HARMADIK RÉSZ

A Komáromban szenvedő három, végig állhatatos atyafiakról, úgymint: Köpeczi Balázsról és Szedéni István, Bugányi Miklósról. És ugyanott az hittöl elszakadó tizenhét augustanus papokról

Huszonkilencedik napján májusnak 1674. ezek is az Istennek szolgái huszan, kik közül csak egy vala református, hajóra ültettetvén a Dunán, Komáromba levitetnek; útjokban zsoltárokat énekelnek és könyörögnek, minden nemzeteknek törvények ellen a katonáktól mindenekből kifosztatnak, köntöseiket pénzen kellett azután kiváltani.

A komáromi révhez jutván Drahosoczi András ott a várban lakó magyar kapitány kimegyen elejekbe, és minekutána elolvasta volna a Kollonics levelét, mondá nekik: Miért nem akarnak kegyelmetek engedni a nagyoknak, hogy elkerülnék ezt az unalmas fogságot? Kinek mondának: Sokszor megmondottuk Posonyban az érseknek, miért nem akarunk. Onnan a várba kísértetvén egy setétes, igen büdös tömlöcbe, a keresztyénségnek regulája ellen a törökökkel egy tömlöcbe rekesztetnek; kilenc krajcárt rendelnek tartására minden személynek, de csakhamar háromra szoríták. Harmadnappal azután egybegyűlnek a Drahosóczi szállására mind a várbeli tisztek, kik magokhoz hívatván a papokat, vexálják őket: miért keményítik meg magokat, mit akarnának már? Felelének a lutheranusok nekik: „Ez akaratjok, hogy instántiájokkal megkeressék a commendánsot Hoffkirker Lajost, hogy vegye fel az ő ügyöket az érsek és Kollonics előtt; mert ha ez akaratja a királynak, hogy minden reformatus és lutheranus papok lemondjanak az ő hivataljokról, ők is készek lesznek, míg a király újabb kegyelmes dispositióját veszik, lemondani hivataljokról.” Köpeczi Balázs reformatus inkább akarván Istennek engedni, mint az embereknek, ellenek monda, és protestála az egész gyülekezet előtt, és azt mondja vala: Nem kell a szabadulást tilalmas úton és módon keresni, hanem inkább békességes tűrést és állhatatosságot kell Istentől kérni. Ezért mindjárt nagy török vasba verék, és a lutheranus papoktól elszakasztván, egyedül tarták egy tömlöcben öt hónapok alatt. A lutheranusok is vasba veretnek, és munkára hajtatnak mindennap.
Azonközben az instans papok ellen Hoffkirker ír Kollonicsnak és az érseknek, Szelepcséni Györgynek, kik azt felelik: Eltölt már a kegyelemnek ideje, ha Posonyban nem subscribáltak, már különben meg nem szabadulnak, hanem ha a római hitre általállanak; négy hónapoknak elfolyása alatt, ganajhordással, -hányással s hasonló alávaló dolgokkal terheltetnek, azután veszik ezt a feleletet; melyre megrémülnek a boldogtalanok, kételkednek mitévők legyenek, végre elvégezik tizenheten, hogy az hittől elszakadjanak, de nem jelenték meg Köpeczi Balázsnak, aki külön tömlöcben tartatik vala, hanem megírák Hoffkirker Lajosnak, hogy ők tizenheten (kik mindegyik tótok valának), elhagyják vallásokat. Kiknek leveleket vévén, örömében megcsókolá, és mindjárt vivé a pap uraknak, kik megírák Komáromba, hogy a római vallásra megeskütvén azokat bocsássák el.
Azért az ott való barát, mint a pók az hálójába esett légynek nedvességét kiszívja, úgy ez az igaz hitnek üdvességes nedvességét eltagadtatá, a római hitre erős hittel fejek és mindeneknek elvesztése alatt, hogy azt soha el nem hagyják, lekötelezé, azután hitek tagadásának jutalmául némelyeknek ötven, némelyiknek harminc, némelyiknek huszonnégy forintokat ada, megtoldván ezzel vallásának fogyatkozását, ezenfelül egy-egy olvasót és keresztet, melyen való imádkozásra tanítván, egynehány nap elbocsátá őket, kik Leopoldvárába menének, és ott a több raboskodó Krisztus szolgáinak mutogattatának, hogy ezeknek példájokon tanulván, ők is a pápa tudománya után hajlanának; de különböző kimenetele lőn a dolognak, mert a hiteket boldogtalan megtagadók látván amazoknak állhatatosságokat, megindulának szívekben, és siratni kezdék cselekedeteket; amely csak innen is kitetszik: kérdette vala Nikleczi Sámuel: Mint van dolgok? Kinek így feleltek vala keserves szívvel: Adta volna Isten, hogy rodhattunk volna el inkább a tömlöcben, mintsem erre adtuk volna magunkat, átkozott az óra is, amelyben születtünk, ti tanuljatok a mi esetünken, és a lelkiismeretnek ez nagy kísértetibe ne ejtsétek magatokat, legyetek állhatatosak, így nemhogy a többit megtántorították volna, sőt igen hathatósan megerősíték.
A más hármat ezeknek elszakadása után nagyobb-nagyobb nyomorúságokkal terhelik vala naponkint, sáncot ásattak, követ, földet hordattak, utcákat seprettek, pervátákat tisztítattak velek, mely alávaló szolgálatra eddig a törököket, cigányokat kárhozhatták volna, most a Krisztusnak hív szolgái viszik véghez; míg az hittől boldogtalan szakadók is velek voltak, azalatt délután mindenkor nyugodtak; de már reggeltől fogva napnyugotig melegben, hidegben, esőben, hóban, fagyban hóhéroltatnak, nyugodalmok soha nincsen; megtiltatott, hogy senkivel ne szóljanak: egy tenyérnyi ruhát is mezítelenségeknek elfedezésére, egy kis fillért is egyéb szükségekre senkitől el ne végyenek, amelyet nem is mertek cselekedni különben, hanem mikor vitték ki a földet, szemetet és egyebet a targoncákban a szánakozásra hajlott asszonyok lopva vetettek valami pénzecskét olykor, elmenvén mellettek, hogy észre ne vegyék. Sokszor küldöttek a Komáromban lakó istenfélő emberek a foglyok számára eledelt: de azt még a várkapuban megették a katonák, csak egy falatot is kezekbe soha nem szolgáltattak.

A kegyetlen Drahosóczi András sokszor hívatja őket magához. Esküszik a boldogságos Szűz Máriára s minden szentekre, hogy mind Komáromban rothadnak el, ha nem állnak a római hitre; mert a király (amint ő mondja vala) örömestebb elveszti koronáját, mintsem az országban más vallást elszenvedjen. Az ilyen szívet rágó mérges szavaira azt szokta vala felelni Köpeczi Balázs: Mi magunkat ajánljuk az Isten kegyelmes gondviselésébe! mert Magyarországot is megtekinti Isten; de akármint légyen is a dolog, mi Istenhez való kegyességünket, hűségünket és a jó lelkiisméretet megtartjuk, és ebben a mi ártatlanságunkban a királyra appellálunk, akinek oltalma alatt eddig hűségünket megtartottuk, halálunkig is megtartjuk. Ezek utána, az hallatlan vexák után martiusnak 10. napján 1675. Leopoldvárába vitetnek a több raboskodó szentekhez, és azokkal együtt azután a gályákra.