitteusok (talán görögök) hajóiról szólnak, már később kerültek erre a helyre. (Megjegyzendő még, hogy a 17 v.-ben levő „Sét fiai” is nehezen értelmezhető kifejezés. Többnyire szöveg-korrekcióval próbálkoznak a magyarázók, s a Jer 48:45 Móáb elleni próféciájából vett sá’ón = „harci zaj, lárma” szóra gondolnak.)

4 Móz. XXV. RÉSZ - 4 Móz. 25,1–19. A baal-peóri kicsapongás és büntetése.

Bálám „próféta” egyrészt nagyra értékelt, pozitív jelleműnek tartott bibliai személy, aki pogány létére komolyan vette hivatását és engedett az Úr lelkének, áldást, sőt messiási jövendölést mondva a pénzen megvásárolni akart átok helyett. – Alakja ugyanakkor a legszélsőségesebb megítélés alá is kerül pl. a kései zsidó magyarázatban, amely szerint ama négy ember közé tartozik (Dóég, Ahitófel és Géházi mellett), akik könyörtelenül ki vannak rekesztve az eljövendő üdv-birodalomból. Az ÚSz. szintén nem egy helyen súlyosan elítéli, Kainnal helyezi egy szintre (Júd 11 v.; Jel 2:14). Ez utóbbi elítélő vélemény magyarázatát a 25. r. történeti magva adja meg, s ámbár ebben a részben Bálám nincs néven nevezve, mégis a 31:16-ban megőrzött hagyomány szerint Bálám volt az itt történt végzetes dolgok értelmi szerzője és előkészítője. Úgy látszik, hogy ez az ember, aki elragadtatásában alá tudta rendelni magát Isten lelkének, „józan” állapotban tudott olyan tanácsot adni, a moábi népnek és a vele együtt táborozó midianitáknak, hogy annak a révén sikerült, megrontani Izraelnek legalábbis egy részét.

Izrael népe a Sittim nevű oázis mellett táborozva és pihenve találkozott először a kánaáni népek kultuszával. Megtetszett neki az ünnepek könnyelmű vidámsága, sőt ledér kicsapongása – a később dionysosi jellegűnek nevezett mulatozás és „szent” paráznaság hozzátartozott a kánaáni népek kultuszához – és a testi kívánság és öröm, a moábi és midianita nők csábítása nyomán egészen a bálványtiszteletig vitte őket: a Baal-Peór nevű kánaáni isten előtt hódoltak (1–3 v.). A fejezetnek ez a része könnyen megérthető és elfogadható régi hagyomány. Még az utána következő isteni haragos kitörés is illik az alaphelyzethez, bár az ítélettartás leírása némileg töredékes és nem egészen következetes. A 6 v.-től kezdve azonban ismét a papi író színezi a történetet. Kiemeli Áron unokájának, Fineásnak a tettét, aki leszúrt egy izraelita férfit, amikor frivol gátlástalansággal vitt sátrába mindenki szeme láttára egy midianita nőt. Ezzel állította meg az előzőkben nem említett nagy csapást, amelynek sokan estek áldozatul. (Idézi a kirívó esetet Zsolt 106:28–30 és 1Kor 10:8). A részletezés Fineás jelentőségét hangsúlyozza, akin keresztül öröklődött aztán a főpapi tiszt (1Krón 5:30 skv.). Mindenesetre már ez a történet felmutatja azt a veszedelmet, amely a letelepülő Izraelre várt a közöttük lakó Baal-hívő kánaániták mellett. Az elbeszélés vége pedig teljes haraggal hangsúlyozza azt a midianita-ellenes hangulatot, sőt gyűlöletet, amellyel Izrael később e nép iránt viseltetett (vö. Num 31. r.; Bír 6–8. r.). Végül levonhatjuk azt az egyszerű tanulságot, amit Salamon király példája is mutatott, (1Kir 11:4 skv.), hogy az idegen asszonyok pogányságra is csábíthatják a gyenge embert.

4 Móz. XXVI. RÉSZ - 4 Móz. 26,1–65. A második népszámlálás.

A Numeri, mint a számadatok könyve, kétízben is számbaveszi Izrael törzseit: az 1–3. r.-ben és a jelen fejezetben. A két népszámlálás közt – könyvünk tartalmát nyomon követve – eltelt a pusztai tartózkodás 38 éve és megtörtént az a nemzedékváltás, amely büntetésként érte a Kánaán meghódításának feladatától visszariadt Izraelt (14:28–33). A második népszámlálást tehát az teszi indokolttá, hogy a honfoglaló harcok megkezdésekor lássák, milyen erőt képviselnek lélekszám szerint Izrael törzsei. – Mindamellett e második népszámlálás kb. ugyanarra az alaphagyományra vezethető vissza, mint az első, legfeljebb más a feldolgozás és leírás módja.

A népszámlálás általános jellemzését, problematikáját lásd az 1. r. magyarázatánál. Az ún. nagy számok magyarázatára sem lehet jobb megoldást találni ehelyütt sem, mint az 1. r.-ben. – A kétféle népszámlálási leírás közt egyébként a következő eltérések találhatók:
A nép élén Mózes mellett most Eleázár áll, ők ketten irányítják a számbavételt. Nincsenek viszont megemlítve a számlálást végző törzsi főemberek, mint voltak az 1:5–15-ben, holott az eljárás módja mindkét esetnél bizonyára ugyanaz. Lényeges különbség, hogy míg az 1. r. csak a tizenkét törzs nevét említette, s azon belül csak általánosságban beszélt nemzetségekről és családokról, addig ehelyütt a törzseken belül a nemzetségek is név szerint vannak említve, mégpedig túlnyomó részben a Gen 46:8–24 családi tagozódásának megfelelően. Kiegészítik a névsort egyes közbetoldott megjegyzések az egyes családokat ért nevezetesebb eseményekről (pl. 9–11.19.33 v.). – Ami a számadatokat illeti, az egyes törzsek létszáma kisebb-nagyobb eltérést mutat az 1. r.-ben foglaltakhoz képest. Feltűnő többletet mutat Manassé, sőt Benjámin és Áser törzse is. Más oldalról feltűnő a csökkenés Simeon törzsénél, amely itt – és ettől fogva – a legkisebb törzs, pedig az 1. r.-ben a harmadik helyen állt. E számadatok változásának az értékelésére, sajnos, semmilyen támpontot nem találunk. Az 52–56 v. is csak annyit mond, hogy Kánaán országának az elfoglalása után, a terület felosztásakor majd figyelemmel kell lenni a törzsek népességének az arányszámára.
A befejező versek a léviták számbavételéről szólnak, a 3. r. párhuzamként; az ő számuk kereken ezerrel több, mint a 3:39-ben volt. Itt is olvasható egy rövid betét Mózes és Áron származását, valamint Áron két fiának a halálát illetően (59–61 v., olv. Ex 6:20 és Lev 10:1–2 magyarázatát).

4 Móz. XXVII. RÉSZ - 4 Móz. 27,1–11. Örökösödés leányágon.

Izraelben, mint patriarchális társadalomban az örökség férfiágon szállt tovább, ennek felel meg az is, hogy a nemzetségtáblázatok a férfi utódokat sorolják fel, rajtuk keresztül marad fenn a családnak a neve és birtoka. A keleti emberek népes családjai közt ritkán ugyan, de előfordult, hogy csak leánygyermekek voltak, fiúk nem, s felvetődött a kérdés: mi történjék az apai, tulajdonképpen családi birtokkal? Ilyen esetben kerestek megoldást az ún. levirátusházasság útján (olv. Gen 38. r. magyarázatát), vagy ha ez nem volt lehetséges, akkor lépett életbe a leányágon való örökösödés joga. Ez a vagyonjogi kérdés persze letelepedett életviszonyok közt, hitbizományszerűen kezelendő családi birtokrendszer mellett aktuális. Fejezetünk tehát előretekint a majdan felosztandó Kánaán földjére, kapcsolódva 26:55-höz. Itt egy bizonyos Manassé törzsbeli Celofhád nevű ember leányai álltak elő azzal az igénnyel, hogy miután nekik fiútestvérük nincs, az elhalt apjuk után járandó családi birtokot ők kaphassák meg a letelepedéskor (a 3 v. hangsúlyozza, hogy apjuk nem tartozott a pártütők közé, amiért őt és utódait jogfosztottnak kellene tekinteni; apjuk meghalt ugyanúgy, mint nemzedékének bármelyik tagja, akiknek a nevét és jogigényét azonban fiú utódaik fenntarthatják.) – Mivel a kérés méltányos volt, megállapítást nyert a családi birtok öröklésének az a módja, hogy fiúutód híjján leányágon, sőt kazuisztikus körülírással még tovább kiterjesztve, ha leányutódok sem lennének, a nemzetségen belül öröklődjék tovább a birtok. (Erre a témára még visszatér a 36. r.).

4 Móz. 27,12–23. Józsué kijelölése Mózes utódjául.

Ennek a szakasznak két tartalmi mozzanata van. Az egyik a 12–14 v.-ben olvasható, s arról szól, hogy Áron után lassanként Mózesre is rákerül a sor: neki is meg kell halnia, mielőtt átkelnének a Jordánon az izraeliták a tulajdonképpeni Kánaán meghódítására. Mózesnek annyival több kiváltság adatott, hogy ő közvetlen közelről, egy hegycsúcsról bepillanthatott az ígéret földjére. Mózes hamarosan bekövetkező halálának ez az előrejelzése majdnem azonos szavakkal olvasható Deut 32:48–52-ben is, ahol az Abárim hegységen belül a Nebó hegycsúcs is meg van nevezve: innen panorámaszerűen végig lehetett tekintetni Hebróntól Galileáig Kánaán tájain. Mindkét helyen megvan a maga irodalmi helye e részletnek: a Deuteronomiumban az egész Pentateuchos vége felé indokolt, itt pedig a pusztai vándorlásnak a papi szerkesztésben lezáródó történetében helyénvaló.
Mózest annak a tudomásulvétele, hogy nemsokára távoznia kell az élők sorából, nem töltötte el félelemmel vagy keserűséggel. Lelki nagyságát a bibliai leírás azzal domborítja ki, hogy nemcsak megnyugodott Isten végzésében, hanem haláláig megőrzött aktivitásban gondol a jövőre, arra, hogy Izráelnek ő utána is szüksége lesz vezetőre, hogy ne jussanak a pásztor nélkül való nyáj sorsára (a Bibliának a pásztoréletből vett és gyakran alkalmazott megkapó hasonlata szerint). Mintegy párbeszédben kéri ki Isten tanácsát arra nézve, hogy ki legyen az utódja. A választás Józsuéra esik, aki régtől fogva bizalmas és megbízható segítőtársa volt Mózesnek (Ex 17:9 skv.; 24:13; 33:11; Num 14:6 skv.). A 18. v. úgy jellemzi őt, mint olyan embert, akiben lélek van, azaz megvan benne a szükséges életerő, vezetőkészség és a harcban tanusítandó bátorság.
Józsuénak Mózes utódjául történő kijelölése ünnepélyes külsőségek között történt a nép képviselői előtt. Mózes kézrátétellel fogadta el utódjának, s e mozdulattal előlegezve át is ruházta rá az őt megillető méltóságot (olv. 18–20 v.). A főpap a szent sorskocka által adott neki Istentől jövő útbaigazítást, (vö. Ex 28:30 magy.), s ezzel egyszersmind megjelölte azt a módot is, hogy döntő helyzetekben hogyan szabja magát az Úr akaratához Józsué (21 v.), aki már nem áll a lélek olyan közvetlen összeköttetésében Istennel, mint Mózes. – Ezzel a vezetés öröklésének nem közömbös kérdése rendeződött Isten akarata szerint, Mózesnek pedig mintegy végrendelkezésével.

4 Móz. XXVIII. RÉSZ - 4 Móz. 28,1–31. Áldozati törvények.

A 28–29. r. összefüggő áldozati rendtartást közöl a mindennapi és ünnepi alkalmakra nézve. A rendtartás egyúttal ünnepi kalendárium is, a legteljesebb a Pentateuchosban, a főhangsúly azonban az áldozati fajtáknak az egyes ünnepekhez illő pontos megválasztásán, illetve előírásán van (2 v.). E vonatkozásban legközelebb áll törvényünk a Lev 23. r. ünnepi kalendáriumához.
A 3–8 v. a naponként bemutatandó, ún. állandó áldozatra vonatkozik. Az előírás majdnem szó szerint megegyezik az Ex 29:38–41-ben foglaltakkal, az utóbb említett bibliai hely azonban a maga öszefüggésében egyúttal a papszentelés egyhetes szertartásai közé is tartozott, erre utal a 6 v. – Az állatáldozattal együtt megfelelő mennyiségű étel- és italáldozatot is kellett bemutatni, a 15:1–12-ben leírtak szerint. – Érdemes megjegyezni, hogy a róm. kath. egyház többek között ehhez az előíráshoz kapcsolja a naponkénti miseáldozatot, Zsid 10:11–18 világos beszéde ellenére.
A napok sorából kiemelkedik a szombat, melynek a jelentőségét a törvény számtalan helyen említi. Különleges voltát itt az az előírás szemlélteti, hogy a naponkénti állandó áldozaton kívül kellett még további áldozatot is bemutatni (9–10 v.).
Az Ósz. népénél nagyobb időszámítási egység volt a holdhónap, a hónap kezdetét attól az esetétől számították, amikor az újhold vékony sarlója először feltűnt az égen. Az újholdkor bemutatandó áldozat mennyiségben és értékben, sőt áldozati fajtákban is jóval túlhaladja az eddigieket (11–15 v., vö. még 10:10).
A páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe egy közös történeti emlékre rávetítve összekapcsolódott Izrael vallási életében (ld. a Régiségtani és néprajzi adalékok c. bevezető cikk V. 4. pontját). A naptári meghatározás (16–29,25 v.) szinte szó szerint azonos a Lev 23:5–8 szövegével, kiegészítésül azonban itt ismét az áldozati előírások szerepelnek (19–24 v.). Feltűnő, hogy a páskával nem foglalkozik a rendtartás, lévén a páska elsősorban családi ünnep (a reá vonatkozó előírásokat viszont megtaláljuk egyebütt, Ex 12:1–11.43–49; Num 9:1–14).
A pünkösd, másnéven a hetek ünnepe az aratási záróünnep volt. (Ex 23:16; 34:22). Csak ezen a helyen van az első termés (biqqúrím) ünnepének nevezve, nem is jogtalanul, gondolva a Lev 23:17-e, csak az „első termés” itt nem gabonát jelent, hanem az új kenyeret. Egyébként a 26–31 v. áldozati rendtartása más előadásban, de lényegileg azonos a Lev 23:17–19-ben adott előírásokkal.

4 Móz. XXIX. RÉSZ - 4 Móz. 29,1–39. Az áldozati törvények folytatása.

Naptár szerint haladva az ünnepi alkalmak sorában a hetedik hónap újhold estéje következik. Az 1 v. naptári meghatározása azonos Lev 23:24–25-tel, csatlakozik hozzá az eddigi séma szerint az áldozati rendtartás, ami nem más, mint az újholdkor szokásos áldozatbemutatás hatványozása (2–6 v.). A viszony a havonkénti újholdünnep áldozatai és e hetedik hónapéi között ugyanaz, mint a mindennapi és a szombati áldozatok között. A hetes szám azonos jelentősége a kétféle idői viszonylatban szemmel látható, bár hozzá kell tennünk, hogy Izraelben a babilóni fogság előtt a hetedik hónap az év kezdetének számított, később is ettől számították a „gazdasági évet”. A hónap elseje tehát egyúttal az újév első napja is volt; a bibliai leírások azonban nem szólnak olyasfajta nagyszabású újévünneplésről, amilyenek pl. Babilonban szokásban voltak.
A hetedik hónapban volt még két nevezetes ünnep. Egyik volt a nagy engesztelési nap, amelynek részletes leírását Lev 16. r. adja, de belefoglalja az ünnepi kalendáriumba Lev 23:26–32 is. Az itt olvasható áldozati előírásban gépiesen ismétlődnek a már eddig is látott áldozati fajták, az egész voltaképpen azonos az újévi áldozati rendtartással. A Lev 16 r. sokszínű és theologiailag is gazdag jelentőségű ünneprendjéről itt nem esik szó.
Az ószöv.-i kor legnagyobb ünnepe volt a hét napig tartó lombsátor-ünnep, melynek – különösen a kései századokban – gazdag ünnepi programja lett (vö. Lev 23:33–44). Ehelyütt ismét csak az oltárra koncentrálja a figyelmet a szentíró és a naponként bemutatandó ünnepi áldozatokra vonatkozó előírást adja. A legszembetűnőbb az egyébként sematikus leírásban a feláldozandó állatok nagy száma, s ezen belül az, hogy mindennap eggyel kevesebb bikát kellett feláldozni, így kerül a hetedik napra hét bika, a többi feláldozandó állatok száma marad azonos. A hetes számok ilyen összetalálkozása bizonyára tudatos kombináció eredménye, a késői számszimbolikai magyarázatok azonban inkább csak érdekesek, mint valószínűek. A hétnapos ünnepnek van még egy „nyolcadik napja” is, mint bezáró ünnepi alkalom, külön áldozati előírással (35–38 v.). Ez az ünnepnek a Jn 7:37-ben említett „utolsó nagy napja”.
Ez az áldozati rendtartás tehát kétségtelenül a Lev 23. r. kiegészítése, és mint ilyen a papi írói kör szerkesztői tevékenységének egy külön anyaggyűjtő és rendező munkája révén került a Numeri könyvébe, Mózesnek mintegy utolsó rendelkezései során, a kultusz jó rendjének a precízirozására.

4 Móz. XXX. RÉSZ - 4 Móz. 30,1–16. Nők fogadalmának az érvényessége.

A fogadalom önkéntes elkötelezés vagy valamilyen adományra, áldozathozatalra, vagy önmegtartóztatásra, böjtre (ilyenekkel járt együtt pl. a názir-fogadalom, vö. 6. r.). Alapvető kötelesség volt az, hogy a hallható szóval kimondott, vagy éppen esküvel is megerősített fogadalmat halogatás nélkül teljesíteni kellett (3 v.). A Lev 27. r. azonban azt mutatja, hogy volt arra is lehetőség, hogy a természetben vállalt felajánlás helyett pénzbeli váltságot fizessen valaki, azért állapítja meg a törvény olyan aprólékosan a váltságpénz összegét. – A jelen fejezetbe egy másfajta rendhagyó esetről van szó, amely a nők által tett fogadalmak egy részére vonatkozik.
Az ószöv.-i kor társadalmában a nőnek függő helyzete volt. A leány alá volt rendelve apja akaratának, az asszony pedig a férjének, aki neki ura volt. Ez a tény befolyásolta a nők fogadalmának az érvényességét, amelyhez szükség volt az apa (4–6 v.), illetve a férj jóváhagyására (7–9 és 11–14 v.). Az utóbbi versekben két különböző esetről van szó. Azon a magától értetődő eseten kívül, amikor a férjes asszony fogadalmát erősíti meg vagy semmisíti meg a férj, előfordulhat az is, hogy leánykorában tett valaki apja által jóváhagyott fogadalmat, de ennek időtartama alatt férjhez megy; ilyenkor a leendő férj vétót emelhetett, s a házasságkötés idejétől fogva érvénytelenné tehette a fogadalmat. Erre vonatkozik a 7–9 v. – Nem tartozott jóváhagyás alá az özvegy és elvált asszonyoknak a fogadalma (10 v.).
Az itt körülírt eljárásnál lényeges volt az, hogy a nők hallható szóval mondják el fogadalmukat apjuk, vagy férjük előtt. A továbbiakban irányadó volt ez az egyszerű szólásmondás, hogy „hallgatás beleegyezés”. Ha ti. az apa, vagy a férj egy napig nem tett kifogást, akkor a fogadalom érvényes és teljesítendő volt. Ha viszont vétót emeltek ellene, akkor érvénytelen lett. Csupán az az önkényesség van a törvényben megtilta, hogy hosszabb idő eltelte után akarja a férj megtiltani felesége fogadalmának a beváltását. Az elmulasztott fogadalom-beváltás bűnnek számított, s ilyen esetben a bűn az önkényesen eljáró férjet terhelte (16 v.).

4 Móz. XXXI. RÉSZ - 4 Móz. 31,1–54. Háború a midianiták ellen.

A 25. r.-ben volt szó arról, hogy a midianita nők testi-lelki kísértésbe vitték Izraelt, amit az Úr megbüntetett az izraelitákon, de nem hagyott megtorlás nélkül a midianitákon sem. A 31. r. azzal kezdődik, hogy maga az Úr adott parancsot a midianitákon való bosszúállásra (vö. 25:16–18), amit Mózes szó szerint vett, szinte a teljes kiírtás értelmében (15–17 v.). A midianiták vándorló nomád népe különböző csoportokban sátorozott a Sinai-félsziget partja mentén, vagy a Palesztina körüli sztyepp-vidéken, a psuzta és a kultúrföld határán. E csoportok egyikéről lehet itt szó, hiszen a „kiirtás” után még jó néhányszor vannak említve midianiták az Ósz.-ben. A bosszúálló, sőt bosszúra ingerlő Isten képe még ebben az egyszerűsítésben is az Ósz. botránykövei közé tartozik, jóllehet bosszuállása más szóval annyit jelent, hogy nem hagy büntetlenül. Hosszútűrő, megbocsátó, de csak addig, amíg ezzel vissza nem él valaki, saját népe, egyháza, vagy más népek. Isten igazságához hozzátartozik nemcsak megigazító kegyelme, hanem ítélete is, amelynek gyakorlása során igénybe veszi a népeket, a világtörténeti tényezőket is.
Történetünket más szituációban ugyan, de egy-két konkrét ponton párhuzamba lehet állítani az Ex 17:8–16-ban leírt amálekita háborúval (különösen Ex 17:9 és 16-ra tekintettel). Itt az elbeszélés megint a papi író jellegzetes modorában van előadva, több ponton érvényesül a papi érdeklődés: a 7 v. szerint papi vezetés, illetve kíséret mellett indulnak harcba az Izrael „ezreiből kiválogatott ezerek” (lásd az ’äläf szóhoz fűzött meggondolásokat az 1. r.-ben), a 21–24 v. szerint Eleázár főpap tórát, útbaigazítást ad a harcosoknak, a 29 skv. v. szerint pedig a zsákmány meghatározott hányadát a főpapnak, illetve a szentélynek kellett adnia.
Az ütközet leírása egészen rövid. Csak a puszta tényeket rögzíti, az izraeliták győzelmét, zsákmányszerzését, a midianita „királyoknak” (vagy törzsfőknek, vö. Józs 13:21), sőt Bálámnak a megölését, akit a 25. r.-ben foglalt végzetes dolgok felidézőjének tart a 16 v. – A zsákmány bemutatásakor Mózes a hadiátok alkalmazását követeli: a férfiaknak, még a fiúgyermekeknek a kiírtását is, haragja különösen az asszonyok ellen irányul, akik a 25. r. leírása szerint vallási és erkölcsi bűnbe züllesztették Izrael egy részét. A hadiátok mégsem totális jellegű, mert zsákmányként meg lehetett tartani a szűz leányokat és az értéktárgyakat, az utóbbiakat azonban meg kellett tisztítani (fertőtleníteni): a fémholmikat tűzben, a ruhaféléket az ún. tisztító-vízben (vö. 19. r.).

A zsákmány elosztása hosszadalmasan van leírva (25–54 v.), példaadó jellegű ez hasonló esetekre nézve. Először is a zsákmányul ejtett embereket (itt leányokat) és állatokat két egyenlő részre osztották: egyik fele jutott a harcosoknak, másik az otthon maradottaknak. Amint az 1Sám 30:24–25-ből látszik, ez valóban régi szokás volt. A zsákmányból azután külön megkapta a részét a papság: a harcosokra jutó résznek két ezrelékét az áldozópapok, a népnek jutó rész két százalékát pedig a léviták. Külön tételt képezett a zsákmányolt aranyékszerek tömege, amelyeket a közkatonák megtartottak maguknak, vezető tisztjeik azonban abból is juttattak adományt a szentély javára „engesztelésül” (50 v.). Az utóbbi kifejezést a 49 v.-ben közölt számbavételi kapcsolatban kultuszilag szokták értelmezni, úgy ahogyan az az Ex 30:15–16 magy.-nál olvasható.
Az egész csata-leírás a maga nagy számaival, papi érdeklődésével, annak a közlésével, hogy nem esett el az izraeliták közül senki (49 v.), egyáltalán azzal az aránytalansággal, ami a kidolgozásban az ütközetnek, illetve a zsákmány elosztásának a leírásánál szembetűnő, azt mutatja, hogy az egykori esemény és annak jelen feldolgozása között elég nagy idői távolság van. A feldolgozó célja nemcsak az alaphagyománynak, a midianitákkal való ellenségeskedésnek a rögzítése volt, hanem az is, hogy követendő példát állítson, különösen a gazdagabb vezetőemberek elé a szentély javára történő áldozathozatalban.

4 Móz. XXXII. RÉSZ - 4 Móz. 32,1–42. A Jordántól keletre eső terület felosztása.

Fegyveres harc és letelepedés a honfoglalásnak két összetartozó része, amelynél mind a kettőt meghatározza az, hogy a honfoglalásban résztvevő törzsek mennyire szolidárisak egymással és hogy milyen igényt támasztanak leendő lakóterületükre nézve. Az izraelita honfoglalásnál van olyan helyzetrajz, amely szerint egyes törzseknek bizonyos részben önálló akciókat kellett folytatniuk lakóterületükért (pl. Bír 1. r.), az amfiktionikus törzsi szervezetet szem előtt tartó gondolatnak megfelelően mégis közös kötelesség volt az együttes küzdelem az őslakókkal szemben és az, hogy ne tetszés szerint válogassanak, hanem sorsvetés által állapodjanak meg abban, hogy melyik törzs hol telepedjen le. Ezzel a szép alapgondolattal szemben bizonyára nyilvánultak meg ellenkező emberi indulatok is, amelyeket Mózesnek, majd Józsuénak le kellett küzdenie. Ilyen esetről szól a 32. r., amely elsősorban két törzsnek, Rubennek és Gádnak a magatartását írja le. E törzsek máris meg voltak elégedve az elért harci sikerekkel és mert tetszett nekik az Óg és Szihón királyoktól elfoglalt terület, ott mindjárt meg is akartak állapodni, hagyván, hogy a többi törzsek menjenek tovább hadakozni (1–5 v.). Mózes azonban keserűen kifakadt e kényelmes és önző magatartás ellen. A testvér-törzsek cserbenhagyásának minősítette azt, aminek majd az lesz a következménye, hogy a többiek majd íly módon lecsökkentett haderejükkel nem mernek átkelni Kánaánba. Ruben és Gád törzsének a magatartását Mózes egyenesen az egykor Kánaánba küldött kémekéhez hasonlítja, akik destruktív szavaikkal elvették népüknek a bátorságát (6–15 v.). – Szavainak a leírás szerint meg is lett a hatása. A két törzs csak azt kérte, hogy e területnek a birtokába léphessen, az embereknek lakóhelyet az állatoknak aklokat építhessen, aztán ígérték, hogy a fegyverfogható férfiak teljes szolidaritásban együtt mennek majd a többi törzsekkel, hogy közösen harcoljanak az egész Kánaán elfoglalásáért (16–32 v.). A feszült helyzetnek ez lett a megoldása, ami egyúttal az egész történetnek is a tanulsága, hogy ti. egy közösségi vállalkozást csak végig kitartó együttműködéssel lehet eredményesen véghezvinni; önző egyéni akciók, félreállások az egész közösséget megbéníthatják. Ha viszont mindenki hűségesen kiveszi részét a munkából, vagy a küzdelemből, azért meg is kapja mindenki a jutalmát, ami méltányosan megilleti.
A fejezet azzal végződik, hogy miután Mózes feltételesen megadta a két törzs letelepedéséhez az engedélyt, Gád és Ruben népe birtokba vette a meghódított terület városait és falvait (33–38 v.). A felsorolt városok a térképen az Arnón és Jabbók folyók között találhatók, itt leírt törzsi hovatartozásuk azonban nem egészen egyezik a Józs 13:15–28 kataszterével, amely világosan elhatárolja egymástól a két törzs területét. E helyütt Gád törzséhez egészen déli (Dibón, Aróér) és egészen északi (Jogbehá) fekvésű városok egyaránt vannak sorolva, ami talán annak az emlékét őrzi, hogy Ruben törzse kevésbé volt önálló, s területileg nem határolódott el olyan élesen Gád törzsétől. – Egészen különálló, a teljesség kedvéért ide iktatott részlet a 39–42 v., amely Manassé törzse keleti ágának a városairól szól, s amelyek szemmel láthatóan a honfoglalási harcok további eredményeként kerültek izraeli kézre.

4 Móz. XXXIII. RÉSZ - 4 Móz. 33,1–56. A pusztai vándorlás állomásainak felsorolása.

A Numeri könyvének a végén összegező fejezetek vannak, melyekkel a papi írói kör szerkesztő munkája teljessé akarta tenni az időnek a történeti képét, amely alatt Izrael Egyiptomból kijőve Kánaán határáig elérkezett. Summázó fejezet a 33. r. is, melynek 1–49 v.-ében a pusztai vándorlás egyes pihenőhelyei vannak felsorolva. A 2 v. azzal hitelesíti ezt a listát, hogy maga Mózes jegyezte fel azoknak a helyeknek a nevét, ahol táborozásuk során az izraeliták megfordultak. Magában véve nem elképzelhetetlen, hogy Mózes készített ilyen feljegyzést (vö. az Ex 17:14-hez fűzött magyarázó megjegyzéssel), legfeljebb az a kérdés, hogy a most előttünk levő lista mennyiben azonos az egykorival, amelyen változtatások bizonyosan történtek. Mesterkéltnek látszik mindjárt az, hogy kereken negyven helynév szerepel az itinerariumban. Azután a sok ismeretlen név miatt nem állapítható meg, hogy a Sinai hegytől milyen útvonalon haladtak továb az izraeliták, mert pl. a Sinaitól Ecjón-Gerebig, az élati-öböl híres kikötőjéig éppen húsz állomás nevét sorolja fel a leírás (16–35 v.), innen viszont egy ugrásnak veszi a tengertől a Cin-pusztáig, azaz Kádésig vezető utat (36 v.). Kádéstől megint egyenesen vezeti az útvonalat a 21. r.-ben olvasható történetnek megfelelően a Móáb mezejére. Fel kell tennünk, hogy a felsorolásban történhetett sorrendcsere, így a hosszabb idieg tartó kádési tartózkodás megelőzhetett az Ecjón-Geberbe vonulást, amikor Izrael kénytelen volt megkerülni a Széir hegyvidékét (vö. 21:4), majd nem térhetvén rá a királyok országútjára, kénytelen volt a Holt-tengertől délre eső sivatagos mélyföldön, az ún. Arábán áthaladni észak felé. Ekkor ejtették útba Punónt, az edómi rézbányák egyik legnevezetesebbikét (43 v.), s aztán a 21:12-ben is említett Zered patak mentén menve kerülték meg a moábiták országát.
A pusztai vándorlás felsorolt állomásai közül egyebütt is olvashatunk, a vándorlás történetébe betagoltan, az 5–17 v.-ben és a 41–49 v.-ben említett helyekről (vö. Ex 12:37; 13:20; 14:2; 15:23.27; 16:1; 17:1; 19:1; Num 11:34–35; továbbá Num 20:1; 21:4.10 skv.). Ezekhez az ismert helyekhez még néhány szóból álló történeti utalást is fűz az író. A közbeeső táborhelyek neve ismeretlen és egyelőre azonosíthatatlan, jobbára a Kádes-Barnea környékén levő oázisok lehettek, amelyeknek még a neve is feledésbe merült, ez azonban nem zárja ki egykori létezésüket. (Ezen a környéken, főként az ún. Negeb területén az utóbbi időben jelentős archeológiai kutatásokat végeztek, s több száz, egykor lakott kisebb település romjait tárták fel, köztük olyanokat is, amely helyeknek ma külön földrajzi, vagy a nép közt használt elnevezése sincsen, a kutatók egyszerűen számokkal jelölték meg őket). Mindenesetre ilyen sok helynév nem lehet merő kitalálás, hanem egy igen régi jegyzékben megőrzött adat. A fejezet végén álló 50–56 v. deuteronomista stílusban írt intelem arra nézve, hogy Kánaán lakóit a honfoglaló izraeliták űzzék el, írtsák ki, különösen is pusztítsák el kultuszhelyeiket, bálványszobraikat, különben éppen a pogány kultusz révén vesztét fogják okozni Izraelnek. (Vö. Deut 7:1–6; 20:16–18 stb.). Kiegészíti ezt az intést az a már korábban adott rendelkezés, hogy az ország területét sorsvetéssel osszák el az egyes törzsek között (54 v., vö. 26:54–56). E néhány vers szerepe az, hogy átvezessen a 34. r. mondanivalójához.

4 Móz. XXXIV. RÉSZ - 4 Móz. 34,1–29. Előzetes rendelkezések Kánaán felosztásáról.

Amikor Izrael országa határairól beszélünk, azt mindig csak korszakokhoz viszonyítva tehetjük. Volt idő, amikor Dávid és Salamon birodalma északon elérte az Eufrátest és bekebelezte a Jordánon túli kisebb államokat. Az ország kettészakadása után viszont Izrael és Júda felségterülete jelentősen lecsökkent. Legállandóbb volt a déli határvonal, legváltozóbb az északi – nem beszélve a Jordánon-túlról, ahol állandóan és kölcsönösen folytak a területnyerésért vívott harcok Izrael és szomszédai között. A most tárgyalandó fejezet 1–12 verse a tulajdonképpeni Kánaánnak, azaz a Jordántól nyugatra eső országrésznek a határait írja körül. A déli határ a Holt-tenger délkeleti sarkától kiindulva ívben húzódik a mai Vádi-el-Áris néven ismert „Egyiptom patakjáig” és a Földközi-tengerig. Ez a meghatározás majdnem szó szerint azonos a Józs 15:1–4-ben leírtakkal. A nyugati határvonalat természetesen adja a Földközi-tenger (bár a valóságban a tengerparti sáv a kikötőkkel együtt a filiszteusok és a főníciaiak birtokában volt). Keleten szintén természetes határvonal a Jordán és a Holt-tenger. Nehezen határozható meg azonban a 7–10 v.-ben megadott északi határ, ahol a „hamáti út”, mint földrajzi adat a Litáni folyó, illetve Dán város magasságában szokta jelenteni Izrael északi határát, a többi helynevek azonban nem azonosíthatók ezen a vonalon. Ugyanakkor az itt felsorolt nevek egy része megtalálható az Ez 47:15–17-ben, ahol a boldog jövő felé tekintő próféta a salamoni birodalom egykori északi határát jelöli meg a fogság után újból birtokba veendő ország ideális határvonalának. Mivel pedig a „hamáti út” megnevezés tulajdonképpen egy hosszú, észak felé vezető utat jelöl, amelynek a kiinduló pontjától szokták ugyan Izrael északi határát számítani, de amelynek egy távolabbi pontját is lehet érteni a lebó’ hamát elnevezésen, így nincs kizárva, hogy az ezékieli leírás hatással volt a papi szerkesztőre, aki ehelyütt talán egy régebbi eredeti határmegjelölés helyébe írta ezeket az adatokat. – A bibliai kontextusban az egész határleírás annak a boldog reménységnek a jegyében áll, amely már tervezgeti a nemsokára hazául szolgáló ország határait. (A 14–15 v. rövid utalás 32:33 skv.-ra.).
Ugyanez a tervezgetés jellemzi a 16–29 v.-ben foglalt névlistát. Előírás szerint sorsvetéssel kell kijelölni nemcsak az egyes törzsek területét, hanem azon belül a nemzetségekre, illetve családokra eső parcellákat is. Ezzel a felelősségteljes, olykor esetleg igazságosztó feladattal törzsenként egy-egy vezetőembert bízott meg Mózes, akiknek a maguk munkakörében ugyanolyan tekintéllyel bíró, a nemzetségi és családi viszonyokat ismerő embereknek kell lenniök, mint a népszámlálásra kijelölt embereknek (1:5–15). Az ország ilyetén módon való felosztását egészen részletesen a Józs 13–19. r. írja le.

4 Móz. XXXV. RÉSZ - 4 Móz. 35,1–34. A lévita-városok és menedékvárosok kijelölése.

Ismét csak „jövőbe tekintő” intézkedés a lévita-városok és menedékvárosok előre megtörténő kijelölése. A lévitákkal kapcsolatban sokszor elhangzik, hogy ők törzsi területet nem kaptak Izraelben. Megélhetésüket a szent szolgálatért kapott járandóság, a tizedek és adományok biztosították (vö. 18:20 skv.). Ennek ellenére egy (viszonylag kései) hagyomány arról tud, hogy a léviták részére külön városokat jelöltek ki, hogy ne legyenek egészen otthontalanok, sőt e városok határában legelőket is jelöltek ki jószágaik számára. Ez azonban nem jelenti azt, mintha a lévita-városok ki lettek volna véve az illető törzsek területi és birtokjogi integritásából. A lévitáknak csak otthont és megélhetetést nyújtottak a nem mindig biztos egzisztenciát jelentő „egyházi javadalom” mellé. A lévita-városokról egyébként még többször van szó az Ósz.-ben, a legteljesebb leírást nyújtja róluk Józs 21. r.-e. A 9–15. v. azokról a menedék-városokról szól, amelyeket már a Szövetség Könyve régi törvényei is említettek (olv. Ex 21:13 magyarázatát). Hat ilyen azilum-joggal bíró várost jelöltek ki az egész Izrael országa területén, ezekbe menekülhetett az olyan ember, aki nem szándékosan, hanem vigyázatlanságból, talán egy elhibázott mozdulattal ölt meg valakit. Az azilum-jog szent volt, a menedékvárosokban nem volt szabad a vérbosszú durva, de ősi jogszokása alapján megölni senkit. A menedékvárosokat szintén a Józsué könyve sorolja fel a 20. r.-ben. – Az azilum-jog azonban nem nyújtott védelmet a szándékos gyilkosság esetén, (vö. Ex 21:14). A menedéket kereső gyilkos ügyét kivizsgálták és a közösség döntötte el, hogy halálra méltó-e az illető, vagy oltalmat lelhet a menedékvárosban (16–34 v.). – A vérbosszú jogának a feltételezése igen régi alaphagyományra mutat, amelyet azonban itt a papi író átdolgozása összekapcsol a menedékvárosokról szóló törvénnyel. A kései áldolgozás látszik abból is, hogy az ítélkező testület a „gyülekezet” (24 v.), a vérbosszú joga és lehetősége pedig csak a főpapnak (a fogság utáni gyülekezetállam vezetőjének) az élete idejére terjedhetett ki (25–28 v.).

A menedékvárosok kijelölése és az azilum-jog – egyébként meglehetősen kazuisztikus – részletezése a múltból a jövő felé haladó népnek és gyülekezetnek a szimpatikus képét mutatja, amely az igazán ó törvénytől, a vérbosszú ősrégi „természetjogától” az emberiesség felé halad, oltalmat nyújtva azoknak, akik nem haraggal öltek embert, s ezért nem méltók a halálra. A törvény szigorú része viszont változatlanul meg akarja torolni a gonosz indulatból fakadó gyilkosságot, s ezzel végeredményben arra akar nevelni, hogy maga az ember győzze le önmagában a szándékos gyilkosság érzelmi alapját, a gyűlöletet és haragot.

4 Móz. XXXVI. RÉSZ - 4 Móz. 36,1–13. A leányágon való örökösödés kiegészítő rendelkezései.

Könyvünk utolsó fejezete visszatér a 27:1–11 örökösödési jogi kérdéséhez. Ugyanannak a – láthatóan tekintélyes – nemzetségfőnek, Celofhadnak a leányairól van itt is szó, akiknek Mózes rendelkezése már megadta azt a jogot, hogy fiútestvérek híjján ők örököljék az apjukra váró nemzetségi birtokot Kánaánban. Most azonban törzsüknek a főemberei vetnek fel egy aggályos kérdést. Mózes ugyan rendezte az örökösödést leányágon, ennek a célja azonban az volt, hogy a törzsi-nemzetségi birtok idegenekre át ne szálljon. Amikor azonban a törvény egyfelől kedvez az örökséget elnyerő leányoknak, másfelől elveszhet épp a főcél akkor, ha ezek a leányok más törzshöz tartozó férfihoz mennek férjhez, mert birtokuk a férj, tehát egy másik törzs tulajdonába megy át (1–4 v.). A kiegészítő rendelkezés ezért megszabta azt, hogy a leányágon örökölt birtok tulajdonosa csak saját törzsbeli férfihez mehetett nőül (5–13 v.). – Az egész túlzott aprólékoskodásnak látszik, de kitűnik belőle, hogy egy-egy törvény paragrafusokba öntése úgyszólván sohasem lehet tökéletes kidolgozású, minden eshetőségre kiterjedő. Azért itt is megszívlelendő tanulság az, ami egyébként az egész Ósz. törvény-labirintusában a legfőbb útbaigazító elv: a törvénynek nem a betűjét, hanem a szellemét, pontosan mondva, az alapvető szándékát kell tiszteletben tartani, hogy az emberi együttélésben minden jó renddel és békességben történjék.
A Numeri utolsó fejezetei (különösen 27:13 után) Mózesnek azt a szándékát tükrözik, amely szerint ő élete végén lehetőleg minden tennivalóját el akarta rendezni, hogy e részben is nyugodt lélekkel válhasson el a tovább élőktől. Egy mindig tevékeny, élete utolsó pillanatáig felelősségteljesen cselekvő ember példáját tárja elénk, aki tudja, hogy számadással tartozik a rábízottakért, s nyugodtan mondhatja majd el, hogy „ama nemes harcot megharcoltam…”

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

"Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!