//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Az erőszakra épített világ akkor hull véres darabokra, amikor a békét örökre biztosítottnak véli. Ennek a világnak nem több hatalomra, erősebb hadseregre, különb harci eszközökre, körmönfontabb diplomáciára van szüksége: ennek a világnak kis jóakaratra, jézusi erőkre van szüksége. Ezt a világot nem kívülről kell széppé tenni cicomás műveltséggel, technikai vívmányokkal: ezt a világot csak belülről lehet széppé tenni: az Isten szellemének, a lelkiségnek kiragyogtatásával.” Ravasz László református püspök


Tiszteld minden ember hazáját, de szeresd a magadét. Helen Keller


 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
- KÁLVIN: A keresztyén vallás rendszere.Első könyv 1-18 fejezet
- KÁLVIN: A keresztyén vallás rendszere.Első könyv 1-18 fejezet : 13. TIZENHARMADIK FEJEZET.A Szentirás magából a világ teremtéséből tanítja, hogy az Isten lényege egy, ... ...

13. TIZENHARMADIK FEJEZET.A Szentirás magából a világ teremtéséből tanítja, hogy az Isten lényege egy, ... ...


TIZENHARMADIK FEJEZET.

A Szentirás magából a világ teremtéséből tanítja, hogy az Isten lényege egy, mely három személyt foglal magában.

1. Az, amit a Szentirás Isten mérhetetlen és szellemi lényegéről mond, nemcsak arra elégséges, hogy a tömeg kába álmait szétoszlassa, hanem arra is, hogy a világias bölcselkedés szőrszálhasogatásait is megcáfolja. Egy valaki a régiek közül azt gondolta, hogy igen bölcsen szólt, mikor azt mondta, hogy Isten az, amit látunk s amit nem látunk. De ily módon tévesen azt tanította, hogy az istenség a világ egyes részeibe szétáradt. Noha pedig Isten, hogy minket józanságunkban megtartson, lényegéről igen keveset beszél, mégis a fentemlített két jelzővel úgy a durva képzelgést megszünteti, mint fékentartja az emberi elme vakmerőségét. Mert az ő mérhetetlensége bizonyára visszariaszt, hogy őt a mi érzékünkkel kiséreljük mérni; másrészt szellemi természete eltilt attól, hogy felőle valami földit, vagy testit eszeljünk ki. Ide tartozik az is, hogy lakóhelyéűl gyakran jelöli az eget. Mert bár, miután megfoghatatlan, magát a földet is betölti, mégis mivel azt látja, hogy elménk a maga restségénél fogva csak a földön csüng, szántszándékkal emel fel a világ fölé, hogy tunya tétlenségünket elűzze. S innét veszi eredetét a manichaeusok tévelygése, kik azzal, hogy két főelvet állítottak egymással szembe, az ördögöt majdnem egyenlővé tették Istennel. Ez az eljárásuk bizonyára egyértelmü volt Isten egységének megrontásával s végtelenségének korlátozásával. Mert hogy ők egyik-másik bizonyítékot gonoszul merték felhasználni: rút tudatlanságból eredt, valamint maga a tévelygés is kárhozatos őrjöngésből származott. Könnyű megcáfolnunk az anthropomorphitákat is, akik azért képzelték Istent testben levőnek, mivel a Szentirás gyakorta tulajdonít Istennek fület, szemet, kezet, lábat. Vajjon ki nem érti, ha van józan belátása, hogy Isten ebben a dologban csak úgy szól velünk, mint a dajkák szoktak a csecsemőkkel. Az ily szólásformák tehát nem annyira azt fejezik ki világosan, hogy Isten minő, mint inkább az ő megismerését alkalmazzák a mi erőtlenségünkhöz. S hogy ez megtörténhessék, szükséges, hogy az ő fensége hozzánk nagyon is leereszkedjék.

2. De ad nekünk magáról más, közelebbi ismertető jelet is, hogy annál jobban megkülönböztethessük, mert egy-Isten voltát aként tanítja, hogy egyuttal három, világosan megkülönböztetendő személyre mutat magában, amihez ha nem tartjuk magunkat akkor Istennek csak puszta és üres neve röpköd agyunkban az igaz Isten nélkül. De hogy senki hármas Istenről ne álmodozzék, vagy azt ne gondolja, hogy a három személy Isten egyszerü lényegét szétszaggatja, ezért e helyen valami olyan rövid s könnyed meghatározást kell keresnünk, mely minden tévelygéstől megóvjon bennünket. Mivel pedig a személy elnevezést némelyek igen gyülöletesen hánytorgatják, mint amelyet ember talált ki, lássuk előbb, hogy mennyiben van ezeknek igazuk. Mikor az apostol az Isten fiát az Atya „személye (upóstasiV) kimetszett bélyegének” (Zsid. 1:3) nevezi, kétségkivül valami olyan létezési formát (subsistentia) tulajdonít az Atyának, melyben ő a Fiutól különbözik. Mert ezt lényegnek (essentia) venni, (amint némely magyarázó tette is, mintha Krisztus, mintegy viaszba nyomott pecsét, önmagában az Atyának lényegét képviselné) nemcsak nehézkes, hanem képtelen eljárás is volna. Mert mivel Isten lényege egyszerü és osztatlan, azért az, kiben az teljes egészében, nem rész szerint, vagy kiömlés utján megvan, helytelenül, sőt balgán neveztetik az ő jegyének. De mivel az Atya, bár tulajdonságában különböző, magát egészen kifejezésre juttatta a Fiuban, azért igen helyesen mondjuk, hogy személyét (upóstasiV) tette szemllhetővé abban. S erre igen szépen illik, ami mindjárt utána következik,hogy t. i. a Fiu az Atya dicsőségének fényessége. Az apostol szavaiból bizonyára következtethetünk arra, hogy az Atyában van külön személy (upóstasiV), mely a Fiuban visszatkröződik. Ebből viszont könnyű megállapítani a Fiu személyiségét (upóstasiV), mely őt az Atytól megkülönbözteti. Épen így áll a dolog a Szentlélekkel. Mert egyrészt azonnal igazolni fogjuk, hogy Isten, de egyuttal szükséges az is, hogy az Atyától különbözőnek gondoljuk. Ez a megkülönböztetés nem vonatkozik az Atya lényegére, melyet többszörössé tenni nem szabad. Ha tehát az apostol bizonysága hiteles, következik, hogy Istenben három személy van. S mivel ezt a latinok személy szóval fejezték ki, a tiszta, világos dolog felett feléesleges szőrszálhasogatás, sőt megátalkodottság is civódni. Szóról-szóra fordítva subsistentia szót kellett volna mondani. Sokan ugyanily értelemben a substantia szót használták. A személy elnevezés pedig nemcsak a latinoknál volt használatban, hanem a görögök is, talán mintegy a közös felfogás bizonyítása végett azt tanították, hogy Istenben három próVwpon van. De azrt úgy a görögök, mint a latinok, bár a kifejezésben egymástól eltérnek, a dolog lényegére nézve teljesen megegyeznek.

3. Bárhogy támadjanak hát ránk az eretnekek a személy szóért s bárhogy zajongjanak egyes akadékoskodók, hogy nem fogadnak el semmi ember-kieszelte nevet, mivel nem vitathatják el tőlünk, hogy a Szentirásban háromról van szó, kiknek mindegyike valóságos Isten, de mégis csak egy Isten van s nem több, minő istentelenség részükről, hogy helytelenítenek oly szavakat, melyek csak azt magyarázzák meg, amit a Szentirás bizonyít és kijelent. Helyesebb volna – mondják –, ha nemcsak eszméink hanem szavaink is a Szentirás határai között maradnának, mint ha oly különleges szavakat használunk, melyek mindenféle civódásokat s vitákat szülnek. Mert így az ember csak szóharcban fárad, mert így a küzdelemben elsikkad az igazság, a szeretet is felbomlik a gyülöletes viszálykodás közepette. Ha különleges szónak mondják azt, ami ugyanannyi és ugyanoly betüvel leirva nem található fel a Szentirásban, bizonyára méltatlan törvényt hoznak ellenünk, amely minden Szentirás magyarázatot elitél, amely nem a Szentirás szövegéből van összetoldozva. Ha pedig különleges alatt azt értik, amit ujítási viszketegből eszelnek ki s babonásan védnek az emberek, s ami inkább küzdelem okául, mint épűlésre szolgál, amit illetlenül és haszon nélkül használnak, ami durvaságával a kegyes ember fülét sérti, ami Isten egyszerü igéjétől elvon: – józan felfogásukat teljes örömmel fogadom. Mert azt tartom, hogy Istenről épp oly vallásos áhítattal kell beszélnünk, mint gondolkodnunk, mivel bármit gondolunk róla önmagunktól, az csak oktalanság, s bármit szólunk, esztelenség. Valamihez tartanunk kell magunkat, s így gondolkodásunkra és beszédünkre a Szentirásból kell nyernünk bizonyos szabályt, amelyhez úgy összes gondolatainkat, mint szavainkat igazíthassuk. De mi gátol abban, hogy ami a Szentirásban felfogásunkhoz képest bonyolult és homályos, világosabb szavakkal ki ne fejtsük, mely szavak azonban az Irás igazságának vallásos hűséggel alája vannak rendelve, s amely szavakat nem szabad máskép használnunk, csak óvatossággal és sohasem ok nélkül? Erre van is elég sok példa. Hát ha még valaki e szavak ujdonságát akkor gáncsolja, mikor bebizonyult, hogy az egyházat a háromság és (isteni) személyek szavainak használatára csak a végső szükség kényszerítette: nemde méltán tartanók róla, hogy az igazság fényét gyülöli, mint aki csak az ellen tusakodik, hogy az igazság tisztán és világosan napfényre jő?

4. Ilyesféle új szavak (már ha újaknak kell azokat nevezni), főleg akkor jönnek használatba, amikor az igazságot oly rágalmazókkal szemben kell megvédeni, kik azt köpönyegforgatással játszák ki. Oh! ezt manapság kelleténél is jobban tapasztaljuk mi, kiknek legfőbb gondunk az igaz és helyes tudomány ellenségei ellen való küzdelem. Ezek a sikos kigyók bizony kisiklanak csavargós és ügyes mozdulataikkal markainkból, ha nem fogjuk őket keményen s jól meg nem szorítjuk. Igy a régiek is a különböző hamis hitcikkekkel harcban állva arra kényszerültek, hogy felfogásukat a lehető legvilágosabb szavakkal fejezzék ki, hogy ne maradjon semmi menedék az olyan istentelenek számára, kik a homályos szavakat tévelygéseik leplezésére használták. Arius Krisztust Istennek és Isten fiának vallotta, mivel a világos szentirási bizonyítékokkal nem tudott ellenkezni s mint aki jól végezte dolgát, azt szinlelte, hogy a többiekkel azonos véleményen van. Eközben azonban nem szünt meg hánytorgatni, hogy Krisztus is teremtett lény, kinek ép úgy, mint a többi teremtményeknek, kezdete volt. S hogy ez embernek sima ravaszságát sötét odujából napfényre kényszerítsék, a régiek továbbmentek s kimondották, hogy Krisztus az Atyának öröktől való Fia s az Atyával egylényegü. Erre aztán napfényre jött az istentelenség, midőn az ariánusok a omoousion szót gyülölni s átkozni kezdték. Már pedig ha elsőben őszinte szivvel vallották volna, hogy Krisztus Isten, nem tagadták volna, hogy az Atyával egylényegü. Ama becsületes férfiakat ki merné viszálykodás szerzésével vádolni, hogy egyetlen kis szó miatt oly hévvel szálltak sikra s az egyház békéjét feldulták? Hiszen az az egy kis szó különböztette meg az igazhitü keresztyéneket a szentségtörő ariánusoktól! – Aztán Sabellius lépett fel, ki az Atya, Fiu és Szentlélek elnevezéseket majdnem semmire sem becsülte, azt vitatván, hogy e nevek nem megkülönböztetésre szolgálnak, hanem Istennek különféle tulajdonságai, minő tulajdonsága még igen sok van. Ha vitára hivták, azt vallotta, hogy hisz az Atya Istenben, Fiu Istenben és a Szentlélek Istenben. De e hitvallás következései alól igen könnyü volt kisiklani azt állítván, hogy semmi mást nem mondott, hanem csak annyit, mintha azt mondta volna, hogy Isten hatalmas, igazságos és bölcs. Majd más nótát énekelt, hogy az Atya Fiu, a Szentlélek pedig Atya, minden rend és megkülönböztetés nélkül. A kegyes tanítók, kik a buzgóságot akkor szivükön viselték, hogy ez ember istentelenségét megtörjék, kijelentették, hogy az egy Istenben valóban három tulajdonságot kell hinni. S hogy magukat a sabellianusok hamis uton járó álnoksága ellen a nyilt s egyszerü igazsággal védelmezzék, kijelentették, hogy az egy Istenben, vagy (ami ugyanaz) Isten egységében három személy van.

5. Ha tehát a fenti elnevezéseket nemcsak úgy vaktában találták ki, óvakodnunk kell, hogy azoknak visszautasítása miatt a gőgös vakmerőség vádja ne érjen bennünket. Mert ha ez elnevezéseket elfeledték volna is, megvolna mégis a keresztyének között ez a hit, hogy az Atya és Fiu és a Szentlélek egy Isten, de úgy, hogy a Fiu nem Atya, a Szentlélek nem Fiu, hanem egymástól valamely tulajdonságukban különbözők. Én sem vagyok oly szőrszálhasogató, hogy puszta szavak miatt harcra szálljak. Mert azt veszem észre, hogy a régiek, kik e dolgokról egyébként nagy buzgósággal szólnak, sem magukban, sem egymás közt nincsenek mindig összhangban. Nem menteget-e Hilarius egyes szólásmódokat, melyeket zsinatok használtak? Nem vesz-e néha magának szabadságot Augustinus? Nem különböznek-e a görögök a latinoktól? E különbözés feltüntetésére legyen elég egy példa. Mikor a omoousion szót a latinok le akarták fordítani, azt mondották, hogy a Fiu az Atyával egylényegü (consubstantialis) s ezen azt értették,hogy lényegük (substantia) egy s így a substantia szót használták az essentia helyett. Ezért irja Hieronymus is Damasusnak, hogy szentségkáromlás, ha valaki azt tanítja, hogy Istenben három substantia van. Hilariusnál pedig százszornál is többször találod, hogy Istenben három substantia van. Mily nagyon nehezményezi Hieronymus a hypostasis-szót! Mert azt tartja, hogy halálos méreg rejlik abban, ha azt mondjuk, hogy Istenben három hypostasis van. Nyiltan kimondja, hogy még az is helytelen kifejezést használ, ki kegyes érzéssel veszi ajakára ezt a szavat. Ha ugyan tiszta szivvel beszélt így Hieronymus s nem pedig azért, mert a keleti püspököket, kiket gyülölt, tudva s akarva igyekezett terhelni igaztalan rágalommal! Bizonyára nem valami bölcsen állítja, hogy bármely világi iskolában egyet jelent az őóßá a hypostasissal, mert ez állítást az általános nyelvszokás lépten-nyomon megcáfolja. Mérsékeltebb s emberségesebb volt Augustinus.Libr. 5. de Trinit. c. 8. et 9.* Bár azt mondja, hogy a hypostasis ez értelemben új a latin fülekre nézve, mégis oly kevéssé fosztja meg a görögöket a saját szólásmódjuktól, hogy még azt is szelíden eltüri, hogy a latinok a görög kifejezést utánozzák. S az is, amit erről Sokrates ir Historia Tripartitájának 6.könyvében, körülbelül azt akarja mondani, mintha ezt tudatlan emberek fonákul alkalmazták volna e dologra. Sőt ugyancsak HilariusLibr. 2. de Trinit. c. 2.* nagy bünül rója föl az eretnekeknek, hogy istentelenségük miatt a bizonytalan emberi ékesszólásra kell biznia azt, mit az embernek isteni félelemmel kellene elméjében őriznie és nem titkolja, hogy tilalmasnak tartja, ha az ember kimondhatatlan dolgokat akar kimondani és meg nem engedett dolgokat akar merészen elővenni. Kevéssel aztán bőbeszédüleg mentegetődzik, hogy új szavakat merészel előhozni. Mert midőn a természet kifejezésére e neveket használta: Atya, Fiu, Szentlélek, egyuttal kijelenti, hogy amit az ember ezen felül kutatni akar, az meghaladja az emberi szó kifejező képességét, érzékeink megfigyelő s eszünk felfogó tehetségét. EgyebüttDe conciliis §. 69.* boldogoknak mondja a frankhoni püspököket, mivel semmi más hitvallást nem készítettek, sem be nem vettek, sem általán nem ismertek, csak azt a régi egyszerü hitvallást, mely az apostoli kor óta el volt fogadva minden egyháznál. Hasonló Augustinus védekezése is, ki azt mondja, hogy az emberi ékesszólásnak az ily nagy dolgokhoz való szegényes volta következtében a szükség kényszere hozta létre e szót, nem azért, hogy kifejezze, hogy mi, de hogy el ne hallgattassék, hogy mi módon alkot háromságot az Atya, Fiu és Szentlélek. S a szent férfiaknak e szerénysége szükségképen arra tanít, hogy túlságos szigoruságal ne járjunk el azokkal szemben, kik az általunk használt szavakra esküdni nem akarnak; csak ne tegyék ezt gőgből, megátalkodottságból, roszhiszemüségből, hanem fontolják meg, hogy minő szükségtől kényszerítve beszélünk így; hogy aztán lassanként megszokják végre a beszédnek ezt a hasznos formáját. Tanuljanak meg óvakodni attól is, hogy miután egyfelől az ariánusokkal, másfelől a sabelliánusokkal kell szembeszállani, míg ők boszankodnak a felett, hogy ezektől a menekvés útja elvágatik, gyanut ne keltsenek maguk ellen, hogy vagy Ariusnak, vagy Sebelliusnak tanítványai. Arius Krisztust istennek mondja, de azt mormogja magában, hogy teremtett s kezdete volt. Azt mondja, hogy egy az Atyával, de övéinek titkon azt suttogja, hogy bár különös előjoggal, de csak a többi hivek módjára egyesült azzal. Mondd, hogy egylényegü s a kétszinüek álarcát menten lerántod anélkül, hogy a Szentiráshoz valamit tennél. Sabellius azt mondja, hogy e szavak: Atya, Fiu, Szentlélek, Istenben semmi különbséget nem jelentenek. Ha azt mondod, hogy három, mindjárt azt kiáltja, hogy te három Istenről szólsz. De ha azt mondod, hogy az egy isteni lényegben három személy van, egyszóval azt mondod, amit a Szentirás mond: – az üres fecsegést sarokba szorítottad. Továbbá, ha némelyeket a kétkedő babona annyira fogva tart is, hogy e szavakat nemtürhetik, azt már mégsem tagadhatja senki, még ha megpukkad is, hogy midőn ezt halljuk: egy, ez alatt a lényeg egységét kell értenünk, midőn pedig az egy lényegben háromról hallunk, e háromságban a személyek jeleztetnek. S ha ezt őszinte szivvel vallják, a szavakkal mit sem törődünk. De én már régen s gyakran meggyőződtem, hogy azok, akik nagyon szeretnek a szavakon lovagolni, rendesen valami titkos mérget rejtegetnek; s így célszerübb őket nyilt harcra hivni, mint kedvükért homályosan szólani.

6. De hagyjuk már a szavakról való vitát s térjünk a tárgyra. Személynek nevezem tehát azt a létezési formát (subsistentia) Isten lényegében, amely a többiekhez viszonyítva, ezektől az ő kizárólagos sajátját képező tulajdonságával különbözik. A létezési forma alatt valami mást akarunk érteni, mint lényeget. Mert ha az Ige egyszerüen Isten volna s eközben nem volna valami más külön sajátsága, János fonákul mondotta volna, hogy ez Ige mindig Istennél vala (Ján. 1:1).Midőn folytatólag azt mondja, hogy az Ige Isten vala, itt ismét figyelmezet Isten lényegének egységére. De mivel Istennél másként nem lehetett, csak az Atyában, itt lép előtérbe ama fentemlített létezési forma, melynek, bár a lényeggel oszthatatlan kötelék füzi egybe, s attól el nem választható, mégis különös ismertető jele van, amelynél fogva attól különbözik. Most már azt mondom, hogy a három létezési forma közül mindegyik különbözik a többiekhez viszonyítva valamely sajátság következtében. Ez a vonatkozás világosan ki van fejezve; mert ahol Istenről egyszerüen és általánosan tétetik említés, ott e szó: Isten, nem kevésbbé vonatkozik a Fiura és a Szentlélekre, mint az Atyára. Mihelyt azonban az Atya a Fiuval összehasonlíttatik, rögtön megkülönbözteti mindegyiket a másiktól a maga saját tulajdonsága. Harmadszor azt állítom, hogy ami egynek-egynek saját tulajdonsága, az a másikkal közölhetetlen, mivel amit az Atyának megkülönböztető jegyül tulajdonítunk, az nem illik s nem vihető át a Fiura. Teljesen elfogadhatónak tartom TertullianusLibr. contra Praxeam c. 2. 3.* meghatározását, csak helyesen kell azt venni: „Istenben van valami felosztás, vagy munkásságának valami rendje, mely azonban lényegének egységén mit sem változtat.”

7. Mielőtt mégis tovább mennék, igazolnom kell a Fiunak és Szentléleknek istenségét, azután pedig azt, hogy egymástól különböznek. Midőn a Szentirás előnkbe adja az Isten igéjét, bizonyára képtelenség volna azt képzelnünk, hogy ez ige csak valami mulékony s elenyésző hang, mely a levegőbe kibocsátva Istenen kivül zeng, minők valának az atyáknak adott jóslatok s az összes próféták is. Inkább mondjuk igének az Istenben nyugvó bölcseséget, melyből úgy a jóslatok, valamint az összes próféciák származtak. Mert Péter tanusága szerint (I. Pét. 1:11) a régi próféták nem kevésbbé szólottak Krisztus szellemében, mint az apostolok és azok, akik azután a mennyei tudományt hirdették. Mivel pedig Krisztus akkor még nem jelent meg, szükség, hogy János szavait oly Igére vonatkoztassuk, mely e világ kezdete előtt, az Atyától született. S hogy ha az Igének lelke volt az a lélek, melynek eszközei voltak a próféták, kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy ez Ige igaz Isten volt. Elég világosan tanítja ezt Mózes is a világ teremtésében, midőn ő maga amaz Igét teszi közbenjáróul. Mert vajjon miért beszélné el oly világosan, hogy az egyes teremtmények létrehozásánál Isten azt mondja legyen ez, vagy legyen az, ha nem azért, hogy Istennek kifürkészhetetlen dicsősége saját képében tükröződjék. A csúfolódóknak és fecsegőknek könnyű volna ezt kigúnyolniok s a szót parancs és rendelkezés gyanánt venniök. De az apostolok jobb tolmácsok s azt tanítják (Zsid. 1:2), hogy a világot Isten a Fiu által teremtette s mindent az ő hatalmas szavával kormányoz. Mert látjuk, hogy itt az Ige a Fiu intése és parancsa gyanánt vétetik, s e Fiu örök és lényege szerint való igéje az Atyának. És a józaneszü ember előtt világos Salamon beszédje (Péld. 8:22), midőn azt mondja, hogy a bölcseség a világ kezdete előtt született Istentől, a dolgok teremtése és Isten minden munkái előtt. Mert itt azt gondolni, hogy e bölcsesés Istennek valamely ideiglenes parancsolatja volt, balga és képtelen dolog volna, mivel Isten akkor szilárd és örök tanácsát, sőt még valami titkosabb dolgot akart kijelenteni. Erre vonatkozik Krisztus ama mondása is (Ján. 5:17): én és az én atyám mindezideig munkálódunk. Mert midőn kijelenti, hogy a világ kezdetétől fogva az Atyával együtt folytonosan munkálkodott, világosabban megmagyarázza azt, amit Mózes röviden érintett. Következtethetjük tehát, hogy Isten azért beszélt így, hogy munkájában az Igének is rész jusson, s így az mindkettőjük közös munkája legyen. Ezt János mindeneknél világosabban kifejezi (1:3), midőn amaz Igét, mely kezdettől fogva Isten s Istennél vala, az Atya Istennel együtt minden dolgok okáúl tünteti föl. Mert egyrészt szilárd és maradandó lényeges tulajdonít az Igének és különös tulajdonságot is ruház rá, másrészt világosan felmutatja, hogy mint teremtette Isten Igéjével e világot. Tehát valamint az összes isteni eredetű kijelentéseket helyesen jelölik Isten Igéjének nevével, úgy ama lényeg szerint való Igét a legmagasabb fokra kell helyezni, mint minden isteni kijelentés kutforrását, mely soha meg nem változik és örökké ugyanaz marad Istennél s maga is Isten.

8. E pontnál ránk támad egypár eb, s mivel istenségét nyilván tagadni nem merik, titkon orozzák el örökkévalóságát. Mert azt mondják, hogy az Ige csak akkor kezdett létezni, mikor Isten a világ teremtésekor szent száját megnyitotta. Azonban fölöttébb meggondolatlanúl Isten lényegének valamely megujhodását koholják. Mert amint Istennek azokat a neveit, melyek külső munkájára vonatkoznak, épen ama munkának létrejötte óta kezdték neki tulajdonítani (amilyen pl., hogy az ég és föld teremtőjének nevezik), viszont a kegyesség nem ismeri és nem türi Istennek egyetlen oly nevét sem, amely azt jelezné, hogy Istenben magában valami új jött létre. Mert ha valami változás történhetnék Isten lényegében, megdőlne Jakab ama mondása, hogy minden jó adomány és tökéletes ajándék onnan felül vagyon, mely leszáll a világosságnak Atyjától, kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka (Jak. 1:17). Semmikép sem lehet hát türnünk, hogy valami azt koholja, mintha annak az Igének, mely öröktől fogva Isten volt s aztán a világ teremtője lőn, kezdete lett volna. De hát éleselméjüleg úgy vélekednek, hogy Mózes, midőn azt mondja, hogy Isten akkor beszélt először, egyuttal azt is állítja, hogy azelőtt benne nem volt meg az Ige. Pedig ennél nincs balgább beszéd. Mert abból, hogy valami bizonyos meghatározott időben kezd megjelenni, nem lehet azt a következtetést levonni, hogy azelőtt sohasem létezett. Én egészen másként következtetek. Mivel abban a pillanatban, midőn Isten így szólt: „Legyen világosság!” az Igének ereje egyszer hatni kezdett és napfényre jött, azért annak sokkalta előbb kellett már léteznie. Ha pedig valaki azt kérdezné, hogy mennyivel előbb, nem fog találni kezdetre. Mert Krisztus maga sem jelöl meg határozott időpontot, midőn azt mondja (Ján. 17:5): „Dicsőíts meg engemet, Atyám, azzal a dicsőséggel, mely dicsőségem volt tenálad, minekelőtte e világ lenne.” És János sem hallgatja el ezt, mivel azt mondja, hogy az Ige, mielőtt a világ teremtésére alászállott, kezdetben Istennél volt. Ismét megállapíthatjuk tehát, hogy az Ige időbeli kezdet nélkül Istentől fogantatva, örökké nála volt, amiből úgy örökkévalósága, mint igazi létezése és istensége be van bizonyítva.

9. Jóllehet a Közbenjáró személyét még nem érintem, hanem akkorra halasztom, midőn a megváltásról leszen szó, mégis mivel mindeneknek ellenvetés nélkül meg kell egyezniük abban, hogy Krisztus ama testet öltött Ige, teljesen helyükön valók itt mindazok a bizonyítékok, melyek Krisztus istenségét erősítik. Mikor a 45-ik zsoltár azt mondja: „A te széked, Isten, megmarad mindörökkön-örökké!” a zsidók úgy akarnak kibujni, hogy az elohim név szerintük az angyalokra s a legfőbb hatalmakra is illik. Pedig nincs az egész Szentirásban egyetlen hasonló hely, mely teremtett lénynek örökkévaló trónt emelne; annál is inkább, mert nem egyszerüen csak Istennek neveztetik, hanem örökkévaló uralkodónak is. De nem is adatik ez elnevezés senkinek, legfeljebb valami külön magyarázó megszorítással, mint pl. Mózesről azt mondja az Irás, hogy Faraónak istene (II. Móz. 7:1). Mások a fenti helyen birtokos esetet olvasnak, de ez szerfölött oktalan felfogás. Elismerem, hogy a deréksége miatt kiválót gyakorta nevezik isteninek; de ez a magyarázat – amint az összefüggésből eléggé kitünik –, itt durva és erőszakolt, sőt sehogy sem illik ide. De ha a makacs zsidók nem tágítanak, ott van Ézsaiás (9:6), ki ugyanazt a Krisztust úgy mutatja fel, mint Istent s mint oly hatalommal felruházottat, mely egyedül Istennek sajátja. „Nevét nevezik – szól – csodálatosnak, tanácsosnak, erős, hatalmas Istennek, örökkévalóság Atyjának, békesség fejedelmének.” A zsidók ugyan itt is ellenmondanak s az olvasást így forgatják fel: Ez az a név, mellyel nevezi őt az erős Isten stb. Úgy, hogy a Fiunak csak a „békesség fejedelme” cimet hagyják meg. De miért volna e helyen annyi jelző az Atya Istenre halmozva, midőn a prófétának az a szándéka, hogy Krisztust nagyszerü jegyekkel ékesítse föl, hogy ezek benne való hitünket építsék? Ezért kétségtelen, hogy a próféta Krisztust most ugyanazon okból nevezi erős Istennek, mint kevéssel előbb Immánuelnek. Világosabb bizonyítékot pedig keresni sem lehet, mint Jerémiás egyik helye (23:6): „Ez lesz az ő neve, mellyel nevezik Dávidnak sarját, az Ur a mi igazságunk”. Mert midőn a zsidók önként azt tanítják, hogy Isten egyéb nevei csak jelzők, a Jehova név azonban, melyet kimondhatatlannak tartanak, lényének méltó kifejezése; ebből azt következtethetjük, hogy a Fiu egy és örök Isten, ki egyebütt kijelenti, hogy dicsőségét másnak nem adja (Ézs. 42:8). Itt is menedéket keresnek s azt állítják, hogy a magarakta oltárra is e nevet használta Mózes, épúgy, mint Ezékiel, az új Jeruzsálem városának elnevezésére. Ki nem látja azonban, hogy az oltár csak annak emlékezetére emeltetik, hogy Mózesnek Isten a fölmagasztaltatása s hogy Jeruzsálemet a próféta Isten nevével csak azért jelzi, hogy az ő jelenlétét bizonyítsa? Mert a próféta így szól: „A városnak neve attól a naptól fogva lészen: Az Úr lakozik ott”. (Ez. 48:35). Mózes pedig így szól: „Építe oltárt s nevezé azt ily névvel: A Jehova én zászlóm” (II. Móz. 17:15). De még sokkal nagyobb vita támad Jerémiás egy másik helyéből (33:16), midőn a próféta e nevet Jeruzsálem városára vonatkoztatja s így szól: „Ez az ő neve, mellyel hivattatik ő: Az Úr a mi igazságunk”. E bizonyság azonban oly kevéssé van kárára az igazságnak, amelyet védünk, hogy inkább támogatja azt. Mert miután előbb a próféta azt bizonyítá, hogy Krisztus az igaz Jehova, kitől az igazság ered, most azt jelenti ki, hogy Istennek anyaszentegyháza ezt a maga valóságában annyira érezni fogja, hogy magával e névvel is dicsekedhetik. Tehát az előbbi helyen meg van adva az igazság forrása és oka, a második helyen az igazság következménye van kifejezve.

10. Ha ezzel a zsidók nem elégszenek meg, szeretném tudni, minő ürügy alatt tudnák tagadni, hogy az angyal személyében gyakran Jehova jelentette meg magát. Meg van irva, hogy a szent atyáknak angyal jelent meg (Bir. 6, 7, 13) s ez az angyal magát örökkévaló Istennek nevezi. Ha valaki azt a kifogást teszi, hogy az angyal arra való tekintettel neveztetik így, akinek személyében megjelent, ezzel a csomó egyáltalán nincs megoldva. Mert a szolga nem engedné meg, hogy neki áldozatot mutassanak be s Istent nem fosztaná meg tiszteletétől. Az angyal azonban azt mondván, hogy kenyeret nem eszik, megparancsolja, hogy Jehovának mutassanak be áldozatot. Aztán bebizonyítja, hogy tényleg ő a Jehova. Ennélfogva Mánoah és felesége a jelből megértik, hogy nemcsak az angyalt, hanem Istent is látták. Innen ama kifejezés: „Meghalunk, mivel Istent láttuk”. Erre feleli a feleség: „Ha meg akart volna ölni az Úr minket, el nem fogadta volna kezünkből az égő áldozatot” (Bir. 13:23). S e kijelentésével bizonyára Istennek vallja azt, ki előbb még angyalnak neveztetett. Figyelembe veendő, hogy az angyal válasza minden kétséget megszüntet. „Miért kérdezkedel az én nevem felől, amely csodálatos?” Annál inkább elitélendő volt Servet istentelensége, ki azt állította, hogy Isten Ábrahámnak és a többi atyáknak sohasem jelentette meg magát, hanem helyette az angyal részesült imádásban. Az egyház hithű tanítói helyesen és okosan magyarázták, hogy ama főangyal Isten Igéje, mely már akkor elkezdte végezni közbenjárói tisztét. Mert, bár testbe még nem öltözött, mégis mintegy közbenjáróul alá szállt, hogy annál nagyobb szeretettel közeledjék a hivekhez. A szeretetteljesebb érintkezés adta tehát neki az angyal nevet; amellett azonban, ami az övé volt, megtartotta, hogy t. i. ő a kimondhatatlan dicsőségü Isten. Ugyanigy vélekedik Hóseás (12:5). Miután elmondja Jákobnak az angyallal való küzdelmét, így szól: „Jehova, a seregeknek Istene, Jehova, az ő emlékeztető neve”. Servet itt ismét közbeveti, hogy az angyal személye volt ott Isten helyett. Mintha bizony nem azt erősítené a próféta, amit már Mózes is mondott (I. Móz. 32:29–30): „Miért kérded az én nevemet?” És a szent patriarkának vallomása eléggé bizonyítja, hogy a megjelent nem valamely teremtett angyal volt, hanem oly lény, kiben a teljes istenség lakozott, midőn így szól: „Láttam Istent szinről-szinre”. E felfogásból ered Pálnak amaz állítása is (I. Kor. 10:4), hogy a nép vezére a pusztaságban Krisztus volt, mivel bár megaláztatásának ideje még nem jött el, az örök Ige mégis mintegy megrajzolta képét annak a tisztnek, melyre rendeltetett. Ha Zakariás 2. fejezetét célzatosság nélkül magyarázzuk, ugyanaz az angyal, ki a másik angyalt elküldi nemsokára, a seregek Urának mondatik s a legfőbb hatalom tulajdoníttatik neki. Számtalan oly bizonyítékot hagyok említés nélkül, melyben hitünk bizton megnyugszik, bár ezek a zsidókat nem győzik meg. Mert midőn Ézsaiásnál ezt olvassuk (25:9): „Ime ez a mi Istenünk, ez a Jehova, vártuk őtet és megtart minket”, mindazok előtt, kiknek szemük van, nyilvánvaló, hogy itt Istenről van szó, ki népe üdvére újból felkel. A kétszeres lelkes megszólítást nem lehet másra, csak Krisztusra vonatkoztatni. Még világosabb s erősebb Malakiás azon helye (3:1), hol azt igéri, hogy eljő templomába az Úr, akit keresnek. Nyilvánvaló, hogy a templom senkinek másnak nem szenteltetett, csak az egy igaz s felséges Istennek. S e templomot a próféta mégis Krisztus jószágáúl tulajdonítja. Ebből az következik, hogy Krisztus ugyanaz az Isten, kit a zsidók mindig imádtak.

11. Az Új-testamentumban temérdek bizonyíték van Krisztus istenségéről. Arra kell hát gondot fordítanunk, hogy inkább röviden kiválasszunk egynéhányat, minthogy valamennyit összehalmozzuk. Bár az apostolok már csak akkor szóltak róla, mikor közbenjáróul testben megjelent, amit mégis felhozok, örök istensége bizonyítására teljesen megfelelő lesz. Első sorban különös figyelmet érdemel az, hogy az apostolok azt tanították, hogy mindaz, amit az örök Istenről valaha mondottak, vagy már valóságra vált Krisztusban, vagy majdan valóságra fog válni benne. Mert, amiről Ézsaiás azt jövendöli (8:14), hogy a seregek Ura a judabeliek és izraeliták számára „ütközésnek köve és botránkozásnak kősziklája legyen”, arról Pál azt tanítja (Róm. 9:33), hogy a Krisztusban beteljesedett. Kijelenti tehát, hogy a seregeknek amaz ura a Krisztus. Hasonlóképen mondja egyebütt (Róm. 14:10), hogy egyszer mindnyájunknak Krisztus itélőszéke elé kell állanunk. „Mert meg vagyon irva: Nekem hajol meg minden térd és minden nyelv nekem teszen vallást” (Ézs. 45:23). Mivel ezt Ézsaiásnál Isten önmagáról mondja, Krisztus pedig tényleg önmagában beteljesíti, nyilvánvaló, hogy ő az az Isten, kinek dicsősége másra át nem ruházható. Amit az efézusiakhoz irt levelében a zsoltárokból idéz, az is egyedül Istent illetheti meg: „Felmenvén a magasságba, fogva vivé a fogságot” (Zsolt. 68:19; Ef. 4:8). tudván, hogy az a felmenés csak képletes beszéd, midőn Isten az idegen népeken aratott roppant győzelemmel mutatá meg hatalmát, azt jelzi, hogy ez Krisztusban teljesebben megtörtént. Így János azt bizonyítja, hogy a Fiú dicsősége volt az, ami Ézsaiás előtt látásban jelent meg, (Ján. 12:41, Ézs. 6:1), noha a próféta maga azt irja, hogy Istennek fensége jelent meg előtte. Amiket pedig az apostol a zsidókhoz irott levélben (1:10) a Fiúra ruház, kézzelfoghatólag Isten dicsőségére szolgáló magasztalások: „Te, Uram kezdetben fundálád a földet” stb.; majd: „Imádjátok őtet az Istennek minden angyalai”. Még sem használja e szavakat fonákúl, mikor Krisztusra vonatkoztatja azokat. Hiszen mindazt, amit ezek a Zsoltárok zengenek, csak Ő teljesítette be. Ő volt az, aki felkelvén, megszánta Siont, Ő volt az, ki az összes népek és szigetek felett való uralkodást megszerezte magának. S vajjon miért aggódott volna Isten fenségét Krisztusra átvinni az a János (1:14), ki előbb azt mondta, hogy az Ige mindig Isten vala? Miért félt volna Krisztus Isten itélőszékébe helyezni Pál (II. Kor. 5:10), ki előbb istenségét oly szép dicsérettel magasztalta (Róm. 9:5), midőn azt mondta, hogy az örökké áldott Isten? S hogy kitünjék, mennyire megállapodott nézetei vannak e tekintetben, egyebütt azt irja, hogy Krisztus testben megjelent Isten (I. Tim. 3:16). Ha Isten örökké magasztalandó, akkor bizonyára egyedül ő az, kit illet minden dicsőség és tisztelet, amint egy más helyen bizonyítja (I. Tim. 1:17). S bizonyára egyáltalán nem titkolja, sőt nyiltan kifejezi (Fil. 2:6), hogy midőn Istennek formájában volna, nem állítá ragadománynak lennie az ő Istennel való egyességét, hanem magát megüresíté. S hogy ezzel szemben a hitetlenek ne hánytorgathassák Krisztus teremtett voltát, János tovább megy s azt állítja hogy Krisztus igaz Isten és örök élet (I. Ján. 5:20). Bár kelleténél jobban mg kellene elégednünk azzal, hogy Őt Istennek nevezik, kivált, mikor az mondja Istennek, ki egyenesen s szilárdúl állítja, hogy nincs több Isten, csak egy. S ez Pál, ki így szól (I. Kor. 8:5): „Noha vagynak olyak mind a földön, mind az égben, kik isteneknek neveztetnek, mindazáltal nekünk egy Istenünk vagyon s tőle vannak mindenek”. S mivel ugyancsak az ő szájából azt halljuk, hogy Isten testben megjelent s hogy Isten saját vérével szerzé meg egyházát (Csel. 20:28), mért ábrándoznánk második Istenről, kiről ő egyáltalán mit se tud és semmi kétség sincs abban, hogy az összes istenfélő embereknek ugyanez volt a meggyőződésük. Tamás hasonlóképen nyiltan kimondja, midőn őt Urának s Istenének nevezi (Ján. 20:28), hogy őt vallja amaz egy Istennek, kit mindenkor imádott.

12. Ha továbbá Krisztus istenségét azon cselekedetében vizsgáljuk, melyeket neki a Szentirás tulajdonít, még világosabb bizonyítékokat nyerünk arra nézve. Ugyanis midőn azt mondá, hogy kezdettől fogva mindezideig munkálódik az Atyával, a zsidók, kik egyéb mondásaival szemben bárgyuk voltak, ekkor mégis megértették, hogy önmagának isteni hatalmat tulajdonít. S ezért mint János beszéli,( 5:17) annál is inkább kivánták őt megölni, mivel nemcsak a szombatot rontotta meg, hanem az Istent is Atyjának nevezte, s ezáltal magát Istennel egyenlővé tette. Minő tudatlanságban élnénk tehát mi, ha még ebben se látnók istensége nyilt bebizonyítását. És bizonyára e világról előrelátással és hatalommal gondot nem viselhet és saját hatalma intő szavával mindent nem kormányozhat más (pedig az apostol ezt tulajdonítja neki, Zsid. 1:3), hanem csak a Teremtő. És nem csupán a világ kormányzásában vesz részt Atyjával, hanem egyéb oly tisztekben is, melyek teremtett lényekkel nem közölhetők. Az Úr így szól a próféta által (Ézs. 43:25): „Én vagyok, én vagyok, ki eltörlöm a te álnokságidat magamért”. Mivel a zsidók úgy vélekedtek, hogy e kijelentéshez képest Istennel szemben igaztalanság történik akkor, midőn Krisztus is megbocsátja a bünöket, hogy e hatalom ő tmegilleti, nemcsak szóval bizonyítá be, hanem csodatétellel is megerősítette (Mát. 9:6). Látjuk tehát, hogy nála a bünök megbocsátására nemcsak hivatottság, hanem hatalom is volt, mely hatalom pedig Isten jelentése szerint másra át nem száll. Hogyan? Hát a sziv titkos gondolataiba behatolni s azokat kifürkészni nem egyedűl Isten dolga? De Krisztus ezt is gyakorolta (Mát. 9:4) s istensége ebből is kiderűl.

13. S mily tisztán s fényesen kitünik ez csodatételeiből! Bár elismerem, hogy e csodákkal egyenlő s egyező cselekményeket úgy a próféták, mint az apostolok is hajtottak végre, a tekintetben mégis igen nagy az eltérés, hogy ez utóbbiak Isten ajándékait az ő tisztük révén osztogatták, Krisztus pedig a saját erejét nyilatkoztatá ki. Könyörgött ugyan néha-néha, hogy így a dicsőséget az Atyára hárítsa, de legtöbbnyire olyannak mutatja előttünk erejét, mint amely tulajdon magáé. S hogy ne lett volna valódi szerzője a csodáknak, az, aki tekintélyénél fogva azoknak végrehajtását másokra is bizhatta? Az evangélista ugyanis azt beszéli (Mát. 10:8, Márk. 3:15, és 6:7), hogy ő az apostoloknak hatalmat adott, hogy halottakat támasszanak fel, bélpoklosokat gyógyítsanak, ördögöket üzzenek, stb. Az apostolok pedig tisztjükben akként jártak el, hogy eléggé bebizonyították, hogy hatalmuk nem mástól, hanem egyedül Krisztustól van. „A Jézus Krisztus nevében – szól Péter (Csel. 3:6), – kelj föl és járj.” Ezért nem is csoda, ha Krisztus a zsidók hitetlenségének meggyőzésére csodatéteményeit hozza föl, mint amelyek az ő hatalma által lettek s így istensége felől a legfényesebb bizonyságot szolgáltatják (Ján. 5:36, 14:11, 10:37). E mellett ha Istenen kívül nincs üdvösség, nincs igazság, nincs élet, Krisztus pedig mindezeket magában foglalja, ezzel is nyilván Istennek bizonyíttatik meg. Ne is hozza fel senki ellenem, hogy az üdvösség és élet Istentől áradott beléje; mert nem azt mondja az Irás, hogy vette az üdvösséget, hanem, hogy ő maga az üdvösség. És ha senki sem jó, csak egyedül Isten (Mát. 19:17), mint lehetne egy puszta ember nem mondom, hogy jó és igaz, hanem maga a jóság és igazság? Hát ahhoz mit szóljunk, hogy az evangélista tanusága szerint (Ján. 1:4) a világ kezdetétől fogva ő benne volt az élet és hogy ő, aki már akkor mint élet létezett, az embereknek is világossága volt? Annakokáért az ily bizonyítékokban megbizva, bátran belé helyezzük hitünket és reménységünket, pedig jó tudjuk, hogy szentségtörő istentelenség az, ha valaki bizodalmát teremtett lényekbe helyezi. „Hisztek az Istenben, higyjetek bennem is”, mondja János (14:1). S így értelmezi Pál és Ézsaiás két helyét (Ézs. 28:16 és 11:10, v. ö. Róm. 10:11 és 15:12): „aki ő benne hiszen, meg nem szégyenűl”. Majd: „Lészen a Jessének gyökere és aki felkeljen, hogy parancsoljon a pogányoknak, ő benne biznak a pogányok”. Minek keressünk több idevágó bizonyítékot a Szentirásban, mikor ez az állítás annyiszor a szemünkbe ötlik: „Aki hiszen én bennem, örök élete vagyon annak” (Ján. 6:47). Így az az imádás, mely a hittől függ, őt is megilleti, pedig ez csak az isteni felség tulajdona, ha ugyan van neki más tulajdona. Mert a próféta azt mondja, hogy „valaki az Úrnak nevét segítségül híjja, üdvözül az” (Joel 2:32). Salamon így szól: „Erős torony az Úrnak neve, aki ahhoz folyamodik, az igaz és bátorságos lészen” (Péld. 18:10). Krisztus neve pedig üdvösségre segítségül hivatik; ebből az következik, hogy ő maga Jehova. A segítségül hivásnak példája is maradt ránk István esetében, ki így szól (Csel. 7:59): „Uram Jézus! vegyed hozzád az én lelkemet!” Segítségül hivják a Krisztust az egyetemes egyházban is, mint ugyancsak e könyvben Ananiás bizonyítja (9:43): „Óh Uram – így szól, – tudod, hogy mily nagy bajokat hozott ez összes szenteidre, akik a te nevedet segítségül hivják”. S hogy annál könnyebben megértsék az emberek, hogy az istenség teljessége lakozik testileg Krisztusban, megvallja az apostol (I. Kor. 2:2), hogy a korinthusiak között nem kiván hirdetni és nem is hirdetett egyéb tudományt, mint Krisztus megismerését. Minő és mekkora esemény az, kérdem, ha csak a Fiúnak nevét hirdetik nekünk, kiknek Isten azt parancsolta (Jer. 9:24), hogy csak az ő ismeretével dicsekedjünk. Vajjon ki merészli hányaveti módon oda dobni, hogy pusztán teremtett lény az, kinek ismerése egyetlen dicsekvésünk? Ehez járul, hogy a Pál levelei élén álló üdvözlések a Fiútól ugyanazokat a jókat kérik, melyeket az Atyától. S ebből azt tanuljuk, hogy Krisztusnak nemcsak közbenjárása által jőnek el hozzánk azok a jótétemények, melyekkel az Atya megáld, hanem hogy e jótéteményeknek a hatalom közössége folytán maga a Fiú a szerzője. Ez a gyakorlati ismeret minden esetre bizonyosabb és szilárdabb, mint bárminő tétlen szemlélődés. Mert a kegyes lélek e pontnál látja Istent közvetlen közelből s érinti majdnem kézzel, midőn érzi, hogy Isten őt élteti, megvilágosítja, megtartja, megigazítja és megszenteli.

14. Ennél fogva ugyane forrásból kell merítenünk bizonyítékokat a Szentlélek istenségének megállapítására is. Egészen világos Mózesnek ama bizonysága a világ teremtésének történetében (I. Móz. 1:2), hogy az Úrnak lelke az örvények, vagyis az alaktalan tömeg felett lebegett. Ezzel azt bizonyítja be, hogy a világnak nemcsak jelenvaló szépségét táplálja a Szentlélek ereje, hanem mielőtt ez ékes és szép rend létrejött, már akkor ama roppant zavaros tömeg gondozásában a Szentlélek volt munkás. Semmi szócsavarás el nem homályosítja azt, amit Ézsaiás mond (48:16): „Engemet az Úr Isten küldött el és az ő Szentlelke”. Mert azt a legfőbb hatalmat, mely a próféták küldetésében nyilatkozott meg, a Szentlélekkel is megosztja, amiből annak isteni fensége kiviláglik. Legjobb bizonyítás azonban a mi saját gyakori tapasztalatunk. Mert távol áll minden teremtett lénytől, amit neki a Szentirás tulajdonít és amit mi magunk is az ő kegyességének biztos tapasztalásából tanulunk meg. Mert ő az, ki mindenüvé kiáradva mindent fentart, táplál és élet földön és égen. Már az is kiemeli a teremtett lények sorából, hogy határok nem korlátozzák. Az pedig, hogy éltető erejét mindenre kiöntvén, létet, életet és mozgást lehel a teremtményekbe, minden esetre teljesen isteni tulajdonság. Ha hát a romolhatatlan életre való ujjászületés bármely jelen létezésnél sokkal magasabban áll és sokkal kiválóbb, mint kell vélekednünk arról, kinek erejéből ez végbe megyen? Pedig az Irás sok helyütt tanítja, hogy az ujjászületést ő nem egyebünnen vette, hanem saját erejével hajtja végre; s nemcsak ennek, hanem a jövendő halhatatlanságnak is szerzője. Végül reá is ép úgy, mint a Fiúra, mindazok ráruháztatnak, melyek főleg az istenségnek sajátlagos tisztei. Így pl. még Isten mélységeit is kutatja (I. Kor. 2:10), kinek pedig a teremtett lények között nincs tanácsadója; bölcseséget és ékesszólást osztogat, noha Mózesnek Isten kijelenti (II. Móz. 4:11), hogy ezt tenni csak az ő tiszte. Így az Istennel való egyesülésre is ő általa jutunk, úgy, hogy érezzük felénk irányuló, mintegy megelevenítő erejét. Megigazolásunk az ő műve. Tőle származik a hatalom, szentség, igazság, kegyelem és minden kigondolható jó, mivel egy az a Lélek, melyből mindenféle jótétemény áradoz. Igen figyelembe méltó Pálnak ama kijelentése (I. Kor. 12:11 stb.), hogy bár sokfélék az ajándékok és azoknak különb-különbféle osztogatásuk vagyon, de a Lélek ugyanaz. Mert nemcsak azt mondta ezzel, hogy a Szentlélek az ajándékoknak kezdete és eredete, hanem, hogy szerzőjük is. Még világosabban fejezi ezt ki kevéssel azután e szavakkal: Ugyanazon egy Lélek osztogat ki mindeneket, amint ő akarja”. Mert hogyha a Szentlélek nem valamely Istenben létező személy volna, egyáltalán nem tulajdonítana neki ítéletet és akaratot, Pál tehát igen világosan isteni hatalommal ruházza fel a Szentlelket s azt bizonyítja, hogy az Istenben személyileg benne van.

15. A Szentirás, mikor róla beszél, egyáltalán nem is kerüli, hogy Istennek nevezze. Pál ugyanis abból következteti, hogy mi Isten templomai vagyunk, mivel az ő Szentlelke bennünk lakozik (I. Kor. 3:17, 6:19, II. Kor. 6:10). S e felett nem kell könnyeden tova siklani, mert midőn nekünk Isten gyakorta igéri, hogy minket templomaivá választ, ez ígéret nem teljesedik másként, csak ha Lelke bennünk lakozik. Bizonyára, ha – mint AugustinusAd Maximin. epist. 66 (170).* ékesen mondja – megparancsolnák nekünk, hogy fából és kőből építsünk templomot a Léleknek, mivel e tisztelet egyedűl csak Istent illeti meg, ez világos bizonyíték volna istensége mellett; mennyivel világosabb bizonyíték tehát az, hogy nem templomot kell számára építeni, hanem magunknak kell az ő templomává lennünk. S maga az apostol ugyanazon értelemben majd Isten, majd a Szentlélek templomának nevez bennünket. Péter pedig mikor Ananiást feddi, mivel a Szentléleknek hazudott, kijelenté, hogy nem embereknek, hanem Istennek hazudott (Csel. 5:3–4). Sőt bár a próféták lépten-nyomon azt állítják, hogy a szavak, melyeket hangoztatnak, a seregek Urának szavai, e szavakat Krisztus és az apostolok mégis a Szentlélekre viszik vissza. S ebből következik, hogy a Szentlélek az igaz Jehova, ki a próféciáknak legfőbb szerzője. Majd midőn Isten afelől panaszkodik, hogy a népnek makacssága gerjeszté haragra, ehelyett Ézsaiás azt irja, hogy az ő Szentlelke szomorodék el (Ézs. 63:10). Végül, ha a Szentlélek ellen való káromlás sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik, noha bocsánatot nyer az, ki a Fiút káromolta, ebből nyilván bebizonyúl a Szentlélek isteni fensége, melyet sérteni, vagy kisebbíteni, megbocsáthatatlan bűn. Tudva és akarva tekintek el sok oly bizonyíték felett, melyet a régiek felhoztak. Elfogadhatónak látszott előttük, ha a zsoltárok könyvéből (33:6) e szavakat idézhették: „Az Urnak beszéde által lettek az egek és az ő szájának lelkével minden ő seregei”. Szerintük ez eléggé bizonyítja, hogy a világ épúgy munkája a Szentléleknek, mint a Fiúnak. Mivel azonban a zsoltárokban gyakran előfordúl ugyanazon kifejezések ismétlése, továbbá mivel Ézsaiásnál Isten ajkának lehellete annyit jelent, mint Igéje (Ézs. 11:4), e bizonyítás erőtlen volt. Tehát csak röviden kivántam érinteni azt, mire a kegyes lelkek nyugodtan támaszkodhatnak.

16. Mivel pedig Krisztus megjelenésével Isten világosabban nyilatkoztatá ki önmagát, így lett megismerhetőbb három személyében is. De a sok bizonyíték közül elég lesz ez az egy. Mert Pál (Ef. 4:5) e három dolgot: Istent, a hitet és a keresztséget, úgy foglalja össze, hogy egyikből a másikra következtet. T. i. mivel egy a hit, azt bizonyítja, hogy Isten is egy; mivel egy a keresztség, ebből azt mutatja ki, hogy a hit is egy. Ha tehát a keresztség által egy Istenben való hitre s egy Isten imádására köteleztetünk, szükség, hogy igaz Istennek tartsuk azt, kinek nevébe kereszteltetünk meg. Kétségtelen, hogy Krisztus, midőn ezt mondá (Mát. 28:19): „Kereszteljétek meg őket az Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevébe!” ez ünnepélyes kijelentés által azt akarta bizonyítani, hogy most már a hit teljes világa tündököl. Mert a fenti kijelentés annyit jelent, mint az egy Istennek nevébe keresztelni, ki teljes világosságban jelent meg az Atyában, Fiúban és Szentlélekben. S ebből egészen bizonyos, hogy Isten lényében három személy van, kiben az egy Isten ismerhető meg. S bizonyára, mivel a hitnek nem szabad ide s oda tekingetnie, nem szabad különböző tárgyakra szétszóródnia, hanem az egy Istenre kell tekintenie, arra kell irányúlnia, azon kell csüngenie: ebből könnyen megállapítható, hogy ha a hitnek különböző nemei vannak, Istennek és többnek kell lennie. Mivel pedig a hit szentsége a keresztség, az Isten egységét bizonyítja előttünk azzal, hogy ez a keresztség egy. E pontnál bizonyul be az is, hogy csak az egy Istenre szabad keresztelkednünk, mivel abban kell hinnünk, kinek nevébe keresztelkedünk. Mert hát mit kívánt Krisztus egyebet, mikor azt parancsolá, hogy keresztelkedjünk az Atyának, Fiúnak és a Szentléleknek nevébe, mint, hogy egy hittel kell hinnünk az Atyában, Fiúban és Szentlélekben? Ez pedig mit jelent egyebet, mint hogy az egy Isten valósággal Atya, Fiú és Szentlélek? Tehát mivel szilárd pont marad az, hogy Isten egy és nem több, megállapíthatjuk, hogy az Ige és Lélek nem más, mint Istennek lényege. S valóban az arianusok igen balgán tévelyegtek, hogy ámbár vallották a Fiú istenségét, isteni voltától mégis megfosztották őt. Ugyanily balgaság tartotta fogva a macedonianusokat is, kik a Szentlélek alatt csak azokat a kegyelmi ajándékokat akarták érteni, melyeket az emberekre Isten kiárasztott. Mert amint a bölcseség, értelem, okosság, erő, istenfélelem tőle származnak, úgy egyedül ő a bölcseségnek, okosságnak, erőnek és kegyességnek lelke. S a kegyelem ajándékainak módjára őt nem lehet elosztani; hanem bármi különböző módon osztassanak is el azok az ajándékok, a Lélek mégis egy és ugyanaz marad, mondja az apostol (I. Kor. 12:11).

17. A Szentirásban különbség van téve az Atya és az Ige, az Ige és a Lélek között. Hogy azonban e dolog vizsgálásában minő józan vallásossággal kell eljárnunk, arra maga a titoknak nagysága figyelmeztet. Felettébb tetszik nekem Nazianzi GergelynekIn serm. de sacro baptismate.* ama mondása: ou jJanw to en nohsai, cai toisi peoilapomai ou jJanw ta toia dielein, cai eiV to en anajeoomai (nem gondolhatok úgy az egyre, hogy a háromnak fénye körül ne sugározzon s nem tudom a hármat úgy szétválasztani, hogy legott ismét egyre ne szálljak vissza). Tehát nekünk sem kell a személyek oly háromságát képzelnünk, mely gondolatainkat három különböző irányba szakítaná s amaz egységhez nem vezérelne azonnal vissza. Ez elnevezések: Atya, Fiú és Szentlélek, valóságos különbséget jelentenek ugyan, hogy senki oly puszta jelzőknek ne tartsa őket, melyekkel Isten az ő művei szerint különbözőkép jelöltetik, de jól tartsuk szem előtt, hogy csak különbséget jelentenek s nem megosztást. Hogy a Fiúnak van valami olyan sajátsága, mely az Atyától megkülönbözteti, mutatják a föntebb idézett helyek. Mert az Ige nem lehetett volna az Atyánál, ha nem különbözött volna attól; s dicsősége sem lehetett volna az Atyánál, ha attól nem különböznék. Hasonlóképen az Atyát megkülönbözteti önmagától, mikor azt mondja (Ján. 5:32 és 8:16), hogy más az, ki ő felőle bizonyságot tészen. Ezt fejezi ki az is, amit a Szentirás egyebütt mond, hogy t. i. az Atya mindeneket az ige által teremtett, ami lehetetlen lett volna, ha az Ige valami módon nem különbözött volna tőle. Azonkívül nem az Atya szállt le a földre, hanem az, aki az Atyától jött ki. Nem az Atya halt meg s nem is ő támadt fel, hanem az, akit ő elküldött. E különbség nem akkor kezdődött, mikor Krisztus testet öltött, mert bizonyos, hogy amaz egyszülött azelőtt is az Atyának kebelében volt (Ján. 1:18). Mert ki merné állítani, hogy a Fiú csak akkor ment az Atya kebelébe, mikor az égből leszállt, hogy fölvegye az emberi természetet. Azelőtt is az Atya kebelében volt hát és dicsősége volt az Atyánál. Az Atya és Szentlélek között való különbséget pedig Krisztus jelenti meg, midőn azt mondja, hogy a Szentlélek az Atyától származik. Hogy pedig ő tőle magától különbözik, hányszor nem mondja; így midőn kijelenti, hogy maga helyett más vigasztalót küld a tanítványoknak, (Ján. 14:16 és 15:26) stb. egyebütt is gyakrabban.

18. Azt azonban igazán nem tudom, hogy célszerü-e e különbség lényegének kifejezésére emberi dolgokról venni hasonlatot. A régiek ugyan néha megszokták ezt tenni, de egyuttal megvallják, hogy amit ők hasonló dolog gyanánt fölhoznak, voltaképen igen különböző. Ez okozza, hogy e pontnál tartózkodnunk kell a vakmerőségtől, hogy ha hirtelenjében valami éretlen dolog vettetnék fel, a rosszindulatuaknak káromlásra, vagy a tudatlanoknak botránkozásra ürügyül ne szolgáljon. Azt a különbséget azonban, melyet a Szentirásban találunk, nem illenék elhallgatnunk. Ez pedig az a különbség, hogy az Atyát illeti a cselekvés megkezdése, s ő minden dolgoknak forrása és eredete; a Fiút illeti a bölcseség, a tervezés s a felügyelet a dolgok végrehajtásában; a Szentlelket pedig a cselekvés ereje és hatékonysága. Továbbá, ámbár az Atyának örökkévalósága a Fiúnak és a Szentléleknek is örökkévalósága, amennyiben Isten a saját bölcsesége és hatalma nélkül soha nem lehetett, az örökkévalóságban pedig nem kell keresni előbbit vagy utóbbit: mégsem üres és felesleges ennek a rendnek szem előtt tartása, hogy elsőnek tartjuk az Atyát s azután azt mondjuk, hogy tőle származott a Fiú, mindkettőtől pedig a Szentlélek. Mert mindenkinek elméje önként hajlik arra, hogy először az Atya felől elmélkedjék, aztán a tőle eredő bölcseség felett s végül azon erő felett, amellyel elhatározását végrehajtja. Ez oknál fogva mondják, hogy a Fiú egyedül az Atyától származik, a Szentlélek azonban az Atyától és egyszersmind a Fiútól is. Ezt a tant bizonyítja sok hely a Szentirásban, de egy sem oly világosan, mint a rómaiakhoz irott levél 8-ik része (v. 9), hol t. i. ugyanaz a Szentlélek felváltva neveztetik és pedig nem helytelenül majd a Krisztus, majd pedig Isten lelkének, ki a Krisztust halottaiból feltámasztá. Mert Péter is azt bizonyítja, hogy az a lélek, mely által a próféták jövendöltek, Krisztus lelke volt (II. Pét. 1:21), pedig a Szentirás gyakorta tanítja, hogy e lélek az Atya-Isten Lelke volt.

19. Továbbá: e különbség azonban oly kevéssé gátolja Isten egységét, hogy még a Fiúnak, az Atyával való egységét is be lehet bizonyítani abból, hogy mindkettőjüknek ugyanegy Lelkük vagyon. A Szentlélek pedig nem valami más, az Atyától és Fiútól különböző, mivel az Atyának és Fiúnak lelke. Így mindegyik személyen az egész isteni természetet értjük azzal egyetemben, ami mindegyiknek különös tulajdonsága. Az Atya egészen a Fiúban van, a Fiú egészen az Atyában, amint maga is bizonyítja (Ján. 14:10 stb.): „Én az Atyában vagyok és az Atya én bennem vagyon.” S a régi egyház atyákAugustin.Homil. de temp. 38. De trinit. et col. Ad Prascentium epist. 174 (238). Cyrillius libr. 7. de Trinit. Idem libr. 3. Dialog.* nem is engedik, hogy az egyiket a másiktól valamely lényeges különbséggel elválasszák. Ezekkel az elnevezésekkel, melyek különbséget jeleznek, mondja Augustinus, csak egymáshoz való viszonyuk van jelezve s nem lényegük, melynek tekintetében egyek. E vélemény alapján kell kiegyeztetni egymás között a régi egyházi atyák nézeteit, melyek bizony elég gyakran tünnek fel úgy, mintha egymással szemben állanának. Mert egyszer azt mondják, hogy az Atya a Fiú kezdete,majd meg azt tanítják, hogy a Fiú lényege és istensége önmagától vagyon, sőt, hogy az Atyával egy kezdet ő is. Ezen ellenmondás okát jól és világosan magyarázza meg Augustinus,Tract. in Joann. 39. Idem in Psal. 109. c. 13. et in Psal. 68. c. 5.* mikor így szól: „Krisztus önmagában Istennek neveztetik, az Atyára való tekinttel pedig Fiúnak mondatik. Viszont az Atya önmagában Istennek neveztetik, a Fiúra tekintettel azonban Atyának mondatik. Amennyiben a Fiúra tekintettel Atyának mondatik, nem Fiú; amennyiben az Atyára való tekintettel Fiúnak mondatik, nem Atya; amennyiben azonban az Atya önmagában és a fiú önmagában neveztetik, mind a kettő Isten”. Midőn tehát a Fiúról az Atyára való tekintet nélkül egyszerüen szólunk, helyesen s megfelelőleg állíthatjuk, hogy önmagától létezik s ezért nevezzük egyedüli kezdetnek is. Mikor azonban azt a viszonyt jelöljük, mely közte és az Atya közt fennáll, helyesen tesszük az Atyát a Fiú kezdetévé. Augustinus művének, melynek cime: De Trinitate, egész ötödik könyve ennek magyarázatával foglalkozik. S valóban sokkal biztosabb dolog az ő tanítása mellett megragadni, mint azzal, hogy mélyebben behatolunk a felséges titokba, kitenni magunkat annak a veszélynek, hogy a sok, hiábavaló véleményt közt eltévelyedjünk.

20. Tehát akik előtt kedves a józan felfogás s kik a hit mértékével megelégszenek, vegyék röviden azt, amit tudni hasznos dolog. T. i. mikor azt valljuk, hogy az egy Istenben hiszünk, az Isten név alatt egy egyetlen és egyszerü lényeget értünk, melyben három személyt különböztetünk meg. Valahányszor azért Isten neve határozatlanúl mondatik, nem kevésbé jelenti az a Fiút és a Szentlelket, mint az Atyát. Mikor azonban a Fiú az Atya mellett említtetik, akkor tekintetbe kell vennünk a viszonyt s így teszünk különbséget a három személy között. Mivel pedig a tulajdonságok a személyekben bizonyos rendet hoznak magukkal úgy, hogy az Atyában van a kezdet és eredet, valahányszor az Atyáról, Fiúról vagy a Szentlélekről egyszerre téteik említés, az Isten név kiváltképen az Atyát illeti. Így megmarad a lényeg egysége, de fennáll a személyek rendje is, amiáltal azonban mitsem csökken a Fiú és a Lélek istensége s bizonyára, mivel előbb láttuk, hogy az apostolok Isten fiáúl tünetik fel azt, kit Mózes és a próféták Jehovának mondottak, mindig a lényeg egységére kell eljutnunk. Kárhozatos szentségtörés tehát az, ha valaki a Fiút úgy tünteti fel, mint aki az Atyától különböző Isten, mivel Isten neve egyszerüen kiejtve nem engedi meg a viszonyítást s Isten önmagában nem mondható ennek, vagy annak. Már pedig, hogy ez a szó „Jehova” határozatlanúl véve a Krisztust jelenti, világosan kitünik Pál apostol ezen szavaiból: „Ezért háromszor könyörögtem az úrnak”. (II. Kor. 12:8–9). Mert midőn neki Krisztus ezt a feleletet adja: „Elég neked az én kegyelmem”, Pál mindjárt hozzá teszi: „Hogy lakozzék én bennem a Krisztus hatalma”. Mert bizonyos, hogy az Úr neve e helyen Jehova neve helyett áll s így azt pusztán a közbenjáró személyére vonatkoztatni könnyelmü s gyermekes eljárás volna, mert itt általánosságban van szó Istenről, anélkül, hogy a Fiú az Atyával vonatkozásba tétetnék. Azt is tudjuk az elfogadott görög nyelvszokásból, hogy az apostolok gyakran használják a cuoioV szót a Jehova-név helyett. S hogy példáért messze ne menjünk, Pál nem más értelemben imádkozott az Úrhoz, mint amily értelemben Péter idézi Jóel ama helyét: „Aki az Úrnak nevét segítségül hivja, idvezül” (Csel. 2:16; Jóel 2:28). Ahol ez a név kizárólag a Fiúnak tulajdoníttatik, annak más oka van, mint annak idején látni fogjuk. Mos elég annyit megjegyeznünk, hogy amint Pál általánosságban kérte Istent, azonnal hozzá teszi a Krisztus nevét. S ily értelemben a teljes Istent is Léleknek mondja maga Krisztus. Nincs semmi ok, hogy miért ne volna lelki az Istennek egész lényege, melyben Atya, Fiú és Szentlélek egybe foglaltatik. Világos ez a Szentirásból is. Mert amint ott azt halljuk, hogy Isten Léleknek neveztetik, úgy azt is halljuk, hogy a Szentlélekről, amennyiben az egyik személye az egész iteni lényegnek (hypostasis), az mondatik, hogy az Istené és Istentől ered.

21. Mivel pedig a Sátán, hogy hitünket gyökerestől kiszaggathassa, részint a Fiú és Szentlélek isteni lényege felől, részint az isteni személyek különbsége felől mindenkor nagy harcokat indított; s amint majdnem minden korszakban istentelen lelkeket támasztott, hogy a hithű tanítókat e tekintetben háborgassák, úgy ma is a régi zsarátnokot új lángra akarja lobbantani: éppen ezért is érdemes dolog e helyen némelyek gonosz őrjöngéseivel szembeszállni. Eddig az volt a legfőbb célunk, hogy a tanulékony lelkeket kézen fogva vezessük, nem pedig, hogy a megátalkodottakkal és civódást kedvelőkkel harcra szálljunk. Most azonban azt az igazságot, melyet szelíden fölmutattunk, meg kell védelmeznünk az istentelenek rágalma ellen. Ámbár e tekintetben is az a legfőbb törekvésünk, hogy mindazoknak, akik Isten igéje előtt szivesen megnyitják füleiket, szilárd fundamentumot adjunk, amelyen lábukat biztosan megvethessék. S ha valaha máskor, bizonyára itt, a Szentirás rejtett titkainál kell józanúl és nagy mérséklttel bölcselkednünk, különösen is óvakodván attól, hogy sem gondolatunk, sem nyelvünk messzebb ne kalandozzék, mint ameddig Isten igéjének határai érnek. mert Isten végtelen lényét hogyan határozhatná meg kisded mértékével az emberi értelem, mely, még azt sem tudta bizonyosan megállapítani, hogy minő a napnak teste, melyet pedig szemével minden nap lát? Sőt hogyan kutathatná ki saját vezetése alatt Isten lényegét az az ész, mely saját mivoltát sem képes egyáltalán megérteni? Ezért ismerjük el önként,hogy igazán csakis Isten ismerheti önmagát. Mert, amint HilariusLibr. 1. de Trinit. c. 19.* mondja, egyedül Ő maga az alkalmas tanú önmaga mellett, aki nem ismerhető meg másként, csak saját kijelentése segélyével. Ezt pedig akkor ismerjük el, ha olyannak fogjuk fel őt, amilyennek magát előttünk kijelenti s nem tudakozódunk róla máshonnan, hanem csak igéjéből. Megvan még Chrysostomusnak erről a tárgyról öt biblia-magyarázata az anomaeusok ellen, melyekkel azonban az álbölcsek vakmerőségét nem tudta annyira megzabolázni, hogy szőrszálhasogató vitáiknak fékét meg ne eresszék. Mert itt sem viselkedtek semmivel sem szerényebbűl, mint egyebütt szoktak. E vakmerőség szerencsétlen következménye figyelmeztessen minket arra, hogy e kérdésben tanulékonyak legyünk inkább, mintsem éles-elméjü szőrszálhasogatók és lelkünk ne kivánja Istent egyebütt kutatni, mint szent igéjében, s ne gondoljon róla bármit igéje vezérlete nélkül, s ne szóljon olyat, mi nem szent igéjéből van véve. Hogy ha az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek az egy Istenben levő különbsége (aminthogy ezt bizony nehéz fölfogni) némely lelkeknek sokkal több munkát és nyugtalanságot okoz, mint kivánatos, jusson eszükbe, hogy az emberi értelem, ha önnön ábrándjaira hallgat, útvesztőbe téved s ezért, mivel a titok mélységét meg nem foghatják, engedjék meg, hogy a mennyei kijelentések legyenek vezéreik.

22. Hosszadalmas, haszontalan és unalmas dolog volna felsorolni mindazokat a tévelygéseket, melyek a keresztyén tan eme fejezetében a hit tisztaságát valaha veszélyeztették. Az eretnekek közül sokan Isten teljes dicsőségét durva tévelygéseikkel aként igyekeztek megrontani, hogy elégnek tartották, ha megfélemlítik és megzavarják a tudatlanokat. Néhány ember révén csakhamar több felekezet keletkezett, melyek részint szétszaggatták Isten lényegét, részint összezavarták a személyek között levő különbséget. Ha továbbra is fenntartjuk azt, amit fentebb a Szentirásból eléggé bebizonyítottunk, hogy t. i. az egy Isten lényege, mely az Atyához, Fiúhoz és Szentlélekhez tartozik, egyszerü és oszthatatlan, továbbá, hogy az Atya valami tulajdonságban különbözik a Fiútól, a Fiú a Szentlélektől, nemcsak Arius és Sabellius előtt, hanem egyéb régi tévelygésszerzők előtt is bezárúl az ajtó. Mivel azonban e mi korunkban támadtak egyes eszelősök, mint Servet és társai, kik új csalárdsággal igyekeztek mindent összezavarni, érdemes dolog néhány szóval hazug tanaikat megvizsgálni.

Servet előtt a háromság elnevezés oly gyülöletes, sőt kárhozatos volt, hogy minden háromságvallót, már ahogy ő nevezett minket, istentagadónak mondott. Elhallgatom azokat az istentelen szavakat, melyeket a Szentháromság gyalázására kieszelt. Okoskodásának rövid tartalma az, hogy midőn Isten lényegében három személy állíttatik, Isten három részre osztatik s e háromság csak emberi találmány, mivel Isten egységével ellenkezik. A személyeket pedig bizonyos külső eszmék gyanánt akarja venni, melyek valójában nem léteznek Isten lényegében, hanem egyik vagy másik alakban Istent jelképezik előttünk. Szerinte kezdetben Istenben semmi különbség nem volt, mivel egykor ige és lélek ugyanaz volt. Mióta azonban Krisztus, ez Istentől való Isten, megjelent, belőle származott a Lélek is, mint másik Isten. Bár azonban hazugságait néha himes beszédekkel ékesgeti, – mint mikor azt mondja, hogy isten örök igéje volt Krisztus lelke az Istennél s az ő eszméjének tündöklése; majd megint, mikor azt mondja, hogy a Szentlélek az istenség árnyéka volt: – később mégis maga teszi semmivé úgy a Fiúnak, mint a Szentléleknek istenségét, midőn azt állítja, hogy a közöltetés mértéke szerint úgy a Fiúban, mint a Szentlélekben része van Istennek, amint hogy az a lélek is, mely lényegileg bennünk sőt a fákban és kövekben is meg van, Istennek egy része. Hogy a közbenjáró személyéről mit fecseg, látni fogjuk a maga helyén.

Az a borzasztó hazugság pedig, hogy a személy nem egyéb, mint Isten dicsőségének látható alakja, nem szorúl hosszabb cáfolatra. Mert midőn János kijelenti, hogy logos már a világ teremtése előtti időben Isten volt, nagyon megkülönbözteti ezt a puszta eszmétől. Ha pedig a logos, mely Isten volt, mr akkor, sőt az örökkévalóság kezdetétől fogva az Atyánál volt s az ő saját dicsősége által az Atyánál tündöklött (Ján. 17:5), bizonyára nem lehetett külső, vagy képleges ragyogás, hanem szükségkép személy volt, mely magában az Istenben lakozik. Bár a Szentlélekről pedig egészen a világ teremtéseig nem tétetik említés, nem úgy jelenik az ott meg, mint árnyék, hanem mint Isten lényeges ereje. Hiszen Mózes azt beszéli, hogy e lélek táplálta az alaktalan tömeget is (I. Móz. 1:2). Akkor kiderűlt hát, hogy az örökkévaló Lélek mindig Istenben volt, midőn az ég és föld zürzavaros anyagát táplálta s mindaddig fenntartá, míg a szépség és a rend el nem következett. Ekkor még bizonyára nem lehetett Istennek képe, vagy kifejezése, mert Servet ábrándozik. Istentelenségét egyebütt még nyiltabban kénytelen leleplezni, mintha Isten örökkévaló bölcsességével látható fiat rendelvén magának, ily módon jelentette volna ki magát láthatólag. Mert ha ez igaz, Krisztus számára nem marad más istenség, csak amennyiben Isten örök tanácsából rendeltetett Fiúnak. Figyelembe veendő még, hogy azt a koholmányát, mellyel a személyeket helyettesíti, úgy átalakítja, hogy nem átall Istenre új dolgokat is koholni. Minden tévelygése között pedig az a legkárhozatosabb, hogy úgy Isten fiát, mint a Szentlelket az összes teremtett dolgok közé keveri. Mert nyiltan hirdeti, hogy Isten lényében részek és felosztások vannak, melyek mindegyike része Istennek. Különösen azt állítja, hogy a hivek le

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2019
31 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2019
56 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 20 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Lilith Megéhezik 4 - Az Apáca Show,a fantasy új epizódja elérhetõ    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, eszmefuttatások. Underground írások,Sniffanytól.    *****    BLACKPINK NEWS • Gyere és ismerd meg a világ egyik legismertebb és legnépszerûbb dél-koreai bandját, a BLACKPINK-et!    *****    LEPD MEG MAGAD VAGY SZERETTEDET EGY KÜLÖNLEGES MANDALÁVAL, VAGY ÁSVÁNYÉKSZERREL! RENDELÉS ÜZENETBEN VAGY AZ OLDALON!    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    IGAZÁN DÖGÖS ÉS EGYEDI SZERETNÉL LENNI? 10-20% CSAK MA MINDEN ÁSVÁNYKARKÖTÕRE, GYÖNGYKARKÖTÕRE, MEDÁLRA! NÉZD MEG FB-OT!    *****    "Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...