|
AZ IMÁDSÁGRÓL.
L. Mivel már eleget beszéltünk az istenitisztelet második részéről, mely az engedelmességben s Isten szolgálatában áll, szóljunk most a harmadik részről.
Gy. Azt mondottuk, hogy a harmadik rész Isten segítségül hívása, midőn hozzá menekszünk bajainkban.
L. Azt gondolod, hogy egyedül csak őt lehet segítségül hívni?
Gy. Igen, mert ezt kívánja isteni lényét megillető tisztelet gyanánt.
L. Ha így áll a dolog, hogyan kérhetjük az embereket, hogy támogassanak minket?
Gy. E két dolog közt nagy a különbség. Mert mikor Istent hívjuk segítségül, megvalljuk, hogy mástól jót nem várunk, másnál nincs oltalmunk. De támogatást emellett keresünk az embereknél, amennyiben ő megengedi s azoknak ad tehetséget támogatásunkra.
L. Azt mondod tehát, hogy bátran kereshetünk támogatást az embereknél, és bízhatunk bennük, ez nem ellenkezik azzal, hogy az egy Istent hívjuk segítségül, csak teljes bizodalmunkat ne helyezzük emberekbe s ne kérjük őket másért, csak azért, mivel Isten adott nekik képességet a jó cselekvésére az Ő saját jóltevésének eszközeivé választá el őket, s ezek keze által akar rajtunk segíteni s részeltetni a támogatásban, melyet emberek által akar velünk éreztetni.
Gy. Azt gondolom, s ezért úgy illik, hogy minden jót, mit tőle kaptunk, Isten ajándékának nézzük, amint valósággal egyedül Ő osztogatja azokat nekünk, emberek szolgálata által.
L. De nem kell-é hálásaknak lennünk az emberek iránt, valahányszor ők nekünk szolgálatot tesznek? Mert ezt egyaránt elénk szabja a természet rendje s az emberiesség.
Gy. De igen, már azért is, mivel Isten éppen őket bízta meg azzal a tisztséggel, hogy kegyelmének kiapadhatatlan forrásából a jót általuk, mintegy patak által árassza hozzánk, mert ily módon lekötelez velük szemben s ezt el is akarja velünk ismertetni. Ennélfogva, ha valaki az emberek iránt nem hálás, ezzel Isten iránt való hálátlanságát is kimutatja.
L. Megtanulhatjuk-é ebből, hogy haszontalan dolog segítségül hívni úgy az angyalokat, mint Isten szent szolgált, kik ez életből eltávoztak?
Gy. Megtanulhatjuk, mert a szenteknek Isten nem adta azt a rendeltetést, hogy rajtunk segítsenek, ami pedig az angyalokat illeti, bár üdvösségünkre fölhasználja munkájukat, de nem akarja, hogy imádjuk őket.
L. Tehát azt mondod, hogy ami az Isten által létrehozott szép renddel pontosan meg nem egyezik, akaratával ellenkezik?
Gy. Igen. Mert a hitetlenség biztos jele, ha nem elégszünk meg azzal, amit Isten ad. Aztán ha akkor, mikor Isten magához hívogat, a szentekbe és az angyalokba vetett hithez fordulunk, s azon bizodalomnak, melynek teljesen Istenben kellett volna megnyugodnia, egy részét átvisszük a szentekre és angyalokra, bálványimádásba esünk. Mert így másokat is részesítünk abban, amit Isten magának tartott fenn.
L. Beszéljünk most az imádság módjáról! Elég az imához a nyelv is, vagy szükség van az észre és szívre is?
Gy. A nyelvre nincs mindig szükség, de értelem s érzés híján sohasem lehet az igazi imádság.
L. Mivel bizonyítod ezt?
Gy. Amennyiben Isten lélek, egyebütt is mindig szívet kér az embertől, hát még az imádságban, mely vele való társalkodás! Ezért azt ígéri, hogy csak azokhoz leszen közel, akik őt igazságban imádják, ellenben átok alá vet mindenkit, kik képmutatás okáért nem szívből imádkoznak.
L. Teljességgel haszontalanok hát mindazon imádságok, melyeket csak a nyelv mond el?
Gy. Nemcsak haszontalanok, hanem utálatosak is Isten előtt. L. Az imádságban mily érzést kíván Isten?
Gy. Azt kívánja, hogy először érezzük nyomorúságunkat, szegénységünket, hogy ez érzés lelkeinkben gyászt és aggódást okozzon, aztán azt kívánja, hogy komoly, buzgó vágy hevítsen Isten kegyelmének elnyerésére, s e vágyódás gyújtsa fel bennunk az imádságért való lángolást is.
L. Természetünkből folyik az érzés, vagy Isten ajándékozza?
Gy. Szükséges, hogy Isten e dologban segítségünkre jöjjön. Mert mi nagyon balgák vagyunk. Isten lelke az, mely kibeszélhetetlen sóhajtásokat támaszt bennünk, s lelkünkben oly vágyakat hoz létre, amelyek az imádsághoz megkívántatnak.
L. E tan azt célozza, hogy tunyán és közömbösen várjuk a Szentlélek indítását s magától senki ne gerjedjen imádkozásra?
Gy. A legkevésbé sem. Sőt inkább az a cél, hogy a hívek, ha hidegnek, az imádkozásra tunyának vagy alkalmatlannak érzik magukat, menten Istenhez meneküljenek s kérjék, hogy a Szentlélek lángnyelvei lángralobbantsák őket, s így az imádkozásra képessé legyenek.
L. Mégis azt gondolod hát, hogy a nyelvnek nincs haszna az imádkozásban?
Gy. Semmi esetre sem gondolom ezt. Mert a nyelv gyakran segíti, felemeli, lstennél megtartja a lelket. Azonkívül, mivel Isten a nyelvet sokkal Inkább dicsőségére teremté, mint a test többi tagjait, azért illendő, hogy minden tehetségét e feladata teljesítésében fejtse ki. Aztán néha a lelki hév is annyira áthatja az embert, hogy nyelve akaratlanul is szavakba tör ki.
L. Ha így áll a dolog, mi hasznuk van némelyeknek abból, hogy különös s imeretlen nyelven imádkoznak?
Gy. Az ily imádság nem más, mint Isten gúnyolása. Tehát a keresztyének közt nem szabad előfordulnia ily képmutatásnak.
L. Imádságunkat hát a véletlenre kell-é alapítanunk, az eredmény felől bizonytalanoknak kell-é lennünk, vagy biztosra kell vennünk, hogy az Úr meghallgat?
Gy. Imádságunk mindig abból a hitből eredjen, hogy az Úr meghallgat, s amit kérünk, mind megadja, ha hasznukra válik. Ezért tanít Pál, hogy az igaz könyörgés hitből van (Róm. X. 14.), mert helyesen csak az imádkozhatik Őhozzá, aki már elébb megnyugovék az Ő jóságába vetett hitben.
L. Mi lesz hát azokkal, akik kétségek közt imádkoznak, nem tudják, hogy mi haszna lesz imádságuknak, sőt kétséghen vannak afelől is, hogy Isten meghallgatja-é, vagy nem kérésüket?
Gy. Hiábavaló és balga azok imádsága, mert semmi ígéret sem támogatja azt. Isten azt kívánja, hogy szilárd hittel kérjünk, s e parancsához azt az ígéretet fűzi, hogy amit hittel kérünk, megadja nékünk.
L. Még csak azt kell megtudnunk, honnét vehetjük mi a bátorságot, hogy bár Isten színe előtt annyi oknál fogva méltatlanok vagyunk, mégis meg merészelünk állani orcája előtt.
Gy. Elsősorban vannak ígéreteink, amelyekben szilárdul meg kell állanunk, nem nézve, hogy méltók vagyunk-é. (Zsolt L. 15., XCI. 3., Ez. XXX. 15. stb.) Azután meg, mivel Isten fiai vagyunk, biztat és ösztönöz az Ő lelke, hogy hozzá, mint Atyánkhoz bizalommal fordulni ne habozzunk. S hogy (mivel olyanok vagyunk, mint a férgek, s bűneinknek tudata kínoz) ne rettegjünk az Ő dicső fenségétől, Krisztust adá közbenjáróul azért, hogy utat nyisson nekünk hozzá. Így hát a legkevésbbé sem szabad kétkednünk afelől, hogy a kegyelmet elnyerjük.
L. Úgy érted ezt, hogy csak Krisztus nevében kell Istenhez imádkozni?
Gy. Igen. Mert Isten ezt határozottan megkívánja tőlünk, s azt ígéri, hogy Krisztus közbelépéséért minden mi kérésünket megadja.
L. Nem kell hát vakmerőséggel, vagy önteltséggel vádolnunk azt, aki Krisztusban, mint védőjében bízva, Istenhez bizalmasan járul, és csak Őt küldi Isten elé, hogy általa meghallgattassék?
Gy. Semmi esetre sem. Mert aki így imádkozik, mintegy Krisztus szájával imádkozik, mivel tudja, hogy az Ő oltalma támogatja és ajánlja imádságát.
L. Nézzük már most, hogy a hívők imádságának mit kell tartalmaznia. Szabad-é mindent kérnünk Istentől, ami eszünkbe jut, vagy e tekintetben is valami határozott szabályt kell szemünk előtt tartanunk?
Gy. Imádkozásunk nagyon helytelen módon történnék, ha saját vágyainknak, testünk ítéletének engednénk. Mert egyrészt tudatlanabbak vagyunk, mintsem megítélhetnők, hogy mi válik javunkra, másrészt pedig vágyaink oly mértéktelenek, hogy csak fékezéssel uralkodhatunk rajtuk.
L. Mire van hát szükség?
Gy. Arra, hogy Isten maga tanítson meg a helyes imádságra, mintegy kézen fogva vezéreljen s előttünk mondja a szavakat.
L. Micsoda törvényt szab elénk?
Gy. Szerteszét a Szentirásban bő és megfelelő utasítást ad az imádkozásra vonatkozólag. Mégis, hogy célunk annál biztosabb legyen, egy imádság-alakot adott, s e mintában néhány pontba röviden mindazt összefoglalá, amit Istentől kérnünk szabad.
L. Mondd el ezt az imádság-alakot!
Gy. Mikor tanítványai megkérdezték a mi Urunkat, Krisztust, hogy mint kell imádkozni, így felelt: "Mikor imádkoztok, ezt mondjátok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod: legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik miellenünk vétkeztek. És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mindörökké. Amen!"
L. Hogy jobban megérthessük, osszuk részekre!
Gy. Hat része van. A három első rész Isten dicsőítésében leli főcélját s miránk nincs tekintettel. A többi részek ránk, a mi hasznunkra vonatkoznak.
L. Tehát olyat is kell kérnünk Istentől, amiből ránk semmi haszon sem háramlik?
Gy. Isten véghetetlen jóságához képest úgy rendezé el a világot, hogy semmi olyan dolog nem lehet dicsőségére, mi egyúttal a mi üdvösségünkre is nem szolgál. Tehát midőn neve megszenteltetik, azt a mi megszenteltetésünkké is teszi, s nem jön el úgy az Ő országa, hogy valami módon mi is részeseivé ne legyünk. De midőn mind e dolgokat óhajtjuk, illendő, hogy csak az Ő dicsőségére s ne a mi hasznunkra nézzünk.
L. Szavaid szerint e három kérés ugyan a mi hasznunkkal is egybe van kötve, mégsem szabad őket más céllal kiejteni, mint hogy Isten neve dicsértessék.
Gy. Igen. S bár a három utolsó kéréssel azokra a dolgokra vágyódunk, melyek hasznunkat és üdvösségünket szolgálják, mégis kell, hogy itt is Isten dicsősége legyen főgondunk. L. Most magyarázzuk meg az egyes szavakat. Először is, miért nevezed itt Istent inkább atyádnak, mint akármi másnak.
Gy. Mivel a helyes imádsághoz elsősorban a lelkiismeret szilárd bizodalma szükséges, azért Isten oly nevet választ magának, mely csupa kegy és kedvesség, s így akar elűzni szívünkből minden kétséget, s így akar hívogatni, hogy hozzá bizodalommal imádkozzunk.
L. Tehát Istenhez minden nehézség nélkül oly bizalommal merészelünk járulni, mint a gyermekek szüleikhez?
Gy. Igen. Sőt ez esetben még biztosabbak lehetünk afelől, hogy mi amit kérünk, elveendjük. Hiszen a mester tanítása szerint, ha gonoszok lévén, fiainknak tudunk jó ajándékokat adni, s nem tudjuk őket üresen elbocsátani, s nem adunk nekik mérget a kenyér helyett, mennyivel nagyobb jóakaratot kell várnunk mennyei Atyánktól, aki nemcsak, hogy a legnagyobb mértékben jó, hanem maga a jóság?
L. Istennek "Atya"elnevezéséből nem lehet érvet találnunk azon fentebbi állításunkhoz, hogy minden kérésünket Krisztus támogatására kell alapítanunk?
Gy. Sőt éppen a legerősebb érvet. Mert Isten csak annyiban tart minket gyermekeinek, amennyiben Krisztus tagjai vagyunk.
L. Miért nem szólítod Istent kizárólag a te atyádnak, miért mondod általában mi atyánknak?
Gy. Minden hívő nevezheti ugyan Istent a maga atyjának is, de a közös jelzőt azért használta Urunk, hogy ezáltal az imádkozásban szeretethez szoktasson minket, nehogy másról megfeledkezve, mindenki magáért imádkozzék.
L. Mit jelent az, hogy Isten a mennyekben van?
Gy. Annyit jelent, mintha felségesnek, hatalmasnak és megfoghatatlannak mondanám őt.
L. Miért s mi végből mondja imánk, hogy Isten az égben van? Gy. Mert ebből tanuljuk meg, hogy mikor imádkozunk szívünket felemeljük, Istenről semmi testi es földi dolgot ne gondoljunk, ne mérjük a mi kisded mértékünk szerint, ne érezzünk felőle alacsonyan, ne óhajtsuk Őt akaratunk igájába hajtani, sőt inkább tanuljuk meg, hogy az Ő fenséges dicsőségére a legnagyobb tisztelettel kell tekintenünk. Felkelti e kifejezés és erősíti benne vetett bizodalmunkat is, mert arra tanít, hogy Isten az ég ura és kormányzója, ki mindeneket tetszése szerint igazgat.
L. Mondd el az első kérés tartalmát!
Gy. A Szentírás Isten neve alatt az Ő hírét és megismerését érti, mely az emberek közt el van terjedve. Óhajtjuk hát, hogy az Ő neve mindenfelé, minden emberek közt terjedjen.
L. Növekedhetik vagy fogyhat e dicsőség?
Gy. Magában véve nem nő, és nem fogy. De azt óhajtjuk, hogy az emberek közt, amint méltányos, tisztán álljon. Amit Isten alkot, minden Ő műve dicsőségesnek láttassék úgy, amint van, s így minden csak az Ő dicsőségére szolgáljon.
L. A második kérésben mit értesz Isten országa alatt?
Gy. Isten országánál főképp két szempont veendő figyelembe. A választottakat lelkével kormányozza, a gonoszokat, kik vonakodnak szolgálatába állani, lesújtja s végveszedelembe dönti: így nyilvánvalóvá lesz, hogy erejével senki szembe nem szállhat.
L. Hogyan kéred te, hogy ez ország eljöjjön?
Gy. Úgy, hogy a híveknek számát napról-napra növelje meg Isten, s folytonosan halmozza el őket a Szentlélek új ajándékaival, míg végre egészen eltelnek 46 velük. Ezen felül még azt is óhajtom, hogy Isten az Ő igazságát, a sátán birodalma sötétségének elűzésére tegye mindinkább világossá és fénylővé, hogy végül Isten megmutatván igaz voltát, szüntessen meg minden háborúságot.
L. Nem történnek-é ezek a dolgok napról-napra a jelenben is?
Gy. De igen. El is lehet mondani, hogy megkezdődött az Isten országa. Tehát azt kívánjuk, hogy folyton növekedjék és terjedjen, s végül a legmagasabb pontra is elérkezzék, s azt reméljük, hogy ez megtörténik az utolsó napon, midőn az egy Isten minden teremtményt hatalma alá hajt, s oly fenségre emelkedik, hogy minden leszen mindenekben. (I. Kor. Xv. 28.)
L. Mi értelme van annak, hogy legyen meg Isten akarata?
Gy. Nemcsak azt óhajtjuk, hogy minden, amit az Ő tanácsában elhatározott, megtörténjék, hanem azt is, hogy minden makacsságot legyőzvén és igába hajtván, mindeneknek minden vágyát maga alá vesse s engedelmességre hajtsa.
L. De ha így imádkozunk, nem mondunk-é ellent saját vágyainknak?
Gy. Mindenesetre ellentmondunk, s nemcsak azért, hogy akaratával ellenkező vágyainkat megsemmisítse, hanem azért is, hogy bennünk új értelmet és új szívet teremtsen, hogy semmit ne akarjunk magunktól, hanem inkább az Ő lelke uralkodjék vágyainkon, hogy azok megnyerhessék Isten teljes tetszését.
L. Miért kívánod, hogy amint a mennyben, úgy a földön is legyen meg Isten akarata?
Gy. Mert a szent angyaloknak, akik az Ő mennyei teremtményei, csak az a céljuk, hogy Neki mindenben engedelmeskedjenek és mindig szavára hallgassanak, az engedelmességre önként készen legyenek. Azt kívánom, hogy az emberek is így vágyódjanak az engedelmességre, s mindenki teljes készséggel szegődjék parancsainak teljesítésére.
L. Most áttérek a második részre. Mit értesz a mindennapi kenyéren?
Gy. Általában mindent, ami az élet fönntartására szükséges, nemcsak a táplálkozás és ruházkodás, hanem minden egyéb segédeszköz is figyelembeveendő e pontnál, mely az élet külső viszonyainak fenntartásához hozzájárul, hogy ezeknek birtokában mindennapi kenyerünket békében költhessük el Isten tetszéséhez képest.
L. Miért óhajtod, hogy Isten adja meg azt, mit az Ő szavai szerint kötelességünk munkával megszerezni?
Gy. Bár élelmünk megszerzése céljából kell munkálkodnunk és izzadnunk is, mégsem a magunk munkája, ügyessége, vagy szorgalma adja kezünkbe a kenyeret, hanem egyedul Isten áldása; ez az áldás ad szerencsét kezünk munkájára is, mely különben haszontalan volna. Továbbá azt kell tartanunk, hogy még akkor is, amikor a táplálék bőséggel terem kezünk munkája után, s e táplálékból élünk, nem azok lényege, hanem Isten ereje táplál minket. Mert nincs is a táplálékoknak oly tápláló hatásuk, mely természetüknél fogva velük termett volna, csak Isten adja azt az égből mintegy jóltevésének eszközeivel.
L. Mi jogon nevezed a kenyeret a te kenyerednek, mikor Istentől kéred?
Gy. Azért, mert Isten jósága következtében a miénk lesz, ami egyébként a legkevésbé sem illetne meg minket. Jut e szó arra is, hogy ne vágyódjunk egyéb kenyér után s elégedjünk meg azzal, ami törvényes úton, mintegy Isten kezéből eljut hozzánk.
L. Miért mondod, hogy: A mi mindennapi kenyerünket ad meg minekünk ma?
Gy. E két szó mérsékletre és önuralomra tanít. Nem szabad többet kívánnunk, mint amire szükségünk van.
L. Ha az Úri imának minden embernek közös imádságául kell szolgálnia, hogyan lehet az, hogy a gazdagoknak is kell kérniök mindennapi kenyerüket, bár bővelkednek házaikban és sok időn eltelt javaik vannak?
Gy. Gazdagnak és szegénynek egyaránt át kell látni, hogy csak az válhatik vagyonukból javukra, aminek használatát Isten engedé meg nekik, s amit kegyelméből gyümölcsözővé és hatásossá teve. Ennélfogva, ha minden a miénk is, nincs semmink, csak az, amit Isten kezéből óránként elveszünk, s amennyi nekünk szükséges és elég.
L. Mit tartalmaz az ötödik kérés?
Gy. Hogy bűneinket az Úr bocsássa meg.
L. Nincs a halandók közt oly igaz ember, ki a bocsánatra rá nem szorulna?
Gy. Egyáltalán senki. Mert ezt az imádkozási formát Krisztus az apostoloknak adva az egyetemes egyháznak szánta. Ezért aki bűnbocsánatért nem akar imadkozni, a hívek társaságából vonja ki magát. S ha a Szentírás tanúságára hallgatunk, megtudjuk, hogy aki Isten előtt egy vétkétől akarja magát tisztázni, ezer mással vádoltatik (Jób. IX. 2. 20.). Egyedül az Ő irgalmához menekülhetünk hát.
L. Mit gondolunk, hogyan bocsátja meg Isten vétkeinket?
Gy. Mint magának Krisztusnak szavai mutatják. Vétkeink oly adósságok, melyek minket örök halálra kárhoztatnak, míg Isten csupán irgalmából fel nem old tartozásunk alól.
L. Tehát azt mondod, hogy Isten ingyen kegyelméből nyerünk bocsánatot?
Gy. Igen. Mert ha egy, vagy a legkisebb vétekért kellene is bűnhődnünk, mi eleget nem tehetnénk. Isten hát minden vétkünket ingyen kegyelméből engedi és nézi el nekunk.
L. Mi haszon hárul ránk e bűnbocsánatból?
Gy. E bocsánat következtében Isten úgy magához fogad, mintha igazak és ártatlanok volnánk, s lelkiismeretünk bizonyossá lesz irántunk való atyai szeretetéről, melyből élet és üdvösség származik ránk.
L. Mikor arra kéred Istent, hogy úgy bocsássa meg vétkeinket, mint mi is megbocsátünk az ellenünk vétetteknek, úgy érted-é ezt, hogy mások vétkeinek megbocsátásával mintegy megérdemeljük Isten bocsánatát?
Gy. A legkevésbé sem. Mert így a kegyelem sem ingyen való nem volna, sem Krisztusnak a keresztfán szerzett érdemén nem alapulna. De mivel az ellenünk elkövetett vétkeket elfeledve az Ő kegyességét és jóságát utánozzuk, s így magunkat az Ő gyermekeinek mutatjuk, ezzel az ismertető jellel akart bennünket megerősíteni. Másrészt azt jelzi ezzel, hogy, ha felebarátainknak könnyen meg nem bocsátunk, semmi mast nem várhatunk a magunk részére, mint az Ő kérlelhetetlen szigorúságát.
L. Azt mondod hát, hogy Isten itt kitörli fiainak sorából mindazokat, kik az ellenük elkövetett vétket elfeledni nem tudják, hogy az égi bocsánattal ne kecsegtessék magukat.
Gy. Igen. Így teljesíti Isten ígéretét, hogy mindenkinek oly mértékkel mér, mint aminővel az illető mért másoknak.
L. Mi következik eztán?
Gy. Hogy Isten ne vigyen minket kísértésbe, de megszabadítson a gonosztól.
L. Egy kérésbe foglalod e két dolgot össze?
Gy. Csak egy kérés ez, mert az utóbbi kérés voltaképpen az elsőnek magyarázata.
L. Mi a tartalma e kérésnek?
Gy. Hogy Isten ne engedjen minket a bűnbe rohanni, vagy esni; ne hagyja, hogy az ördög, testünk kívánságai, melyek velünk folyton harcban állanak, legyőzzenek, de adja nekünk erejét, hogy ellenállhassunk, tartson meg minket kezével; oltalmával védjen és őrizzen, hogy így biztonságban lakozzunk hittel, védelme alatt.
L. Hogyan történik ez?
Gy. Ha lelke kormányoz s igazsága iránt oly szeretet és vágy tölt el, hogy a bűnt, testet és sátánt legyőzzük; másrészt a bűn ellen oly gyűlöletet táplálunk, hogy a világtól megválva tiszta szentségben élünk. Mert a Szentlélek erejében áll a mi győzelmünk.
L. Mindenkinek szüksége van erre a segítségre?
Gy. Ki lehetne meg nélküle? Mert szüntelen fenyeget minket az ördög, s mint az ordító oroszlán széjjel jár, keresvén, akit elnyeljen (I. Pét. V. 8.). Mi pedig oly gyöngék vagyunk, hogy menten elesnénk, sőt néhány pillanat alatt végünk volna, ha Isten saját fegyvereit nem adná nekünk a küzdelemre s kezével meg nem erősítene.
L. Mit értesz kísértés alatt?
Gy. A sátán álnokságát és fortélyát. Ezzel támad minket szüntelenül, s bizonyára be is hálózna, ha Isten szüntelen nem segítene rajtunk. Mert egyrészt értelmünk is ki van téve csalárdságának természetes hiábavalóságánál fogva, másrészt akaratunk is hajlandóbb a rosszra, mint a jóra, s így szívesen hallgatna a sátán szavára.
L. Miért kéred, hogy Isten ne vigyen kísértésbe, amikor ez nem Istennek, hanem a sátánnak dolga?
Gy. Amint a hívőket Isten megóvja, hogy a sátán csalárdságának áldozatul ne essenek, vagy a bűn igájába ne jussanak, úgy azokat, akiket büntet, nemcsak az üdvből zárja ki, hanem a sátán uralma alá is adja, megvakítja, értelmüket balgataggá teszi, hogy a bűn annál könnyebben győzhessen rajtuk s minden kísértés megostromolja őket.
L. Mit jelent e záradék: "Mert Tiéd az ország, hatalom és a dicsőség mindörökké"?
Gy. Ismét figyelmeztet arra, hogy imádságunkat inkább Isten hatalma és jósága támogatja, mint önbizalmunk. Megtanít e kifejezés még arra is, hogy minden imádságunkat Isten dicsérésével kell végeznünk.
L. Nem szabad mást kérni Istentől, mint ami ez imában bennfoglaltatik?
Gy. Más szavakkal, más módon szabad kérnünk, de egyúttal tudnunk kell, hogy Istennek csak az oly imádság tetszik, mely az Úri imádság, a helyes imádkozás egyetlen szabálya szerint történik.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
