//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- Hargita Pál Nézz Jézusra! PRTA. 2001. Prédikációk
- Hargita Pál Nézz Jézusra! PRTA. 2001. Prédikációk : 17. Igével és kenyérrel. Lukács 9, 12-17.

17. Igével és kenyérrel. Lukács 9, 12-17.


12. Igével és kenyérrel.
Lukács 9, 12-17

Keressétek először az Isten országát!

Tegnapi szakaszunkból idetartozik a 1-10. versek. Jön a sokaság. Férfiébredés jelei mutatkoznak. És Jézus “ szóla nékik az Isten országáról.” Ez, ami el nem hanyagolható, elsődleges szolgálatunk. Soha nem feledhetjük, hogy a Második Helvét Hitvallás is így tanít: “Az, az igaz egyház, amelyben az igaz egyház jegyei, vagyis ismertető jelei megtalálhatók, elsősorban az Isten Igéjének helyes vagy tiszta hirdetése, amint az, ránk maradt a próféták és apostolok könyveiben, akik mindenkit Krisztushoz vezetnek.“ /XVII. Fejezet./

Az egész emberre ügyelve kell végeznünk szolgálatunkat.

Akiknek prédikálunk, akik a gyülekezetünk tagjai, azok nem lelkek, hanem testek is, húsból-vérből való emberek, akiknek szállás és eledel is kell. A mi világunk két égető problémája említtetik itt: a lakás - és a kenyérkérdés.

A tanítványok a hagyományos utat járják önmaguktól: ki-ki gondoskodjék magáról, ez már nem a mi gondunk, nem a mi feladatunk.

Jézus a tanítványok feladatává teszi az emberről való, az egész emberről való gondoskodást.

“Adjatok nekik ti enni! ” Azt kell látnunk e mondatban, hogy Urunk szerint nem elég felismerni a bajban, az egyházban lévő ember kérdéseit, hanem segíteni is kell rajta. Kétségtelen, hogy Urunk erőnket, tehetségünket meghaladó, feladatot biz reánk. /De hát az igehirdetés nem az?/ “Nincs nékünk több, hanem, ha elmegyünk.“ Ebben a feszültségben állunk mindig: nincsenek tartalékaink, nincs fedezetünk, de ami rajtunk áll, készek vagyunk elmenni. Bizonyos, hogy ezek emberi síkon keresett megoldási kísérletek, de Jézus nem szólja le, nem kicsinyli le ezt a készséget. Sőt, felhasználja.

Amink van, bocsássuk Jézus rendelkezésére.

Nem a semmiből és nem is a kövekből támaszt itt kenyeret, ha-nem abból, ami a tanítványoknak van. Abból a kevésből.

Nagy példa: Azt a keveset, amim van, gondolat, érzés, jó szándék, de: kenyér, pénz, anyagi javak, bocsássam az Ő rendelkezésére: Itt van Uram, használjad! És Ő felhasználja tanítványait is. A nagy sokaság megelégítésében. Felosztja közöttük a munkát, és így jól tudja tartani a sok ezer főnyi éhes embert. Jut mindenkinek elég, mert vannak, akik tovább adják és szétosztogatják, amit Jézus kezéből vettek. Vannak munkatársaivá avatott hívei, akik által így megsokszorozódik az Ő jól tevő szolgálata. Ez az Ő mindenkori tanítványainak nagy kiváltsága. /Victor János/

Kérjük, hogy áldja meg azt a keveset!

Ő az örök “áldásforrás”. Amit Ő megáld az megsokasodik, az bőven elég. Így lesz igaz, népünk mondása: “Nincs az a kevés, ami elég ne lenne, és nincs az a sok, ami el ne fogyna. /Bátran említsünk mai példákat is: “Isten csodája”, hogy olyan kevés nyugdíjból, vagy fizetésből, milyen szépen, rendezetten élnek emberek; mások meg hasonlíthatatlanul nagyobb jövedelemből rendezetlenül élnek./ Talán szabad e történetben azt is látnunk, hogy: ahol Jézus Krisztus irányítja a dolgokat, ott rendezetten és bőségben történik minden.

Becsüljük meg a maradékot!

A 12 kosár maradék beszédes bizonyítéka annak is, hogy itt nem a jólakotság érzését keltette Jézus az emberekben, hanem valóban megsokasodott az öt árpakenyér.

A maradékot meg kell becsülni, anyagiakban is. Isten gyermekei nem lehetnek pazarlók. Persze fösvények sem, mert a fösvénység bálványimádás. A pazarlás pedig, hálátlanság. Amit az Isten meg-adott, azt meg kell becsülni. A maradék összegyűjtéséről van szó, s ezt bizony anyagiakra is kell értenünk.

De értenünk kell lelkiekre nézve is. Nagy szeretettel kell összeszednünk a maradékot a gyülekezetben. Mert ez a maradék a “szent mag”. Ézsaiás 6, 13: És ha megmarad még rajta egy tizedrész, ismétlen elpusztul ez is; de mint a terpentinfának és cserfának törzsük marad kivágatás után: az ő törzsük szent mag lészen! Sofoniás 3, 12: És marasztok közötted nyomorult és szegény népet, a kik bíznak az Úr nevében. Ámen.

Január 20.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

MYBEAUTYSALON - A szépség és egészségteremékek, amiket használok, és kedvezményesek. - MYBEAUTYSALON    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    MYBOOKCLUB - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - MYBOOKCLUB    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan! Debrecen, befektetési ingatlanok várnak! Boldog Újévet kíván a Simonyi ingatlan!    *****    KÖNYVCLUB - VÁSÁRLÁS, OLVASÁS, AJÁNLÁS, KRITIKA - KÖNYVCLUB    *****    Téged is vár a Darius Lovasközpont! Csatlakozz hozzánk, alapíts istállót és versenyezz a lovaiddal!    *****    Little Corner // portálépítés, portálszépítés, fejlécek, designok és css kódok // Little Corner    *****    SKAM - Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és a remakeket! - SKAM - Egyre több MAGYAR feliratos tartalommal!    *****    Karácsonyi spin off epizód Annàcska és barátnõi történetébõl és egyéb friss szösszenetek:)    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és aktuális posztjai a blogon:)    *****    Magyarország legnagyobb Demi Lovato rajongói oldala a 28 éves énekes-színésznõrõl!    *****    Ismerd meg és nézd meg a híres norvég sorozatot és remake sorozatait! - SKAM - Egyre több magyar feliratos tartalommal!    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és egyéb írásai a blogon    *****    Sniffany esti meséi III. - Pornóellenzõk, goa, ketamin    *****    Hamar itt a KARÁCSONY,minél elõbb rendeljetek születési horoszkópot saját illetve szeretteitek részére, hasznos ajándék!    *****    Édes kishúgom, Anna - új epizód a tiltott szerelem története folytatódik :)    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek eligazodni, a látottakkal kapcsolatban. Hívj