RÖVID ÉRTEKEZÉS AZ ÚRVACSORÁRÓL

FRANCIÁBÓL FORDÍTOTTA CZEGLÉDY SÁNDOR Pápa

NYOMTATOTT A FŐISKOLAIKÖNYV NYOMDÁBAN 1909.

RÖVID ÉRTEKEZÉS A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS SZENT VACSORÁJÁRÓL, MELYBEN FEL VAN MUTATVA A SZENT CSELEKMÉNY IGAZI ALAKJA, HASZNA, S ELŐ VAN ADVA AZ IS, HOGY AZ ÚJABB IDŐBEN MIÉRT ÍRTAK TÖBBEN OLY ELTÉRŐLEG ARRÓL.

1. Mi az oka annak, hogy sok gyenge lelkiismeret zavarban van az úrvacsora igazi tudománya tekintetében?

Mivel a mi Urunk vacsorájának szent sákramentuma sokáig több nagy tévelygés ködébe volt burkolva s a legközelebbi években újból eltérő vélemények s túlságosan heves viták tüzének volt kitéve, nem csoda, hogy sok gyengébb lélek jóformán nem tud dönteni afelől, hogy az úrvacsoráról mit kelljen tartania, hanem kétségben, zavarban van s azt várja, hogy Isten szolgái minden vitát abban hagyva, némi megegyezésre jussanak. Mivel azonban oly tárgyra vonatkozólag, mely üdvösségünkhöz annyira szükséges, a bizonyosságot teljesen nélkülözni igen veszélyes, azt gondolom, igen hasznos dolgot művelek, ha röviden, de azért világosan előadom mindazt, amit efelől tudni kell. Aztán tekintettel az e téren uralkodó szükségre, néhány jó emberem is kéréssel fordult hozzám. Ezeket pedig, kötelességmulasztás nélkül nem utasíthattam volna el. Minden nehézség elkerülése végett azonban célszerű lesz, ha elmondom azt a sorrendet, melyet követni akarok.

2. Az értekezésben tartandó rend.

Először azt magyarázzuk meg, hogy miért, mi célból rendelte Urunk a szent vacsorát. Másodszor azt vesszük vizsgálat alá, hogy mi haszna s gyümölcse van ránk nézve e vacsorának s egyúttal azt is megvilágítjuk, hogy Jézus Krisztus mint adja nekünk benne testét. Harmadszor elmondjuk az úrvacsora kiszolgáltatásának törvényes alakját. Negyedszer felsoroljuk, minő tévelyek és babonák fertőztették meg azt. Itt mutatjuk meg azt is, hogy minő különbségnek kell lennie Isten szolgái és a pápisták között. Végül elmondjuk, hogy mi volt a forrása annak a harcnak, melyet oly elkeseredetten harcoltak meg éppen azok, akik korunkban az evangéliumra fényt derítettek és erejüket arra a célra fordították, hogy az egyházat az igazi tudományban helyesen építsék.

3. A keresztségben Isten úgy fogad bennünket, mint családja tagjait.

Az első pontra nézve a következőket mondhatjuk. Mivel Istennek tetszett, hogy a keresztség által minket egyházába, azaz a házába fogadjon, melyet fenn akar tartani s kormányozni óhajt, s mivel nemcsak azért fogadott bennünket magához, hogy szolgái, hanem mintegy gyermekei legyünk, következésképpen a jó atya tiszte szerint Ő táplál és lát el mindennel, ami az élethez szükséges. Mert ami a testi táplálékot illeti, mivel ez közös mindenkivel és a rosszak éppen úgy részt vesznek abban, mint a jók, ez nem sajátossága az ő családjának. Igaz ugyan, hogy már abban is atyai jóságának zálogát adja nekünk, hogy test szerint táplál s mindazon jókban részesülünk, melyeket áldása kíséretében ad nekünk. Valamint azonban az élet, amelyre újjá szül, lelki, úgy a tápláléknak, mely ez életben fenntart és megerősít, szintén lelkinek kell lennie. Mert azt kell tartanunk, hogy Isten nemcsak elhívott minket égi öröklésének birtoklására, hanem a reménység által már valósággal birtokunkba is adta azt, nemcsak megígérte nekünk az életet, hanem a halálból megszabadítva már be is vitt abba. Ez akkor történt, mikor gyermekeivé fogadva minket újjászült a halhatatlanság magva által, azaz igéjével, melyet szentlelke szívünk mélyébe vésett.

4. Isten igéjének ereje és tiszte lelkünkkel szemben.

Hogy mi ebben az életben megmaradhassunk, nem arra van szükség, hogy hasunkat romlandó és testi táplálékkal megtöltsük, hanem arra, hogy lelkünket jobb és drágább ételekkel tápláljuk. S az egész szentírás azt mondja, hogy a lelki kenyér, mely lelkünket fenntartja, az Ige, mely által az Úr újjászült minket. De egyúttal azt is kifejezésre juttatja a szentírás, hogy az ige azért kenyerünk, mivel benne Jézus Krisztust, egyetlen életünket, vesszük. Mert nem kell azt hinnünk, hogy Istenen kívül is van élet. De valamint Isten a Jézusban az élet teljességét tárta ki előttünk, hogy azt velünk a maga módja szerint közölje, úgy a szent igét is eszköz gyanánt rendelte, mely által Krisztusnak minden benne megnyilatkozó kegyelemmel együtt osztályrészünkké kell lennie. Ennél fogva mindig igaz marad, hogy lelkeinknek nincs más tápláléka, mint a Jézus Krisztus. Mindamellett az égi Atya, midőn tápláltatásunkra van gondja, semmi mást nem ad nekünk, sőt inkább azt tanácsolja, hogy e táplálékban nyerjünk teljes megelégülést, mint valamely teljesen elégséges éléskamrában, mely-ből soha ki nem fogyunk s amelyen kívül más éléskamra nem is található.

5. Lelkünk egyedüli szellemi táplálója a Jézus Krisztus.

Láttuk immár, hogy Krisztus egyetlen tápláléka lelkünknek, de mivel Őt birtokunkba az Úr Igéje juttatja, melyet e célra mintegy eszközül maga az Úr rendelt, ezt az Igét is nevezik kenyérnek és víznek. Amit azonban az Igéről ekként mondanak, éppen úgy áll az úrvacsora szentségére nézve is, melynek segélyével az Úr minket a Jézus Krisztussal való közösségre vezet. Mivel ugyanis mi oly erőtlenek vagyunk, hogy őt a szív igazi bizalmában el nem nyerhetjük, midőn őt egyszerű tanítás és igehirdetés állítja elénk, az irgalom atyja nem restellvén e tekintetben leereszkedni erőtlenségünkhöz, igéjéhez oly látható jegyet akart csatolni, amely által ígéreteinek lényegét jeleníté meg, hogy bátorítson és erősítsen minket, kiragadván minden kétely és bizonytalanság közül. Aztán mivel oly magas és megfoghatatlan rejtély az az állítás, hogy nekünk közösségünk van Jézus Krisztus testével és vérével, amellett, hogy tudatlanságunk és durva balgaságunk következtében Isten legcsekélyebb műveit sem érthetjük meg, mindenesetre nagyon fontos volt, hogy Isten a Jézus Krisztussal való közösségünket oly alakban hozza tudomásunkra, amint azt a mi képességünk elhordozhatja.

6. Miért rendelte Urunk az úrvacsorát?

Ezen oknál fogva azért rendelte az Úr számunkra a szent vacsorát, hogy azzal a Krisztus testében és vérében való részeltetésünket illetőleg jelölje előttünk az evangéliumában foglalt ígéreteit, s arra nézve adjon szilárd bizalmat belénk, hogy e vacsorában lakozik a mi igazi lelki táplálékunk, s ilyen zálog birtokában őszinte bizalom gerjedjen bennünk az üdvösség iránt. Másodszor pedig azért rendelte, hogy minél jobban gyakoroljon bennünket abban, hogy nagy jóságát magunkon tapasztalván, mind jobban magasztaljuk és dicsérjük azt; harmadszor, hogy teljes szentségre és ártatlanságra buzdítson minket, mivel a Jézus Krisztus tagjai vagyunk, kiváltképpen pedig testvéri egyességre és szeretetre, amint, hogy e szeretet különösen az úrvacsorájában van ajánlva nekünk. Ha jól megjegyezzük e három szempontot, melyekre az Úr tekintett, mikor az úrvacsorát rendelte, már-már jól értjük egyrészt azt, hogy a szent vacsorából mi haszon áramlik ránk, másrészt azt, hogy az úrvacsora helyes használata szempontjából mi a kötelességünk.

7. Hogyan tudjuk meg, mily nagy jótétemény az úrvacsora?

Ideje már áttérni a második pontra, annak kimutatására ti. hogy az úrvacsora mennyiben hasznos ránk nézve, feltéve, ha előnyösen élünk vele. Hasznosságát pedig akkor fogjuk megismerni, ha meggondoljuk nyomorúságunkat, amelynek segítségére jő. Csodálatos zavarba és lelkiismereti kínlódásba kell jutnunk, midőn azt vizsgáljuk, kik vagyunk s azt kutatjuk, mi van bennünk. Mert nincs közöttünk senki, aki az igazságnak egyetlen parányát is találhatná magában; sőt ellenkezőleg, egészen telve vagyunk bűnökkel és gonoszsággal, úgy, hogy nincs szükség ellenfélre, aki vádoljon, mert itt van lelkiismeretünk s nincs szükség más bíróra, aki ítéljen. Ebből az következik, hogy Istennek haragja fellángolt ellenünk, és nincs senki, ki az örök halált kikerülhetné. Hogyha nem aludtunk el és nem vagyunk balgák, szükséges, hogy ez a borzasztó gondolat ránk nézve állandó gyötrelem s lelkiismereti mardosás gyehennája legyen. Mert Isten ítélete nem juthat eszünkbe anélkül, hogy egyúttal kárhoztatásunkat is ne lássuk abból következni.

8. Az ember nyomorúsága.

A halál örvényében vagyunk tehát már, ha jó Istenünk abból meg nem szabadít. Sőt minő reménységünk lehet a feltámadásra nézve, ha testünkre tekintünk, amely rothadás és romlás? Ekként úgy lelkünk, mint testünk tekintetében nyomorultabbak vagyunk a nyomorultnál, ha önmagunkban maradunk és ez a nyomorúság csupán nagy bánatot és lelki aggodalmat okozhat. S most a mennyei Atya, hogy ebben segítségünkre jöjjön, az úrvacsorát tükör gyanánt adja, melyben a mi Urunk Jézust szemlélhetjük, amint keresztre feszíttetett, hogy bűneinket és gonoszságainkat eltörölje, és amint feltámadott, hogy minket a halálból s romlásból megszabadítson, visszahelyezve az égi halhatatlanságba.

9. Az úrvacsora minket a megváltás ígéreteihez hívogat.

lme, minő kiváló vigasztalást nyerhetünk az úrvacsorából! Hiszen minket odavezet Jézus Krisztus keresztjéhez és feltámadásához, s ekként bizonyossá tesz, hogy bármennyi vétek van is bennünk, az Úr nem szűnik meg igazakul ismerni és fogadni minket, hogy a halálnak bárminő anyaga van is bennünk, nem szűnik meg minket éltetni; s hogy bárminő nyomorúságban szenvedünk is, nem szűnik meg eltölteni bennünket minden boldogsággal. Vagy hogy a dolgot világosabban megmagyarázzuk, mivel magunktól minden jótól meg vagyunk fosztva és nincs egyetlen paránya birtokunkban azoknak a dolgoknak, melyeknek az üdvösségre kellene minket segíteniük, az úrvacsora bizonyságot tesz előttünk arról, hogy ha a Jézus Krisztus halálának s szenvedésének részesévé tétettünk, birtokunkban van mindaz, ami ránk nézve hasznos és üdvösséges.

10. A lelki kegyelem minden kincse előttünk van az úrvacsorában.

Azt mondhatjuk tehát, hogy az Úr az Ő vacsorájában lelki kegyelmének minden kincsét kitárja előttünk, amennyiben minket társakká tesz a mi Urunk Jézus Krisztus minden javában és gazdagságában. Emlékezzünk tehát vissza, hogy az úrvacsora nekünk tükör gyanánt adatott, amelyben szemlélhetjük Jézus Krisztust, aki keresztre feszített, hogy a kárhozattól minket megszabadítson, s aki feltámadott, hogy igazságot és örök életet szerezzen számunkra. Bizonyára igaz, hogy ugyanez a kegyelem van számunkra az evangéliumban felajánlva, mindamellett, mivel az úrvacsorában arról nagyobb bizonyosságot és teljesebb gyönyörűséget nyerünk, helyesen járunk el, mikor azt állítjuk, hogy ily gyümölcs abból származik számunkra.

11. A szentség állaga a Jézus Krisztus.

Mivel azonban Jézus Krisztus javai egyáltalán nem tartoznak ránk, ha megelőzőleg Ő a mienk nem lesz, szükséges, hogy első sorban Ő adassék nekünk az úrvacsorában avégből, hogy az említett dolgok valóban beteljesedjenek bennünk. Ez oknál fogva azt szoktam mondani, hogy a szentség anyaga és állaga (substantia) az Úr Jézus, s hatása a kegyelmi ajándékok és az áldások, melyeket közvetítése által nyerünk. Az úrvacsora hatása az, hogy számunkra megerősíti a megbékélést, amely Istennel szemben osztályrészünk az ő halála és szenvedése által; a mi lelkeink megmosattatása, melyet vére kihullá-sában nyerünk; az igazság, mely az ő engedelmességében a mienk; egyszóval az üdvösség reménysége, melyet mindama munkákban nyerünk, amelyeket érettünk végezett. Aztán az állagnak ezekkel összeköttetésben kell lennie, mert különben semmi sem lesz szilárd és bizonyos. Ebből azt következtetjük, hogy az úrvacsorában két dolog nyújtatik nekünk, ti. Jézus Krisztus, mint forrása és anyaga minden jónak, másodszor az ő halálának és szenvedésének hatása. Ezt jelentik azok a szavak is, amelyek abban nekünk mondattak. Mert miután azt rendelte, hogy együk a testét és igyuk a vérét, szavaihoz azt csatolja, hogy teste érettünk adatott és vére a mi bűneink megbocsátásáért öntetett ki. S ezzel ő elsősorban azt jelzi, hogy nem szabad pusztán csak részesülnünk testében és vérében más megfontolás nélkül, hanem avégből, hogy elvegyük azt a gyümölcsöt, amely reánk halálából és szenvedéséből származik; másrészt, hogy mi ily gyümölcs élvezetéig másként el nem juthatunk, hanem csak ha testében és vérében részesülünk, melyekből az számunkra létrejött.

12. Hogyan neveztetik a kenyér Krisztus testének s a bor Krisztus vérének?

Most már lassanként behatolunk abba a nehéz kérdésbe, amely miatt úgy a múltban, mint a jelenben annyi harcot vívtak, ti, hogy mint értendők azok a szavak, melyekben a kenyér Jézus Krisztus testének és a bor a vérének van nevezve. E kérdés minden nagyobb nehézség nélkül megoldható, ha nem tévesztjük szem elől azt az elvet, melyet az imént fektettem le alapul, hogy ti. mindaz, a haszon, mely az úrvacsorából ránk háramlik, megsemmisül, ha Jézus Krisztus nem adatik nekünk abban, mint aki mindennek állaga és alapja. Ha ezt egyszer megállapítottuk, minden kétely nélkül fogjuk vallani, hogy aki tagadja, hogy az úrvacsorában Jézus Krisztus valódi közöltetése van ajánlva nekünk, az nem művel egyebet, mint üres haszontalansággá teszi a szent sákramentumot, s oly kárhozatos istenkáromlássá, amely méltatlan arra is, hogy meghallgassuk.

13. Mi kívántatik meg avégből, hogy a Jézus Krisztusban éljünk?

Sőt, ha a Jézus Krisztussal való közösségre lépés célja az, hogy részt nyerjünk mindazon kegyelmi ajándékokból, melyeket nekünk a halálával szerzett, a megkívánt dolog nem csupán az, hogy lelkének legyünk részesei, hanem részesülnünk kell ember voltában is, amelyben minden engedelmességet megadott Atyjának hogy eleget tegyen bűneinkért. Ámbár, helyesen szólva, az egyik a másik nélkül nem lehet. Mert mikor magát nekünk adja, ez azért történik, hogy mi Őt teljesen birtokunkba vegyük. Ez oknál fogva, amint az van mondva, hogy az Ő lelke a mi életünk, úgy Ő maga saját szájával nyilatkoz-tatja ki, hogy a teste valóban étel és a vére valóban ital (Ján 6,55). Ha e szavak nem ok nélkül mondattak, ebből az következik, hogy mikor azt akarjuk, hogy életünk Krisztusban legyen, lelkünknek az ő testével és vérével kell táplálkoznia, mint sajátos táplálékkal. Ez világosan bizonyíttatik az úrvacsorában, mikor az mondatik a kenyérről, hogy vegyük és együk, s hogy ez az ő teste; a kehelyről pedig, hogy igyunk abból, mivel ez az ő vére. Ez kifejezetten a testről és vérről van mondva, hogy így megtanuljuk, hogy a mi lelki életünk állagát ott kell keresnünk.

14. A kenyér és a bor hogyan teste és vére a Jézus Krisztusnak?

Most, ha valaki azt kérdi tőlünk, hogy a kenyér vajon teste-e és a bor vére-é Krisztusnak, azt fogjuk felelni, hogy a kenyér és bor látható jegyek, melyek a testet és a vért jelképezik, de a testnek és vérnek neve azért van nekik adva, mivel mintegy eszközök, amelyek által az Úr Jézus azokat nekünk osztogatja. Ez a beszédmód és fajta nagyon megfelelő. Mivel ugyanis az a közösségre lépés, melybe a Krisztus testével jutunk, megfoghatatlan dolog, éspedig nemcsak szemünk előtt, hanem természetes érzésünk előtt is, itt láthatólag van az felmutatva előttünk. Erre nézve egy hasonló esetben igen alkalmas példánk van. Urunk, mikor a keresztségben látható megjelenést akart adni a Szentléleknek, galamb alakjában tette azt láthatóvá. Keresztelő János, mikor ezt a történetet elbeszéli, azt mondja, hogy látta a Szentlelket leszállani. Ha a dolgot alaposabban szemügyre vesszük, azt találjuk, hogy ő csupán a galambot látta, hiszen tudjuk, hogy a Szentlélek lényege szerint láthatatlan. Mindamellett tudván, hogy ez az ő látomása nem valami üres fantázia volt, hanem a Szentlélek jelenlétének biztos jegye, nem kétkedik azt mondani, hogy látta a Szentlelket, mivel az képességének megfelelő alakban jelent meg előtte.

15. A sákramentum látható jegyekkel van megjelenítve.

Éppen úgy áll a dolog azzal a közösséggel is, melybe mi az Úr Jézus testével és vérével lépünk. Oly lelki titok ez, amelyet szem meg nem láthat, sem emberi értelem meg nem foghat. Ezért látható jelekkel van kiábrázolva, amint erőtlenségünk kívánja, mindamellett azonban akképpen, hogy nem puszta alakzat, hanem össze van kötve a dolog valóságával és állagával. Teljes joggal neveztetik hát a kenyér testnek, mivel nem csupán jelképezi, hanem egyúttal nyújtja is azt. Ezért bizonyára meg fogjuk engedni, hogy a Jézus Krisztus testének neve a kenyérre átvitetett, amennyiben az annak sákramentuma és jegye. De, hasonlólag hozzá tesszük, hogy az Úr sákramentumait nem szabad és nem lehet elválasztani valóságuktól és állaguktól. Különbséget tenni köztük a célból, hogy valaki össze ne zavarja őket, nemcsak jó és okos dolog, hanem minden tekintetben szükséges is; de szétválasztani őket azért, hogy egyiket a másik nélkül rendeljük, képtelenség.

16. Jézus Krisztus valóságos teste és vére egyedül hit által vehető.

Ezért, mikor a látható jegyet látjuk, meg kell fontolnunk, hogy ez mit jelképez és ki adta nekünk. A kenyér azért adatott nekünk, hogy előttünk a Jézus Krisztus testét jelképezze, azzal a paranccsal, hogy együk; adta pedig Isten, aki szilárd és változatlan igazság. Ha Isten nem csalhat, és nem hazudhat, ebből az következik, hogy mindazt, amit jelez, teljesíti. Szükséges tehát, hogy az úrvacsorában valóban Krisztus testét és vérét vegyük, mivel az Úr ott mind a kettővel való közösségünket jelképezi. Mert ha másként állna a dolog, mit jelentene az a kifejezés, mely szerint mi a kenyeret annak jeléül esszük s a bort annak jeléül, isszuk, hogy az ő testet ételünk és a vére italunk, ha pusztán kenyeret és bort adna s a lelki vakságot, meghagyná? Nem hamis ismertető jegyek alatt rendeltetett volna-e akkor ez a szent titok?

17. A belső állag össze van kötve a látható jegyekkel.

Meg kell vallanunk most már, hogy ha a jelképezés, melyet Isten nekünk ad, valódi, a sákramentum belső állaga össze van kötve a külső jegyekkel, és amint a kenyeret kézzel osztogatják nekünk, úgy Krisz-tus teste is avégből közöltetik velünk, hogy részesei legyünk annak. Ha egyáltalán nem volna is más, volna okunk rá, hogy elégedettek legyünk, mikor azt halljuk, hogy a Jézus Krisztus az úrvacsorában testének és vérének saját állagát adja nekünk avégből, hogy azt teljesen birtokunkba vegyük s birtokunkba véve, részesüljünk minden javaiban. Mivel ugyanis Ő a mienk, Isten mindazon kincsei, melyek őbenne vannak összefoglalva, nekünk nyújtatnak, hogy a mieink legyenek. Így ha röviden meg akarjuk határozni az úrvacsora e hasznát, azt mondhatjuk, hogy abban Jézus Krisztus van nekünk ajánlva avégből, hogy Őt birtokunkba vegyük s benne elnyerjük mindazon jóknak teljességét, melyeket óhajthatunk, és hogy benne jó segítségünk van, amely megerősíti lelkiismeretünket abban a hitünkben, melynek benne kell lennie.

18. Az úrvacsora Isten iránt való kötelességünkre emlékeztet.

Az úrvacsora második gyümölcse az, hogy minket arra figyelmeztet és gerjeszt, hogy azokat a javakat, melyeket vettünk s naponta veszünk az Úr Jézustól, jobban megismerjük, s így neki megadjuk azt a dicséretet, amellyel neki tartozunk. Mert magunktól csodálatosan hanyagok vagyunk arra, hogy Istenünk jósága felett elmélkedjünk, ha az Úr fel nem ébreszt restségünkből, és nem hajt kötelességünk teljesítésére. S nem lehet tövis, amely jobban szúrhatna elevenünkbe, mint mikor – hogy úgy szóljak – látásra készti szemünket és tapintásra kezünket, s világosan éreztet ily megbecsülhetetlen kincset velünk, hogy ti. saját állagával táplál. Ez az, amit jelezni akar, mikor azt parancsolja, hogy hirdessük halálát, míglen eljövend (1Kor 11, 26). Ha tehát oly szükséges dolog az üdvösségre, hogy azon jótétemények felett, melyeket Isten velünk tett, el ne tekintsünk, hanem szorgal-masan emlékezetünkbe idézzük őket, és másokkal szemben is magasztaljuk, és így egymást kölcsönösen építsük. Abban, másik kiváló hasznát látjuk az úrvacsorának, hogy megóv bennünket a hálátlanságtól, és nem engedi, hogy elfeledjük azt a jót, melyet velünk az Úr tett, mikor meghalt érettünk, hanem arra vezérel, hogy neki hálát adjunk, és mintegy nyilvános hitvallással tanúsítsuk, mennyire le vagyunk kötelezve vele szemben.

19. A sákramentum hathatós vezérlő a szent életre és a testvéri szeretetre.

A sákramentum harmadik haszna abban áll, hogy benne hathatós buzdítást nyerünk a szent életre, s kivált arra, hogy a szeretetet és a testvéri jóindulatot magunk között megőrizzük. Mivel ugyanis akkor leszünk Jézus Krisztus tagjai, mikor belé kebeleztetünk és vele, mint főnkkel, egyesülünk, a legokosabb dolog, hogy elsősorban az Ő tisztaságára és ártatlanságára hasonuljunk, és kiváltképpen oly szeretetet és egyetértést mutassunk egymás iránt, aminővel egy és ugyanazon testnek tagjai egymás iránt tartoznak. De hogy ezt a hasznot helyesen megértsük, nem kell azt gondolnunk, hogy Urunk a szívünket, egyedül külső jegyek által inti, gerjeszti és gyújtja. Mert a fődolog az, hogy belül működik bennünk a Szentlélek által avégből, hogy hatást szerezzen rendeletének, melyet erre a célra szánt, mint eszközt, mely által munkáját bennünk végezni akarja. Ezért, amennyiben a Szentlélek ereje össze van kötve a sákramentumokkal, ha az ember illendően fogadja őket, van okunk a reménységre, hogy azok jó eszköznek és segítségnek fognak bizonyulni arra, hogy a szent életben és kiválolag a szeretetben növekedjünk, és előre haladjunk.

20. Mit jelent a sákramentumot megfertőztetni?

Térjünk át a harmadik főpontra, melyet az értekezés kezdetén magunk elé tűztünk, ti. a törvényes használatra, mely abban áll, hogy az Úr rendelését tisztelettel megtartsuk. Mert mindaz, aki a szent sákramentumhoz megvetéssel, vagy nemtörődömséggel közelít, egyáltalán nem gondolva azzal, hogy az Úr hívásának engedelmeskedjék, helytelenül használja és visszaélve vele megfertőzteti azt. Márpedig azt, amit az Úr annyira megszentelt, megfertőztetni s beszennyezni tűrhetetlen szentségtörés. Nem ok nélkül hirdet tehát Szent Pál oly súlyos kárhoztatást mindazokra, kik azt méltatlanul veszik. Mert ha sem égen, sem földön nincs nagyobb kincs és méltóság, mint az Úr teste és vére, akkor nem kis hiba, ha valaki hebehurgyán és kellő előkészület nélkül veszi azt. Ezért buzdít minket, hogy jól megpróbáljuk magunkat, ha azt akarjuk, hogy illendő módon éljünk azzal. Mikor megértjük, hogy e vizsgálatnak minőnek kell lennie, meg fogjuk tudni azt is, minő az a használat, amelyet keresünk.