//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- ÓSZÖVETSÉG Bevezetés Általános tájékoztató
- ÓSZÖVETSÉG Bevezetés Általános tájékoztató : II. Az ószövetségi kortörténet periódusainak 4. 5. 6.

II. Az ószövetségi kortörténet periódusainak 4. 5. 6.


4. A bírák kora

Józsué halála után Izráel népe jó ideig törzsi szervezetben élt. Ez a szervezet elég laza volt, amit megmagyaráz a földrajzi és történeti helyzet is. A Bír 1 r.-bõl kitûnik, hogy a honfoglalók nem tudtak egyszerre úrrá lenni Kánaán fölött, különösen a síkságon fekvõ, hatalmas falakkal megerõsített városok maradtak még egy darabig kánaáni kézen. A Jezréel-síkság városai, meg a Gézer-Jeruzsálem vonal alkotott egy-egy ilyen közbeékelt, kánaáni kézen maradt területet s így az izráeli törzsek tulajdonképpen négy, egymástól eléggé izolált területen foglaltak helyet. Egyik volt a Jordán természetes választóvonalától keletre esõ rész, északon a Jezréel-síkság fölött levõ terület, középen az Efraim hegyvidéke, délen pedig Júda. Ez a széttagoltság magyarázza meg azt is, hogy a bírák korában miért vált egyik-másik terület olyan könnyû prédájává a szomszédos népeknek, vagy a helyükön maradt kánaániaknak. – A Bírák könyve teológiailag jellemzi e helyzetet: Izráel népe nem maradt meg hûségesen Jahve szövetségében, hanem behódolt idegen istenek kultuszának, emiatt az Úr hosszabb-rövidebb idõre odaadta õket büntetésül ellenségeik hatalmába. Mikor azonban Izráel a próbáltatás alatt Istenhez tért, akkor Õ egy-egy szabadító hõs által gyõzelemre juttatta népét az elnyomókkal szemben. E szabadító hõsöket aztán a nép békében is vezetõjének ismerte el, alávetette magát kormányzásuknak és igazságszolgáltatásuknak, ezért nevezték bíráknak õket. A Bírák könyve hat nagyobb és hat kisebb bírót említ; az elõbbieknek a szabadító harcai részletesen le vannak írva, az utóbbiaknak csak a neve, lakóhelye, bíráskodásuk idõtartama van megemlítve. A legjelentõsebbek közülük a következõk: Bárák, akinek a Sisera ellen vívott harca elõször tükrözi azt, hogy a jezréeli síkság városaiban lakó kánaániakkal is fel bírta venni a harcot Izráel. Az akkori törzsi összefogást – annak hiányosságait is – a Debóra éneke adja elõ (Bír 5 r.). – Gedeon maroknyi hadával a rabló nomádokat ûzte el. Gyõzelme után népe hálából királlyá akarta választani, amit azonban õ visszautasított a theokrácia gondolatának indoklásával (Bír 8:23). Annál inkább vágyott az uralkodásra a fia, Abimelek, aki egy rövid életû, kánaáni mintájú városkirályságot alapított Sikemben. – Sámson küzdelmei abban különböznek a többi bírákétól, hogy míg amazok egy döntõ ütközetben leverték az ellenséget, addig Sámson hosszú idõn át, sokszor szinte magára hagyatva, vívta elkeseredett harcát a filiszteusokkal s végül maga is áldozatul esett. Ez a filiszteus ellenség aztán még sokáig veszedelmes vetélytársa volt a fiatal izraelita államnak.

A filiszteusok az ún. tengeri népek inváziója során kerültek Ázsiába. Az Égei-tenger partvidékérõl és szigetvilágából származó (Heredotos szerint a túlnépesedés miatt útra kelt) néptörzsek voltak ezek s a tengeri kalózok és hazát keresõ vándorok keverékeként jellemezhetjük õket. Indo-árja népek voltak, neveik jellegzetesen azonosan a görög és itáliai partvidék népeinek a nevével. Támadásaik következtében omlott össze a hettita birodalom; azután dél felé fordultak s magát Egyiptomot támadták meg. III. Ramses fáraó azonban megsemmisítõ gyõzelmet aratott fölöttük (Kr. e. 1188). A szétszórt csoportok azután vagy egyiptomi zsoldos szolgálatba álltak, vagy elszéledtek hajóikon nyugat felé. Egyedül a filiszteusoknak sikerült a lábukat megvetni és hazát alapítani a palesztinai tengerparton. Öt város-királyság szövetségében (Asdód, Askelón, Gáza, Gat, Ekrón) éltek itt tovább, eredeti nyelvüket és kultúrájukat azonban hamar fölcserélték a kánaánival. Mint harcias nép viszont terjeszkedni igyekezett Izráel rovására. Hadi sikereiket részben annak is köszönhették, hogy õk már ismerték a vas megmunkálásának a titkát s a vas fegyverek és szerszámok készítését egyelõre monopolizálták (Vö. 1Sám 13:19kk.). Veszélyes szomszédságukból a Dán törzsének el kellett vándorolnia Észak-Kánaánba (Bír 18 r.). Majd csak Dávidnak sikerült az ország egyesített erejével megfékezni támadásaikat.

A bíráknak a személyérõl, a Biblia olvasásakor, elsõ látásra az a benyomásunk, hogy õk az egész Izráel fölött uralkodtak s uralkodásukra történeti egymásutánban került sor. Közelebbrõl megnézve azonban az egyes szabadító harcok történetét, az derül ki, hogy inkább csak törzsi hõsök voltak a bírák, akik saját törzsük vagy közvetlen szomszédságuk szabadságáért harcoltak, pl. a benjámini Ehud a Jordánon túl átellenben levõ móábitákkal, a gileádi Jefte az amnónitákkal, a Dán törzsébõl való Sámson a filiszteusokkal stb.
Megmagyarázza ezt a helyzetet a már említett széttagoltság. – E felismerésbõl viszont az következtethetõ, hogy a bírák nem mindig egymás után, hanem gyakran földrajzilag és történetileg egymás mellett éltek, harcoltak és kormányoztak (Vö. pl. Bír 10:7). Ennek viszont van egy további következménye, a bírák korának a kronológiai meghatározásánál. A bibliai számadatoknál, önmagukban is, meg a világtörténeti helyzettel való összehasonlításban is, bizonyos feszültség látható. Az 1Kir 6:1 azt mondja, hogy az exodustól a templomépítésig (Salamon 4. esztendeje) kereken 480 esztendõ telt el. Ezzel szemben csak a Bírák könyvének a számadatai – tehát az idegenek uralmának meg a bírák kormányzásának az összegezése – 410 évet tesznek ki. Ha ehhez hozzáadjuk a pusztai vándorlás és a honfoglalás megadott idejét (40+7 év), azután Éli bíróságát, Dávid királyságát és Salamon elsõ 4 évét (40+40+4 év), akkor összesen 541 évet kapunk s ehhez még hozzáveendõ volna Sámuel bíróságának és Saul királyságának az ideje, amire nézve a Biblia számadatokat nem közöl.
A számadatok ilyen nagy különbségére lehet magyarázatot keresni. Föltehetõ pl., hogy az 1Kir 6:1 kronológusa nem vette figyelembe az idegen elnyomás éveit, s akkor a 480-as szám elfogadható volna. Szemmellátható azonban, hogy ez maga is egy periódus-szám (12 emberöltõ), egy nagyobb zárt korszak kifejezõje. Ha azonban a bírák korát be akarjuk sorolni a megfelelõ világtörténeti keretbe, akkor ezt a számot kisebbre kell vennünk. Ezt indokolja az az elõbb tett megállapítás, hogy esetenként több bíró egyidejûleg élt és kormányzott az ország különbözõ területein; különösen is áll ez az ún. kisebb bírákra. – A honfoglalást az 1220-as évekre kelteztük, Saul királlyá tételét pedig hozzávetõlegesen 1025-ben állapíthatjuk meg. Eszerint a bírák kora mintegy 200 esztendõt tett ki Józsué halálától Sámuel leköszönéséig.
A bírák korának a vallási képét a deuteronomista történetíró a sorozatos bûnbe botlásokkal, bálványimádásba tévedésekkel jellemzi. Ha idõileg késõn és sematikusan festett is ez a kép, sokban megfelel a valóságnak. A letelepedett Izráel a kényszerûségbõl vagy kényelembõl életben hagyott kánaáni õslakossággal közvetlen érintkezésbe került, márpedig a kánaáni kultúrának erõs asszimiláló hatása volt, amint azt a filiszteusok példáján láthatjuk. Legveszedelmesebben jelentkezett az idegen hatás a földmûveléssel kapcsolatban, amelyet Izráel a kánaániaktól tanult el, és pedig nemcsak a munkafolyamatokat, hanem a hozzájuk fûzõdõ hiedelmeket is. Elsõ helyen állt ezek közt is az a gondolat, hogy a termõföld ura, aki a földet esõvel megáztatja és búzát, bort, olajat ajándékoz az embereknek, az a Baal nevû Isten. (Hós 2:7 skv.) A kánaáni Baal tisztelete így beférkõzött a Jahve-kultusz mellé, esetleg annak a helyére. Vele együtt tiszteletben részesítették a feleségét. Aséra istennõt, a kánaáni Vénuszt. Kettejük kultuszhelye megtalálható volt minden nagyobb város szent területén, egy dombon (bámá), melyen az oltár mellett ott állt a szent kõoszlop (maccébá) és az istennõ szent fája (asérá). Ünnepi alkalmakkor nemcsak áldozatokra került sor, hanem részegségig menõ áldozati lakomákra is. Ott voltak e szentélyekben Aséra papnõi, a kedésák, és a kultuszi prostitúció mágikus jelentõségûnek számított a termékenység biztosítására. Nem csoda, ha a késõbbi próféták olyan elkeseredetten hadakoztak e szégyentelen kultusz ellen. Az idegen istenek imádását, a Baal-kultuszt pedig az Ósz. egyszerûen ezzel a szóval bélyegzi meg: paráználkodás más istenekkel.
A bírák korának a végén (Sámuel idejében) találkozunk elõször a prófétaságnak azzal a régiesebb, egyszerûbb fajtájával, amit eksztatikus prófétaságnak nevezünk. Csoportosan éltek együtt és járták az országot ezek az emberek és elragadtatott állapotban „prófétáltak” (1Sám 10:10), õk voltak az Ósz.-ben a „nyelveken szólók”. Abból a körülménybõl azonban, hogy e csoportok összeköttetésben álltak egyes nagy prófétákkal (Sámuel, Illés), valamint abból az elismerésbõl, amellyel késõbben is emlékeztek rájuk (Ám 2:11), föltehetjük, hogy megvolt a tudatos missziójuk a Jahve-hit ébrentartása terén.
Egyébként azonban a Bírák könyve végének az elbeszélései (17–18 és 19–21 r.) olyan zavaros vallási és erkölcsi állapotokat ábrázolnak, hogy az író nem tud mást mondani rájuk, mint hogy „akkor még nem volt király Izráelben és kiki azt csinált, ami neki tetszett”.

5. Az egységes királyság kora

a) Saul királysága

A bibliai leírás vallási indoklásán túl jól lehet látni a bírák kora nehéz küzdelmeinek egyik politikai fõokát is: Az amfiktionikus törzsi szervezet, a területi széttagoltság miatt is, nem tudta elég szoros népi egységbe tömöríteni az izraelitákat. El kellett jönnie az idõnek, amikor Izráel „vénei”, a nemzetségfõk, azzal a kívánsággal álltak Sámuel próféta elé, hogy hadd válasszanak királyt, ahogyan a többi népek (1Sám 8:5). Sámuel elõször elutasította a kívánságot, ugyanúgy a theokrácia elvére hivatkozott, mint egykor Gedeon, utóbb azonban engedett a nép kérésének és királlyá kente a Benjámin törzsébõl származó Sault. – Saul királlyá létele ugyan különbözõ, egymást kiegészítõ elbeszélésekben van leírva, mégis kitûnik, hogy valóban a népi-nemzeti lét és nem-lét határán következett be királlyá választása. Elõször a Gileádban fekvõ Jábés várost fenyegetõ ammóni nép ellen gyûjtötte egybe – a bírákhoz hasonlóan – Izráel seregeit s a gyõztes háború után ismerte el az egész nép királynak. (1Sám 11 r.) Majd a folytonosan tartó filiszteus háborúk mutatták meg, hogy csak egységben és szervezettségben lehet fölvenni a küzdelmet a rivális szomszéd népekkel.
A királyság bevezetéséhez a társadalmi átalakulás is készítette a talajt. A régi pátriarchális törzsi-nemzetségi életforma a letelepedés után szükségképpen változáson ment át. A faluközösségek mellett a városi életforma lazítani kezdte a vérségi-családi összetartozás szálait, inkább a lakóhely és a területi gazdasági érdek kapcsolata lesz erõsebb. Élezõdik a társadalmi osztályok közti különbség. A szabad népesség, a „föld népe” mellett ott vannak a robotmunkások és rabszolgák, akik nagyobb részben a meghódított, vagy önként meghódolt kánaáni lakosságból kerültek ki (vö. Józs 9:21; Bír 1:28kk.) – Mindezek közismert tényezõk a szervezett állam és a királyság kialakulásának folyamatában. Nem jelenti ez azonban azt, hogy aggályok nem merültek volna fel már a kezdet kezdetén is a királysággal, mint intézménnyel kapcsolatban. Sámuel elsõ aggálya vallásos jellegû volt, amikor arra hivatkozott, hogy az Úrral való szövetség rendjében nincs hely a királyság számára; az amfiktionikus szövetség összetartója a kultuszi központ és annak a hivatalos személyei, nem pedig egy világi vezetõ. Amellett épp a többi népekkel való összehasonlítás mutatta, hogy milyen veszedelem fenyegeti az Isten királyságának a gondolatát, hiszen a többi népeknél a királyt istenként vagy isten fiaként tisztelték, személyében az istenség reprezentánsa ült a trónon. Ezen az elvi theológiai aggályon kívül azonban volt még egy másik, negatívumot jelentõ szempont is: a királyság despotizmusától való félelem, az, hogy végeredményben a királynak a szolgája lesz az egész nép és annak minden vagyona. E tekintetben Sámuel olyan társadalomkritikai jellemzést ad a királyi önkényuralomról, hogy az ritkaság-számba megy abban a korban. (1Sám 8:11kk.)

Visszatérve a történeti eseményekhez, az 1Sám 4–6 r.-ben leírt filiszteus-háború után, amikor az amfiktionia központi szentélye, Siló is elpusztult, az ország jó részben filiszteus megszállás, vagy legalábbis ellenõrzés alá került. Annyival is könnyebben történhetett ez, mert – újabb felismerés szerint – a tengeri népeknek egyes törzsei Dór város környékén s a jezréeli síkon is megvetették a lábukat. Emiatt viszont Saul a galileai törzsekkel alig tudott kapcsolatot teremteni. A harcot még így is fölvette a filiszteusokkal és kezdetben ért is el hadi sikereket. – Nem tudjuk pontosan, hány évig uralkodott és hadakozott a filiszteusok ellen. Az 1Sám 13:1-nek szövegkritikailag nagyon kétes értékû tudósítását úgy magyarázni, hogy mindössze két évig uralkodott volna (Noth), aligha lehet helyesnek tartani. Dáviddal családi kapcsolatba kerülése, majd meghasonlása, egyáltalán a 14–27 r.-ekben leírtak (még az esetleges ismétlések mellett is) jóval hosszabb idõt tételeznek fel, mint két rövid esztendõ. – Annyi biztos, hogy Saul uralkodása fõként háborúzással telt. A királyi udvartartást távolról sem tudta még úgy kiépíteni, mint nagy utódai. Rezidenciája szülõvárosában, Gibeában volt, ahol egy jól megerõsített várat építtetett. Udvarához elsõsorban hírhedt bátorságú katona-emberek tartoztak (1Sám 14:52). Az egyik hagyomány ezen a réven hozza kapcsolatba vele a Góliátot legyõzõ ifjú Dávidot. A bibliai leírásból aztán világosan kitûnik, hogy Saul életében valami törés állt be. Úgy látszik, beteges lelki alkatú ember volt, aki könnyen került szuggesztív erõk hatása alá (1Sám 19:24). Búskomorságra hajlott, majd meg a trónját féltette Dávidtól, mikor meghallotta, hogy az vitézsége révén a nép kedvence lett. Emiatt Dávidnak menekülnie is kellett Saul udvarából, sõt az országból is. Korán összeütközésbe került Saul Sámuel prófétával is, mert elhirtelenkedett tetteivel áthágta az elõírt szakrális kötelezettségeket. (1Sám 13; 15 r.) Meghasonlott a papsággal is, mivel Ahimelek, Nób város papja, pártul fogta és segítette Dávidot; emiatt Saul egész vérfürdõt rendezett a papság és a város lakosainak a körében. (1Sám 22 r.) Végül a hadiszerencse is elpártolt mellõle s a kiújult filiszteus háborúban, a Gilboa hegynél vívott csatában fiával, Jónátánnal együtt elesett.

b) Dávid királysága

Dávidról nem hiába mondja a bibliai hagyomány, hogy õt maga Isten választotta ki a királyságra, mert valóban sok testi és lelki ajándékkal megáldott ember volt, melyeknek révén egyszerû sorsból a királyi trónig tudott fölemelkedni. Ifjú korában pásztorkodással teltek a napjai (ami egyébként nem jelentett alantas foglalkozást), apjának a juhait õrizte. Bátor szíve és harci készsége egy szerencsés fegyvertény révén, amikor legyõzte a filiszteus Góliátot, egyszerre ismertté tette a nevét. Maga Saul is az udvarába fogadta elismerésként. Meg volt áldva zenei tehetséggel: lantpengetése, zsoltáréneklése nem egyszer elûzte Saul búskomorságát. Hû és következetes Jahve-tisztelõ volt, bár élete egyik nagy célját, a templomépítést nem tudta véghez vinni. Amellett kiváló hadvezér és ügyes politikus is volt, ami által néha igen nehéz helyzeteken is úrrá tudott lenni. Országát nemcsak egységbe olvasztotta, hanem legyõzte addigi támadóit, sõt más népekre is kiterjesztette fennhatóságát. Végül, mint ember is rendkívüli jellem lehetett. Személyiségének hatását talán legjobban mutatja a Saul fiával, Jónátánnal kötött barátsága, aki még a trónöröklésrõl is lemondott Dávid javára. Keményszívû harcos létére tudott Dávid nagylelkû is lenni: megkímélte Saul életét, amikor megölhette volna. Nem volt mentes az emberi bûnöktõl, de rendkívüli alázattal tudta elfogadni a próféták feddését és útbaigazítását. – Mindezeknek nagy részét olyan történeti tudósításból ismerjük, amely különbözik az elõzõ korokról szóló elbeszélések mondai jellegétõl; a Dáviddal történtek írásba foglalása egyébként is nem sokkal az események után történt. Az a kép pedig, amelyeket e történetírásból Dávid személyérõl és országlásáról kapunk, azt mutatja, hogy Izráel szemében õ volt az eszményi király s ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elõször bizalmatlanul fogadott királyság intézménye végülis helyet kapott a Jahve és választott népe közti szövetség rendjében. A Dáviddal való szövetséget az utókor is úgy tartotta számon, mint amelynek a jogán Dávid leszármazottai bírják törvényes örökségként az õ trónját és országát; ez a gondolat végül az eschatologikus „Dávid fiáról” szóló messiási próféciákban teljesedett ki. (2Sám 7:8–16; Jer 33:15–21 stb.) Dávidnak sok viszontagságon kellett keresztülmennie, amíg a királyi trónt elérhette. Saul hatalmi féltékenységében egyenesen az életére tört és Dávid csak Jónátán barátságának köszönhette a megmenekülését. Egy ideig az országban bujdosott, köréje gyûlt egy csomó hasonló sorsban levõ ember. Végül Dávid azt a megoldást választotta, ami a valamilyen okból a társadalmon kívül került emberek kockázatos, de sikert is ígérõ vállalkozása szokott lenni: csapatával együtt beállt zsoldos katonának, épp a nagy ellenfélnek, a filiszteus népnek a szolgálatába. Feladata az lett volna, hogy portyázó csapataival rajtaüssön egy-egy júdai városon; ehelyett õ, ha tehette, a filiszteusokat pusztította, Júda népével viszont igyekezett baráti kapcsolatban maradni. Nem csoda, ha a filiszteusok közt is voltak, akik gyanakodva figyelték. Helyzete itt is válságosra fordult, amikor bekövetkezett a sorsdöntõ gilboai ütközet. Saul és Jónátán halálhírét véve, Dávid azonnal visszatért Hebrónba, s ott a déli országrészben vezetõ szerepet vivõ Júda törzse királlyá választotta.

Az északi területeken azonban egyelõre Saul fõvezére, Ábnér vette kezébe a dolgok irányítását. Saulnak életben maradt fiát, Isbaalt királlyá kiálttatta ki s azután egy ideig valóságos testvérháborút provokált a Dávidhoz ragaszkodó déli törzsekkel szemben. A vetélkedés azonban nem tartott soká. Ábnér megharagudott Isbaalra és átpártolt Dávidhoz, megszerezvén az északi törzsek támogatását is. Ábnért ugyan nemsokára meggyilkolták, éppúgy, mint a vetélytárs Isbaalt, Dávid azonban elhatárolta magát ezektõl az akcióktól. Ábnért fejedelmi módon temette el, azokat pedig, akik Isbaal halálhírével akartak kedveskedni neki, kivégeztette. Mindezzel az északi törzsek szimpátiáját akarta megnyerni, ami sikerült is, mert e törzsek képviselõi is megjelentek Hebrónban és elismerték Dávid királyságát.

Az északi és déli törzsek szorosabb egységbe vonását akarta biztosítani Dávid Jeruzsálem elfoglalásával. Hebrón túlságosan délen feküdt és túlságosan is júdai vonatkozásban volt nevezetes hely ahhoz, hogy innen lehessen kézben tartani az egész Izráelt. Ezért Dávid az északi és déli törzseknek mintegy a határa mentén fekvõ Jeruzsálem városát szemelte ki, amely azonban még az õslakó kánaániaknak – közelebbrõl a jebuzeus néptörzsnek – a kezén volt. Dávid elfoglalta tehát a várost, amely a késõbbi fõváros területének még csak egy kis részén – a délkeleti dombháton – terült el. A központi helyen fekvõ és jól védhetõ várost így a székhelyévé tette, a bibliai híradás szerint, hét évvel királlyá választása után. Központi jellegét azzal is ki akarta emelni, hogy vallási centrummá tette, ünnepi processzióban hozatva a városba az Úr szövetség-ládáját, amely hosszú ideig elfelejtve volt egy magánember házánál. Templomépítési tervét már nem hajthatta végre, de Jeruzsálem ilyen módon mégis a Jahve-amfiktionia új központjává lett s Dávid korától fogva szerepelt úgy, mint az a város, „amelyet az Úr kiválasztott” tisztelete helyéül.

Dávid kora egyébként éppúgy hadakozásokkal volt tele, mint a bíráké, vagy Saulé. Õ azonban szerencsésen folytatta háborúit s ez által országát valóságos nagyhatalommá tette. A filiszteusoknak nyilván nem volt ínyére az, hogy szomszédságukban a leigázni kívánt Izráel egységes monarchiává szervezõdött, ezért hamarosan háborút kezdtek Dávid ellen. Ezúttal azonban Izráel kerekedett felül s több ütközet után (2Sám 5:17kk.; 21 r.) sikerült a filiszteusokat határaik közé visszaszorítani. Félelmes hadi erejükre még többször céloz az Írás. Góliát-termetû és erejû vitézeik az „óriások” mondai alakját testesítik. Egy ilyen vonatkozású summázás a 2Sám 21:15–22; amely arról is nevezetes, hogy a Gatból való Góliát legyõzõjének Élhanant mondja (19 v.), holott a közismert történet szerint maga Dávid volt Góliát legyõzõje. Ebbõl, valamint egy érdekes archeológiai dokumentumból, mely szerint az amorita Mari nevû város írásbeli emlékeiben a „david(um)” szó hadseregparancsnokot jelent, arra következtetnek, hogy Dávid eredeti neve Élhanan volt s a Dávid név másodlagos, felvett név lehetett „a fõvezér” értelemben.
A filiszteus ellenség semlegesítése után Dávid még terjeszkedésre is gondolt. A keleten és délen lakó kisebb szomszédos népeket, Ammón, Móáb és Edóm országát rendre meghódította s a kor szokása szerint gazdag hadizsákmányt szerzett tõlük. Ez a hódítás ugyan nem volt olyan totális jellegû, mint amilyennek az asszír és babilóni korban Izráel népe is áldozatul esett, inkább csak politikai és gazdasági függõséget jelentett. A zsákmány és az évrõl évre behajtott adó, vagy pl. az edómi rézbányák kitermelése Izráel anyagi gazdagodásának vetette meg az alapját. Utalás történik a Bibliában arra is, hogy Dávid a damaszkuszi arámokra is kiterjesztette fennhatóságát, ami a nép erejét tekintve, Dávid egyik legnagyobb eredményének mondható. Mindenesetre Dávid (és Salamon) korában érte el az egységes ország azt a legnagyobb kiterjedést, amely az ígéret földje, illetve a várt messiási birodalom határainak megfelelt. (Gen 15:18; Ez 47:15kk.)

Hadi sikereit Dávid a hadsereg jó megszervezésének is köszönhette. Az esetenként, háborús idõkben összegyülekezõ „népfölkelõkön” kívül volt egy állandó zsoldos serege is, amelyre elsõsorban támaszkodhatott egy-egy támadás vagy lázadás alkalmával. – De Dávidnak már arra is volt módja és ideje (a 40 éves uralkodási idõtartam nagyon valószínûnek vehetõ), hogy országának a kormányzását megszervezze. Találunk a Bibliában névlistákat udvari tisztviselõkrõl, a közigazgatás vezetõirõl. A tisztségek felosztása, hatáskörük arra mutat, hogy az udvari tisztviselõk által történõ igazgatás rendjét egyiptomi minta szerint szervezték. Fontos jellemzõje Dávid királyi udvartartásának, hogy ott helye volt nemcsak a katonai parancsnokoknak és a közigazgatás fõembereinek, hanem jelen volt a fõpapság, sõt a nagy tiszteletben tartott udvari próféták is. Mindamellett Dávidnak voltak ellenségei a saját országában, sõt környezetében is. Volt ugyan rá gondja, hogy Saul leszármazottainak esetleges trónigényét lehetetlenné tegye: felkutatta és udvarában illõ ellátásban részesítette Jónátán egyetlen fiát, Mefibósetet, ez azonban egyúttal amolyan házi õrizetet is jelentett. – Csaknem végzetes csapást szenvedett azonban a saját fiától, Absolóntól. Egy rút családi botrány következéseképpen (2Sám 13 r.) Absolón megölte féltestvérét, Amnónt s emiatt Dávid számûzte õt az udvartól. Három év múlva Absolón kegyelmet kapott, helyzetét azonban arra használta ki, hogy titokban lázadást szervezett idõsödõ apja ellen, föltehetõen azért is, hogy a trónt magának biztosítsa Dávid kedvenc fiával, Salamonnal szemben. A lázadás oly hirtelen tört ki, hogy Dávid kénytelen volt elmenekülni Jeruzsálembõl. A Jordántól keletre, Mahanaimban rendezte össze seregét, miközben Absolón bevonult Jeruzsálembe és birtokba vette a királyi palotát. Dávid kipróbált hadvezére, Jóáb végül mégis leverte Absolón seregét. Az ütközetben Absolón maga is elesett s ezzel a lázadásnak vége szakadt: Dávid visszatérhetett fõvárosába.

Újabb veszedelmet jelentett az északi és déli törzsek közti ellentét kiélezõdése. A bibliai leírás szerint Dávid visszatérése után mindenki azzal volt elfoglalva, hogy Dávid bocsánatát kérje, vagy hogy a hozzá való hûségét bizonygassa. (2Sám 19 r.) Végül az izráeli és júdai törzsek szinte vitára keltek afölött, hogy melyik országrész méltóbb Dávidhoz. A kiélezett vitát egy Seba nevû ember arra próbálta kihasználni, hogy az izráeli törzseket fellázítsa. A Jóáb vezetése alatt álló hadsereg azonban most is biztos támasza lett Dávidnak. A Seba ellen vezetett hadjárat gyors gyõzelemmel véget ért, miután a lázadó vezért saját városában megölték. Az utolsó pártütési kísérlet Dávid ellen életének a vége felé történt. Dávid legidõsebb fia, Adónija megpróbálta magához ragadni az uralmat. A hadsereg és a papság körében pártot szervezett maga mellett, mellé állott Jóáb fõvezér és Ebjátár fõpap is. Dávid azonban még idõben tudomást szerzett Adónija tervérõl s azt úgy hiúsította meg, hogy a királyi udvar jelenlétében ünnepélyesen utódjává kenette fel Salamont. Az ellenpárt nem mert a király akaratával szemben semmit sem tenni, Adónija pedig kegyelmet kért és kapott. Ezzel Dávid élete végéig megszilárdította hatalmát. Halála után indult aztán meg újból a harc a trónért.
c) Salamon uralkodása

Salamon kész birodalmat kapott örökségül Dávidtól, de részben örökölte azokat a politikai nehézségeket is, amelyek Dávid uralma vége felé olyan fenyegetõen jelentkeztek. Salamon ugyan nem folytatott olyan mérvû háborúkat, mint Dávid, de résen kellett lennie külsõ támadásokkal és belsõ lázongásokkal szemben egyaránt. Az uralkodáshoz való készség teljes mértékben megvolt nála is. Legendás bölcsessége és diplomáciai készsége ügyesen hidalta át a nehézségeket. Igazi célja és eszménye azt volt, hogy az ország békéjét és nagyhatalmi állását megõrizze, virágzó gazdasági életet teremtsen, nagymérvû építkezésekkel állítson maradandó emléket uralmának. Egyszóval az volt a feladata, hogy amit Dávid egy emberöltõ sok küzdelme által létrehozott, az izráeli monarchiát, fenntartsa, sõt fényét, gazdagságát növelje.
Dávid halála után Salamonnak elõször is Adónijával és pártjával kellett még egyszer szembenéznie. A trónörökösi igényt Adónija még mindig fenntartotta, amit jelképesen úgy juttatott kifejezésre, hogy Dávidnak az öreg korában feleségei közé vett Abiságot akarta nõül venni, ami az ókori kelet szokásai szerint valóban nem kevesebbet jelentett, mint a trón-igényt. (Olv. 1Kir 2:22. Vö. Absolón tettével, aki Dávid háremének a birtokba vételével is meg akarta pecsételni uralkodói jogát, 2Sám 16:22.) – Salamon azonban radikálisan intézte el az ügyet. Adóniját a hozzá pártolt fõvezérrel, Jóábbal együtt megölette, Ebjátár fõpapot pedig Anatótba számûzte. A fõpapi hivatalban a már addig is fungált Cádókot erõsítette meg.
A Dávid által meghódított országokban is történtek elszakadási kísérletek. Az edómi Hadad, aki Dávid idejében Egyiptomba emigrált, a trónváltozás után visszatért hazájába. Igaz, hogy országa függetlenségét visszaszerezni nem tudta, Edóm továbbra is izráeli érdekterület maradt, sõt rajta vezetett keresztül a tengerhez az egyik fontos kereskedelmi útvonal, mégis az edómi király jelenléte mutatta azt, hogy a bekebelezett országok csak laza szálakkal vannak hozzákapcsolva a hódító birodalomhoz. Ugyanilyen jelenség volt észlelhetõ északkeleten: az arámok közt, Damaszkuszban, egy Recin nevû király kezdett szervezkedni s bár Salamonnak sikerült õt féken tartania, mégis éppen ez a damaszkuszi szír-arám birodalom lett Salamon halála után Izráelnek egyik legveszedelmesebb ellenfele.

Feltûnõ, hogy e politikai akciókban sorozatosan benne van Egyiptom keze is. Míg a XX. dinasztia idejében (1180–1065) Egyiptom belsõ ereje meggyengült, ázsiai tartományai elvesztek, addig a XXI. dinasztia alatt – melynek uralkodásával párhuzamos Dávid és Salamon kora is – újból erõre kapott és érdeklõdése feléledt Szíria-Palesztina iránt. A fáraók szívesen pártoltak minden olyan ügyet, amelytõl Izráel hatalmi gyengülését lehetett remélni. Salamon azonban ügyes politikával ellensúlyozta a dolgot: feleségül kérte és kapta a fáraó egyik leányát. Feltevés szerint II. Psinchanu, más néven Psusennes volt ez a fáraó. Leányával kapcsolatban nem kell valamelyik fõrangú hercegnõre gondolni; egykorú levelekbõl tudjuk, hogy az ázsiai királyok szívesen vették, ha a fáraó háremében született, akár harmadrangú nõt kaptak is feleségül. A kívánt célt Salamon mindenesetre elérte. Egyiptom egyelõre semleges maradt, sõt a bibliai tudósítás szerint jegyajándékul kapta a fáraótól Gézer városát (1Kir 9:16), amely – úgy látszik – legtovább tudott megmaradni önálló
városkirályságnak. – Késõbb újra érvényesülni kezdett a fáraóknak Izráel egységét megbontani szándékozó politikája. Jó talaja volt ennek az a tény, hogy az északi törzsek körében mindig élt a vezetõ szerepre való törekvés (vö. Bír 8:1; 12:1), vagy legalábbis az önállóságra való hajlam. Salamonnak az egyik vezetõ embere, Jeroboám – a késõbbi király – megpróbálta az északi országrész különszakítását, Salamon azonban tudomást szerzett a készülõ felkelésrõl és a lázadókat leverte. Jeroboám, a felkelés vezére, akkor Egyiptomba menekült s ott menedékjogot kapott Sesonk (a bibliai Sisak) fáraótól.
Salamon legfõbb szándéka birodalmának a belsõ felvirágoztatása volt – persze a régi keleti uralkodók példája szerint. Legelõször is a Dávid által tervezett hatalmas építkezéseket hajtotta végre, elsõsorban Jeruzsálemben. Az új fõváros lakossága rohamosan nõtt, ennek megfelelõen egyre jobban kiépült. A „Dávid városa” észak felé terjeszkedett, új paloták, erõdítések épültek, majd megkezdõdött a templomépítés. Elvégre Salamon szerzõdést kötött Tyrus fejedelmével Hirámmal, akitõl nagy összegû természetbeni fizetségért, sõt néhány város átengedése árán hozzáértõ munkásokat és drága építõanyagot kapott. Munkába állította az otthoni robotmunkások tízezreit is, elsõsorban a kánaániak leszármazottait. Faragott kövekbõl, libánoni cédrusfából, dúsan aranyozott díszítéssel és berendezéssel építtette meg évek munkája során a templomot, amely ha méreteiben el is maradt a babilóni vagy egyiptomi templom-óriások mögött, díszes voltában mégis büszkesége lehetett Jeruzsálemnek és az országnak. – A templom egyébként azon a helyen állt, ahol ma a „Szikla-templomnak” nevezett mohamedán mecset áll; utóbbi a nevét onnan nyerte, hogy a közepén egy hatalmas (kb. 13×17 m) sziklalap foglal helyet s egykor talán áldozati oltár gyanánt szolgálhatott. A salamoni templom építése, beosztása természetesen fõniciai minta szerint készült. Hármas tagolása (udvar, szentély, szentek szentje) a világmindenségnek – ókori szemlélet szerinti – kicsinyített mása, valóságos mikrokosmos. A legbelsõ rész, a szentek szentje, egy kocka alakúan épített, világítás nélküli épületrész volt (vö. 1Kir 8:12), itt foglalt helyet a Jahve-vallás legszentebb kegytárgya, a szövetség ládája, benne a tízparancsolat kõtábláival. A mikrokosmos-szemléletben ez a hely volt a mennynek a vetülete és Isten jelenlétének a helye, amennyiben „Isten házáról” emberileg lehet beszélni (1Kir 8:27). Éppen ezért tiltva volt oda a belépés; az ünnepi kalendárium szerint csak a fõpap mehetett be évente egyszer, az engesztelés ünnepén.
Salamon Jeruzsálemen kívül is folytatott építkezéseket, részint hadászati célból, részint pedig az általa fellendített kereskedelmi élet biztosítására. Építtetett pl. ún. magazinvárosokat, ahol élelmet és különbözõ árukat tároltak, sõt a Kisázsia és Egyiptom között közvetített lókereskedelem lebonyolításához szükséges királyi istállókat is. (1Kir 9:17–19). Salamon nagyszabású tranzit-kereskedelmet folytatott, karavánjai az egész Közel-Keletet bejárták, ennek haszna azonban királyi monopólium volt, Salamon gazdagságát növelte. Azonkívül tengeri hajókat is készíttetett s az élati öbölben fekvõ Ecjón-geber nevû kikötõbõl indultak hajói, elsõsorban a délarábiai kikötõk felé, ahonnan sok értékes import-cikket hoztak, többek közt az épületek díszítéséhez szükséges aranyat is. A hajózás terén éppúgy a fõniciaiak voltak az izráeliták tanítómesterei, mint a nagy építkezéseknél. – Ecjón-geber más tekintetben ipari város is volt. Hatalmas réz- (és vas-)kohókat építettek itt a célból, hogy az edómi bányákból kitermelt ércet itt kiolvasszák. A hely kitûnõ volt erre a célra, mert az északra esõ hegyvonulatok közül elõtörõ viharos szél, a megfelelõ módon épített nyílásokon és széljáratokon át, a kohók tüzének élesztéséhez szükséges ventillációt természetesen úton biztosította. A nagy tömbökben nyert tiszta fémet aztán Izráelbe szállították s ott dolgozták fel különbözõ szerszámokká. A bányák és kohók által szolgáltatott réz mennyiségére jellemzõ az a szinte hanyagul odavetett mondat, hogy a templom berendezésének a réztárgyait „Salamon méretlen hagyta, a réz igen nagy tömege miatt” (1Kir 7:47). Mindezekkel Salamon csakugyan nagy mértékben növelte a Dávidtól örökölt birodalom fényét és tekintélyét. Sába királynõjének a látogatása illusztrálja legjobban Salamon hírnevét, gazdagságát, bölcsességét – akár diplomáciai, akár kereskedelmi érdekû volt is ez a látogatás. Ennek a nagyhatalmi uralkodói fénynek azonban megvoltak az árnyoldalai is. A nagy építkezésekhez kényszermunkát vett igénybe. Adókat rótt ki a lakosságra, hogy fizethesse a drága fõniciai épületanyagot és építõmestereket. Királyi udvartartásának a költségeit is kirótta az ország egyes provinciáira. Részben e célból is, új közigazgatási kerületekre osztotta fel országát, ami csak részben felelt meg a régi törzsi beosztásnak. Az így kijelölt tizenkét kerületnek hónapról hónapra felváltva kellett viselni az udvartartás költségeit, ami nem csekély megterhelést jelentett a lakosságnak. Csak magáról a királyi háremrõl fantasztikusan hangzó számadatot mond a Biblia (1Kir 11:3), nemkülönben arról, hogy mennyi élelem volt szükséges a királyi udvarhoz tartozók napi ellátására (1Kir 4:22–23). A fényes udvartartás, a szolgáltatások igénybe vétele emlékezetbe idézi Sámuel szavait, aki megjósolta, hogy milyen terheket vesz majd magára a nép a királysággal. Sõt még a deuteronomista király-törvényben is Salamon fényûzõ uralmának a képe tükrözõdik, úgyhogy ez a törvény épp az õ uralmának jellegzetes vonásait emeli ki nem-követendõ példaként (Deut 17:14kk.).

Dávid és Salamon korában indult végképp bomlásnak a régi törzsi-nemzetségi társadalmi rend. Része volt ebben – mint már mondtuk – a földmûvelõ életformára való áttérésnek, azután egy új városi tisztviselõ, illetve iparos és kereskedõ réteg kialakulásának. A régi patriarchális életforma helyén egy új társadalmi tagozódás jött létre, amelyben egyre nagyobb szerepet kapott a gazdag birtokosok és hivatalnokok rétege. A másik oldalon viszont az adóterhek súlyosan érintették a vidéki lakosságot. Inséges esztendõk a katasztrófa szélére juttatták nem egyszer az egyes családokat; eladósodás, birtok-elzálogosítás, majd elvesztés, sõt rabszolgasorsba kényszerülés követhették ily módon egymást. Kialakult a nincstelen proletár réteg (héber szóval: dallim), akik olcsó munkaerõként voltak kiszolgáltatva a vagyonosabb rétegeknek. – Voltak ugyan törvények, amelyek tiltották az uzsorát, elõírták, hogy a rabszolgákat idõnként fel kell szabadítani, mikor már a „becsértéküket” leszolgálták, az elzálogosított birtokokat vissza kellett volna adni az elengedés évében tulajdonosuknak, de hogy ezek a törvények valóban érvényesültek-e a közéletben, arról nem igen olvasunk a Bibliában. Ellenkezõleg a fogság elõtti nagy próféták (Illéstõl Ésaiásig) egyaránt szigorúan elítélik a gazdagok fényûzését, s a jogtiprást, amelyre a fényûzés, a gazdagodás épült. Ez a folyamat pedig elkezdõdött már Salamon korában, és bár Salamon uralmát egy helyütt úgy jellemzi az Írás, hogy akkor Izráel és Júda lakói megszaporodtak, ettek, ittak és vigadtak (1Kir 4:20), ez a vigasság mégsem lehetett olyan teljes és általános, mert rögtön Salamon halála után azzal a kívánsággal fordultak az új királyhoz Izráel képviselõi: A te atyád igen súlyos igát vetett ránk, te könnyíts rajta! (1Kir 12:4).

Végül Salamon hiába volt a templom-építõ király, mégsem volt az a következetes Jahve-tisztelõ, mint Dávid. A deuteronomista történetíró erõsen kihangsúlyozza azt, hogy idegen asszonyai, elsõsorban a fáraó lánya kedvéért bálványtemplomokat is építtetett. Bizonyos, hogy ezek sem méreteikben, sem jelentõségükben nem voltak hasonlíthatók a jeruzsálemi nagy templomhoz, inkább csak aféle házi kápolnák lehettek, mégis a puszta meglételük s a bennük folytatott kultusz kihívta a prófétai körök rosszallását. A bibliai leírás kapcsolatba hozza velük Jeroboám említett lázadási kísérletét, amihez egy vidéki próféta adott biztatást. (1Kir 11:29kk.) – Maga Salamon e kritikával láthatóan nem törõdött; királyi uralmának fényét és nagyságát élete végéig meg tudta õrizni. Annál nagyobb lett a változás és a hanyatlás az ország életében Salamon halála után.

6. A kettõs királyság kora. I.

Az ország kettészakadásától Jezréelig (931–843)

a) Az ország kettészakadása

Az Izráel népe északi és déli törzsei közt levõ laza kapcsolat, sõt az elsõségért való vetélkedés, amely a bírák korában, sõt Dávid alatt is súlyos válságokat okozott, Salamon halála után a két nagy uralkodó által egységbe kovácsolt birodalom szétszakadását eredményezte. A trón örököse Roboám király lett (931–914); miután Jeruzsálemben törvényes uralkodónak elismerték, Sikembe ment, hogy királyságát az északi országrészben is elismertesse. Sikem központi városa volt az északon vezetõ szerepet vivõ Efraim törzsének, itt került sor a törzsi szövetség megkötésére Józsué idejében, itt próbált királyságot alapítani Gedeon fia, Abimelek. – Idejöttek össze most is az északi törzsek képviselõi. Mielõtt azonban Roboám királyságát elismerték volna, azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy könnyítsen a súlyos adókon és szolgáltatási terheken, amelyeket Salamon rájuk vetett. Roboám félreismerte a helyzetet és rossz tanácsadóira hallgatva, kevély elutasító választ adott. A következmény az lett, hogy az északi országrész fellázadt s az egyiptomi emigrációból hazatért Jeroboámot választotta királlyá. Roboámnak menekülnie kellett Sikembõl és szembe kellett néznie a merõben új helyzettel.

Ettõl kezdve a zsidóság két külön országban élte az életét. Az északi országrész neve maradt Izráel; itt a következõ századok folyamán több dinasztia is váltotta egymást a trónon, sõt az új király nem egyszer elõdjének a meggyilkolásával jutott uralomra. A déli országrész neve Júda lett; ennek a fõvárosában, Jeruzsálemben, Dávid családjának a leszármazottai uralkodtak egészen a babilóni fogságig.
Az északi ország elsõ királya tehát I. Jeroboám lett. (931–911.) Rezidenciáját elõször Sikemben rendezte be, majd késõbb Tirca városát tette székhelyévé. Egyik elsõ gondja az volt, hogy országát vallási tekintetben is függetlenítse Júdától. Az ország nagy központi szentélye ugyanis eddig Jeruzsálemben volt. Ott folyt a hivatalos kultusz, oda zarándokoltak nagy ünnepeken az ország különbözõ részeirõl az emberek. Jeroboám tehát új templomokat építtetett, egyet a déli határ mentén Bételben, egyet pedig északon, Dán városában, hogy ilyen módon semlegesítse Jeruzsálem vonzó hatását és szükségtelenné tegye az oda zarándoklást. E királyi szentélyekben azután felállíttatott egy-egy aranyborjú szobrot s ugyanazokkal a szavakkal mutatta be azokat a népnek, mint egykor Áron az aranyborjút a pusztában: Ime, ezek a te isteneid, Izráel, amelyek felhoztak Egyiptom országából! (1Kir 12:28). – Jeroboámnak ez a tette azonban a Jahve-hithez hû prófétai párt súlyos rosszalását hívta ki. Az egykorú próféta-történeteken kívül (1Kir 13–14 r.) különösen a VIII. sz.-beli Hóseás próféciái fejezik ki ezt a rosszalást és ítéletet. (Hós 8:4–6 stb.). A deuteronomista történetíró esetrõl esetre fölemlegeti a „Jeroboám vétkét”, amellyel bûnbe vitte Izráelt. A Krónikák írója pedig egyszerûen negligálja az északi ország történetét, mivel elszakadtak a Dávid utódai királyságától és bálványtemplomokba jártak Jeruzsálem helyett.

b) A testvérháborúk idõszaka

A kettéválasztást követõ elsõ idõszakra jellemzõ a Királyok könyveinek ez a többször ismételt mondata: Háború volt a júdai és izráeli király között állandóan. Nem volt elég az, hogy a külön szakadt két kicsi ország magában sokkal kisebb erõt képviselt, mint a Dávid–Salamon korabeli monarchia, aminek elsõ jeleiként azonnal elszakadt a meghódított tartományok közül Damaszkusz, késõbb pedig Ammón országa; még testvérháborúval is gyengítették egymás erejét s eközben nem riadtak vissza idegen országok segítségül hívásától sem. – Az erõviszonyok kezdetben Júda számára voltak elõnyösebbek. Területre ugyan kisebb volt Izráelnél, mégis a Salamon által megteremtett hadászati és anyagi elõnyök révén biztosabb volt a pozíciója Izráelnél. Roboám élt is lehetõségeivel és felkészült az Izráel elleni háborúra. Jeroboám viszont azzal válaszolt, hogy segítségül hívta az õt addig is pártfogoló Sesonk (Sisak) fáraót. Az egyiptomi uralkodó kapott is az alkalmon és kb. 926-ban csakugyan megtámadta Júdát. Elfoglalta Jeruzsálemet és kifosztotta a templom kincstárát. – Jeroboám azonban nem tudta, hogy mit idéz fel. A fáraó ugyanis nem állt meg Júda határán, hanem – valószínûleg rendcsinálás ürügyén – végigdúlta az északi országrészt is. A karnaki templom falán levõ gyõzelmi feliratában a fáraó jóval több izráeli, mint júdai várost sorolt fel, amelyeket elfoglalt és megsarcolt. Valószínû, hogy e hadjárat idején volt kénytelen Jeroboám is áttenni székhelyét a Jordántól keletre esõ Penuélba (1Kir 12:25).

A hatalmi egyensúly a következõ években egyre jobban az északi ország javára tolódott el. Júdában Roboám utódjának, Abijának a rövid uralkodása után Ászá király (912–872) már kénytelen volt külsõ segítség után nézni a fenyegetõ izráeli támadások miatt. Jeruzsálem megmaradt kincseit arra használta fel, hogy megvásárolta rajta a damaszkuszi királynak, I. Benhadadnak a szövetségét. Ennek következtében az izráeli seregeknek vissza kellett vonulniuk, hogy az arámok ellen védekezzenek. Ászá még arra is kihasználta a helyzet adta elõnyt, hogy a hajdani Benjámin törzse területének egy részét is elhódította Izráeltõl.
Izráel országában Jeroboámot fia, Nádáb követte a trónon. Nem soká uralkodhatott, mert lázadás tört ki és Baasa erõszakkal szerezte meg a királyságot (uralk. 910–887), kiirtván Jeroboám egész családját. Baasa helyzete azonban nagyon nehéz volt. Az Ászá júdai király által felbérelt arám seregek egyre jobban szorongatták Izráelt. Nem csoda, ha az ország elégedetlensége nõttön nõtt s fiát és utódját, Élát, rövid uralkodás után egyik vezére, Zimri meggyilkolta. Zimri dicsõsége mindössze egy hétig tartott, mert Omri fõvezér szintén magának akarta megszerezni a trónt s a hadsereg nagyobb részét a kezében tartván, a fõváros ellen indult. A közeledõ sereg láttán Zimri magára gyújtotta palotáját. A hadsereg Omrit királlyá kiáltotta ki s vele, illetve dinasztiájával új korszak kezdõdött Izráel országában.
Omri (886–875) kemény kezû hadvezér volt s a jelen helyzetben éppen ilyen emberre volt szükség, aki rendet tud teremteni a felfordult országban. A zavaros helyzetet ti. még egy Tibni nevû trónkövetelõ is ki akarta használni a maga javára. Pártja azonban nem volt nagy, Omri rövidesen legyõzte s miután így királyi uralmát biztosította, hozzáfogott az ország hatalmi helyzetének a megerõsítéséhez is. Sikeresen harcolt Móáb népe ellen, amelyet újból adófizetésre kötelezett. Egy Biblián kívüli híradás, a Mesa-emlékkõ felirata is beszámol errõl a helyzetrõl: „Amikor Omri volt Izráelben a király, Móábot hosszú idõn át leigázta, mert Kámós haragudott országára”. (Kámós a móábiak nemzeti istene, vö. 1Kir 11:7.)
De Omri nemcsak jó hadvezérnek, hanem jó diplomatának és országépítõnek is bizonyult. Megszerezte magának a fõníciaiak támogatását azzal, hogy fiát, Achábot összeházasította az egyik fõníciai város (1Kir 16:31 szerint Szidón, Josephus szerint Tyrus) fejedelmének a lányával, Jezábellel. Megszûnt végre a Júdával való ellenségeskedés is, amit a következõ generációnál szintén családi kapcsolat pecsételt meg: Acháb leányát a júdai trónörökös, Jórám vette feleségül.

Omri uralkodásához hozzátartozik még az, hogy Samária néven egy új várost alapított és azt tette meg királyi székhelyévé. Utódai még jobban kiépítették s még a romjai is mutatják, hogy hatalmas kõfallal megerõsített, palotákkal ékeskedõ igazi fõváros lett, ahol ugyanolyan fõrangú és vagyonos arisztokrácia lakott, mint Jeruzsálemben. – Mindenesetre az ország kettészakadása óta Omri volt az elsõ uralkodó, aki az izráeli királyság helyzetét stabilizálni tudta. Ezt mutatják a Biblián kívüli dokumentumok is: az asszír feliratok pl. jóval Omrinak és családjának a kihalta után is úgy emlegetik Izráelt, mint „Omri országát.”.

c) Júda és Izráel szövetsége

Omri halála után a fia, Acháb lépett a trónra (875–854). Tovább folytatta apjának hatalmi politikáját, bár kevesebb sikerrel. A damaszkuszi arám birodalom még mindig támadta Izráelt s elsõsorban a gileádi határszélen fekvõ városok szenvedtek sokat emiatt, amint az a történeti leírásokból, sõt egyes prófétai mondásokból is kitûnik (Ám 1:3). Nemcsak területet hódítottak a damaszkusziak, hanem jogot szereztek arra is, hogy Samáriában külön városrészben folytathassanak szabad kereskedelmet. II. Benhadad arám király már egyenesen Samária ellen indított döntõ támadást. A helyzet olyan súlyos volt, hogy a város feladásáról kezdtek tárgyalni, de mikor az arámok a béke feltételéül a királyi palota kifosztását szabták meg, az izráeli hadsereg az ellenállás mellett döntött és sikerült is a nagy támadást visszaverniük (1Kir 20:1–21). Benhadad egy év múlva új, még jobban fölszerelt sereggel támadta meg Achábot. Most Afek városánál került sor a döntõ ütközetre, de az arámok itt is vereséget szenvedtek. Izráel visszafoglalta az elhódított gileádi városokat, sõt most õk sajátítottak ki egy szabad kereskedõ-negyedet Damaszkuszban (1Kir 20:26–34).

Az arámok e térdre kényszerülésének azonban megvolt a politikai háttere. A Kr. e.-i IX. század világtörténeti vonatkozásban arról nevezetes, hogy ekkor indult el világhódító útjára a nagy asszír birodalom, többek közt nyugat felé is. II. Assurnazirpal (883–859) már „megmosta fegyverét a nagy tengerben” (= a Földközi tengerben). Utódja, III. Salmanassar (858–824) pedig egymás után vezette hadjáratait Szíria ellen. (Szíria alatt szoktuk érteni ebben a korban a Libánon-hegyvidék és az Orontes folyó körül fekvõ kisebb országokat, ide számítva Damaszkuszt is). Elsõ nagy hadjárata 854-ben volt. A fenyegetett kis országok ekkor szövetkeztek a közös nagy ellenség ellen; úgy látszik, hogy egy idõre még Izráel és Damaszkusz is összebékült, legalábbis a Karkar városa mellett vívott csatában – az asszír krónika szerint – részt vett Acháb király serege csakúgy, mint Hadadidri damaszkuszi király. A nagy ütközet azonban asszír gyõzelemmel végzõdött. – Acháb ekkor – úgy látszik – taktikát változtatott és az Asszíria felõl is fenyegetett Damaszkuszt újra megtámadta, mégpedig szövetkezve az akkori júdai királlyal. Jósáfáttal. A határon fekvõ és már sokszor gazdát cserélt Rámót-Gileád város megszerzése volt a cél. A szövetségesek ugyan gyõzelmet arattak, Acháb király azonban az ütközetben halálos sebet kapott (1Kir 22 r.).

Achábnak és utódainak az uralkodását, a bibliai leírás szerint, beárnyékolja a vallási hanyatlás kora. Az õslakó kánaániak maradékaival való együtt élés amúgy is magával hozta a Fõníciában és Kánaánban általános Baal-vallás terjedését, mikor aztán a fõníciai királylány, Jezábel, felesége lett Achábnak, a Baal-kultusz szinte a legfelsõbb helyrõl támogatott vallás lett Izráelben. Jezábel magával hozta fõníciai papjait, a Jahve-hit prófétáit pedig üldözte, sõt kivégeztette. („Próféták” alatt itt elsõsorban azoknak az eksztatikus próféta-csoportoknak a tagjai értendõk, akikrõl a 4. fejezet végén volt szó.) Rettenthetetlen ellenfélként lépett fel azonban Illés próféta, aki nem egyszer jelent meg az udvarnál, hogy megfenyegesse a királyi családot a bálványozásért, vagy a zsarnoki önkényért. Acháb még inkább hajlott volna az intõ szóra (1Kir 21:27), Jezábel dölyfe azonban nem ismert határt s végül a király sem tudta kivonni magát a befolyása alól. Egy ízben Illés próféta törésre vitte a dolgot, a Karmel hegyi istenítélet alkalmával, amikor leszámolt a Baal-papsággal, utána azonban menekülnie kellett Jezábel bosszúja elõl (1Kir 18–19 r.). Az általa szított láng mégsem aludt el s majd késõbb próféta-utódjának, Elizeusnak az idejében forradalmi tûzben csapott ki, hogy megsemmisítse Acháb és Jezábel családját és uralmát.
Achábnak a fia, Achazja nem sokáig uralkodott Samáriában. Egy súlyos szerencsétlenség miatt halálos beteg lett s alig két évi uralkodás után meg is halt (2Kir 1:2.17). Utódja Acháb másik fia, Jórám lett (853–843), aki felújította a júdai királlyal a szövetséget. (Problémát okoz a 2Kir 1:17 és 3:1 adatának az egybevetése: az elsõ helyen Jórám a hasonló nevû júdai király kortársaként szerepel, a második helyen viszont még Jósáfáttal, a júdai Jórám apjával áll kapcsolatban. Az ellentmondást az a feltételezés oldja fel, hogy a júdai Jórám már apjának, Jósáfátnak az uralkodása idején társuralkodó lett s innen adódik a kétféle keltezés. Vö. a bevezetés kronológiai vonatkozású fejezetével.)
Móáb országa Acháb halála után ismét megkísérelte az elszakadást Izráeltõl, elsõsorban emiatt kérte Jórám a júdai király segítségét. A 2Kir 3 r. írja le a Móáb elleni hadjáratot, amelyben a szövetségesek szemmelláthatóan nagy nehézségekkel küzdöttek s végül elvonultak az ostromlott fõváros falai alól. Mesa móábi király már említett emlékoszlopa pedig egyenesen a maga részére könyveli el a gyõzelmet. Az Omri uralkodásánál idézett mondat így folytatódik: „Utána a fia következett, aki ezt mondta: én is leigázom Móábot! Az én idõmben mondta ezt, de én megláthattam neki és házának (a vesztét). Izráelnek egyszersmindenkorra vége.” A felirat ezután még beszámol több határmenti város visszafoglalásáról.
Júda történetében Jósáfát uralkodását kedvezõ értékelésben õrizte meg az ószöv.-i történetírás. A hosszas testvérharc elültével megkezdõdhetett ismét a békés belsõ építés. Jósáfát (872–848) megpróbálta Salamon korát visszavarázsolni, így többek között újra ki akarta építeni az egykor virágzó tengeri kereskedelmet, ez a vállalkozás azonban az 1Kir 22:49 szerint a szó szoros értelmében hajótörést szenvedett. Az Ecjón-geber kikötõvároshoz vezetõ út sem volt biztonságos, mivel az edómi nép és szomszédai már függetlenek voltak, sõt a krónikás szerint háborút is megkíséreltek Júda ellen (2Krón 20 r.). Más vonatkozásban azonban az ország csakugyan erõsödött és gazdagodott. Jósáfát még a Júdában elõforduló vallási visszásságok megszüntetésére is kísérletet tett (2Krón 17 r.). Ez utóbbi jószándékát azonban erõsen veszélyeztette az, hogy fiát, Jórámot összeházasította Acháb és Jezábel lányával, Ataljával, mivel ennek következtében a Baal-kultusz térhódítása Júdában is megkezdõdött. A júdai Jórám (848–843) uralkodása alatt az ország pozíciója egyébként is megrendült. Edóm országa teljesen elszakadt; a filiszteusok egyes arab törzsekkel szövetkezve, rablóhadjáratot vezettek végig az országon. Maga a király néhány évi uralkodás után súlyos betegségben pusztult el. – Trónját a fia, Achazja örökölte. Folytatta az Izráellel szövetséges politikát, részt vett egy Damaszkusz elleni hadjáratban is. Mindjárt uralkodása elején azonban kitört északon a Jéhu-féle forradalom s ennek az akkor éppen Jezréelben tartózkodó júdai király is áldozatul esett.

Izráelben ugyanis az Illés által elkezdett, majd Elizeus idejében folytatott mozgalom a fõníciai befolyás és annak fõként vallási vonatkozásai ellen egyre erõteljesebb lett. A prófétai párt láthatóan keresete az Acháb családjával való leszámolásnak a politikai módját is. Bizonyosan megvoltak a külsõ kapcsolataik is, erre mutat Elizeus többszöri találkozása Damaszkusz királyával. A leszámolást mégsem idegen segítséggel akarta végrehajtani (ezt szemlélteti szimbolikus sírása Hazael király elõtt, 2Kir 8:11kk.). Alkalmas emberre talált az egyik fõtisztnek, Jéhunak a személyében s õt titokban királlyá is kenette. Mikor aztán a határvillongások Hazael damaszkuszi király idejében újra megkezdõdtek s a harcok során az izráeli Jórám király is megsebesült, elérkezettnek látszott az idõ a cselekvésre. Jéhu a hadseregre támaszkodva királlyá kiálttatta ki magát, azután pedig szörnyû vérengzést rendezett. A Jezréel városában tartózkodó királyi család tagjait mind legyilkoltatta, éppúgy mint az éppen ott tartózkodó júdai királyt és kíséretét. Jezábelt, az anyakirálynõt ledobatta palotája ablakából; holttestét a kutyák falták fel – ahogy azt egykor Illés megjövendölte. Végül a Baal-papságot is lemészároltatta. (Olv. 2Kir 9–10 r.). Ezzel az Omri-dinasztia majdnem félszáz éves uralmának vége szakadt.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

"Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!