C/ A bűn zsoldja a halál. Test és lélek
OSCAR CULMANN
A lélek halhatatlansága vagy a holtak feltámadása?
A) Bevezetés
B) Az utolsó ellenség: a halál. Szókratész és Jézus
C) A bűn zsoldja: a halál. Test és lélek
A lélek halhatatlanságának görög felfogása és a feltámadásba vetett keresztyén hit ellentéte még inkább beigazolódik, ha figyelembe vesszük, hogy a föltámadásba vetett hit már feltételezi a halál és a bűn között a judaizmus által létrehozott kapcsolatot. Így a megváltás-dráma szükségessége is világosabb lesz számunkra. A halál nem természetes, Isten akaratával egyező dolog, mint a görög gondolkodásban, hanem természetellenes, az isteni akarattal ellenkező, abnormis dolog.13 Az 1Móz elbeszélés arra tanít minket, hogy a halál a világba csak az ember bűne által lépett be. A halál átok, s az egész teremtés bele van vonva ebbe az átokba. Az ember bűne tette szükségessé mindazokat az eseményeket, amelyeket aztán a Biblia elbeszél, s melyeknek neve üdvtörténet. A halál nem győzhető le, csak bűnhődés által, mivel a halál a „bűn zsoldja”. Nemcsak az 1Móz mondja ezt nekünk, hanem Pál apostol is (Rm 6,23), s ez a fölfogása a halálról az őskeresztyénségnek is. Ahogyan a bűn Isten ellen volt, úgy van Isten ellen ennek következménye, a halál. Persze, Isten fel is tudja használni a halált (1Kor 15,36; Jn 12,24), éppúgy, mint a Sátánt. A halál mégis, mint olyan, Isten ellensége marad, mert Isten maga az élet, és az élet teremtője. Isten akarata nem az, hogy halál és betegség, hervadás és megsemmisülés legyen (a betegség a halál különös esete, amely még életünkben működik).
Minden, ami az élet ellentéte, betegség és halál, az emberi bűnből ered zsidó és keresztyén fölfogás szerint. Ezért Jézus minden gyógyítása nemcsak a halál visszaszorítását, hanem a bűn területére való behatolást is jelent; ezért mondja Jézus, mikor betegeket gyógyít: megbocsáttattak bűneid. Nem úgy, hogy minden személyes betegségnek egy személyes bűn a megfelelője, hanem úgy, hogy a betegség, mint olyan, és a halál, a bűn következménye, mely alatt szenved az egész emberiség. Minden gyógyítás részleges föltámadás, az élet részleges győzelme a halál fölött: ez a keresztyén fölfogás. Ezzel szemben a görög gondolkodás szerint a test betegsége abból a tényből fakad, hogy a test mindenestül rossz, s a halálnak van szentelve. A keresztyének számára a testben a feltámadás rövid ideig tartó anticipációja lesz láthatóvá.
Ez pedig arra tanít minket, hogy a test maga nem rossz, s a lélekhez hasonlóan Teremtőnk ajándéka. Pál szerint éppen ezért kötelességeink vannak testünkkel szemben is! Isten mindennek Teremtője. A zsidó és keresztyén teremtés-értelmezés kizár minden görög dualizmust a test és a lélek között. A testi, látható dolgok éppúgy Isten teremtményei, mint a láthatatlanok. A test nem a lélek börtöne, hanem a Szentlélek temploma Pál szerint (1Kor 6,19). Itt van a döntő különbség. Isten a testit is „jónak” tartja a teremtés után; ezt az 1Móz elbeszélése kifejezetten mondja. Fordítva pedig: a bűn az egész embert keríti hatalmába, nemcsak a testet, hanem a lelket is, s következménye, a halál az egész emberre kiterjed, testre és lélekre egyaránt. Így van ez nemcsak az embernél, hanem minden egyéb teremtménynél is. A halál azért szörnyű, mert az egész látható teremtett világ – beleértve testünket is – még jelen állapotában, betegségtől és haláltól sújtva is csodálatos.
A halál pesszimista fölfogása mögött ott van a teremtés optimista fölfogása. Ezzel szemben ott, ahol a halált megszabadítónak tartják – mint a platónizmusban – ott nem ismerik el a látható világot Isten teremtményének, s ha a platónisták szépnek tartják a testet, az nem azért van, mintha önmagában szépnek tartanák, hanem azért, mert átvilágít rajta a halhatatlan lélekből, az egyedül igaz isteni igazságból valami. Még a keresztyének számára is jelen testünk nem más, mint az eljövendő dicsőséges test árnyéke, de éppen egy test árnyéka.! A különbség itt nem a test és a lelki idea között van, mint Platónnál, hanem a jelen teremtés (amelyet megrontott a bűn) és az új teremtés között (amely bűntől szabad): a romlandó és a romolhatatlan test között.
Ez arra vezet minket, hogy az emberről szóló teljes tanításról beszéljünk, az antropológiáról. Az Újszövetség antropológiája nem azonos a göröggel, inkább a zsidóhoz csatlakozik. A test és a lélek (szóma – pszükhé, szarx – pneüma) vonatkozásában – hogy csak ezeket említsük – ugyanazokat a kifejezéseket használják az Újszövetség szerzői, mint a görög filozófusok. E kifejezések azonban számukra egészen mást jelentenek, s teljesen félreértjük az Újszövetséget, ha görög értelemben magyarázzuk a fogalmakat. Innen már sok félreértés származott.
Nem adhatunk részletes áttekintést az újszövetségi antropológiáról. A Kittel-féle14 szótár megfelelő cikkei mellett jó monográfiák is vannak e kérdéshez.15 Először külön kellene analizálnunk az Újszövetség különböző szerzőinek antropológiáját, mert éppen ebben döntő különbségek vannak. Itt sajnos csak néhány lényeges pontot említhetek, amelyet kérdésünk tárgyalásakor vizsgálni kell, s ezt meglehetősen sematikusan teszem, az apróságokra kevéssé ügyelve, amelyeket pedig egy igazi antropológiának tárgyalnia kellene. Elsősorban Pál apostolra támaszkodom, mert egyedül nála találjuk meg az antropológia több elemét, bár ő sem használja teljes következetességgel a különböző kifejezéseket, s ezeknek nem mindig ugyanaz a jelentése.16
Természetesen az Újszövetség is ismeri a test és a lélek megkülönböztetését, de még inkább a belső és külső ember különbségtételét. Ez azonban nem szembeállítást jelent, mint ha a belső ember természetszerűleg jó, a külső pedig rossz lenne.17 A kettő kiegészíti egymás lényegét, s mindkettőt jónak teremtette Isten. A belső ember a külső nélkül nem igazi, önálló létet jelent: szüksége van a testre. Legföljebb az Ószövetség halottjaihoz hasonlóan lehetséges talán a Seólban egy árny-lét, de ez nem igazi élet. Világos viszont a görög lélek-fogalomtól való különbség: ez utóbbi ui. csak és kizárólag a test nélkül jut teljes kifejlődésre. Semmi ilyen nincs viszont a Bibliában. A keresztyén fölfogás szerint a testnek is szüksége van a belső emberre.
Mi a test (szarx) és a lélek (pneüma) szerepe a keresztyén antropológiában? Főleg itt nem szabad, hogy félrevezessen minket a görög szavak profán használata, annak ellenére, hogy az Újszövetség néhány helyén megtalálható, s hogy a terminológia még egy szerző esetében sem egységes (pl. Pál apostolnál sem). E fönntartással mondhatjuuk, hogy az egyik páli jelentés szerint – amely talán a legjellemzőbb – a test és a lélek két aktív, transzcendens hatalom, amely kívülről lép be az emberbe, s benne a kettő dinamikusan hat, de sem egyik, sem másik nem azonosítható az emberrel. A keresztyén antropológia az üdvtörténeten alapul18 – szemben a göröggel. A „test” a bűn hatalma, amely a halál hatalmaként jutott az emberbe Ádám bűne által. Testet és lelket egyaránt megragadott, mégis úgy – s ez nagyon fontos – hogy a test (szarx) immár lazábban kötődik a szómához (tulajdon testünkhöz), mint a belső emberhez19, bár a bűneset folytán a szarx hatalmat nyert a szóma fölött. A Lélek a test (szarx) nagy ellentétje, de ismét nem úgy, mint egy antropológiai tényező, hanem mint egy hatalom, amely kívülről lép az emberbe. A Lélek Isten teremtő ereje, az élet nagy hatalma a feltámadás része éppúgy, mint ahogy a test (szarx) a halálé. Az Ószövetségben a Lélek mindig csak éppen a prófétákban működik. Ezzel szemben a jelen korszak végső idején – amelyben vagyunk az Újszövetség szerint – azaz mióta Krisztus halála által megtörte a halál hatalmát és feltámadt, az élet eme hatalma működik Krisztus egyházának minden tagjában. Az ApCsel 2,16 szerint az „utolsó napokban” a Lélek mindenkit meg fog ragadni. Jóél próféciája pünkösdkor teljesedett be.
E teremtő hatalom is a teljes embert ragadja meg, belsőt és külsőt egyaránt, már most. Amíg azonban a test (szarx) e jelen korszak idejére lényegi egységet alkot testünkkel (szóma), de nem keríti szükségszerűen hatalmába a belső embert, a Szentlélek életre keltő ereje fordítva van: már most megragadja a belső embert olyan határozott módon, hogy az „napról napra újul” – ahogyan Pál mondja (2Kor 4,16). Ami a testet illeti (szóma), azt is már megragadta a Szentlélek. Már e testben megvan a végső idők anticipációja, a hall hatalmának időleges visszaszorulása, mihelyt működik a Szentlélek életre keltő ereje20; innen vannak a beteggyógyítások az őskeresztyének között. Mégis csupán e hatalom visszaszorulásáról van szó, nem pedig halandó test végérvényes átváltozásáról feltámadott testbe. Még azoknak is meg kell halniuk, akiket Jézus földi élete folyamán feltámasztott. A halálnak szentelt test átváltozása lelki testté csak az idők végén fog megtörténni. Majd csak ekkor fogja a feltámadás hatalma, a Szentlélek teljesen megragadni a testet, oly módon, ahogy már most naponta megújítja a belső embert.
Számunkra most az a fontos, hogy megmutassuk, milyen mértékben különbözik az Újszövetség antropológiája a görögtől. A test (szóma) és a lélek (pszükhé) jó, amennyiben mindkettőt Isten teremtette. Mindkettő azonban annyira rossz is, amennyiben megragadta őket a halál hatalma, a test (szarx), a bűn. De mindkettőt megszabadíthatja, s meg is kell szabadítania a Szentlélek életet adó erejének. A megszabadítás nem abban áll, hogy a lélek (pszükhé) megszabadul a testtől (szóma), hanem abban, hogy mindkettő megszabadul a halál hatalmától, a szarx-tól.21
A test feltámadott testté változása csak akkor történik meg, amikor az egész teremtett világot újjáteremti a Szentlélek, amikor nem lesz többé halál. Akkor, amikor testünk (szóma) nem szarx-ból fog állni.22 Pál szerint ekkor „lelki test” lesz. E föltámadása a testnek csak egy része a teljes újjáteremtésnek. „Új eget és új földet várunk” (2Pét 3,13). A keresztyén reménység nemcsak az egyén sorsára, hanem az egész teremtett világra vonatkozik. Az egész teremtett világ, a látható, materiális is, bele van vonva a halálba. „Te miattad” – így hangzott az átok. Ezt pedig nemcsak az 1Móz-ben halljuk, de a Róma 8,19kk-ben is, ahol azt írja Pál apostol, hogy az egész teremtett világ23 már most türelmetlenül várja a szabadítást. E megváltás akkor fog eljönni, amikor a Szentlélek hatalma át fog változtatni minden anyagi dolgot, amikor Isten az új teremtésben nem megsemmisíteni, hanem megszabadítani fogja azt a test (szarx) hatalmából, a romlandóságtól. Nem örökkévaló ideák fognak megjelenni tehát, hanem konkrét dolgok születnek benne újjá, többek között testünk is (szóma). E hit sokkal merészebb, mint a görög filozófia.
Mivel a test föltámasztása újjáteremtő tett, amely megragadja az egész univerzumot, így nem az egyén halálakor jelenik meg, hanem csak az idők végén. Nem átmenet az evilágiból, a túlvilágiba, mint ezt a lélek halhatatlanságának görög képzetében a lélekről hiszik. A test föltámadása a jelen korszakból a jövőbe való átmenet, amely kötődik az üdv megszerzésének drámájához.
A bűn miatt szükséges, hogy ez a dráma az időben játszódjék le. Ha a bűnt tartjuk a halál uralma eredetének Isten teremtése fölött, akkor a halált a bűnnel együtt kell legyőzni.
Mi nem tudjuk ezt megtenni saját erőnkből; nem tudjuk legyőzni a bűnt, mivel magunk is bűnösök vagyunk – tanítja az Újszövetség. Más teszi meg helyettünk, s Ő sem tehette ezt másként, csak úgy, hogy átadta magát a bűn hatalmának, tehát meghalt, s eleget tett a bűnért úgy, hogy a halált, mint a bűn zsoldját győzte le. A keresztyén hit hirdeti, hogy Jézus megtette ezt, s miután teljesen és valóban meghalt, testében és lelkében föltámadott. Hirdeti, hogy mostantól fogva a feltámadás hatalma, a Szentlélek működik. Szabad az út! A Bűn legyőzetett; a Feltámadás és az Élet győzött a halál felett, mivel a halál a bűn következménye volt. Isten anticipálta az új teremtés csodáját, amelyet a végidőkre várunk. Újjáteremtette az életet, mint kezdetben. Ebben az egyedülálló pillanatban, Jézus Krisztusban a csoda már megtörtént! Feltámadás, de nem csak a belső ember újjászületése értelmében, akit a Szentlélek megragadott, hanem a test feltámadása is. Az anyag, matéria újjáteremtése ez romolhatatlanná. A világon máshol sehol sincs feltámadás-anyag vagy lelki test: csak itt, Jézus Krisztusban!
|