50. BIZTOS REMÉNYSÉG - Ján 14, 1-3.

Gy.T.!
Azokat a biztató-vigasztaló szavakat olvastam fel Isten igéjéből drága Szeretettetek koporsója felett, amelyeken át utoljára szólt hozzá Isten. J.B. aa benne élt a Biblia világában. Az egykori erdélyi református fejedelmekről olvassuk, hogy elejétől végig olvasták a szent Könyvet, s olykor be is jegyezték Bibliájukba: Isten kegyelméből ma elkezdtem harmadszor, negyedszer olvasni. Így olvasta végig Szerettetek háromszor a teljes Szentírást és negyedszer is elkezdte. Amikor már nem tudott eljárni a templomba, hitvestársától kérdezgette: mi volt a mai ige? Egészen az utolsó vasárnapig, amelyen a János evangéliuma 14. részéből szólt az üzenet. Este még elővette a Bibliát és elolvasta azokat a verseket, amiket az imént halottunk. Bizonyára nem véletlenség, hogy ezeken a szavakon át üzent e földi életében utoljára számára Isten, s e szavakon át hirdettetik most nektek, gyászoló Szeretteinek a vigasztalás evangéliuma.

Ez az ige a Jézus búcsúbeszédeiből való. Jézus tudja, hogy Neki a szenvedésen és a halálon át kell mennie, a múlandó világból az örökkévalóba. Vissza az Atyához, ahonnan közénk jött e földre. Tanítványai azonban itt maradnak. Hogy az elválás feletti csüggedésben kétségbe ne essenek, ezért mondja nekik e szavakat Jézus. Most pedig tihozzátok szól ez a jézusi szó: hitvestárs, gyermek, testvérek, unokák, fájdalmas szívű hozzátartozók. A Megváltó bíztató, vigasztaló szava szól; hallgassátok úgy, hogy Szentlélek-isten szívetekben foganatossá tegye ennek minden szavát és fájdalmas gyászotokban általa vigasztalást nyerjetek.

I.
Az első vigasztaló üzenet arról beszél: nem kell attól félnünk, hogy a mennyei üdvösség világa szűkre szabott lenne. Hely hiánya miatt senki nem szorul ki onnan. „Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek…”, mondja Jézus (2.v.) Isten szereti a bőséget. Nem örül annak, ha mentől kevesebben foglalnak helyet a mennyek országának terített asztala körül. Annak örvend, ha minél több lakója van örök hajlékának. Tágra szabta ugyanis annak a kereteit. A bőséges kegyelem Istene Ő!

J.B. aa nem a megsemmisülésbe, az enyészetbe ment (csak mi, földiek gondoljuk így), hanem hazatért az örök lakóhelyre. Sokan úgy vélik, hogy a sírgödör az örök lakóhely; Isten igéje megbiztat: nem így van! A halált feltámadás követi, örök életre, vagy örök halálra, hiszen az Írás szerint elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, de utána ítélet lészen! Nekünk nem kell félnünk ettől az örök ítélettől; a mi kárhoztatásunkat Jézus elvette; bűneink büntetését a keresztfa gyötrelmei között szenvedésével és halálával elhordozta. Nekünk az Ő drága ígérete ad biztatást és vigaszt: Aki bennem hisz, örök élete van annak, és az nem megy a kárhozatra, hanem már átment a halálból az életre!

II.
Attól sem kell tartanunk, hogy ismeretlen idegenekként érkezünk a mennyei üdvösség világába. Van, aki előre ment oda, övéinek helyet készíteni. Ott már várnak minket. Urunk ismeri J.B. aa hűséges fáradozását, érettetek, szeretteiért való fáradozását, s a nagyobb családért, a gyülekezetért hozott áldozatait. Nemcsak gondos apa, hűséges gondviselő hitvestárs volt, de egyházunknak is hűséges tagja, egy időben presbitere is; elöljáró az áldozathozatalban. Senki se higgye, hogy dicsérni óhajtjuk; csupán Krisztus Urunk sokféle bizonyságát láttatni az életében. Istené legyen érte a hála és a dicsőség!

III.
Nem kell attól sem félnünk, hogy eltévesztjük a hazafelé vezető utat. Krisztus maga jelenti az oda vezető utat, Ő maga az út, az igazság és az élet. Hozzánk is szóló ígérete ez: „…ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek”. (3.v.)

Ezzel a hármas isteni ígérettel vegyetek búcsút drága Szerettetektől és vegyetek szíveteknek vigasztalást; Isten velünk, viszontlátásra!

Ámen.