//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
Magyar Biblikus Irodalom 1990 - 2006
Magyar Biblikus Irodalom 1990 - 2006 :

- 1999 -

- 1999 -


 1999

 „Mi az igazság?” – Útmutató a Biblia otthoni tanulmányozásához, fordította Murányi Róbert Árpád, Advent, Budapest 1999, 738 o.

Ablonczy Dániel: Jeremiás könyve, 1. rész, Egyszerűen a Bibliáról, Open Art, Budapest 1999, 1. kiadás, 287 o.

Ablonczy Dániel: Jeremiás könyve, 2. rész, Egyszerűen a Bibliáról, Open Art, Budapest 1999, 1. kiadás, 296 o.

Aharoni, Yohanan és Avi-Yonah, Michael: Bibliai atlasz, fordította Grüll Tibor, Grüll Tiborné, Kövér Gábor (The Macmillan Bible atlas), Szent Pál Akadémia, Budapest 1999, 203 o.

Alexander, Pat: Első Bibliám, fordította Smidt Valéria (The Lion first Bible), Agapé, Szeged 1999, 480 o.

Almási Tibor: Hermeneutika – A bibliaértelmezés elmélete és gyakorlata, Mécses sorozat, GyuRó Art-Press, Szokolya 1999, 204 o.

­Apokrif levelek, ford. Adamik Tamás et al., Telosz, Budapest 1999, 208 o.

Avig Sándor: A Biblia elemezése és a magyar nyelv, Magánkiadás, Budapest 1999, 87 o.

Babits Antal [szerk.]: Bibliai nevek és fogalmak, Evangéliumi Kiadó, Budapest 1999, 301 o.

Bán Megyeri Ferenc: Miért kell nekünk a Biblia prófétikus részével is foglalkozni? – Az utolsó idő jelei: Az Armageddoni háború, Magánkiadás, Budapest 1999, 99 o.

Barsi Balázs: Mélység a mélységet – Szentírási elmélkedések az 1999-es egyházi év minden napjára, 1. rész, 1998. november 29. - 1999. február 21., Jel, Budapest 1999, 191 o.

Barsi Balázs: Mélység a mélységet – Szentírási elmélkedések az 1999-es egyházi év minden napjára, 2. rész, 1999. február 17. -másjus 23., Jel, Budapest 1999, 215 o.

Barsi Balázs: Mélység a mélységet – Szentírási elmélkedések az 1999-es egyházi év minden napjára, 3. rész, 1999. május 24. - augusztus 22., Jel, Budapest 1999, 197 o.

Barsi Balázs: Mélység a mélységet, Szentírási elmélkedések az 1999-es egyházi év minden napjára, 4. rész, 1999. augusztus 23. - november 27., Jel, Budapest 1999, 212 o.

Beaumont, Émilie: Biblia gyerekeknek, fordította Jancsó Júlia (L'imagerie de la Bible), Passage, Budapest 1999, 1. kiadás, 123 o.

Bencze Márton: Az Ó- és Újszövetség összefüggése, a kettő egysége, Magyarországi Unitárius Egyház Teológiai Intézet, Budapest 1999, 82 o.

Benke György: Vizsoly, református templom, Károli Biblia, Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára 327., TKM Egyesület, Budapest 1999, 6. kiadás, 16 o.

Benke György: Vizsoly, református templom, Károli Biblia, Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára 327., TKM Egyesület, Budapest 1999, 7. kiadás, 16 o.

Benyik György [szerk.]: Qumrán és az Újszövetség – Szegedi Biblikus Konferencia – Szeged – 1999. augusztus 30 - szeptember 1., JATEPress, Szeged 2001, 141 o.

Berkes Sándor: Jaj, jaj, jaj – János apostolnak mennyei jelenésekről való könyve, Magánkiadás, Paks 1999, 412 o.

Biblia – Ótestamentum – Válogatás a Vizsolyi Bibliából, Európa diákkönyvtár, fordította Károlyi Gáspár, Európa, Budapest 1999, 394 o.

Biblia – Újtestamentum – Válogatás a Vizsolyi Bibliából, Európa diákkönyvtár, fordította Károlyi Gáspár, Európa, Budapest 1999, 333 o.

Biblia – Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Bibliatárs., 1999, 2.kiad., 1384 o.

Bibliai nevek és fogalmak, Evangéliumi K. és Iratmisszió, Budapest [1999], 301 o.

Bibliai szókönyv – szókonkordancia a Károli Gáspár fordítású (1908) Bibliához – Függelék: kilencvenhat héber és görög bibliai szó szókönyve, Bridge Mission Soc., Budapest, 1999, 600 o.

Bibliai történetek és elbeszélések – [mi lesz veled Emberiség?], Text-Print, Győr 1999, 363 o.

Bibliai történetek gyerekeknek, Kálvin, Budapest 1999,  6. kiad., 234 o.

Bowen, Steve: Mit mond a Biblia az evangelizációról?, fordította Szűcs Attila (Evangelism), Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház, Kiskunfélegyháza 1999, 49 o.

Brunelli, Roberto: A Szent Biblia – Történetek egész évre, fordította Bánki Vera (La Sacra Bibbia), Magyar Könyvklub, Budapest 1999, 120 o.

Bukowski, Peter: Hogyan vigyük be a Bibliát beszélgetéseinkbe? – Gondolatok a lelkigondozás egy alapvető kérdéséről, fordította Balla Péter (Die Bibel ins Gespräch bringen), Kálvin Kiadó, Budapest 1999, 135 o.

Calvin, Jean: Az Úr a Sionon lakik! – Kálvin János magyarázata Jóel próféta könyvéhez, fordította Tóth Kálmán, Kálvin Kiadó, Budapest 1999, 83 o.

Chadwick, Henry: A korai egyház, Osiris könyvtár, Vallástörténet, fordította Ertsey Krisztina és Tornay Szabolcs (The early church), Osiris, Budapest 1999, 1. kiadás, 285 o.

Charlesworth, James H. [szerk.]: Jézus és a holt-tengeri tekercsek, fordította Bálint Zsolt (Jesus and the Dead See scrolls), Agapé, Szeged 1999, 149 o.

Chevrot, Georges: A tékozló fiú, A Kármel látóhatára, (L'enfant prodigue), Sarutlan Kármelita Nővérek, Pécs 1999, 56 o.

Czanik Péter: Ámósz a lényegre mutat – Igehirdetések, Magánkiadás, Budapest 1999, 88 o.

Czanik Péter: Ámósz és Abdiás könyvének magyarázata, Magánkiadás, Budapest 1999, 171 o.

Czanik Péter: Ünnepeljünk! – A 120-150. zsoltár magyarázata, Magánkiadás, Budapest 1999, 184 o.

Czanik Péter: Velünk van Isten – Ézsaiás 1-12. magyarázata, Magánkiadás, Budapest 1999, 253 o.

Daniel, Roger P.: A bibliai prófécia magyarázata, (An outline of prophecy), Evangéliumi Kiadó, Budapest 1999, 46 o.

Day, Malcolm: Nagy események a Biblia korából – Ószövetség – A teremtéstől a Jeruzsálembe való visszatérésig, Nagy események, fordította Szigeti Jenő (Great events of Bible times), Esély Mozaik, Budapest 1999, 78 o.

Dér Katalin: Bibliaismeret, Műszaki Könyvkiadó, Budapest 1999, 496 o.

Die Gute Nachricht – Das Neue Testament in heutigem Deutsch, fordította Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa. Újszövetségi Bibliafordító Szakbizottság, Kálvin Kiadó, Budapest 1999, 795 o.

Doherty, Sam: Hogyan tanítsunk bibliai tantételeket gyermekeknek? – Kézikönyv gyermekmunkásoknak, amely a bibliai tantételek jobb megértésében és a gyermekek tanításában nyújt segítséget, Gyermekmunkás kézikönyv-sorozat 3., Vasárnapi Iskolák Szövetségének Gyermekevangélizációs Közössége, Pécel 1999, 214 o.

Dohmen, Christoph: Vajon nyoma sincs a karácsonynak? – Adventi vonatkozások az Ószövetségben, Ünnepeink 7., fordította Becker Róbert, (Von Weihnachten keine Spur?), Agapé, Szeged 1999, 112 o.

Dr. Kerekes Béla: A Salamon által épített első szentély statikai vizsgálata, Logos, Budapest 1999, 32 o.

Drosnin, Michael: A Biblia kódja, fordította Kertész Balázs (The Bible code), Vimce Kiadó, Budapest 1999, 239 o.

Egresi László Sándor: Nyelvészet és folklór – Rúth könyvének magyarázata, Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar, Budapest 1999, 161 o.

Ellentmond-e a Biblia önmagának? – Tanulmányok az ellentmondásokról, Életkérdések rádiós Biblia iskola, fordította Gaál Ferenc (Does the Bible contradict itself?), MERA Budapest 1999, 35 o.

Én és a Biblia – Isten szava hozzám, Don Bosco által alapított Katolikus olvasmányok magyar nyelvű sorozata 7., fordította Szőke János (Io e la Bibbia), Don Bosco, Budapest 1999, 31 o.

Énekek éneke, fordította Károli Gáspár, Magister'93, Budapest 1999, 65 o.

Fényes Mór: Szentírásunk, Zsidó történeti & irodalmi tár 1., Logos, Budapest 1999, 302 o.

Ferguson, Everett: A kereszténység bölcsője, fordította Zsengellér József (Backgrounds of early Christianity), Osiris, Budapest 1999, 539 o.

Fiatalokról szóló történetek a Bibliából, (Boyhood scenes of Scripture), Evangéliumi Kiadó, Budapest 1999, 76 o.

Fogarasi Éva: Mitől beteg a kereszténység, avagy 2000 év tévedés? – A Bibliáról másképpen, Magánkiadás, Sárvár 1999, 170 o.

Fortin László [szerk.]: Bibliai szókönyv – Szókonkordancia a Károli Gáspár fordítású (1908) Bibliához – Függelék: Kilencvenhat héber és görög bibliai szó szókönyve, Bridge Mission Society, Budapest 1999, 600 o.

Gánóczy Sándor: Valósághermeneutika és bibliaértelmezés, Hermeneutikai Füzetek 20., Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest 1999, 93 o.

Getz, Gene A.: A férfi a Biblia tükrében – Gyakorlati feladatokkal, (The measure of a man), Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest 1999, 1. kiadás, 185 o.

Gilsenbach, Reimar: A Biblia – Az Ótestamentum, Mi micsoda 55., fordította Varga Csaba (Die Bibel. das alte Testament), Tessloff és Babilon, Budapest 1999, 48 o.

Gitt, Werner: A teremtés bibliai tanúságtétele, (Das biblische Zeugnis der Schöpfung), Evangéliumi Kiadó, Budapest 1999, 2. kiadás, 184 o.

Good News for a Modern Man – The New Testament in Today’s English Version, fordította Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Újszövetségi Bibliafordító Szakbizottsága, Kálvin Kiadó, Budapest 1999, 751 o.

Gooding, David és Lennox, John: Kulcsfontosságú bibliai fogalmak – Egyetlen könyvet sem becsülnek meg olyan széles körben, vagy értenek jobban félre, mint a Bibliát. De vannak kulcsok, amelyek megnyitják az igazság ajtaját, (Key Bible concepts), Evangéliumi Kiadó, Budapest 1999, 112 o.

Grózinger Sándor: A feltámadás hite az Ószövetségben és az ókori zsidó irodalomban, Kabbala Könyvek 1., Makkabi, Budapest 1999, 48 o.

Guardini, Romano: A zsoltárok bölcsessége – Elmélkedések, fordította Mihály (ferences) (Weisheit der Psalmen), Budai Ferences Plébánia, Budapest 1999, 183 o.

Gyökössy Endre: János evangéliuma, Örökségünk, Nyíregyháza 1999, 292 o.

Gyuricza Antal: Bibliai történetek és elbeszélések – Mi lesz veled Emberiség?, Text-Print, Győr 1999, 363 o.

Hahn István: Zsidó ünnepek és népszokások, Makkabi, Budapest 1999, 87 o.

Harmath Károly OFM: Érted, amit olvasol? – Bibliai kvíz egyéni és csoportmunkához, Agapé, Szeged 1999, 200 o.

János evangéliuma, A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Újszövetségi Szemináriumának tanulmányi füzetei 8., fordította Lenkeyné Semsey Klára, Debreceni Református Hittudományi Egyetem, Debrecen 1999, 1. kiadás, 190 o.

John testvér: Jézus útja – Biblikus tanulmány a hit zarándokútjáról az Újszövetségben, fordította Stirbicz Marietta, Thorday Attila és Urbán József (Le chemin du Christ), Agapé, Szeged 1999, 226 o.

Kiss Margita: A magyar Biblia hőskora – A szerémi tragédiától a vizsolyi diadalig, Logos, Újvidék 1999, 214 o.

Knoch, Henig: Az emberkereső Isten – Kinyilatkoztatás, Szentírás, hagyomány, Katolikus teológiai kézikönyvek 4., Agapé, Szeged 1999, 238 o.

Kocsis Imre: A hegyi beszéd, A Biblia világa, Jel, Budapest 1999, 1. kiadás, 204 o.

Kónyi Sándor: Patandzsali jógája és a Biblia egymást magyarázzák, Kónya S., [Szentes] [1999], 228 o.

Körtner, Ulrich H. J.: Az ihletett olvasó – A bibliai hermeneutika fő aspektusai, Hermeneutikai Füzetek 19., fordította Koczó Pál (Der inspirierte Leser – Zentrale Aspekte biblischer Hermeneutik), Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest 1999, 137 o.

Kránitz Mihály: Jézus Krisztus személye – Jézus Krisztus személyének vizsgálata a történeti források alapján a via regressiva segítségével, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar, Budapest 1999, 163 o.

Kraus, Naftali: Dávid zsoltárai, 1. kötet, Az Ősi forrás sorozat 8., Göncöl, Budapest 1999, 408 o.

Labancz Zsolt SchP: Jelek a János-evangéliumban, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar, Budapest 1999, 58 o.

Lewis, Shari: Egyperces bibliai történetek – Ószövetség, Újszövetség, Bibliai tanító gyermekeknek, fordította Zarkáné Teremy Krisztina (One-minute Bible stories), Esély Mozaik, Budapest 1999, 3. kiadás, 94 o.

Lohmann, Johannes: Krisztus vagy én? – Segítség a Római levél megértéséhez, fordította Olasz Sándor (Christus oder Ich), Evangéliumi Kiadó, Budapest 1999, 2. kiadás, 106 o.

MacDonald William: Amit a Biblia tanít, (What the Bible teaches), Evangéliumi Kiadó, Budapest 1999, 60 o.

MacDonald William: Van különbség! – Segítség a Biblia helyes megértéséhez, (Here's the difference), Evangéliumi Kiadó, Budapest 1999, 128 o.

MacDonald, William: Újszövetségi kommentár, 1. kötet, Máté - Róma, (BBC - Beliver's Bible commentary - New Testament), Evangéliumi Kiadó, Budapest 1999, 1. kiadás, 719 o.

MacDonald, William: Újszövetségi kommentár, 2. kötet, 1Korintus - Jelenések, (BBC - Beliver's Bible commentary - New Testament), Evangéliumi Kiadó, Budapest 1999, 1. kiadás, 799 o.

Martens, Elmer A.: Isten terve – Ószövetségi teológia, fordította Gerzsenyi László (God's design), Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest 1999, 415 o.

Mártonffy Marcell: Folyamatos kezdet – tanulmányok, esszék, Jelenkor, Pécs 1999, 330 o.

Mártonffy Máriusz Marcell: A szinoptikus parabolák irodalma – Irodalomtudományi irányzatok az újszövetségi példázatok kutatásában, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Budapest 1999, 281 o.

Máté evangéliuma, fordította Almási Tibor, Gyuró Technik Kft., Budapest 1999, 263 o.

Mindennapi kenyerünk – Bibliai tanácsok, ígéretek, imádságok az év napjaira, Kálvin Kiadó, Budapest 1999, 127 o.

Miskolczy József: Bibliai barangolás az ígéret földjére – Bibliai időutazás, Kiskunfélegyházi Egyesült Protestáns Egyház, Kiskunfélegyháza 1999, 39 o.

Murphy, Joseph: Tudatalattid csodálatos hatalma, 10. rész, A stresszmentes élet – Jób könyvének értelmezése, fordította Szabó Csilla (Living without stress), Szakállos, Budapest 1999, 216 o.

Nagy Tibor és Tegez Lajos [szerk.]: Bibliaolvasó kalauz a 2000. évre, Kálvin Kiadó, Budapest 1999, 135 o.

Nagy Tibor és Tegez Lajos [szerk.]: Bibliaolvasó kalauz az 1999. évre, Kálvin Kiadó, Budapest 1998, 132 o.

Nagy Tibor és Tegez Lajos [szerk.]: Így szól az Úr! – A 2000. évi Bibliaolvasó Kalauz vezérfonala, Kálvin Kiadó, Budapest 1999, 15 o.

Nagy Tibor és Tegez Lajos [szerk.]: Így szól az Úr! – Az 1999. évi Bibliaolvasó Kalauz vezérfonala, Kálvin Kiadó, Budapest 1998, 15 o.

Nova Zmulva, fordította Magyar Bibliatársulat Szöveggondozó Bizottsága, Kálvin Kiadó, Budapest 1999, 709 o.

Nystrom, Carolyn: Péter és Júdás – Iránytű a sötét úton – 12 bibliatanulmány egyéni és csoportos használatra, Keresztyén élet, fordította Bádonyi Márta (Peter and Jude), Harmat, Budapest 1999, 63 o.

Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest 1999, 2. kiadás, 1384 o.

Ó Testamentum, 1. kötet, Ruth könyve, Eszter könyve, Bölcs Salamonnak példabeszédei, a prédikátor Salamon könyve, Jónás próféta könyve, fordította Károli Gáspár, Kálvin Kiadó, Budapest 1999, 159 o.

Ó Testamentum, 2. kötet, Ésaiás próféta könyve, fordította Károli Gáspár, Kálvin Kiadó, Budapest 1999, 162 o.

Ó Testamentum, 3. kötet, Jeremiás próféta könyve, Jeremiás siralmai, fordította Károli Gáspár, Kálvin Kiadó, Budapest 1999, 210 o.

Opálény Mihály – Balázs Károly: Újszövetségi szövegmutató szótár – Konkordancia, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest 1999, 2. kiadás, 1211 o.

Origenes: A betű öl, a szellem éltet – Tizenhat homília a Teremtés könyvéhez, fordította Heidl György (Homélies sur la Genese), Kairosz, Budapest 1999, 219 o.

Osman, Ahmed: Kiűzetés Egyiptomból – a kinyilatkoztatott kereszténység gyökerei, Gold Book, [Debrecen] 1999, 352 o.

Péteri Pál: Akarsz boldog lenni? – Erkölcstani bibliaórák Szent Lukács evangéliuma alapján, Szent Gellért Kiadó, Budapest 1999, 267 o.

Porter, Joshua Roy: Jézus Krisztus – a történelmi Jézus és a hit Krisztusa, ford. Ladányi Katalin, Gellért Marcell, M. Kvklub, Budapest 1999, 240 o.

Prancz Zoltán: „A teremtett világ hiábavalóság alá vettetett” – a Római levél 8:20-25 írásmagyarázata, Bibliaisk. Közössége – Sola Scriptura, Budapest 1999, 119 o.

Psalterium latino-hungaricum – Latin-magyar zsoltároskönyv, Jel, Budapest 1999, 2. kiadás, 396 o.

Racs Csaba: Ezekiel könyvének üdvösséghirdetése, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar, Budapest 1999, 101 o.

Reisinger János [szerk.]: Zsoltárok világa – Zsoltárelemzések, zsoltárparafrázisok, hatástörténet, Scola Scriptura Főiskola kiadványai, Scola Scriptura, Budapest 1999, 168 o.

Rock, Lois: Jézus világa, fordította Boros Attila (The time of Jesus), Harmat, Budapest 1999, 64 o.

Rózsa Huba: Az Ószövetség keletkezése – Bevezetés az Ószövetség könyveinek irodalom- és hagyománytörténetébe, 1. kötet, Szent István Társulat, Budapest 1999, 3. kiadás, 389 o.

Rózsa Huba: Üdvösségközvetítők az Ószövetségben – A királyi Messiás, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar Levelező Tagozatának jegyzetei Szent István Társulat, Budapest 1999, 89 o.

Ruzsonyi Zoltán [szerk.]: Jézus örömhíre az összevont négy evangélium szerint, Márton Áron Kiadó, Budapest 1999, 272 o.

Santala, Risto: A Messiás az Ószövetségben a rabbinikus iratok fényében, fordította Gerzsenyi László (The Messiah in the Old Testament and rabbinical writings), Bridge Mission Society, Budapest 1999, 227 o.

Scazzero, Peter: Ószövetségi személyek – Istennel járni – 12 bibliatanulmány egyéni és csoportos használatra, Keresztyén élet, fordította Bádonyi Márta (Old Testament characters), Harmat, Budapest 1999, 63 o.

Schaeffer, Francis August: Művészet és Biblia – Két tanulmány, fordította Bádonyi Márta (Art & Bible), Harmat, Budapest 1999, 61 o.

Schick, Alexander: Csodálatos Kumrán – Tudományos krimi, szakmai vita és a holt-tengeri tekercsek igazi jelentősége, (Faszination Qumran), Ethos Kft., Budapest 1999, 2. kiadás, 159 o.

Schmatovich János: Bevezetés az Ószövetségbe, I. rész, Az ígéretek emlékezete, Katolikus teológiai kézikönyvek 28., Győri Hittudományi Főiskola, Győr 1999, 286 o.

Schneider, Dieter: A Megfeszített lelke – a Szentlélek teológiája Pálnál, ford. Ablomczy László és Szabó Csaba, Lux K., Budapest 1999, 155 o.

Sloszár József: A Biblia - ami a kulisszák mögött van, 1. rész, Az „izraelita” projekt, Elara, Munkács 1999, 384 o.

Sloszár József: A Biblia - ami a kulisszák mögött van, 2. rész, Egy másik világ, Elara, Munkács 1999, 466 o.

Soggin, J. Alberto: Bevezetés az Ószövetségbe – A kezdetektől az alexandriai kánon lezárásáig, fordította Hoffmann Béla és Vig István (Introduzione all'Antico Testamento), Kálvin Kiadó, Budapest 1999, 513 o.

Soós András: Concordantia psalmorum, Mágus, Budapest 1999, 127 o.

Stewart, Edwin D.: Nem a te bántásodra adtam a Szentírást – Szeretettel, Jézus, fordította Bartha Borbála (I didn't mean my Scriptures to hurt you – Love, Jesus), Reménység Ajtaja Alapítvány, Budapest 1999, 16 o.

Strange, John [szerk.]: Bibliai atlasz – A Biblia világának történeti térképei, fordította Hetényi Attila (Bibelatlas), Kálvin Kiadó, Budapest 1999, 64 o.

Szász Ilma: Az örökéletnek beszéde – Szimbolikus-mitikus-misztikus Bibliaértelmezés, Paradigma könyvek, Sindbad, Budapest 1999, 458 o.

Szathmáry Sándor: Bibliaismeret, 1. rész, Ószövetség, Nemzetközi theológiai könyv 4/a., Református Zsinati Iroda, Budapest 1999, 3. kiadás, 267 o.

Szenczi Molnár Albert [szerk.]: Szent Biblia azaz Istennec O és UY Testamentomanac prophetac és apostoloc által megíratott szent könyvei, Nemzetközi theológiai könyv 35., fordította Károli Gáspár, Vizsolyi Alapítvány Kuratóriuma, Debrecen 1999, 1284 o.

Szent Biblia, azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás, fordította Károli Gáspár, Magyar Bibliatársulat, Budapest 1999, 1194 o.

Szigeti Jenő: Letűnt korok, régi titkok, Bibliai felfedező, Esély Mozaik, Budapest 1999, 366 o.

Szikszai Béni: Közösségben Krisztussal – Énekek Éneke könyvének magyarázata, Open Art, Budapest 1999, 163 o.

Takács Gyula: Az Újszövetség irodalma, 1. rész, Jézus élete, Kairosz, Budapest 1999, 283 o.

Teres Ágoston SJ: Biblia és asztronómia, Mágusok és a csillag Máté evangéliumában, Springer, Budapest 1999, 3. kiadás, 339 o.

Tímár Veronika: A 117. zsoltár liturgikus alkalmazása, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola, Veszprém 1999, 51 o.

Tótfalusi István: Ki kicsoda a Bibliában, Anno, Budapest 1999, 2. kiadás, 199 o.

Tőkés István: Új hermeneutika – Az 1950 utáni hermeneutikai irodalom áttekintése, Hermeneutikai Füzetek 18., Hermeneutikai Kutatóközpont, Budapest 1999, 160 o.

Újszövetségi Szentírás, fordította Békés Gellért és Dalos Patrik, Bencés Kiadó, Pannonhalma 1999, 16. kiadás, 646 o.

Vandeman, George E.: Dráma a Holt-tengernél, fordította Erdélyi László, Advent, Budapest 1999, 63 o.

Varga Gábor: A szőlő és a bor a Bibliában, [Debreceni Bibliofil Műhely], 1999, [22] o.

Verdes Sándor: „Kezdetben volt az Ige...” – a húsvét és a húsvéti evangélium a bizánci keresztény egyházban, Zöld-S (vs) Studio, Budapest 1999, 48 o.

Vermes Géza: A zsidó Jézus vallása, Osiris könyvtár. Történelem, fordította Hajnal Piroska (The religion of Jesus the Jew), Osiris, Budapest 1999, 284 o.

Walvoord, John F. és Zuck, Roy B. [szerk.]: A Biblia ismerete – Kommentársorozat, 2. kötet, Józsué - 2Krónika, fordította Hargitai Róbert és Köves Gábor, Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest 1999, 490 o.

Walvoord, John F. és Zuck, Roy B. [szerk.]: A Biblia ismerete – Kommentársorozat, 3. kötet, Ezsdrás - Énekek éneke, fordította Hargitai Róbert, Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest 1999, 548 o.

Walvoord, John F. és Zuck, Roy B. [szerk.]: A Biblia ismerete – Kommentársorozat, 4. kötet, Ézsaiás - Ezékiel, fordította Hargitai Róbert és Köves Gábor, Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest 1999, 416 o.

Walvoord, John F. és Zuck, Roy B. [szerk.]: A Biblia ismerete – Kommentársorozat, 5. kötet, Dániel - Malakiás, fordította Hargitai Róbert és Köves Gábor, Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest 1999, 407 o.

Wilts, Harm: Bibliai családok – Házasság és családi élet a Bibliában, Evangéliumi Kiadó, Budapest 1999, 119 o.

Zsengellér József [szerk.]: Hagyomány és előzmény – Intertestamentális tanulmányok, Acta theologica Papensia 2., Pápai Református Teológiai Akadémia, Pápa 1999, 108 o.

Zsoltárok világa – zsoltárelemzések, zsoltárparafrázisok, hatástörténet, Sola Scriptura, Budapest 1999, 168 o.

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77