„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.”Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16
Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Zsoltár 28,7
… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti." Karl Barth
A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...
Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .
E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben, a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal
2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó
„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
2. Dr Bustya Dezső TEMETÉSI BESZÉDEK II. Újszövetségi textusok 1 - 97 .
- özv. Sz. Fr.-né szül. D.K. tiszt. asszony fölött -
1Ján 2,17.
Gyászoló Testvéreim!
Istennek e koporsó fölött hangzó üzenetéből két szó az, ami most különös erővel szól hozzátok: „elmúlik” és „megmarad”. Az egyik mintha még fokozná a gyász fájdalmas szomorúságát. A másikban azonban olyan vigasztalás hangzik, amit senki ember nem adhatna nekünk.
Egyik szó arra figyelmeztet: Ember, ne ragaszkodj túlságosan e földi valósághoz! Ifjúság, erő, szépség, egészség, jólét és öröm; minden földi gazdagságunk fölött ítéletesen hangzik: elmúlik. Az életre magára is vonatkozik ez a szó. Ha maga a teremtett világ is elmúlik, mennyivel inkább a múlandó az emberi élet! Testvér, vedd komolyan az ige szavát: úgy éld életedet, hogy fokozatosan elfogy, - és egyszer végképpen elmúlik az.
A másik szóban drága bíztatás van. Isten örök életet adó beszéde azt tanácsolja nekünk, hogy valami olyanhoz ragaszkodjunk, ami nem múlik el. De hát vannak el nem múló dolgok ezen a világon? Van valami, ami túléli a múlandóságunkat, ami nem száll velünk együtt a koporsóba? A Szentírás tud ilyenekről. ”Megmarad a hit, remény, szeret, e három.” Ezen a földön a maradandókért érdemes élni! Mert amikor meg kell halnunk, vigasztal annak a tudata, hogy nem veszett el minden: van megmaradás!
Sőt: alapigénk azzal vigasztal, hogy nemcsak a hit, remény, szeretet marad meg. Nekem, Isten megváltott gyermekének is van megmaradásom:„Aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké”. Így nézzünk hát, Gyászoló Testvéreim, erre a koporsóra, a számunkra már lezárt életútra, az itt töltött 96 esztendőre. Lássuk meg a földi, múlandó léten túl azt az életet, amely Urunk-Istenünk kegyelméből megmarad örökké!
I.
Emlékezünk a gyermekkorra, a Kolozsvár tövében fekvő Kajántó községre, ahonnan Isten jósága Édesanyátokat elindította. Aztán emlékszünk arra a Lőrincfalvára, ahol a lelkipásztor-édesapa életének legnagyobb részét szolgálta. Emlékszünk drága Szerettetekre, az elsőszülöttre, akit még nyolc testvér követett, - kettő közülük hamarosan visszatért Istenhez… A lelkész-házaspár hét leányt nevelt föl Istent-szerető, embertársat szolgáló életre, hét leányt házasított ki, s mindeniküknek jutott Isten kegyelméből és a szülői szív szeretetéből drága útravaló. Szép gyermekkor, aranyló ifjúság derült napjai, hová tűntetek? Az ige felel: elmúlt; mindez a múlté lett, csak a Nektek elbeszélt egykori emlékekben él tovább.
Aztán következett egy kereken hét évtizedes csodálatos vándorút, az Úrtól rendelt lelkipásztor-hitves hűséges segítőtársaként. Drága mérföldkövek állnak a vándorúton: Nektek, ittmaradtaknak, ha csak kimondjátok is, megmelegszik a szívetek. Az első otthon: a somosdi parókia. Országot-világot megremegtető változások közepette áldott fészekrakás, s a fészekmelegben három drága életnek: leányának és két fiának az érkezése. A külvilág zajló eseményei, a háborús előkészületek, majd magának a háborúnak berobbanása közepette a Tiszteletes Asszony csendes otthont alakít ki, s jut idejéből cselekvően benne lenni a gyülekezeti életben is. nőszövetség szervezése, mások szolgálatra buzdítása: megannyi gyönyörűséges feladat s megannyi emlékköve az áldozatos szeretetnek. Hová tűntek e nehéz és mégis boldog esztendők? Az ige szava szerint: Elmúlt. Az idő, mint szélesen áradó folyam, elmosta, elsodorta őket.
Szívetekben megelevenednek a további állomáshelyek: a maroskeresztúri évek, a tanítói lakás, majd a nyárádtői templom megépítése, rettentő menekülés a hadak útján, aztán hazatérés. A lelkipásztor-hitves meghurcoltatása… Mennyi féltő remegés, mennyi hit és bátorítás kísérte ezeket az esztendőket! Hová lettel, hová tűntek? Elmúltak, sokmindent magukkal ragadva. És végül az utolsó stáció: Marosvásárhely-Felsőváros. Egészen új munkamező, töretlen ugar, amelyet munkával, szorgalommal kellett termővé tenni. Mindenütt ott a fáradhatatlan hitvestárs mellett igazán imádkozó- és küzdőtársként. A Fürst-telepi Imaházat szorgos kezei tették valóságos otthonná: végtelen szorgalommal takarítgatta, csinosítgatta, gondozta azt.
Munkás, szorgalmas évek, sokszoros újrakezdés, elindulás újabb föladatok felé, - hová tűnt mindez? Elmúlt; mint ahogy elmúlik életünk kerete, maga a világ is. elmúlt, lepergett a kiváltképpeni hosszú élet minden esztendeje, s ha csak a láthatókra néznénk, rettentő volna a megállapítás: nem maradt más számotokra csak ez a koporsó, az élet helyén kihűlt tetem, - és szívetekben a hálás emlékezés.
II.
Isten vigasztaló kegyelme azonban másról beszél. Mi ugyanis nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mint ahogy nem az ideigvalókra építünk, hanem az örökkévalókra. Ennél a hitbeli látásnál nyerjük el az ige vigasztalását: „Aki Az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” Ó, ez több a fakuló emlékezetnél, az aranybetűs sírfeliratnál, vagy akár a márvány síremléknél is! Testünkkel együtt az egész anyagi világ elenyészik egykor, - de igazi lényünk, személyiségünk megmarad örökké. Aki hisz a Fiúban, az érettünk földre szállott Isten Fiában, örök élete van annak, akié a Fiú, azé az élet, mondja ugyanebben a levélben János apostol. Örök életet adott nekünk az Isten.
Akkor hát nem a szélnek vetünk, s nem a hiábavalóságnak munkálkodunk, nem a halálnak, az elmúlásnak a jegyében dolgozunk, küzdünk, reménykedünk, hanem mindezt az örökélet jegyében tesszük.
Nem a magunk akaratát cselekedjük, hanem az Isten akaratát. Jézus maga is azért szállott alá a mennyből, hogy ne a maga akaratát cselekedje, hanem annak az akaratát, aki Őt elküldötte! És ebben az engedelmességben volt az Ő boldogsága.
Drága Szeretteteknek is az volt az öröme, boldogsága, hogy kis családotokban és a pásztorolt gyülekezetek nagy családjában egyaránt Isten akaratát cselekedje. Ebben a cselekvő, önfeláldozó szolgálatban bontakozott ki belső, elrejtett embere: szerénysége, csendessége, meleglelkűsége.
Az Isten akaratát cselekvő élet megmarad örökké. A halálban csak a földi köntös hull le, hogy a hazaérkező lélek felöltözze a dicső mennyei öltözéket. Hisszük, hogy ez már megtörtént a mennyei Királyi Szék előtt. Búcsúzzatok hát ezzel az élő reménységgel drága Szerettetektől. Krisztus Urunk szava Nektek is, s a gyászban veletek együtt osztozva, nekünk is szól: Aki hisz énbennem, ha meghal is, él!
Ámen.
Szabolcska Mihály Uram, maradj velünk!
Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?
…tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!
Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát.
A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal Oldal tetejére
AJÁNLOM AZ OLDALT
