//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- ÓSZÖVETSÉG Bevezetés Általános tájékoztató
- ÓSZÖVETSÉG Bevezetés Általános tájékoztató : II. Az ószövetségi kortörténet periódusainak 7. 8. 9.

II. Az ószövetségi kortörténet periódusainak 7. 8. 9.


7. A kettõs királyság kora. II.
Jezréeltõl az északi ország bukásáig (843–722)

a) Jéhu dinasztiája Izráelben

Jéhu uralkodásáról (843–815) csak nagyon keveset mond el a Biblia. Úgy látszik, a jezréeli vérfürdõ nem hagyott jó emléket hátra (vö. Hós 1:4), mert Jéhu bár látszólag a Jahve ügyéért buzgólkodott, valódi és teljes reformot nem hajtott végre. Sem a Jeroboám óta meglevõ hivatalos aranyborjú-kultuszt nem tüntette el, sem a vidéki „magaslatokon” megmaradt kánaáni vallási szokások továbbélését nem akadályozta, úgyhogy még száz évvel késõbb is folytatniuk kellett a küzdelmet a prófétáknak mindezek ellen. A késõbbi kiértékelés szerint tehát csak egy értelmetlen vérengzést, egy másik dinasztia trónra jutását jelentette Jezréel, a valóságos vallási megújhodás nélkül.
A politikai helyzet Jéhu idejében közelebbrõl az arámok ellenségeskedésének, távolabbról az asszír birodalom terjeszkedésének a jegyében állott. Asszíria közvetlen veszélyt ugyan még nem jelentett, de az adófizetés alól már Jéhu sem vonhatta ki magát. Mindjárt uralkodása elején, vélhetõleg királysága hivatalos elismerésének az áraként, súlyos adót fizetett III. Salmanassarnak, amit az asszír krónikán kívül az ún. fekete obeliszk nevû emlékmû dombormûvû ábrázolása is tanúsít. – Jéhunak egyébként kortársa volt a már említett Hazael damaszkuszi király, aki ellen az asszírok többhadjáratot is vezettek; Hazael erejébõl és harci kedvébõl mégis telt még arra is, hogy Izráel ellen támadólag lépjen föl (2Kir 10:32kk.). Ugyanez volt a helyzet Jéhunak a fia, Jóácház (815–801) alatt is: Hazael, majd fia, III. Benhadad folytatták háborúikat Izráel ellen, sõt még Júda megtámadására is vállalkoztak.

Az arámok erejét végülis megtörte az asszírok sorozatos támadása, különösen III. Adad-nirári (810–872) alatt. Az õ feliratai ugyan nemcsak Damaszkuszról szólnak, hanem adófizetõkként tartják számon a szír tartományokat, azonkívül az „Omri országát” = Izráelt is. A közvetlen veszély azonban még ekkor nem fenyegette Izráelt. Ellenben az arámok erejének a gyengülését Jóás izráeli király (801–786) kihasználta. Egymás után következõ háborúkban legyõzte õket és visszaszerezte az elhódított területeket. A Bibliában Elizeus utolsó szimbolikus jellegû jövendölése szól errõl a változásról (2Kir 13:14kk.).
Izráel országának utolsó virágkora következett be aztán II. Jeroboám alatt (786–746). Az arámok elleni háborúkat teljes sikerre vitte Ló-debar és Karnaim városok elfoglalásával (vö. Ám 6:14), ami által Salamon óta legmesszebbre terjesztette ki az északkeleti határt. A politikai térnyeréssel együtt haladt a gazdasági föllendülés is. A gazdag és elõkelõ rétegek elõtt rég nem látott lehetõségek nyíltak meg. Viszont annál sötétebb volt ennek az árnyoldala, a szegények koldusbotra jutása, sõt juttatása (Ám 2:6kk.). Az „Isten népe” végképp elfeledte, hogy mit jelent a tízparancsolatban elsõsorban a „felebarát” szó (honfitársat, a Jahve szövetségéhez tartozó nép minden egyes tagját). Felebaráti szeretet helyett perlekedéssel, a bírák megvesztegetésével, hamis mérleggel, csalással törekedett a gazdagabb fél a szegényebbet teljesen kiforgatni örökségébõl és igazából. Az arisztokrácia vígan élt és rövidlátó nemzeti büszkeségében már a „Jahve napját” látta közeledni, ami az õ szemükben Izráel felmagasztalását jelentette a pogány népek fölé. – A „világosság napjának” ezzel a hiú váradalmával szállt szembe a kortárs Ámósz próféta és kiteregette népének vallási és szociális bûneit. Közel van a Jahve napja – mondotta õ is –, de az Isten számonkérõ ítéletének a napja, a „sötétség napja” lesz. (A sötétség motívumával talán összefügg, hogy Ámósz fellépése nem sokkal az után az emlékezetes napfogyatkozás után történt, amelyrõl a bevezetõ rész kronológiai fejezetében szóltunk, az asszír eponym-listákkal kapcsolatban. – Vö. Ám 4:13; 5:18–20; 8:9.) – A fiatalabb kortárs, Hóseás próféta pedig már megérte a II. Jeroboám után következõ anarchiát is, annál inkább tud félelmes kritikát gyakorolni az izráeli királyság fölött. Mind a két próféta látta, hogy közel van az az idõ, amikor Asszíria seregei túllépnek a most még közbeesõ szír tartományokon és leigázzák a hamis illúziókban tetszelgõ Izráel országát is. Az ítélethirdetés konkrét megfogalmazása tehát: háborús pusztulás és fogság.
Az ítélet egyik elsõ jeleként beteljesedett Hóseás egyik legkorábban mondott próféciája a Jéhu-dinasztia felõl (Hós 1:4). Jeroboám halála után forrongás tört ki az országban és fiát, Zakariást, néhány hónapi uralkodás után megölték.

b) Júda párhuzamos története (843–735)

A Jéhu-féle forradalomnak áldozatul esett a júdai király, Achazja is. Ekkor az anyakirálynõ, Atalja ragadta magához a hatalmat és hogy vetélytársaitól megszabaduljon és félelmet keltsen, kiirtotta a királyi család tagjait, gondolván, hogy ezzel a Dávid családjának magva szakad. Nem hiába volt Jezábel leánya, erély és nagyra törés tekintetében méltó volt hozzá. A Jahve-papság azonban – érthetõ okokból – kezdettõl fogva szembehelyezkedett vele, az idegennel, a pogány kultusz pártfogójával. Sikerült a dávidi családnak egy kiskorú tagját, Jóást megmenteni a vérengzés idején, akit aztán a papság hat éven át rejtegetett. Mikor pedig elérkezettnek látszott az idõ a cselekvésre, egy palotaforradalom során Atalját megölték, Jóást pedig királlyá tették. – Ez az esemény határozott párhuzam Izráelben Acháb családjának a leváltásához, csak míg ott a prófétai párt, addig Jeruzsálemben a papság volt az irányító erõ.
A júdai Jóás (837–800) nem hiába volt a papság neveltje, hosszú uralkodása alatt nem annyira a politikai események érdekelték, mint inkább a belsõ építés. Kiskorúsága idején amúgyis Jójáda fõpap gyámsága és irányítása alatt állt. Uralkodása legfõbb eseményének a bibliai történetírás a jeruzsálemi templom renoválását mondja. Egyébként harchoz nem szokott, erélytelen uralkodó volt, annyira hogy mikor egyszer a damaszkuszi király megtámadta Júdát, Jóás nem is gondolt védekezésre, hanem a templom kincsein vásárolta meg a békét. Talán emiatt is vált vele szemben elégedetlenné a népe annyira, hogy maguk az udvari fõemberek szõttek ellene összeesküvést és megölték (2Kir 12 r.).

Júdában mindezek ellenére hûségesen ragaszkodtak ahhoz, hogy a Dávid leszármazottja örökölje a trónt, így a következõ uralkodó Jóásnak a fia, Amacja lett (800–772). Apjánál sokkal bátrabb és határozottabb egyéniség volt. Önbizalmát fokozta az is, hogy sikerrel verte le az edómiták egy támadását. Erejét még túl is becsülte, amikor támadólag lépett fel Izráellel szemben. A háború azonban számára kudarccal végzõdött: az izráeli Jóás elfoglalta és kifosztotta Jeruzsálemet. Amacja tekintélyét ez nagyban aláásta. Ha nem is akkor rögtön, de idõvel õt is, mint az apját, erõszakkal akarták eltávolítani a trónról. Amacja hírét vette az összeesküvésnek és menekülni próbált, üldözõi azonban Lákis városában elfogták és megölték. (2Kir 14:1–20). – Utána Uzzija (más néven: Azarja) következett a trónon. Hosszú uralkodása (772–735) egyik fõfeladatának tekintette az ország katonai megerõsítését. Jeruzsálemet és a fontosabb városokat új erõdítések építésével, hatásos védõfegyverekkel, állandó hadsereg fenntartásával tette erõsebbé. Folytatta az apja által megkezdett Edóm elleni háborút, megszerezte Élat kikötõvárost és újból megkísérelte a Salamon idejében olyan eredményes tengeri kereskedelem folytatását. Gyõzelmes hadjáratot folytatott a filiszteusok és egyes arab törzsek ellen is. – Belsõ pozícióját azonban megrendítette az, hogy összeütközésbe került a jeruzsálemi papsággal, s amint a Krónikák írója mondja, illetéktelenül bele akart avatkozni a templomi kultusz ügyeibe (2Krón 26:16kk.). Uralkodása közepén aztán megkapta a Kelet rettegett betegségét, a bélpoklosságot, s emiatt elkülönítve kellett élnie haláláig. Betegsége idején az államügyek vezetését a trónörökös Jótám vette át s mint régens uralkodott apja helyett (kb. 748-tól 735-ig).

c) Az északi ország pusztulása

Izráel országában a Jéhu-dinasztia utolsó tagjának, Zakariásnak a meggyilkolásával zavaros idõszak kezdõdött, amelyben csak ideig-óráig tudott egy-egy erõszakosabb uralkodó valamelyes rendet teremteni. A hódító asszír birodalom már elérkezett Izráel határáig s csak adófizetéssel lehetett egy darabig visszatartani attól, hogy mindenestül be ne kebelezze a kis országot. Bent az országban mindenre elszánt fanatikus pártok küzdöttek egymás ellen: egyik a türelmes adófizetés, másik a fegyveres ellenállás mellett szállva síkra. Az összeesküvések, a királygyilkosságok egymást érték, úgyhogy ebben az utolsó 25 esztendõben Izráel története szinte egy haldokló ország agóniáját mutatja.

Zakariás gyilkosa, Sallum mindössze egy hónapig uralkodott, aztán elõdje sorsára jutott: meggyilkolta és a helyére lépett Menahem (746–737). Õ roppant kegyetlenséggel bánt el a neki ellene szegülõkkel (2Kir 15:16), hogy további pártütõ kísérleteknek elejét vegye. Trónjának megszilárdítása érdekében önként adófizetõje lett III. Tiglat-pilezer asszír királynak (745–727). Az asszír annalesek is megemlítik Menahem adófizetésének tényét, amit a 2Kir 15:19 így mond el: „Rátört Púl, Asszírra királya az országra, és Menahem ezer talentum ezüstöt adott Púlnak azért, hogy legyen segítségére királysága megerõsítésében.” A Púl név, amint azt egykorú források igazolják, Tiglat-pilezernek egy másik, talán korábbi neve volt. – Az ezer talentumnyi ezüstöt viszont Menahem úgy teremtette elõ, hogy adóként kivetette a vagyonos családokra. A véres kezû uralkodó népszerûtlenségét ez még fokozta s bár õ maga természetes halállal múlt ki, a fiát, Pekahját egy évi uralkodás után a hadvezére, Pekah meggyilkolta s magát kiáltatta ki királlyá. Vele az asszír-ellenes, háborús párt jutott uralomra. Szövetségre lépett a damaszkuszi királlyal, Recinnel, továbbá a filiszteusokkal, és az asszír-ellenes szövetségbe be akarták vonni a többi szomszédos kis országot, köztük Júdát is. A júdai király, Jótám azonban óvatos volt, megtagadta a csatlakozást. Ennek következménye lett az ún. szír-efraimita háború, amelyet az egyesült szír (= arám) és efraimi (= izráeli) seregek folytattak Júda ellen (2Kir 15:37). A Krónikák írója szerint a helyzet Júdára nézve igen súlyos volt, az izráeli és arám csapatok mélyen benyomultak Júda területére és nagyszámú foglyot is ejtettek (2Krón 28). Jótám király közben meghalt s Acház súlyos körülmények közt örökölte a jeruzsálemi trónt. Bár nagy kortársa, Ésaiás próféta, óvatosságra intette külpolitikai vonatkozásban s biztatta, hogy Istenbe fogódzó erõs hittel nézzen szembe a támadókkal (Ézs 7:1–9), Acház kevéssé tudta értékelni ezt a biztatást. Ellenben saját elgondolását követve, segítségül hívta magát az asszír királyt s az kapott is az alkalmon. Tiglat-pilezer seregei elõször Damaszkuszt foglalták el, azután Izráelt dúlták végig. Az asszír király, dicsekvõ felirata szerint, úgy pusztította el Damaszkusz országát, mint egy vízözönáradat, majd arab fejedelemségeket és filiszteus városokat pusztított el. Az „Omri országának” (= Izráelnek) nagy részét Asszíriához csatolta. Pekah királyt a saját alattvalói gyilkolták meg s talán ezen a réven Samária városa megmenekült a megszállástól. Az asszír krónika egészen megfelel a 2Kir 15:29–30 leírásának.
Pekah utódja Hóseás lett (732–724), aki feltétlen hûséget fogadott Asszíriának. Személyében az utolsó izráeli király került Samária trónjára, vele aztán be is következett országának a végpusztulása, ahogyan azt a próféták megjövendölték. – Izráelben ez idõben csakúgy, mint az egész Szíriában, állandó politikai nyugtalanság uralkodott. Az asszír uralom súlyosan nehezedett minden vazallus országra s ezek minden alkalmat megragadtak arra, hogy terhüket ledobhassák. A háttérben pedig ott állt Egyiptom, amely már magát is fenyegetve érezte az egyre jobban elõre törõ Asszíriától, azért folytonosan ellenállásra buzdította a szíriai kis országokat, segítséget ígérve, de csak ritkán és keveset adva. Voltaképpen e kis országok lázongásának a hullámtörõjén akarta Egyiptom lefékezni az asszír elõretörés erejét. Rendszerint trónváltozáskor szokott egy-egy ilyen lázadásra sor kerülni. Így történt Tiglat-pilezer halálakor is, a vazallus országok megkísérelték az elszakadást; csatlakozott hozzájuk Hóseás is és megtagadta az adófizetést. A következmény azonban nem maradt el. Az új asszír király, V. Salmanassar (727–722) nagy erõvel vonult fel a lázadók leverésére. 724-ben érkezett el Izráel területére és miután Hóseás királyt kézre kerítette (2Kir 17:4), ostrom alá vette Samária városát. Az ostrom három évig tartott s ezalatt, úgy látszik, Salmanassar is meghalt, mert az asszír annalesekben a város meghódításának és lakói fogságba vitelének a történetét már az új asszír királynak, Sargonnak a gyõzelmi felirata mondja el: „Uralkodásom kezdetén, annak elsõ évében elfoglaltam Samáriát… – 27 290 embert hurcoltam el az ott lakók közül. 50 harcikocsit besoroztam királyi haderõmbe… Az általam leigázott országokból telepítettem oda embereket. Saját fõembereimet állítottam föléjük kormányzókul” – mondja a dicsekvõ asszír király.

Ezzel Izráel országának önálló állami léte véget ért. De az ország lakossága sem maradt meg tiszta izráeli fajnak, mert amint az asszír felirat és a Biblia egyaránt elmondja, nagy részét az izraelita lakosságnak deportálták Asszíria különbözõ provinciáiba, egészen Médiáig, helyükbe viszont a nagy birodalom egyéb tartományaiból hoztak telepeseket. Az idõk múlásával aztán a lakosság összekeveredett, így alakult ki a samaritánus nép, amelynek a vallása is szinkretisztikus jellegû lett: Jahve mellett tiszteltek más isteneket is. (Olv. 2Kir 17:23–33). Egy késõi bibliai adat szerint Essarhaddon és Osnappar (= Assurbanipal) idejében is folytatódott még ez a lakosság-csere (Ezsd 4:2.10). Az Asszíriába telepített lakosság a következõ két évszázad alatt valószínûleg beolvadt idegen környezetébe.
Két évvel a nagy összeomlás után az Izráelben maradtak még egyszer megpróbáltak fellázadni, csatlakozva ahhoz az összeesküvéshez, amelyet Gáza és Hamát fejedelmei szítottak. Ezúttal Egyiptom is elküldte csapatait, egy bizonyos Szibe nevû hadvezérrel az élen. (Valószínûleg ugyanez a név szerepel 2Kir 17:4-ben is Szó, illetve más olvasás szerint Széve formában, s ha nem is Egyiptom „királya”, de egyik fõembere értendõ alatta.) Sargon azonban ezt a fölkelést is leverte, az egyiptomi csapatokat szétszórta, a lázadókat megbüntette. Ezzel a függetlenség visszaszerzésének az utolsó reménye is elveszett Izráel országa számára. Júda királyai ebben az idõszakban óvatos politikát folytattak. Nem voltak hajlandók csatlakozni az asszír-ellenes felkeléshez, sõt – mint láttuk – a szír-efraimita háború idején Acház király (733–724) egyenesen Asszíria segítségét kérte. A kapott segítségért aztán nemcsak adófizetéssel, hanem még vallási behódolással is fizetett. (Vö. 2Kir 16:10kk.) Az ország mindenesetre egy évszázadon át többé-kevésbé függõ viszonyban maradt Asszíriával.

8. Júda történetének utolsó korszaka

Acház király utódja Hizkija (Ezékiás) lett, aki a Biblia többször is megismételt állítása szerint, az idõben került a trónra, amikor Samária a végsõ csapást szenvedte el az asszíroktól. (Feltételezhetõen 724-tõl 696-ig uralkodott.) Jóindulatú, de könnyen befolyásolható ember volt, aki hallgatott a prófétai szóra is, de más tanácsadóira is. Körülötte forrongott a világ, egymást érték a szervezkedések, lázadó kísérletek Asszíria ellen s ezekbõl nem mindig tudta kivonni magát. A 720-ban kitört ún. hámáti felkelésben, úgy látszik, még nem vett részt, de már a 713-as asdódi szövetkezésben benne volt Edómmal, Móábbal és a filiszteus városokkal együtt. Szerencséjére, Sargon asszír király akkor beérte Asdód város elpusztításával, a szövetségesektõl csak súlyos hadisarcot hajtott be. – Majdnem végzetessé vált azonban Júdára nézve a Sargon halálakor megkísérelt vállalkozás.

A világtörténeti háttérhez hozzátartozik az is, hogy Babilónia hosszabb idõn át szintén vazallus-tartománya volt Asszíriának. Sargon uralkodása idején azonban egy kitartó babilóni fejedelem, Merodak-Baladan, megpróbálta Babilónt függetleníteni. A babilóni krónika szerint 12 évig ült a trónon, akkor azonban Sargon leverte s kénytelen volt Élám országába menekülni. Közben valószínûleg benne volt a keze a szíriai fölkelésben, igyekezett megszerezni e kis országok támogatását. Követei eljutottak Hizkijához is Jeruzsálembe, és hogy Hizkija hajlandó lett volna a csatlakozásra, az abból látszik, hogy dicsekedve mutogatta palotájának a kincseit (2Kir 20:12kk.). Ésaiás próféta akkor megrótta ezért a meggondolatlanságáért, az események menetét azonban ez nem befolyásolta. 705-ben Asszíriában trónváltozás következett. Hamarosan létrejött a vazallus országok szövetsége, ezek az adófizetést megtagadták, a nekik ellenszegülõ fejedelmeket pedig félreállították. Így pl. Ekrón filiszteus város királyát Jeruzsálemben vetették fogságba. – Az új asszír király, Sanherib (705–681) azonban nagy eréllyel fojtotta el a lázadást. Sorra vette a szíriai, fõníciai és filiszteus városokat, és bár ezúttal Egyiptom is nyújtott fegyveres támogatást, a szövetséges seregeket Elteke városánál (Júda és Filisztea határán) szétverte. Miután a filiszteus városokkal végzett, betört Júdába. Felirata szerint 46, falakkal jól megerõsített várost vett be, 200 000 embert ejtett foglyul, magát Hizkija királyt pedig „bezárta Jeruzsálembe, mint madarat a kalitkába” (A híres „Taylor-prizmán”, egy hat oldalú cseréphasábon olvasható a hadjárat részletes leírása.) –
Ezékiás megrémült és drága ajándékokat küldött a haragvó ellenség kiengesztelésére. Sanherib elfogadta az ajándékot, de folytatta Jeruzsálem ostromát. Követei megadásra szólították fel a falakon védekezõ katonaságot, mondván, hogy nincs sem emberi, sem isteni erõ, amely meg tudná õket szabadítani az asszírok hatalmából (2Kir 18:17kk.). Ésaiás próféta ekkor lépett ismét elõ, bátorító próféciával és megjósolta, hogy a büszke, kérkedõ asszír sereg megfutamodik Jeruzsálem alól. Jövendölése beteljesedett: az asszírok – talán a seregben kitört dögvész, vagy talán a birodalom keleti részén kitört lázadás miatt – egy napon váratlanul abbahagyták az ostromot és visszatértek hazájukba. 701-ben volt ez a nagy háború, amelyben Jeruzsálem szinte csoda folytán megszabadult, Hizkija a trónján maradhatott s a következõ évtizedek viszonylag nyugodtabb idõt hoztak Júda számára.
Hizkija ingatagnak látszó jelleme dacára is jó emlékezetben maradt az utókor s a bibliai történetírás elõtt. Elõdeinek a bálványkultusszal kapcsolatos sok botlását megszüntette, valóságos vallási reformot hajtott végre Jeruzsálemben. Különösen a Krónikák írója értékeli nagyra s csaknem a Jósiás alatt bekövetkezett deuteronomista reformmal egy szinten állónak tartja Hizkija vallási reformját, amelynek – a Krónikás szerint – még Észak-Izráelben is volt hatása (olv. 2Krón 29–31 r., különösen 30:5–11). – Annál nagyobb volt aztán a visszaesés e téren a következõ fél évszázadban.

Hizkija után trónra kerülõ Manassé (696–641) következetes asszír-barát politikát folytatott. Hûségesen fizette az adókat, amirõl nem egy asszír felirat is tanúskodik. Ezen túlmenõleg azonban teljes szabadságot adott az asszír istenek tisztelete beáramlásának. Bálványszobrok kerültek a jeruzsálemi templomba csakúgy, mint a vidéki városok szent terére. Oltárokon áldoztak az asszír csillagisteneknek, nagy volt a kelete a mágikus ceremóniák közt jövendölgetõknek, csillagjósoknak. Ebben az idõben honosodott meg Jeruzsálemben a pogány kultusz legszörnyûbb formája, a gyermek-áldozat. Mindebben maga Manassé király járt elöl. A Jahve-próféták és a Jahve-hû papok számára a próbáltatások ideje jött el; a hagyomány szerint maga Ésaiás próféta is ekkor halt mártírhalált. A bibliai történetírás valamennyi király közül a legelmarasztalóbb kritikát Manassé fölött gyakorolja. (A 2Krón 33:11–16-ban leírt megpróbáltatás és megtérés, amelynek irodalmi lecsapódása a „Manassé imája” c. apokrif betétben is megtalálható, egy késõi, ellenõrizhetetlen hagyományból való.) Még utódja, Ámón is minden tekintetben követte apja példáját.
Ebben az idõben Asszíria király Assarhaddon volt (687–668). Neki sikerült Egyiptomba is benyomulni és Memphis városát is megszállni 671-ben. Az utolsó nagy asszír uralkodó, Assurbanipal (668–631) szintén viselt gyõzelmes hadjáratot Egyiptom ellen s õ egészen Thébáig nyomult elõre 663-ban. (Erre emlékezik Náhum próféta, 3:8–10). Assurbanipal alatt hatalma és dicsõsége tetõfokára emelkedett Asszíria, amit nemcsak a gyõztes hadjáratok emléke õriz, hanem kulturális emlékek is: nagy építkezések, paloták, mûvészi dombormûvek, s nem utolsó sorban a ninivei nagy könyvtár. – E nagy király halála után azonban Asszíria hatalma gyors hanyatlásnak indult, hogy egy negyedszázad múlva romba dõljön minden dicsõsége. Manassé és Ámón terrorisztikus uralma végül meghozta a visszahatást is. Ámón királyt alig kétéves uralkodás után meggyilkolták. „Saját szolgái”, tehát az udvari tisztviselõk hajtották végre a merényletet; azután „a föld népe”, tehát az ország szabad népessége Jósiást választotta királlyá, akivel egészen új korszak kezdõdött Júda történetében. (Uralkodott: 639–609).
Jósiás a Jahve-vallás feltétlen híve volt s már egészen fiatalon hozzáfogott az idegen kultusz felszámolásához. Királysága nyolcadik évében történt elsõ ilyen kísérlete, ami szembetûnõen egybeesik Assurbanipal halála évével. A soron következõ és rövid ideig uralkodó asszír királyok már nem voltak képesek összefogni a nagy világbirodalmat. Egyiptom azonnal függetlenítette magát, majd nem sokkal késõbb Babilónia is önállóvá vált. Észak felõl az erõre kapó méd birodalom, valamint a szkíták váratlan támadásai jelentettek nagy veszélyt. – Ilyen körülmények között Júdában is elérkezettnek láthatták az idõt arra, hogy ledobják a régóta viselt asszír fennhatóság kötelékeit. Különösen nagy lökést adott az események alakulásának a 622-ben végrehajtott deuteronomista reform.

A reform elõzménye Jósiásnak az az istenes szándéka volt, hogy megrenováltatja a jeruzsálemi templomot. A munkálatok során történt, hogy a templomnak egy befalazott helyiségében megtalálták „az Úr törvény-könyvét”, vagy más elnevezéssel a „Szövetség könyvét” (2Kir 22:8; 23:21). E könyvnek a létezése és tartalma egyaránt ismeretlen volt Jósiás nemzedéke elõtt, megdöbbenést és bûnbánatot váltott ki az, hogy a kornak a vallási képe mennyire eltért a könyvben levõ törvényektõl. Maga Jósiás is nagy tisztelettel és bûnbánattal fogadta az elõtte is felolvasott könyv igéit, azután ennek az alapján hajtotta végre a deuteronomista vallási reformot, amelynek egyik legfõbb rendelkezése a kultuszi centralizáció volt: a jeruzsálemi templom lett az egyedüli törvényes kultusz-hely; még a páska-ünnepet is, amely hajdan családi ünnepnek számított, most országos vonatkozásban Jeruzsálemben ünnepelték meg. A vidéki szenthelyeket megszüntették, papságukat beosztották a jeruzsálemi templomhoz, jobbára kisegítõ lévitai minõségben. (Erre a rendelkezésre jellemzõ az 1Sám 2:36 próféciájának a befejezése.) – A kultuszi reform mozzanatainak az áttekintésébõl arra lehet következtetni, hogy a megtalált törvénykönyv a Deuteronomium volt, illetve annak a magva (Deut 12–26 r.), a benne foglalt kultuszi, erkölcsi és szociális törvényekkel. Hogy pedig egy ilyen törvénykönyv hogyan kerülhetett a templomnak egy titkos zugába, mindenkitõl elfeledten, arra elég magyarázatot ad Manassé és Ámón királyoknak félszázados uralma. A törvénygyüjteményen feltétlenül érzik a prófétai hatás, és ha nincs is konkrét bizonyíték amellett az újabban fölvetett elmélet mellett, hogy az északi országrészben keletkezett volna s aztán 722 után átmentették Júdába, annyit feltétlenül elismerhetünk, hogy a törvénykönyv Jósiás koránál régebbi. (Ma már egészen túlhaladottnak vehetõ az a negatív kritikai gondolat, hogy az egész „megtalálás” csak egy pia fraus volt a jeruzsálemi papság részérõl, akik így akartak nagyobb tekintélyt szerezni az általuk összeállított könyvnek). Nem véletlenül keresnek összefüggést a Deuteronomium törvénygyûjteménye és Hizkija király vallási reformja között; Hizkija más helyen is szerepel úgy, mint régi hagyományoknak a gyûjtõje (Péld 25:1).

Jósiás reformációjához tehát hozzátartozott az, hogy a vidéki kultusz-helyeket felszámolta. Ennek a leírása során azzal a meglepõ közléssel találkozunk, hogy ezt keresztülvitte nemcsak Júdában, hanem Bételben és Samária többi városaiban is (2Kir 23:15–20). Az a következtetés vonható le ebbõl, hogy Jósiás az asszír hatalom hanyatlása következtében uralmi igényét kiterjesztette a volt Izráel országának legalábbis a délebbi részeire. Éppen ez magyarázza meg életének tragikus végét.

Tovább követve a világtörténelem alakulását, az ún. babilóni krónikákból megtudjuk, hogy Nabupolassar babilóni király (625–605) a médekkel szövetkezve 612-ben elfoglalta az asszír fõvárost, Ninivét. Az utolsó asszír király, Assur-uballit, megpróbálta megvetni a lábát Mezopotámia északnyugati részén, sõt még azt is megtette, hogy a hajdani nagy ellenfélnek, Egyiptomnak a segítségét kérte. Nemrég került napvilágra az az arám nyelven írott levél, amely e segélykérést tartalmazta, s amelyben az asszír király magát az egyiptomi fáraó szolgájának nevezi s bevallja, hogy Egyiptom segítsége nélkül nem képes megállni ellenségeivel szemben. Az akkori egyiptomi király, Nékó fáraó, kész volt a segélynyújtásra és elindította seregeit észak felé. Ekkor történt Jósiás király részérõl az a végzetes ballépés, hogy (talán erejét túlbecsülve, talán a hatalma alá került izráeli területeket féltve) úját állta a fáraó seregének Megiddónál. 609-ben volt ez a megiddói csata, amelyben a jóval erõsebb egyiptomi sereg gyõzelmet aratott, Jósiás király pedig halálosan megsebesült. – Halála után Júda népe Jóacházt (más nevén: Sallumot) tette meg utódjává, õt azonban a Mezopotámiából visszatérõ fáraó elmozdította s helyére a saját vazallusaként Jójákimot ültette. (608–598.)
Ettõl az idõtõl kezdve Júdában szinte megismétlõdött az, amit az északi országrész történetének utolsó két évtizedében láttunk. Itt is szemben állt egymással a két párt: egyik a Babilónia elõtti meghódolás békés politikáját követelte, másik viszont Egyiptom segítségére támaszkodva a Babilónia elleni harc folytatását kívánta. Egyiptom természetesen az utóbbiakat biztatta, de elegendõ segítséget sohasem adott. –
Az egyetlen tiszta látású ember Jeremiás próféta volt ebben a korban, aki nem a politikai helyzetet elemezte csupán, hanem tudta, hogy népe igen mélyre süllyedt vallás és erkölcs dolgában s mivel sokszorosan megszegte az Úrral való szövetséget, ítéletet érdemel. Meghirdette, hogy az ítélet eszköze Babilónia lesz, a babilóni király mint az Úr szolgálja fogja megszállani Júdát és Jeruzsálemet. Az egyetlen lehetõség tehát a próféta szerint: elfogadni a megérdemelt ítéletet és meghódolni Babilón elõtt, akár a fogság vállalása árán is, mert az még mindig az életet jelenti, a fegyverrel ellenszegülõk azonban pusztulni fognak. Nem õrajta múlt, hogy szavát nem fogadták meg, sõt defetistának bélyegezték; az ország pedig rohant elkerülhetetlen pusztulása felé.

A babilóni krónika nemrég közzétett újabb adataiból azt látjuk, hogy Nékó fáraó beavatkozása Mezopotámiában nem járt sikerrel. Végülis 605-ben az egyiptomi csapatokra Karkemis városa mellett döntõ vereséget mért Nebukadneccar, aki akkor még csak fõvezére volt a babilóni seregnek. Messzire nem üldözte az egyiptomi csapatokat, mert közben apja, Nebupolassar meghalt s a trónöröklés rendezése érdekében visszatért országába. 604-ben azonban Ribla városába rendelte Szíria kis országainak az uralkodóit, köztük minden valószínûség szerint a júdai Jójákimot is, és adófizetésre kötelezte õket. (Talán erre gondol az a késõi fogalmazású hagyomány, amelyben Jójákim „fogságáról” van szó 2Krón 36:6; Dán 1:1).
Ettõl az idõponttól kezdve Júda országa Egyiptom helyett Babilónia vazallusa s ettõl számított három év múlva tagadja meg Jójákim az adófizetést (2Kir 24:1). A nekibátorodásnak az oka viszont az volt, hogy 601-ben Nebukadneccar hadjáratot vezetett Egyiptom ellen, de vereséget szenvedett. – A fellélegzés nem sokáig tartott, 598-ban büntetõ hadjáratra indult a babilóni király Júda ellen. Jójákim közben meghalt és a csak néhány hónapja uralkodó új király, Jójákin, meg sem kísérelte az ellenállást, önként feladta Jeruzsálemet. Nebukadneccar ennek ellenére végigdúlta az országot, kifosztotta a jeruzsálemi templomot, Jójákint családostul együtt rabságra vetette, a lakosság elõkelõbb rétegét, a katonákat, mesterembereket pedig Babilóniába deportálta. Új királlyá Jójákin nagybátyját, Cidkiját tette meg a babilóni uralkodó, hûségesküt vévén ki tõle.
Júda otthon maradt népében azonban még mindig erõsen élt a megszabadulás reménye, amit Egyiptom biztatásai még erõsítettek is. Cidkija ugyan elõször óvatos volt; nem csatlakozott ahhoz a szövetkezéshez, amelyet II. Psametik fáraó szervezett. Jeremiás is egyre azt tanácsolta, hogy ne hallgasson fõembereire, hamis prófétáira, akik hazug reménységgel áltatják. Még a fogságba kerültekhez is írt egy levelet Jeremiás, azzal az intéssel, hogy rendezkedjenek be a hosszabb babilóniai tartózkodásra, mert soká fog tartani a fogság. (Jer 29 r.) – Végül mégis az elvakult nacionalizmus jelszavai gyõztek s Cidkija király is elõdei útjára lépett, fellázadt Babilón ellen. A megtorlás nem késett. A babilóni hadsereg felvonult és ostrom alá vette Jeruzsálemet, meg a többi városokat. Ebbõl az idõbõl valók az ún. lákisi levelek, amelyekben egy vidéki katonai parancsnok ír arról, hogy valakinek (a név elmosódott) „a beszédei nem jók, ellankasztják a kezeket” (vö. Jer 38:4). Majd meg azt jelenti a levélíró, hogy az egyetlen város, amelynek az éjszakai tûzjelzéseit látják, Lákis; már nem látják Azékát sem. (Vö. Jer 34:7.) Hofra fáraó küldött ugyan egy kisebb segédcsapatot, ezt azonban a babilóniak könnyen visszaverték (Jer 37:5). Jeruzsálem városát végülis – majdnem három évig tartó ostrom után – kiéheztette a babilóni sereg. Cidkija király menekülni próbált, a babilóniak azonban elfogták és kegyetlen ítéletet hajtottak végre rajta: fiait szemeláttára végezték ki és hogy ez legyen élete utolsó látványa, utána õt magát megvakították. – 587-ben történt Jeruzsálemnek e második elfoglalása, ezúttal azonban a várost felégették, falait lerombolták, elpusztult a templom is. A lakosságot pedig ismét tízezrével hajtották fogságba.
Az így végleg meghódított és lakossága nagyobb részétõl megfosztott Júda élére a babilóni király most más csak egy helytartót állított Gedalja személyében. Úgy látszik, Jeruzsálem annyira elpusztult és lakhatatlanná vált, hogy a helytartónak a viszonylag ép állapotban megmaradt Micpa városában kellett berendeznie a székhelyét. Az esztelen, fanatikus pártoskodásnak azonban még mindig nem lett vége. Az egyiptom-barát párt összeesküvést szõtt, Gedalját meggyilkolták s aztán félve a babilóniak bosszújától, Egyiptomba menekültek. Magukkal hurcolták Jeremiás prófétát is, aki a hagyomány szerint Egyiptomban halt mártírhalált. Az ország sorsa ezzel végképp beteljesedett, Júda egyszerû babilóni tartomány lett. A Siralmak könyvének írója nemsokára kétségbeesett képet rajzolhatott az egykor nagy népû ország és fõváros árvaságáról.

9. A babilóni fogság és a perzsa kor

a) A babilóni fogság

Az asszír és babilóni állam hódító politikájának egyik kegyetlen eszköze volt a deportálás. A birodalom különbözõ részeiben élõ lakosságot áttelepítették más népcsoportok közé, hogy így a legyõzött népeket fajilag és vallásilag elszíntelenítsék, beolvasszák. Ez történt Észak-Izráellel, ahonnan a lakosság egy részét áttelepítették távoli tartományokba, ahonnan nem is tértek többé vissza; az otthon maradtak pedig összekeveredtek a hozzájuk telepítettekkel. Más volt a helyzet a Júdából deportáltaknál, mivel ezek nagyobb tömegekben együtt maradhattak s azonkívül olyan lelkigondozójuk lehetett, mint pl. Ezékiel próféta. A „fogság” alatt különben nem tényleges rabságot kell értenünk. Politikai bûnösöknek tartott vezetõ embereket ugyan tartottak börtönben, de ilyenekkel is megtörtént, hogy kegyelmet kaptak. Ilyen amnesztiában részesült Jójákin király is (2Kir 25:27kk.), akinek a babilóni udvarnál a rangjához mért ellátásáról is történt gondoskodás. Ez utóbbit tanúsítja nemcsak a bibliai leírás, hanem különös véletlenként Babilón városában talált följegyzések, amelyek „Jójákin júdai királynak és fiainak” az ellátására szállított liszt és olaj mennyiségrõl kiállított jegyzékek voltak. – Maga a nép ugyan földhöz volt kötve, de azon túl szabad telepesekként élhettek, házat építhettek, részt vehettek a földmûvelésben, kereskedelemben, akár vagyont is szerezhettek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy amikor a zsidóság megkapta az engedélyt a hazatérésre, sokan ott maradtak Babilóniában, ahol az élet elõnyösebbnek látszott a számukra.
Júda deportált népének a lelki vezetõi, miután a nemzeti önállóság lehetõsége megszûnt, különös gonddal igyekeztek a vallási közösség fenntartásán, amelynek a révén a választott nép túlélheti a megpróbáltatásokat. Ezek a vezetõk nem érték be azzal, hogy sírva nézzenek Jeruzsálem felé és tehetetlen haraggal átkozzák ellenségeiket (Zsolt 137 r.), hanem bizonyságot tettek arról, hogy Isten készíti az új korszakot népe számára, amikor majd a hazatérõk felépíthetik templomukat, házaikat, és újra birtokba vehetik az egy idõre elvesztett hazai földet. Ezékiel próféta úgy fejezi ki ezt a jövõ-reménységet, hogy a holttá vált Izráelt elszóródott csontjaiból új életre támasztja fel Isten, és aztán nem lesz többé két külön ország, mint két rossz testvér, hanem Izráel és Júda egyesül egy király uralma alatt (Ez 37 r.). A fogság vége felé pedig Deutero-Ésaiás rajzolja meg még határozottabb vonásokkal a hazatérés és az új jövendõ képét. Ez a személyében ismeretlen próféta a jövõ képéhez még hozzácsatolja azt a gondolatot is, hogy Izráelnek, mint az Úr választott szolgájának az a missziója lesz a világban, hogy rajta keresztül a többi népek is megismerjék az Urat (Ézs 42:1–4; 49:5–6). – A jövõ reménységével függ össze, hogy a fogságban élõ gyülekezet gondosan õrizte a megmentett régi szentiratokat, sõt még újabb részletekkel is egészítette ki azokat, a fennmaradt hagyomány alapján.
Ez az idõszak – a Kr e.-i VI. század – egyébként nemcsak a babilóni fogságnak a kora volt, hanem Izráel nagyobbmérvû szétszóródásának is a kezdete. Más országba is kerültek kivándorló, vagy menekülõ zsidók. Babilón után a legnagyobb külföldi zsidó település Egyiptomban volt. Egy arám nyelvû okirat-gyûjteménybõl (elefantinei papiruszok) tudjuk pl., hogy a mai Assuán környékén egy jelentõs zsidó kolónia volt, amelynek tagjai a Nílus által formált elefantinei szigeten Jahve-templomot is építettek. – A következõ századokban a szétszóródás még folytatódott, szinte sorsszerûség lett. A szétszórtságban élõ zsidóság azonban a vallási hagyományokhoz való ragaszkodás révén és a népi egymáshoz tartozás tudatában jobbára el tudta kerülni az idegen népek közé való beolvadás veszélyét.
A hazai földön, Júda országában, viszonylag kevés számú lakosság maradt, fõként a falvak földmûvelõ népe. Júdában azonban deportáció útján nem telepítettek idegeneket, csupán önkéntes bevándorlók költöztek be a szomszédos országokból, akik könnyen szerezhettek maguknak birtokot, vagyont és pozíciót. Éppen emiatt került sor a fogság után összeütközésre a hazatért zsidóság és az új, de idegen telepesek közt.

b) A perzsa kor
íP> Az új-babilóni birodalom nem volt hosszú életû. Fénykorát Nebukadneccar korában élte, aki elérte a nagy mezopotámiai uralkodók legfõbb óhaját: egy gyõzelmes hadjáratban bevonulhatott Egyiptomba is (567). Utána azonban a birodalom gyorsan lehanyatlott. Forradalmak, trónviszályok gyengítették az erejét. Az utolsó babilóni király, Nabunaid (556–539) teljesen elvesztette a papság és a nép támogatását. (Az uralkodásáról szóló megemlékezések a sértõdöttség és a gúny hangján beszélnek róla). Egy idõben Babilón városából is elköltözött és az államügyek intézését fiára, a Dániel könyvébõl ismert Bélsaccarra bízta. Eközben pedig Keleten új erõviszonyok alakultak ki. Különösen az Iráni-felföld országai tettek szert növekvõ hatalomra. Közülük is kivált Perzsia, melynek nagy uralkodója, Kyros, 559-tõl kezdve céltudatosan tört a világuralomra. Meghódította a testvérországot, Médiát, majd Kroisos lyd birodalmát s végül 539-ben elfoglalta Babilón városát. Ettõl kezdve Elõ-Ázsiában a perzsa birodalom lett az uralkodó nagyhatalom egészen Nagy Sándorig, azaz kerek kétszáz éven át.
A perzsák bánásmódja a legyõzött népekkel szemben sokkal humánusabb volt, mint az asszíroké és a babilóniaké. A legyõzötteket igyekeztek megbékéltetni s ennek érdekében nagyobb nemzeti és vallási autonómiát biztosítottak, de természetesen a legszigorúbb ellenõrzés mellett. A babilóniak által deportált népeknek is megengedték a hazaköltözést. Kyros mindjárt Babilon elfoglalása után megadta a zsidóknak is az engedélyt a hazatérésre, sõt még azzal is támogatta õket, hogy a jeruzsálemi templomból egykor elhurcolt arany és ezüst kegytárgyak egy részét visszaadta nekik. – Ismerve Kyrosnak ezt a jóindulatát, nem csodálhatjuk, ha Deutero-Ésaiás olyan nagy reményekkel tekintett Kyros végsõ gyõzelme elé, melytõl a szabadulást várta; egyenesen az Úr „felkentjének” nevezte (Ézs 45:1). Az Esdrás könyvében olvasható szabadságlevélben pedig (Ezsd 1:2–6) maga Kyros beszél úgy, mint aki Jahvétól kapta a hatalmat az uralkodásra és a feladatot arra, hogy a jeruzsálemi templomot újjáépíttesse. – Nem azt jelenti ez, mintha Kyros (többek közt) Jahve-tisztelõ lett volna, még kevésbé veendõ a bibliai történetírás naivitásának. Úgy a deutero-ésaiási váradalomhoz, mint a hazatérést engedélyezõ ediktum szövegéhez kitûnõ párhuzam Kyrosnak az a felirata, amelyben Babilón meghódítását mondja el s többek közt így szól: „Marduk, a nagy úr, népeinek védelmezõje, örömmel tekintett (Kyros) kegyes tetteire és igazságos szívére; megparancsolta neki, hogy vonuljon be Babilónba… és mellette ment, mint barátja.” – Míg az asszír és babilóni uralkodók úgy tüntették fel gyõzelmeiket, mint egyúttal saját isteneik gyõzelmét a meghódított népekéi fölött, addig Kyros vállalta mindegyik isten protektorátusát, hogy a legyõzöttek rokonszenvét legalább e nemben megnyerje. A fogság népe, a gólá élt is a hazatérés lehetõségével, ha nem is mindnyájan és nem is egyszerre tértek haza Júdába. Már 538-ban elindult egy csoport, élükön egy Sésbaccar nevû fõemberrel, aki az új Júda tartományának elsõ helytartója lett. Késõbb (a Sésbaccarral össze nem tévesztendõ) Zerubbábel, mint dávidi sarjadék került a helyébe; hû munkatársa volt az ároni származású Jósua fõpap. Az õ korukat meglehetõsen rekonstruálhatjuk Haggeus és Zakariás próféciáiból, részint pedig Esdrás könyvének a leírásából, bár sajátos módon az utóbbiban rajzolt kép néhol elmosódott, az elég késõn történt végsõ írásbafoglalás miatt. A hazatérés, mint valami új exodus és honfoglalás, rendkívüli örömöt jelentett a zsidóságnak, voltak, akik már a messiási kor közeledtére gondoltak. A valóság azonban sok tekintetben kiábrándító lett. Otthon rom-épületeket, terméketlen földeket találtak; az idegen telepesek ellenségesen nézték a hazajövõk újjáépítési munkáját. A nem nagy számú hazatelepült zsidóság egyelõre Jeruzsálemben és környékén, mint egy 40 km-nyi körzetben telepedett el. Egyik legelsõ feladatuknak tekintették az istentisztelet megkezdését egy új nagy áldozati oltár felállításával, azután pedig hozzáfogtak a templomépítéshez is. Ekkor történt, hogy az idegenekkel összekeveredett samaritánusok csatlakozni akartak a gyülekezethez és részt akartak venni az építés munkájában, a gólá azonban mereven elzárkózott a velük való közösségtõl. Emiatt a samaritánusok vádat emeltek a perzsa hatóságoknál, hogy a zsidók a templomépítés ürügyén erõddé készülnek kiépíteni Jeruzsálemet s fel akarnak lázadni a perzsa uralom ellen. Az errõl szóló Ezsd 4 r.-ben ugyan tükrözõdnek egy késõbbi idõszak torzsalkodásai is (Artaxerxes alatt), mégis megállapítható, hogy a vádaskodásnak a perzsa hatóság hitelt adott s az építkezés folytatását megtiltotta. Szünetelt is a templomépítés egészen Haggeus és Zakariás próféták felléptéig.

E két próféta Dárius perzsa király uralkodása idején kezdte meg tevékenységét. Ez az idõszak Elõ-Ázsia és a perzsa birodalom történetének igen válságos kora volt. Kyros utódja, Kambyzes, egyiptomi hadjáratából hazatértében meghalt, otthon pedig egy trónbitorló Kyros törvényes utódjának adva ki magát, elfoglalta a trónt. A perzsa vezérek azonban összeesküvést szõttek ellene és megölték, királlyá pedig az összeesküvés vezetõjét, Dáriust tették. (Uralkodott: 522–486). Ekkorra azonban a nagy birodalom minden részében zavargások, elszakadási kísérletek kezdõdtek. Ez volt az a nagy történeti „földindulás”, amelyre Haggeus próféta céloz (Hag 2:21–22). Dárius azonban kitartó küzdelemmel sorra leverte a lázadásokat s amint az a behisztuni sziklafalra felvésett gyõzelmi feliratokból kitûnik, mintegy két éves hadakozás után helyre állította a perzsa birodalom uralmát. – Ebben az idõben bizonyára Júdában is fellobbant az önállósulás reménye, amely a Dávid házából való Zerubbábel személyéhez kapcsolódott (Hag 2:23). E reménység azonban más vonatkozásban arra is ösztönzést adott, hogy félretéve az építkezési tilalmat, folytassák a templom újjáépítését. – A politikai önállósulás reménye azonban hamar szertefoszlott. Zerubbábel nyomtalanul eltûnik a bibliai történetírás további fejezeteibõl – valószínû, hogy a megtorló intézkedések során félreállították. Jósua fõpap viszont megmaradhatott Júda népe lelki vezetõjének. (Vö. Zak 3 r.) A templomépítést is folytatni lehetet, miután Kyros ediktumának a szövegét megtalálták a perzsa királyi levéltárban. (Ezsd 5 r.) – Kr. e. 515-ben szentelték fel az új templomot; ez az igazi végpontja a 70 éves fogságnak, azaz a templom nélküli állapotnak. Az ezután következõ 60–70 év története meglehetõsen ismeretlen elõttünk. Júda népe a fõpap-fejedelem és a vének testületének a vezetése alatt állott, maga a kis ország pedig hozzátartozott az ún. Folyón-túli (az Eufrátestõl nyugatra fekvõ) satrapiához. Kisebb közigazgatási egységként együvé tartozott Samáriával, Ammón országával és Idumeával; a közvetlen felügyeletet a Samáriában lakó helytartó gyakorolta fölöttük. A Dárius, majd Xerxes (a Bibliában: Ahasvérus) alatt folytatott görög háborúk valószínûleg nem érintették Júda életét. Ennek ellenére, Neh 1:3-ból kiolvashatóan, a zsidóság élete elég nehéz lehetett, fõként az idegenek ellenséges magatartása miatt. (Jóel 4:4–6 talán ennek a kornak a helyzetével függ össze, amikor a lakosság, kellõ védelem nélkül, szabad prédája lett fegyveres támadásoknak, sõt ennek következtében a rabszolgakereskedésnek.) – Ebben a helyzetben jelentett nagy elõrelépést Esdrás és Nehémiás megjelenése és újjáépítési munkája.

Nehémiás királyi tisztviselõ volt I. Artaxerxes király (465–423) udvarában. Mikor azonban hírül vette, hogy hazatért honfitársai milyen nehéz sorsban élnek, nem tudott nyugodtan maradni, hanem engedélyt kért a királytól, hogy hazautazhassék. A bibliai számadatnak megfelelõen 445-ben indulhatott haza. A perzsa királytól helytartói címet is kapott, ami által megfelelõ tekintéllyel foghatott hozzá a külsõ és belsõ építés munkájához. Elõször Jeruzsálem biztonsága érdekében hozzáfogott a város falainak a felépítéséhez. Nehéz munka volt, mert rosszindulatú ellenségeik állandóan zaklatták õket. Maga Nehémiás mondja, a róla elnevezett könyv forrásául szolgáló emlékiratában, hogy egyik kezükben fegyvert, másikban a vakolókanalat tartva kellett dolgozniuk. Fõellenség gyanánt a Biblia a samáriai helytartót, Szanballatot említi, továbbá az ammóni Tóbiást és az arab (idumeus) Gesemet (Neh 6:1). Érdemes megemlíteni, hogy mindhárom név elõfordul Biblián kívüli dokumentumokban is ugyanebbõl az idõszakból. – Nehémiás kitartó munkája és ösztönzése eredményeként helyre is állították a városfalakat még abban az évben.
Szükség volt a belsõ építés munkájára is. Egy-egy olyan fejezet, mint Neh 13 r., bemutat néhány jellegzetes problémát a fogság utáni gyülekezet életébõl. Nehémiás elrendelte az ünnepek szigorú megtartását, a templom és a léviták ellátására szükséges adományoknak a begyûjtését. Egy más alkalommal a felebaráti szeretet kötelességére appellál Nehémiás az uzsorásokkal szemben, akik még rabszolgának is eladják az eladósodott embert. (Neh 5 r.). Egyik legfõbb problémának látszott az idegenekkel való összeházasodás (Neh 13:23kk.). A visszaélésekkel szemben folytatott küzdelemben aztán a Biblia szerint nagy segítségére volt Nehémiásnak az ároni nemzetségbõl származó Esdrás pap.
Esdrás – a róla elnevezett könyv adatai szerint (Ezsd 7:7) – Artaxerxes uralkodása hetedik évében tért haza Babilónból, fõként azzal a feladattal, hogy gondoskodjék a kultusz szabályozásáról, továbbá a közigazgatás és az ítélkezés rendjérõl „az Isten törvénye szerint”. Más adatokból ismerve a perzsa kormányzás szokásait, úgy tekinthetjük ezt a rendelkezést, mint a Júda-beliek belsõ önkormányzatára adott felhatalmazást – a perzsa udvarnál bemutatott és jóváhagyott törvénykönyv alapján. Ez a törvénykönyv nem volt más, mint a Pentateuchos, a Papi irat kiegészítésében. Nagy terjedelmét mutatja az, hogy otthon a léviták napokon át olvasták a nép vezetõi elõtt, azon a nagy összejövetelen, amelyen a zsidóság is elkötelezte magát e törvénykönyv megtartására. (Olv. Neh 8–9 r.). A bibliai ábrázolás szerint ez az elkötelezés Esdrás és Nehémiás együttes jelenlétében történt, és pedig a 444. évben.

A kritika bizonyos ellentmondásokat lát Esdrás és Nehémiás együttes szerepeltetésében. Az a közlés pl., mely szerint Esdrás Jóhanan fõpap szobájában tartózkodott, mielõtt az idegen asszonyok elküldésének szigorú törvényét kiadta, ellentmondónak látszik azzal a másik adattal, mely szerint az említett Jóhanan Nehémiás kortársának, Eljásib fõpapnak a második utóda volt (Ezsd 10:6 és Neh 12:22.). Ma sokan azon a véleményen vannak, hogy Esdrás késõbb tért haza Babilónból, mint Nehémiás, és pedig vagy II. Artaxerxes (404–358) hetedik évében, vagy a bibliai évszám figyelmen kívül hagyásával, I. Artaxerxes uralkodásának a vége felé, 430 körül. – Elégséges történeti dokumentáció híján a kérdés még nyitottnak tartható. Annyi bizonyos, hogy a népi-gyülekezeti élet restaurálásának a problémái úgy Esdrás, mint Nehémiás mûködésének a leírásánál azonosaknak látszanak, a bibliai történetírás tehát nem ok nélkül kapcsolja össze tevékenységüket.
A legnagyobb merevséget Esdrás és Nehémiás a vegyes házasságok kérdésében mutatták s követelték azt, hogy a zsidó férfiak váljanak el idegen származású feleségüktõl, különben kiközösítik õket a gyülekezetbõl. Ez volt azonban a legfájóbb követelés, ahol sok esetben valóban törésre került a dolog. Még a jeruzsálemi fõpap egyik unokája is samaritánus nõt vett el feleségül, magának Szanballat helytartónak, a nagy ellenségnek a leányát (Neh 13:28). Voltak, akik nem voltak hajlandók a válásra s inkább külön szakadtak a gyülekezettõl. Ez az elkülönülés vezetett végül a samaritánus felekezet alakulásához s egy külön templom építéséhez a Garizim hegyén. Szent könyvül azonban megtartották a Pentateuchost õk is, amivel hangsúlyozni akarták, hogy a mózesi törvény követõi, az atyák örökségének a megtartói. – A garizim-hegyi templom a Makkabeusok korában elpusztult, de még Jézus idejében is változatlanul fennállt a kérdés, hogy hol lehet igazán imádni az Istent: a Garizim hegyén, vagy Jeruzsálemben? (Jn 4:20.)

A perzsa kornak, az említett eseményeken kívül, nem sok emléke van a Bibliában. A zsidóságnak bele kellett törõdnie a gondolatba, hogy egyelõre önálló állami életet nem élhetnek. Ehelyett egy lehetõleg törvény-hû, a kultuszi életet szorgalmasan gyakorló közösségként igyekeztek fennmaradni. – A vérségi tisztaságnak olyan gondos, sõt törvényeskedõen szigorú megtartása törekvésüket megmagyarázza és indokolja az a tiszteletreméltó hitbeli meggyõzõdés, hogy õk továbbra is az Isten választott népe, amely ha „tûzbõl kikapott üszögként” (Zak 3:2) maradt is meg, de hittel várakozik Isten ígéreteinek a teljesedésére. Az ún. júdaizmusnak a törvényre ügyelõ, a kultusz tisztaságát hangsúlyozó hangja jelentkezik pl. Malakiás könyvében, vagy a trito-ésaiási próféciák egy részében. – Egy másik jellemzõ vonása e kornak az, hogy eschatologikus-messiási váradalmakkal eltelve néz a jövõ felé, sõt azt egyenesen az apokaliptika színeivel festi, ahogyan azt Zakariás, Jóel, vagy Dániel könyvében látjuk. – Ennek a várakozásnak a jegyében lép át Izráel története az intertestamentális korba, abba az idõszakba, amely az ószöv.-i irodalom megszûnése és az evangéliumi bizonyságtétel megszólalása közé esik. Dr. Tóth Kálmán

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!    *****    Részletes személyiség és sors analízis diplomás asztrológustól,szóban és írásban, nagyon kedvezõ áron.Ne hagyd ki! Katt!