//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- BÉZA TÓDOR: Kálvin János élete pontosan megírta 1574.
- BÉZA TÓDOR: Kálvin János élete pontosan megírta 1574. : Béza Tódor: Kálvin élete I. rész

Béza Tódor: Kálvin élete I. rész


Béza Tódor: Kálvin élete I. rész

KÁLVIN JÁNOS ÉLETE PONTOSAN MEGÍRTA

BÉZA TÓDOR

A GENFI EGYHÁZ LELKIPÁSZTORA 1574.

FORDÍTOTTA Lic. RÁCZ KÁLMÁN főgimn. vallástanár

PÁPA, 1908 A FŐISKOLAI KÖNYVNYOMDA BETŰIVEL

Kálvin János élete

Ha valaki azzal vádolna, hogy Kálvin János életrajzának megírására az igazság védelmezésén kívül valami más ok ösztönzött engemet, annak rágalmazásával szemben, hitem szerint, könnyen megment az emberi társadalom jelenlegi helyzetének felgondolása. Hiszen nincs rövidebb út a veszedelemhez, mint az erényt dicsérni és nagyfokú esztelenség az embernek saját maga ellen zúdítani azt a kellemetlenséget, amit egyszerű hallgatással kikerülhet. Pedig ha a bűnösök a legkisebb erény hirdetését sem szenvedhetik el anélkül, hogy meg ne torolnák: mit várhatnak azok, akik az erények koronáját, a kegyességet akarják hirdetni, holott a kegyességnek nemcsak a gonoszok állnak útjába, hanem igen sokszor azok is ellene támadnak, akik óhajtanak igazaknak látszani s olykor valóban azok is lenni! Bizony legdühösebb ellenségei a kegyességnek azok, akik olyan komolyan ragaszkodnak a hamis valláshoz, mintha igaz volna. 

Ám ezek az első tekintetre félelmetes dolgok engem éppen nem ijesztettek meg. Szégyen volna hallgatniok a jóknak a gonoszoktól való félelemből, szégyen volna, ha a vallásnak szavát elnyomhatná a babonának handabandázása! 

Akadhatna olyan is, aki azt mondja: más dolog a Kálvin életét megírni és megint más az igazságot védelmezni. Hát én beismerem magam is, hogy más az ember és más az igazság, de azért mégsem restellem kijelenteni, hogy nem ok nélkül mondotta az, aki maga az igazság, e szavakat: "Miképpen elbocsátott engem az Atya, akképpen bocsátlak el én is titeket." (Ján. XX. 21.) és "Aki titeket hallgat, engem hallgat". (Luk. X. 16.) Hadd kiabálják tehát az emberek tudatlanságból vagy éppen gonoszságból, hogy Luthert, Zwinglit, Kálvint mi isteneknek tartjuk, mi, akik a szentek imádását bálványimádásnak tartjuk. Hadd lármázzanak ők, mondom, ahogy és ameddig jól esik. Készen van erre a mi válaszunk: azt hiszem, hogy más dolog felemlegetni az igazán szent életű embereknek a vallás érdekében tett munkáit, beszédeit és cselekedeteit (hiszen ezek ismerete a jókat még jobbakká teszi, a gonoszokat pedig megszégyeníti és az életrajznak ez az egyetlen célja) és megint más az, amit ők cselekesznek, amikor egyszer istentelen és gyerekes mesékkel rútítják el a valóban szent emberek életét (ahogy tette ezt az "Apostolok Cselekedetei"-ben az a nem tudom miféle Abdiás), (*) máskor meg mindenféle hazugságokból mesés történeteket gyártanak (ezeket barbár beszéddel közönségesen "arany legendák"-nak hívják, de én szemét "ablegendák"-nak tartom) (**) és utoljára megint forgalomba hozzák, más néven, a régi bálványisteneket. Hát mi eme halottimádóktól olyan messze vagyunk, mint a világosság a sötétségtől; hiszen ezt a legszigorúbban tiltja Isten, mi pedig magának Isten parancsainak engedelmeskedünk, amikor az Ő munkáira figyelünk. 

Ugyanis mindenkinek meggyőződésével egyezőnek gondolom azt a hitemet, hogy Istennek minden művei közt az embereket s ezek közt is azokat kell legfőbb figyelemre méltatnunk, akik kegyességükkel és tudományukkal kitűnnek mások felett. Bizonyára nem ok nélkül hasonlítja Dániel Istennek szent embereit a csillagokhoz (Dán. XII. 3.), amelyek fényükkel másoknak is megmutatják a boldogság útját. Akik tehát elnéznék azt, hogy ezeknek fénye kialudjék a halálban, megérdemelnék, hogy még sokkal sűrűbb sötétségbe hulljanak vissza, mint aminőben azelőtt voltak. 

De másfelől azokat sem akartam utánozni, akik a dicsőítésben annyira túloznak, hogy ezzel az igazságot nem megékesítik, hanem éppen gyanúba keverik mások előtt. Ezeknél fogva nem annyira csillogó módon, mint inkább igazat törekedvén írni, az egyszerű elbeszélő irályt alkalmazom.(*) Egy apokrif apostoli cselekedetekről szóló VI. századi gyűjtemény álnevű szerzője. Ez az Abdiás állítólag az apostolok tanítványa, Babilon első püspöke volt. 

Kálvin János született Noyonban, Picárdiának nevezetes városában az Úr születésének 1509. esztendeje július 10-én. Atyja Kálvin Gerard, anyja Frank Johanna volt, mindketten jó névvel bírtak, de szerény viszonyok között éltek. Gerard éleseszű és bölcs, éppen azért kedves volt azon környék sok nemese előtt; ennek köszönhető, hogy a kis Kálvin gyermekéveinek kezdetén, bár atyja költségén, a Monmor-fiúk közt nevelkedett, amely család ott a legjobb hírnévnek örvendett és nagyon gazdag volt. Majd tanulmányainak folytatása végett ezekkel együtt Párizsba ment, ott a de la Marche nevű gimnáziumban Maturin Cordier volt a tanára, egy kiváló jellemű, tudós férfiú, aki Franciaország valamennyi iskolájában az ifjúság kitűnő nevelőjének bizonyult, míg végre éppen a Kálvin halálának évében, szeptember 8-án Genfben halt meg, ahol még 85 éves korában is teljesítette tanári tisztét. Innen a Montaigne nevű spanyol kollégiumba lépett, ahol már akkor is feltűnő éles tehetsége egy tudós tanár vezetése alatt olyan haladást tett, hogy tanulótársait elhagyva, a nyelvtani folyamból a dialektika, mértan és skolasztika-filozófia tanulói közé lépett. 

Ám atyja őt eleitől fogva a lelkészi pályára szánta, s hogy erre fiának természetadta hajlama van, ezt már zsenge gyermekkorában is mutatkozó vallásosságából és abból következtette, hogy a pajtásai közt előforduló bűnök felett nagyon szigorúan ítélt. (Emlékszem, hogy erről számos, még katolikus vallású megbízható tanár is beszélt nekem sok évvel ezután, amikor már nevét mindenfelé ismerték). Így aztán a papi pályára szánt ifjú a noyoni püspöktől egy káplánság jövedelmét nyerte meg, majd megkapta annak a falunak lelkészi állását is, amely szomszédságában van a Pont-Eveque nevű városnak, ahonnan Kálvin Gerard származott s költözött Noyonba. Ez utóbbi helyen köztudomás szerint néhányszor prédikált is Kálvin, mikor még a papi rendbe fel sem vétetett, s mielőtt végképpen elhagyta volna Franciaországot. 

A lelkészi pályára előkészülést egy időre félbeszakította az apának és fiúnak megváltozott gondolkozása. Ugyanis az apa úgy látta, hogy fia a jogi pályán biztosabban jut vagyonhoz és előkelő álláshoz, a fiú pedig megismervén az igaz vallást rokona, Olevitán Péter Róbert útján, (aki héberből franciára fordította a bibliát és kinyomatta Neufchatelben), egészen átadta magát a szent könyvek olvasásának, így aztán kezdett idegenkedni a babonától és az egész vallástudománnyal szakítani akart. Így aztán a törvénytudomány hallgatása végett Orleánsba ment, ahol abban az időben De l'Etoile, a francia jogtanárok egyik legnagyobb jelese tanított. Itt szinte csodaszerűen, rövid idő alatt annyira haladt, hogy gyakran helyettesítette magukat a tanárokat, amiért inkább tanárnak, mint tanítványnak nézték; az egyetemről való eljövetelekor pedig az összes tanárok egyhangúlag, önként s minden díj nélkül tudori címmel kínálták meg, mint aki ezt az egyetemtől legjobban megérdemli. Eközben azonban a vallástudományt is szorgalmasan tanulmányozta és itt is olyan haladást tett, hogy akiket e városban megérintett a tisztább vallás megismerésének vágya, őhozzá jártak el felvilágosítás végett és ezek nem győzték magasztalni az ő jártasságát és buzgóságát. Némely még ma is elő akkori meghitt barátja és bizalmas ismerőse azt mondja róla, hogy ebben az időben rendes szokása volt nagyon takarékos vacsora után egész éjfélig fenn dolgozni, azután minden reggel, mihelyt felébredt, még ágyában elismételte elméjében és mintegy megemésztette azt, amit este olvasott és nem szerette, ha valaki ebben a foglalkozásában zavarta. Ezen folytonos éjjelezések által nagy képzettségre és kitűnő emlékező - tehetségre tett szert, de hihetőleg ennek eredménye volt az a gyomorgyengeség is, amely sok másféle betegséget szült és végre korai halálát is okozta. 

Nagy híre-neve volt ebben az időben a bourgesi egyetemnek, ahol ezen kor egyik leghíresebb jogtudósa, egy olasz származású tanár tanított, akit Jánosunk is vágyott hallgatni. Ezért Bourgesba jött s itt barátságot kötött a Rothweilból származott Wolmár Menyhérttel, egy vallásos lelkületű és tudományáról híres férfiúval, aki a görög nyelvet tanította s akiről mint igazán nagy emberről annál szívesebben emlékezem meg, mert én gyermekségemtől fogva ifjúságomon át egész tanári működésemig tudománya, kegyessége és egyéb jeles tulajdonai miatt egyedül őt tudtam csodálni s főleg az ifjúság nevelésében tanúsított jártasságát sohasem tudom eléggé hangsúlyozni. Az ő vezetése és támogatása mellett tanulta Kálvin a görög nyelvet s ebből fakadt hálaérzetét később azzal fejezte ki, hogy neki ajánlotta a Korinthusi 1. levél felett írt magyarázatait.

Ezen tanulmányai közben Kálvin a bibliát is serényen forgatta, közben-közben prédikálgatott is a de Berry-vidéknek Lignieres nevű falucskájában, e falu földesurának pártfogása alatt és jelenlétében. Majd atyjának váratlanul történt halála hírére visszatért szülőföldjére.

Innen kevéssel azután Párizsba ment, s 24 éves korában egy kitűnő magyarázatot írt Senecának "De Clementia" című munkája felett, amely munkában kétségtelenül nagy gyönyöre telt, hiszen erkölcsi nézetei megegyeztek a Senecáéival. Itt néhány hónap alatt a megtisztított vallásnak minden híve megismerte Kálvint, s ezek közül gyakran emlegette később előttünk mint kiválóan kegyes embert, de la Forge Istvánt, azt a nevezetes kereskedőt, aki azután a Krisztus nevéért máglyahalált szenvedett, s aki iránt érzett tiszteletét azzal mutatta ki, hogy megemlékezik róla a libertinusok ellen kiadott könyvében. Ettől fogva minden más tanulmány félretételével egészen átadta magát Istennek, amit egy akarattal kívántak tőle mindazon hívek, akik abban az időben Párizsban titkos istentiszteletekre összegyűltek. Nemsokára lett is miben kimutatni a maga hűségét. A párizsi egyetem rektora ebben az időben Kop Miklós lett, a bázeli udvari orvosnak, Kop Vilmosnak a fia, akinek midőn november 1-jén, mikor a pápisták Mindenszentek napját ünneplik, szokás szerint beszédet kellett tartania, Kálvin egy beszédet dolgozott ki, s ebben a vallást tisztább és határozottabb alakban fejtegette, mint ahogyan általában szokták azelőtt. Ezt a Sorbonne nem tűrhette, a parlamentnek nevezett tanács sem helyeselte, és maga elé idézte a doktort. Ő el is indult a maga hivatalszolgáival, de barátai útközben óvatosságra intették, s így visszafordult, kimenekült az országból is Bázelbe.

Kálvin a Forteret-kollégiumban szállásolt, s ide is behatoltak, de véletlenül nem találták otthon; ám iratai közt barátainak sok levelét megtalálták, elkobozták, s ezek folytán sokan életveszélybe jutottak azok közül, akik az egyházról elítélő módon nyilatkoztak. Ezek közül volt Morinus János is, akinek neve rettenetes kegyetlenség emlékét újítja fel az emberben. Az ekként megindult üldözésnek azonban véget vetett a navarrai királynőnek, Ferenc király egyetlen nőtestvérének, ennek a csodálatos lelkű asszonynak férje, aki nagyon szívére vette ebben az időben a kegyesek sorsát. Ennek az udvarába menekült Kálvin és ott nagy tisztelettel fogadtatott, sőt az ő kérésére vette pártfogásába a többi üldözöttet is. 

Párizs elhagyása után Saintonge földjére bujdosott, itt azzal tett hasznos szolgálatot a tiszta vallásnak, hogy egy barátjának felszólítására vázlatos egyházi beszédeket írt, hogy a vidéki lelkészek istentisztelet alkalmával ezek által megszerettessék a néppel az igazság keresését. Ebben az időben látogatott el Dél-Franciaországnak Nerac nevű városába, hogy megismerje az öreg d'Estaple Faber Jakabot, aki a párizsi egyetemen a matematikát és a tiszta bölcsészeti elveket igen heves küzdelem után visszahelyezte ugyan jogaikba, de emiatt a Sorbonne tudósai részéről utóbb még az élete is veszedelembe jutott s már valóban a halál torkából ragadta ki őt a navarrai királynő és elvitte a saját birtokán fekvő Neracba. A jó öreg nagy örömmel fogadta az ifjú Kálvint, akiről aztán prófétai lélekkel úgy nyilatkozott, hogy őáltala fogja Isten francia földön felállítani a nagy országát. 

Kevéssel ezután, mintegy egyenesen Isten keze által vezettetve, ismét Párizsba ment Kálvin. Odajött ugyanis amaz istentelen Servet, aki a Szentháromság ellen már akkor hintegette a mérges magvakat s aki állítólag nagyon vágyott értekezni Kálvinnal. Ki is tűztek egy bizonyos időt és helyet a találkozásra, ahol Kálvin – bár valóságos életveszéllyel, hiszen az ellenségnek újra fellángolt üldözési dühe miatt csak titokban tartózkodhatott a városban, – mégis megjelent, de sokáig hiába várta Servetet; ez nem mert még a szeme elébe sem kerülni. 

Az 1534. év rettenetes üldözéssel volt teljes. Ruffus Gerárdot, a Sorbonne vezetőjét, aki nagyban ápolta a valódi kegyességet, továbbá Corald, augustinusrendi szerzetest, minthogy ők a Krisztus ügyét a navarrai királynő pártfogása mellett fényes sikerrel vitték előre, nemcsak a szószéki szolgálattól fosztották meg, hanem be is börtönözték. Sőt amikor némely túlbuzgók falragaszokon intéztek kíméletlen támadást a mise ellen és magának, a királynak alvószobája ajtajára is ragasztottak fel belőle, ez annyira fellázította a megboszorkányozott Ferenc királyt, hogy nyilvános bűnbánati istentiszteletet rendelt el, azon három gyermekével maga is megjelent, a processzióban fedetlen fővel, kezében az engesztelés jeléül égő fáklyát tartva, részt vett, azután elrendelte, hogy a városnak négy forgalmasabb helyén nyolc vértanút elevenen égessenek meg, és ünnepélyes fogadást tett, hogy még a saját gyermekeit se kímélné, ha beleesnének a rettenetes, undok eretnekségbe, ahogy ő nevezte a tiszta vallást. 

Kálvin ezeket látva, nem maradhatott többé francia földön. Miután Psychopannychia címen egy könyvet adott ki Orleansban azok tévedései ellen, akik azt tanították, hogy a lélek a test halálával mély álomba esik s így vándorol egy helyről más helyre, egészen az ítélet napjáig: elhatározta, hogy végleg elhagyja Franciaországot. Ezzel a szándékkal indult el Lotharingián keresztül Bázel felé azzal a férfiúval, akinél, amint említettük, Saintonge-ban lakott egy ideig. De nem messze Metz városától nagy szerencsétlenség érte őket. Ugyanis egy szolgájuk mindkettőjük pénzét hűtlenül ellopta s aztán egy gyorsabb járású lovat felnyergelve, úgy elnyargalt tőlük, hogy nyoma is eltűnt. Így aztán minden útravalójuktól megfosztatva, nagy nyomorba jutottak s utoljára egyik szolgájuktól kértek kölcsön 10 tallért. Így tudtak átvergődni Strassburgba s majd onnét Bázelbe. 

Bázelben ismét a legkiválóbb emberek ajándékozták meg barátságukkal, ti. Grynaeus Simon és Capito Farkas. Tanulmányainak kiváló tárgya a héber nyelv volt, s habár minden módon igyekezett hollétét titokban tartani, amint ez Bucernek a következő évben hozzáküldött leveléből is kitűnik, mégis arra kényszerítették a viszonyok, hogy közrebocsássa nagyjelentőségű művének, amint ő mondja, első kísérletét, a "Christianae religionis Institutiones"-t. Mikor ugyanis Ferenc királynak hóhéri munkáját már nem szenvedhették tovább az evangéliumhoz vonzódó német fejedelmek, akiknek pedig ő akkor barátságát kereste: Ferenc király Langaeus Vilmos Bellajus tanácsára azzal mentegette vérlázító kegyetlenkedéseit, hogy ő csak az anabaptistákat üldözte, akik Isten igéje helyébe a saját szellemüket tették és minden felsőséget megvetettek. Az igaz vallásra szórt ezen rágalmat Kálvin nem hagyhatta szó nélkül, hanem megragadta az alkalmat s kiadta azt az én véleményem szerint páratlan értékű könyvet, megtoldva a jeles művet egy magához a királyhoz intézett előszóval, amelyet azonban ez vagy el sem olvasott, vagy ha elolvasta, abban az esetben már undok fekélynek kellett fészkelnie abban a babiloni paráznában. Mert ez a király nem volt olyan felületes, mint utódai, hanem szerette igen beható vizsgálat tárgyává tenni az ügyeket, aztán volt elég ítélőképessége az igazság felismerésére, pártolta a tudósokat s velünk szemben sem táplált ellenséges indulatot. Ámde azokból a bűnös cselekményekből, amelyeket úgy ő, mint a nép véghez vittek, s amelyekért keményen sújtotta is őket az Isten haragja, azt lehet következtetni, hogy nemhogy olvasta volna a szóban forgó munkát, de még csak hallani sem hallott felőle.

Miután Kálvin e könyv kiadásával hazája iránti szeretetének is jelét adta, vágy támadt benne meglátogatni a ferrarai hercegnőt, XII. Lajos francia király leányát, akinek kegyességéről mindenki dicsőítőleg szólt s mintegy távolból óhajtotta Olaszországot üdvözölni. Mihelyt tehát körülményei engedték, felkereste őt aztán a kegyességnek igaz szeretetében megerősítette. Ennek viszonzásául a hercegnő Kálvint élete folyamán különös tiszteletben tartotta és most, halála után is hálásan emlékezik a megboldogultra. Olaszországba – amint maga szokta mondani – csak azért tekintett be, hogy onnan visszatérjen, azután Franciaországba utazott családi ügyeinek rendezése végett, majd magához véve egyetlen élő testvérét, Antalt, Bázelben vagy Strassburgban óhajtott letelepedni. De a háború miatt más út el levén zárva, kénytelenek voltak a megkezdett irányt elhagyva, déli Franciaországon át folytatni útjukat. Így érkezett Genfbe, ahol semmi különösebb terve nem volt, de nemsokára nyilvánvalóvá lett, hogy egyenesen Isten vezérelte őt e városba. 

Genfben kevéssel azelőtt csodálatos előhaladást tett a Krisztus evangéliuma. Nagyon megáldotta Isten a munkálkodását két férfiúnak, ti. a francia Gapban született Farel Vilmosnak (aki nem szerzetes volt előbb, amint némelyek állítják, hanem a d' Estaple Faber Jakab iskolájában működött) és az orbe-i származású Viret Péternek (Orbe berni terület Friburg fennhatósága alatt). Kálvin e két jeles férfiút, amint a tudósok szokták, átutazóban meglátogatta s Farel, ez a hőslelkű férfiú, kérlelni kezdte őt, hogy maradjon Genfben s ne vándoroljon tovább; de minthogy kérő szavai Kálvint nem bírhatták tervének megváltoztatására, így szólott: "Hát én a mindenható Isten nevében mondom neked, aki tanulmányozási szándékoddal hozakodol elő, hogyha velünk együtt nem akarsz munkálkodni az Úrnak ezen dolgaiban, az Isten átka nehezedik reád, mert a magad hasznát keresed és nem a Krisztus ügyét veszed figyelembe." Ez a kemény beszéd Kálvinra oly megrázó hatást gyakorolt, hogy megadta magát, a presbitériumnak és az elöljáróságnak rendelkezésére bocsátotta a saját munkaerejét. Így aztán az elöljárók és a nép egyetértéssel megválasztották nemcsak lelkipásztoruknak, (ami elől pedig eleinte kitért) hanem a vallástudomány tanítójának is és hivatalába 1536. év augusztus havában beiktatták. 

Ez az esztendő arról is nevezetes, hogy ekkor léptek szorosabb viszonyba Bern és Genf, s miután Lausanne is Krisztushoz tért, itt a pápisták ellenében ünnepélyes vitát rendeztek, amelyben Kálvin is részt vett. Ebben az évben adta ki "A ker. tudománynak némely rendeletéről" szóló munkáját s ezt a pápaság szennyéből csak az imént megtisztult genfi egyháznak ajánlotta. Adott ki egy katekizmust is, de nem azt, amely kérdésekre és feleletekre van tagolva, s amely most is használatban vau, hanem ennél sokkal rövidebbet, amely a vallásnak csak főbb tételeit öleli fel. 

Azután hozzáfogott az egyház szervezéséhez. Segítőtársai voltak Farel, Conrauld és azok a tiszttársak, akik közül többen az üldözések elől menekültek ide (bár ezen menekültek közül mások temérdek nyugtalanságot szereztek Kálvinnak, minthogy titokban gátolták az Úrnak munkáját). Az egész polgárságot igyekezett egyesíteni az egyházban s arra bírni, hogy a pápaságot nyilván elhagyva, esküdjenek meg a keresztyén vallásnak és a néhány fejezetbe foglalt rendszabálynak megtartására. Ámbár egy ideig vonakodtak ettől (hiszen csak alig szabadultak még ki a savoyai herceg hálójából és az Antikrisztus igájából, s még nagy volt a pártok forrongása), de mégis megadta az Isten, hogy 1537. július 20-án letették az esküt a közhírré tett, a tanács által is elfogadott azon állami törvényekre, amelyek a ker. vallás és fegyelem szabályait foglalják magukban. 

Erre a Sátán teljesen elkeseredett s elhatározta, hogy amit eddigelé külső ellenség által sikertelenül próbálgatott, azt most a kegyesség leple alatt viszi keresztül. Felingerelte hát ellenünk először az anabaptistákat, azután Caroli Pétert (akiről mindjárt szó lesz), hogy mert Istennek ez a munkája reá nézve igen kellemetlen volt, s előre látta annak következményeit is, zavarják meg azt, sőt ha lehet, rombolják le és semmisítsék meg. 
Ám az Úr győzött a Sátánon, amint az eredményből kitűnt. Ugyanis Kálvin és tiszttársai 1537. május 18-án Lausanne-ban egy nyilvános vitatkozást tartottak, s ott az anabaptistákat egyedül az Isten igéjéből oly hatalmasan megcáfolták, hogy – ami akárki részéről is nagy eredmény volna – ettől fogva alig egy-kettő mutatkozott közülük ebben az egyházban. A másik egyházháborító, Caroli Péter nagyobb és tovább húzódó zavarokat okozott. Ezek közül csak azt, mint legnagyobbat, említem meg, amely e harcnak egész történetéből kimagaslik s amelyet leír Kálvin Gryaeushoz szóló levelében. Ezt a határtalanul arcátlan szofistát a Sorbonne anya szülte, de később mint méltatlan eretneket eldobta magától. Ekkor előbb Genfbe jött, majd Lausanne-ba, innen Neufchatelbe jutott, de mindenüvé elkísérte a Sátán szelleme, s bárhol járt, mindenütt észlelhető piszkos nyomokat hagyott maga után. Amint látta, hogy a mieink megcáfolták, az ellenséghez pártolt, majd ismét visszatért a mieinkhez, amint őszintén és részletesen megírta e mesterkedéseit Farel egy Kálvinhoz intézett levelében. Utoljára tehát azt a vádat vágta szemébe e kor kiváló tudósainak, főleg pedig Farelnek, Kálvinnak és Viretnek, hogy nem helyesen értelmezik a Szentháromságot. Ebben a tárgyban azután Bernben tartottak egy nagyon népes zsinatot, amely Caroli Pétert mint rágalmazót lelkipásztori hivatalától megfosztotta. Ezután ő megszégyenülten eloldalgott, majd Solothurnba ment egyenesen azzal a szándékkal, hogy megakadályozza az Úr ügyét, amelyet itt Farel sikerrel kezdett meg. Innen írt levelében nyíltan megtámadta a kegyeseket, hogy mint valami hűséges kutya megkapja a koncot új gazdájától, Rómától. Azután Rómába ment, hogy személyesen adjon elégtételt a nagy nyilvánosság előtt magának ama fenevadnak. Ám ott csúfosan fogadtak, börtönbe vetették, majd utálatos rüh-betegségbe esett, s mint beteget nagy nehezen felvették ugyan a zarándokok szállójába, de ott végre is megtalálta méltó büntetését, ti. kiszenvedett. Íme, ez volt a boldogtalan ember sorsa. 

Eközben, azaz 1537-ben Kálvin, mivel úgy látta, hogy Franciaországban sokan helyeslik ugyan magukban az igazságot, de ahhoz nyíltan csatlakozni nem merészelnek (mintha bizony elég volna Krisztust csak puszta szándékkal tisztelni s emellett megmaradni a pápista vallásban!) tehát levél-alakban két iratot bocsátott világ elé. Egyik a bálványimádás kerüléséről szól, Cheminus Miklóshoz intézve, akivel igen bizalmas baráti viszonyban állott Orleansban s aki később cenomaviai hivatalszolgának neveztetett ki; a másik a pápista papságot tárgyalja s Roussel Gerardhoz van intézve, akiről előbb tettem említést, aki apátságot, majd ama párizsi vallásüldözés kitörése után püspökséget nyerve, ezután nemcsak hűtelen lett eddigi helyes meggyőződéséhez, hanem még a navarrai királynőt is tévútra vezette. 

Míg Kálvin ilyenekkel volt elfoglalva, más oldalról igénybe vették munkaerejét a Genfben dúló nagyarányú pártoskodások is. Említettük már, hogy bebocsátották ugyan a városba az evangéliumot és ünnepélyesen elhagyták a pápistaságot, de a legtöbben azzal egyidejűleg nem távolították el azt a sok aljasságot, amely annyi éven át virágzott ebben a kanonokok és tisztátalan életű klérus hatalma alá vetett városban. Aztán a savoyai háború idején egyes hatalmas családok közt támadt régi gyűlölködés is újra fellángolt. Ezek ellen elébb gyöngéd figyelmeztetéssel, később keményebb dorgálással küzdött Kálvin, de mind hasztalan, mert a baj annyira fokozódott, hogy a város polgársága a pártszenvedély hatása alatt különböző részekre szakadt, és sokan egyáltalán nem tettek esküt az új állami törvények megtartására. Egészen odáig fajult a dolog, hogy a nagy és hősi lelkületű Farel és Kálvin lelkésztársukkal, Conraulddal egyetemben (akit, miután erős lelkületét bebizonyította, a Párizsban kiállott nehéz küzdelmek között, Kálvin Bázelbe vitt és onnan állandó letelepedése után mindjárt Genfbe hozott) ünnepélyesen kijelentették, hogy ők nem adnak úrvacsorát azoknak a polgároknak, akik arra méltatlanok, civakodásuk és az egyházi fegyelemmel szemben ellenséges viselkedésük folytán. 

Ehhez járult még egy másik baj. Ugyanis a genfi egyház különbözött a bernitől némely szertartásra nézve. Így a genfiek közönséges kenyeret használtak a szent vacsorában, kihányták a templomokból a keresztelő köveket, azokat feleslegeseknek tartván a keresztség kiszolgáltatásánál, azután a vasárnapon kívül minden más ünnepet eltöröltek. Midőn az e tárgyban hozott lausanne-i zsinat a berniek erőszakoskodása folytán azt határozta, hogy Genfben is kovásztalan kenyeret használjanak s állítsák vissza a többi dolgokat is: a genfi lelkészek testülete azt kívánta, hogy igazság szerint még őket is meg kell hallgatni. Evégett aztán tartottak is egy másik zsinatot Zürichben. Ilyen zavaros időkben kerültek mint szindikusok (elöljárók) a város élére a pártoskodás és viszálykodás vezérei, akik népgyűlést tartanak és ott kiviszik, hogy nem hallgatva meg Kálvinnak és vele egy nézetben levő tiszttársainak eljárásukat igazoló beszédét, a nagyobb rész legyőzi a jobbat, s a gyűlés elrendeli, hogy Istennek ez a három hű szolgája két nap alatt távozzék el a városból, minthogy vonakodnak úrvacsorát osztani. 
Midőn Kálvinnak tudtára adták ezt a határozatot, ekként nyilatkozott: Ha embereknek szolgáltam volna, bizony most boldogtalan volnék, de milyen jő, hogy annak engedelmeskedtem, aki mindig megadja az ő szolgáinak azt a jutalmat, amelyet egyszer megígért. 

S ki ne tudta volna, hogy ebből a genfi egyházra nagy veszély származik! De a következmény mégis azt mutatta, hogy ez is Isten akaratából történt, mert így lett képessé az ő hű szolgája arra, hogy másutt szerzett különböző tapasztalatait nagyobb dolgok végzésére használhassa, valamint az is az Isten akaratából lett, hogy azok a lázítók a saját vesztükbe rohanjanak s a genfi egyház megtisztuljon sok szennytől. Ilyen csodálatos Istennek bölcsessége minden ő munkájában, de főként a maga egyházának kormányzásában. Mindez nyilvánvaló lett a bekövetkező eseményekben. 
Minden jóknak nagy fájdalmára engedelmeskedtek tehát a nép parancsának s ők hárman előbb Zürichbe mentek s miután néhány helvét egyháznak az ő ügyükben tartott zsinata határozatából a berniek közbenjártak, de minden eredmény nélkül, Kálvin a genfiek haragja elől előbb Bázelben, majd nemsokára Strassburgban keresett menedéket. Ez utóbbi város tanácsa olyan kiváló férfiaknak ajánlatára, minő Bucer, Capito, Hedio, Niger s a többi tiszttársak, akik mint fénylő drágakövek díszt kölcsönöztek a városnak, meghívta őt tisztességes fizetéssel teológiai tanárnak, így aztán a tudósoknak teljes elismerése mellett működött az egyetemen, nemcsak, hanem a tanács beleegyezéséből egy francia egyházat is szervezett és annak üdvös egyházfegyelmi rendszabályt dolgozott ki. 
Csalódott hát a Sátán a maga reményében, hiszen Kálvint a genfi egyház helyett más fogadta kebelébe, sőt csakhamar egy másik új egyház is támadt itt. E csalódás láttára annál inkább hozzálátott a genfi egyház megrongált épületének teljes lerombolásához. Talált is nem sok fáradsággal olyanokat, akik szeretik a szentheverdel-napokat, akik hogy a kegyesség látszatával szépítgessék ama vérlázító száműzési parancsot, elhatározták az úrvacsorában azelőtt használt közönséges kenyeret kovásztalannal cserélni fel és ezáltal újabb vetélkedéseket idéztek elő. Ezen a változtatáson ugyanis némelyek, éppen a legderekabbak annyira megbotránkoztak, hogy inkább távot maradtak az úrvacsora vételétől s már-már a Sátánnak ez a cselvetése is sikerrel jár, ha Kálvin nem figyelmezteti ezeket, hogy ilyen közömbös dolog miatt ne versengjenek. Így megmaradt a kovásztalan kenyér használata és még a Kálvin visszatérése után is az az elv uralkodott, hogy efelett egyáltalában nem kell vitatkozni, bár maga Kálvin éppen nem csinált titkot abból, hogy az úrvacsora vételének szerinte melyik a helyesebb módja. 

Még ennél is sokkal nagyobb veszély támadt. 1539-ben, amelyet azután csak a Kálvin közbelépése tudott elhárítani. Ez időtájban Sadolet Jakab volt a carpentrasi püspök, egy ékes beszédű, de Istennek ezen adományát leginkább az igazság napjának elnyomására felhasználó ember, aki bíbornokká is csak azáltal lett, hogy ez a különben nem feslett életű férfiú a hamis vallást minden képzelhető cicomával felékesítette. Ez elérkezettnek látván az alkalmat arra, hogy az annyi hű pásztorától megfosztott nyájat megejthesse, a szomszédság ürügye alatt (Carpentras ugyanis Savoyának tőszomszédja) egy nyilvános felszólítást intézett Genf tanácsához és népéhez, akiket mindenek felett kedvel – amint mondja – s e felszólításban minden eszközt megragad, hogy őket visszaédesgesse ama római parázna ölébe. Senki sem akadt ekkor Genfben, aki méltó választ tudott volna adni s a legnagyobb veszély fenyegette az államot. Értesítették tehát e dologról Kálvint Strassburgban, és ő minden sérelmet feledve oly gyorsan megadta a levélre az igaz és talpraesett választ, hogy a püspök reményt vesztve egyszerre felhagyott az egész dologgal.

De már előbb is bizonyságot tett Kálvin a maga igazán lelkipásztori érzületéről, s gyakran váltott levelet azokkal a genfi polgárokkal, akik otthon a kegyesség érdekében buzgón fáradoztak. Már száműzetésének első évében megindult ez a levelezés, s azután állandóan jöttek levelei Strassburgból; ezeknek az volt egyetlen célja, hogy buzdította híveit különösen az Isten színe előtt megjavulásra, a gonoszok iránt türelemre, a saját pásztoraikkal való békesség ápolására és Isten segedelméért való könyörgésre, de egyszersmind arra is előkészítette őket, hogy a hazára nagy veszélyt rejtegető sötétségből ismét várják amaz óhajtott mentő világosságot, s e várakozásukat csodálatosan valóra is váltotta a jövendő. 
Ebben az időben adta ki Kálvin az Institutio Religionis Christianae-t az előzőnél sokkal nagyobb terjedelemben, továbbá a Római levél magyarázatát (egyik igen kedves barátjának, Grynaeus Simonnak ajánlva), Végre az általa alapított francia gyülekezet használatára az úrvacsoráról szóló azon aranyos könyvecskét, amelyet később latinra fordított Galasius, s amelyben az úrvacsorát olyan érthetően, világosan és tudományos készültséggel értelmezi, hogy az annyi boldogtalan vitát felidéző kérdéseket a tudósoknak és komolyan vallásos embereknek teljes megnyugvására végleg eldöntötte, mintha maga az Isten sugalmazta volna írását. Nem kevesebb sikerrel dolgozott az anabaptistáknak a helyes útra visszatérítése érdekében. Ezen megtért anabaptisták két kiváló alakja: Volsius Pál, akinek már Erasmus ajánlotta előbb a maga "Enchiridion militis christiani" című művét, s aki lelkésze is lett később a strassburgi egyháznak; a másik pedig bizonyos lüttichi Storder János, aki azután kolerában elhalván, az ő művelt lelkű és erényekben gazdag özvegyét, Idelette-et, Bucer tanácsára Kálvin feleségül vette. 

Így folyt Kálvin dolga Strassburgban 1541-ig, amely évben a vallási viszályok lecsendesítése céljából a császár gyűlést hívott össze előbb Wormsba, majd Regensburgba. Ezeken a strassburgi teológusok testületének megbízásából Kálvin is megjelent, jelentékeny sikerrel működött főleg a francia egyházak érdekében, s olyan elismerést vívott ki a maga részére Melanchton Filep úrnál, valamint a boldog emlékű Cruciger Gáspárnál, hogy amaz gyakran megtisztelte őt a "teológus" névvel, emez pedig külön tanácskozott vele az úrvacsoráról s határozottan elfogadta Kálvin álláspontját. 
Eközben közelgett már az az idő, amelyről az Úr elvégezte, hogy ekkor megkönyörül a genfi egyházon. Ugyanis azon szindikusok egyike, akik kieszközölték a hű pásztorok száműzését, annyira hűtelen lett a haza sorsának intézésében, hogy árulójává lett a szabadságnak, s midőn ezt felfedezték, a büntetés elől az ablakon próbált menekülni, de a mélységbe zuhant a nagy hústömeg, s úgy összeroncsolta magát, hogy néhány napon belül elpusztult. A másikat meg emberölés miatt hóhér végezte ki. A többi két szindikus abba a gyanúba esett, hogy bizonyos kiküldetés alkalmával megkárosították az államot, s ők az ítélet elől kiszöktek, bár azért az ítéletet rájuk is kimondták. Ezektől, mint a vizet bemocskoló piszkos tajtékoktól megtisztulván az állam, keresni kezdte a maga hű Farelét és Kálvinját. Arra, hogy Farelt a neufchateliektől visszaszerezzék, semmi kilátásuk nem lehetett, azért Kálvinra irányozták minden figyelmüket. Megnyerték e végre a zürichiek közbenjárását is; így aztán követek mentek Strassburgba, hogy onnan visszakérjék Kálvint. 

A strassburgiak hajthatatlanoknak látszottak. Kálvinnak a genfiek iránt érzett jóindulatán ugyan semmit sem változtatott az istenteleneknek bűnös magaviselete s a vele szemben elkövetett sérelem, de minthogy irtózott a zavaroktól s másfelől meg tapasztalta, hogy a strassburgi egyházban végzett szolgálatát megáldja az Isten: határozottan kijelentette, hogy nem tér vissza. Bucer és a többiek is kifejezték, hogy őt igen nehezen engednék el. De a genfiek nem tágítottak, s végtére sok könyörgésükre Bucer gondolkodási időt kért; Kálvin is puhult egy kissé, amikor vele szemben a követek Istennek súlyos ítéletére és Jónás példájára céloztak. De minthogy éppen ebben az időben kellett Kálvinnak Bucerral elindulnia a regensburgi gyűlésre (mert előbb így határoztak): Kálvin visszatérésének késedelmet kelle szenvednie. Időközben a genfiek kieszközölték a berniektől, hogy Viret Péter is menjen át Lausanne-ból Genfbe. Most már minden aggodalom nélkül visszatérhetett a városba Kálvin is, hiszen hivataltársa lett az a férfiú, akinek közreműködése és tanácsa sokat segíthetett az egyház helyreállításában. 

Néhány hónap eltelése után csakugyan visszatért Kálvin Genfbe, 1541. szeptember 13-án, leírhatatlan örömére az egész népnek és főként a tanácsnak, amely most már igazán Isten különös kegyelmének tekintette azt, hogy a strassburgiakat a gondolkodásra adott idő alatt az ő kérésük meghallgatására bírta. Tehát a strassburgiak is végre beleegyeztek, de kikötötték, hogy épségben marad Kálvinnak őáltaluk tiszteletből adott polgárjoga, s hogy Kálvin visszatérése dacára is tartsa meg a Strassburgban élvezett évi rendes fizetését. Ezeket a feltételeket Kálvin elfogadta ugyan, de sohasem lehetett arra bírni, hogy fel is vegye strassburgi fizetését, hiszen őt nem emésztette a vagyonszerzés vágya. 

Visszahelyeztetvén érette esengő gyülekezetébe, annak talpraállítása volt minden törekvése. Minthogy tapasztalata szerint nagy szüksége volt e városnak szigorú fegyelmezésre, ünnepélyesen kijelenti, hogy ő a maga tisztének csak akkor felelhet meg, ha a keresztyén tudománnyal együtt az egyházi jó rendhez illő presbitériumot is elfogadják. (Erről később bővebben is szólunk.) Azután megalkotják a polgárok beleegyezésével az Isten igéje alapján azokat a törvényeket, amelyek a presbiterek választására és az egyháznak egész berendezésére vonatkoznak, amely törvényeket később a Sátánnak minden furfangja sem tudna erejüktől megfosztani. Majd készített egy kátét francia és latin nyelven, amely semmi lényeges dologban nem tért el az előbbenitől, csakhogy sokkal bővebb, kérdésekre és feleletekre van felosztva. Ez a káté méltán felköltheti a csodálatot, felismerték értékét külföldön is és lefordították német, angol, skót, belga, spanyol nyelvre, sőt egy zsidóból áttért keresztyén, Tremellius Sámuel héberre, Stephanus Henrik meg görögre. 

Hogy az említetteken kívül mennyit fáradozott, azt megmutatták a tények. Minden második héten mindennap prédikált, minden héten három nap teológiai előadást tartott, némely vasárnap elnökölt a presbiteri gyűlésen, a péntekenként tartott ún. kongregációkban a Szentírást magyarázó felolvasásokat tartott, a Biblia egyes könyveit tudós magyarázatokkal világosítgatta, most a vallás ellenségeit verte vissza, majd a világ különböző részeibe írt a felmerülő kérdésekről. Ezeket olvasva elcsodálkozhatunk azon, hogyan végezhetett egyetlen ember ennyiféle és ilyen nagy dolgokat. Leginkább segítették Farel és Viret, de ő ezeknél mégis sokkal többet dolgozott. Szerfölött kedvelte ezek barátságát, a velük való egyetértést, amit a gonoszok éppúgy irigyeltek, mint aminő örömmel szemlélték a kegyesek. És igazán gyönyörűség volt látni és hallani az Isten egyháza e három nagy munkásának teljes egyetértését, holott mind a hárman különböző jeles tulajdonságokkal ékeskedtek. Farelt bizonyos lelki nagyság tüntette ki, az ő mennydörgő szavát nem lehetett megrendülés nélkül hallgatni és megindító forró könyörgéseivel mindenkit mintegy az egekbe ragadott fel. Viret beszédének nyájasságával tűnt ki s hallgatói szinte odatapadtak ajkaira. Kálvin ahány szót kiejtett, annyi nagyszerű gondolattal töltötte be hallgatóinak lelkét. Gyakran jutott eszembe, hogy az lenne a legtökéletesebb lelkipásztor, aki ebből a háromból volna összeszerkesztve. 

De térjünk vissza Kálvinhoz. Őt a genfi egyházügyein kívül egyéb harci és külföldi ügyek is nagyban foglalkoztatták. Mert úgy megáldotta az Úr az ő szolgálatát, hogy csak úgy özönlöttek hozzá a keresztyén világ minden részéből vagy egyenesen a vallás ügyében tanácsért, vagy csak hogy hallgathassák őt s utoljára lett Genfben olasz, angol, spanyol gyülekezet is, és alig volt képes ennyi vendéget befogadni egy város. Otthon megnyerte a jóknak teljes tiszteletét, a gonoszok meg féltek tőle s minden a legszebb rendben indult meg. Idő folyamán mégis támadtak erős küzdelmei, amelyeket sorban el is beszélünk, hadd lássák az utódok maguk előtt azt a bátor példányképet, akinek erejükhöz mérten követésére felbuzdulhassanak. 

Tehát hogy a dologra térjünk, mihelyt visszaköltözött a városba, szeme előtt tartva Istennek eme parancsát: "Keressétek mindenek előtt Istennek országát, hogy a többiek is megadassanak" (Máté VI. 33.): legsürgősebb feladatnak tartotta az Isten igéjével megegyező egyházkormányzási szabályoknak a tanáccsal egyetértően való megalkotását, amin változtatni ne legyen szabad se a papoknak, se a polgároknak. A tervet gyűlölködő előítélettel fogadták sokan a köznép és az előkelő polgárok sorából, azok ti., akik levetkezték ugyan a pápát, de csak névleg öltötték fel a Krisztust. Még azon papok közül is, akik ama derék férfiak száműzése után visszamaradtak a városban (akiknek egy része – a bűnpártolók – később mégis hűtlenül elhagyta állomását), tehát ezen papok közül némelyek, – habár lelkiismeretük tiltó szava folytán nem mertek azzal nyíltan szembe szállani, – de alattomban ellene dolgoztak, és nem könnyen engedték, hogy a rendszabály megtartására köteleztessenek. Volt is mire hivatkozniok a maguk igazolására, hiszen más egyházakban ismeretlen volt a kirekesztés büntetésmódja. Még olyanok is akadtak, akik azt hangoztatták, hogy ez által a pápista zsarnokság lesz visszaállítva. De mindezeket az ellenvetéseket legyőzte Kálvin a maga kiváló mérséklettel párosult állhatatossága által. Ő kimutatta a Szentírásból, hogy annak irányítását nemcsak a tudományra, hanem az egyházkormányzás elveire nézve is követni kell, azután felsorolta e század legnagyobb tudósainak (minők: Oecolampadius, Zwingli, Zwichius, Filep, Bucer, Capito, Myconius) ide tartozó nyilatkozatait azoknak irataiból, hogy ne tarthassák hűtlen keresztyéneknek azokat az egyházakat és pásztorokat, akik erős zabola szükségességét hangsúlyozzák. Majd rámutatott arra, hogy minő nagy a különbség a pápista zsarnokság és az Úrnak igája közt. Ilyen alapos igazolással aztán elérte, hogy ezeket a most is érvényben levő egyházfegyelmezési törvényeket összeállították, nagy tetszés közt nyilvánosan felolvasták, és a nép egyhangú helyeslésével november 20-án elfogadták. 

Ezen szerencsés kezdet dacára is méltán tartott Kálvin azoktól a nehézségektől, amelyek e rendszabályok életbeléptetésével fognak járni, s azért teljes erejével törekedett visszatartani tiszttársának mind Viretet, akit a berniek csupán ideiglenesen engedtek át, mind Farelt, akit a neufchateliek elűztek ugyan, de megint visszahívták. Ám ez a törekvése meghiúsult: Viret rövid idő múlva visszatért Lausanne-ba, Farel pedig Neufchatelben maradt. Így aztán a gyülekezet visszaállításának dicsősége csaknem egyedül Kálvint illeti. 
A következő 1542. évben nem kevés gond tartotta fogva Kálvint. Mert hogy ne is említsem a hazai eseményeket, amelyek nyugtalanították, már ekkor a külföldön lángot is vetett az evangélium ellenségeinek dühe, sokakat kiűzve Francia- és Olaszországból a már nagy hírnévnek örvendő szomszéd városba, amely menekültek vigasztalásában és istentiszteletük helyreállításában Kálvin nagy buzgóságot fejtett ki, a honnmaradtakat mint az oroszlán torkában levőket pedig mindenfelé küldözgetett leveleivel bátorítgatta. Ehhez járult még két nagy csapás, ti. a szűk termés és az azt kísérni szokott éhtífusz. Ekkor már az volt Genfben a szokás, hogy a dögvészeseket a városon kívül épített kórházban helyezték el; ide kellett kijárni a lelkipásztornak is, hogy a betegeket a vallás vigasztalásaival ellássa, ahonnan azonban könnyen magával hurcolta a ragály csíráját. Ennek dacára is felajánlotta szolgálatát három lelkész, ti. Kálvin, Castellio Sebestyén (akiről később bővebben is szólunk) és Blanchet Péter. Ők sorsot vetettek maguk közt, és a sors Castellióra esett. De Castellio megváltoztatta szándékát és gyáván visszalépett a magára vállalt veszélyes szolgálat teljesítésétől. Most Kálvin azt kívánta, hogy közte és Blanchet között vessenek sorsot, de a tanács közbelépett, sőt maga Blanchet is ellenezte a sorsvetést, és magára vállalta a nehéz szolgálatot. 

Most egyéb bajok keletkeztek. Ugyanis a montbelliardi lelkész Toussain Péter felújította az úrvacsora feletti vitákat, másfelől némelyek Bázelben az egyházi szervezetnek csak az imént letett alapjait kezdték támadni, amely utóbbiak ellen Myconius felvette ugyan a harcot, de siker nélkül. Kálvinnal e végből tanácskozott is. Metz francia városban pedig, bár az odahívott Farel munkája reménnyel kecsegtetett, de részint egyenes erőszak, részint a hitehagyott Caroli Péter (akitől már fentebb szóltunk) nagyban akadályozták az Úrnak munkáját. Hogy ezekben az ügyekben mennyit dolgozott Kálvin levelezéssel, intéssel, bátorítással s általában minden úton-módon: erről értesülni lehet részint az ő kiadott leveleiből, részint a még életben levő kortársaktól. De megmozdult a Sorbonne is, amelyet vakmerővé tett Liset Péternek, a párizsi parlament akkori vezérének, ezen szerencsétlen és boldogtalan emlékezetű embernek pártfogása. Csodálatos, hogy a püspökök vagy maga a pápa is elnézték, hogy e "tudós" társaság tagjai milyen szemérmetlenséggel osztozkodtak, mint a rablóknál szokásos, az egyház javain, sőt hogy ezekre bízták legfőbb tisztüket, az igehirdetést is, persze azzal a kikötéssel, hogy az ő érdekeiket szolgálják; hiszen a kutyák is szolgálják gazdáikat az asztalról lehulló s már meg - megnyaldosott koncokért. A Sorbonne tehát arra a vakmerőségre vetemedett (bár erre sem Istentől, sem embertől nem nyert felhatalmazást), hogy összeállította a keresztyén hit tételeit. Bár ez a hitvallás tele van valótlanságokkal és oly rendkívüli bárgyúságokkal, amelyek megszokott jellemző tulajdonságai ugyan az említett testületnek, de amelyek még eddigi gyönge tekintélyét is lerombolták minden beszámítható elméjű ember előtt: mégis többen aláírták e cikkeket, részint megfélemlítés folytán, részint merő tudatlanságból. Ezekre a cikkekre azután megadta Kálvin a kellő feleletet, s míg alapos érvekkel, nagy készültségre valló határozottsággal halomra döntötte téves állításaikat, addig nevetség tárgyává is tette bárgyúságaikat mindazok előtt, akiknek megvan még a természetes józan eszük. 

Így telt el ez az év, amelyet aztán egy semmivel sem nyugalmasabb másik váltott fel. Az ínség és dögvész most már Savoyára is súlyos csapásokat mért. Kálvin tovább folytatta munkáját, a hazában erősítgette az övéit, a külföldön pedig erélyesen támadta az egyház ellenségeit.

Ez utóbbi célt szolgálta különösen azon négy könyvével, amelyeket Melanchton Filepnek ajánlva a szabad akarat vitás kérdéséről írt Pighius Albert ellen, korának egyik legkiválóbb szofistája ellen, aki maga hívta ki mérkőzésre Kálvint, s e mérkőzésben nyert érdemeit a pápa azután püspöki süveggel jutalmazta. De később magát a pápát is megcsalta, és megnyerte jutalmul, mint az igazság ellenségei szokták, azt, hogy nemcsak tudósok, de az épeszű emberek általában utálattal fordultak el tőle, sőt cserben hagyta maga a Sátán is. Kálvin könyveinek hatásáról pedig Filep tesz bizonyságot a maga leveleiben, amelyeket bizony ki is kellene nyomatni avégre, hogy lenne az utókor kezében megbízható és bőséges bizonyíték mindenféle rágalmazás megcáfolására. Bár azt, hogy mit kell arra a vádra felelni, hogy ő túl szigorú lett volna az egyházkormányzási rendszabályok kezelésében, abból a levélből is meg lehet tudni, amelyet még ez évben Kálvin írt a montbelliardi egyházhoz. 
Az 1544. évben a neufchateli egyház lelkipásztoraihoz írt levelet, amelyben előterjeszti az egyházfegyelemről a maga véleményét. Otthon Castellio Sebestyénnel gyűlt meg a baja, akinek megbízhatatlan jellemére már előbb rámutattunk, hogy ti. tudta adni a bátrat, mikor csak beszélni kellett, hogy ezzel behízeleghesse magát. Ez a Castellio a görögül diognwmon-nak (önfejű) nevezett emberek fajtájához tartozott, s nagyon megneheztelt Kálvinra amiatt, hogy a Szentírásnak általa eszközölt francia fordítását igen hiányosnak és hibásnak találta. Elkeseredésében nem elégedett meg bizonyos tévtanok hirdetésével, hanem nyíltan követelte, hogy ki kell dobni a kánonból az Énekek énekét, mint amelyben szerinte Salamonnak tisztátalan buja gerjedezései nyernek kifejezést s a más véleménye levő pásztorokat igen durva piszkolódásokkal sértegette. Ezek nem tűrhetvén ezt az izgágáskodást, őt a tanács előtt bevádolták, amely őt május 31-én nagy türelemmel kihallgatta s a rágalmazás bűnében elmarasztalta s a városból száműzte. Ezután Bázel fogadta be, ahol, hogy miként viselkedett, azt más helyen adjuk elő. 

Még a megelőző évben történt, hogy V. Károly egész erejével támadván Franciaországra, a németek megnyerése végett ígéretet tett, hogy a vallás ügyét egy egyetemes zsinat tartásáig is rendezni fogja, s mindkét félnek jogegyenlőséget biztosított. Emiatt őt III. Pál pápa egy kemény hangú intésben kérdőre vonta, felpanaszolván, hogy az eretnekeket a katolikusokkal egyenlővé tette, amivel – nézete szerint – a más búzájába vágta a sarlóját. A császár megfelelt, ahogy tudott, de Kálvin is visszaverte a pápának azon vakmerő sértegetéseit, amelyekkel bántotta az evangélium igazságát és a kegyesség ártatlanságát.

 

 

 

 

 

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Lilith Megéhezik 4 - Az Apáca Show,a fantasy új epizódja elérhetõ    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, eszmefuttatások. Underground írások,Sniffanytól.    *****    BLACKPINK NEWS • Gyere és ismerd meg a világ egyik legismertebb és legnépszerûbb dél-koreai bandját, a BLACKPINK-et!    *****    LEPD MEG MAGAD VAGY SZERETTEDET EGY KÜLÖNLEGES MANDALÁVAL, VAGY ÁSVÁNYÉKSZERREL! RENDELÉS ÜZENETBEN VAGY AZ OLDALON!    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    IGAZÁN DÖGÖS ÉS EGYEDI SZERETNÉL LENNI? 10-20% CSAK MA MINDEN ÁSVÁNYKARKÖTÕRE, GYÖNGYKARKÖTÕRE, MEDÁLRA! NÉZD MEG FB-OT!    *****    "Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!