5. A szentségekről

A SZENTSÉGEKRŐL.

L. Azon sorrend szerint, melyet kiszabtunk, itt az ideje, hogy áttérjünk a negyedik részre, mely Isten tiszteletéről szól..

Gy. Azt mondtuk, hogy Isten tisztelete abban áll, hogy Istent tartsuk minden jó szerzőjének, jóságát, igazságát, bölcseségét, hatalmát dicsérettet és hálaadással illessük.

L. Nem adott Isten nekünk szabályt e részben?.
Gy. Minden dicséret és hálaadás, ami a Szentírásban van, nekünk szabály gyanánt szolgál.

L. Nincs az Úri imádságban semmi, ami erre vonatkozik?              Gy. Mikor óhajtjuk, hogy neve megszenteltessék, azt kívánjuk, hogy minden munkája, úgy amint van, dicsőségét sugározza. Az ember tartsa őt irgalmasnak, mikor a bűnösöknek megbocsát, igazságosnak, ha büntet, s ha ígéreteit övéivel szemben teljesíti, igaznak. Végre akármelyik munkáját vizsgáljuk, buzduljunk az ő magasztalására. Ez jelenti azt, hogy minden jó dicsérete őt illeti.

L. Mit tanulhatunk abból, amiről eddig beszéltünk?.
Gy. Azt, amiről maga az igazság is bizonyságot tesz, s amit kezdetben is említettem, hogy ti. az örök élet nem egyéb, mint az Atya Istennek s az ő küldöttének, a Jézus Krisztusnak ismerése; úgy ismerni Őt, mondom, hogy illendő tisztelettel legyünk iránta, hogy ne csak urunk, hanem atyánk és megtartónk is legyen, s viszont mi is fiai és szolgái legyünk, s egész életünket az Ő dicsőségére szenteljük.

L. Mily úton-módon juthatunk el e nagy jóhoz?.
Gy. Ezért adta nekünk szent igéjét. Mert a lelki tudo mány olyan, mint az ajtó, melyen át égi birodalmába juthatunk.

L. Hol kell keresnünk ezt az igét?.
Gy. A Szentírásban.

L. Hogyan lehet azt gyümölcsözőn használni?.
Gy. Ha azt szívünk teljes biztosságával akként öleljük magunkhoz, mint égből alászállott igazságot, ha tanulékonyak iparkodunk lenni vele szemben, ha értelmünket, akaratunkat alárendeljük, ha szívvel-lélekkel szeretjük, ha szivünkbe bevésve ott gyökeret ver s az örök életre gyümölcsöt hoz, ha végre rendelése szerint élünk, akkor üdvösségünkre szolgál, amire rendeltetett is.

L. Mindez hatalmunkban áll?.
Gy. Egyáltalán nem. Az egy Istennek kell az egészet lelke kegyelmével megtermtenie bennünk.

L. Nem kell-é hát szorgalmasoknak lennünk s minden buzgalmunkkal arra törekednünk, hogy a szent igét olvassuk, halljuk és felette gondolkozzunk?.
Gy. De igen. Míg az egyeseknek az a kötelességük, hogy napról-napra olvassák az írást, addig mindenkinek főgondja legyen, hogy szorgalmasan látogassa az istentiszteletet, hol az üdvösség tudományát fejtegetik a hívők gyülekezetében.

L. Nem tartod hát elégnek, ha mindenki otthon maganosan olvassa a Szentírást és nem jön össze a nép ugyanazon tudomány hallgatására?.
Gy. Egybe kell gyülekeznünk, amennyiszer csak lehet.

L. Bizonyítsd be!.
Gy. A bizonyításra bőven elégséges Urunk egy akarata. Mert az egyház számára nem oly istentiszteleti rendet szabott, amelyet ketten vagy hárman tartanak meg, hanem általán véve mindenek. Azonfelül azt mondja, hogy az egyház épülésének és fenntartásanak ez az egyedüli módja. Legyen hát ez előttünk szent és sérthetlen szabály, és senki se higgye, hogy a mester felett bölcselkedhetik.

L. Tehát szükséges, hogy az egyházak élén pásztorok álljanak?.
Gy. Igen, sőt szükség hallgatni őket, s Krisztus tudományát, melyet hirdetnek, tisztelettel és félelemmel fogadni tőlük. Ennélfogva, aki őket megveti, hallgatni röstelli, Krisztust veti meg s elszakad a hívők társaságától.

L. De elégséges-é, ha a pásztor egyszer megtanítja a keresztyén embert, vagy egész életünkben tanulnunk kell?.
Gy. Kitartás nélkül a kezdet vajmi keveset ér. Krisztus tanítványainak kell lennünk mindvégig, helyesebben vég nélkül. S az egyház szolgáira azt a feladatot bízta, hogy helyette és nevében tanítsanak minket.

L. Az igén kívül nincs más eszköz, ami által Isten magát velünk közölné?.
Gy. Az igehirdetéshez csatolta a szentségeket.

L. Mi a szentség?.
Gy. Isten irántunk való jóakaratának külső tanúbizonysága, mely látható jeggyel mutatja a lelki kegyelmet, szívünkbe vési Isten ígéreteit, s így azok felől még bizonyosabbakká leszünk.

L. Hogyan? Hát egy látható jegyben akkora erő van, hogy a lelkiismeretet is erősebbé teheti az üdvösségbe vetett hitben?.
Gy. Magától nincs benne ily erő, hanem Isten akaratából, s mivel ily célra rendeltetett..

L. Isten ígéreteit szívünkbe vésni a Szentlélek dolga; hogy állíthatod hát ugyanezt a szentségekről is?.
Gy. A Szentlélek és a szentségek között nagy a különbség, mert a lelkek megihletése és megindítása, az értelem megvilágosítása, a lelkiismeret biztossá és békéssé tevése, valóban egyedül a Szentlélek munkája, éspedig oly módon, hogy mindezt az Ő saját munkájának is kell tartanunk, s ez áldásokért csak Neki kell hálát s dicséretet mondanunk. Ez azonban a legkevésbé sem gátolja, hogy Isten szentségeket használjon, mintegy másodrendű eszközök gyanánt úgy, ahogyan jónak látja, s ezt a Szentlélek erejének minden megsértése nélkül cselekedje.

L. Tehát azt tartod, hogy a szentség ereje és hatása nem a külső elemben van, hanem egészen Isten Lelkéból árad?.
Gy. Azt gondolom. Isten erejét eszközök által látta jónak gyakorolni s e célra rendelte a szentségeket, s mindezt úgy cselekszi, hogy azok szent lelke erejét semmivel sem csökkentik.

L. Meg tudnád mondani, miért cselekszik így?.
Gy. Erőtelenségünk támogatására teszi ezt, mert hogyha egészen lelkiek volnánk, az angyalok módjára úgy őt, mint kegyelmét láthatnók, de mivel földi testben vagyunk, szükségünk van alakokra és képekre, hogy a lelki és mennyei dolgok felől valami földi képzetünk legyen. Mert másként nem tudnók azokat fölfogni. Egyúttal az is hasznunkra válik, ha minden érzékünket eltöltik a szent ígéretek, s így biztosabbak leszünk azok felől.

L. Ha igaz, hogy Isten azért rendeli a szentségeket, hogy gyarlóságunkat támogassák, vajon nem vádolható-é önteltséggel az, ki azt mondja, hogy nincs szüksége a szentségekre s nem él velük?.
Gy. De igen, úgyannyira, hogy aki önként távol tartja magát tőlük, mintha nem is volna szüksége rájuk, az Krisztust veti meg, az Ő kegyelmét utasítja vissza és az Ő szent lelkét oltja ki.

L. De a szentségekből a lélek megnyugtatására minő hit és biztonság nyerhető, ha jók és rosszak vegyesen élhetnek velük? Gy. Ámbár Istennek a szentségekben fölajánlott ajándékait legalább magukra vonatkozólag - hogy úgy szóljak - semmivé teszik az istentelenek, mégsem képesek arra, hogy a szentségeket megfosszák természetüktől és erejüktől.

L. Hogyan és mikor van hát hatása a szentségekkel való élésnek?.
Gy. Ha hittel vesszük őket, s bennünk Krisztust és az Ő kegyelmét keressük.

L. Miért mondod, hogy Krisztust kell bennük keresnünk?.
Gy. Tudom, hogy nem szabad látható jegyekhez ragaszkodnunk, üdvösséget látható jegyekben keresnünk; nem szabad azt képzelnünk, hogy bennünk valami erő van az üdvösség elnyerésére, sőt tudom, hogy a jegyet csak oly segítségnek kell tartanom, mely egyenest a Krisztushoz vezet, hogy üdvösségünket s teljes boldogságunkat tőle magától kérjük.

L. Ha a velük való éléshez hit szükséges, miként mondhatod, hogy hitünk megerősítésére szolgálnak, s bennünket Isten ígéretei felől tesznek bizonyosakká?.
Gy. Nem elég, ha a hivés csak megkezdődött bennünk, ha folyton nem táplálkozik s napról-napra jobban nem növekszik. Isten a hit táplálására, erősítésére és terjesztésére rendelte a szentségeket. Ezt jelzi Pál apostol is, mikor azt mondja, hogy a szentségek Isten ígéreteinek megpecsételésére szolgálnak.

L. De nem a hitetlenség jele-é az, hogy Isten ígéreteiben hitünk nem szilárd, ha egyéb körülmények nem erősítik?.
Gy. Csakugyan kitűnik mindebből az a hitbeli gyengeség, mely még Isten fiait is sújtja, de azért ők, bár hitük csekély és tökéletlen, megmaradnak Isten gyermekeinek. Míg itt e földön élünk, mindig megmarad testünkben a hitetlenség csírája, amit másként le nem győzhetünk, mint folytonos, mindvégig tartó tökéletesedéssel. Tehát szükséges, hogy a hitben előrehaladjunk.

L. Hány szentsége van a keresztyén egyháznak?.
Gy. Minden hívők általában kettővel élnek.

L. Melyek azok?.
Gy. A keresztség és a szent-vacsora.

L. Mi egyező és különböző van e két szentség között?.
Gy. A keresztség mintegy belépés az egyházba. Ebben van bizonyságunk afelől, hogy Isten minket, akik egyébként idegenek vagyunk, családjába, szolgái közé fogad. Az úrvacsora pedig azt tanúsítja, hogy Isten lelkünk táplálása által atyánknak mutatja magát.

L. Hogy mindkettőről tisztább ismeretet szerezhessünk, vegyük őket külön! Először is mi a keresztség értelme?.
Gy. A keresztségnek két része van, mert egyrészt a bűnbocsánatot, másrészt a lelki újjászületést ábrázolja.

L. Miben hasonlít a víz e dolgokhoz? Hogyan ábrázolhatjuk őket?.
Gy. A bűnbocsánat egy neme a megmosatásnak, ami által lelkünk megtisztul foltjaitól, s a víz is éppen így mossa el a testnek szennyét.

L. Mit mondhatunk az újjászületésről?.
Gy. Az újjászületés kezdete természetünk megöldöklése, végcélja pedig az, hogy új teremtmények legyünk, s így a halált ránk nézve az jelképezi, hogy fejünkre vizet öntenek, az új életet pedig az, hogy nem maradunk abban végképp elmerülve, hanem egy pillanatra ugyan, mint a koporsóba, alászállunk, de újra felmerülünk.

L. Azt gondolod, hogy a víz a lélek fürdöje?.
Gy. Semmi esetre. Ezt a tisztességet nem szabad elrabolni Krisztus vérétől, mely azért ömlött, hogy eltörölje minden mi szennyünket, s Isten előtt tisztává és mocsoktalanná tegyen. S ennek a megtisztításuak gyümölcsét akkor vesszük el, mikor ama szent vérrel a Szentlélek meghinti a mi lelkünket. A szentség mindezen dolognak megpecsétlése.

L. De hát azt gondolod, hogy a víz nem egyéb, mint a megmosatásnak képe?.
Gy. Azt gondolom, hogy kép, de az általa kiábrázolt valóság vele a legszorosabb összefüggésben vau. Mert Isten nem csal meg minket, ha ajándékokat ígér. Ezért biztos, hogy a keresztségben Isten bocsánatát és az új életet ajánlja nekünk, és mi ezeket fogadjuk el.

L. Mindenkire kiárad-é a kegyelem különbség nélkül? .
Gy. Sok balga ember elzárkózik előle oktalanul, haszontalanná teszi önmagára nézve. Csak a hívek veszik el gyümölcsét. De ez legkevésbé sem változtatja meg a szentség természetét.

L. Az újjászületés honnan származik?.
Gy. Krisztus halálából s egyuttal feltámadásából, mert Krisztus halálában oly erő van, hogy bennünk az ó-embert megfeszíti, természetünk bűnös voltát eltemeti, hogy többé ne uralkodjék felettünk. Viszont az újjászületés áldása az, hogy új életre kelünk, s Isten igazságának akarunk engedelmeskedni.

L. Hogyan hárulnak ránk mind e javak a keresztség által?.
Gy. Úgy, hogy Krisztust öltözzük magunkra s az Ő lelkét vesszük, ha a keresztségben felajánlott ígéreteket nem utasítjuk vissza, s tesszük ezáltal gyümölcstelenekké.

L. Mit kell tennünk, hogy helyesen éljünk a keresztséggel?.
Gy. A keresztséggel való helyes élés hiten és bűnbánaton alapul. Lelkünk hite szilárd legyen afelől, hogy ha Krisztus vére minden szennytől megtisztít, Istennek tetszünk, aztán érezzük, hogy az 57 Ő lelke lakozik bennünk, magyarázzuk ezt mások előtt tetteinkkel, s gondolkodjunk szüntelenül arról, hogy a testet meggyilkoljuk, s Isten igazságának engedelmeskedjünk.

L. Ha a helyes keresztséghez mindez megkívántatik, hogyan lehet, hogy gyermekeket keresztelünk? Gy. Nem szükséges, hogy a keresztséget mindig hit és bűnbánat előzze meg. Azoktól kívánja meg Isten mindkettőt, kik koruknál fogva úgy a hivésre, mint a bűnbánatra képesek. Tehát elég, ha a gyermekek felserdülésük után mutatják ki keresztségük gyümölcsét.

L. Be tudnád bizonyítani, hogy ez állításod nem képtelenség?.
Gy. Ha feltesszük, hogy Isten mindent ésszerűen rendelt el, akkor igen. Mózes és az összes próféták azt tanítják, hogy a körülmetélés a bűnbánatnak jegye, tanúsítja ezt Pál is, s mégis látjuk, hogy a gyermekeket is részesítették benne.   

L. De hát ugyanazon oknál fogva, mely a körülmetélésnél fennforgott, kell a keresztségre is bccsátanunk a gyermekeket?.
Gy. Éppen azon oknál fogva. Mert Isten azon ígéreteket, melyeket egykor Izrael népének adott, most az egész világra kiterjeszté.

L. De hogyan következteted ebből, hogy jegyet is kell használnunk?.
Gy. Ha valaki jól szemügyre veszi a dolgokat, látja, hogy az szükséges. Mert Isten ezzel a törvényével nem úgy tett részesévé azon kegyelemnek, melyet azelőtt Izraelnek felajánlott, hogy egyúttal e kegyelem homályosabb, vagy részben csekélyebb lett ránk nézve. Sőt az Izraelnek felajánlott kegyelmet még fénylőbben és tündöklőbben árasztá ki ránk.

L. Azt gondolod, hogy ha a gyermekeket kizárnók a keresztségből, akkor Isten kegyelme vallana kárt Krisztus eljövetele által?.
Gy. Bizonyos, hogy így van. Mert ha megszűnik a jegy, mely oly hatásosan bizonyítá Isten irgalmasságát s erősíté az ígéreteket, megszűnnék egy nagy vigasztalás, melyet a régiek élveztek.

L. Azt gondolod hát, hogy ha Isten az Ószövetségben magát a kisdedek atyjának mutatandó, azt kívánta, hogy az üdvösség igérete testükre látható jeggyel felrovassék, akkor méltatlan dolog, ha Krisztus megjelenése következtében a hívek kevesebb erősítést nyernek, amennyiben egyrészt ugyanazon ígéret áll fenn velünk szemben, másrészt pedig Isten irántunk való jóságának tisztább jegyét adá Krisztusban?.
Gy. Azt gondolom. Továbbá, mivel bizonyos, hogy a keresztség ereje és - hogy úgy szóljak - lényege, a kisdedekkel közös, ezért nyílt igazságtalanság történnék velük, ha tőlük megtagadnók a jegyet, mely az igazságnál mégis alsóbbrendű.

L. Mi feltétel alatt kell hát keresztelni a gyermekeket? .
Gy. Biztosaknak kell lennünk, hogy a hívek magvának ígért áldásnak örökösei, s így egykor, midőn felnövekednek, keresztségük igaz jelentését megismervén, elveszik és megtermik annak gyümölcsét.

L. Térjünk át az úrvacsorára. Először mondd meg, hogy mi van az úrvacsorában jelképezve?.
Gy. Krisztus az úrvacsorával arra akart megbocsátani, hogy teste és vére közlésével neveli lelkünket az örök élet reménységére.

L. Miért van az Ur teste kenyérrel, vére borral kiábrázolva?.
Gy. Ez tanít meg arra, hogy aminő ereje van a kenyérnek, a test táplálására s a jelenvaló élet fenntartására, ugyanolyan erő van az Úr testében is a lelkeknek szellemi táplálására. Amint a bor megvidámítja az ember szívét, visszaadja erejét s egészen megerősíti, Krisztus véréből ugyane haszon háramlik lelkünkre.

L. Tehát az Úr testével és vérével táplálkozunk?.
Gy. Igen, mert, ha üdvöségünk teljes hite arra van alapítva, hogy az Ő engedelmességét, mellyel az Atyával szemben viseltetett, Isten nekünk tulajdonítja épúgy, mintha a miénk volna, szükség, hogy Ő a mi birtokunkban legyen. Mert javait velünk másként csak úgy közölheti, ha átadja magát nekünk.

L. De hát nem nekünk adta-é magát, mikor a halált 59 elszenvedte, hogy minket megbékéltessen az Atyával és megmentsen az ítélettől?.
Gy. De igen. Ám ez nem elég, ha most el nem fogadjuk Őt, s így nem vesszük el halála gyümölcsét, hatását.

L. Nem hittel történik-é az Ő elfogadása?.
Gy. De igen. Azonban egyuttal jeleznem kell azt is, hogy ez csak akkor történhetik, ha nem csak azt hisszük, hogy meghalt azért, hogy a haláltól megszabadítson minket, feltámadt, hogy nekünk életet adjon, hanem azt is megismerjük, hogy bennünk lakik, s mi vele annyira egyek vagyunk, mint a tagok a fővel, s ezen összeköttetés áldásánál fogva minden javainak részeseivé leszünk.

L. Hát ez a közösség csak az úrvacsora által jöhet létre?.
Gy. Egyáltalán nem. Mert Pál tanúsága szerint az evangélium által is közöltetik velünk Krisztus. S Pál jogosan tanít, hogy midőn az evangéliumot hallgatjuk, akkor testéből való test, csontjából való csont vagyunk, Ő az élő kenyér, ki az égből leszállt lelkünknek táplálására, hogy mi vele egyek vagyunk, mint Ő az Atyával, s több efféle.

L. Minő előnyünk származik a szentségből, s mi teszi azt ránk nézve hasznosabbá?.
Gy. Az a körülmény, melyet már említettem, hogy ti. a Krisztussal érzett közösséget erősíti, növeli. Azt mondhatjuk, hogy Krisztust részben mind a keresztségben, mind az evangéliumban vehetjük, de egészen csak az úrvacsorában.

L. Mit jelent ránk nézve a kenyér jegye?.
Gy. Azt, hogy Krisztus testét úgy vesszük, amint egyszer áldozatul bemutatá értünk Istennek, hogy vele megengeszteljen, s így biztosan tudjuk, hogy Isten engesztelődésében részünk van.

L. Mit jelent ránk nézve a bor jegye?.
Gy. Azt, hogy Krisztus, amint egyszer a bűnösök elégtételéért s megváltásunk díjául vérét kiontá, úgy most is ital gyanánt adja nekünk, hogy a belőle származandó gyümölcsöt elvegyük.

L. Feleleteid szerint az Úr szent vacsorája halálához vezet minket, hogy annak ereje közöltessék velünk..
Gy. Igen, mert az egyetlen és örök áldozat, mely üdvösségünkre elégséges halálában történt meg. Ezért nincs más hátra, mint hogy élvezzük azt..

L. Tehát nem oly célból rendelte Isten az úrvacsorát, hogy Néki fia testét mutassuk be?.
Gy. A legkevésbé sem; mert e jog egyedül Krisztust illeti meg, aki örökkévaló főpap. Szavai is ezt fejezik ki, midőn így szól: "Vegyétek és egyétek", mert nem parancsolta e szavakban, hogy áldozzuk az Ő testét, hanem, hogy vegyük.

L. Miért van szükség két jegyre?.
Gy. Ebben Isten erőtelenségünknek jön segítségére, s szeretettel arra tanít, hogy nemcsak étele testünknek, hanem itala is, s így lelki életünk minden szükségét Nála kell keresnünk..

L. Egyformán kell-é kivétel nélkül mindenkinek mindkettővel élnie?.
Gy. Krisztus így parancsolta, s az Ő parancsolatát megvetni, annak ellentmondani a legnagyobb bűn.

L. Az előbb említett áldásoknak jegyeit vesszük-é az úrvacsorában, vagy pedig tényleg magukat az áldásokat?.
Gy. Mivel a mi Urunk, a Krisztus, maga az igazság, kétségtelen, hogy ígéreteit be is váltja, s amint jegyekkel ígér, valósággá is teszi. Ennélfogva nem kétkedem abban, hogy amint az igével és jegyekkel tanúsítja, úgy lényegének részeseivé is tesz, hogy egy életünk legyen ővele.

L. De hogy lehet ez; hisz Krisztus teste az égben van, mi pedig még a földön vándorlunk?.
Gy. Szentlelke csodálatos, titokzatos erejével teszi ezt. S az Ő lelkének nem nehéz összekapcsolni azokat a dolgokat sem, melyek egyébként távol vannak egymástól.

L. Tehát nem képzeled, hogy Krisztus teste a kenyérben, vére pedig a kehelyben van?.
Gy. Egyáltalán nem, sőt azt gondolom, hogy ha a jegyekben rejlő ígéretet el akarom érni, értelmemet föl kell emelnem az égig, ahol Krisztus van, s ahonnét várjuk Őt bíránk és Megváltónk gyanánt, s, így a földi elemekben hasztalanul is keresnők Őt.

L. Hogy szavaid tartalmát jobban összefoglaljuk, ugyebár azt mondjuk, hogy az úrvacsorában két dolog van: a kenyér és bor, mit szemmel látunk, kézzel fogunk s nyelvünkkel ízlelünk, továbbá Krisztus, akit bensőbben, mintegy igazi tápláléka gyanánt vesz magához lelkünk..
Gy. Igen, s úgy annyira, hogy e körülmény megerősít bennünket azon hitben, hogy testünk is föl fog támadni, s az úrvacsora erre mintegy zálogul szolgál; mert az élet jegye az úrvacsorában testünkkel is közöltetik.

L. Hogyan élhetünk helyesen ezzel a szentséggel?.
Gy. Úgy, amint Pál mondja: "Próbálja meg ki-ki magát, mielőtt odajárulna".

L. Mit kell megpróbálnia?.
Gy. Hogy igazán Krisztus tagja-é..

L. S miből tudhatja ezt meg?.
Gy. Ha igaz bűnbánat és hit lakozik szívében; ha felebarátait igaz szeretettel szereti, ha lelke tiszta minden gyűlölettől s rosszakarattól.

L. Tökéletes hitet és szeretetét követelsz-é így az emberektől?.
Gy. Bizonyára szükséges, hogy úgy az egyik, mint a másik ép és minden tetetéstől ment legyen, de akárkitől is hiába kívánnánk oly tökéletességet, mely semmi kívánnivalót ne hagyna fönn, mert ilyet emberben sohasem lehet találni.

L. Mostani tökéletlenségünk nem gátol-é abban, hogy az úrvacsorához             járuljunk?                                                                                         Gy. Nem; sőt ha tökéletesek volnánk, nem volna többé szükség a szent vacsorára, melynek erőtelenségünk támogatójául s tökéletlenségünk segítőjéül kell szolgálnia..

L. E két szentség nem szolgál-é még más célra?.
Gy. Vallástételünknek is jegyei és mintegy ismertető eszközei. Mert a szentségek használatával teszünk az emberek előtt hitünkről vallást, s bizonyítjuk, hogy Krisztusban mindnyájunkat egy vallás érzete hat át.

L. Ha valaki a szentségekkel való élést megveti, mit kell róla tartanunk-?.
Gy. A szentségek megvetése Krisztus megtagadása s 62 s az ilyen ember, mivel szégyelli magát keresztyénnek vallani, méltatlan arra, hogy keresztyénnek tartsák..

L. Elég mindkét szentséget egyszer vennünk életünkben? .
Gy. A keresztséget annyira elég egyszer vennünk, hogy ismételnünk nem is szabad, de az úrvacsorájával másképp vagyunk.

L. Mi a különbség a kettő között?.
Gy. A keresztség által vesz fel bennünket Isten egyházába szolgái közé, s miután fölvett az övéi közé, az úrvacsorájával mutatja meg, hogy gondja van folytonos tápláltatásunkra.

L. Szabad-é akárkinek keresztelni s úrvacsorát osztani? .
Gy. Ez azoknak dolga, akiknek a nyilvános tanítás kötelessége a gyülekezetben. Mert a gyülekezetnek az üdvösség tudományával való megelégítése és a szentségek

kiszolgáltatása a legszorosabb összefüggésben állanak egymással.

L. Bizonyítja-é ezt a Szentírás?.
Gy. A keresztelést Krisztus kiválólag apostolaira bízta, az úrvacsorára vonatkozólag pedig azt parancsolta, hogy az Ő példáját kövessük, a tanítványok azt mondták, hogy az úrvacsora kiosztásával az Ige szolgáját bízta meg.

L. A lelkipásztorok, kik föl vannak ruházva a szentségosztással, kötelesek-é válogatás nélkül mindenkit részesíteni a szent jegyekben?.
Gy. A keresztségre vonatkozólag nem kell válogatást tenniük, mert manapság csak gyermekeket keresztelnek; az úrvacsoránál azonban vigyáznia kell a lelkésznek arra, hogy olyannak ki ne szolgáltassa, aki nyilván méltatlan rá.

L. Miért?.
Gy. Azért, mert ez csak a szentség meggyalázásával s bemocskolásával történhetnék..

L. Miért részeltethette hát Krisztus a bűnös Júdást vacsorájában?.
Gy. Azért, mivel még istentelen tette nem jött napfényre. Krisztus ugyan tudta, de az emberek nem.

L. Mi lesz hát a képmutatókkal?.
Gy. A lelkész őket, bár méltatlanok, nem zárhatja ki a vacsorábÓl, de Isten mindaddig nem ítéli el őket, 63 míg az emberek előtt fel nem fedi azok bűnös voltát.

L. Mi lesz akkor, ha valakitől a lelkész maga megtudja, hogy méltatlan, vagy figyelmeztetik rá?.
Gy. Még ez sem elég arra, hogy az úrvacsorájához ne bocsássa őket, ha nincs elégséges bizonyíték s az egyház nem ítél ez ügyben.

L. Ezért szükséges hát, hogy az egyházban valami biztos kormányzati rend legyen?.
Gy. Igen, mert az egyház másként nem lehet Istennek tetsző jó rendben, erkölcsben. Ezért választanak véneket is, hogy az erkölcsre ügyeljenek, a botránkozások elkerüléséről gondoskodjanak, s végül azokat, akikről megtudják, hogy a szent jegyek elvételére semmiképpen nem méltók, s a szent asztalhoz a szentség bemocskolása nélkül nem bocsáthatók, a szent jegyektől távol tartsák.

- Vége a káténak. -