//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- ÓSZÖVETSÉG Bevezetés Általános tájékoztató
- ÓSZÖVETSÉG Bevezetés Általános tájékoztató : II. AZ ÚJSZÖVETSÉGI KOR TÖRTÉNETE
2. 3. Vallásos és politikai pártok ...

II. AZ ÚJSZÖVETSÉGI KOR TÖRTÉNETE
2. 3. Vallásos és politikai pártok ...


3. Vallásos és politikai pártok, szekták.

Jézus és az apostolok korában a vallásos és politikai pártok közül a farizeusok és a sadduceusok pártját kell megemlíteni, minthogy az Újszövetség is megemlékezik róluk. Velük kapcsolatban kell szólni a nagytanácsról vagy szanhedrinrõl, és ugyancsak meg kell emlékezni a legnevezetesebb zsidó szektáról az esszéneusok vagy qumraniak közösségérõl. Eredetük a hellénizmus korára nyúlik vissza. Hellénizmuson azt az eszmeáramlatot értjük, mely Nagy Sándor halála után az õsi görög kultúrát, annak irodalmi, mûvészeti és tudományos kincseit elterjesztette a Nagy Sándor-i birodalom népei között. Maga Róma és a római birodalom is mint a diadochusok uralmát felváltó imperium annyira teleitatódott ezzel a szellemiséggel, hogy nemcsak jogi, hanem szellemi örököse is lett és Rómában nem latinul, hanem görögül beszéltek és a görög életformát utánozták. Érthetõ tehát, hogy ez a szellemi mozgalom nem állt meg Palesztina határainál. Minthogy Palesztina szerves része volt a világbirodalomnak, melynek hivatalos kultúrprogramja a hellénizmus volt, az eszmeáramlattal szemben a zsidóság részérõl kétféle magatartás alakult ki. Voltak, akik politikai, gazdasági és az egyéni érvényesülés érdekeit szem elõtt tartva hajlottak a hellenista eszmevilág és életforma felé még bizonyos vallási megkötöttségek feladása árán is. Voltak viszont, akik felismerték a hellénista szemlélet és az ószövetségi szemlélet összeegyeztethetetlenségét és éppen vallási okokból mereven elzárkóztak a hellénizmus mindenfajta megnyilvánulása elõl. Ez utóbbiak között kereshetjük a farizeusok és esszéneusok õseit, míg az elõbbiek között a szadduceusokét. Az egyes csoportok éles szétválása természetesen lassú folyamat volt, de meggyorsította és véglegesítette ezt a szétválást mindkét szemlélet abszolút igénye. Kenyértörésre akkor került sor, amikor Antiochus Epiphanes (Kr. e. 175–164) erõszakkal próbálta rákényszeríteni a zsidóságra a pogány hitet és erkölcsöket és kínzásokkal, üldözésekkel próbálta megakadályozni a zsidóságot a maga hitének és õsi hagyományainak megtartásában. Ekkor tört ki az ún. makkabeusi háború, melynek eseményeirõl a Makkabeusok 1. és 2. könyve részletesen beszámol. A nemzeti és vallási felszabadító harc a makkabeusok gyõzelmével végzõdött és a Hasmoneus dinasztiát juttatta uralomra. Méltán várható lett volna, hogy a csírájában meglevõ politikai és vallási pártok visszafejlõdjenek, de éppen ellenkezõje történt. A Hasmoneus dinasztia tagjai ugyanis, akiket a farizeusok és esszéneusok õsei juttattak uralomra, politikai és gazdasági okokból nemcsak hogy nem zárkóztak el a hellénista kultúrájú népektõl, hanem szövetségeket és kapcsolatokat építettek ki, ami természetesen együttjárt bizonyos fokú alkalmazkodással és annak a hellénizmusnak a beszivárgásával, mely ellen a dinasztia õsei élet-halál harcot vívtak. Így nemcsak megerõsödött mindkét párt, hanem élesen szembe is került egymással. I. Johannes Hyrcanus (Kr. e. 135–104), mivel a farizeusok szigorúan ragaszkodtak a törvény elõírásaihoz és vonakodtak politikáját támogatni, nyíltan átállt a szadduceusok pártjára. Alexander Jannaeus (Kr. e. 103–76) alatt nyílt harc tört ki a farizeusok és az uralkodó között s az uralkodó ezreket végeztetett ki politikai és vallási ellenfelei közül. A farizeusok elleni harcával viszont az egész nép ellenszenvét zúdította magára. Halálos ágyán belátta, hogy a farizeusok s rajtuk keresztül a nép jóindulata nélkül veszélyben van a dinasztia sorsa s feleségének, Alexandrának (Kr. e. 75–66) végakarataként hagyta meg, hogy béküljön ki a farizeusokkal. Alexandra teljesen át is állta a farizeusok pártjára, ezzel viszont maga ellen ingerelte az addig vezetõ szerepet betöltõ szadduceus pártot. Halála után a két párt között két gyermekének, II. Johannes Hyrcanus és II. Aristobulus vezetésével kitört a harc, melynek Pompeius hadjárata vetett véget, aki Kr. e. 63-ban elfoglalta Palesztinát és római provinciává tette. Az esszéneusok ebbõl a villongásból és pártharcokból nagyon hamar kiléptek. Mikor ugyanis meglátták, hogy a makkabeusi háború gyõzelme ellenére eszmei vereséget hozott, tüntetõleg kivonultak a pusztába s ott élték szigorú rendi életüket.

a) Farizeusok.

Bár a farizeusokat mint a szadduceusok ellenpártját szoktuk emlegetni, valójában sohasem alkottak szervezett politikai vagy vallási pártot. A vallásos elõírásoknak igyekeztek érvényt szerezni az élet minden területén. Nemcsak a tóra megtartását ismerték el magukra és másokra nézve is kötelezõnek, hanem azt az egész törvénykódexet is, amelynek kidolgozói az írástudók voltak. Mivel a farizeusok voltak az írástudók elveinek gyakorlati megvalósítói, az írástudók majdnem kivétel nélkül a farizeusok pártjához tartoztak, viszont a farizeusok nem voltak mind írástudók. A farizeusok neve elkülönítettet jelent, ami magában hordozza azt a jellemvonásukat, hogy elkülönítették magukat mindazoktól, akik vagy nem akarták, vagy egyszerûen képtelenek voltak megtartani azoknak a szabályoknak végtelen tömegét, mely átszõtte a farizeusok és írástudók vallási, nyilvános és magánéletét. Nemcsak az idegeneket vetették meg és nézték le, hanem a zsidó köznépet is. Ezért kérdezi a farizeus írástudó Jézustól azt, hogy ki az õ felebarátja (Lk 10:29). Hihetetlen gõgjük ellenére a nép elõtt nagy tiszteletnek és népszerûségnek örvendtek, hiszen a törvény tisztaságának védelmezõit látták bennük, akik a szadduceusokhoz képest még mindig leereszkedõbbek voltak a nép felé s nem tartoztak a gyûlölt rómaiak és Herodes szekértolóihoz az arisztokratikus és fõpapi párthoz. Valójában azonban lélektelen szabályoknak lélektelen megtartói voltak, akiknek külsõ látszat-szentsége lelki sivárságot és gyakran törvényellenességet takart. Méltán illet rájuk Jézus Krisztus jellemzése: olyanok mint a meszelt sír (Mt 23:27) és így tulajdonképpen vakoknak vak vezetõi voltak (Mt 15:14). Nem lehet csodálkozni azon, hogy szembe kerültek Jézussal és Jézus is velük. Természetesen a farizeusok között épp úgy mint az írástudók között, akadtak, akik keresték az igazságot és az Isten iránti nagyobb hûség kedvéért vállalták a szigorú farizeusi életet és Jézus Krisztus tanítása alapján az igaz ismeretre is eljutottak. Ilyen volt Nikodémus, Arimátiai József és Pál apostol is.

b) Szadduceusok.

A szadduceusokat ellentétben a farizeusokkal elsõ rendben kell politikai pártnak tekintenünk és csak másodsorban vallási pártnak. Tisztán politikai, gazdasági és érvényesülési szempontok vezették õket abban, hogy a hellénizmusnak tág teret nyissanak és a mindenkori uralkodókat kiszolgálják. Mint már említettük, az uralkodók ugyanis csak a legfõbb hatalmat tartották meg maguknak, az árnyékhatalmat viszont átengedték hûséges kiszolgálóiknak. Ez a párt nem a nép bizalmára és a népszerûségre épített, hanem az idegen hatalom erejére s a tõlük kapott politikai és gazdasági hatalomra. Természetes tehát, hogy elsõsorban a fõpapok és az arisztokraták tartoztak ehhez a párthoz. Maga a párt elnevezése is utal arra, hogy a pártnak azok a fõpapok voltak vezérei, akik magukat Sadók fõpaptól származtatták. Dávid által kinevezett Sadók fõpap nevét ugyanis a görög fordítás Sadduk-nak írja s innen ered a szádokita vagy szadduceus elnevezés. Másodsorban azonban politikai magatartásuknak megfelelõen vallási kérdésekben is különböztek a farizeusoktól. A tórán kívül nem voltak hajlandók elismerni a farizeusok által túlértékelt hagyományt és „törvény-kerítést”, viszont a tórát is a maguk politikai céljainak megfelelõen értelmezték és tág teret engedtek az idegen hellénista szellem befolyásának. Tagadták a feltámadást, a lélek és az angyalok létét, amint errõl az Újszövetség (Mt 22:23; Mk 12:18; Lk 20:27; ApCsel 4:1; 23:8) és Flavius Josephus is tanúskodik (Zsidó háború 2, 8, 14). Az õ kovászuktól épp úgy óvja Jézus tanítványait, mint a farizeusokétól. (Mt 16:6.11). A szadduceusok pártja Kr. u. 70-ben Jeruzsálem pusztulásával szûnt meg a fõpapság intézményével együtt.

c) Szünedrion vagy nagytanács.

Jézus korában magába foglalta a szadduceusokat, írástudókat és a véneket. Mivel a vének az elõkelõ osztályból kerültek ki, legnagyobbrészt õk is a szadduceusok pártjához tartoztak. A nagytanácsnak 70 tagja volt, feje pedig a 71-dik, a tényleges fõpap. A nagytanácsról elõször mint gerousia-ról (vének tanácsáról) III. Nagy Antiochus levelében történik említés, melyet IV. Ptolomeus Filopatorhoz intézett (Antiochus uralk. Kr. e. 223–187). A szünedrion név elõször Nagy Herodes idején szerepel, bár ebben az idõben a nagytanácsnak nem sok szerep jutott. Annál is inkább megnövekedett jelentõsége a római helytartók idején, akik a helyi kormányzati hatóságoknak saját legfõbb hatalmuktól függõen bizonyos önrendelkezési jogokat biztosítottak. A szünedrion joghatósága elvileg kiterjedt az egész világon élõ zsidókra, ténylegesen azonban az Úr Jézus korában csak a Palesztina határain belül élõ zsidók fölött gyakorolta a legfõbb vallási, bírói és tanítói hatalmat. A fõtanácsot a fõpap hívta egybe és a heródesi templomban külön ülésterem szolgált az ülések megtartására. Rendkívüli esetben azonban a fõpap házában is összegyûlhettek. Így történt Jézus Krisztus perének alkalmával is (Mt 26:57kk.; Mk 14:52kk.). Megemlítjük még, hogy a szanhedrin név késõbbi eredetû és a görög szünedrion héberesített formája.

d) Esszéneusok vagy qumrániak.

Bár az Újszövetség kifejezetten sohasem említi õket, az újabb tudományos kutatások éppen a holt-tengeri tekercsek feltárása révén gyakran emlegetik õket az Újszövetség iratainak kialakulásával kapcsolatban. A holt-tengeri tekercsek feltárása a szenzáció erejével hatott és ennek következtében sok szélsõséges értékelés látott már napvilágot, melyekkel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy éppen a feltárt anyag feldolgozatlansága következtében a tudományos kutatásnak nincs még módjában végleges eredményeket felmutatni. Amit az eddigi eredmények alapján az esszéneus szektáról nyugodt lelkiismerettel elmondhatunk, az az, hogy eredetük a makkabeusi háborúra és a hithû zsidóságnak a gyõzelmet követõ keserû csalódására nyúlik vissza. A Damaszkuszirat tanúsága szerint ekkor küldte el Isten az Igazság Tanítóját, akiben a csalódott és kiábrándult esszéneusok serege vezért kapott, s akinek vezetésével Jonathan uralkodása alatt (Kr. e. 160–142) szakítottak azzal a bûnös világgal, mely meggyõzõdésük szerint mindenestül fogva a sátán uralma alatt áll, és kivonultak Júda pusztájába, hogy ott szigorú önmegtartóztató, imádkozó és bûnbánó életet éljenek. Számuk eleinte csekély volt, de a Hasmóneus dinasztia züllésével, a hellénizmus térhódítása miatt egyre többen csatlakoztak hozzájuk. I. Johannes Hyrcanus alatt (Kr. e. 134–104) építik fel a mai Chirbet Qumranban a szerzetesi közösség központi épületeinek legnagyobb részét. Kr. e. 31-ben egy súlyos földrengés romba döntötte a települést és ettõl kezdve 40 éven át – az archeológiai leletek tanúsága szerint – nem lakták Chirbet Qumrant. Kr. e. 4 és Kr. u. 6 között kezdõdik a település második szakasza Archelaus uralkodása idején. A harmadik szakasz Kr. u. 50–68-ig tart. E korszakra jellemzõ, hogy Chirbet Qumran az esszéneusok egyik szélsõséges nacionalista csoportjának, az ún. zélóták-nak befolyása alá került. A központi épületeket a rómaiak elleni háborúban megerõsítik és Chirbet Qumrant az ellenállás egyik fõfészkévé képezik ki. Kr. u. 68-ban azonban a rómaiak elfoglalják és lerombolják. A menekülõ esszéneusok ezidõtájt rejtették irataikat a nemrég feltárt barlangokba.

Amit még feltétlenül el kell mondanunk róluk, az az, hogy nõtlenségben és vagyonközösségben éltek. E jellemvonásukat azért szükséges kiemelni, mert élesen elüt az ószövetségi ember életszemléletétõl, aki mindenek fölött becsülte a családot és a gyermekáldást, valamint a földi javakat Isten kegyelmének és áldásának tekintette. A Jeremiás próféta által megjövendölt (31:31–34) új szövetség egyedüli tagjainak önmagukat, mint a Világosság fiait ismerik el s kirekesztenek abból mindenkit. Még a többi zsidót is mindenestõl a sötétség fiaihoz sorolják. Ennek a fajta újszövetségnek közvetítõje, tanítója és szabályainak kidolgozója az Igazság Tanítója volt, akinek személyérõl vajmi keveset tudunk. A szekta irataiból annyit megállapíthatunk, hogy Áronnak, közelebbrõl Sadok fõpapnak családjából származó pap volt, aki többek között azért is szakított a jeruzsálemi templom hivatásos papságával, mert a fõpap a Hasmoneusok óta nem a szentírásban elõírt ároni származású volt. Fellépése Jonathan alatt történt, akit Alexander Balas fõpapnak is kinevezett Kr. e. 152-ben. Valószínûleg õ az Igazság Tanítójával szemben álló gonosz fõpap. Sajnos, a feltárt anyag még eléggé hiányos és feldolgozatlan. Feldolgozásukat és közzétételüket nagy érdeklõdéssel várja a tudományos világ. Az eddigi eredményekbõl a vallástörténeti tudomány már bátran mondhatja: az esszéneus szekta nem tekinthetõ Krisztus elõtti kereszténységnek, viszont segít megérteni azt a történeti és vallási világot, mely Krisztus tanítását befogadja. A szekta elrejtett iratainak többek között abban van korszakalkotó jelentõségük, hogy meglevõ ószövetségi kéziratainknál mintegy 8–900 évvel idõsebbek és a hagyományozás pontosságát és teljes megbízhatóságát igazolják.

Messiás váradalom Jézus Krisztus korában

Az ószövetségi kijelentéstörténet során a próféták által Isten többszörösen megígérte, hogy elküldi a szabadítót, a Messiást, aki által a bûnbe esett ember életének alapvetõ problémáit megoldja. Isten próféták által adott ígéretét a zsidó nép nemcsak hogy számon tartotta, hanem beteljesedését türelmetlenül várta is. Idõk során azonban éppen ennek a türelmetlen várakozásnak a következtében szinte kisajátította magának a megígért szabadítót és tulajdonképpen már nem a bûnbeesett ember szabadítóját várta, hanem a zsidóság nemzeti problémáinak megoldóját. A zsidóság nemzeti problémája pedig a babyloni fogság óta az elveszett függetlenség és a megszûnt dávidi királyság helyreállítása, a gyûlölt idegen hatalom lerázása és Isten uralmának egy olyan fajta helyreállítása volt, amely a sokat háborgatott és sokat szenvedett zsidóságot uralkodóvá teszi a népek felett. Az ószövetségben megígért bûn rabságából szabadító Messiás helyett így alakított ki a zsidó nép vágya magának egy politikai messiást, aki a gyûlölt idegen igából megszabadítja a népet, aki felépíti Dávid leomlott sátorát és a zsidó nép hatalmát a népek fölött isteni hatalommal elismerteti. Jézus korára ennek a messiásnak a képe annyira beleivódott a nép lelkébe, hogy az Isten által küldött Szabadítót már nem voltak képesek felismerni.

Jézus Krisztus életének kronológiája

Az evangélium írói nem életrajzírók voltak, nem is az volt a szándékuk, hogy Jézus Krisztus életrajzi adatait kronológiai szempontból sorrendben felsorakoztassák az olvasó elõtt, hanem az, hogy bizonyságot tegyenek arról, hogy a Názáreti Jézusban a próféták által megígért Szabadítót ismerték fel. Õket Jézus Krisztus tanításai és cselekedetei gyõzték meg errõl, ezért ezeket írják le, sokszor nem is kronológiai, hanem logikai sorrendben, hogy e döntõ tények felsorolásával másokat is ráébresszenek, hogy a megígért Szabadító a názáreti Jézus Krisztus. Földi életében hangzottak el a tanítások és történtek meg a cselekedetek, így természetesen keretüket Jézus Krisztus földi életének föbb állomásai (születése, nyilvános fellépése és halála) képezik. Ezt a történeti keretet az evangélium írói nemcsak hogy tiszteletben tartották, hanem bizonyságtételük hitelességének hangsúlyozására össze is kapcsolták azokkal a nevezetes történeti eseményekkel, történeti személyekkel vagy csillagászati jelenségekkel, melyek Jézus Krisztus földi életében voltak. Ennek köszönhetõ az, hogy évezredek távlatából is meglehetõs pontossággal rekonstruálni tudjuk kronológiailag is Jézus Krisztus életének föbb állomásait.

a) Jézus Krisztus születése.

Jézus Krisztus születésének idejét az evangéliumok bizonyságtétele két történeti személyhez, egy történeti eseményhez és egy csillagászati jelenséghez köti. A Lk 2:1 szerint Jézus Krisztus Augustus császár uralkodása alatt született, akinek uralkodási idejét a profán történetírásból ismerjük: Kr. e. 27–Kr. u. 14-ig. Így már kapunk egy keretet, melyen belül kell elhelyezkedni Jézus Krisztus pontos születési évének. Ugyancsak Lukács evangéliuma (1:5) és a Mt 2:1 egyértelmûen bizonyítják, hogy Jézus Krisztus születésének idején Palesztinában Nagy Herodes uralkodott. Nagy Herodes uralkodásának ideje pedig Kr. e. 37–4-ig. A két adat egybevetésével a Kr. e. 27–4-ig keret marad a továbbnyomozódás területéül.

Lk 2:2 szerint Augustus császár rendeletére Jézus Krisztus születésének idején népszámlálást tartottak, melynek alkalmával Quirinius kormányozta Syriát. Ennek az összeírásnak alkalmával kellett Máriának és Józsefnek Názáretbõl Betlehembe menniök, mivel Dávid házából származván, Dávid városában, Betlehemben kellett eleget tenniök összeírási kötelezettségüknek. Jóllehet Heródes a rómaiak „barátja és társkirálya” volt, lényegében hatalmát és mindenét a császárnak köszönhette s így természetes, hogy egy, a császár által elrendelt és az õ képviselõje által végrehajtott népszámlálás alól nem vonhatta ki országát még akkor sem, ha ez ebben az idõben nem volt római provincia. A híres Monumentum Ancyranum-ban maga Augustus császár állítja azt, hogy háromszor írta össze a római polgárokat: Kr. e. 28-ban, Kr. e. 8-ban és Kr. u. 14-ben. Tacitus szerint Augustus halálakor megtalálták saját kezével írt „Breviarium imperii” címû feljegyzéseit is, melyben fel voltak tüntetve a római birodalom összes bevételei, a római polgárok száma, a katonák szám, a társországok és provinciák jövedelme, adókivetés stb. Nyilvánvaló, hogy ezek az adatok csak az említett népszámlálások útján voltak beszerezhetõk s a népszámlások alól a társországok sem voltak felmentve. A három népszámlálás közül már meglevõ keretünkbe csak a Kr. e. 8-ban elrendelt népszámlálás illik bele. Természetesen tudnunk kell, hogy maga a népszámlálás végrehajtása nem volt egyszerû és fõleg gyors és jó pár évet igénybe vett. A rendelet kiadása idõpontjának meghatározásával tehát még nem határoztuk meg pontosan Jézus Krisztus születésének idejét, viszont a továbbkeresés keretét Kr. e. 8–Kr. e. 4-re rövidítettük. Kérdés azonban még ezzel kapcsolatban az is, hogy hogyan viszonylik ehhez a kerethez Qurinius syriai legátusságának ideje. Quiriniusról tudjuk, hogy Kr. e. 12-ben consul volt s azt a szokást is ismerjük, hogy a távozó consul vagy proconsul lett egy szenátusi provinciában, vagy legátus egy császári provinciában. Kr. u. 6–7 közötti syriai legátussága régen ismeretes, újabb történeti kutatások azonban kimutatják, hogy Quirinius már Kr. e. 11–8 között is lehetett legátus Syriában. Ez egybe is vág az evangéliumnak azzal a bizonyságával, hogy a népszámlálás elrendelésének idejében Kr. e. 8-ban még õ kormányozta Syriát. A népszámlálást azonban csak utóda, Saturninus fejezhette be, aki Kr. e. 8–6-ig volt Syria legátusa.

Nagy Herodes halálának évébõl és Augustus népszámlálási parancsainak idejébõl még mindig nem tudjuk pontosan meghatározni Jézus Krisztus születésének évét. Mindenesetre a tudósok ebbe az idõkeretbe (Kr. e. 8–4-ig) helyezik Krisztus születésének évét.

A Mt 2:9 Jézus Krisztus születésével és a napkeleti bölcsek tisztességadásával kapcsolatban megemlékezik egy betlehemi csillagról, mely a hírt a bölcseknek tudtul adta. A csillagászok, akik a betlehemi csillagot nem tartották mesének, megpróbáltak keresni egy olyan égi tüneményt a megadott idõkereten belül, mely a betlehemi csillagnak megfelel. Megállapították, hogy Kr. e. 7 második felében a Jupiter és Saturnus bolygók oly szorosan együtt álltak, hogy egy csillagnak látszottak s így amúgy is erõs fényük rendkívüli módon megnövekedett. A feltûnõ jelenség éppen Palesztina felett volt jól látható. Ennek alapján viszont már megállapíthatjuk megközelítõ pontossággal, hogy Jézus Krisztus az idõszámítás elõtti 7. év második felében született. A tudósok már régen tudták, hogy idõszámításunk kezdete nem egyezik teljesen Jézus Krisztus születésével. Ennek az az oka, hogy nem Jézus Krisztus születésekor határozták el az emberek, hogy mostantól kezdik az idõszámítást, hanem 600 évvel késõbb, és egy Dionysius Exiguus nevû római apátra bízták a naptár összeállítását. Nem hibáztathatjuk, hogy az akkori adatok és mûszerek segítségével nem sikerült pontosan meghatároznia Jézus Krisztus születésének idejét, sõt inkább dicséretet érdemel, hogy csak ennyit tévedett.

b) A nyilvános mûködés megkezdésének éve.

Az evangéliumok bizonyságtételébõl kivehetõ, hogy Keresztelõ János és Jézus Krisztus nyilvános fellépése egy ugyanazon éven belül történt. Keresztelõ János fellépésének évét pedig Lk 3:1–2 egyéb történeti utalás mellett egy pontos adattal is megjelöli: Tiberius császár uralkodásának 15. éve. A profán történetírás dokumentumaiból tudjuk, hogy Tiberius Augustus utóda volt. Augustus császár Kr. u. 14. aug. 19-én halt meg. Tiberius uralkodásának 15. esztendeje tehát Kr. u. 28. aug. 19-tõl Kr. u. 29. aug. 18-ig tartott. Jézus Krisztus nyilvános fellépése idejéül joggal tekinthetjük a Kr. u. 29. év elsõ felét, mert Keresztelõ János fellépése kb. fél esztendõvel megelõzte azt. Ennek nem mond ellent Lk 3:23 adata, mely szerint Jézus „mintegy 30 esztendõs” lehetett fellépésekor. Ezzel a megállapítással ugyanis az evangélium írója nem kronológiai tényt akart rögzíteni, hanem érzékeltetni akarja, hogy Jézus Krisztus életének abban az eszményi szakaszában volt, amikor a tanítás megkezdésének már nem volt Izráel szokásjogait sértõ akadálya. Harmincadik életévének betöltése elõtt senki sem lehetett tanító Izráelben.

Vannak viszont, akik Tiberius uralkodásának éveit nem Augustus halálától számítják, hanem Kr. u. 12-tõl, amikor ugyanis az öregedõ Augustus maga mellé vette Tiberiust, mint társuralkodót. Ezek szerint Tiberius uralkodásának 15. éve és így Jézus Krisztus nyilvános fellépésének ideje Kr. u. 27. lenne.

c) Jézus Krisztus nyilvános mûködésének idõtartama.

A szinoptikus evangéliumok (Mt, Mk, Lk) által elbeszélt cselekmények beilleszthetõk egy esztendõ idõkeretébe. Ebbõl adódott, hogy sokáig Jézus Krisztus nyilvános mûködésének idõtartamát egy esztendõnek vették. Viszont, mint már említettük, éppen a szinoptikus evangéliumok szerzõi voltak azok, akik a nyilvános mûködés alatt elmondott tanításokat és véghezvitt csodákat nem kronológiai sorrendben, hanem sokszor logikai összefüggésükben adták tovább.

János evangéliuma viszont Jézus nyilvános mûködésével kapcsolatban kifejezetten említ 3 húsvétot: a 2:13-ban – a kánai menyegzõ után –; a 6:4-ben – az ötezer ember megvendégelésével kapcsolatban –; és végül a 11:55 s következõ részekben a szenvedés húsvétját. Az említett 3 húsvéthoz pedig legalább 2 év szükséges s így Jézus Krisztus nyilvános mûködésének is legalább 2 évig kellett tartania, plusz még pár hónapig, mely a megkeresztelkedést az elsõ húsvéttól elválasztotta. János evangéliuma az említett 3 húsvéton kívül még három ünnepet említ, melyek közül csak kettõt nevez meg pontosan: a 7:2-ben a lombsátor ünnepét; a 10:22-ben a templomszentelési ünnepet és végül az 5:7-ben egy névtelen ünnepet. Azok a tudósok, akik Jézus Krisztus nyilvános mûködésének idõtartamát három-három és fél évre teszik, ezt a megnevezetlen ünnepet is húsvétnak tartják. A kérdést eldönteni nem lehet mai ismereteink alapján. Jézus Krisztus vagy 2 és 1/2, vagy 3 év 1/2 évig mûködött nyilvánosan.

d) Jézus Krisztus halálának és feltámadásának éve.

Jézus Krisztus halálának évét egy evangélista sem mondja meg. Kötik ugyan ezt az eseményt is különbözõ történeti személyekhez, de ezzel is viszonylag csak egy tág keretet határoznak meg, amelyen belül nem tudjuk halálának évét pontosan rögzíteni: Tiberius császár uralkodásának idején (Kr. u. 14–37), mikor Poncius Pilátus volt a helytartó (Kr. u. 26–36), Kajafás pedig a fõpap (Kr. u. 18–36). Az evangéliumok csak Jézus Krisztus halálának napját jelölik meg. Minden evangélium egyetért abban, hogy ez a pénteki nap volt. A szinoptikus evangéliumok szerzõi szerint e péntek a Nisan hónap 15. napjára esett, János evangéliuma szerint pedig 14-re. Ez a látszólag ellentmondás a használatban levõ naptárak eltéréseiben látszik feloldódni. Csillagászati úton viszont kiszámítható, hogy a megadott idõkereten belül Nisan hónap 14 vagy 15 mely esztendõkben esett pénteki napra. Eszerint a Kr. u. 30. és 33. év jöhet számításba.

Azok, akik a Kr. u. 30. évet tartják Krisztus halála évének és nyilvános mûködésének idõtartamát 2 és 1/2 évnek veszik, Tiberius uralkodásának idejét társuralkodói tisztétõl számítják, uralkodásának 15. évét Kr. u. 27-re teszik. Erre az idõre esnék Jézus Krisztus nyilvános mûködésének megkezdése. Akik viszont a 33. évet fogadják el állításuk megerõsítésére, döntõ érvként hozzák fel a golgotai sötétség (Mt 27:45) kronológiai fixálását. Ebben holdfogyatkozást vélnek felismerni. Valóban volt Kr. u. 33. április 3-án (Nisan hó 14.) pénteki napon 19.05 órától 21.50 óráig egy 7/12 nagyságú holdfogyatkozás ezen a területen, mely mindenben megfelel az evangéliumok bizonyságtételének, kivéve a déli idõpontot. Ezt a szépséghibát azzal próbálják kiküszöbölni, hogy Kr. e. 29-ben volt egy riadalmat keltõ napfogyatkozás déli idõpontban Jeruzsálem területén s a kései leíró emlékezetében a két esemény közti idõ elmosódott, s így a déli idõmegjelölést leíró tévedésnek minõsítik. Érdemes megjegyezni egy külsõ történelmi forrás adatát is. A Kr. u. 400 körül élt Johannes Malalas szerint Jézus felfeszítése Tiberius uralkodása 18. évének 7. hónapjában történt. Tiberius uralkodásának 18. éve Kr. u. 33. év, melynek 7 hónapja március 17-tõl április 16-ig tartott. De ha Tiberius uralkodását Kr. e. 27-tõl számítjuk, akkor a Kr. u. 30. év március 17-tõl április 16-ig tartó hónapjáról van szó.

Ezek szerint vagy a Kr. u. 30., de inkább a Kr. u. 33. év Jézus Krisztus halálának, feltámadásának, mennybemenetelének és a Szentlélek kitöltésének az éve.

Az apostoli kor fõbb eseményei és kronológiája

Jézus Krisztus halála évének meghatározásával az egyház születésének évét is meghatároztuk, hiszen Jézus Krisztus halálát követõ harmadik napon feltámadt, majd ezt követte mennybemenetele, az elsõ pünkösd ünnepén pedig a Szentlélek kitöltetése és Péter bizonyságtétele nyomán az elsõ, az õsgyülekezet megalakulása Jeruzsálemben. Mindezek az események ugyanannak az évnek idõkeretébe tartoznak. Minthogy a kutatók véleménye Jézus Krisztus halálának évére vonatkozóan a Kr. u. 30. és Kr. u. 33. évre megoszlik, mintegy 3 éves idõeltolódás az apostoli kor kronológiájánál is megengedett.

A Kr. u. 33. évet véve kiinduló pontnak, a Jeruzsálemben levõ õsgyülekezet élete az apostolok vezetésével Kr. u. 36-ig viszonylag nyugalmasan telik az ApCsel vonatkozó tudósításának megfelelõen. Krisztus követõit ebben az idõszakban a rómaiak részérõl háborgatás még nem érte, hiszen még ezután is jó sokáig a zsidó vallás egyik szektájának tekintették s így még azokban a kedvezményekben is részesülhettek, melyet a zsidó vallás, mint religio licita élvezett. Ez azáltal is érthetõbbnek tûnik, hogy ebben az idõben a Jézus Krisztusról való beszéd a zsinagógákban hangzik el azoknak az ajkáról, akik a Jeruzsálemben történt dolgoknak szemtanúi voltak, vagy a Jeruzsálembe való zarándoklás alkalmával kapcsolatba kerültek az apostolokkal és az elsõ gyülekezet tagjaival. Nyilvánvalóan az elsõ pünkösdi bizonyságtételnél jelenlevõ sokaságnak parányi része volt jeruzsálemi és csak ez a kis rész képezte a jeruzsálemi õsgyülekezetet. A nagyobb részt az ünnepi zarándokok tömege tette ki, akiknek vissza kellett térniük állandó lakhelyükre, a diasporákba. A zsidóság nagy tömege ugyanis szétszórtságban, diasporában Palesztina határain kívül élt. A diaspora zsidóság 2 részre oszlott: voltak héber zsidók és hellénista vagy görög zsidók. A héber zsidó diaspora Közép-Keleten volt a Tigris és Eufrates vidékéig. Már a babyloni fogság után sok zsidó e vidéken maradt. Nyelvüket lényegében megtartották, innen elnevezésük is. A hellénista vagy görög zsidók ezzel szemben környezetük nyelvét és kultúrájuknak nagy részét átvették. Az egyiptomi a legnevezetesebb, hisz Egyiptom már Babylon támadásai alkalmával is menedéket adott a zsidóknak (Jer 26:20; 43:1). Alexandria és Leontopolis a legjelentõsebb hitközségek. Alexandriában jött létre az Ótestamentum görög fordítása, a Septuaginta (LXX), Leontopolisban pedig templomot is építettek, persze nem azzal a szándékkal, hogy az elpusztult jeruzsálemi templomot helyettesítsék. Míg a jeruzsálemi templom állt és benne a kultusz folyt, minden zsidó, a diasporai is azon igyekezett, hogy életében legalább egyszer elmenjen a jeruzsálemi templomba s ott áldozatot mutasson be.

A diaspora-zsidók mellett a prozeliták is növelték a külföldön élõ ótestamentumi hitûek számát. Prozelitákon a pogányokból zsidó hitre térteket értjük. A prozelitáknak is két csoportja volt, aszerint, hogy enyhébb vagy szigorúbb törvény megtartására kötelezték el magukat: a kapuk prozelitái (enyhébb) és az igazság prozelitái (szigorúbb). E korban alig volt olyan város a római birodalomban, ahol ne lett volna diaspora, zsinagóga és prozeliták. Magában Rómában is ezrével voltak prozeliták. A politheista, zavaros erkölcsû és vallású római világban, minden gúny és megvetés ellenére, a monotheista és tisztaerkölcsû zsidó vallás bizonyos elismerést és rokonszenvet vívott ki magának s mindezekkel nagyban hozzájárult nemcsak a zsidóság, hanem a pogányság körében is a talaj elõkészítéséhez a keresztyénség számára.

A zsidó vallás azonban nem sokáig õrizgette védõszárnyai alatt Krisztus követõit. Az említett körülmények folytán nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az evangélium híre megelõzze az apostolokat, de hivatalos vezetõi vigyáztak arra, hogy minél kevesebb követõje legyen az „új hitnek” a zsidók közül. Ezért, mihelyt mód nyílt rá, megkezdték Jeruzsálemben Krisztus evangéliumának és követõinek üldözését. Poncius Pilátus helytartósága idején (Kr. u. 26–36), aki kifejezetten gyûlölte a zsidókat, nem igen történhetett nagyobb arányú erõszakos megmozdulás, de Pilátus letétele után (Kr. u. 36) Vitellius (35–39), Syria legátusa, aki nagy barátja volt a zsidóknak, Marcellust tette meg Palesztina helytartójává, aki úgy látszik éppen ezért, szemet húnyt a zsidók belsõ önbíráskodása és hatalmaskodása felett. A nagytanács Poncius Pilátus bukásával egyébként is nyeregben érezte magát. Ezzel magyarázható István vértanú kivégzése és az ezt követõ nagyarányú üldözés, mely során a nagytanács még Damaszkuszra is kiterjesztette hatalmát. E megfontolások alapján a kutatók nagy többsége Pál apostol megtérését a Kr. u. 37. évre teszi.

Éppen ezek által az üldözések által kényszerítette ki maga a zsidóság az õsgyülekezet missziói tevékenységét, hiszen mind az apostolok, mind az õsgyülekezet tagjai kénytelenek egy idõre elhagyni Jeruzsálemet. A szétszóródott õsgyülekezet igen sok új gyülekezetet szült, nemcsak Palesztina területén, hanem környékén is. Ezek közül a legnevezetesebb az antiochiai gyülekezet volt, mely Pál késõbbi missziói útjainak is kiinduló pontja. Mindenesetre mire az apostolokat ismét Jeruzsálemben találjuk, már az új gyülekezetek sokasága központnak tekinti Jeruzsálemet. Péter és az apostolok rendszeresen látogatják ezeket a gyülekezeteket. Ez a nagy üldözési hullám az idõsebb Jakab I. Herodes Agrippa általi kivégeztetésében éri el tetõfokát. Maga Herodes Agrippa is azzal igyekezett a zsidók jóindulatát megnyerni, hogy Krisztus követõit üldözte. Ezek az események Kr. u. 37–42-ig, ill. 44-ig helyezhetõk el. Ebben az idõben ugyanis a világtörténelmi események is lehetõséget adtak ezekre a zavargásokra. Az erõskezû Tiberius császárt (14–37) az õrült Caligula (37–41) követte a trónon, aki nem sokat törõdött a távoli provinciák sorsával. Caligula halálakor viszont I. Herodes Agrippa Rómában tartózkodott és nem kis része volt abban, hogy a légiók Claudiust (41–54) kiáltsák ki császárnak, aki hálából neki adta Palesztinának azt a részét is, mely eddig római provincia volt (Júdea, Idumea, Samária). Kr. u. 44-ben viszont meghalt I. Herodes Agrippa s ezzel Palesztina másodízben is római tartománnyá lett, ahol ettõl kezdve a helytartók tartották fenn a rendet. Mint Pál esetébõl ismerjük, zavargások esetén erélyesen közbeléptek és a zsidók csak a helytartó-változás szüneteit tudták kihasználni komolyabb önkényeskedésre. Így II. Annás Kr. u. 62-ben Festus halála után bekövetkezõ hosszabb interregnumot használta fel arra, hogy Jakabot, az Úr testvérét a nagytanáccsal halálra ítéltesse és megköveztesse. Viszont éppen e miatt fosztatott meg fõpapi tisztétõl.

Ugyancsak a Kr. u. 36–44-ig terjedõ idõkeretbe helyezhetjük Pál apostol megtérését követõ 3 éves arábiai tartózkodását, mely idõrõl nagyon keveset tudunk, de nyilvánvalóan Pál ez idõ alatt szerezte meg azokat az ismereteket, melyek az evangélium hirdetéséhez nélkülözhetetlenek voltak. Mint említettük, a zsidók üldözése elõl Krisztus követõi nagy számban kerestek menedéket Palesztina határain kívül, ahová a nagytanács keze már nem ért el. Így ezt a 3 éves idõszakot nem szükséges Pál apostol életében a magános meditációk korának tekinteni, hanem éppen a keresztyén közösségbe való bekapcsolódás ideje lehetett ez annyival is inkább, mert Damaszkuszból való menekülésekor is az ottani gyülekezet tagjai segítik s mikor innen felmegy Jeruzsálembe, Barnabás már úgy mutatja be, mint aki a gyülekezetekben kipróbált követõje Krisztusnak. Ezekkel az eseményekkel záródott Kr. u. 39-ben Pál apostol életének az a 3 éves idõszaka, amelyet nyilvánvalóan a védettebb területeken levõ gyülekezetekben töltött. Kr. u. 40–43-ig Pál apostol szülõvárosában, Tarzusban tartózkodik, valószínûleg itt már az evangélium hirdetõje, de errõl az idõszakról sem tudunk semmi közelebbit.

A pogány misszió korszakát Kr. u. 44-tõl számíthatjuk, jóllehet annak elõfeltételeit már a Kr. u. 36–44-es idõszak megteremtette. Nemcsak azáltal, hogy az üldözések során az õsgyülekezetek tagjai pogány területekre kerültek, nemcsak Pál megtérése és Krisztusi hitében való megerõsödése által, hanem az által az elvi jelentõségû tény által is, hogy Péter látomásba isteni parancsot kapott, hogy pogányokat is be lehet venni az egyházba minden különbségtétel nélkül és ennek alapján felvette az elsõ pogányt, Kornéliust és családját a krisztusi hit közösségébe. Ezek után sem elvileg, sem gyakorlatilag nem volt semmi akadálya a pogány missziónak. Az pedig, hogy Kr. u. 44-ben I. Herodes Agrippa halála után egész Palesztina területe újból római provincia lett, csak fokozta az evangélium terjedésének és terjesztésének lehetõségét.

Antiochiában már úgy találkozunk Pál apostollal, mint Barnabás munkatársával. Claudius császár uralkodása idején kitört éhinség alkalmával e gyülekezetek szeretetadományait Barnabás és Pál viszik Jeruzsálembe. Kronológiailag ennek az éhinségnek az idõpontját nem tudjuk pontosan meghatározni, mert Claudius császár idején a birodalom területén többször is volt éhinség, s a rendelkezésre álló adatok nem kielégítõek. A legnagyobb valószínûség szerint Pál apostolnak e második jeruzsálemi útja Kr. u. 44-ben lehetett.

Pál apostol elsõ térítõ útja során (Kr. u. 45–48) jelentkeztek mindazok a jellegzetességek, melyek az apostoli kort meghatározzák. Minden egyes helyen az igehirdetést a zsinagógában kezdik, tiszteletben tartva az ószövetségi nép elõjogait, viszont amikor itt elutasítják az evangéliumot, bátran hirdetik azt a pogányoknak, a nélkül, hogy a zsidó vallás terheit nyakukba raknák. Ebbõl a ténybõl következik, hogy tisztázódnia kell nemcsak a zsidó vallás és a kereszténység viszonyának, hanem a kereszténységen belül is a pogányokból lett keresztyének és a zsidókból lett keresztyének viszonyának. A keresztyénség és a zsidó vallás viszonyát maguk a zsidók döntötték el az által, hogy kivetették maguk közül az evangéliumot és annak követõit. Sõt már az elsõ térítõ út alkalmával lépten-nyomon érzékelhetõ vádaskodásaikkal a római hatóságok elõtt, élesen megkülönböztették magukat a keresztyénektõl és elõkészítették a hangulatot a késõbb Róma részérõl fellépõ üldözésekre. A zsidókból lett keresztyének egy része nem tudott és nem is akart szakítani az ószövetségi nép elõírásaival s úgy vélte, hogy ezek a pogányokból megtértekre nézve is kötelezõk, mint ez annakelõtte a prozeliták esetében fennállt. A zsidó keresztyének e csoportjánál a hagyományhoz való ragaszkodás diktálta ezt a magatartást. Ezeket meggyõzte az apostoli zsinaton (Kr. u. 49) Péter apostol szava, mely nem az emberi teljesítményeket, hanem Jézus Krisztus kegyelmét állítja elõtérbe (ApCsel 15:11). Végeredményben az apostoli zsinat azt a döntést hozta, hogy a zsidó keresztyének tartsák továbbra is tiszteletben õsi hagyományaikat, de ezt a pogányokból lett keresztyének számára ne tegyék kötelezõvé. A békés egymás mellett élés lehetõségét azáltal biztosították, hogy a zsidó keresztyének megbotránkoztatásának elkerülésére megtiltották a pogány keresztyéneknek a bálványhúsból való evést, a paráznaságot, a fullasztottnak és a vérnek evését. Ezzel a pogány-keresztyének és a zsidó-keresztyének viszonya rendezõdött volna, ha nem lett volna a zsidó-keresztyéneknek egy másik csoportja, akik azért lettek keresztyénné, hogy a keresztyéneket megnyerjék a zsidóságnak. Ezek már inkább politikusok voltak és egy hamis messiás-fogalomból táplálkoztak nézeteik. Vallották, hogy zsidóvá kell lenni elõször valakinek ahhoz, hogy keresztyén lehessen. Ez az a rész, amely nem nyugodott meg az apostoli zsinat után sem. Õk az ún. júdaisták, akik néha még az apostolokat is megkörnyékezik, s akik ellen Pál apostol leveleiben legélesebben harcol. A zsidó-keresztyénség, pogány-keresztyénség és a zsidóság viszonya végérvényesen csak Jeruzsálem pusztulásával rendezõdött azáltal, hogy a zsidóság politikai váradalmai egyidõre szétfoszlottak, a templom pusztulásával megszûnt a papság és az áldozat s a zsidó keresztyének nem tartották magukra nézve kötelezõnek többé az elõírások megtartását, hanem beolvadtak a pogányokból lett gyülekezetekbe. A probléma megoldását a természetes nemzedékváltás is nagyban segítette.

Pál apostol második térítõ útja (Kr. u. 49–52) tulajdonképpen nem is térítõútnak indult, hanem a már megalapított gyülekezetek megerõsítését célozta. Az út során Pált éjszakai látomásban arra indítja a Lélek, hogy Ázsia területérõl átjöjjön Európába. Ennek az útnak az Európa területén megalapított gyülekezetek (Filippi, Thesszalonika, Korinthus) korszakalkotó jelentõségén túl az volt a nagy eredménye, hogy módot nyújtott a keresztyén hitnek a görög szellemmel és filozófiával való hivatalos találkozásra. Ugyanakkor ennek a találkozásnak az eredménytelenségét is megmutatta. Pál apostol ugyanis ez útja során eljutott Athénbe is a görög kultúra és filozófia letûnõben levõ szellemi központjába. Bár Athén a Kr. u. I. században már sokat vesztett régi nagyságából, mégis egyetlen római sem nevezhette magát igazán mûveltnek, ha legalább egy bizonyos idõt nem töltött ebben a városban tudományos és filozófiai tanulmányokkal. A filozófia területén ebben az idõben két nagy uralkodó irányzat volt Athénben és általában a birodalom területén: sztoikus és epikureus irányzat.

A sztoikusok Zeno elveit követték, aki Kr. e. 300-ban mûködött Athénben s materialista gondolkodó volt. A sztoikusok szerint csak az a valóság, aminek testi, anyagi szubsztanciája van. Az istenség a mindenséget átható erõ. A világban minden törvényeknek megfelelõen történik. Véletlen nincs. Minden alá van vetve a sorsnak (ananké). A bölcs arra törekszik, hogy felül emelkedjen minden érzéki hatáson. Fájdalmat érez ugyan, de nem panaszkodik miatta, a kellemest érzékeli, de nem örül neki. Nem izgatja, hogy az emberek becsmérlik, vagy magasztalják-e. Nem ismer részvétet a nyomorultak iránt, de a maga számára sem igényel rokonszenvet. E törekvések útján jut el az ataraxia, az érzésektõl nem zavart kedély állapotára, mint legfõbb erkölcsi erényre. Ennek ellenére erkölcsi elveik – fõleg Menanderé (Kr. e. 342–291) – látszatra igen szépek voltak. Menander beszél elõször a lelkiismeretrõl az etikában.

Az epikureisták nevüket Epikuros után kapták, aki Kr. e. 306-ban Athénben bölcseleti iskolát alapított. Küzdött a vallás ellen. Az istenek létezését elméletben nem vitatta, gyakorlatilag azonban atheista volt. Ez az irányzat úgy vélte, hogy a mindenség létét abszolut véletlennek köszönheti. A lélek test a testben, s nem halhatatlan. Az ember boldogsága az érzéki élvezetekben van. Az élvezet kezdete és célja az életnek. Kerülni kell azt, ami nem okoz élvezetet. A magatartás iránymutatója a helyes önzés. A bölcset az emeli a közönséges ember fölé, hogy tartósabban és intenzívebben tudja élvezni az életet. Mindkét iskola végeredményben ismeretelméleti és erkölcsi szkepticizmusba torkollott.

Pál apostol athéni beszédét ma is úgy tartják nyilván mint klasszikus remeket. A filozófiai irányzatokban járatos és újra vágyó görög arisztokrácia elõtt azonban nem volt sikere. Nem formai, hanem tartalmi szempontból. Azoknak, akik filozófiai fejtegetésekhez, emberi okoskodásokhoz voltak szokva, az evangélium még e csiszolt formában is bolondságnak hatott. Pál beszéde nem volt eredménytelen, hiszen Lukács szerint (ApCsel 17:34) az areopagita Dienes és némelyek hittek az evangéliumnak. Viszont ugyanez a beszéd az emberi bölcsesség és az evangélium találkozásának eredménytelenségét is megmutatta.

Pál apostol harmadik térítõ útja (Kr. u. 53–58) módot nyújtott éppen Efézusban a pogány vallás hivatalos vezetõivel való olyan találkozásra, mint a második út a filozófia képviselõivel. Efézus lakóinak száma szerint közvetlen Róma és Alexandria után következett: kb. 250 000. Székhelye volt az Asia provinciának. Híres volt a világ csodájaként emlegetett Artemis (Diana) szentélyérõl, ahová évenként tízezrek zarándokoltak. Így nemcsak politikai, hanem vallási központ is volt. Az evangélium hirdetésének sikere kivívta Pál ellen az Artemis templom papjai és a zarándokokból élõ ezüstmûvesek haragját, hiszen a kereszténység nemcsak a pogány istenekbe vetett hitet ingatta meg, hanem a vallásból élõk keresetét is nagyban csökkentette. Ezért lázította fel egy Demetrius nevû ezüstmûves Pál ellen a csõcseléket. Ez volt az elsõ komoly jele annak, hogy nemcsak a zsidó vallás vezetõi látnak nagy veszélyt a kereszténységben, hanem a pogány vallásokból élõk is. Ebbõl már érthetõ, hogy egy évtized múltán miért tudott olyan nagy méreteket ölteni a keresztyénüldözés. E harmadik térítõ útja során írta Pál apostol Kr. u. 53–54-ben a Galata levelet, Kr. u. 55–56-ban az 1. Korinthusit, Kr. u. 57-ben a 2. Korinthusit és Kr. u. 58-ban a Római levelet.

Az apostoli kor zárószakaszát nyugodtan nevezhetjük az üldözések korának. Nemcsak azért, mert erre az idõre esik Pál apostol caesareai fogsága (Kr. u. 58–60), majd fogolyként római útja (Kr. u. 60–61) és Jakab apostol mártírhalála (Kr. u. 62), hanem azért is, mert Kr. u. 64-ben Néró uralkodása idején Róma fölgyújtásával a keresztyéneket vádolták s így az állam részérõl hivatalosan is olyan arányú üldözés indult meg, mely tömeges mártírhalált követelt. Ekkorra érlelték meg gyümölcsüket a zsidók és pogányok vádaskodásai, melyek során a keresztyéneket istentelenséggel, állam- és császárellenességgel rágalmazták. Az üldözés azonban – bár nagyszámú áldozatot követelt – valójában hasznára volt Krisztus népének, mert próbára tette a hívõk hitét, felkeltette sokakban az érdeklõdést az evangélium iránt, a zsidó vallástól és a politikai hatalomtól is üldözve nyilvánvalóvá lett, hogy nem emberi csoportosulás ez, hanem Krisztus követésére a Szentlélek által elhívott szeretetközösség, melyen a poklok kapui sem vehetnek erõt, amíg ez marad. A Jelenések könyvének csodálatos látomássorozatában ez a bizonyosság szólal meg és kap megerõsítést. Az üldözések hullámai csak Domitianus császár uralkodása (Kr. u. 81–96) után csendesedtek le, de ezzel le is záródik az apostoli kor. A hagyomány szerint ezen üldözések egyikének lett áldozata Péter és Pál apostol is. Vannak, akik úgy vélik, hogy elsõ római fogságából kiszabadulva Pál még egy hispániai és egy keleti utat is megtett mártírhalála elõtt. Az apostolok közül a legmagasabb életkort János apostol érte meg, ki Patmos szigeti számûzetése után Efézusban élt és a hagyomány szerint Kr. u. 100-ban ott is halt meg. Csodálatos módon az apostoli kor végére a gyülekezetek megerõsödve élték túl a megpróbáltatásokat és Isten kegyelmébõl még a jeruzsálemi gyülekezet sem pusztult el Jeruzsálemmel együtt, mert a zsidó háború kitörésekor (Kr. u. 66) mint nem kívánatos elemeknek el kellett hagyniok a várost és Pellaba vonultak.

Idõrendi táblázat

Az idõszámítási adatok hozzávetõlegesek és tájékoztató jellegûek. Csupán arra valók, hogy egy bizonyos áttekintést nyújtsanak és nem teszik feleslegessé az egyes eseményekkel kapcsolatos további részletes exegetikai, kortörténeti és irodalomtörténeti kutató munkát.

Kr. e. 538–332 Perzsa uralom.
333 Issusi csata.
332 Nagy Sándor bevonul Jeruzsálembe.
332–168 Hellén hódoltság.
168 Makkabeusok felkelése.
168– 63 Hasmoneus dinasztia.
63 Pompeius hadjárata.
Palesztina a római birodalom alattvalója.
44 Caesar meggyilkolása.
Kr. e. 30–Kr. u. 14 Augustus császár uralkodása.
Kr. e. 37–4 Nagy Herodes a zsidók királya.
Utódai:
Kr. e. 4–Kr. u. 39 Herodes Antipas.
Kr. e. 4–Kr. u. 6 Archelaus.
Kr. e. 4–Kr. u. 33 Fülöp.
Kr. e. 7 Jézus Krisztus születése. Kr. u. 6–41 Júdea Syria provincia része.
6– 9 Coponius helytartó.
6–15 Annás fõpap.
9–12 Marcus Ambivius helytartó.
12–15 Annius Rufus helytartó.
14–37 Tiberius császár uralkodása.
15–26 Valerius Gratus helytartó.
18–36 Kajafás fõpap.
26–36 Poncius Pilátus.
33 Jézus Krisztus halálának, feltámadásának, mennybemenetelének, a Szentlélek kitöltetésének
és az Egyház születésének éve.
36–? Marcellus helytartó.
?–41 Marullus (?) helytartó.
36–44 Üldözések a zsidók részérõl.
37 Pál apostol megtérése.
37–41 Caligula császár uralkodása.
37–44 I. Herodes Agrippa a zsidók királya.
41–54 Claudius császár uralkodása.
42 Az idõsebb Jakab mártírhalála.
Szétszéledés Jeruzsálembõl.
44–64 A misszió kora.
44–66 Palesztina másodízben római tartomány.
44–? Cuspius Fadus helytartó.
?–? Tiberius Alexander helytartó.
44–45 Pál jeruzsálemi útja az éhinség miatt.
45–48 Pál elsõ térítõ útja.
49 Apostoli zsinat Jeruzsálemben.
?–53 Ventidius Cumanus helytartó.
47–59 Anániás fõpap.
50–90 II. Herodes Agrippa etnarcha.
50–52 Pál apostol második térítõ útja.
53–58 Pál apostol harmadik térítõ útja.
54–68 Néró császár uralkodása.
53–60 Antonius Félix helytartó.
58–60 Pál apostol caesareai fogsága.
60–62 Portius Festus helytartó.
62 II. Annás fõpap.
62 Jakab apostol mártírhalála.
61–63 Pál apostol római fogsága.
62–64 Lucceius Albinus helytartó.
64 Róma égése.
64–96 Üldözések a római császárság részérõl.
64 (Pál apostol útja Hispániába.)
64–66 Gessius Florus helytaró.
65–66 (Pál útja Keleten.) 66–70 Zsidó háború.
67 Péter és Pál apostol vértanúhalála.
68 Galba, Otho és Vitellius császárok.
69–79 Vespasianus császár uralkodása.
70 Jeruzsálem pusztulása.
79–81 Titus császár.
81–96 Domitianus császár.
100 János apostol halála.

Irta: † Czeglédy István

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

"Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!