88. TEGNAP - MA – ÖRÖKKÉ

Zsid 13, 8.

Gy.T.!
Ahogyan most megállunk e koporsó mellett, szívünkben a mélységes fájdalom érzésével, az örökkévalóság kapujában is megáll egy hazaérkezett lélek. És amíg az elköltözött nevét kimondjuk, megszólal egy másik hang is: az örökkévaló Istennek a szava. S most bennünk minden elcsendesül, mert a szívünkben megcsendül egy másik név. Annak a neve, aki egyedül tud vigasztalni. Mint mennyei harangzúgás, úgy tölti be lelkünket ez a hang. Jézus Krisztusé ez a hang, ez a szó. Ő megígérte, hogy ha az Ő nevében gyűlnek egybe, akár csak ketten-hárman is, Ő ott van közöttük. Akkor hát Ő most itt áll mellettünk, annak a koporsója mellett, aki földi életében tanítványának vallotta magát. Benne vetette bizalmát. Ő, az élet és halál Ura áll meg a ti bánatotok mellett, gyászoló Testvérek! Jézus Krisztus, aki az út, az igazság és az Élet: Ő nyújtotta ki a kezét a halál szakadéka fölött testvérünk mélységbe hulló élete után. Hadd szóljon most erről Isten vigasztaló igéje!

I.
„Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” Ezt mondja az ige. Mi nem tudunk mindenkor ugyanazok lenni. Nekünk most fáj minden szó abból, hogy tegnap, és ma, és örökké. Mindenki külön fáj. Fáj a tegnap, mert visszavonhatatlanul beléje van zárva egy szeretett lélek egész élete. Mi maradt meg belőle? Sírkövére rávésnek egy nevet és a név alá két számot: született - meghalt, s e két számjegy közé egy rövid vízszintes vonalat. Ebbe a vonalba lesz bezárva a 66 esztendő, amit Testvérünk e világban töltött. Ez a rövid, kicsi vonal: a tegnap. Mivé tud zsugorodni egy földi élet! Az a rövid kis vonal: mások előtt kibetűzhetetlen, rejtjeles írás marad. Ti tudjátok csak, Szerettei, akik mellette éltetek, hogy mennyi vágyat és küzdelmet takar az a két évszám közé zárt rövid kis vonal…

II.
G. M. testvérünk tegnapjában ott volt Jézus. Ott volt a körtvélyfáji otthonban, ahonnan elindult az édesapa, - hogy többé sohase térjen haza… Csak az ősi templomban álló emléktábla hirdeti nevét a háború áldozatai között. A mi testvérünk alig pár éves volt akkor. És amikor 13 esztendős lesz, édesanyját is elveszti. Jézus Krisztus ott volt ebben az árvaságban; a gernyeszegi rokonok szívét és ajtaját nyitotta meg számára; ott lelt otthonra.

Ott volt mellette a munkába állásnál, amikor kitanulta a cipész-mesterséget és Szászrégenben munkába állott. Ő vezette, amikor 46 esztendővel ezelőtt hűséges hitvestárssal ajándékozta meg. Ő adott erőt és hitet a közös munkához, a sok és nehéz küzdelemhez. Különösen akkor, amikor a hitvestárs is állást vállalt, hogy gyermekeik tanulását biztosíthassák, hogy azoknak az élete boldogabb, könnyebb élet lehessen. Munkás életében, amelyben minden alkalmat megragadott, hogy családját boldogíthassa, a soha nem változó Jézus kezébe kapaszkodott. Olvasta, ismerte és tanította a Szentírást. Amit Isten igéjéből tanult, az életének a részévé lett, belépítette azt mindennapi munkájába.

Nem az iskola, - hiszen abban kevés része volt, - hanem az élet volt a tanítómestere. Emberi lelkeken, könyveken át és mindenek felett a Könyvek Könyvén, a Biblián keresztül nevelte őt Jézus Krisztus a maga tanítványává. Krisztus szava így lett életet formáló hatalommá és életté G. M. aa. életében. Hitének, becsületes életének elismerése sok tényben áll előttünk. A szászrégeni református egyház presbiternek is megválasztotta. Húsz éven át, a régeni Cipőszövetkezet dolgozójaként minden munkatársa és felettesei becsülését megnyerte. És még nyugdíjas korában is megtalálta az alkalmat a közjó szolgálatára. Háztömbfelelősként sokaknak adott jó tanácsot, embertársait békítgette, a közügyeket intézte hűséggel. Testvérek, ő tette mindezt? Inkább úgy mondhatnánk, hogy így munkálkodott Jézus Krisztus egy ember tegnapjában.

III.
Most pedig ugyanaz a Krisztus vette magához. A mi mánk gyásztól könnyes és keserű. Nehéz ez a ma; nehéz beletörődni… De „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz”. Az ige világossága mellett a koporsóra nem a halál vigasztalan sötétje, hanem az élet fénye hull. Ha valakinek az élete a tegnapban ráépült Krisztusra, ez a Jézus Krisztus a halálban is megőrzi azt. Maga mondotta: „Aki hisz énbennem, nem lát halált soha örökké, hanem már átalment a halálból az életre”. Nagy vigasztalást jelent ezt hallani, de nagy felelősséget is, Testvérek, azt jelenti ez a jézusi mondat, hogy örökkévaló sorsunk nem a halál után, hanem itt dől el, ebben a rövid földi életben! Azért van egyház, templom, igehirdetés, hogy mindenki meghallja Jézus Krisztus megtérésre hívogató és üdvösséget ígérő szavát, az örök életnek beszédét!

IV.
Hisszük, hogy Testvérünk átalment már az igazi életre. Nem azért, mert - mint mondani szokás, - jó ember volt. Mindannyian bűnösök vagyunk, akik e földön élünk és egyformán kárhozatot és örök halált érdemlünk. Mi nem tudnánk eljutni soha az örök életre, azt más adja nekünk: Jézus Krisztus. Mert Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. Mi csak ezt ismerjük: ma, tegnap, holnap. Nem tudjuk, mi az, hogy örökké. De ha Isten készíti ezt a Benne hívők számára, nem lehet az más, mint végtelenül jó. Azért hát a gyászban sem tehetünk mást, mint megfogjuk annak a kezét, akinél van örökké. Ő a te Jézusod, a mi Megváltónk. Fogjátok meg az örök életet adó Jézus kezét ti is, Gyászoló Testvérek! És akkor megértitek, hogy nincs halálba hajló tegnap és ma, - de van „mindörökké”, - ott, ahol Isten van mindenekben.

Ámen.