ÖTÖDIK FEJEZET
A külmisszió

45. §. A KÜLMISSZIÓ ÜGYE ÉS EREDMÉNYEI A NAGYVILÁGON ÉS HAZÁNKBAN
 

45. §. A KÜLMISSZIÓ ÜGYE ÉS EREDMÉNYEI A NAGYVILÁGON ÉS HAZÁNKBAN

1. A reformációig

A keresztyénség a szó földrajzi és kulturális értelmében sem lehet más, mint a világ vallása. Az evangélium üdvözítő hatalma nem korlátozható egyes kiváltságos fajokra és kultúrákra. „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson." (I. Tim. 2:4.) Az őskeresztyénségnek s még az ókatholikus egyháznak is egyik legnagyobb ereje ennek a bizonyossága volt. Ez a bizonyosság, amely az Úr Jézus Krisztus parancsán és ígéretén (Máté 28:19-20) alapul, törhetetlen missziói lelkület forrása lett az Evangélium céltudatos terjesztésének, a missziónak Pál apostol óta egészen a népvándorlás koráig nagyon egyszerű programja volt: elvinni az Evangéliumot az egész világ valamennyi népéhez, aminek meg kell történnie az Úr visszajövetele előtt (Márk 13:10). A barbár népek előrerontása, majd a mohammedánok hódításai  következtében a tisztán szellemi eszközökkel dolgozó missziót a fegyveres védekezés és a fegyverrel támogatott tömegtérítés váltotta föl. Ez jellemzi az egész középkort, amelyben igazi apostoli pogánymisszióval csak elvétve találkozunk. Egyes hősies magánvállalkozások voltak ugyan, főként a koldulórendek körében: ilyen volt például a spanyol franciskánus Lullus Rajmundé (1236–1316), aki az afrikai mohammedánokat igyekezett Krisztusnak meghódítani s vértanúhalálával pecsételte meg missziói tevékenységét. De sem az ő, sem társai munkájának nem volt számbavehető eredménye. A restaurált római katholicizmus fölfrissült életereje újra rávetette magát a külmisszióra. Főképp a jezsuiták ügyessége és sokszor tiszteletreméltó önfeláldozása Indiában, Kínában, Japánban, Dél-Amerikában, Kanadában nagy eredményeket ért el, bár inkább a pogány tömegek külsőleges egyházi nevelésében, mint az egyének öntudatos keresztyénné tételében.

2. A reformációtól

A reformáció egyházait csak lassan tudta meghódítani a missziói gondolat. Az alapvetés és az ellenreformáció elleni védekezés nehéz küzdelmei nem sok teret engedtek a külmissziói érdeklődésnek. De azért már a XVI. és a XVII. században vannak egyes hőslelkű francia, svájci, holland, angol, német ref. és ev. férfiak, főleg lelkészek, akik Észak-Amerikában és Indiában értékes és nem eredménytelen missziói működést fejtenek ki. Jellemző, hogy a legelső protestáns misszionáriusok: Richer Péter és Chartier Vilmos a Kálvin genfi köréből kerültek ki (1556). Igazi virágzásra azonban csak a XVIII. századi pietizmus juttatta a protestáns missziót. Nagy eréllyel karolta fel a pogányok és a zsidók megtérítésének ügyét.  Pietista körökből csakhamar szervezett missziói munka indult meg, mely kiterjedt a nyugat-indiai szigetekre, Dél-Amerikára, Indiára, Abessziniára, Kínára, a Kaukázusra, Algírra, Perzsiára, és az észak- amerikai indián területekre, a grönlandi eszkimókra és az egész világon elszórt zsidóságra. E sok vérrel öntözött úttörés nyomán a XlX. században hatalmas virágzásnak és gyümölcsözésnek eredt a protestáns külmisszió. Legmélyebb lelki erőforrásai az egyes országokban meg- megújult hitébredések voltak, legnagyobb külső támasza pedig a nagyhatalmak, elsősorban Anglia, gyarmati politikája. Ez a támogatás azonban sokszor többet ártott, mint használt a missziónak, mert nem igazi lelki szempontok vezették. E mellett pedig alkalmat adott arra, hogy a bennszülöttek az európai államok iránt érzett gyűlöletüket átvigyék az egyházakra is.

3. A mai helyzet

A négy nem keresztyén világrészben kb. 30 millió katholikus és 10 millió protestáns „pogánykeresztyén" van. Ez, bár még mindig kb. 1000 millióra megy a nem keresztyén emberiség száma, mégis igen nagy eredmény, ha a száz évvel ezelőtti állapotokkal vetjük egybe, amikor az összes pogány- és zsidó-keresztyének száma mindössze 70.000 volt. Kínában 60 évvel ezelőtt 2-300 keresztyén volt, ma pedig több mint félmillió. Indiában a XIX. század elején 30.000, ma közel kétmillió. Oly fáradhatatlan Krisztus-szolgák működésének eredményeképpen, mint aminő volt pl. Carey Vilmos, a foltozóvargából lett nagy indiai misszionárius (megh. 1834), Livingstone Dávid, Afrika apostola (1813–1873), a vértanú Chalmers Jakab, aki Új-Guinea emberevői közt tette le életét Uráért (1901), vagy Hudson-Taylor Jakab, a kínabelföldi misszió alapítója (mh. 1905), és még megszámlálhatatlanul sokan, „az evangéliumi keresztyénség erős bástyákat emelt jóformán minden nép és törzs között''. A Biblia, vagy annak egy-egy része minden nagyobb nép és sok kisebb törzs nyelvére le van fordítva. Minden nagyobb és sok kisebb népnek van keresztyén irodalma és iratterjesztése. Sok nép nyelvét a misszionáriusok tették művelhető nyelvvé s még többet ők tanítottak meg írni és olvasni. „A régibb keresztyén népek által kiküldött 30.000 misszionáriuson kívül (akik közül mintegy tízezer női misszionárius) valami 150.000 bennszülött missziói munkás (ezek közül tízezer felsőbb iskolában képzett és felszentelt lelkész) hirdeti az igét és neveli a gyermekeket. Az elemi iskolákon kívül vannak missziói közép- és felsőbb iskolák, sőt egyetemek is. Az iskolákon kívül, melyekbe majdnem két és félmillió növendék jár, kórházak és menhelyek (árvák, ópium által mérgezettek, vakok, süketek számára) hirdetik a Jézus Krisztus szeretetét és közeledését, különösen hirdeti pedig a megtértek tisztes családi élete, szelídsége, munkássága, józansága".¹

4. Hazánkban

A magyar protestantizmus, sajnos, mindmáig leghátrább áll külmissziói tevékenység dolgában az összes számottevő protestáns keresztyén egyházak és népek között. Ennek egyik oka az, hogy Magyarországnak sohasem volt közvetlen gyarmati érdekeltsége. De legfőbb oka az, hogy a XIX századi nagy hitébredések s a nyomukban járt missziói érdeklődés csak igen későre tudták megérinteni a hosszas küzdelmekben kifáradt és elernyedt magyar protestáns egyházakat. Az első magyar prot. lelkipásztor, aki a külmisszió érdekében is buzgólkodott, a kiváló evangélikus paedagogus-lelkész, a szabadságharcban is résztvett erős hazafias érzésű Wimmer Gottlieb Ágoston volt. Az ő felsőlövői gyülekezetéből ment ki Afrikába Böhm Sámuel, aki ott meg is halt 1859-ben, mint a magyar misszió első mártírja. A pesti skót misszió a zsidók evangélizálása mellett a pogánymisszó iránt is érdeklődést szított magyar körökben. A belmissziói mozgalmak mindegyike hozzájárult a külmissziónak népszerűvé válásához is. A Budapesti Református Ifjúsági Egyesület missziói bizottságából 1903-ban megalakult a Magyar Evangéliumi Keresztyén Missziói Szövetség. Ennek ma már külön református és külön evangélikus ága van. A református ág külön folyóiratot (Hajnal) tart fenn s ez idő szerint egy óceániai női és egy, a bulgáriai törökök közt dolgozó férfi misszionárius eltartásáról gondoskodik. A magyar protestáns egyházak és egyének missziói áldozatkészsége azonban még mindig nagyon csekély. Pedig a magyar nemzetre nagy hivatás vár a világmisszió munkájában, főképp, természetes helyzeténél fogva, a zsidó és mohammedán misszió terén. Ezt a hivatást ma már a magyar evangéliumi egyházak világosan látják. A református egyház a maga legújabb törvénykönyvében a külmissziót is egyházi feladatnak jelenti ki.

¹  L. dr. Szabó Aladár külmissziói kalauzát, amelynek adatait az 1925. évi World Missionary Atlas nyomán egészítettük ki.

Révész Imre: Egyháztörténelem, 1936.