91.TÜRELEM ÉS BOLDOGSÁG

Jakab 5,11.

Gy.T.!
A Biblia sokat beszél a tűrőkről és szenvedőkről. Olyan emberek ezek, akik nem így szólnak: Előre! , hanem így: Utánam! A bibliai példákat most nem sorolom fel. Inkább azt mondom el, hogy Isten most D.J.-né szül. B.M. testvérünkön keresztül adja fel nekünk a leckét.

Milyen boldogan is indulhatott volna ez az élet ezelőtt 72 esztendővel! Sepsiszentgyörgyön született, ifjú szülők legelső gyermekeként, akit még öt leánytestvére követett. Ki sejtette akkor, hogy ez az élet két világháború tüzében fog perzselődni?! Ki mondta volna meg, hogy alig 13 évesen apa nélkül marad, az árvaság és kisebb testvérei nevelgetésének gondjával? Nem tudta volna senki fellebbenteni a jövendő fátylát.

Elképzeljük nőtestvérünket, amint viruló rózsaként látta magát, férje oldalán. De vajon látta-e a sokszori egyedüllétet, amely házasságában sorsa volt? Férjének hivatása olyan volt, amely többnyire távol tartotta otthonától, így neki egyedül kellett a gyermekeket nevelnie, nagy önfeláldozással. Vajon látta magát a sok nehézség és próba között? Látta-e a boldogság rövid napjaiban, hogy az alattomos kór hogyan lopja testébe magát és hogy sok türelmesen hordozott szenvedés után a halálba viszi? Mindezt nem láthatta, nem tudhatta előre.

Jól és bölcsen van az, hogy Isten elrejti szemünk elől a jövendőnket. Mert ki az közülünk, aki elmondhatná: őreá nem vár ilyen sors? Vegyünk az ige fényében szemügyre igénk fényében a tovatűnt élet tanulságait: belőle megtanuljuk Jóbnak, a nagy szenvedőnek három nagy vallástételét és tanítását.

I.
„Ha a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el?” Ezt mondta egykor Jób, a nagy szenvedő. Mi csak a jót szeretnénk elfogadni az Úrtól. De a rosszat is el kell vennünk kezéből. Azt is mondhatnám: jó az, ha egünk néha be is borul, mennydörög fölöttünk az ég. Jó az, ha néha erőfeszítések, kemény kiállások következnek az életünkben. Jaj annak, aki karjának erejét, életének teherbírását soha sem teszi próbára! Akkor hát jó, ha olykor betegség, szomorúság is jön múlandó földi időnk során. Mert sokszor el kell veszítenünk valakit ahhoz, hogy meg tudjuk: ki is volt ő számunkra?

Ti most már tudjátok: ki volt a ti drága Szerettetek. Kezét el kell immár engedjétek. De őrizzétek meg lelkületét. Aki az életben nemcsak a jót, de a rosszat is el tudta fogadni Urától, az jól vizsgázott.

II.
Vannak dolgok az életünkben, amikor nem marad más, mint a hit és a reménység. A halállal szemben mintha ezek is hatástalannak bizonyulnának. Itt már nincs mit várni, nincs amit remélni, szoktuk mondani a koporsó mellett. De vajon nem állította Isten Jóbot is koporsók mellé? Nem kell-e nekünk is megtanulnunk gyermekeit temető Jóbnak a hitvallását? „Az ÚR adta, az ÚR vette el, áldott legyen az Úrnak neve”.

Nem könnyű ezt a mondatot elmondani akkor, amikor a halál valaki olyant ragadott el mellőlünk, akit mindenki nagyon szeretett. De hinnünk kell akkor is: az ÚR tudja, mit cselekszik. Azoknak, akik Őt szeretik, minden javukra van. Mi csak azt látjuk: valaki eltávozott közülünk. De ki láthatná azt, hogy mi elől szabadult meg a körünkből elszólított? Mi az, ami előttünk áll? Jóbnak egyáltalán nem volt könnyű gyermekei koporsója mellé állnia, - de ha így volt az Isten akarata, ellene állhatott annak? Ábrahám is akkor veszítette volna el Istennek a barátságát, ha engedetlenné lesz a szíve. De Ő tudta, ha Isten kéri a gyermeket, az egyetlent, a legszeretettebbet: neki van lehetősége a halálból is visszaadni azt. Testvérek, az életben mindent elveszíthetünk! Az igazi vesztes az, aki Istent veszíti el, a Benne való hitet. Azért, Gyászoló Testvérek, köszönjétek meg Istennek Szerettetek tovaröppenő életét; gondoljatok arra, hogy a 75 esztendő megfelel az ember átlagos életkorának e földön. Mondjátok ti is amikor rá gondoltok: „Legyen áldott érte az ÚR neve”. Aki most egy rövid ideig elválasztott benneteket egymástól, hatalmas arra is, hogy egykor ismét egybegyűjtsön titeket!

III.
Így valljuk mi is Jóbnak a harmadik hatalmas hitvallását: „Mert én tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll…” Pedig ez az ókori Jób még semmit sem tudott Jézus Krisztusról, arról a Mindenható Úrról, aki tanítványaihoz így szólott: „Én élek, ti is leni fogtok!” Mi azonban már a húsvét fényében énekelhetjük: „Nincs már szívem félelmére - nézni sírom fenekére, - mert tudom Jézus példájából - mi lehet a holtak porából”.

Ez a látás szárítsa föl kicsorduló könnyeiteket, erősítse megrendült hiteteket és tegyen titeket is gazdagabbá egy elmúló élet tanulságával. Hiszen a legnagyobb Szenvedő, Jézus Krisztus hívja most is Szeretteteket magához e szavakkal: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok… én nyugalmat adok néktek” Ezzel a Megváltóba vetett hittel búcsúzzatok drága hozzátartozótoktól, a boldog feltámadás reménysége alatt.

Ámen.