//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- PENTATEUCHOS Mózes öt könyve magyarázat
- PENTATEUCHOS Mózes öt könyve magyarázat : GENEZIS 1 MÓZES 15 - 23 rész magyarázata

GENEZIS 1 MÓZES 15 - 23 rész magyarázata


1 Móz. XV. RÉSZ 1 Móz. 15,1–6. Isten ismételt ígéretei.

A Pentateuchos forráselemzése szerint a 15. részben mutathatók ki elõször az Elóhista (E) átdolgozás nyomai. A bevezetõ formula (lett az Úr beszéde Ábrahámhoz) a próféciák élén szokott állani, a látomás is elsõrenden a prófétai kijelentésnyerés módja; ezek arra a jellegzetes E felfogásra utalnak, amely Ábrahámban prófétát lát (20:7). Az E kiegészítõ munkájára vallanak egyes párhuzamok, vagy a 13–16. versek közbevetése. Mindezek azonban csak formai jelentõségûek.
Isten ígéretes kijelentése egyrészt azzal biztat, hogy õ Ábrahám védõpajzsa, azután pedig azzal, hogy hívõ engedelmességének a jutalma bõséges lesz. Ábrahám válaszából azonban elõször az tûnik ki, hogy õ már megelégelte – nem az ígéreteket, hanem az áldásoknak eddig kapott fajtáját: meggazdagodott, de mit ér az, ha nincs kire hagynia javait? (A Préd 4:8 igazsága). Elsõ válasza fáradt kérdés: Mit adhatna még neki értéket az Isten, ha szolgái fogják örökölni a vagyonát? (A 2. versben a bän-mäsäq kifejezés nyilván szójáték a dammäszäq = Damaszkusz szóhoz. Jelentését némi hangzóváltozással a másak = „húzni” igébõl vezetik le, ti. hasznot, örökséget húzni, örökölni, így a bän-mäsäq = örökös).
Isten azonban látja Ábrahám boldogtalanságának okát és ismételten biztatja, hogy lesz vérszerinti utódja és örököse. A csillagos égre mutatva ígéri, hogy mennyire elszaporodnak majd Ábrahám utódai. Erre következik a 6. v., amelynek néhány szava olyan klasszikusan jellemzi nemcsak a hívõ Ábrahámot, hanem a hit alapján történõ megigazulás eseményét is, amelyre többször hivatkozik az Újszövetség is (Róm 4:3; Gal 3:6), a reformációnak pedig egy újra fölfedezett nagy alapigazsága lett.
A „hitt” szó héber megfelelõje annyit jelent, mint valamit bizonyos igazságként elfogadni (= elhinni) és erre, mint szilárd alapra építeni. Benne van a döntés, amellyel az ember engedelmeskedik Isten elhívásának, a bizalom, amellyel fogadja az ígéreteket és ráhagyja magát Isten vezetésére. A hit tehát nem puszta érzelmi mozzanat, hanem az akaratnak és a cselekvésnek is a rugója. – Az itt említett „igazság” nem a bûn nélküli ártatlanság értelmében veendõ. Igaz az ember – az Ószövetség szerint – akkor és annyiban, amennyiben hûséges marad az õt elfogadó Isten szövetségéhez, igaznak pedig a lélekbe látó Isten nyilvánítja az embert. Ez látszik a „tulajdonít” szóból is, amely a kultusz nyelvén azt jelenti, hogy egy áldozatot hibátlannak ítélni és így elfogadni, vagy az embert kultuszilag tisztának minõsíteni (vö. Lev 7:18; 13:17; Num 18:27). A régi magyar theologiai kifejezés megigazítást mondott a semleges megigazulás helyett, amivel kifejezte azt, hogy Isten elfogadó kegyelmébõl van megigazulásunk, aki eltekint volt és leendõ botlásainktól, a hit meglétét értékeli döntõ módon. Mindebbõl azonban következik, hogy nemcsak érdemszerzõ cselekedeteink nincsenek; a hit sem érdem és nem olyan eszköz, amellyel az ember megszerzi a megigazulást, hanem alap, amelyre nézve Isten megadhatja az igaznak nyilvánító ítéletet. (Mindezt Krisztus közbevetett szerepének a bekapcsolásával az Újszövetség elemzi ki részletesen, vö. Róm 3:21–28; Gal 2:16–20 stb).
1 Móz. 15,7–21. Szövetségkötés Ábrahámmal.
Mindazt, ami eddig Ábrahám életében elhívást, áldást, ígéretet jelentett, Isten végül szövetségkötésben foglalja össze és erõsíti meg. A szövetség az ókori népeknél súlyos elkötelezés volt, amelyben a szövetséges felek esküvel kötelezték magukat egymás segítésére, támogatására. Gyakori volt az a forma, amikor nagyobb birodalmak uralkodói ajánlották fel a szövetséget kisebb országok királyainak. Ennek az analógiája szerint ábrázolja az Ószövetség Istennek a szövetségét emberekkel, a pátriarchákkal, majd Izráel népével. E szövetség írásba foglalásának is megvolt a szokott formája (fõként a hettita szövetségszövegekbõl ismerjük) s ennek nagyjából megfelel az itt található leírás. Kezdõdik a szövetségre lépõ(k) bemutatkozásával, majd egy történeti visszapillantás következik, amely a múlt nevezetesebb eseményeit sorolja fel, mintegy a szövetség dokumentációs alapjául. Ez olvasható a 7. versben.
A szerzõdés szövegét, mint Isten kijelentését félbeszakítja egy áldozati cselekmény. Ábrahámnak különbözõ állatokat kellett kétfelé vágnia s azok darabjait egymással szemben, mint egy út két szélére kellett leraknia. (Közben a ragadozó madarak megjelenése jelképes, ominózus jelentõségû, talán a 13. vers elõkészítõje). Ezek az elõkészületek a szerzõdéskötés egyik formai vonatkozásához tartoznak hozzá és Jer 34:18–19-bõl értjük meg a jelentõségét. A szerzõdõ felek ugyanis az így kettévágott állati tetemek közt ünnepélyesen átmentek, azt juttatván kifejezésre, hogy aki nem teljesíti a szövetség feltételeit, az jusson ugyanarra a sorsra, mint a levágott állatok.
E szertartást azonban ismét félbeszakítja Isten kijelentése, amelyet Ábrahám révült mély álomban él át (ugyanaz a szó, amely Gen 2:21-ben fordul elõ). Eléje vetítette Isten magának és utódainak a jövendõjét. Utódaira nézve az egyiptomi szolgaságot, majd az abból való szabadulást, magára Ábrahámra nézve pedig azt, hogy békés öregkorban fog meghalni. (Az „atyáihoz tér” kifejezés szemlélteti azt, hogy a régiek is éreztek valamit abból, hogy a halál után is következik még valami s lesz találkozásuk azoknak, akik a földön egymáshoz tartoznak. A kifejezés egy másik vetületét ld. a 23 r.-nél).
Az egyiptomi tartózkodás idejét kerek számmal 400 évnek mondja a kijelentés, és azt négy generációra vetíti. Miután az Ószövetség egy generációt 40 évnek számít, a számok jelképes értéke nyilvánvaló. Jellemzõ a 16. vers második fele, amely azt mutatja, hogy Isten történelemformáló munkája során midennek eljön a rendelt ideje. Kánaán õslakóit Lev 18:24.28 stb. szerint azért irtotta ki Izráel elõl Isten, mert bûneikkel arra rászolgáltak, az addig terjedõ idõ azonban még Isten hosszútûrésének az ideje s csak amikor a mérték betelik, akkor kerül sor a történeti ítéletre, amely itt az emóriaknak pusztulást, Izráelnek hazát és szabad életet jelentett.
17. v. tér vissza a szövetségkötés formai leírásához. Az említett szertartásak megfelelõen, az Isten jelenlétét jelképezõ füstölve lángoló kemencéhez vagy égõ fáklyához hasonló fényjelenség haladt át a húsdarabok között. Abból, hogy a jelen esetben csak Isten volt a jelképes cselekedet végrehajtója (Ábrahám révült látomásban éli át mindezeket) nem szabad arra következtetnünk, mintha a szövetség nem kétoldalú, Ábrahámra is kötelezõ érvényû kapcsolat lett volna, viszont engedi sejttetni azt, hogy az elõre látott emberi szövetségszegések ellenére Isten visszavonhatatlanul, „megbánhatatlanul” elkötelezte magát Ábrahámnak és utódainak a kiválasztó kegyelemben való hordozására. A szövetséges ígéret még egyszer tartalmazza az ígéret földjére vonatkozó kijelentést, annak határait is megnevezve. „Egyiptom patakjától az Eufrátesz folyamig” – ez a déli és északi határpont; tudjuk, hogy az egységes Izráel legnagyobb kiterjedése idején, Salamon korában terjedtek idáig a határok. Ez a két határpont szolgált késõbb is a messiási birodalom földi vonatkozásban való megjelölésére (Ézs 27:12).
Ettõl a szertartástól és kijelentéstõl fogva Ábrahám úgy tekinthette magát, mint az Úrnak a szövetséges társa. Ennek egy szinonim szóval való kifejezése az a szép jellemzés, hogy Ábrahám az „Isten barátja” (Ézs 41:8; Jak 2:23). Az üdvtörténet Isten szövetségszerzõ, vagy megújító tetteinek a sorozata s ennek egy igen jelentékeny – a speciális üdvszerzés, a megváltás irányába mutató – állomása volt az atyákkal, elsõsorban Ábrahámmal kötött szövetség.
1 Móz. XVI. RÉSZ
1 Móz. 16,1–6. Sára Ábrahámhoz adja szolgálóját.
Ábrahám és Sára számára, minden biztatás ellenére, a gyermekáldás hiánya végül annyira elviselhetetlenné vált, hogy a maguk emberi gondolkozásmódján akarták megoldani a válságos helyzetet. Ókeleti szokás szerint, ha egy asszony magtalan volt, megtehette, hogy valamelyik kedvenc szolgálóját a férjének adta ágyasul, és ha annak fia született, akkor azt adoptálás útján úgy tekintették, mintha úrnõjének valóságos gyermeke lett volna. Történetünkben az Egyiptomban szerzett Hágárt választotta e célra Sára, ezzel a jellegzetes kifejezéssel: „talán megépülök általa”. A szóhasználat összefügghet azzal a képpel, hogy egy család egy háznépet, röviden házat képez, amelynek tovább „épülése” egy-egy gyermek születése. Elfogadható az a szómagyarázat is, hogy az ’ibbánäh = „megépülök” szó a bén = „fiú” alapszó származéka, ez esetben a fordítás így módosul: „megépülök” helyett „fiam lesz”.
Monogám erkölcsi felfogásunk számára idegen, ha az Ószövetségben a többnejûség eseteivel találkozunk. Az ókori keleten viszont megszokott, sõt törvényekkel szabályozott életrend volt ez, amelyben benne éltek a pátriarchák is. De hogy a többnejûség, bármelyik példáját nézzük is, nem volt problémátlan, ellenkezõleg sok békétlenség, néha családi tragédia forrása is volt, azt a Hágár története is szemlélteti.
Van a történetnek még egy kérdõjellel ellátható vonatkozása is: Amikor az emberi türelmetlenség elébe akar vágni Isten cselekvésének, abból születik ugyan valami, de nem biztos, hogy közelebb viszi az embert a kívánt célhoz. Ábrahám ugyan „hallgatott” (a sám’a ige motívumszó az Ismáel-történetekben, vö. 11. vers) a felesége szavára, de az emberi próbálkozásokból egyelõre újabb nehézségek támadtak.
A konfliktus abban jelentkezett, hogy miután Hágár teherbe esett és tudta, hogy gyermeke lesz, különbnek tartotta magát úrnõjénél, ami Sárában a tehetetlen haragot a végsõkig felfokozta. Amikor arra a kifakadásra ragadtatta magát, hogy „tegyen igazságot az Úr!” – ezzel azt kívánta, hogy az isteni hitelûnek elismert törvényes jogi vagy erkölcsi szokás alkalmaztassék. Abban a társadalmi környezetben, amelyben Ábrahám élt, bizonyára érvényes jogszokás volt a Hammurabi-féle törvények 146. pontja, amely így szól: „Ha a feleség férjének egy szolgálót ad és az gyermeket szülvén úrnõjével egyenrangúnak tartja magát, az ura ezt a szolgálót vesse (örökös) rabszolgaságba”. Ilyen lefokozást jelent Ábrahám mondata: „Kezedben (= hatalmadban) van a szolgálód, tégy vele, ami neked tetszik!” Így szökött meg végülis Hágár a sértett úrnõ kibírhatatlan bánásmódja miatt. (A Hágár név egyébként összefügg a Mohammed történetébõl ismert arab hidsra szóval s a Hágár-történetekben kétszer is leírt kitaszítottságot motiválja).
1 Móz. 16,7–16. Hágár találkozása az Úr angyalával.
Az egyiptomi Hágár természetesen Egyiptomba próbált menekülni a Súr felé vivõ úton. (A Súr név jelentése „fal”, így nevezték az egyiptomiak által országuk keleti határán kiépített erõdrendszert). Puszta vidékeken haladva át, egy forrás mellett megpihenve találkozott Hágár az Úr angyalával.
„Az Úr angyala” a bibliai történeteknek egyik gyakran szereplõ alakja. Neve, mal’ak, szószerint azt jelenti, hogy „küldött, követ”, ez az értelme a görög fordításban is a megfelelõ angelos szónak, amelybõl alakult a modern nyelvek „angyal” szava. Bár az Ószövetség olykor felváltva használja egymás mellett a mal’ak és az ’ís (= férfi) szavakat, az isteni küldött magasabbrendûsége mindenütt kitûnik. Ahogyan pedig minden követ a küldõje üzenetét közvetíti, úgy az angyal is Isten teljhatalmú megbizottjaként beszél, Isten nevében, olykor egyenesen elsõ személyben. Ez utóbbi azonban csak formális jelenség, amelynek az alapján nem szabad a mal’ak Jahväh alakját Isten valamilyen inkarnációjának, testben való megjelenésének tartani. (Még olyan helyen sem, mint Gen 18:22 skv!).
Valahányszor az Ószövetségben – mint itt is – isteni „kikérdezésrõl” vagy „helyszíni szemlérõl” van szó (vö. Gen 3:9 skv.; 11:5), az sohasem azzal a gondolattal történik, mintha a mindentudó Istennek közelebbi tájékozódást kellene szereznie valamirõl, hanem az a helyzetnek a tisztázását, az emberek öneszmélését célozza. Hágár is így nézett szembe az angyal kérdése után helyzetével: gazdáját ugyan otthagyta, de mi lesz a sorsa ezután, számíthat-e valami jobbra bárhol is, mint támasz nélkül maradt asszony, szökött rabnõ? A megoldást az Úr követének a tanácsa adja azzal, hogy térjen vissza, viselje sorsát béketûréssel, bízva abban, hogy Istennek lesz gondja rá és születendõ gyermekére. Feltûnõ, hogy itt (10. v.) Hágár szinte ugyanazt az ígéretet kapja, amelyet az Úr Ábrahám elõtt ismételgetett: fia születik, utódai nagy néppé szaporodnak. Az egész jelenet, az Úr anyalának a jövetele, tanácsa és ígérete arról tesz bizonyságot, hogy Istennek nemcsak speciálisan kiválasztottaira van gondja az üdvtörténet menetén belül, hanem az Õ egyetemes szeretet gondot visel az ún. pogányokra is.
Az ígéreteket befejezõ két ritmikus formában fogalmazott vers (11–12.) Hágárnak a születendõ gyermekére vonatkozik. Elõször a gyermek nevét és annak etimológiáját halljuk. A héber jismá’él név szó szerint azt jelenti, hogy „Isten meghallgat”, ami a jelen helyzettel összekapcsolva Isten gondviselõ szeretetére utal, amellyel észrevette Hágár nyomorúságát. (Vö. a 21:17 pontosabban alkalmazkodó magyarázatát.) A 12. vers jellemzi Ismáel természetét, a törzsatya egyúttal törzsének a megszemélyesítõje is. A vadszamártermészet elsõsorban a kóbor nomád hajlamot szemlélteti, a további képes kifejezések pedig az összeférhetetlen, rablókalandokra, hadakozásra kész lelkületet jellemzik.
Említettük 14:18-nál, hogy a pátriarchatörténetekre jellemzõ az Él istennév, valamilyen jelzõvel összekapcsolva. Itt az ’él ró’í elnevezés szerepel, aminek a jelentése: „az engem látó Isten”. A jelzõben levõ látás a szemmel tartás, gondviselés kifejezõje. Az pedig, hogy Hágár az Urat említi, mint akivel beszélt, ismét azt mutatja, hogy a követ, az angyal, beszédében egészen Isten képviselõje. A 13. v. második fele alig lefordítható, a magyar nyelv kifejezésmódjához alkalmazott fordítás ez, hogy „én is láthattam itt, aki engem látott!” A hangsúly a rá’áh igének, mint motívum-szónak a variálásán van. Egyik oldalról hangsúlyos az, hogy Isten meglátta a nyomorult Hágárt, ez ugyanúgy a gondviselõ észrevétel kifejezése, mint az elõzõkben a „meghallotta” szó. Másik oldalról pedig megdöbbentõen nagyszerû élmény az, hogy egyszerû ember látta az Isten követét, az égi lényt, akinek a látását – általános meggyõzõdés szerint – élõ ember nem viselhette el. (Olv. a hasonló Bír 13:21–22-t). – A névadások sorába aztán még beletartozik a forrásnak az elnevezése is, ahol Hágárnak ez a nagy lelki élménye volt. A név: be’ér lahaj ró’í = „az engem meglátó élõnek a forrása”. – Kánaánban sokfelé õrizték fák, források, emlékkövek egy-egy vallásos élménynek az emlékét s az ilyenek késõbb kegyhelyekké váltak, az élmények története pedig, amelyet a hagyomány gondosan õrzött, magyarázatul szolgált a kegyhely, esetleg a hozzá fûzõdõ ünnepi szokások, szertartások eredetéhez. Ilyen magyarázó „szent történet” – görög mûszóval hieros logos – a jelen elbeszélés is, a 7–12. versekre terjedõen. Megjegyezhetjük még, hogy az arabok körében, akik sok vallásos hagyományt õriznek a maguk módján, ismeretes ma is egy Kádes környékén levõ hellyel kapcsolatban a „Hágár forrásai” elnevezés.
1 Móz. XVII. RÉSZ
1 Móz. 17,1–6. Ábrahám nevének megváltoztatása.
Bevezetõül említsük meg azt a formai jellegzetességet, hogy az Ábrahám-történetekben a 17. rész képezi az egyetlen nagy papi írói fejezetet, amely summázza az Ábrahámmal kapcsolatos ígéretek egy részét, de azonkívül jelentõs új mozzanatokkal is gazdagítja a pátriarcha történetét. Egyedülálló jelentõsége van végül a rituális jellegû szövetségnek, a körülmetélkedésnek.
Ex 6:3 (szintén P szövegû) tudósítása azt mondja, hogy az Úr Jahväh néven csak Mózesnek jelentette ki magát, a pátriarchák elõtt csak „Mindenható Isten”, héberül ’él saddaj néven volt ismeretes. Ez a név fordul elõ a mostani történet elején, amely a 15:7-hez hasonlóan a szövetségkötést bevezetõ bemutatkozási formula. Az ’él saddaj név etimológiája egészen bizonytalan. Abból, hogy a Septuaginta az Ószövetség különbözõ helyein más-más fordítását adja, látszik, hogy a saddaj jelzõ eredeti jelentése régen feledésbe ment s a „Mindenható” fordítás hozzávetõleges, de nagy általánosságban elfogadott.
A jelen történetben kettõs irányú szövetségkötés történik: Istennek megvannak a kívánságai, de el is kötelezi magát ígéreteinek a teljesítésére. Amit Ábrahámtól kíván, az kettõs dolog. Az egyik ez: Járj elõttem és légy tökéletes! A másik a késõbb soron következõ körülmetélkedés. – Az Úr elõtt járni azt jelenti, hogy életünket, cselekvéseinket Isten szeme elõtt tudni. (Vö. Énók vagy Nóé példáját, akik „Istennel” jártak, Gen 5:24; 6:9. Az utóbbinál, lásd a „tökéletesség” értelmezését). – Amit pedig Isten magáról ígér, az a szövetségbe vonás kegyelmi tette és a már többször hangoztatott kijelentés Ábrahám utódainak az elszaporodásáról. Ezt a kijelentést most Isten kapcsolatba hozza Ábrahám nevének megváltoztatásával. Az Abrám név kb. azt jelenti, hogy „dicsõséges atya”. Viszont az Ábrahám névnek (bár sokan csak az Abrám egy teljesebb alakjának tartják, ugyanazzal a jelentéssel) itt olyan magyarázatát találjuk, amelynél a név második tagja, a raham szó sokaságot, tömeget jelent. A két név jelentéstartalma közt a különbség szembeötlõ: Míg Abrám egy önmagában dicsõséges, kiváló személy, addig Ábrahám az utódok nagy sokaságát képviseli. A kiválasztás értelmére, céljára terelõdik a hangsúly, a nagy népre esik tekintetünk, amelyen át egyszer megáldatnak a föld összes nemzetségei.
A névváltoztatás különben az ókorban gyakori, olykor szertartásos dolog volt, pl. királyok trónralépésénél. Az is megesett, hogy egy nagy uralkodó a neki alárendelt fejedelemnek adott új nevet (vö. 2Kir 23:34; 24:17). Ábrahám nevének a megváltoztatása ilyen példa szerint történt. Miután pedig a név mindig valami ígéretet vagy reménységet fejezett ki, az új név különösképpen fontos jelentõségû volt (vö. a Jel 2:17 jelképével). 1 Móz. 17,7–14. A körülmetélkedés szövetsége.
Istennek az Ábrahámmal kötött szövetsége, az új név értelmének megfelelõen, kollektív jelentõségû. Nemcsak Ábrahámra van tekintettel, hanem Ábrahám utódaira is. Az ígéretnek különösképpen lelki része az a mondat, hogy „Istened leszek neked és utódaidnak”, mert benne van a soha meg nem szûnõ gondviselés (a Jahve név jelentése is ilyen tartalmú, vö. Ex 3:14) és a megváltó szeretet: két olyan dolog, ami végigkísérhetõ az egész Biblián, egészen Jel 21:7-ig.
A szövetséghez tartozó emberi kötelesség Ábrahámra és vér szerinti utódaira, a választott népre nézve, egy testi jegyhez, a körülmetélkedéshez való ragaszkodás volt. A körülmetélkedés szokása máig is ismert a világ különbözõ részein lakó, jobbára primitív népeknél. Az ókori keleten is gyakorolták, pl. az egyiptomiak, vagy a kánaáni népek egy része is. Izráel népe becsmérlõen emlegette a körülmetéletlen népeket, fõként a filiszteusokat (1Sám 17:26). Maga a körülmetélkedés általánosságban valószínûleg a serdülés, illetve férfivá érés felavató ceremóniái közé tartozott. Az Ószövetség népénél azonban az Isten népéhez tartozás testi ismertetõjele lett s mint ilyen, kötelezõvé lett a gyermekkortól fogva. Egy töredékes elbeszélés (Ex 2:24–26) a véráldozattal Istennek történõ „eljegyzés” szertartásának mondja. A hozzá való ragaszkodás a szövetség fenntartását jelképezte, mellõzése viszont szövetségszegésnek számított. (Sokan, többek közt Kálvin is, a körülmetélkedést a keresztség ószövetségi elõképének tartották, épp abban a vonatkozásban, hogy az Isten népéhez, az egyházhoz való tartozás jegyérõl van szó, ezért is tartották indokoltnak a sokak által vitatott gyermekkeresztséget). De már itt megjegyezhetjük, hogy mivel testi jegyrõl, külsõségrõl volt szó, korán figyelmeztetni kellett prófétai hasonlat szerint a „szív körülmetélésének” a szükségére (Jer 4:4), azaz a szövetség lelki tartalmának a megértésére, a lélek szerint Istenhez tartozásra is.
Nevezetes dolog, hogy e szövetségi jel a családhoz tartozó idegen fajú szolgákra is kiterjesztendõ volt, ami a kegyelem körének a tágulását jelenti. Izráel így nemcsak vérségi, hanem tágabb körû gyûlekezeti közösség is volt, ami különös melegséggel mutatkozott meg egyes családi jellegû ünnepeknek, a szombatnak, a páskának a kiterjesztésében a szolgákra és az ott tartózkodó jövevényekre. Ezért ha jelentkezett is olykor kisebb-nagyobb mértékben elkülönülési tendencia, mégis azt mondhatjuk, hogy az itt látható alapgondolat ellene mond egy ószövetségi „diszkriminációs szemléletnek”. A szövetséges Isten ilyen széleskörû kegyelmi készsége viszont megkövetelte, hogy a szövetségnek a jelét viselje minden férfi a választott nép körében, és az egyén, mint a közösségnek egy tagja, ne erõtlenítse meg különcködésével a közösségnek adott kegyelmi szövetséget. Így értendõ a 14. vers szigorú szankciója. – Egészen más lett persze a helyzet az Újszövetség idejében, amikor Ábrahámnak a hitbõl való utódait már nem a testi jel avatta a gyülekezet tagjává. (Olv. ApCsel 15. rész, Gal 5. rész).
1 Móz. 17,15–22. A Sárának szóló ígéretek.
Istennek Ábrahám feleségével kapcsolatban is volt mondanivalója e kijelentés során, amely részben párhuzamos az Ábrahámnak adott ígéretekkel. Így az õ nevét is megváltoztatja, az eddigi Száraj helyett a Száráh = Sára névre. Hangtanilag nézve az egyetlen betû különbség úgyszólván semmit sem változtat a név jelentéstartalmán. Mégis a hozzá fûzõdõ áldás kb. ugyanolyan különbséget fejez ki, aminõt láttunk az Abrám – Ábrahám névcserében. A Száraj név jelentése: úrnõ, fejedelemnõ – az emberi múlt öröksége. A Sára névhez viszont az Istentõl készített új jövõ áldása kapcsolódik: Sára elõkelõ származásánál, rangjánál nagyobb dolog lesz az, hogy õ Ábrahámmal együtt nagy népnek, sõt királyoknak az õse lesz. – Szokták nevezni Sárát az Ószövetség Máriájának is, mint aki legáldottabb az Ószövetség népének asszonyai között. Ahogyan Ábrahám a hívõk õsatyja, úgy Sára a hívõk õsanyja. – A közvetlen közeli ígéretet a 19. és 21. vers mondja ki: az õ fia (és nem a szolgáló Hágáré) lesz az, a
kiben a szövetség áldásainak a vonala tovább fut a megígért nagy jövõ felé. Az ünnepélyes isteni rendelkezések és ígéretek leírását megszakítja, sõt zavarja Ábrahám kételkedõ „nevetése” (Izsák nevének motívumszava, vö. 21:3 skv.) és Ismáelra vonatkozó kérése. Annak a ténynek a gyakran visszatérõ jele az, hogy az ember gondolatai nehezen tudják követni Isten gondolatait. Az ember azt nézi, ami a szeme elõtt van (1Sám 16:7), és Ábrahám elõtt ott volt már Ismáel, õ beérte volna ennyivel is. Isten azonban továbbra is a nem látott dolgok valóságának az elfogadására akarta nevelni Ábrahámot, noha általános kegyelme kiterjedt Ismáelra is (vö. 16:11–12 és 25:12–18). Ábrahám viszont tudott annyira engedelmes lenni, hogy a körülmetélkedés végrehajtásában külsõleg is vállalta a felkínált szövetséget.
1 Móz. XVIII. RÉSZ 1 Móz. 18,1–15. Az Úr angyalai Ábrahámnál.
Az Úr angyalai a 18–19. rész együvé tartozó elbeszélésében kettõs céllal látogattak a földre. Egyrészt Ábrahám hitének az erõsítésére, Lótnak a megmentésére, másrészt Sodoma bûnének a leleplezésére, mintegy tettenérés formájában s azután a büntetõ ítélet végrehajtására.
Ha valahol, itt kell igazán megértenünk az Isten angyalainak = követeinek a funkcióját. Utalva a 16:7 skv. magyarázatára, itt is látnunk kell, hogy ezek a követek csak képviselik az Urat, az õ nevében beszélnek, de személy szerint nem azonosak vele, még a 18:22 skv. esetében sem. Legkevésbé szabad a Szentháromság személyeit rávetíteni az Ábrahámhoz érkezõ követek alakjára. – E mennyei lényeknek emberalakban való megjelenése kritikus szemmel nézve ugyan súrolja a mitológia határát, az ószövetségi kijelentésben azonban az angyalok léte, küldetése nem mitológikus. Amellett éppen követként való küldetésük szükségtelenné teszi azt a magyarázatot, hogy milyen testben jelentek meg, hogyan ettek-ittak stb. A követnek a feladata az, hogy küldetésében eljárjon, a rábízott üzenetet átadja, és a bibliai történetben ezen van a hangsúly. Akit pedig mégis érdekelnek az említett mellékes körülmények, az gondoljon arra, hogy a feltámadott Jézus is új testben járt-kelt és evett (Lk 24:41 skv.), e lelki testben való táplálkozás kérdésénél pedig érje be Augustinus hasonlatával: másképpen szívja fel a vizet a száraz föld és másként a napsugár; amaz szomjú szükségbõl, emez lehetõségként.
Ábrahám a Mamré tölgyesében lakott. E névvel találkoztunk már 14:13-ban; Ábrahám szövetségese volt a kánaáni Mamré, akinek a Hebrón mellett elterülõ birtokán tartózkodott a vendégbarátság révén hosszabb ideig a pátriarcha. Ábrahám itt a tipikus sátorlakó félnomád ember, aki állataiból él. A keleti emberek közmondásos vendégszeretetével veszi körül a hozzá érkezõ ismeretlen „embereket”. E vendégszeretethez hozzátartozik a bõbeszédû alázatos hívogatás, a lábmosás, az étellel való gazdag kínálkozás. – A küldöttek személyében Ábrahám közvetve mégiscsak Istennel találkozott és mint „Isten barátja”, vendégül látója volt. Érdemes Jézus szavaira gondolni: Jövevény voltam és befogadtatok… (Mt 25:35). Az Úr követeinek elsõ közlendõje (itt J fogalmazásban) ugyanaz, mint amit 17:21-ben olvashatunk: Sárának esztendõre gyermeke lesz. A közölt jó hír hatása is ugyanaz, csak itt Sára az, aki kételkedve nevet az ígéreten. Õ is csak magát látja, aki már túlesett a változás korán és nem gondol arra, hogy Istennél nincs lehetetlen. Mindezek az apró epizódok fokozottan akarják aláhúzni azt, hogy Izsák emberi reménység ellenére, Isten ajándékaként születik. Annál szembetûnõbb ebben Isten szövetséges hûsége, amelynek a tettekben való megnyilvánulásai olykor késni látszanak, de el nem maradnak.
1 Móz. 18,16–33. Ábrahám közbenjárása Sodomáért.
Az Úr követeinek a második közlendõje az volt, hogy Sodoma és Gomora vétke oly nagy, hogy Isten hosszútûrése elfogyott velük szemben. A 20–21. v.-ben kifejezett megbizonyosodni akarás a mindentudó Istennel kapcsolatban éppoly különösen hangzik, mint Isten „terepszemléje” az Éden kertjében, vagy a Bábel tornyánál. Kétségkívül a naiv elbeszélõ stílushoz tartozik, értelme pedig a tetten érés, a rábizonyítás: menthetetlen vagy, ó ember! – Az elbeszélésnek különös, de általunk bírálhatatlan továbbfolytatása szerint a három követ közül kettõ megy csak Sodomába (amely a továbbiakban Gomorának, illetve a szomszédos városoknak is a képviselõje), egy pedig Ábrahám mellett marad, õ jelenti ki a Sodomával történendõket. Ez utóbbi azonban éppen úgy az Úr képviselõje és szószólója, mint a másik kettõ, nem maga az Úr emberi alakban. (Isten csak egyszer jelent meg testben! 1Tim 3:16). Itt következik az a különös alkudozás Sodoma megmaradásáért, ami megint egyedülálló dolog Ábrahám életében.
Gen 20:7-ben mondja Isten Ábrahámról: Próféta õ és imádkozik érted! Az Ószövetségben nem különülnek el úgy a „hármas tiszt” funkciói, mint a keresztyén theologia rendszerezésében, és ahogyan pl. a papnak is feladata volt az isteni kijelentés közvetítése (Mal 2:7; vö. Jn 11:51!), úgy a prófétának meg feladata volt a közbenjáró könyörgés. Így áll itt elõttünk Ábrahám is.
Isten választottainak keserves kiváltsága az, hogy látják az események menetébõl azt, ha ítélet következik. (Erre céloz Ábrahám esetében a 17–19. v.). Ebbõl következik feladatuk, amit mindegyik prófétának, talán legszemléletesebben Jeremiásnak a példája mutat: az utolsó percig megjobbulásra hívni és ugyanakkor könyörögni az ítélet elfordításáért. Ábrahám az utóbbi feladatot vette magára. Ismerhette Sodoma közmondásos romlottságát, mégis megpróbált közbenjárni érdekében. Nem Lótért, a rokonáért, hanem az idegen városért, nem is csak a tíz-húsz „igaz” emberért, hanem ezekre való tekintettel az egész bûnös városért. Magatartása éppen ellenkezõje annak a cinikus mondásnak, hogy „ez a háború” (c’est la guerre): miért kellene lelkiismereti kérdést csinálni abból, hogy ahol háború pusztít, ott a hadi célpontok mellett mások is áldozatul esnek? Ellenkezõleg, Ábrahámnak lelkiismereti kérdése volt és el merte mondani, hogy hátha laknak Sodomában olyanok is, akik „igazak”, akiknek nincs közösségük Sodoma feslett életû lakóival s ezért nem való volna Istennek egy sorba venni õket a bûnös többséggel. Isten igazságára, mint Isten kegyelmére appellál Ábrahám, szinte a végsõkig feszítve a húrt, amikor alkudozása során száll le ötventõl tízig és kikényszeríti az ígéretet: ha akad tíz olyan ember, akit Isten a többiekkel szemben igaznak nyilváníthat, akkor elmarad az ítélettartás. – Ennek a közbenjáró alkudozásnak végeredményben az a nagy tanulsága, hogy Isten hagyja magát megkérlelni; az imádság merész dolog, de Isten nem zárkózik el elõle, kész a meghallgatásra és nem az õ irgalmán múlik, ha a kérés nem teljesíthetõ.
1 Móz. XIX. RÉSZ

1 Móz. 19,1–11. Sodoma romlottsága.
Sodoma egy éjszakája megmutatta, hogy Isten ítélete nem volt igazságtalan. A 4. v. szerint a sodomaiak „kivétel nélkül” részt vettek abban a bûnös akcióban, amely kihívta Isten végsõ ítéletét. Ha elemezzük, hogy mi volt ez a bûnös cselekedet, akkor bizonyos fokig párhuzamot találunk az özönvíz ítéletét közvetlenül megelõzõ történethez. Más vonatkozásban ugyan, de a szekszualitásnak egy abnormis fajtájával találkozunk, amelyet a semmi tekintetet nem ismerõ erõszak kísért. A sodomaiak szándéka tulajdonképpen a homoszekszualitás, amelyet éppen e történet kapcsán szoktak sodomitizmusnak is nevezni. Az ókori Görögország vagy Róma példája mutatja, hogy önmagát kiélt, élvsóvár társadalomban jelentkezik elsõsorban. (Horatius: Cselédlány vagy szolgafiú – mindegy. Sermonum I. 2, 116). Sodoma vétkét rútabbá teszi az, hogy olyan emberekre törtek rá erõszakkal, akik a keleti szokásjog íratlan, de szigorú törvénye szerint a vendégbarátság oltalma alatt kellett, hogy álljanak. Ezt a vendégbarátságot egyedül Lót tanúsította, akinek bõven lehettek tapasztalatai, azért unszolta a Sodomába érkezõ vándorokat, hogy ne maradjanak éjszakára a szabadban, hanem töltsék az õ házában az éjszakát. Az a szíves vendégfogadás, amelyben Lót részesítette a hozzá érkezõket, csaknem teljesen azonos szavakkal van leírva, mint a 18. rész elején Ábrahám vendégszeretete. De míg ott a Mamré tölgyesében, az egyszerû sátrak mellett valami nyílt derû kíséri a vendéglátást, addig itt, a védettnek látszó városi körülmények mellett jól be kellett zárkózni egy háznak a falai közé a durva nemtelenség elõl. Lótnak a vendégeit oltalmazó, minden áldozatra kész szeretetét külön kiemeli az a – számunkra szinte megdöbbentõen hangzó – tény, hogy még a saját leányait is hajlandó lett volna odavetni az erõszakoskodóknak, hogy vendégeit mentse. Szerencsére ezt az ajánlatot maguk a sodomaiak is elutasították. – Az egész kép, amit e „civilizált” város egyetemes durvaságáról, erõszakoskodásáról, fajtalanságáról fest a leírás, annyira visszataszító, hogy önkénytelenül visszagondolhatunk Ábrahám hiábavalóvá lett tusakodására: nem volt itt még tíz „igaz ember” sem.
A 10. v.-tõl kezdve aztán Lótnak és vendégeinek a szerepe megcserélõdik. Az eddig oltalmazottak ezután maguk lesznek Lótnak és családjának az oltalmazói, hiszen ebben a helyzetben már az emberi erõ és védekezés kevés volt. Az Isten követei zûrzavart támasztottak a sodomaiak közt: „vaksággal verték meg õket”. Az itt használt szanvérim kifejezés a 2Kir 6:18-ban fordul még elõ és onnan is láthatóan a tájékozódásra való képtelenséget jelenti. A veszélyt tehát végül is Isten hárította el, akinek a közbeavatkozása egyben az ítélet kezdetét is jelentette.
1 Móz. 19,12–29. Lót menekülése. Sodoma pusztulása.
E szakasznak az elsõ fele (12–22. vers) Lót családjának a menekülésérõl szól. Az Isten küldöttei most már teljesen kézbe veszik az események irányítását, elmondják, hogy Sodoma pusztulása a küszöbön áll és siettetik Lótot és hozzátartozóit a menekülésre. E hozzátartozók között vannak Lót „või” is, ami elsõ pillantásra meglepõ, hiszen a 8. vers szerint Lót leányai még szûzek voltak. A régi házassági jogra kell gondolnunk, amely szerint a leendõ võ az eljegyzéstõl kezdve már a családhoz tartozott, ha nem is a férj minden jogával. (Ilyen volt Mária és József kapcsolata Jézus születésekor, Mt 1:18). – Lót või azonban egészen sodomaiak voltak, nem volt meg bennük a hitnek semmi készsége; amit Lót halálosan komolyan vett, azt õk rossz tréfának tartották. Pedig az elhatározott ítélet már a küszöbön állt. Végül is kézenfogva ragadták magukkal az angyalok Lótot, feleségét és leányait. Ez a kézenfogó szeretet a bizonysága annak, hogy Isten el tudja határolni az övéit azoktól, akikre megsemmisítõ ítélete vár és olykor „erõszakos kegyelemmel” avatkozik bele tétovázó életünkbe, hogy megmentse azt. Lótnak a tétovázó kapkodására jellemzõ mozzanat, hogy nem érez elég erõt ahhoz, hogy a távolabb esõ hegyekre meneküljön, hanem a legközelebbi menedéket nyújtó városba, Cóárba tart. A város neve a 20. vers etimológiája szerint azt jelenti, hogy „kicsiny”. A görög fordítás Szégórnak írja át a nevét; ilyen nevû falu még a keresztes háborúk idején is volt a Holt-tenger mellett.
A perikopa második fele (23–29 v.) Sodomának és szomszédos városainak a pusztulását írja le. „Kénköves tüzes esõ” hullott az égbõl, aminek igen jól megérthetõ okait találhatjuk a környék természeti adottságaiban. A 14:10 is ír arról, hogy e vidéken természetes aszfalt volt található tõzeges állapotban, kén, klóros sók és egyéb különleges ásványi anyagok is fordulnak itt elõ. Amellett a Jordán-völgy és a Holt-tenger medencéje egy olyan törésvonalba esik bele, amelyet földrengések gyakran látogatnak mindmáig. Könnyen föltehetõ, hogy egy nagyobb földrengés kíséretében aszfalt, petróleum, kéngõz tört a magasba és lángra gyulladva zuhogott vissza a halálra ítélt városokra. Még az a föltevés is csatlakozik e magyarázathoz, hogy a földrengés következtében a talaj nagy területen behorpadt s a Holt-tengernek a víze bezúdult e horpadásba – a Holt-tenger mai, néhány méter mélységû déli medencéjébe. – Amikor Ábrahám másnap arrafelé tekintett, már csak a katasztrófa nyomát látta, a felszálló gõz- és füstfelhõt. – E városok, amelyknek a környéke hajdan olyan volt, „mint az Úr kertje” (13:10) nyomtalanul eltûntek a föld színérõl és csak emlékül maradt fenn intõ példa gyanánt (Deut 29:23; Ézs 1:9 stb.).
A történetnek van még egy szomorú mozzanata. Lót felesége a tiltás ellenére menekülés közben valami veszedelmes kíváncsiságtól hajtva visszanézett és a rémületes látványt megpillantva szörnyethalt, „sóbálvánnyá lett”. Ez a különös kifejezés a büntetésként is jött hirtelen halál tényének a hangsúlyozásán túl aitologikus, magyarázó jellegû. A Holt-tenger mellett húzódik egy ásványi sóból álló dombhát, amelybõl idõnként az erózió létrehoz szobor alakú formációkat. A mondai jellegû magyarázat Lót feleségének a halála és e természeti jelenségek közt hoz létre kapcsolatot, ami persze nem von le semmit annak a tanulságnak az értékébõl, hogy Isten tiltó parancsát nem lehet büntetlenül áthágni.
1 Móz. 19,30–38. Lót leányai.
Lót történetének a befejezése nem tartozik az épületesebb elbeszélések közé. Az egyszerû leírás szerint Lót mégsem mert a maga választotta városban, a szörnyû katasztrófa színhelyének a közelében maradni, hanem a távolabb esõ hegyek egyik barlangjában húzódott meg leányaival. Az ember nem lakta helyen ezek a lányok, akik özvegyek lettek, mielõtt asszonyok lehettek volna, úgy akartak gyermekhez jutni, hogy apjukat leitatták s öntudatlanságában háltak vele. Így született gyermekeik lettek az õsei két Izráellel szomszédos és rokon népnek, Móáb és Ammón népének. Az elbeszélés tehát magyarázó jellegû, amit mutat a nevek etimológiája is: Mó-áb = „az apától való”, Ben-ammi = „népemnek a fia”. (Az utóbbival kapcsolatban megjegyzendõ, hogy az ’ammi szó más sémi nyelvekben apát jelent). A magyarázat azonban tükrözi azt is, hogy Móáb és Ammón népét az izráeliek – alapos okokból – rossz szomszédoknak tekintették s az eredetükre vonatkozó hagyományban kifejezõdött a rokonság mellett a lebecsülés is: vérfertõzésbõl, részegségbõl származtak. „Dionizoszi motívumok” vannak ugyan itt jelen, de e motívumok Kánaán talaján nagyon is ismertek voltak.
Lót egyéni története ezzel átmegy két népnek a történetébe. A befejezésnél, visszatekintve az egész 19. részre, némi rezignációval állapíthatjuk meg, hogy mennyire indokolt volt Isten kegyelmének olyan jellemzése, hogy csak Ábrahámért vezette ki Lótot a megsemmisülésbõl (29. vers). Lótot Sodoma-beli või kinevették, a felesége tiltás ellenére kíváncsi volt és szörnyet halt, leányai vérfertõzõk lettek, és õ maga ha tudva nem is vétkezett, részegsége révén mégis részese volt a bûnnek. Ezzel Lót életének a vonala végleg elszakadt Ábrahámétól, teljesen csak egy „mellékág” lett a kiválasztott pátriarcha mellett, jelentõs is csak annyiban maradt, hogy õsatyja lett két népnek, amelyeknek Isten bizonyos ideig történeti szerepet juttatott a népek életében.
1 Móz. XX. RÉSZ - 1 Móz. 20,1–18. Gerár királya szemet vet Sárára.
Ez a fejezet tartalmilag nagyon hasonlít a 12:10–20 elbeszéléséhez, azzal a különbséggel, hogy ott a színtér Egyiptom, itt pedig Palesztina déli része. Ábrahám itt is a vándorló nomád ember képét mutatja, aki a lakott területek és a puszta határán sátoroz. (Kádes, Cúr – a pusztai vándorlás történetébõl ismert nevek, Ex 15:22; Num 13:26.) Eközben az egyes városkirályságok felségterületén, történetünkben Gerár városa környékén, mint jövevény tartózkodott. (A gér = „jövevény” szó és a Gerár név a helyzettel is összhangban álló szójáték.) Itt ismétlõdik a 12. részben már látott mozzanat: Ábrahám hazugságra vetemedik, féltve életét, Sárát kiszolgáltatja az idegen királynak, de ismétlõdik az is, hogy Isten közbelépése megoldja a Sárára nézve veszedelmes helyzetet.
Irodalomkritikai megkülönböztetés szerint két különbözõ hagyományterületrõl eredõ történet változataival van dolgunk: a 12. részben a Jahvista, itt az Elóhista elbeszélõ dolgozza fel az eseményt. Az utóbbira többek közt jellemzõ az álomban adott figyelmeztetés. Ebbõl tudja meg Abimelek király az igazságot, valamint a fejezet végén említett csapásoknak, egy általánossá vált meddõségnek az okát. Egyébként ez az elbeszélés is bizonyos szimpátiával jellemzi a „pogány” királyt, aki ha szemet vetett is a városának környékére vetõdött szép asszonyra, mégis „tiszta szívvel és ártatlan kézzel” (5. v.) vette õt magához, nem tudva, hogy férjes asszony. A Sodomában történtek (19:1–11) olvasása után úgyszólván indokoltnak látszik Ábrahám félelme, ami végül is hazugságra vitte (a 12. v. mentalis reservatioja ellenére is). Azt gondolta, hogy „nincs istenfélelem azon a helyen”, és megölik azért, hogy mint férjet félretegyék az útból és megszerezhessék a feleségét. Az események azonban rácáfoltak Ábrahám aggodalmaskodására. Volt istenfélelem Abimelekben (ha nem tudjuk is, hogy milyen istennek a tisztelõje volt) és ami ugyancsak jelentõs tényezõ, volt benne emberség. Nemcsak engedelmeskedett az álombeli intésnek, hanem kárpótlást is adott az átélt félelemért és Sárának méltatlan helyzetbe kerüléséért. Az utóbbira vonatkozik a 16. v.-ben említett ezer ezüst „a szemek eltakarására”. Ez a hebraizmus, eredete szerint valószínûleg jogi kifejezés, azt akarja mondani, hogy ne nézzen senki becsmérlõleg Sára személyére; ilyen ajándékot rabnõnek, ágyasnak nem szoktak adni, csak rangbeli úrnõnek. Az elbeszélésnek egy (az Elóhistára jellemzõ) sajátossága az, hogy Ábrahámot prófétának mondja, aki imádkozik Abimelekért és népéért. (Vö. 18:16 skv. magy.) Valóban ezt is tette Ábrahám és ezzel a befejezõ mozzanattal, az imádság tényével, megnyugtató módon zárul az egyébként kényes helyzetet leíró történet. Az imádság az, amely kiegyenlíthet nagy helyzetkülönbségeket, eloszlathat aggodalmakat és visszaadhatja az elvesztett békességet családi és embertársi viszonylatban. Az imádság meghallgatása pedig kifejezi azt, hogy Isten is hajlandó elfeledni botlásokat, tévedéseket vagy vétkeket és hajlandó helyreállítani a maga és övéi között elromlott kapcsolatot.
1 Móz. XXI. RÉSZ - 1 Móz. 21,1–8. Izsák születése.
Abban az egyszerû bejelentésben, hogy megszületett Sárának a fia, Izsák, nemcsak a 17–18. részben ismételten kifejezett konkrét ígéret teljesedése van benne, hanem annak a záloga is, hogy ezután és e réven Isten többi ígéretei is fokozatosan be fognak teljesedni.
Az Úr „meglátogatta” Sárát – ez a kifejezés nem személyes megjelenést, hanem Isten cselekvõ megnyilatkozását fejezi ki. A magyar nyelv Isten meglátogatásának inkább csak az ítéletes értelmét ismeri, az Ószövetség nyelvében van áldásos, örvendetes jelentése is. Izsáknak a születése elképzelhetetlenül nagy örömet jelentett, amit a gyermek neve is kifejez, az Izsák név héber formája, Jicháq, összefügg a cáhaq = „nevet” igével. A „nevetésnek” a legkülönbözõbb árnyalatai kapcsolódnak Izsák történetéhez. Születését megelõzte Ábrahámnak, majd Sárának a kételkedõ nevetése (17:17; 18:12). Itt a 6. versben Sára boldog nevetésérõl van szó, azután arról, hogy mások is csodálkozva együtt nevetnek Sárával azon, hogy ilyen hihetetlen módon, öreg korában született gyermeke. (Nem „kinevetésrõl” van szó; Sára nem nevetségnek, hanem csodálatnak a tárgya). – Az Izsák névnek aztán a nevetéssel kapcsolatban lesznek késõbb ominózus összefüggései is. A 21:9-ben Ismáel csúfolódó nevetgélése idézi fel Sára haragját és ennek következtében a szolgáló Hágár végsõ elûzetését, 26:8-ban pedig Izsáknak és feleségének az „enyelgésére” használatos ez a szó, egy ugyanolyan konfliktus leírása során, amilyent a 20. részben olvastunk. – Talán egy bibliai névvel kapcsolatban sem találunk annyiféle etimológiai szójátékot, mint Izsák nevénél, ami talán azt is akarja érzékeltetni, hogy az ígéret gyermekében, Izsákban adott öröm milyen sokféle formában jelentkezhetik emberi szinten, a tiszta derûtõl a kételkedésig és a rosszindulatig.
Ez az egész szakasz az Isten által készített jövõnek, az elindított üdvtörténetnek mindeddig hiányzott láncszemét adja meg és – függetlenül a forráskritikai elemzéstõl (J, E és P elemek fonódnak össze) – bemutatja, hogy Isten ígéretei igazak, még ha olykor hosszú várakozás után és emiatt emberi reménytelenség ellenére váltja is valóra azokat. Ezzel igaz örömet kelt, amelyre történetünk szerint Ábrahám hite és öröme kétféle módon válaszolt: a körülmetéléssel Isten iránti engedelmességét tanúsította, nem feledkezvén meg arról, hogy mivel tartozik Isten szövetséges szeretetének; a gyermek elválasztásakor (2–3 éves korában) pedig baráti lakoma rendezésével osztotta meg örömét embertársaival.
1 Móz. 21,9–21. Hágár és Ismáel elûzése.
Hágár és Ismáel viszontagságos történetének a leírása párhuzamos a 16:7–16 elbeszélésével (amaz J, ez pedig E feldolgozásban). Az alaphagyomány Hágár kitaszítására nézve azonos, de tartalmi különbségek vannak a két elbeszélés között. A 16. részben még Ismáel születése elõtt, itt az után játszódnak az események s ez utóbbi esetben Hágár nem tér vissza többé Ábrahám családi köréhez. (A hagyomány eredetileg független a P kronológiai betagolásától, mert az egész szituáció olyan, hogy Ismáelt karonülõ gyermeknek kell elképzelnünk, vö. 14. v., ezzel szemben a 16:16 adatközlése alapján ekkor Ismáel már 16–17 éves volna.)
Az elbeszélés itt is, mint a 16. részben Sára féltékenységének, illetve méltatlankodásának a leírásával kezdõdik, de itt más az elõidézõ motívum. Itt már nem a gyermektelen asszony sértõdöttségérõl van szó, hanem épp a fiát féltõ, arról gondoskodó, részben elfogult anyai szeretetrõl. Sára kihívásnak vette Ismáelnek valószínûleg csúfolódó, rosszindulatú „nevetését” (lásd az elõzõ szakaszban) és felcsattanó haraggal követelte Ábrahámtól, hogy kergesse el a szolgálót és gyermekét, mert az utóbbi nem kaphat örökséget Izsák mellett. Eredetileg az egykorú társadalmi törvények hangja szólal itt meg; Hammurabi törvényeinek a 171. pontja szerint is, hacsak adoptálás nem történt, a szolgáló gyermekei az örökségben nem osztozhatnak a feleség gyermekeivel. Ennek a jogszabálynak azonban itt fontos kijelentéstörténeti következményei adódnak. Nemcsak vagyon öröklésére kell gondolnunk, hanem isteni áldások és ígéretek öröklésére is, a kiválasztás egyenes vonalának a továbbhúzódására. Ismáel csak test szerint, Izsák azonban Isten kiválasztó akarata szerint is utódja és örököse volt Ábrahámnak. Egymás mellett állásuk szinte illusztrálni látszik azt a mondatot, hogy csupán a test és vér nem örökli Isten országát (1Kor 15:50). Hágár és Sára egymással szemben állását pedig Pál apostol – ritkán alkalmazott allegóriái között – úgy mutatja be, mint a törvény szolgaságát az eljövendõ mennyei Jeruzsálem üdvével és szabadságával szemben (Gal 4:22 skv.).
A féltékennyé váló anyai szeretet kegyetlen tud lenni. Sára könyörtelenségével szemben Ábrahám tehetetlen volt, noha benne emberibb érzések éltek, hiszen neki mégiscsak fia volt Ismáel, akinek a sorsát a szívén viselte (17:18). Isteni ösztönzést kapott azonban arra, hogy engedjen Sára kívánságának s az ösztönzés annyiban megnyugató volt, hogy ígéretet kapott Ismáel további sorsa felõl. Így indította hát útra Hágárt és gyermekét. – A 15. skv. versek hasonlítanak egészen a 16:7–10-hez. A pusztában eltévedve, kimerülten, az ivóvíz elfogytán már a biztos halált várhatta anya és gyermeke, amikor Isten angyala megszólította és egy forráshoz irányította (vö. 16:7.14). Itt is Istennek az általános gondviselõ kegyelme a fõ tényezõ:
„meghallotta” (Ismáel nevének a jelentéstartalma) a gyermeksírást és megszánta a támasz nélkül álló asszonyt és fiát. – További tartózkodási helyük, a Párán pusztája, a Sinai-félsziget területén van (Num 10:12), nomád beduinoknak való puszta hely. Jellemzi ez a késõbbi izmáeliták életmódját, tartózkodási helyét. A 16:12 Ismáelnek és utódainak a harcias természetét festi, ugyanerre vonatkozik e helyütt az, hogy Ismáel „íjász” lett. Az Egyiptomból nõsülés említése pedig az izmaeliták egyiptomi, hamita néprokonságát jelzi. Az egész bibliai szakasz az Izsák és Ismáel leszármazási vonal különválását hangsúlyozza (éppúgy, mint majd késõbb Ézsau és Jákób esetében), ebben pedig Isten eleve elhatározásának a keresztülvitelét a kiválasztottság tekintetében. Izsák a törvényes feleség gyermeke, õ minden testi-lelki örökség részese. Ez a hagsúlyozott tétel még akkor is érvényes és fontos, ha Pál apostol említett lelki értelmezése alapján hittel és hálával mondhatjuk el, hogy mi Izsák módjára ígéret gyermekei vagyunk; nem a szolgálónak, hanem a szabad asszonynak a gyermekei, a „magasságos Jeruzsáleméi, aki mindnyájunknak az anyja” (Gal 4:26.28.31). 1 Móz. 21,22–34. Ábrahám és Abimelek szövetsége.
A szövetségnek (berit) szekuláris, közönséges jelentése: szerzõdés, amelynek az alapja az emberek között a kölcsönösen kötelezõ jogosság, igazságosság. Emberi szövetségrõl, szerzõdésrõl olvasunk ebben a részletben, amelyet Ábrahámmal kötött az az Abimelek, Gerár királya, aki a 20. rész szerint elõször konfliktusba került Ábrahámmal, de aztán megbékélve vált el tõle. Szövetséges szerzõdésekrõl többször olvasunk az Ószövetségben, ami szemlélteti, hogy az Ószövetség nem frázisként emlegeti minduntalan a jogosságot, mint a társadalmi együttélésnek, az egymás jogainak, egymás életfeltételei biztosításának az alapját. Egyébként is az egész ókori kelet világában nagy jelentõsége volt a szerzõdésszerû jog szabályozó szerepének; az archeológia által napvilágra hozott írásos emlékeknek jelentõs százalékát szerzõdésszövegek alkotják. – A jelen esetben egyfelõl Abimelek biztosítékot kíván Ábrahámtól arra nézve, hogy nem fog hatalmaskodni vele és utódaival szemben. Másfelõl Ábrahám az állattenyésztõ nomád ember alapvetõ életszükségletét, az általa ásatott kutaknak a háborítatlan használatát akarja biztosítani. Az elbeszélés motívumszava az eskü: mindkét fél esküvel kötelezi magát a szerzõdésbe foglalt ígéretek megtartására. Mindjárt a 22. versnek van egy nevezetes tanulsága: a „világ” is észreveszi, ha valakivel Isten különös gondviselése van és ezt – humánus magatartásra hajlandóság esetében – akceptálja is. Abimelek, aki különben egy kis városnak és környékének a fejedelme volt, tartott attól, hogy az egykor csak megtûrt jövevény, de rohamosan gazdagodó Ábrahám egyszer majd ellenséggé válhat (ismét egy jele annak, hogy a kiválasztás szempontjából egyedülálló Ábrahám egyébként egy népes szolgaszemélyzetnek a feje, aki fegyveres összetûzés esetén veszedelmes ellenfél lehet). Ezért eskette meg Ábrahámot, hogy nem fog ellene támadni. Az eskü szónak nevezetes szerepe van ebben a részben azért, mert különbözõ szóösszecsengésekkel kapcsolja össze a történet motívumait. A sáb’a igegyök fejezi ki az esküvés fogalmát, viszont hasonlít hozzá a säba’, a „szent” hetes számnak a neve s az egyik alkotó eleme a Beér-seba városnévnek, melynek a környékén tartózkodott ez idõben Ábrahám. Az eskü a szerzõdésnek Ábrahámra vonatkozó részében döntõ fontosságú (23–24. vers), a hetes szám viszont a 28–30. versben szerepel. Már a 27. vers is említi, hogy Ábrahám állatokat adott ajándékul a szerzõdés megpecsételése gyanánt. (Itt Ábrahám az ajándékozó nem úgy, mint a 20. részben!) Azután még külön ajándékként szerepel hét bárány, nem nagy, de jelképes adományként emlékeztetve a szóösszecsengéssel a kölcsönösen kötelezõ esküre (31. vers) és a beér-sebai kútra. (Beér-seba a hasonló hangzás révén jelentheti azt is, hogy az eskü kútja, de azt is, hogy hét kút. Az archeológia valóban talált e helyen hét, kövekkel jól kirakott kutat, bár jóval késõbbi idõbõl származókat, mint az Ábrahám kora).
Néhány dolgot jegyezzünk még meg a történettel kapcsolatban. Elõször is ezt a szövetségkötés szinte típusa a barátsági és meg nem támadási szerzõdéseknek. (Abimelek mellett ott van a hadseregparancsnoka is!) Azután tipikus példája egy német eredetû közmondás igazságának: „élni és élni hagyni!” (Igaz, hogy ez a nép a mondat második felét nem mindig vette komolyan.) Jellemzõ a bibliai leírásra, hogy amikor a történet végén a kánaáni város fejedelmérõl, tábornokáról csak annyit mond, hogy eltávoztak, ugyanakkor Ábrahámról elmondja, hogy õ Istenhez szóló imádsággal tett pontot a történtek végére.
(Végül csupán formális megjegyzésként kell megemlítenünk, hogy a bibliai leírás – anakronizmusként – itt említi elõször a pátriarchákkal kapcsolatban a „filiszteusok földjét”. Ez a szentíró korában már természetes földrajzi megjelölés volt, viszont a pátriarchák korához képest a filiszteusok jó félezer évvel késõbb szállták meg Kánaán délnyugati partvidékét).
1 Móz. XXII. RÉSZ - 1 Móz. 22,1–24. Ábrahám próbára tétele.
Rossz elnevezés szerint „Izsák feláldozása” története két alapelv heves összecsapásának, hitben való hordozásának és Isten irgalmas megoldásának a leírását adja. Az egyik alapgondolat az, hogy az ókori keleti ember sokszor a végletekig komolyan vette azt az áldozati törvényt, hogy minden elsõszülött az Istené. A gabonából az elsõ kéve, az állatoknak az elsõ fiadzása feláldozandó volt (vö. Gen 4:3–4), e gondolat kiterjesztése vezetett oda, hogy még egy család elsõ gyermekét is feláldozták. Kánaán éppen hírhedt volt gyermekáldozatairól, amelyekre nemcsak nagy veszedelem idején került sor (2Kir 3:27), hanem egyébként is. A szokást átvették késõbb az izráeliek is, az Ószövetség jelképes kifejezéssel úgy említi e borzalmas szokást, hogy valaki „átvitte fiát a tûzön” (2Kir 16:3 stb). Erre mondja Jeremiás prófétán keresztül az Úr, hogy nemcsak hogy nem rendelte el, hanem „eszébe sem jutott”, hogy ilyesmire sor kerülhet (Jer 7:31). – A másik alapelv az az ószövetségi szigorú törvény volt, amely megtiltotta az emberáldozatot. Az elõzõ kötelezettséggel, az elsõszülöttek áldozatul adásával szemben az áthidalást az a törvény jelentette, mely szerint az elsõ gyermek helyett „váltságot” kellett adni (Ex 13:1.13). Egy alapjában véve ellentmondásos helyzet feloldása ez, amelyhez éppen a mostani fejezet szolgáltat illusztráló példát, kifejezve Isten totális igényét, de váltságelfogadását is. Ilyen módon történetünk határozott polémia a kánaáni gyermekáldozatokkal szemben. Mindjárt az 1. v.-ben levõ „próbára tette” kifejezés mutatja, hogy Isten nem kívánta a pogány szokás szerinti gyermekáldozatot, csak próbára tette Ábrahám hitét és engedelmességét. A „próbára tette” kifejezésnek megfelel a régi magyar „megkísértette” szó (Károlyi), ami gyökerében azt jelenti, hogy „kísérletet tett” Isten az említett hívõ engedelmességre vonatkozóan. Fontos dolog e régi magyar szó árnyalati különbségeit esetenként érzékelni: más Istennek a próbára tétele és más a világ kísértése, amely utóbbira mondja Jakab apostol, hogy senki se mondja, hogy az Istentõl kísértetik, amikor a tulajdon kívánsága vonja és édesgeti (Jak 1:13–14).
Az egész elbeszélés (magva az 1–14 v.) szinte mintadarabja a mûvészien szép írói stílusnak. Isten próbára tevõ parancsában Pl. a folytonos fokozás szemlélteti az áldozat nagyságát: Fogd fiadat, egyetlenedet, akit szeretsz, Izsákot (akinek a neve is nevetés, öröm)! Feláldozása megsemmisülését jelentette volna mindannak, amit Isten megígért s aminek a már testet öltött záloga ott volt Izsák személyében. Ábrahám azonban, úgy látszik, már tanult annyit Istennel való találkozásai során a hit iskolájában, hogy nem latolgatta a következményeket, hanem engedelmeskedett. (Olv. Zsid 11:17–19). – Az elbeszélésnek még szebb részletei következnek, amikor Ábrahám elérkezve az áldozat helyére, szolgáitól különválva a fiával megy tovább (4–8 v.). Szép hasonlat szerint Izsák úgy vitte a hátán az áldozati tûzhöz szükséges fát, mint majdan Jézus a keresztet. Kérdésére, hogy hol van az áldozatra való bárány, Ábrahám – maga sem tudva, hogy milyen igazat mond – így válaszol: Isten majd gondoskodik róla. Mert végül csakugyan ez történt. Az egyre feszültebbé váló helyzetet Isten megoldotta a helyettesítõ áldozattal, elfogadván Izsák helyett egy kosnak a feláldozását, de elfogadván Ábrahámnak a minden áldozatra kész hitét és engedelmességét is.
Az elbeszélés motívumszava a héber rá’áh = „lát”, átvitt értelemben „gondoskodik, gondot visel” szó. Ez variálódik különféle formákban, különösen a 14. v.-ben, ahol „az Úr hegye” az Ószövetség népe számára természetesen a Sion hegyét jelentette. E tény és a hangzásbeli hasonlóság hozza kapcsolatba a történetet a Mórijja hegyével (2. vers), amely név ezen a helyen kívül csak a 2Krón 3:1-ben fordul elõ, mint a templomépítésre kiszemelt helynek a neve. Így tehát az áldozatra kijelölt hely a jeruzsálemi templomhegy lett volna. A teljesség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a fontosabb régi fordítások a 2. v.-ben levõ „Mórijja földje” kifejezésnél mind más-más szót olvasnak, többnyire a „lát” ige képzett alakjait, ami végeredményben nem zárja ki Ábrahámnak a Jeruzsálem területére való vándorlását ez alkalommal; Beér-seba csakugyan kb. három napi járóföld volt ide.
Végül lehetetlen ezen a helyen nem gondolni arra, hogy amit Isten nem kívánt igazában Ábrahámtól, sem mástól, hogy ti. feláldozza saját egyszülött fiát, azt Õ maga megtette, amikor Jézust, a Bárányt odaadta helyettesítõ áldozatul sokakért.
A 15–18 v. kiegészítés, a már többször elhangzott ígéretek megismétlése (vö. 12:3; 15:5), amelyeket most mintegy jutalmul és híterõsítésül kap újból Ábrahám. – A 20–24 v. pedig egy különálló névlista, Ábrahámnak Háránban maradt rokonságáról. A nevek közül szemünkbe ötlik Betúél és Rebeka, akiknek az említése Izsák további történetéhez készíti elõ az átmenetet, közelebbrõl a 24. részhez.
1 Móz. XXIII. RÉSZ - 1 Móz. 23,1–20. Sára halála és eltemetése.
Az elsõ igazi nagy gyászt Ábrahám számára Sárának a halála jelentette. Ugyanezzel kapcsolatban szerezte meg azonban a jövevény és idegen Ábrahám az elsõ darab földtulajdont Kánaánban – temetõhelynek. A halálesetnél akkor is megvoltak a gyászadta tennivalók éppúgy, mint ma. Megvolt az ideje az ünnepélyes elsiratásnak, aztán pedig az eltemetésnek. Itt is volt valami különbség az Ószövetség népe és a többi népek között. Izráelben nem volt szokásban a halottkultusz, tiltva voltak az olyan pogányos szokások is, amelyek során a gyászolók arcukat, testüket vagdálták be késsel és hisztériás jajgatással akarták kifejezni fájdalmukat (Lev 19:28). Megtartották ellenben az õszinte gyász és a tisztességes eltemetés szertartását. A temetésnél – Palesztina természti adottságaival élve – gyakran temették el a halottakat barlangokba, vagy mesterségesen kiképzett sírkamrákba, amelyeket családi sírboltoknak is szántak, nemzedékekre szólóan. Így vált szemléletessé az a bibliai kifejezés, hogy a meghalt személy õseihez tért pihenni (szó szerint: „atyáihoz gyûjtetett”).
Ábrahám régi kedves lakóhelyén, Hebrón mellett, a Mamré tölgyese szomszédságában temette el Sárát. (Hebrón itt közölt régi neve, Kirjat-Arba, ha lefordítható is, összetétel lévén a „város” és „négy” szavakból, teljesen bizonytalan etimológiájú). Hebrónban ez idõ tájt, úgy látszik, hettita telepesek laktak, akik egyik rétegét alkották Kánaán sokféle népességének (vö. 15:20). Tõlük vásárolta Ábrahám a sírhelynek kiszemelt Makpéla-barlangot a hozzá tartozó földbirtokkal együtt. Hebrónban ma is van egy – arab – szenthely, egy barlangkripta fölé épített mecsettel, melyet a hagyomány Ábrahám családi sírboltjának tart.
A sírhelyvásárlásnál leírt alkudozás hûen jellemzi a keleti emberek adásvételi ügyeinél szokásos, mindvégig roppant udvarias, de a kitûzött célhoz ragaszkodó eljárását. A tárgyalás a város „kapujában” folyt, tehát azon a kapun belüli szabad térségen, amely a város fóruma, piaca, törvénykezõ helye volt, s jelen volt a város vezetõ rétege (az ’am há’árec = „a föld népe” mindig a hatalmon levõ nemesi réteg megjelölõje), talán azért kívántatott meg a jelenlétük, mivel idegen ember akart birtokot vásárolni. Az az ajánlat, hogy Ábrahám bárkinek a sírboltjába eltemetheti a halottját, valószínûleg nem komolyan veendõ udvariaskodás volt, éppúgy mint a földtulajdonos Efrón részérõl az, hogy ingyen adja oda a földjét. Ábrahám nem is fogadta el egyik ajánlatot sem. Õ a sajátjaként akarta bírni az ígéret földjének egy darabját, ahol õ és az övéi külön pihennek majd, nem pedig összekeveredve az idegen kánaániakkal. – A további alkudozásnak egy érdekes mozzanata az, hogy míg Ábrahám csak a temetõnek való barlangot akarja megvenni a makpélai mezõ szélén (9. v.), addig a tulajdonos ragaszkodik ahhoz, hogy az egész mezõt vásárolja meg Ábrahám. E különös mozzanat valószínû magyarázata abban keresendõ, hogy a hettita törvénykönyv egyik pontja szerint, ha valaki egy teljes földbirtok tulajdonosa lett, akkor bizonyos adókra, szolgáltatásokra volt kötelezve, amelyek viszont egy birtokrész tulajdonosára nem vonatkozhattak. Az udvariaskodás mögött tehát ott volt az üzleti érzék is.
Ábrahám mindezekben végig kitartó maradt, meghozta a szükségs áldozatot, „kimérte” a kért vételárat, a 400 ezüst sekelt (kb. 5,8 kg), úgy ahogyan azt annak idején pénz híján kereskedõi mérleggel szokták lemérni. (Vö. Régiségtani és néprajzi adalékok. IV. 1.) A legelsõ és a legdrágább földdarab jutott a tulajdonába, a hant, amelyiknek a legerõsebb vonzóereje van, a hozzátartozónak a sírja. Ide temették Ábrahámot (25:9), majd Izsákot (35:27–29), ide kívánkozott még Jákób is Egyiptomból (49:29 skv.).

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, képek, Underground írások,Sniffanytól.    *****    Cipõ-csizma extra all mix 1650 helyett 495.-Ft/kg - Jelmez 1-2 o. 1400 helyett 990.-Ft/kg 1-2 napos szállítási határidõ    *****    LAMOUR NAPOK -10-40% KEDVEZMÉNNYEL! SZEREZD BE KEDVENC ÁSVÁNY- VAGY DIVATKARKÖTÕIDET, ÉKSZEREIDET! ANGYALI AJÁNDÉKOK...    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei, versei az új blogban:)    *****    MYBOOKCLUB - Könyvismertetõk - MYBOOKCLUB    *****    Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Lilith Megéhezik 4 - Az Apáca Show,a fantasy új epizódja elérhetõ    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, eszmefuttatások. Underground írások,Sniffanytól.    *****    BLACKPINK NEWS • Gyere és ismerd meg a világ egyik legismertebb és legnépszerûbb dél-koreai bandját, a BLACKPINK-et!    *****    LEPD MEG MAGAD VAGY SZERETTEDET EGY KÜLÖNLEGES MANDALÁVAL, VAGY ÁSVÁNYÉKSZERREL! RENDELÉS ÜZENETBEN VAGY AZ OLDALON!    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    IGAZÁN DÖGÖS ÉS EGYEDI SZERETNÉL LENNI? 10-20% CSAK MA MINDEN ÁSVÁNYKARKÖTÕRE, GYÖNGYKARKÖTÕRE, MEDÁLRA! NÉZD MEG FB-OT!    *****    "Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe