//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- Hargita Pál Nézz Jézusra! PRTA. 2001. Prédikációk
- Hargita Pál Nézz Jézusra! PRTA. 2001. Prédikációk : Címlap, Előszó, Életrajz. Hargita Pál: Nézz Jézusra!

Címlap, Előszó, Életrajz. Hargita Pál: Nézz Jézusra!



Nézz Jézusra!

Hargita Pál
Lelkipásztor

Fehérvárcsurgó, Adásztevel, Pápa

PRTA. 2002.

ELVÉGEZTETETT:

Krisztusnak a keresztfán mondott szavai és Imádságai.

EFFATA! Az Igehirdető meggyógyulása.

LÉLEK GYÜMÖLCSEI. Galata 5. 22, 23.

IGEHIRDETÉSEK.

Hargita Pál
Csurgói és Nagykanizsai segédlelkész.

Fehérvárcsurgói, Adászteveli, Pápai
Lelkipásztor

Pápa 2002.

Előszó

Amikor életem 83 mérföldkövéhez közeledve volt szolgatársam és Jézus Krisztusban drága testvérem, Hargita Pál „Nézz Jézusra!” című, bibliamagyarázatait és igehirdetéseit tartalmazó kötetét kezembe vehettem és átolvashattam, a szöveg mögött őt kerestem. Lélekben és hálaadásban jártam végig Istentől kijelölt közös, sokszor rögös, hol együtt, hol más más megbízatással és kegyelmi ajándékkal, de kétség nélkül ugyanazon feladattal és célra kitűzött életútunkat. És akkor „miértjeimre” és „hogyanjaimra” Igéjében így szólt hozzám felőle az Úr: „mielőtt az anyaméhben megformáltalak, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, magamnak választottalak” /Jeremiás 1, 5/, és „akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.” /Róma 8, 30/
Had tegyem hozzá: el is igazította, hogy akaratát és Tőle kapott megbízatásunkat teljesítsük és teljesíthessük:” hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással… légy józan mindenben, a bajokat viseld el, végezd az evangélista munkáját, szolgálatodat maradéktalanul teljesítsd. /2. Timótheus 4, 2;5./ Legyen áldott az Úr az „alkalmas időkért” de az alkalmatlanokért is, amikor magunk váltunk alkalmatlanokká, engedetlenekké, amikor „ von magához e világ”, amikor magunk választotta utakon próbáltunk elindulni, de Ő utunkat állta, és ha fájdalmasan, értetlenül, szinte „sötétbe ugrásan” „kényszerített” az általa mindig megnyitott „keskeny útra”. Legyen áldott, hogy ilyenkor „eligazított”, hogy meg is igazított és ezzel önmagát dicsőítette meg. Legyen áldott az Úr, a nekünk ajándékozott „alkalmas időkért”, a háború lelki fizikai romjain adott ébredésért, megtérésre hívó és újjászülő evangéliumának hirdetéséért, melyhez erőt elhívott szolgái minden időkben abból az egyetlenegy vigasztalásból kaphattak és kaphatnak, hogy: „ testestől, lelkestől, , mind életemben, mind halálomban, nem magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, Aki az ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, engem az ördögnek minden hatalmától megszabadított, …megőriz… sőt Szentlelke által az örökélet felöl biztosit, és késszé tesz arra, hogy Őnéki éljek.” /Heidelbergi Káté 1. Kérdés./
Az 1 Korinthus 12, 4ben ezt olvashatjuk: „ A kegyelmi ajándékokban ugyan különbségek vannak, de a lélek ugyanaz. ” Hargita Pál áldott és gyümölcsöző evangélizációi és igehirdetései annak idején a háborúban háromszor is letarolt és meggyötört dunántúli gyülekezetekben, Mezőföldi Egyházmegyénkben, ennek a Léleknek ki-sugárzását és légkörét élhettük át,- fehérvárcsurgói, majd adászteveli és pápai gyülekezeteiben is ez a Lélek munkálta általa drága testvérek megtérését, gyülekezetek megújulását, hogy Jézusra nézzenek, Őbenne éljenek és Őt láttassák családban, munkahelyen, közösségekben, mindenütt, mint csillagok az éjszakában. E könyv olvasásához és olvasóinak is ezt a Lelket kérem, kérjük, és Jézusra nézve kérhetjük, mint mennyei Atyánk áldott Szentlelkét.

Székesfehérvár, 2002. szeptemberében.

Szabó Sándor
Esperes lelkész

 

Hargita Pál (1924. 11. 27. - 1996. 11. 23.) Istvándiban született Szülei: Heidfogel (id. Hargita) Pál és Elekes Julianna.

Édesapja és nagyapja jómódú asztalos mesterek voltak. „Nyolcéves voltam, amikor a gimnazista korú (Etelka) nővérem meghalt, így egyetlen gyermeke maradtam, a Somogy és Baranya határán élő szüleimnek. Nővérem példáját tartották szemük előtt szüleim, és nem engedtek gimnáziumba: polgári iskolában végeztem. Utána a bajai tanítóképzőbe jártam. A középiskolában is, a képzőben is kitűnő tanuló voltam. Tanyasi tanító szerettem volna lenni. Már „szolgáltam” is néhány hónapig, de a háború szétzúzta az álmaimat.

Emiatt, 1944 nyarán, ismét hazakerültem. Így aztán a szülői ház kertjében volt időm elgondolkodni. Ekkor kaptam a félreérthetetlen belső indíttatást, lelkésznek jelentkeztem. A pápai teológiai akadémiára kerültem, ahová 1944-ben csak feltételesen vettek fel, mivel nem volt meg a gimnáziumi érettségim. Szeptemberig az alsó négy osztály latin anyagából különbözeti vizsgát kellett tennem. Két hónap alatt négy osztály latin anyagát, teljesen autodidakta módon kellett elsajátítanom. Egy lelkész sem vállalta, hogy segítsen az úton, mondván: bárcsak nekik lenne tanítói oklevelük, hiszen az orosz hadsereg már az Alföldön van és milyen ember az, aki tanítói oklevéllel lelkésznek készül. .

Mivel csak feltételesen vettek fel, két év alatt a pécsi Széchenyi gimnáziumban leérettségiztem és így végezhettem tovább a teológiát, azaz el sem végeztem, mert harmadév után kihelyeztek Somogycsurgóra. Egy esztendő múlva a püspök úr Dunántúli miszsziós segédlelkésznek nevezett ki. Teljesen szabad kezet kaptam. A magyar református ébredés nagy korszakát írtuk akkor, csodálatos dolgok történtek velünk. Faluról, falura mentem. Két év alatt mintegy 120 templomban hirdettem Isten Igéjét. Felejthetetlen élmény volt látni, hogy még a szószékek lépcsőin is ültek emberek. Missziós lelkész kívántam maradni, aztán jött a rendelet, amely megszüntette azt az állást és így helyezkedtem el a gyülekezetbe. Boldogsággal töltött el Jézus Krisztus örömhíre. Volt, amikor az elején úgy gondoltam: sokféle örömhírt hirdetnek, hát én is egyet hirdetek, Jézus örömhírét. Aztán rövid idő alatt rájöttem, - és ez volt a döntő -, hogy nincs más igazi örömhír, csak egy: Isten szeretetének, Jézus Krisztusban megjelent kegyelmének az örömhíre. Ezért mindent lehet, és minden kell vállalni. .

Boldogan voltam Fehérvárcsurgó gyülekezeti lelkésze. Sajnos 1956 után, (1959) nem politikai, hanem egyházpolitikai okból el kellett hagynom a gyülekezetet, de még a megyét is. Rövid ideig a Fejér Megyei Építőipari Vállalatnál segédmunkásként dolgoztam, de feleségemmel együtt az volt az elhatározásunk, hogy minket csak kitenni lehet a lelkészi szolgálatból, önként nem hagyjuk ott. .

Két év múlva kaptam azt a lehetőséget, hogy egy másik megyében lelkészi állásba kerülhettem. (1962. Adásztevel). Örökké hirdettem, hogy érdemes gyermekeinket hitben, szeretetben nevelni. Amikor nagyobb leányunkat (Csilla) felvették a műszaki egyetemre, ő Pesten is minden vasárnap eljárt templomba, sőt a Kálvin-téri gyülekezetből rajta keresztül kaptam egy olyan barátot, főiskolai tanárt, aki hozzásegített, hogy a Tudományos Akadémia egyik angol nyelvű folyóiratába gazdaságtörténeti dolgozatokat írhattam. Ezek az írások teremtették meg számomra a gyümölcsöt..

Püspök úr megengedte, 1975 hogy Pápára pályázhattam. A gyülekezet megválasztott és Isten irgalmából itt fejeztem be a lelkészi szolgálatot. Fiamat annak idején (1972) Lentibe vitték katonának. A fiam a lelkészi szolgálatot választotta. Jó próba volt, nehéz idők jártak. Kisebbik leányom Julika Németországba ment férjhez.”.

(Glück Csaba - PápaPress. 1996. június 18.)

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre