2/b Lajtha zeneszerzés-tanártársai, 1919–1944:

Hammerschlag János	1919/20–1942/43	1919 szeptemberétől tanított a Zenedében, 1943. január 1-jén nyugdíjazták (az 1945/46-os tanévtől ismét megbízást kapott)
Viski János	1940/41–1941/42	1940 novemberétől tanított a Zenedében
Lisznyai Szabó Gábor	1942/43–1943/44	1942 szeptemberétől tanított a Zenedében
Szervánszky Endre	1942/43–1943/44	1942 szeptemberétől tanított a Zenedében

A 2/b táblázat azt mutatja be, hogy mikor ki volt Lajtha tanártársa a zeneszerzés szakon a most közelebbről vizsgált időszakban. Viski János, Lisznyai Szabó Gábor és Szervánszky Endre csak néhány évig dolgozott vele, viszont a már korábban is említett Hammerschlag János és Lajtha között különlegesen mély szellemi-művészi kapcsolat alakult ki a közösen eltöltött évtizedek alatt. A két kolléga már zeneakadémiai tanulmányait is egyidőben végezte. Hammerschlag 1919 szeptemberében, vagyis Lajthánál bő fél évvel később került a Zenedébe, és több azonos tárgyat tanítottak, például zeneszerzést és kamarazenét. Az orgonaművészként és karnagyként, jelesül a Motett és Madrigál Társulat vezetőjeként igen elismert Hammerschlag, akinek nevéhez magas színvonalú zenetörténet-kurzusok valamint számos középkori, reneszánsz és barokk kompozíció magyarországi bemutatása fűződik, a legteljesebb összhangban dolgozott együtt Lajthával. Metódusuk zenetörténeti megalapozottsága, a régi stílusokhoz, a régi hangszerekhez való vonzódásuk is azonos volt. Több növendék hol egyiküknél, hol másikuknál végezte a zeneszerzést. Hammerschlagot 1943. január 1-jén kényszernyugdíjazták, ám az 1945/46-os tanévben állását visszakapta, és Lajtha helyett, majd a főigazgató Lajtha mellett igazgatóként is működött.

A zeneszerzés után (25 tanév) a második legfontosabb, és leghosszabb időn át tanított tantárgya Lajthának a kamarazene volt (23 tanév). Az évkönyvekben nem találunk arra vonatkozó névsort, hogy ki mindenki járt hozzá Zenedében, a tananyag sincs föltüntetve, ám a hangversenyek illetve úgynevezett előadási gyakorlatok programja sokat elárul. Az alábbi kimutatást az 1919-től 1944-ig terjedő koncertprogramok alapján készítettem. A legcélravezetőbbnek az tűnt, hogy a kigyűjtött körülbelül 80 produkciót a zeneszerzők születési sorrendjében rendezzem el, mivel így azonnal látszik, hogy egy-egy zenetörténeti stílus milyen arányban van jelen. Ezen belül a szereplések időrendben sorakoznak, így hamar lemérhető, hogy egy-egy szerző mely időszakban és hányszor fordult elő.

Lajtha László betanításában elhangzott művek a Nemzeti Zenede hangversenyein, 1919–1944[26]

A zeneszerzők születési sorrendjében, ezen belül a hangversenyek időrendjében[27]

Corelli:

• Triószonáta (a műsorlap szerint: „Sonata da Chiesa”), e-moll (2 vl, pf, vlc), 1928. november 29.

Telemann:

• Tafelmusik 1733-ból; triószonáta (a műsorlap szerint: „Quartett”) (fl, vl, pf, vlc), f-moll, 1927. november 25.

• Concerto (?), E-dúr (pf, vl, vlc), 1929. november 29.

Händel:

• Szonáta fuvolára és zongorára (?), 1921. január 31.

• Triószonáta (a műsorlap szerint: „Quartett”) (?),  I–IV. tétel (2 vl, pf, vlc), 1930. január 24.

• Triószonáta (a műsorlap szerint: „Kamaraquartett”), A-dúr (2 fl, pf, vlc), 1930. április 4.

J. S. Bach:

• A lélek száll és Jézus őrzi. Ária a 127. kantátából.

• Légy boldog szép mátkapár. Ária a 210. (lakodalmi) kantátából, 1922. január 26. (A műsorlap szerint a kamarazene tanára: Hammerschlag János és Dr. Lajtha László. Valószínűbb, hogy a két kantáta-részletet Hammerschlag tanította be.)

• V. brandenburgi verseny, 1925. május 3. 

Johann Friedrich Fasch (1688-1758):

• Zongoranégyes kánon formában, I. és III. tétel (pf, vl, vla, vlc), 1930. május 9.

Gluck:

• Szonáta (a műsorlap szerint: „Zongoranégyes”), g-moll (2 vl, pf, vlc), 1930. február 28. 

J. Haydn:

• Trió, G-dúr (2 hg, gr, zg), 1932. december 21.

Boccherini:

• Kis táncok (9 tagú vonóskar), 1941. január 24.

Mozart:

• Két menüett, Három német tánc, Öt kontratánc (kamaraegyüttes, 19 előadó), 1920. április 30.

• Zongoranégyes (?), I. tétel, 1926. február 21.

• Klarinétötös, A-dúr, III–IV. tétel, 1928. február 24.

• Divertimento, E-dúr (?) (2 cl, fg), 1928. április 21.

• Klarinéthármas, Esz-dúr, I. tétel, 1928. december 21.

• Kvintett, Esz-dúr (pf, ob, cl, cor, fg), 1930. május 9.

• Klarinétötös, A-dúr, 1931. január 27., Mozart születésének 175. évfordulójára

• Klarinéthármas, Esz-dúr, I–II. tétel, 1936. november 22.

• Zongoranégyes, Esz-dúr, I. tétel, 1936. december 18. 

• Zongoranégyes, Esz-dúr, I. tétel, 1939. november 21.

• Vonósötös, g-moll, 1942. ferbuár 13.

Beethoven:

• Zongoraötös, Esz-dúr, II-III. tétel (pf, ob, cl, fg, cor), 1926. november 26.

• Zongorahármas, B-dúr, Op. 11 (pf, cl, vlc), 1922. január 26. (A műsorlap szerint a kamarazene tanára: Hammerschlag János és Dr. Lajtha László. A három előadó más esetben nem szerepel Lajtha növendékeként, tehát valószínű, hogy a betanító tanár inkább Hammerschlag.)

• Skót dalok (5 dal) (2 énekes + pf, vl, vlc), 1920. január 7.

• Szextett (2 cor, 2 vl, vla, vlc), 1941. március 14.

Csermák Antal:

• A fenyegető veszély vagy a Haza szeretete vonóshangszerekre és fortepianóra. (A nemes magyaroknak ajánlva Verseghen, 1809-ben), 1927. január 27. (A Nemzeti Zenede könyvtárának 4494. számú és a Nemzeti Múzeum könyvtárának 675. Ms Mus. kézirata alapján összeállította: dr. Lajtha László.)

Hummel:

• Szeptett, I. tétel (pf, fl, ob, cor, vla, vlc, cb), 1927. március 23.

Weber:

• Trió, g-moll (pf, fl, vlc), 1927. február 5.

• Zongoranégyes, I-IV. tétel, 1934. november 23.

• Trió, E-dúr (pf, fl, vlc), 1942. február 13.

Schubert:

• Oktett, F-dúr (cl, fg, cor, 2 vl, vla, vlc, cb), 1920. április 30.

• 23. zsoltár, 1921. június 14.

• Szonatina hegedűre és zongorára, g-moll, 1928. május 24., Schubert-emlékünnep

• Notturno, Esz-dúr (zongorahármas), 1928. május 24., Schubert-emlékünnep

• Fantázia 4 kézre, 1928. május 24., Schubert-emlékünnep

• Kvintett, A-dúr („Pisztáng-ötös”), IV. (variációs) tétel, 1928. november 16.

Mendelssohn:

• Zongoranégyes, c-moll, 1937. március 5.

Schumann:

• Zongoraötös, 1935. február 8.

C. Franck:

• Zongoraötös, f-moll, 1920. január 7.

• Zongorahármas, Op. 2, 1920. április 30.

• Zongorahármas, h-moll, II–III. tétel, 1925. március 15.

• Zongoraötös, I. tétel, 1929. december 13.

• Zongoraötös, I. tétel, 1930. január 24.

• Zongorahármas (?), 1934. január 26.

Brahms:

• Szonáta hegedűre és zongorára, A-dúr, I. tétel, 1926. január 31.

• Zongoraötös, f-moll, 1930. május 9.

• Zongoranégyes, g-moll, 1931. november 20.

• Trió (a-moll?) (pf, cl, vlc), 1932. március 4.

• Zongoranégyes, c-moll, 1933. május 19.

• Zongorahármas (?) (pf, vl, vlc), II. és IV. tétel, 1933. december 15.

• Zongoraötös, f-moll, 1935. december 20.

• Zongoraötös, f-moll, I. tétel, 1940. március 14.

Saint-Saëns:

• Szeptett, Menuet, Gavotte et Finale, 1926. december 17.

• Szeptett, Menuet, Gavotte et Finale (?) (a műsorlap szerint: „II., III. és IV. tétel”), 1927. november 11.

• Szeptett, 1940. január 26.

D’Indy:

• Szvit régi stílusban Op. 24. (I. Prélude II. Entrée III. Sarabande, IV. Menuet, V. Ronde Française) (2 fl, tr, 2 vl, vla, vlc), 1920. január 7.

• Zongoranégyes Op. 7, 1921. január 31.

• Mária-Magdolna. Kantáta, 1921. június 14.

• Zongoranégyes, a-moll, 1930. december 19.

• Trió Op. 29 (pf, cl, vlc), 1931. május 2.

• Zongoranégyes, 1936. március 13.

• Szvit régi stílusban Op. 24, 1942. február 13.

Ernest Chausson (1855-1899):

• Koncert hegedűre és zongorára vonósnégyes kísérettel, III–IV. tétel, 1927. december 21.

Aggházy Károly (1855-1918):

• Zongoraötös, g-moll, 1921. január 31.

Mahler:

• III. szimfónia. (Fleischer Antal vezényletével. A karokat betanította: Dr. Lajtha László.) 1921. december 16.

• III. szimfónia. (Fleischer Antal vezényletével. A karokat betanította: Dr. Lajtha László.) 1922. január 19.

Debussy:

• Szonáta gordonkára és zongorára, 1920. január 7.

• En blanc et noir, III. és I. tétel (2 pf), 1920. április 30.

Gabriel Pierné (1863-1937):

• A Gyermekek Keresztes Háborúja, 1922. április 18. (Zenés legenda négy részben. Szövegét írta: Schwob Marcel, fordította Eckhardt Sándor.

I. Útrakelés.  II. Erdőn, mezőn.  III. A tenger.  IV. A megváltó a viharban.

Magyar nyelvű bemutató. 300 tagú háromszólamú gyermekkar, 200 tagú nyolcszólamú vegyeskar, 100 tagú zenekar: 4 fuvola, 3 oboa és angolkürt, 3 klarinét és basszusklarinét, 3 fagott és kontrafagott, 8 kürt, 6 trombita, 5 harsona, tuba, 4 hárfa, 2 pár üstdob, nagydob, réztányér, kis dob, háromszög, tam-tam, cseleszta, orgona és vonósok. A karének tanára: Dr. Lajtha László. A zenekari gyakorlat tanára: Fleischer Antal, a gyermekkar tanárai: Kesztler Lőrinc dr., Pikéthy Tibor, Sauerwald Géza, Zalánfy Aladár. Az orgonán Sugár Viktor játszik. Karigazgató Noseda Károly. Az első fúvó, hárfa és gordon szólamokat az intézet tanárai játsszák.)

Jean Roger-Ducasse (1873-1954):

• Zongoranégyes, g-moll, 1922. január 26. (A műsorlap szerint a kamarazene tanára: Hammerschlag János és Dr. Lajtha László. Valószínű, hogy Lajtha tanította be a darabot, hiszen többen az előadó növendékek közül az ő tanítványai voltak.)  

Anna Lambrechts Vos (1876-1932, holland):

• Szonáta hegedűre és zongorára, fisz-moll, Finale, 1928. május 11.

Dohnányi:

• Szerenád Op. 10 (vl, vla, vlc), 1922. január 26. (A műsorlap szerint a kamarazene tanára: Hammerschlag János és Dr. Lajtha László. Valószínű, hogy Lajtha tanította be a darabot, hiszen a csellista, Spitzer Tamás az ő növendéke volt. )

• Zongoraötös, c-moll, 1929. január 18. 

• Zongoraötös, c-moll, III. és I. tétel, 1936. május 22.

Amint a listából kitűnik, Lajtha növendékei leggyakrabban Mozart műveit játszották, ami nem is csoda, hiszen számos forrásból tudjuk, hogy ő volt a legnagyobb mester Lajtha szemében. A második helyre Brahms került, ami részben nyilván annak köszönhető, hogy 1933-ban volt születésének 100. évfordulója. A harmadik és negyedik leggyakrabban előadott szerző Vincent d’Indy és César Franck (igaz, ez utóbbival azonos számban játszották Lajtha növendékei az 1928-ban szintén évfordulós Schubert kompozícióit.) A Schola Cantorum, amelyet 1896-tól d’Indy vezetett, César Franck szellemi hagyatékát volt hivatott megőrizni és továbbadni. Lajtha César Franck iránti rajongásáról Fábián László, a zenedei kolléga szem- és fültanúként emlékezik meg, mondván: Lajtha Franckban „Bach legkiválóbb újabbkori örökösét látta, s kamarazeneművei Franck kései műveinek […] szellemiségét és polifon írásmódját elevenítik fel. […] ő volt az egyetlen neves magyar zeneszerző, aki Franck zenéjéből indult ki, s a nagy francia mester hazai […] kultuszának alapjait megvetette. Baráti körben, a zenedei órákon s a tanári szobában is hosszasan szeretett Franckról elbeszélgetni. Lankadatlanul magasztalta nagyságát s nem győzte hallgatóságát eléggé arra serkenteni, hogy Bach mellett Franck műveibe is mélyebben behatoljon.  […]”[28]

Akárcsak d’Indy, szintén César Franck-tanítvány volt a listán szereplő Ernest Chausson és Gabriel Pierné is. Ez utóbbitól A gyermekek keresztes háborúja című, akkor igen sikeres, amúgy történelmi eseményeken alapuló zenés legenda előadása hatalmas vállalkozás lehetett, hiszen összesen 600 tagú ének- és zenekar adta elő 1922-ben, a Vigadóban, magyar nyelvű bemutatóként.  Lajtha itt a karének tanáraként szerepel. A teljesség kedvéért azt is meg kell említenünk, hogy Debussy, akiről Lajtha azt vallotta, hogy ő volt „az a lángész, aki a 20. század kezdetének zenéjét uralja”[29] ha  csak rövid ideig is, de szintén César Franck-tanítvány volt, mindenképpen kapcsolódik tehát ehhez a  körhöz. Csupán annak alapján, hogy egy zeneszerző mely mesterek műveit tanította a kamarazene-óráin, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ám jelen esetben ezek az adatok látványosan bizonyítják Lajtha kötődését egy olyan zeneszerzői csoporthoz, amely a magyar zenetörténetírásban talán túlságosan elhanyagolódott.

Szimbolikus jelentőségű, hogy az egykori mester, Vincent d’Indy Szvit régi stílusban című, fúvósokra és vonósokra írt műve kétszer is elhangzott, mégpedig nem akármilyen alkalmakkor: a vizsgált 25 esztendőben 1920. január 7-én volt az első olyan hangverseny, amelyen Lajtha növendékei játszottak, 1942. február 13-án pedig az utolsó.

A Szvit régi stílusban továbbvezet minket a párizsi Schola Cantorum egyik legfontosabb célkitűzéséhez, a régi stílusok felfedeztetéséhez. A lista elején olyan barokk műveket láthatunk, amelyek előadása akkoriban (az 1920-as években illetve 1930-ban) korántsem volt általános: például Corelli, Telemann, Händel triószonátái. A Bach-kortárs Johann Friedrich Fasch kompozíciója ma is kuriózumnak számítana. Nemcsak a „mit” érdekes, hanem a „hogyan” is. Johann Sebastian Bach V. brandenburgi versenyét Lajtha – legalábbis a zenekar létszámában – a historikus elvekhez közelítve adatta elő 1925. május 3-án, a kísérő együttesben három hegedűvel, két mélyhegedűvel és három gordonkával. A zenetörténeti megközelítésre és  felfedező hajlamra ad példát a virtuóz hegedűjátékáról és verbunkos muzsikájáról híres Csermák Antal 1809-es A fenyegető veszély vagy a Haza szeretete című művének előadása is (1927. január 27.). A kottát a Nemzeti Zenede és a Nemzeti Múzeum kéziratai alapján maga Lajtha állított össze. A kortárs kompozíciók is hangsúlyosan jelennek meg, hiszen annak számítanak d’Indy, Pierné, Roger-Ducasse, a holland Anna Lambrechts Vos és Dohnányi művei, és a hangversenyek idejében csak pár évvel korábban hunyt el Aggházi, Mahler és Debussy. A zeneszerző Lajtha saját műveit nem tanította be a növendékeinek, amin jellemét ismerve cseppet sem csodálkozhatunk. (Amikor a Rádió zeneigazgatója volt, egyenesen megtiltotta, hogy zenéjét sugározzák.) Ha kompozíciói nem is szólaltak meg a zenedei hangversenyeken, az évkönyvek rendszeresen és büszkén számoltak be arról, hogy milyen Lajtha-műveket mutattak be itthon és külföldön.

A hangversenyműsorokból szerencsére tudomást szerezhetünk Lajtha kamarazene-növendékeinek egy részéről. Mint ismeretes, a két leghíresebb a csellista Magyar Gábor és a hegedűs Reisz, vagyis Tátrai Vilmos lett – mindkettő egy-egy világszerte ismert vonósnégyes tagjaként. A növendékek közül néhányan később Lajtha zenedei kollégái voltak, így például a fuvolista Meisel Gusztáv, a klarinétos Váczi Gyula vagy az oboista Schwáb Nándor. A hegedűművész Kemény Endre, aki már nem a Zenedében, hanem a Bartók Szakiskolában kezdett tanítani, 39 évig volt kamarazene-tanár, és úgy érzi, Lajtha utódaként tevékenykedett.

Arra vonatkozólag, hogy Lajtha mit tartott fontosnak egy-egy kompozíció betanításában, szerencsére a visszaemlékezőktől, akik persze nem feltétlenül voltak zenedei növendékek, elég sok információnk van. Jómagam is több ilyen interjút készítettem, például Tátrai Vilmossal, Antal Líviával, Hara Lászlóval, Kálmánchey Zoltánnal, Németh Gézával, Kemény Endrével, akik mind Lajtha irányításával tanulhattak be műveket, részben az ő műveit. Mivel a visszaemlékezések megjelennek egy kötetben a közeljövőben (valamint néhány interjú részben vagy egészben a PARLANDO-ban is olvasható lesz), most inkább egy igen értékes levélből idézek, már csak azért is, mert ez rávilágít egy olyan területre, amely nem hagyható ki, ha Lajtha kamarazene-tanításáról esik szó, bármennyire is leszűkítjük vizsgálódásunkat a Nemzeti Zenedére. A Szabadság téri Református Egyház kamarazenekara néven működött együttesről van szó, amelynek tagságát a Nemzeti Zenede növendékei, valamint zeneakadémiai hallgatók és hivatásos muzsikusok alkották. A zenekart 1941-ben, Lajtha kezdeményezésére egy tanítványa, Kálmánchey Zoltán[30] szervezte meg. A programban itt is gyakran szerepelt olasz és francia barokk (Vivaldi, Corelli, Rameau) és francia kortárs (Ravel, Florent Schmitt) muzsika. Kálmánchey így emlékezett vissza a zenekarra és mesterére: „A zenekar tagjai semmiféle anyagi juttatásban nem részesültek, kizárólag azért játszottak, hogy Lajtha László csodálatos zenei vezetése alatt muzsikálhassanak. Lajtha keze alatt valóban rendkívüli élmény volt a muzsikálás. Gyakran változtatott dinamikát, vagy a szokásostól eltérő vonásnemeket az egyes darabokban, ezáltal rendkívüli finomságokat és újszerű hanghatásokat érve el. Tökéletes technikai és zenei megoldásokat követelt, és így, nyugodtan mondhatom, hogy a kamarazenekar abban az időben a legkiválóbb volt hazánkban. A hangversenyeken ismertette az egyes számokat, – ez akkor még teljesen újszerű és szokatlan volt. Nem évszámokat és életrajzokat mondott, hanem a mű zenei mondanivalóját, formai összefüggéseit világította meg.”[31]

A dinamikai árnyaltságot, a hangszín- és érzelemgazdagságra való törekvést a legtöbb visszaemlékező kiemeli. Ami pedig a műismertetéseket, hangverseny-bevezetőket illeti, Lajtha a Zenedében is gyakran segítette ily módon a darabok megértését. Az úgynevezett Szabad Iskolában, 1921/22 telén előadássorozatot tartott a következő címmel: A zene Wagner Richard óta. 1941 novemberében és decemberében  Mozart halálának 150. évfordulója alkalmából három koncertből álló sorozatot rendeztek (Kósa György és Szervánszky Péter adta elő Mozart hegedű-zongoraszonátáit), 1943 áprilisában Debussy-, majd novemberben Beethoven-estre került sor; mindegyik előtt Lajtha mondott bevezetőt.[32] Testhezálló feladatot jelenthetett számára, amikor a Liszt Ferenc Ifjúsági Kör az 1929-es újjáalakuláskor (Hammerschlaggal együtt) tanárelnökének választotta. Az önképző kör tagjai ugyancsak tartottak zenetörténeti előadásokat. 1929/30-ban a program tartalmazott Bach-estet, francia impresszionista estet, romantikus estet, Goldmark-estet.  A kör már jóval korábban is aktívan működött, az 1921/22-es tanévben nem kevesebb, mint 17 ülése volt, néha egyetlen hónap leforgása alatt három is. Minden alkalommal elhangzott egy előadás (ezt hol tanár, hol diák tartotta), majd a növendékek a szóban forgó műveket elő is adták zongorán. Az önképző kör tagjai gyakran kapcsolódtak az intézmény egy-egy nagyobb hangversenyéhez; így került terítékre Mahler III. szimfóniája, vagy Pierné A gyermekek keresztes háborúja című műve.  Sokszor volt szó egy-egy hangszer történetéről, szerkezetéről, és különlegességekre is sor került, például amikor (1922 áprilisában) a görög mitológia zenei elemeiről volt szó. A régi zene iránti vonzalmat mutatja, hogy az egyik diák, Molnár Jenő Antal (aki a kör diák-elnöke is volt abban a tanévben) 1922 novemberében Palestrináról és Bachról szóló dolgozatát olvasta fel, mielőtt a két nagymester művei megszólaltak, és még ugyanebben a tanévben (1922/23) Scarlatti zongoraszonátáiról is volt szó. 1922 májusában Haraszti Emil igazgató a modern zenéről beszélt, majd Mahler, Debussy, Richard Strausss, Dohnányi és Bartók-művek csendültek fel. Két évre rá két alkalmat is szenteltek ugyanennek a témának, akkor például Kodály, Bartók, Weiner és Dohnányi darabjait játszották; az előadástartással pedig történetesen Lajtha egyik zeneszerző-növendéke, Rosenfeld Pál jeleskedett. (Ő egyébként számos, egyéb tárgyú előadást is tartott, sőt az 1923/24-es tanévben őt választották meg az ifjúsági kör diák-elnökének.) Pályázatot is hirdettek, és hogy itt is jelen volt Lajtha és a Schola Cantorum szelleme, aligha kell bizonygatni. Íme a zeneszerzés szakosoknak kiírt kötelező anyag a) pontja: „Régi tánc-suite imitációs stílusban, Bach és Couperin mintájára”. A jutalmat nyert zeneszerző-növendékek közül négyen Lajthához, ketten Hammerschlaghoz jártak.

A zeneszerző-népzenekutató Lajthának még arra is jutott energiája, hogy rész vegyen az iskola szervezeti életében. Szinte mindvégig ott találjuk a Nemzeti Zenede Egyesület választmányában, a tanári kar kiküldöttei között, általában Hammerschlaggal együtt, aki ebben is partnere volt. Lajtha 1931 januárjában felszólalt például az új szolgálati szabályzat ellen, amely a tanári állások biztonságát veszélyeztette, továbbá azért, hogy a tanárvizsgáló bizottságokban továbbra is jelen lehessenek a Zenede képviselői.[33] A következő évben meggyőzte a tanárokat arról, hogy inkább vállaljanak díjtalanul túlórákat, ha ezzel elérhetik, hogy senkit ne bocsássanak el, illetve senkinek ne csökkentsék a fizetését, ami ugyancsak fenyegetett az általános recesszió idején.[34] Az értekezletekről készült jegyzőkönyvekből számos példát lehetne még sorolni arra, hogyan állt ki kollégái és általában az iskola érdekeiért.

A Lajtha-irodalomban találunk olyan vélekedést, hogy az 1919-ben 27 éves, a frontról éppen hazatért és a szülei akarata ellenére házasodni készülő ifjú komponistának anyagi okokból kellett tanításra adnia a fejét. Ha ez az indok szerepet is játszott, kizárólagos vagy meghatározó nem lehetett, hiszen Lajtha e munkát három évtizeden át végezte, akkor is, amikor erre anyagilag nem volt feltétlenül szüksége. Lajtha László a Zenedének, mint láttuk, nem egyszerűen egy kiváló tanára, hanem valóságos oszlopa volt. A fennmaradt dokumentumok azt igazolják, hogy számára a pedagógiai tevékenység és a Zenede egyik vezéralakjának nem kevés áldozatot kívánó szerepe éppúgy szívből jövő hivatást jelentett, mint a zeneszerzés, a népzenekutatás vagy a nemzetközi tudományszervezés. A hazai zenepedagógiában kivételes helyet foglalt el a párizsi Schola Cantorum tradíciójának továbbadásában; oktatóként ugyanazokat a művészi elveket követte, melyek alkotói munkásságát is irányították.

(A tanulmány – két részletben - megjelent a Parlando zenepedagógiai folyóirat 2007/4 és 2007/5 számában.)