„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.”Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16
Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Zsoltár 28,7
… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti." Karl Barth
A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...
Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .
E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben, a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal
2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó
„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
2. AZ EMBER NYOMORÚSÁGÁRÓL 2 - 4 ÚRNAPJA 3 -11 kérdés-felelet
2. AZ EMBER NYOMORÚSÁGÁRÓL 2 - 4 ÚRNAPJA 3 -11 kérdés-felelet
AZ EMBER NYOMORÚSÁGÁRÓL
2. úrnapja
3. Honnan ismered meg nyomorúságodat?
Isten törvényéből.
Róm 3,20
4. Mit követel tőlünk Isten törvénye?1
Krisztus az, aki megtanítja nekünk a törvény lényegét Máté evangéliuma 22. részében:„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” 2
1 5Móz 10,12; 3Móz 19,18
2 Lk 10,27
5. Megtarthatod-e mindezt tökéletesen?
Nem,1 mert természetem szerint hajlamos vagyok Istent és felebarátomat gyűlölni. 2
1 Róm 3,10.23; 1Jn 1,8
2 Róm 8,7; Ef 2,3
3. úrnapja
6. Vajon Isten teremtette volna az embert ilyen gonosszá és romlottá?
Nem. 1
Isten az embert jónak teremtette, saját képére, 2 azaz igazságosságra és valóságos szentségre alkotta, 3 hogy teremtő Istenét igazán megismerje, szívből szeresse, vele örökké boldogan éljen, őt dicsérje és magasztalja. 4
1 1Móz 1,31
2 1Móz 1,26–27
3 Ef 4,24
4 2Kor 3,18; Kol 3,10
7. Akkor hogyan fajult az ember ilyen gonosszá?
Első szüleink, Ádám és Éva az Édenkertben bűnbe estek, és engedetlenné váltak. 1
Emiatt a mi természetünk úgy eltorzult, hogy minden ember bűnben fogantatik és születik. 2
1 1Móz 3; Róm 5,12.18–19
2 Zsoltár 51,7
8. Annyira megromlottunk tehát, hogy minden jóra képtelenek, de minden gonoszságra kaphatók vagyunk?
Igen,1 hacsak Isten Lelke újjá nem szül minket.2
1 1Móz 6,5; Jób 14,4; 15,16.35; Ézs 53,6
2 Jn 3,6
4. úrnapja
9. Nem jogtalanság-e az emberrel szemben, hogy Isten a törvényben teljesíthetetlent követel tőle?
Nem,
mert Isten úgy teremtette az embert, hogy teljesíthette azt. 1
Az ember azonban, az ördög felbujtására, vakmerő engedetlenséggel megfosztotta magát is, utódait is az isteni adományoktól. 2
1 Ef 4,24–25
2 Róm 5,12
10. Büntetlenül hagyja-e Isten ezt az engedetlenséget és lázadást?
Isten rettenetesen haragszik 1 mind az örökölt, mind az általunk elkövetett bűnök miatt,
és igazságos ítéletével időleges és örök büntetéssel sújtja a bűnt, amint meg van írva:„Átkozott, aki nem tartja meg ennek a törvénynek az igéit, és nem aszerint cselekszik!” 2
1 Róm 5,12; Zsid 9,27
2 5Móz 27,26; Gal 3,10
11. Hát nem irgalmas-e az Isten?
De, Isten irgalmas szívű, 1 ám igazságos is. 2
Igazsága pedig azt követeli, hogy a bűnt, amely Isten elleni felségsértésnek minősül, a legnagyobb, azaz testi-lelki örök büntetés sújtsa.
1 2Móz 34,6–7
2 2Móz 20,5; Zsolt 5,5; 2Kor 6,14
Szabolcska Mihály Uram, maradj velünk!
Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?
…tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!
Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát.
A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal Oldal tetejére