//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- BÉZA TÓDOR: Kálvin János élete pontosan megírta 1574.
- BÉZA TÓDOR: Kálvin János élete pontosan megírta 1574. : Béza Tódor: Kálvin élete III.rész

Béza Tódor: Kálvin élete III.rész


Genf ebben a veszedelmes időben Istennek különös kegyelméből szinte hihetetlenül vakmerő lett, mintha a legsűrűbb sötétségből támasztaná fel az Úr újra meg újra a legtisztább világosságot. Amely évben, sőt talán amely pillanatban elvesztésére szövetkeztek azok a hatalmas fejedelmek, éppen akkor rakták le alapját, Kálvin buzdítására, egy főiskolai épületnek, s majd fel is szentelték azt ünnepélyes szertartások között. Az iskolát a nagy Isten dicsőségére ellátták 8 gimnáziumi tanárral, azután a héber és görög nyelv, a bölcsészet és teológia tanáraival. A felszentelés nagy sokaság jelenlétében történt meg a főtemplomban, ott tartották az első felolvasásokat is arról, hogy ezt a legszükségesebb és legszentebb intézményt miként kell felhasználni és hogyan kell örökre biztosítani.

A következő évben némelyek puszta gyűlölségből azt fogták Kálvinra, hogy izgatta a franciákat II. Ferenc ellen, mint trónörökös ellen, s ezen izgatás eredménye volt ama nevezetes amboise-i összeesküvés; pedig magának Kálvinnak még tudomása sem volt azokról az eseményekről, amint én biztosan tudom, annyira elfoglalta őt egyéb szokásos munkaköre, az élőszóval és baráti levelekkel való buzdítás. Ugyanezen évben a mantuai Stancarus azt a véleményt kezdte hirdetni, hogy Krisztus csak test szerint volt közbenjáró, és arianizmussal vádolta azokat, akik azt tanítják, hogy Krisztus istenségénél fogva is közbenjáró, mert ezek szerinte a Fiút az Atyánál kisebbé tették. Ezt a rágalmat az egész okoskodással együtt alaposan visszaverték ugyan némelyek, mint Filep és Martyr Péter, de a lengyel király mégis felkérte Kálvint nyilatkozatra, aki aztán röviden, de nagy erővel megcáfolta Stancarust, s mintegy előre látva, hogy némelyek a Stancarus elleni nyilatkozataikban vigyázatlanságból a tritheisták tévedésébe fognak esni, óva intett mindenkit Blandratának és követőinek tévelygéseitől, hogy Krisztusnak mindkét természete szerint való közbenjárói tisztét hirdetve meg ne sokszorozzák az istenség számát. A következmény igazolta aggodalmait, de hiába volt az intés, akik el akartak tévedni, eltévelyedtek. Az úgynevezett cseh valdensek is küldtek két atyafit Kálvinhoz, hogy tőle bizonyos vallási kérdésekben felvilágosítást kérjenek; a kérést Kálvint, amint méltányos is volt, jóságosan teljesítette, egyszersmind felhívta őket a többi egyházakkal közelebbi viszonyba lépésre. Ezen időben történt az is, hogy azok a franciák, akik a vakbuzgó Mária királynő elől Angliába menekültek, ennek halála után a példátlan kegyességű és emberséges Erzsébet királynőben bízva francia egyházat akartak szervezni, s evégből a londoni püspöknek, Grindal Ödönnek beleegyezésével követséget küldöttek Kálvinhoz, hogy tőle lelkészt kérjenek. Kálvin a francia egyház szervezése végett Galasiust küldötte Angliába. Ebben az 1560-ik évben múlt ki hirtelen halállal II. Ferenc király, éppen akkor, amikor nagyon válságos lett a helyzet, s csak Isten segíthetett rajtunk. De alig vette kezébe a kormányt utóda, a még gyermek IX. Károly, már hírnök jött Genfbe az ő megbízásából azon üzenettel, hogy minél előbb hívassanak vissza Franciaországból azok, akik innen oda az ország kormányzásának megzavarása végett küldettek, különben nem mulasztja el ennek a sérelemnek méltó megtorlását. A tanács erre maga elé idézte Kálvint, aki tiszttársainak nevében is azt válaszolta, hogy azok a francia egyházaknak, kipróbált hittel ékeskedő s szeplőtelen életű embereknek óhajtására küldettek tanácsadók és igehirdetők gyanánt, amely tisztre alkalmasaknak is látszottak, céljuk az, hogy ne szenvedjen szükséget a haza az oly szent ügyben, aminő a tiszta egyház szervezése; azok teljesítik is ezt a feladatot, tehát nem a kormányzást zavarják, hanem a békesség evangéliumát tanítják; ha tehát azzal a váddal illetik azokat, hogy más dologba avatkoznak, vonják kérdőre az illetőket, s azok meg fognak felelni még maga a király előtt is a vádakra. Nem is feszegették tovább aztán a dolgot.

Ebben az évben megfeleltünk Kálvin és én Heshusius Tilemannak, ennek a tolakodónak a könyvére is, valamint megcáfolta Kálvin Gentilis Bálintnak az Athanasius-féle hitvallás ellen Lyonban közreadott káromlásait. Majd kiadta a Dánielről tartott előadásait, a francia egyházaknak ajánlva, a könyvben a prófétát magyarázza, az ajánlásban pedig azt fejtegeti, hogy a próféta mintegy előre megjövendölte azokat a nagyon nehéz időket, amikor Poissyban püspöki gyűlést tartanak, és egy országgyűlésen az általa szerkesztett, a francia egyházaktól elfogadott hitvallás folytán sokan azt jósolgatták a királynak, hogy küszöbön áll a pápaság végenyészete. Ekkor történt többek között az is, hogy Balduin Ferenc (akit vallásának háromszor vagy négyszer is cserélgetése miatt Eceboiusnak is csúfoltak), felbéreltetve a lotharingiai bíboros által és gonosz fortélyokkal oda édesgettetve a helyes útról lassanként már letért navarrai király által, egy általa vagy a magát kegyesnek és okosnak tartó Cassander által írt könyvecskét terjesztgetett a király udvarában. Pedig e mű alábbvaló az V. Károly császár által kiadott Interimnél, már csak azért is, mert bizonyos mérsékelt újítás mellett a pápaságnak minden romlottságát tovább is fenntartandónak ajánlotta. Erre a műre én hívtam fel a Kálvin figyelmét, akinek a könyvecskére kiadott cáfolata, azután másoknak is hasonló nyilatkozata, mindenki előtt leleplezte Balduin tudományát és célját. Ám e szégyent nem bírta megemészteni ama szájhős, s még kevésbé az én másik feleletemet, annyira, hogy ettől kezdve Kálvint és engem folytonosan sértegetett holmi utcai lányok fajtalan beszédmodorában, míg végre meggyűlöltette magát mind Istennel, mind mindkét vallás híveivel, akiket annyiszor cserbenhagyott, s azután egy előttem ismeretlen tárgyú civakodás közben, vagy talán amiatti irigységében, hogy őt elmellőzték és mást vett fel kíséretébe III. Henrik, amikor Lengyelországba utazott: kimúlt a világból, és ezzel végett ért a rágalmazása is.

Az 1562. évben egy ünnepélyes királyi parancs a francia egyházaknak bizonyos feltételek mellett nemcsak békét, hanem szabadságot is biztosított ugyan, de a navarrai királyt a főpapok fondorkodással megnyerték maguknak, és a királyi parancs ellenében Guise jelt adott az üldözésre a Vassyban rendezett szörnyű vérengzéssel. Ezzel megkezdődött az a polgárháború, amely a szerencsétlen Franciaországot most már 12 teljes esztendeje pusztítja. Nem lehet elbeszélni, mennyi és mily roppant gondot okozott ez Kálvinnak, pedig betegsége is annyira súlyos lett, hogy világosan észlelhető volt ama boldogabb világ felé való gyors közeledése. Ennek dacára is megszűnés nélkül vigasztalt és bátorított mindenkit, sőt a prédikálással és a teológiai előadások megtartásával sem hagyott fel. Ezen felül még ez évben egy igen szép hitvallást küldött azokhoz a birodalmi rendekhez, akik Frankfurtban összegyűltek Condé hercegnek és mindazon kegyeseknek megbízásából, akikről a németek közt az az alaptalan hír volt elterjedve (holott különben is nagy megpróbáltatást szenvedtek az ellenük zúdult igazságtalan háború miatt), hogy hamis tantételeket gyártanak. Nem hagyhatok itt említés nélkül egy figyelemre méltó eseményt. Kálvin köszvénye miatt ágyban feküdt dec. 19-én, egy szombati napon. Már két napja erősen dühöngött az északi szél. Kálvin egyszer sok ember füle hallatára így szólt: "Nem tudom, mi van a dologban, de úgy rémlik előttem, hogy ez éjjel igen erős katonai dobpergést hallottam, és nem akartam ezt valóságnak venni; imádkozzunk, kérlek, mert bizony valami rendkívüli esemény történik." És lám, ezen a napon folyt le Dreux mellett az a heves ütközet, amelynek híre néhány nappal utóbb Genfbe is eljutott.

A következő évben, azaz 1563-ban annyira erőt vett rajta sokféle betegsége, hogy igazán azt hittük, hogy az a bátor és nemes lélek már tovább nem maradhat abban a gyenge, munka által elcsigázott és már a haláltól is megcsapdosott testben; de még ekkor sem lehetett arra bírni, hogy kímélje magát. Sőt ha olykor, teljes lehetetlenség esetén, elmulasztotta hivatalos kötelességét, azalatt is vagy a tanácsát kérőknek felelgetett otthon, vagy írnokait foglalkoztatta, s azok hamarabb kifáradtak az írásban, mint ő beteg létére a diktálásban. Ekkori munkásságának bizonysága egyfelől az a két komoly intelem, amelyeket a lengyelekhez intézett a szentháromság-tagadók ellenében, másfelől az a válasza, amelyet részint élőszóban, részint írásban felelt a lyoni zsinattól hozzá küldött atyafiaknak, azután Mózes négy könyvéhez latin nyelven írott magyarázata, amelyet később latinból franciára fordított, sőt ekkor fogott utolsó munkájához, Józsué könyvének magyarázatához, amelyet már csak haldoklása közben fejezhetett be.

Az 1564-ik év Kálvinra nézve ugyan az örök boldogságnak, de reánk nézve a legnagyobb és legméltóbb fájdalomnak lett a kezdetévé. Már február 6-án utolsó prédikációját tartotta, köhögéstől többször félbeszakított hangon. Ettől fogva a nyilvános tanítástól tartózkodott, csupán a kongregáció üléseibe vitette el magát még néha (utoljára március végén) és ott szólott néhány szót. Hihetetlen lelki és testi fájdalmakkal gyötörte sokfajta betegsége, amint maga Montpellier felsorolja ezeket az orvosokhoz kiadott levelében. Amellett, hogy teste erőtelen, sovány volt, és természetes hajlammal bírt a sorvadásra, az alvásra való időt csaknem folytonosan ébren töltötte, az esztendőnek nagy részében mindig szónokolt, tanított vagy diktált. Legalább tíz éven keresztül nem reggelizett, a rendes ebéd idején kívül semmi táplálékot nem vett magához, úgyhogy csodálni lehet, hogy annyi ideig ki tudta kerülni a sorvadást. Örökölt fejfájásban is szenvedett, amelyet böjtöléssel szokott gyógyítani, s olykor teljes 36 órán át semmit sem evett. Azután részint hangjának megerőltetése miatt, részint – amit csak nagyon későn vett észre – a mértéktelen áloé-használat folytán előbb fekélyes aranyeret kapott, majd életének utolsó 5 évében sokszor vért hányt. Mikor elhagyta a váltóláz, köszvény támadta meg jobb lábát, azután meg-megújuló bélgörcse támadt, végre húgyhólyagkő-bántalmai voltak halála előtt néhány hónapon át.

Az orvosok minden kigondolható gyógyszerrel próbát tettek, s ő úgy betartotta az orvosi rendeletet, mint senki más a világon, de amikor szellemi munkára került a sor, akkor semmit se adott az egészségre, és még a leghevesebb fejgörcsei sem gátolták a prédikálásban soha. Fájdalmai közben soha senki sem hallott szájából egyetlen olyan szócskát sem, ami méltatlan lett volna nemcsak keresztyénhez, de akár csak férfihoz is. Csak szemeit emelte fel sokszor az égre, ezt mondogatva: "Meddig még, Uram?" E szavakkal szokott felsóhajtani egészséges korában is, amikor reágondolt az atyafiak szomorú helyzetére, amikor intettük és kértük, hogy ha máskor nem, betegségében hagyjon fel minden diktálással, vagy legalábbis az írás munkájával, ezt szokta mondani: "Hát azt akarjátok, hogy heverésben találjon az Úr?"

Március 10-én, amikor szokásunk szerint együtt meglátogattuk, felöltözködve találtuk kis asztala mellett ülve, ahol írni és elmélkedni szokott. Amint megpillantott, egy ideig szótlanul maradt, homlokát egyik kezére hajtva, mint ahogy elmélkedés közben szokta, majd meg-megszakadó hangon, de nyájas és mosolygó arccal így szólott: "Kedves testvéreim, nagyon köszönöm irántam való figyelmeteket; reménylem, hogy két hét múlva" (ennyi idő múlva volt szokás szerint a testvéri censura) "még egyszer és utoljára megjelenhetek körötökben, mert hiszem, hogy akkor megjelenti Isten, amit felőlem határozott, és valószínűleg magához vesz engemet." E hónap 24-ikén tehát rendes szokása szerint csakugyan megjelent a censurán, ott barátságos beszélgetés folyamán mondta, hogy úgy érzi, hogy már nem sok van hátra, azután kezébe vévén az Újszövetség francia szövegét, felolvasott néhány megjegyzést, amelyek a lap szélén állottak, és kérdezte véleményünket az olvasottak felől, minthogy ezen jegyzetek kijavítását vette tervbe. Ekkori erőfeszítése miatt másnap rosszabbul érezte magát. 27-én a tanácsházhoz vitette magát, két kísérőjére támaszkodva saját lábain felment a gyűlésterembe, ahol éppen ekkor tanácsülés volt; ott bemutatta az iskola új igazgatóját, azután fövegét levévén, köszönetet mondott az általa élvezett jótéteményekért, és különösen azért, hogy ezen utolsó betegségében a tanács oly nagy figyelemmel volt iránta. "Mert érzem, – úgymond – hogy most utoljára jöttem erre a helyre." Ezeket egyre gyengülő hangon elmondva, búcsút vett a búslakodó és könnyező tanácstagoktól.

Április 2-án, mely éppen Húsvét napja volt, bár életereje megfogyatkozott, mégis elvitette magát egy hordozó széken a templomba, végighallgatta a prédikációt, felvette az Úrvacsorát az én kezemből, és bár reszkető hangon, de mégis énekelt együtt a gyülekezettel, mialatt halálra vált arcáról a túlvilági örömnek eltitkolhatatlan jelei sugárzottak.
Április 25-én tette meg végrendeletét ezekkel a szavakkal:

"Kálvin János végrendelete
Az Úrnak nevében. Ámen. 1564 április 25-én. Én Chenelat Péter, genfi polgár és jegyző ezennel bizonyítom, hogy engem magához hívott Kálvin János, a kiváló férfiú, az Isten igéjének ebben a genfi egyházban szolgája és ezen városnak bejegyzett polgára, aki beteg testtel bár, de ép lélekkel kijelentette, hogy végrendeletet szándékozik tenni, végső akaratát nyilvánítani, és kért engemet, hogy azt fogadjam el és írjam le úgy, aminő nyelven mondja és diktálja. Bizonyítom, hogy ezt nyomban meg is cselekedtem, és végrendeletét szóról-szóra úgy írtam le, amint mondani és diktálni akarta; az ő szavaihoz semmit sem tettem, se semmit azokból el nem vettem, hanem hűségesen megtartottam az általa diktált következő alakot:

Az Úrnak nevében, Ámen. Én Kálvin János, az Isten igéjének szolgája a genfi egyházban, különféle nyavalyák által elnyomatva és leveretve lévén, eszembe vettem, hogy az Úr Isten az ő akarata szerint nemsokára kiszólít engem ebből a világból. Eltökéltem azért magamban, hogy megcsinálom végrendeletemet, írásba foglaltatom utolsó akaratomat ebben az alakban, ahogy itt következik.

Először is hálát adok Istennek, hogy Ő, aki teremtett és e világba helyezett engem, rajtam megkönyörülvén, nemcsak a bálványimádás sötét mélységéből, amelyben el voltam merülve, kiragadott, hogy elvezéreljen az ő evangéliuma világosságára, azután részeltetett az üdvösség tudományában, amire teljesen méltatlan valék, és kibeszélhetetlen irgalma és könyörületessége szerint nemcsak kegyelmesen tűrte az én sok hibáimat és bűneimet, amelyekért pedig megérdemeltem volna, hogy orcája elől visszautasítson és elűzzön: hanem mindezek felett annyira részesített nagy kegyelmében és jóságában, hogy az én munkámat is használni méltóztatott az ő evangéliuma igazságának hirdetésében és terjesztésében. Lelkem teljességéből vallom, hogy életemnek még hátralevő részét is abban a hitben és vallásos meggyőződésben akarom tölteni, amelyet az ő evangéliuma által belém oltott és nincs is az én üdvösségemnek semmi más oltalma és menedéke, mint az, hogy ő ingyen kegyelemből örökösének fogadott; ez az én üdvösségemnek egyedüli alapja és lelkem teljességéből megragadom azon irgalmát, amelyben a Jézus Krisztusért részesít, aki halálának és szenvedésének érdemével kipótolta az én bűneimet, hogy ekként elég legyen téve az én összes bűneimért és vétkeimért s eltöröltessék azoknak emlékezete. Azt is teljes szívemből vallom, hogy alázatosan kérem őt, hogy ama legfőbb Megváltónak vérével, amely az emberi nem bűneiért kiomlott, akként mosogasson és tisztítson meg engemet, hogy az ő ítélőszéke előtt magának a Megváltónak védelme alatt jelenhessek meg.

Azt is nyilvánítom, hogy én Istennek irántam mutatott kegyelme és jósága szerint szorgalmasan fáradoztam azon, hogy az ő igéjét úgy egyházi beszédeimben, mint irataimban eredeti tisztaságában és szeplőtlenül hirdessem, és az ő Szentírását híven magyarázzam. Lelkemből vallom azt is, hogy mindazon harcaimban és vitatkozásaimban, amelyeket folytatnom kellett az evangélium ellenségeivel, semmi szemfényvesztést vagy gonosz mesterkedést nem alkalmaztam, és nem a szofisták módjára jártam el, hanem őszinte nyílt lélekkel küzdöttem az igazság győzelméért. De fájdalom, az én jó igyekezetem és buzgóságom, ha ugyan méltó erre a névre, olyan lankadt és bágyadt volt, hogy be kell ismernem kötelességem teljesítésében esett számtalan sok fogyatkozásomat, s minden jó igyekezetem sikertelen és hiábavaló lett volna, ha Istennek végtelen jósága segítségemre nem jön. Sőt azt is elismerem, hogy ha nem állt volna mellettem az ő jóvolta, még Istentől adott lelki erőim is inkább büntetésre méltóvá tettek volna őelőtte. Mindezeknél fogva ismét ünnepélyesen vallom, hogy nincs az én üdvösségemnek semmi más alapja, csak az az egyetlenegy, hogy Isten, az irgalom atyja, Atyának bizonyítja magát velem szemben is, aki beismerem nyomorult bűnös voltomat.

Egyebekre nézve azt akarom, hogy ez életből való elköltözésem után ezen egyházban és városban szokásos szertartás szerint adják át testemet a földnek, amíg elérkezik majd a boldog feltámadás napja. Ami pedig azon csekély földi javakat illeti, amelyeket Isten nekem juttatott, elhatároztam azokról ezen végrendeletemben akként intézkedni, hogy általános örökösöm kedves testvérem, Kálvin Antal hegyen, de csupán tisztesség okáért, s ő maga elégedjék meg azon ezüst kehellyel, amelyet Varannes-től kaptam ajándékba, vegye magához és tartsa meg azt. Minden egyéb tárgyakra nézve kérem őt, és lelkiismeretére kötöm, hogy azok az ő halála után gyermekeire szálljanak. Ugyanezen testvérem és örökösöm útján hagyok a gimnáziumnak tíz tallért, ugyanennyit a külföldről menekült szegények számára, ugyanennyit Johannának, Costans János lányának, aki rokonság folytán az enyém is.

Ugyanazon testvérem fiainak, Sámuelnek és Jánosnak általános örökösöm útján rendelek 40–40 tallért, leányainak, Annának, Zsuzsánnának és Dorottyának 30–30 tallért, testvéremnek, Dávidnak ifjú könnyelműsége és vásottsága miatt csak 25 tallért. Összesen ennyire megy egész földi vagyonom, amit nekem Isten, adott, amennyire felbecsülhettem könyveimnek, bútoraimnak, összes házi eszközeimnek és minden más javaimnak értékét. Hogy ha valamivel többre menne vagyonom értéke, azt egyenlően osszák ki testvérem összes fiai és leányai között, Dávidot sem véve ki, ha Isten kegyelméből megjavulna. De nem hiszem, hogy valami nagy bajt okozna a fentebb leírt összegen felül eső fölösleg, hiszen előbb ki kell belőle fizetni az adósságomat, aminek lelkiismeretes teljesítését rábíztam ugyanazon testvéremre, akinek hűségéről és becsületes jelleméről meg vagyok győződve. Ezért akarom és rendelem, hogy ő legyen ezen végrendeletemnek végrehajtója Normand Lőrinccel, ezzel a megbízható emberrel együtt. Megengedem nekik azt is, hogy minden törvényes és jogi eljárások mellőzésével állítsák össze javaimnak leltárát, rájuk bízom, hogy adják el ingóságomat, s a bejövendő pénzből teljesítsék föntebb leírt akaratomat, amint azt előadtam és lediktáltam a mai napon, április 25-én 1564-ben. Kálvin János.

Miután én, fentnevezett jegyző, leírtam e végrendeletet, ugyanaz a Kálvin nyomban megerősítette azt szokásos sajátkezű aláírásával. A következő napon, azaz ugyanazon év április 26-án ugyanaz a becsületes Kálvin magához hivatott engem, és velem együtt Béza Tódort, Calvet Raymundot, Cop Mihályt, Enok Lajost, Colladon Miklóst, Bordesius Jakabot, a genfi egyház e lelkészeit és az Úr igéjének szolgáit, továbbá a művészetek tanárát, becsületes Scrimger Henriket, és azután mindnyájunk előtt ünnepélyesen kinyilvánította, hogy ő diktálta le nekem végrendeletét abban az alakban, amint fentebb le van írva, egyszersmind meghagyta annak előttük, mint evégből odahívott tanúk előtt leendő felolvasását, amit hogy én fennhangon és érthető módon teljesítettem, ezennel bizonyítom. Majd annak felolvasása után ismét kijelenti, hogy ez az ő végső akarata, amelynek épségben tartását kívánja és ennek igazolása és bizonyítása végett felkéri mindnyájukat, hogy ezen végrendeletnek sajátkezűleg írjanak alá. Ezt azok nyomban meg is tették a fentnevezett évben és hónapban Genfben a Rue des Chanoines-ben, magának a végrendeletet tevőnek lakásán. Ennek hitelére és bizonyságára írott fentnevezett végrendeletet saját kezem aláírásával és a mi tanácsunk szokott pecsétjével megerősítettem.

Chenelat Péter."

Ezen végrendelet tétele után üzent a négy szindikusnak és a tanácsnokoknak, hogy mielőtt az élők közül elköltöznék, óhajtana még egyszer szólani hozzájuk a tanácsházban, s reméli, hogy evégett másnap oda elvitetheti magát. De a tanácsnokok azt válaszolták, hogy inkább ők jönnek el hozzá, és kérték, hogy kímélje az egészségét. Így aztán a tanácsházból mindnyájan eljöttek őhozzá. A kölcsönös üdvözlések után bocsánatot kért tőlük Kálvin, hogy hozzá elfáradtak, holott neki kellett volna hozzájuk menni. Majd kijelentette, hogy régóta vágyik velük beszélni, de egészen idáig halogatta szándékát, amikor már szinte bizonyosan tudja, hogy közelget halála. Ennek előre bocsátása után így folytatta:

"Tiszteletre méltó uraim! Nem tudom eléggé megköszönni nektek azt a kitüntető barátságot, amellyel irántam voltatok, jóllehet erre én semmi érdemet nem szereztem; különösen pedig köszönöm azt a nagy türelmet, amelyet az én roppant nagy gyengeségeimmel szemben tanúsítottatok, ami az irántam való páratlan jóindulatnak legfényesebb bizonyítéka. Jól tudom és elismerem, hogy ti semmiben sem vagytok okai annak a sok harcnak és méltatlanságnak, amelyet hivatalos tisztem teljesítése közben ki kellett állanom, de így kellett történnie, mert minden jóravaló embernek próbák alá kell vettetnie. Nagyon kérlek, hogy ha nem teljesítettem mindazt, ami kötelességem lett volna, ezt inkább tehetségem hiányának és ne szándékomnak tulajdonítsátok. Mert azt az egyet merem állítani, hogy én a ti köztársaságotokat teljes lelkemből szerettem, és minden hibám és fogyatkozásom mellett is teljes tehetségem szerint munkálkodtam a közjó érdekében. De képmutatás bűnébe esném, ha eltitkolnám, hogy az Isten néha néha az én szolgálatomat is hasznossá tette. Arra ismételve kérlek titeket, hogy bocsássátok meg nekem, ha a nyilvánosság előtt, vagy magánéletemben kevesebbet tettem, mint amennyit kellett volna. Elismerem, hogy nagy hálával tartozom nektek azért a türelemért is, amelyet az én sokszor bizony túlzásba menő indulatosságom iránt tanúsítottatok; bízom Istenben, hogy ő is megbocsátja nekem ezen bűnömet.

Ami azon tudományt illeti, amelyet tőlem hallottatok, íme, ezennel bizonyságot teszek afelől, hogy Istennek rám bízott igéjét nemcsak úgy találomra, nem is bizonytalankodva, hanem tisztán és világosan hirdettem, különben tudom, hogy Istennek haragja most éppoly bizonyosan szállna fejemre, mint aminő bizonyos vagyok afelől, hogy az ige hirdetésében fáradozásomat kedvesen fogadta ő. És ezt annyival inkább hirdetem Isten előtt és ti előttetek, mert jól tudom, hogy a Sátán, szokásához híven, fog támasztani istentelen és könnyelmű rajongókat az általam hirdetett tiszta tudománynak megrontására."

Innen kitérve azon végtelen nagy jótéteményekre, amelyekkel az Isten megörvendeztette őket, így folytatta: "Én, én vagyok legnagyobb bizonysága annak, hogy milyen sok és nagy veszélyekből ragadt ki benneteket a felséges Istennek jóságos keze. Jól figyeljétek meg a magatok helyzetét. Akár szerencse, akár szerencsétlenség köszönt be hozzátok, az lebegjen, kérlek, mindenkor szemeitek előtt, hogy egyedül Isten az, aki az országokat és a városokat megszilárdítja, s azt akarja, hogy ezen igazság beismerésével tiszteljék őt a halandók. Tekintsetek Dávidnak, ama nagy királynak példájára, aki akkor bukott el, amikor a legnagyobb békét élvezte, és bizony soha többé nem állhatott volna lábra, ha a különös kegyelmű Isten feléje nem nyújtja ki a maga kezét. Mi várhat reátok, parányi emberekre, ha az az erős és hatalmas ember is eleshetett! Bizony igazán nagy lelki alázatosságra van szükségetek, hogy aggodalmasan megőrizzétek Istennek félelmét és egyedül az ő oltalmában bízzatok, bizonyosak levén afelől, hogy amint már eddig is tapasztaltátok, az ő hatalmának segedelme mellett még akkor is rendületlenül állotok, amikor már csak egy vékony hajszálon függ boldogságotok és épségetek. Azért ha szerencse köszönt be hozzátok, valamiképpen fel ne fuvalkodjatok, kérlek, a hitetlenek szokása szerint, hanem inkább mély alázattal adjatok hálát az Istennek. Ha pedig csapások súlyosodnak reátok s mindenfelől halálos veszedelem fenyeget, abba vessétek reményeteket, aki a halottakat is fel tudja támasztani; sőt ekkor vegyétek leginkább eszetekbe azt, hogy Isten arra akar megtanítani a próbáltatásokkal, hogy egyedül nála keressetek oltalmat.

Ha ezt a köztársaságot mostani virágzásában meg tartani óhajtjátok, folyvást arra legyen gondotok, hogy mocsok ne érje azt a szent földet, amelyre Isten helyezett titeket. Mert egyedül ő az a nagy Isten, a királyok királya és minden uraknak ura, aki tisztességet ad azoknak, akik tisztelik őt, de elveti azokat maga elől, akik őt megvetik. Tehát az ő törvénye szerint tiszteljétek őt, s e dolgot mind jobban-jobban forgassátok elmétekben. Mert attól még mindannyian nagyon messze vagyunk, hogy cselekedeteink igazak volnának. Én jól ismerem mindenikteknek természetét és lelkületét, tudom, hogy mindenki rászorul az intésre: közületek még a legkiválóbbak sincsenek sok fogyatkozás híjával. Vizsgálja meg tehát jól magát mindenki, s kérje Istent, hogy ismertesse meg a maga fogyatkozásaival. Látjuk, mennyi bűn uralkodik a föld igen sok tanácsában. Némelyek közönyösek, és a közjót elhanyagolva csak a saját ügyeikkel törődnek, mások átengedik magukat indulataiknak; némelyek Isten kitűnő adományait nem használják úgy, miként kellene, mások felfuvalkodnak és különös önhittséggel azt követelik, hogy mindenki az ő véleményüket kövesse.

Az öregeket kérem, hogy ne irigykedjenek azon ifjakra, akiket tudományuk szerint különös adományokkal tüntetett ki az Isten. Az ifjakat intem, hogy távol minden kevélységtől, szerényen viseljék magukat. Egyik se álljon útjába a másiknak. Kerüljétek a versengéseket és minden olyan bántó magaviseletet, amely már soknak elvette kedvét az állam javára kezdett üdvös munkának folytatásától. Ezeket pedig úgy kerülitek el, ha mindenki a maga rangján és hivatási körén belül marad, és ha mindenki teljes odaadással teljesíti azt a munkát, amely a közügyekből reá bízatott. A polgári ügyek intézésében ne adjatok, kérlek, semmi helyet a rokon- vagy ellenszenvnek, senki se játssza ki kerülő utakon az igazságot, a törvények erejét meg ne gyengítsétek, ne távozzatok el az igazság és becsület útjáról. Ha valakit valami gonosz indulat kísértene, annak határozottan álljon ellene, és arra figyelmezzen, aki őt hivatalába állította, és Tőle kérjen Szentlelket.

Végül még egyszer kérlek benneteket, hogy bocsássátok meg az én gyarlóságaimat, amelyeket Isten, az angyalok és tielőttetek, tiszteletreméltó uraim, íme megvallok és elismerek."

Miután ezeket mondotta, könyörgött a mindenható és jóságos Istenhez, hogy őket mind jobban-jobban halmozza el a maga áldásaival és vezérelje Szentlelke által az egész köztársaság javára. Végül mindenkivel kezet fogott s elbocsátotta őket, azok pedig oly szomorúan s oly keserves sírások közt búcsúztak el tőle, mintha ő mindeniküknek édes atyja volna.

Április 28-án mi, a genfi köztársaság területéhez tartozó lelkipásztorok mindnyájan megjelentünk nála, búcsút venni tőle, s ő így szólott hozzánk:

"Testvéreim! Halálom után állhatatosan maradjatok meg ezen munkakörben, és ne gyengüljön meg lelketek, mert meg fogja menteni Isten ezt a köztársaságot és egyházat ellenségeinek támadásai ellenében. Tartsátok magatoktól távol az egyenetlenségeket, szeressétek egymást kölcsönösen. Gyakorta forgassátok elmétekben, hogy mivel tartoztok ennek az egyháznak, amelybe Isten helyezett, s amelytől semmi se idegenítsen el benneteket. Akik talán kicsinyesnek találnák azon munkaköröket, hogy itt elrejtve, mint valami földalatti ürge, ismeretlenül dolgozzanak, azok tapasztalni fogják, hogy felületes munkával nem lehet félrevezetni az Istent. Midőn én először jöttem ebbe a városba, itt prédikálták ugyan az evangéliumot, de olyan fogalmi zavar uralkodott, mintha semmi más nem volna a keresztyénség, mint merő képrombolás; sokan voltak az elvetemült gonoszok is, akiktől sok méltatlanságot szenvedtem. De az Úr, a mi jó Istenünk úgy megerősített engem, aki pedig (bizony igazat mondok!) éppen nem voltam bátor természettel megáldva, hogy azoknak semmiféle támadása elől nem tértem ki gyáván. Majd visszatértem ide Strassburgból, nem a saját akaratomból és jókedvemből, mert munkásságomtól itt semmi sikert nem reméltem. Nem tudtam, hogy mit végzett el az Úr, s pályám temérdek nagy küzdelemmel volt teljes. De ezen munka további folyamában hovatovább tapasztaltam, hogy az Úr végre is igazán megáldja az én fáradozásomat. Tartsatok hát ki ti is mindvégig ebben a munkában, őrizzétek meg a megállapított rendet, rajta legyetek, hogy a nép is állandóan engedelmeskedjék a tudománynak. Mert még most is van sok istentelen és konok. A helyzet, amint láthatjátok, most nem éppen vigasztalan, annál inkább felelősök vagytok Isten előtt, hogy esetleges gyávaságotok miatt romlás ne következzék be. Bizonyságot teszek arról, testvéreim, hogy én veletek igaz és őszinte szeretetben éltem, és ilyen érzülettel távozom el tőletek. Ha mégis azt tapasztaltátok volna, hogy ebben a betegségben talán kissé indulatos voltam irántatok, bocsánatot kérek tőletek, és szívem mélyéből köszönöm nektek, hogy betegségem alatt hordoztátok az engem illető terhet."

Ezeket mondva, mindenkivel kezet fogott, és mi mélységes bánattal, könnyező szemekkel távoztunk el tőle.

Május 2-án Farelnek leveléből (minthogy Viret távolabb volt) megtudta, hogy ez a már akkor 80 éves és egészségében is igen megrongált aggastyán szándékozik őt meglátogatni. Ekkor ezt a levelet diktálta hozzá latinul: "Isten veled, legjobb és leghűségesebb barátom! S minthogy az Isten meghagy még téged e világban, élj boldogul, emlékezzél meg a mi benső viszonyunkról, amely miként az Isten egyházának javára volt, nekünk is javunkra lesz a mennyben. Nem kívánom, hogy miattam fáraszd magadat. Nehéz a lélegzetem, s szüntelenül azt várom, hogy megfulladok. Elég nekem, hogy a Krisztusban élek és halok meg, aki az ő híveinek nyeresége életben és halálban. Még egyszer Isten veled a többi testvérekkel együtt! Genf, 1564 május 2.

A jó öreg mégis eljött Genfbe, s miután még egyszer beszélgettek egymással, másnap visszatért Neufchatelbe.

A többi napokat csaknem egészen haláláig csaknem folytonos imádkozásban töltötte. Hangja ugyan a köhögés miatt alig hallható sóhajtás-szerű volt, de szemei mindvégig tisztán ragyogtak, s gyakran az égre emelve, arcán nyilván letükröződött, hogy most áhítatosan imádkozik. Fájdalmai között gyakran felsóhajtott Dávidnak eme szavaival: "Megnémulok, Uram, mert te cselekedted" (Zsolt. XXXIX. 10.) és néha Ézsaiásnak ezen panaszával: "Nyögök, mint a galamb" (Ézs. XXXVIII. 14.). Azt is hallottam, hogy ezt mondta: "összetörtél engemet, óh Uram! de bőségesen elég nekem az, hogy a te kezed cselekedte ezt."

Ajtajait éjjel-nappal nyitva kellett volna tartani, ha mindazokat beeresztették volna, akik látogatás végett hozzá jönni óhajtottak. Midőn belátta, hogy látogatóival elgyengült hangja miatt nem beszélhet, kérte, hogy inkább könyörögjenek érette, s ne fárasszák magukat az ő látogatásával. Nekem is, akinek jelenléte különben, amint bizonyosan tudom, mindenkor kedves volt előtte, nekem is gyakran jelezte, hogy bántaná a lelkiismerete, ha csak egy kissé is elmulasztanám hivatalos tisztemet őmiatta. Drága volt előtte az idő, amelyről tudta, hogy az egyház javára kell felhasználni, és kelleténél lelkiismeretesebb volt abban is, hogy barátainak még a legcsekélyebb dologgal se legyen terhére.

Ekként telt ideje, magát és barátait vigasztalva, május 19-ig, amely napon szoktunk mi lelkészek magunk megvizsgálása végett összejönni, s aztán barátságunk kifejezéséül együtt étkezni. Mert erre két nappal a pünkösd következett, amikor volt az úrvacsoravétel. Kálvin megengedte, hogy az ő lakásán legyen a közös étkezés, sőt minden erejét összeszedve, ágyából a szomszédos szobába vitette magát és így szólt: "Testvéreim! Most utoljára jövök közétek; nem ülök én már többé asztalotokhoz." Így kezdődött ez a reánk nézve igen szomorú lakoma. Azután imádkozott, egy keveset evett, étkezés közben, amennyire lehetett, egész a vidámságig nyájas volt. A vacsorának még vége sem lett, már gyengeségétől kényszeríttetve visszavitette magát a szomszéd szobába, nyájasan mondva az egybegyűlteknek: "Ez a fal, mely elválaszt bennünket, nem fog abban gátolni, hogy bár testileg távol, de lélek szerint mégis közöttetek legyek." Amit előre mondott, bekövetkezett. Ezen naptól fogva mindig hanyatt feküdt, annyira le volt soványodva a teste, hogy arcán kívül, amely mindig egyforma maradt, csak a lélegzése mutatta, hogy még él.

Halála napján, ti. május 27-ikén, úgy látszott, hogy erőteljesebb a hangja, és kevesebb akadállyal küzd a beszédben. De ez már a természetnek utolsó erőfeszítése volt, mert este, körülbelül 8 órakor, hirtelen feltűntek a közeli halálnak biztos jelei. Ezt hírül hozta házi szolgája nekem, aki csak kevéssel azelőtt jöttem el tőle és egy másik testvérnek; én gyorsan odafutottam, és éppen akkor értem oda, amikor csendesen, lábainak és kezeinek minden vonaglása nélkül s nehezebb lélegzetvétel nélkül kimúlt, öntudatát és ítélőképességét mindvégig megtartva, sőt még a hangja is megmaradt egészen utolsó lehelletéig, és inkább hasonlított alvóhoz, mint halotthoz.

Így ragadtatott el tőlünk ezen a napon a nyugvóra szállott nappal együtt ez a fénylő világosság is. Ezen éjjel és a következő nap az egész város rendkívüli gyászba és nagy siralomba volt borulva, mert nem láthatta többé a köztársaság az ő legbölcsebb polgárát, az egyház siratta benne a maga hűséges pásztorát, az iskola a nagy tudományú tanárát, mindnyájan pedig úgy éreztük, hogy árvaságra jutottunk, s mindenki Isten szerint való édes atyját és vigasztalóját siratta benne. Sok polgár óhajtotta látni a holttestet, alig tudtak tőle megválni még halálában is. Megnézte néhány idegen is, akik messze földről jöttek, hogy őt lássák és hallják, ezek közt volt az angol királynőnek franciaországi követe, egy igen kiváló férfiú; egyetlen vágyuk volt most hacsak halálában is megláthatni őt. Kezdetben oda is bocsátottak mindenkit, de mikor a kíváncsiság már óriási lett, hogy elejét vegyék az ellenség esetleges rágalmazó megjegyzéseinek, elhatározták tisztelői, hogy másnap reggel, amely éppen vasárnap volt, a testet szokás szerint gyolcsba göngyölgetve fakoporsóba zárják; délután 2 órakor aztán kivitték, minden különösebb pompa nélkül, a Plainpalais nevű köztemetőbe, ahova kikísérték az összes előkelőség, a lelkészek, az iskola összes tanárai és csaknem az egész város népe, záporként sűrűn hullatva könnyeiket. Sírját az ő határozott rendelete szerint nem jelölték meg emlékjellel, ám én nem mulaszthattam el, hogy legalább ezt az egyszerű kis sírverset írjam róla: "Kérdezed, hogy Kálvin, a süllyedő Rómának ez a rémséges ostora, akit halálában siratnak a jók és rettegnek a gonoszok, akitől maga az erény tanulhatta az erényt: miként lehet eldugva ebbe az egyszerű és ismeretlen sírba? Az a szerénység, amely Kálvint egész életén át híven kísérte, az temette őt ide e sírhalomba a saját kezeivel. Ó, boldog sírgödör, amely ilyen nagy vendégnek adsz szállást! Méltán irigyelhetnek minden márványemlékek!"

Élt 54 évet, 10 hónapot és 17 napot, s ennek az időnek felét az evangélium szent szolgálatában töltötte el. Alakjára nézve középtermetű volt, arca kissé halovány és sötétbarnás, szemei egész haláláig átható fénnyel ragyogtak és éles értelemre mutattak. Öltözete se nem cicomás, se el nem hanyagolt, ahogyan illik ez a példás szerénységhez. Életmódjában igen egyszerű, távol maradt úgy a fösvénységtől, mint a fényűző pazarlástól, étkezésében nagyon mértékletes, sok éven át naponta csak egyszer evett, mert gyomra nagyon gyönge volt. Alvása csaknem semmi. Emlékezőtehetsége szinte hihetetlen, annyira, hogy akit egyszer látott, azt sok évvel azután is egyszerre felismerte, és mikor diktálás közben, néha órákra is, félbeszakították, azonnal tudta folytatni minden emlékeztetés nélkül ott, ahol elhagyta, és bár nagyon különböző és temérdek dologgal volt elfoglalva, mégsem hanyagolt el semmi olyat, ami hivatalos tisztét hasznossá tehette. Ítélete, bármi ügyben kértek tőle tanácsot, olyan világos és határozott, hogy gyakran csaknem úgy látszott, hogy meg tudja mondani a jövendőt, és nem emlékszem, hogy csalatkozott volna, aki követte tanácsát. Az ékesszólást és cifra beszédet nem sokra becsülte, kevés szavú volt, de választékos nyelven írt, úgy, hogy – sértés nélkül mondva – eddigelé egy teológus sem írt nagyobb világossággal, szabatosabban és meggyőzőbben, pedig annyit írt, amennyit a mi emlékezetünk, sőt az atyák emlékezete szerint is senki más. Mert ifjúkori folytonos munkálkodásával elérte azt, amit azután a diktálás által folytonosan gyarapítgatott, hogy ti. ítéletének határozottsága folytán mindig volt valami alkalmas és nyomatékos mondanivalója. Írása és beszéde sem sokban tért el egymástól. Azon a tudományon, amelyet eleinte hirdetett, mindvégig soha semmit sem változtatott, amit tudomásunk szerint kevés teológusról lehet elmondani.

Jellemét illetőleg, bár természete szerint túlkomoly, mégis a társalkodásban senki sem volt nyájasabb őnála. A gyöngeségből esett emberi hibákkal szemben csodálatosan türelmes és tapintatos, és sem durva szitkozódással nem keserítette el vagy rettentette meg a gyönge lelkeket, sem a bűnöknek nem kedvezett azok leplezgetésével vagy hízelkedéssel. A hízelgést és képmutatást mint erkölcstelen dolgokat, különösen amikor a vallás ügyéről volt szó, olyan határozottan és mélyen gyűlölte, mint amennyire szerette az igazmondást, egyszerűséget és őszinteséget. Természeti hajlamánál fogva indulatos vérmérséklettel bírt, amit még növeltek rendkívül sok munkával járó életkörülményei is, de az Úr Lelkétől vezettetve mégis annyira tudta magát mérsékelni, hogy egyetlen szót sem lehetett hallani tőle, amely méltatlan lenne derék emberhez, nemhogy messzebb ragadtatta volna magát. Csak akkor indult fel, ha a vallás ügye forgott szóban, vagy hajthatatlan makacsokkal volt dolga.

Hogy a magán- és közéletben ilyen jeles tulajdonságokat feltüntető embernek annyi ellensége támadt, azon senki se csodálkozhatik, aki elolvassa azon más nemzetbeli embereknek történetét, akik valami erényük által kitűntek mások felett, valamint azt sem tarthatja senki különösnek, hogy a tiszta tudomány ezen nagy bátorságú és szeplőtelen életű védelmezőjét a hazában és külföldön olyan hevesen támadták. De az méltó inkább a csodálatra, hogy ez az egyetlen ember mint valami keresztyén Herkules egymagában elég volt annyi szörnyetegnek megfékezésére. De hát ő a leghatalmasabb fegyvert, az Isten igéjét választotta fegyverül. Tehát ahány ellenséget ingerelt fel ellene a Sátán (mert sok ellensége közül csak azt tartotta igazán annak, aki a kegyesség és erény ellen támadt), annyi győzelmi jelvénnyel ékesítette fel az Úr a maga szolgáját. Ezek eretnekséget fognak Kálvinra, mintha bizony nem ezzel a névvel illették volna éppen a főpapok magát a Krisztust is! Kiűzték Genfből, ámde vissza is hívták. Hát mi történt az apostolokkal, Athanasiusszal, Chrysostomusszal! Sok egyebet is hánynak szemére, de miket? Azt, hogy nagyravágyó volt, sőt hogy új pápaságot akart felállítani a maga számára, ő, aki mindennél többre becsülte az egyszerű életmódot, mindenek felett szerette ezt a hazát, ezt az egyházat, amelyet teljes joggal nevezhetnénk a szegénység tanyájának. Azt fogják rá, hogy vagyongyűjtésre törekedett, ő, akinek összes vagyona – pedig könyvtárának minden darabját jó drágán adták el – alig tett ki 300 tallért, úgy hogy erre a vakmerő rágalmakra finomul és igazán ezen szavakkal felelt (a Zsoltárok magyarázataihoz írt előszavában): "Én nem vagyok gazdag; aki ezt nem hiszi el életemben, azt meggyőzi majd a halálom." A tanács valóban tanúsíthatja, hogy minő csekély volt a fizetése, mégis annyira megelégedett azzal, hogy a felajánlott nagyobb fizetést állhatatosan visszautasította. Némelyek azt is felhozták ellene, hogy az ő testvére, Kálvin Antal elűzte magától első feleségét, akire házasságtörés bizonyult. De hát mit mondanának akkor, ha pártját fogta volna a házasságtörőnek? Hát ha ennek az erkölcstelen asszonynak gyalázata őreá is homályt vet, mit kell akkor gondolnunk Jákóbnak, Dávidnak, sőt magának az Isten fiának közvetlen környezetéről, mikor maga az Úr nyíltan ördögnek jelzett egyet az övéi közül! Hogy ő engedékeny lelt volna a kéjelgés és fényűzés irányában, ezt hatalmasan megcáfolja egész élete munkája. Hát arról mit szóljak, amit nem szégyellnek egyesek mondani és írni ő róla, hogy ti. ő uralkodott Genfben úgy az egyház, mint az állam felett, és hogy valóságos zsarnoka volt ezeknek! Mások megint azt mesélik, hogy egyszer egy holttestet nem tudom melyik élő emberrel cserélt fel, és ezt az egész nép szeme láttára feltámasztotta. Ez már igazán olyan gyalázatos hazugság, mintha azt mondanák róla, hogy római pápa volt. Ilyeneket mert írni róla egy rágalmakkal tarkított könyvben Spensa Claudius, ez az elfogult sorbonne-i "tudós". Ugyan tudnak-e még azok pirulni?

De ezeket nem szükséges cáfolgatni sem azok előtt, akik ismerték ezt a nagy embert, sem a később élő épeszű emberek előtt, akik az ember jellemét nyilatkozataiból s műveiből szokták megismerni. Én, az ő életének 15 éven át szemlélője és halálának is szemtanúja, teljes hűséggel írtam meg ezeket, s úgy hiszem, hogy a legteljesebb joggal tehetek bizonyságot afelől, hogy ez az ember úgy életében, mint halálában a keresztyén lelkületnek legeslegszebb példányképe lehet mindenkinek, amely példányképet éppoly könnyű rágalmazni, mint amilyen nehéz lesz utolérni.
Jegyzetek

(1) Psychopannychia. Fordította Rábold Gusztáv. Kiadják a magyar Kálvin-fordítók. 1908. Ára 1.40 kor.
(2) A keresztyén vallás alapvonalai. Fordította Nagy Károly. Kiadja a M. P. I. T. 1903. Ára 6 kor. Az 1559-i nagy kiadást (A keresztyén vallás rendszere) ford. Ceglédi Sándor és Rábold Gusztáv.
(3) A genfi egyház kátéja. Ford. Ceglédi Sándor. Kiadják a magyar Kálvin-fordítók. 1908. Ára 60 fill. (4) Sadolet bíboros levele Kálvin válaszával. Ford. Ladányi Pál. Kiadják a magyar Kálvin-fordítók. 1908. Ára 60 fill.
(5) Kálvin János rövid értekezése az úrvacsorájáról. Ford. Ceglédi Sándor. Kiadják a magyar Kálvin-fordítók. 1908. Ára 60 fillér.
(6) Ld. (3)
(7) A párizsi szent hittudományi kar hitcikkei Kálvin cáfolatával. Ford. Pongrácz József. Kiadják a magyar Kálvin-fordítók. 1908. Ára 50 fill.
(8) Kálvin válasza a szabad akaratról Pighius Albertnek. Ford. Ceglédi Sándor. Kiadják a magyar Kálvin-fordítók. 1909. Ára 3 kor.
(9) III. Pál pápa atyai intelme V. Károly császárhoz, Kálvin megjegyzéseivel. Ford. Ceglédi Sándor. Kiadják a magyar Kálvin-fordítók. 1908. Ára 50 fill.
(10) Az egyház reformálásának szükségességéről. Fordította Ceglédi Sándor. Kiadják a magyar Kálvin-fordítók. 1907. Ára 80 fillér.
(11) A Servet-pör. Kálvin J. kisebb értekezéseinek harmadik sorozata. Kiadják a magyar Kálvin-fordítók. 1909. Ára kötve 8 kor. Tartalma:
1.Kálvin és Servet. Egyháztörténeti tanulmány. Írta dr. Kovács J. István.
2.A Szentháromság igaz hitének védelme Servettel szemben. Írta Kálvin. Fordította dr. Pataki Imre.
3.Servet 30 levele Kálvinhoz. Fordította Veress Jenő.
4.A Servet-pör aktái. Fordította dr. Kovács J.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal