//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- Dr. KUYPER ÁBRAHÁM 1922 A Kálvinizmus lényege. Bp
- Dr. KUYPER ÁBRAHÁM 1922 A Kálvinizmus lényege. Bp : ÖTÖDIK FELOLVASÁS
A kálvinizmus és a művészetek.2. Jegyzet 161.-162.

ÖTÖDIK FELOLVASÁS
A kálvinizmus és a művészetek.2. Jegyzet 161.-162.


Ha tehát ennél a főpontnál Kálvin felfogása helyes összhangban van a kálvinista hitvallással, akkor ugyanezt mondhatjuk arról is, amit én az előbb első helyen említettem. Ha a kálvinizmus egész irányára nézve az Isten szuverenitása szolgál és marad a kiinduló pont, akkor a művészet nem származhatik a gonosztól, mert a sátán nem teremt semmit; a sátán csak arra képes, hogy Isten jó adományaival visszaéljen; de épp ily kevéssé eredhet a művészet magából az emberből is, mert az ember, mint teremtmény, semmi mással nem dolgozhat, csupán azokkal az erőkkel és adományokkal, amelyeket neki az Isten adott sáfárságul. Ha Isten szuverén és szuverén marad a jövőben is, akkor a művészet semmi mást nem hozhat létre, csak azt, amit Isten a maga rendelései szerint számára kijelölt, amidőn Ő maga, mint legfelségesebb művész, ezt a világot létrehozta. Továbbá, ha Isten szuverén és szuverén is marad, akkor ezeket az adományokat ő osztja ki azoknak, akiknek akarja, még pedig, ha úgy tetszik neki, legelőször éppen Káin és nem Ábel nemzetségének; nem mintha a művészet kainita volna, hanem hogy az, aki a legfenségesebb adományok ellen vétkezett, legalább – mint Kálvin olyan szépen fejezi ki – a művészet kisebbrendű adományaiban "lássa meg az Ő jóakaró szeretetének jelét". Már most, hogy ez a tudás, a művészetre való eme képesség az emberi természetben megvan, azt annak köszönhetjük, hogy Isten képére teremtettünk. A reális világban Isten teremt mindent, egyedül nála van a képesség s ennek folytán egyedül Ő marad a legfőbb művész. Mint Isten, egyedül Ő az eredeti s mi nem vágyunk egyebek, mint az Ő képének hordozói. A mi tudásunk, tehetségünk, utánzási képességünk ezért csak egy bizonyos, látszólagos realitásban állhat meg, s egyedül ebben az értelemben lép fel az ember is a maga módján a művészet területén, mint teremtő, hogy az építőművészetben a kozmoszt, a szobrászatban a formákat, a festészetben a vonal és szín által megelevenített életet, a zenében a misztikus, a költészetben a tudatos életet varázsolja szemünk és fülünk elé, miután minderre az Isten ösztönözte s az Isten készítette fel. S mindez azon a megismerésen alapszik, hogy a szép nem csupán a mi képzelődésünk, a mi szubjektiv érzékünk terméke, hanem objektíve is megvan és annak az isteni tökéletességnek kifejezése, amely az egész teremtett világban mutatkoiott, mikor Isten látta, hogy minden "...igen jó vala", mivel jótetszése gyönyörűséget talált benne. Mert vegyük fel azt az esetet, hogy egyszer minden emberi szem le volna zárva és minden emberi fül érzéketlenné téve: a szép még akkor is megmaradna, és Isten látná és hallaná azt, mivel nemcsak "örökkévaló erejét", hanem "istenségét" is megértjük és szemléljük teremtményeiben a teremtés óta, és éppen a szépnek tiszta harmóniájában és tiszta elosztódásában az Ő "istenség"-ét.

És ezt saját magunkon is megfigyelhetjük; mert ha művészi látásunk s ezért művészi képességünk nekünk is van, akkor az abszolút művészi képességnek bizonyára Istenben magában kell meglennie, mert bennünk semmi más nem lehet, csak az, amit az Isten képére teremtettság által Őtőle vettünk. Ezt pedig a teremtett világból, amely körülvesz bennünket, az égboltozatból, amely fölénk borul, a körülöttünk levő természet pompájából, az ember- és állatvilágban látható formabeli gazdagságból, a vízáradat zúgásából, a fülemüle énekéből egyformán megtanulhatjuk. Mert ki teremtette volna más mindezt a szépet, hanemha az az Egy, aki már a maga lényében hordozza a szépet s azt isteni erényei által létrehozza? S így látják meg önök, hogy az Isten szuverenitásának elismeréséből és ezzel kapcsolatban Isten képére való teremtetésünkből hogyan adódik magától és természetesen a művészet eredetére, lényegére és feladatára vonatkozó ama magasabbrendű felfogás, amelyet Kálvin nyilatkozataiban találtunk, s amely szívünknek szentséges művészi érzékében még hozzánk is intézi szózatát. A hangok világa, a formák világa, a színek világa, a költői eszmék világa, mindez nem származhatik máshonnan, csak Istentől, s csak az, aki az Ő képét hordozza, érti meg és élvezheti azokat.

S így most már mintegy magától jutok el a harmadik és utolsó pontra, amelyet még meg kell vizsgálnom. Először azt mutattam meg önöknek, hogy valamely saját külön művészeti stílus hiánya nem a kálvinizmus ellen, hanem egyenesen annak magasabb fejlődési fokozata mellett szól. Azután azt tüntettem fel, hogy a kálvinista hitvallásból mily felsőbbrendű felfogás származik a művészet lényegére nézve. Most pedig azt akarom kimutatni, hogy a kálvinizmus mily hathatós módon segítette elő úgy elvben, mint gyakorlatban a művészet felvirágzását.

Elsősorban tehát hadd mutassak rá arra a nagy tényre, hagy a kálvinizmus a művészetet nagykorúsította, önállónak nyilvánította, kivévén azt az egyház gyámkodása alól. Hogy a reneszánsznak is ugyanez volt a szándéka, azt nem akarom elvitatni. A reneszánsz azonban ezt úgy cselekedte, hogy a pogány művészetet egyoldalú előszeretetben részesítette, s inkább pogány, mint keresztyén eszmékre hivatkozott. Ezzel szemben a kálvinizmus bármennyire együtt működött is a reneszánszszal, a keresztyéni öntudatból kiindulva tette ezt, s a keresztyéni öntudat megvédése szempontjából sakkal élesebben fordult a pogány elem behatolásával szembe, mint bármely más vallásalak. Hogy a régebbi keresztyén egyházzal szemben méltánytalan ne legyek, e helyütt valamivel szélesebb alapon kell itt tárgyalnom a dolgot. A keresztyén vallás olyan világ körében lépett fel, amely külsőleg ugyan nagy műveltséggel rendelkezett, de belsőleg el volt teljesen korhadva és a pogány művészetért rajongott. Hogy tehát elv ellen nyomatékosan elvet állíthasson, bizonyára azon kellett kezdenie, hogy szembeszállott a művészet túlbecsülésével, ezáltal akarva megtörni végtére azt a hihetetlen erőt, amelyet a pogányság a maga halálos küzdelmében éppen a művészetnek ebből a szép világából merített. Egészen addig az ideig, amíg a pogánysággai vívott élethalálharca el nem dőlt, a keresztyénség magatartása a művészettel szemben majdnem bizalmatlan volt. Csaknem közvetlen ezután történt, hogy a nagyműveltségű római birodalomba a még kevéssé civilizált germán néptörzsek özönlöttek be, s amint ezek gyorsan áttértek a keresztyén hitre, a döntő hatalom már a VIII. században Itáliából az Alpeseken túli északi országokba helyeződött át. E körülmény az egyháznak teljesen ellensúlyozhatatlan túlerőt adott s egyszersmind komoly hivatást is írt az egyház elé. A körülményeknek ezen csoportosulása folytán az egyház úgy lépett fel, mint az egész emberi élet védőura és ennek a fontos feladatnak oly kiváló módon megfelelt, hogy ma már a vallási gyűlölet és pártoskodás sem meri kisebbíteni azt a dicsőséget, amelyet magának szerzett. Ebben a korban a szó szoros értelmében úgy volt, hogy minden emberi fejlődést az egyház táplált és vezetett. Sem tudomány, sem művészet nem virágozhatott fel anélkül, hogy az egyház ne fedte volna azt a maga pajzsával. S így állott elő kényszerítés nélkül s mintegy önmagától az a specifikus keresztyén művészet, amelynek első felléptekor a szellemi kifejezés maximumát kellett belevarázsolni az alak, a szín és a hang minimumába. Ezt a művészetet nem a természettől leste el, hanem az ég szféráiből hívta alá a földre az akkori keresztyénség; a zenét gregoriánus bilincsekbe verte, ecsetjével és vésőjével a világtól teljesen idegen alkotások után futott, és tényleg csupán katedrálisai építésével szerzett magának elenyészhetetlen művészi dicsőséget. Mert minden nevélő gyámkodás csak a saját megsemmisülésén munkálkodik. A jó gyám maga is arra törekszik, hogy saját gyámkodását mielőbb feleslegessé tegye; ám ha ezzel szemben azon van, hogy gyámkodási szerepét még akkor is fenntartsa, mikor a gyámolt nagykorúsága már bekövetkezett, temészetellenes helyzet áll elő, s a gyámkodás csak ellenállásra ingerel. Mikor tehát az észak-európai népek első nevelése be volt fejezve, s az egyház mégis megmaradt amellett, hogy fensőségét az élet egész területére kiterjessze, egymás után négy oldalról támadt forrongás és mozgalom ez ellen, éspedig: a művészet területén a reneszánszban, politikai téren Itália republikanizmusában, a tudományt illetőleg a humanizmusban, és végezetre a vallás központi jellegű területén: a reformációban.

Ez a négy mozgalom a maga indító okát nagyon eltérő és egymásnak sokszorosan ellentmondó elvektől vette, ámde mind a négy egy volt abban, hogy célul az egyházi gyámkodás alól való felszabadulást tűzte ki, és mindegyik a maga saját önálló felfogásának megfelelő életnyilvánulás után törekedett. Abban a körülményben tehát, hogy önök ezt a négy hatalmat a tizenhatodik század folyamán olyan gyakran látják szövetségesek módjára fellépni, nincs semmi csodálatraméltó. Maga az egységes emberi élet volt az, amely a gyámság kötelékeiből kinőtt s ezért teljes erővel a szabad fejlődés után törekedett; és mikor a régi nevelőnő kézzel-lábbal tiltakozott a nagykorúvá nyilvánítás ellen, természetes volt, hogy a négy hatalom közül mindegyik támogatta a másikat a szabadság megszerzésében. E négyes szövetség nélkül a gyámság egész Európa fölött tartós lett volna, sőt az ellenállás megkísérlése után még rosszabb helyzet állott volna elő; míg viszont az említett négy hatalom együttes működése következtében az ellenállás az önállóság megszerzésével lett megkoronázva s bátran dicsekedhetünk azzal, hogy ettől az órától fogva a művészet épp úgy, mint a tudomány, a politika épp úgy, mint a vallás, szabaddá lett.

De vajon mondjuk-e azért azt, hogy a kálvinizmus ily körülmények között a vallást ugyan felszabadította, de a művészetet nem, és hogy a művészet szabaddá nyilvánításának dicsőségét meg kell hagyni a reneszánsznak? Hát, ha azt a benső erőt vesszük, amellyel a művészet a saját szabadsága érdekében fellépett, akkor a fentebbi állítás második részét én is megerősítem. Tényleg, az esztétikai lángészt – ha szabad ezt a kifejezést használnom – maga Isten a görög szellembe plántálta, s a művészet az önálló létezésre vonatkozó igényét csak azáltal mutathatta ki, hogy azok előtt az alapvető erők előtt, amelyeket a görög lángész napfényre hozott, ismét örömujjongással nyitott utat. Ha azonban ennél több nem történt volna, ez még sohasem vezetett volna a várva várt felszabadulásra. Hiszen az akkori egyház a legparányibb ellenállást sem tanúsította ennek a klasszikus művészeti elemnek bebocsátásával szemben. A reneszánszt a keresztyén egyház egyáltalán nem utasította el a maga kapuja elől, hanem befogadta. A keresztyén művészet azonnal birtokába vette mindazt a kincset, amit a reneszánsz nyújtani képes volt s az úgynevezett cinquecentó-ban, azaz a reneszánsz virágkorában Bramente és Da Vinci, Michelangelo és Rafael voltak azok, akik a splendor ecclesiae-t (az egyház külső csillogását) olyan művészeti kinccsel gazdagították, amelyet egyetlennek, utánozhatatlannak, sőt egyenesen felülmúlhatatlannak kell tartanunk. Így tartotta tehát a régi kapocs az egyházat és művészetet összekötve, s ez a kötelék már magában arra szolgált, hogy az állandó patronátust megerősítse. A művészet tényleges felszabadulásához azonban alapjában véve még valami más is szükséges volt. Az egyházat elvből kellett visszaszorítani a szellemi területre; a művészetnek, amely eddig szent szférában mozgott, magában a társadalmi életben kellett fellépnie, s a vallásnak az egyház körében le kellett vetnie a maga szimbolikus ruháját, éspedig éppen azért, hogy így egy magasabb szellemi lépcsőfokra emelkedve, az egész életet áthathassa a maga lehelletével. Tényleg úgy van, amint Hartmann mondja: "A tisztán szellemi vallás az, amely egyik kezével elveszi ugyan a művésztől a maga specifikus vallásos művészetét, de másik kezével ezért neki kárpótlásul egy egész világot nyújt, amely a vallás lehelletétől van áthatva.
* Aestetik II. 459. l.

És bár ilyen tiszta szellemi vallás után törekedett Luther is, elérni azt mégis csak a kálvinizmusnak sikerült. Csak a kálvinizmus hatása alatt szakítottak az emberek a splendor ecclesiae-vel, azaz az egyház külső csillogásával; ennek hatása alatt szakítottak a mérhetetlen egyházi vagyonnal, amely a művészetet pénzügyileg kötve tartotta, s szakítottak a hatalom külső nyilvánításával is, amely addig nem nyugodhatott, míg az emberi élet összes nyilvánulásait maga alá nem vetette. S habár e nyomasztó és természetellenes egyházi uralom ellen a humanizmus is harcra kelt, e küzdelmet – gondoljunk csak Erasmusra – a siker reményével sohasem vehette fel. Hiszen a győzelem nem annak számára volt fenntartva, aki a vallás területén csak negatív irányban vette fel a harcot, hanem csupán annak, aki a szimbolikus vallást, egy magasabb vallási álláspontra való felemelkedés által, felülmúlta. S ezért lehet a túlzás veszedelme nélkül állítanunk, hegy a döntést végezetre a kálvinizmus hozta meg és hála legyen makacs kitartásának, ez vetett végre véget annak a gyámkodásnak, amelyet az egyház egész emberi életünk, s így a művészet felett is állandóan gyakorolt.

Közben pedig teljes készséggel ismerem el azt is, hogy ez az eredmény pusztán véletlen lett volna, ha nem az emberi életnek s így a művészetnek is mélyebb felfogásáról lett volna szó. Mikor Olaszországot Victor Emanuel alatt Garibaldi segítségével felszabadították, egyúttal a közép és Dél-Olaszországban lakó valdensek számára is ütött a szabadság órája, ámde anélkül, hogy ez akár a Re galantuomo-nak [160], akár Garibaldinak szándékában lett volna. És éppen így megtörténhetett volna tehát az is, hogy a kálvinizmus az emberi szabadságért vívott harcában tényleg föloldotta volna azt a köteléket, amely a művészetet eddig bilincsbe verte, ámde anélkül, hogy ezt saját elvéből kifolyólag akarta volna. Ezért még egy második dologra is rá kell mutatnom, s a kérdést csupán ez döntheti el teljesen.

Már ismételten felhívtam az önök figyelmét az "egyetemes kegyelem"-ről szóló hitcikk nagy fontosságára, s itt, a művészetnél is megint arra térek vissza. Ami egyházi akar lenni, annak a hit bélyegét kell magán hordoznia, és keresztyén művészet csupán hívőtől származhatik. Ha tehát én a sajátképpeni, a valódi művészetet csak egy bizonyos specifikus keresztyén művészetben keresem, akkor ezzel azt fejezem ki, hogy a művészet nemes adománya csupán a hívő lelkeknek lehet osztályrészük. Ezzel szemben azonban most Kálvin azt mondja ki, hogy az artes liberales (szabad művészetek) olyan adományok, amelyeket az Isten promiscue piis et impiis, * * Inst. Rel. Christ. l. IV. 34. §.azaz, hívőknek és hitetleneknek egyformán, különbség nélkül osztogatott, sőt, hogy a történelem tanulsága szerint ezek az adományok gazdagabb mértékben éppen a hívők körén kívül ragyogtak. "Az isteni fénynek ez a kisugárzása – mondja ő – mint a tapasztalat tanítja, gyakran éppen a hitetlen népek között érvényesült a leghathatósabb mértékben." **** Calvini Opera ed. Brunsv. Tom. XX. III. 99. lap.

S ez mármost a dolgok rendjét teljesen megfordítja. Ha ugyanis a magas művészi élvezetet az újjászületéshez kötjük, akkor ez az adomány kizárólag a hívők osztályrésze, és egyházinak kell maradnia. Akkor ez a különös kegyelemből folyik. Ha azonban, szem előtt tartva a történelem nyújtotta tapasztalást, azon a véleményen vagyunk, hogy a legmagasabbrendű művészi zsenialitás is a természeti adományok közé tartozik, tehát ama kiválóságok közé, amelyek az egyetemes kegyelem által a bűn dacára is megtartották fényüket az emberiség lelkében, akkor ebből az következik, hogy a művészet úgy a hívőket, mint a hitetleneket megihletheti, hogy a mindenható Isten a maga szabad jótetszése szerint osztogatja azt pogány és a keresztyén népek közt mind egyaránt, kinek ahogyan akarja. És ez aztán nemcsak a művészetre, hanem az emberi élet minden természeti megnyilatkozására nézve is érvényes. Amint az rögtön világosan kiderül, mihelyt pl. Izraelt a többi ókori népekkel hasonlítjuk össze. Az élet szentségét illetőleg Izrael választott el, és nemcsak az összes népek felett, hanem az összes népek között is ő áldatott meg egyedül. A vallás tekintetében Izraelnek nemcsak nagyobb szerepe volt a többi népeknél, hanem egyedül ő volt az igazság letéteményese, és valamennyi más nép, maguk a görögök és rómaiak is a hazugság uralma alatt nyögtek. Krisztus nem részben Izraelből, részben a többi népekből, hanem egyedül Izraelből való. Az üdvösség a zsidók közül származik. De ha Izrael mégoly dús fényben ragyog is vallási területen, megjelenése menten elhomályosul, ha e nép művészeti, tudományos, későbbi birodalmi és állami fejlődését, iparának és kereskedelmének haladottságát a körülötte lakó népekével hasonlítjuk össze. Hogy Hirámnak a maga pogány országából Jeruzsálembe kellett jönnie a Sion hegyére tervezett templomot felépíteni: [161] ez már eleget mond. Salamon, akiben Isten bölcsessége volt, nemcsak tudta, hogy Izrael a művészet területén hátramaradt, hanem el is ismerte ezt azáltal, hogy kívülről hívott segítséget, s egész eljárásával bizonyságot tesz előttünk arról, hogy Hirám jötte nem valami olyan hiányról rántotta le a leplet, ami miatt neki szégyenkeznie kellett volna, hanem természetes valami volt, amit Isten is felvett a maga végzésébe.

Mármost ennek megfelelőleg, s úgy a Szentírásnak, mint a történelemnek bizonysága alapján, annak elismerésére jutott el a kálvinizmus, hogy a hitetlen népek ugyan a szentélyen kívül állanak, de azért nekik is megvan a maguk saját külön jelentőségük a történelemben; nekik is megvan a maguk Istentől nyert hivatásuk, és hogy létezésük is mint szükségszerű dolog van felvéve a világtervbe. Az emberi élet minden megnyilvánulása sajátságos vérmérsékleti és származási diszpozíciót (hajlamot) kíván meg; ezenkívül szükség van a sors és az események bizonyos találkozásaira is; sőt szükséges bizonyos természeti környezet és az éghajlat befolyása is. Mindez Izraelben is hozzáidomult ahhoz a szent záloghoz, amit e népnek az isteni kijelentésben kellett vennie. Ha azonban ekként Izrael ki volt is választva a vallás számára, s az Isten országának diadalára, mindez mégsem akadályozta meg a legkevésbé sem azt, hogy Isten a görög népet szemelje ki a bölcsészeti életre s a művészet megnyilvánulására; és nem akadályozta meg azt sem, hogy Isten éppen így a rómaiakat válassza ki arra, hogy általuk az államélet és a jog területén klasszikus fejlődést mutasson fel előttünk. A művészeti életnek is megvan a maga előzetes fejlődése és későbbi kibontakozása; de hogy annál erőteljesebben felvirágozhassék, központi jellegű fejlődését világos öntudatra kell emelnie, hogy eszméi létezésének változatlan alapjait feltárhassa. Ilyen önkijelentésre az enemű élettünemény csak egyszer jut el, s ha ez a megnyilvánulás fel van fedezve, akkor aztán klasszikus, irányadó és örökre uralkodó marad; és még ha a további fejlődés újabb formákat és gazdagabb anyagot keresne is, lényegében az eredeti felfedezés változatlanul megmarad. Így tehát a kálvinizmus nemcsak elismerhette, hanem el is kellett neki ismernie azt, hogy eredeti művésznép Isten kegyelméből a görög nép volt, hogy a művészet egyenesen e klasszikus fejlődés következtében jelent meg úgy, mint emberi életünk önálló megnyilvánulása; hogy tehát, bár a vallást is fel kellett magába vennie, azért még egyáltalában nem kellett függés formájában az egyházi törzsbe, vagy ha úgy tetszik, a hit törzsébe beoltva lennie. A reneszánsz, mint a művészetnek a maga újra felfedezett alapvonalaihoz való visszatérése, a kálvinizmus szempontjából nem úgy tűnt fel, mint valami bűnös törekvés, hanem, mint Isten által rendelt mozgalom, amelyet a kálvinizmus nem csupán véletlenül, hanem jól megfontolva és szándékosan támogatott is.

Szó sincs tehát arról, hogy a kálvinizmus csak a hierarchiával szemben folytatott ellenállásának akaratlan következménye gyanánt segítette volna elő a művészet felszabadulását. Ellenkezőleg: követelte ezt a felszabadulást és a saját területén végre is kellett azt hajtania egész életfelfogása és világnézete alapján. A világ nem valami elveszett bolygó, amely ezentúl csak azt a szolgálatot teszi, hogy helyet ad az egyháznak, ahol az mint harcoló egyház fennállhat, és az emberiség nem céltalan emberi tömeg, amely csupán arra való, hogy alkalmat adjon a kiválasztottaknak a megszületésre. Ellenkezőleg, ez a világ Isten hatalmas cselekedeteinek színpada, és ez az emberiség az Ő kezének teremtése, amely, eltekintve a maga saját boldogságától s attól, amit a jövő hoz el, itt ebben az ideiglenes állapotban is hatalmas fejlődési folyamaton megy át, s a történelmi fejlődésnek eme folyamatában is Isten nevét tartozik magasztalni. Isten ehhez az emberiségnek különböző életnyilvánulásokat adott, és ez életnyilvánulások között a művészet önálló helyet foglal el. A művészet a teremtésnek olyan rendjét tárja fel előttünk, amilyet sem a tudomány, sem az állambölcsesség, sem a vallásos élet, sőt maga a vallás sem adhat meg. A művészet olyan növény, amely a saját gyökeréből táplálkozik és virul. A kálvinista elv nem tagadja, hogy ennek a növénynek is szüksége lehet ideiglenesen támaszra, s hogy az egyház a régebbi időben kiváló módon nyújtotta ezt a támaszt; de azért végtére mégis csak azt kívánta, hogy a művészet eme virága elegendő erőt nyerjen arra, hogy támasz nélkül is fel tudja emelni a maga koronáját a saját törzsén a magasba. És elismerte azt is, hogy a művészet eme növénye számára a létezés és növekedés törvényét a legkorábban és legvilágosabban a görög művészek ismerték fel, úgy, hogy ennek folytán minden magasabb művészetnek újra és újra eme klasszikus fejlődésnél kell keresnie és találnia a maga igazi ösztönzését. De nem azért – és erre mindjárt rátérek –, hogy a művészetek Görögország művészi fejlődése mellett egyszerűen megálljanak, vagy annak pogány megjelenési formáját kritika nélkül átvegyék. Mert a művészet sem marad meg a maga keletkezési állapotában, hanem mind gazdagabban ki kell fejlődnie, s egyúttal ebből a fejlődésből mindazt ki kell küszöbölnie, ami virágzása folyamán helytelenül belévegyült. Csak növekedésének és virágzásának törvénye maradhat meg művészeti törvényül: olyan törvényül tehát, amelyet nem kívülről erőszakoltak reá, hanem saját lényének vizsgálata alapján ismertek fel, s a természetellenes kötelékek alól való ezen feloldatásban, valamint a természetes kötelékekkel való ezen megkötöttségben kell keresni a művészet számára is az igazi szabadságot. És annak, aki most már azt gondolná, hogy ennek folytán a kálvinizmus a vallás szent területét a művészet és a tudomány területétől meg akarja fosztani, meg kell mondanunk, hogy éppen a kálvinizmus az, amely azt akarja, hogy az élet e két nagy hatalmassága az egész emberi életet átölelve tartsa. Legyen tehát egy oly tudomány, amely nem nyugszik addig, míg az egész kozmoszt át nem gondolta; legyen tehát egy oly vallás, amely addig meg nem pihenhet, míg az egész emberi életet át nem hatotta; de legyen aztán olyan művészet is, amely az élet egyetlen területét sem ócsárolja, s ezért az egész emberi eletet, annak legjelentéktelenebb mozzanataival együtt, felveszi a maga világába.

A művészet területének ezen széles kiterjesztése egyúttal alkalmas átmenetül fog nekem szolgálni utolsó megjegyzésemhez, amelyre nézve az önök türelmét még igénybe veszem, hogy ti. a kálvinizmus tényleg és konkrét értelemben véve is előmozdította a művészetek kifejlődését. E pontnál talán nem is szükséges mondanom azt, hogy a kálvinizmus a művészet területén sem játszhatta a varázsló szerepét, és hogy csak a természeti feltételek útján hathatott. Hogy az olasz az énekre alkalmasabb gégét nyert a természettől, mint a skót, s hogy a németben nagyobb dalolási kedv lakik, mint a hollandusban, ez olyan tagadhatatlan tény, amivel a művészetnek Róma uralma alatt épp úgy számot kellett vetni, mint a kálvinizmus uralma alatt. Mindezek olyan okok, amelyek miatt sem logikus, sem becsületes ítélkezésnek nem lehet tartani azt, ha valaki a kálvinizmusnak azért tesz szemrehányást, ami közvetlenül a nemzeti jelleg különbözőségéből ered. Épp ily kevéssé lehet megütközni azon, hogy a kálvinizmus a mi északi országainkban nem tudott márványt, porfirt, vagy arduinkövet elővarázsolni a földből, és hogy emiatt az építő- és szobrászművészet, amelynek nagymennyiségű terméskőre van szüksége, mint anyagra, azokban az országokban fejlődött ki teljesebb mértékben, ahol a kőbányák bővebben nyújtják ezt a kincset, mint pl. Hollandiában, amely országnak talaja agyagból és iszapból áll. Költészet, zene, festészet: ez a három teljesen szabad és minden természeti előfeltételtől független művészet tehát csak az, ami itt vizsgálódásunk tárgya lehet. Nem mintha a mi városházépítészetünknek nem lenne meg a maga tisztes helye az architektúra alkotásai között. Leuven és Middelburg, Autwerpen és Amsterdam még most is bizonyságai lehetnek annak, hogy mit tudott alkotni a holland művészet is a kőből. S az, aki látta Quellinus és de Keyzer szobrait Antwerpenben és Hallgatag Vilmos sírján, nem fogja tagadni a véső eme művészeinek rátermettségét. Ámde ezzel szemben áll az az ellenvetés, hogy városházaink jóval a kálvinizmus fellépése előtt készültek, ahogy későbbi fejlődésükben sem mutatnak fel egyetlen olyan vonást sem, ami a kálvinizmusra emlékeztetne. A kálvinizmus, amely a maga elvénél fogva sem katedrálisokat nem alapított, sem palotákat nem épített, sem amfiteátrumokra nem vágyódott, nem állíthatott elő hatalmas architektonikus alkotásokat sem, s épp ily kevéssé volt képes felébreszteni azt az ösztönt, hogy az ily óriási építmények fülkéit istenadta művészek a szobrászat alkotásaival népesítsék be.

A kálvinizmusnak a művészettel szemben szerzett érdemei egyebütt keresendők, éspedig nem az objektív, hanem kizárólag a nagyobb mértékben szubjektív művészetekben, amelyek milliók támogatása és a márványbányák segítsége nélkül is szabadon virágoznak fel az emberi lélekből. A költészetről most itt hallgatok, bár egyébként mégis rá kellene mutatnom a holland költészetre; de már maga nyelvünk ismeretlensége és elszigeteltsége költészetünket is elzárta a világtól, úgy, hogy akármilyen kiváló költők támadtak is egyszerre több iskolában közöttünk, befolyásuk természetszerűleg csak nemzeti művelődésünkre terjedhetett ki, és így a világ költészetében szerepet nem játszhatott. Ez az előjcg csak ama néhány nemzet számára van fenntartva, akiknek nyelve a nemzetközi érintkezés közvetítő eszközévé vált. Ha azonban a nyelv területe a kisebb nemzetekre nézve szűk korlátok közé van is szabva: a szem már nemzetközi, és a zenét, amely a fülre hat, minden egyes emberi szív megérti. Ezért tehát annak, aki a kálvinizmusnak a művészet fejlődésére és virágzására vonatkozó hatását akarja kutatni, internacionális értelemben véve erre a két művészetre kell szorítkoznia s azt a kérdést kell magához intéznie, hogy vajon mit jelentett a kálvinizmus a festészetre és a hangok világára nézve.

És ha így tesszük fel a kérdést, akkor mind a két említett művészetre nézve megállapíthatjuk, hogy mielőtt a kálvinizmus fellépett, úgy a festészet, mint a zene magasan a népélet felett lebegett, s csak a kálvinizmus hatása alatt szállott alá a nép gazdag életébe. A zenére nézve ezt nyomatékosan ki fogom mutatni önöknek felolvasásom végén, s ami a festészetet illeti, elegendőnek tartom felhívni figyelmüket arra, amit a hollandiai művészeti iskola a tizenhatodik és tizenhetedik században ecsettel és tűvel elővarázsolt. Rembrandt neve maga a művészeti kincsek egész világát idézi a lelkünk elé. Valamennyi ország és világrész múzeumai versenyre kelnek egymással abban, hogy hihetetlen pénzösszegekért rátehessék a kezüket arra, ami ezen kincsekből néha felszabadul. Még a Wall Street-i alkusz is tiszteletet érez azzal a művészeti iskolával szemben, amelynek művészi termelése olyan óriási tőkét reprezentál. S még ma is a legjelentékenyebb festők keresik motívumaikat s művészeti irányukat abban, ami akkor mint teljesen új művészi teremtés lepte meg a világot. Természetesen azonban azt már nem szabad itt kérdeznünk, hogy vajon mindezek a művészek egyénileg külön-külön kifogástalan kálvinista felfogásúak voltak-e. Hiszen abban a festészeti iskolában is, amely Róma hatása alatt a mienket megelőzte, nagyon ritkák voltak az ún. "jó katolikusok." Az ilyen szellemi befolyás nem személyileg hat, hanem ráüti a maga bélyegét a környezetre, a társadalmi életre, a szemléletek, a képzetek és eszmék világára, s a benyomásoknak ebből az összességéből születik azután meg az ilyen művészeti iskola. Ha tehát a dolgokat ilyen szempontból nézzük, akkor félreismerhetetlen tény lesz előttünk az, hogy a holland festészeti iskolában annak ekkori jelene és a múlt között nagy ellentét volt. Azelőtt a nép nem számított; jelentősége a festészet szemében csak annak volt, aki magasan kiemelkedett a népéletből, ti. az egyház magasabb világának, a lovagok és fejedelmek magasabb légkörének. Ettől kezdve azonban a nép nagykorúvá lett, s a kálvinizmus auspiciumai alatt, mint az újabb kor demokratikus életének próféciáját, a festészet proklamálta először a népek nagykorúságát. A család megszűnt az egyház függeléke lenni, s önálló jelentőségében lépett az élet színpadára. Az egyetemes kegyelem fénye mellett látni való volt, hogy az egyházon kivüli élet is nagyon érdekes és mindenféle művészeti motívumot tartalmaz A közönséges emberi élet, miután a magasabb osztályok nyomása folytán minden józan realitásával együtt évszázadokon át rejtve maradt, most mint valami új világ jött elő rejtekéből. Közönséges emberi életünknek messzemenő emancipációja következtett be, és a szabadságra irányuló ösztön, amely ezáltal a népek szívét meghódította, kedvét lelte abban, hogy élvezze is ama kincseit, amelyeket annyi ideig vakon elhanyagolt. Maga Taine * magasztalja ezt az áldást, amely a kálvinizmusnak a szabadságra irányuló ösztönéből a művészet területére kiáradt és Carrière, * aki maga éppoly kevéssé volt kálvinista, hangosan hirdeti, hogy egyedül a kálvinizmus volt képes feltörni a talajt a szabad szépség számára, hogy az a felszántott földön majdan felvirágozhassék.

* Taine: Philosophie de l'art dans les Pays Bas p. 148. II.

** Carrière: Die Kunst im Zusammenhang mit der Kulturentwicklung IV. p. 303.

Ezenfelül pedig már nem egyszer rámutattak arra, hogy tisztán kegyelemből való elválasztás gazdag gondolata mily jelentékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a művész szeme a kicsiny és látszólag semmis dolgok érdeklődést keltő jelentősége előtt felnyíljék. Ha Isten nem a külsőt, hanem a belsőt nézi, vajon nem volt-e ebben útmutatás a művész számára, hogy a megszokottat és mindennapit figyelje meg; hogy e mindennapi alatt az emberi szív mozdulásait és hajtó rugóit kutassa, és hogy az eszményt, ami ebben van, művészi érzékével megragadja, hogy aztán végül ecsetjének művészetével az egész világ előtt láthatóvá tegye azt, amit művészi érzéke abban felfedezett. Úgy, hogy ezen az alapon maga az emberi lét balgasága, sőt drasztikussága is a művészi produkció motívumává lett; hiszen az is a csodálatos, bár megromlott emberi szívből fakadt. Saját tévelygésének képét kellett odatartania az ember elé, hátha elfordulhat még attól. Ha a művészek eddig kizárólag a próféták és apostolok, a szentek és papok idealizált alakjait vetették vászonra, akkor most, mikor Isten a közönséges polgárt és napszámost is elválasztotta, lebilincselőnek kellett lennie a népből származó férfi fejének, alakjának, lénye egész kifejezésének is, s az emberi személyiséget minden rangban és állásban a vászonra kellett vinni. És ha eddig minden tekintet teljesen és egyedül a fájdalmak ama Férfiának szenvedéseire irányult, most azt is észrevették az emberek, hogy a mindennapi nyomorúságban is vannak szenvedések, amelyek az emberi szív érdekes titkait hozzák napfényre, és feltárják előttünk a szenvedések hosszú sorát, úgy, hogy ezeken át a Golgota tökéletesen egyedülvaló jelentőségét még szentebben és még mélyebben megértjük. Mármost az egyháznak semminemű hatalma nem vezette többé a művészt, a palotákból származó pénznek semmiféle hatalma nem kötötte őt. A művész, mint ember, szabadon járt-kelt az emberek között, s valami egészen más, sokkal gazdagabb dolgot fedezett fel az emberi életben és az emberi élet mögött, amit eddig még azok sem gyanítottak még távolról sem, akik a művészet területén a legmélyebben láttak. Rembrandt számára, mint Taine olyan elmésen jegyzi meg, az élet ott volt az ő sötét színei mögött, de éppen ebben a félhomályban ragadta ő meg az életet olyan különös és mély valóságában. És így, a népek nagykorúvá nyilvánítása és a szabadságra irányuló ösztön következtében, amelyet a kálvinizmus a népek szívében felébresztett, a megszokott és mégis oly gazdag emberi életben egészen új világ tárult fel a művészet előtt. S ennek az újonnan felfedezett világnak gazdag tartalmából, a hollandiai festőiskola, azáltal, hogy volt érzéke a kicsiny és jelentéktelen dolgok iránt is, és volt szíve az emberiség szenvedései számára: a művészetnek ama csodálatos kincsét vitte vászonra, amely hírnevét örökkévalóvá teszi, és amely a művészet újabb hódításai számára minden nép előtt feltárta az utat.

És most végezetül vegyük vizsgálat alá a kálvinizmus jelentőségét a zenére nézve. Oly előnye ez a kálvinizmusnak, amely kevésbbé ismeretes, de azért jelentős, mint Douen mondja, aki a maga két vastag nyolcadrétű kötetében * ezt még tíz évvel ezelőtt kifejtette. A zene és festészet itt párhuzamosan halad. Valamint az egyházi arisztokratikus korszakban csak a magas és szent személyek és cselekmények bilincselték le az ecset mestereit, úgy zenei téren a Gergely-féle – bizonyára mély, de egyhangú – cantus planus, vagy plain chant uralkodott, amely a ritmust tagadásba vette, az összhangot nem ismerte, és a maga kezdettől fogva kimutatott konzervatív jellegével – mint egy művészetismerő bizonyította – a zene minden fejlődésének útjában állott. ** Mélyen ezen, mondhatnók hivatalos zeneművészet alatt, felvirágzott a nép körében a szabadabb éneklés is, amelyet, fájdalom, sokszor a Venus-imádás inspirált, és a jobbindulatú egyházi fejedelmek megbotránkozására, például az úgynevezett szamárünnep alkalmával a templomok falai közé is behatolt, s ott alkalmat nyújtott azokra a botrányos jelenetekre, amelyeknek csak a tridenti zsinat vetett véget.***

* O. Douen, Clément Marot et le Psautier Huguenot. Deux volumes en grand octavo de 738 et de 713 pages. Paris, à l'imprimerie nationale. 1888–89.

** "Le resultat de la conservation perpétuelle d'un système de tonalité, ou de la forme de la gamme, est l'impossibilité du progrès dans l'art." Biographies des musiciens. Introduction. p. LV.

*** Conc. Trident 22. Sessio. 1562. szept. "Ab ecclesiis vero musicas eas ubi, sive organo, sive cantulascivum, aut impurum quid miscetur, item seculares omnes actiones vana atque adeo profana, colloquia deambulationes, strepitus, clamores, arceant, ut domus Dei vere domus orationis esse videatur et dici possit."

Egyedül az egyháznak volt joga ahhoz, hogy zenét szerezzen; amit a nép játszott és ápolt, azt a művészet méltósága alatt állónak tartották, s magában az imádság házában is, a népnek csak hallgatni lehetett a zenét, de azzal együtt énekelni nem volt szabad. Így tehát a zene, mint művészet, meg volt fosztva önálló jellegétől. Csak amennyiben az egyháznak akart szolgálni, fejlődhetett művészet gyanánt. Amire a saját területén mert vállalkozni, az nem emelkedett felül a népies használaton. És miként az élet minden területén általában a protestantizmus, következetesen azonban csak a kálvinizmus vetett véget az egyház gyámkodásának, úgy a zeneművészet is a kálvinizmussal szemben van hálára kötelezve azért, hogy felszabadult, és hogy megnyílt az út a zene egész modern fejlődése számára. Mert hiszen éppen azoknak, akik a kálvinista zsoltáréneklés hangmenetét megalkották, volt először bátorságuk arra, hogy a cantus firmus kötelékei alól felszabaduljanak, s dallamaikat a hangok szabad világából merítsék. E műveletnél ugyan a népdalra tértek vissza, de csak – mint Douen mondja – azért, hogy azt megtisztítva s a keresztyén lelkület komolyságával átitatva adják vissza a népnek. Ettől fogva a zenének sem a különös kegyelem nyomasztó korlátoltsága alatt, hanem az egyetemes kegyelem széles és termékeny talaján kellett virágoznia. A kar elhallgatott, a népnek magának kellett a templomban énekelnie, s ezért Bourgeois-nak [162] s a kálvinista virtuózoknak, akik oldala mellett állottak, a népies dallamhoz kellett visszatérniök, de csak azért, hogy a nép most már ne csak a csapszékekben és az utcán énekeljen, hanem az Isten házában is, hogy dallamaikban a szív komolysága arasson diadalt a szenvedély heve felett.

Ha tehát ez a kálvinizmus általános érdeme, hogy ti. a laikusokról szóló felfogást a hívők egyetemes papságának gondolata [163] által teljesen megszüntette, és ezt a zene területén is keresztülvitte, akkor a történelmi hűség megkívánja, hogy erre még konkrétabban is kiterjeszkedjünk. Ha Bourgeois az a nagy mester, akit művei még most is ama kor európai protestantizmusának legzseniálisabb komponistájaként tüntetnek fel, akkor egyúttal ne felejtsék el önök azt sem, hogy Bourgeois magában Genfben s egyszersmind Kálvin szemei előtt, sőt részben az ő vezetése alatt működött. Már pedig ez a Bourgeois az az ember, akinek először volt bátorsága arra, hogy a nyolc gregoriánus változat pótlásául a majeur és mineur két változatát felvegye a népzenéből. Neki volt bátorsága a népzene művészi szépségét vallásos énekekben megszentelni, s ezáltal a tisztesség pecsétjét nyomni arra a zeneszerzési módra, amelyből az egész modern zene kifejlődött. Ugyanezt művelte Bourgeois az összhang vagy a sokszólamú ének felvételével is. * Ő volt az, aki a dallamot és a dalt egybekötötte az "expresszió" által. A solfége, a hangárnyalatok számának leszállítása, a különböző hangvezeték között való világosabb különbségtevés, ami által a zene ismerete annyira könnyebbé lőn téve s oly széles kiterjedést nyert, mind Bourgeois-nak köszöni alkalmaztatását. És midőn az ő kálvinista művésztársa és Palestrina tanító mestere, Goudimel, ** a nép egyházi éneklését kileste, s eközben észrevette, hogy a magas gyermeki hang a tenort, amely eddig vezető szerepet játszott, túlcsengi, ő volt az, aki először vétette át a szopránnal a tenor vezetését; olyan változás volt ez, amely megtermékenyítő befolyását attól az időtől fogva egész mostanáig megtartotta.

* Hogy a kontrapunktórikus letét már a 15-ödik században az egyházi iskola szerzeményeiben megjelenik, azt termeszetesen ezáltal a legkevésbé sem tagadjuk, sem pedig ezzel ellene nem mondunk a ténynek.** Goudimel flamand származású ember volt. Először Rómában III. Pál pápa felügyelete alatt nyitott szabad művésziskolát a laikusok számára, s a legjobb tanítvány, aki ebből az iskolából kikerült, Palestrina volt. Az angol kiadás lábjegyzete szerint ezt a tanítványsági kapcsolatot újabban kétségbevonják.-

Bocsássanak meg önök, hogy egy pillanatra ezekbe a részletkérdésekbe kellett belebocsátkoznom, de a protestantizmus és a kálvinizmus érdeme zenei területen sokkal magasabban áll, semhogy tovább is tiltakozás nélkül tűrné a félreismertetést. Ha a kálvinizmus sok más művészeti területen csupán közvetve segítette is elő a művészet felvirágzását azáltal, hogy azt nagykorúnak jelentette ki és önálló jellegében kifejlesztette, zenei téren a kálvinizmus hatása nagyon pozitív volt, épen mivel szellemies istentiszteletében, amelyben a többi érzékiesebb művészetek számára nem volt hely, az éneknek és a zeneművészetnek egészen új szerepet jelölt ki azáltal, hogy a népéneklést életre hívta. Bármit tett is a régi iskola, hogy az újabb fejlődéshez csatlakozzék, a modern fejlődés a cantus firmus számára természetellenes maradt, mert az egészen más gyökérből sarjadt. Viszont a kálvinizmus nemcsak hogy csatlakozott a zene újabb fejlődéséhez, hanem Bourgeois és Goudimel vezetése alatt a művészet területén az első indítást adta meg ehhez a modern fejlődéshez, úgy, hogy maguk a római katolikus írók akaratuk ellenére is kénytelenek elismerni, hogy az az elragadó szépség és gazdagság, ahová ez a mi mostani évszázadunk zenei téren felemelkedett, nagyrészben az eretnek egyházi éneknek köszönhető.

Hogy a későbbi korban a protestantizmus e tekintetben elvesztette befolyását, azt el kell ismernünk. Valami egészségtelen spiritualizmus csúszott be később az anabaptista körökből közénk is. De ha római oldalról ezen szép múltunkat teljesen félreértve a kálvinizmust azzal vádolják, hogy zenei téren esztétikai korlátoltságban szenved, az illetőket emlékeztetnünk kell arra, hogy a zseniális Goudimelt Szent Bertalan éjszakáján éppen a római fanatizmus gyilkolta meg. Olyan tény ez, mely önkéntelenül is arra a kérdésre vezet: vajon van-e még joga az erdő csendessége miatt panaszkodnia annak, aki saját kezével fogta el és ölte meg a csalogányt?

JEGYZETEK

161. Salamon templomépítése és Hiram szerepe leírva található a Királyok I. könyve 5. részében.

162. Bourgeois híres francia református zeneköltő Genfben 1545– 1553-ig; a zsoltárok dallamosítása körül szerzett nagy érdemeket.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

"Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!