14. Az emmausi tanítványok.

Lukács 24, 13-27

Ádventben kezdtük olvasni Lukács evangéliumát, és Isten segítségével e héten fejezzük be. Legyünk hálásak mindazért, amit ádventtől mostanig üzentként, áldásként, útmutatásként, intésként, vagy vigasztalásként kaptunk, a “szeretett Orvos “ evangéliumából. Ezen az istentiszteleten is azzal a nyitottsággal figyeljünk az Igére, hogy ebben a régen ismert, többször hallott /prédikált/ történetben Isten adjon számunkra újat, mai napra való mannát, nekünk szóló üzenetet!

Ketten az úton.

Jézus tanítványai a széthullás állapotában vannak. A Mester meg-halt, a legbensőbb körben is áruló találtatott. Bizony érthető a szét-hullás, hiszen az csak a “belső széthullásnak” a következménye már mindig

S ők ketten együtt vannak. Szerintem ez nagydolog. Nem egyedül, külön külön mennek az emmausi úton, hanem ketten együtt. Fel szabad tennünk az önvizsgáló kérdést: van e nekem társam, akivel együtt megyek “az úton ”? Nem egyedül járom-e az utat? /Magány sem külső állapot csupán. Családban, gyülekezetben is lehet magányos valaki. Még a lelkész is./

Csalódottan.

Az irgalmas samaritánus példázatában egy ember ment Jeruzsálemből, Jerikóba, ő a rablók kezébe került. Ők ketten mennek Jeruzsálemből Emmausba, s ők az igazán nagy “Rabló” kezébe kerültek. A hitetlenség által a szellemi /lelki/ levertség állapotában vannak. S ez rosszabb a testi levertségnél. “ azt reméltük “ de csalódtak, s most egy maradt: el Jeruzsálemből, “álmaik városából”. Vissza a régi életbe, családba, környezetbe. Péter halászni megy, ők haza Emmausba.

Merre tartunk? Jeruzsálem felé, vagy Emmaus felé? Minden nap és minden lépéssel közelebb vagyunk-e a “Mennyei Jeruzsálemhez”, vagy pedig reményeinkben csalódva, szellemi levertségünket hordozva Emmaus felé tartunk?

Ami megmaradt.

A szép múlt a szép történetek. Nem rég múlt ez, csak egy hét, csak három nap távolságából intenek, de ez már akkor is múlt. Nagy idők voltak, de csalódást hoztak. Egymást közt csak erről tudnak beszélni. /Jelenről csak akkor vallanak, amikor Jézushoz szólnak./ Azt jelenti mindez, hogy elveszítették az élő Jézus Krisztust. Az a keresztyénség, amely megállapodik a Keresztnél, s nem jut el a feltámadottig, a Dicsőségesig, a Visszajövőig, mindig olyan veszélyben van, mint ezek a tanítványok. Az élő Jézus Krisztus elvesztése mindig szellemi levertséget eredményez Isten népe életében.

Ugyanilyen veszélyben vagyunk, ha Isten akaratának földrengéseire és villámlásaira várunk/”... már három napja... “/ és nem gondoljuk meg, hogy “ Isten szüntelenül velünk van a leghétköznapibb dolgok és emberek közepette is. Ha elvégezzük kézenfekvő kötelességünket, meg fogjuk látni Őt. Isten egyik legmeg lepőbb kijelentésére akkor találunk rá, amikor megtanuljuk, hogy a közönséges, hétköznapi dolgokban valósul meg Jézus Krisztus Isten volta.” /O. Chambers/

Aki segít.

Ez a történet is felséges beteljesedése az Isteni ígéretnek: Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben -. Ők nem is gondoltak erre. Mi gondoljunk, többször, tudatosan, akkor is, ha ketten beszélgetünk Isten dolgairól. Ott van velünk. Még a csüggedés, a csalódás, a szellemi levertség útján is, jön velünk, nem hagy magunkra. Ezért nem vagyunk soha reménytelen helyzetben. A/ Megkérdez dolgaink és belső állapotunk felől. Megkérdez gondolataink és érzéseink felől. Nem megy el érzéketlenül mellettünk. Mindig segítség, ha bárki is megkérdez bennünket, mert a törődés, a velünk törődés gyógyít minket. Ha Isten megkérdez bennünket, mi is feleljünk őszintén, mint ezek a tanítványok. S egyáltalán, mindenkinek feleljünk, aki megkérdez bennünket, a bennünk lévő reménység felől. Erre tanít minket az 1. Péter 3, 15: Az Úr Istent pedig, szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, a ki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel.

B/ Írások által tanít bennünket.

“Mózestől és minden prófétáktól fogva ”, azt jelenti, hogy az egész, a teljes Szentírás által tanít Jézus Krisztus. Hitvallásaink is erre nevelnek bennünket. Ez a legeredményesebb az u.n szektás magyarázatokkal szemben. Soha, nem egy, egy “kiragadott”, talán éppen egészen önkényesen túlhangsúlyozott vers, vagy mondat által, hanem a teljes Írás által hangzik a jó, igaz tanítás. Így tanít az apostol is.:” Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek, az Istennek teljes akaratát. ”/Ap. Csel 20,27/ A teljes Írás hirdetése által törte szét Jézus Krisztus is az Emmusi tanítványok hamis Krisztus - képét, hamis messiási váradalmát, amelybe nem fért bele a szenvedés, kereszt és halál gondolata. Mennyiféle hamis Isten-kép, Krisztuskép van a mi hívei k szívében is, amelyeket a teljes Írás hirdetése által tudunk egyes egyedül széttörni.

Végül figyeljünk Kálvin intésére:” Isten nem rövid ideig tartó mutogatás céljából adta az embereknek az Igét, hogy azt Szentlelkének jövetelekor tüstént eltörölje, hanem ugyan azt, a lelket küldötte alá, melynek erejével az Igét adta, hogy e Szentlélek az ő munkáját az Ige hathatos támogatásával véghez vigye. Ily módon nyitotta meg Krisztus a két tanítvány értelmét/ Lukács 24, 27/, nem azért, hogy a Szentírást elvetve, csak magukban bölcselkedjenek, hanem, hogy a Szentírást megértsék.” /Institutio I. 9. 3/ S így jut el Kálvin oda, hogy csak az Ige és a Szentlélek együtt, ez a helyes. Így valljuk és hirdetjük mi is, hogy Ige Szentlélek nélkül annyi, mint száraz racionalizmus; Szentlélek Ige nélkül annyi, mint rajongás.

Ámen

Adásztevel 1974. március 17.