49. „…EZUTÁN MAJD MEGÉRTED” - Ján 13,7.

 

Gy.T.!
Annál mélyebb a gyászunk, minél közelebb állt hozzánk az elköltözött. Van erről egy megrázó vers is, amely körülbelül így szól:

„Egy asszony halt meg itt az éjjel,

szól a közömbös idegen.

Jó asszony volt, - szól a rokonság,

jaj, nincs maradás idelenn…

A pap azt mondja: hívő lélek,

az orvos: egy nagy betegem.

A férj a koporsóra nézve

csak annyit mond, hogy „mindenem”.

Csak ennyit mond, többre nem is telik, mert szívét elborítja a kifejezhetetlen fájdalom érzése. Magában folytonosan csak azt kérdi: Miért? Miért kellett ilyen fiatalon eltávoznia annak, aki életének legdrágább ajándéka volt? Hogyan folytatódik ezentúl egyedül az élete?

Testvéri részvéttel közelítünk ehhez a ravatalhoz, amelyet megdöbbent gyásszal állnak körül a férj, az összetört szívű szülők, a testvérek, sógornők és a rokonok népes serege. Egyikünk sem tud feleletet adni a sok „Miért”-re; arra, ami itt történt. Hadd szóljon azért az Isten szava.

Igénkben Péternek mondja Jézus a lábmosás alkalmával ezeket a szavakat: „Amit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted.” Ami itt történt, az nem a vaksors, nem a véletlen szeszélyének a műve, hanem Isten cselekvése. Vegyétek a szívetekre ezt az igét, Gyászoló Testvéreim! Fájdalmas szívű férj, te most még nem érted, miért kellett elszakadnod drága hitvesedtől 16 évi boldog házasság után. Öreg szülők, ti most még nem értitek, miért kell gyermeketeknek előre menni a minden földiek útján, holott a természet törvényei szerint előbb a szülők szoktak eltávozni, utána a gyermekek. Testvérei, szerettei a hazatértnek, ti most nem értitek, miért csak 43 évet mért Isten annak, aki mindannyiotoknak olyan pótolhatatlanul kedves hozzátartozója volt. Senki sem érti, mert Isten cselekedett nem ember. Ő pedig senkinek sem tartozik magyarázattal. Másfelől: az Ő útai magasabbak a mi útainknál és az Ő gondolatai a mi gondolatainknál.

Meg kell elégednünk azzal, hogy ebben a földi életben hitben járunk, nem látásban. De Istennel járunk; s a Vele járásnak feltétele a tisztelet, a szeretet, a bizalom és az alázatosság. Ha valóban így járjuk végig a fájdalom útját is, akkor Isten azzal biztat bennünket, hogy amit most még nem értünk, egykor majd meg fogjuk érteni. Most elég annyit tudnunk, hogy a mi jóságos Istenünk mindent irántunk való nagy szeretetéből cselekszik. Gyarló, homályos látásunk csak keveset foghat fel az Ő művéből; sok mindent nem értünk. De Krisztus szavára rá bízhatjuk magunkat: egykor mindent meg fogunk érteni. Azt is, hogy ami e földi életben rossznak látszott, valójában a javunkat és üdvösségünket munkálta.

Íme, ez az isteni válasz a mi emberi kérdéseinkre. Amit jelen esetben cselekedett Isten, azt azért tette, hogy nőtestvérünket átvigye a földi munkamezőkről az örök dicsőségbe. Rátok, Gyászoló Testvérek, ezáltal sötét gyászt borított ugyan, de azt ígéri, hogy új világosság fog fölöttetek felragyogni. A halál mélységeibe vezetett titeket, hogy az örökélet útjára tanítgasson. Elvette tőletek egy időre a földi lét örömét, hogy ezáltal mgsejtesse veletek a jövendő világ dicsőségét. Nyugodjatok meg abban, amit szép egyházi énekünk mond: „Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az ÚR megfejti önmagát”.

A végtelenül szerető és kegyelmes Istenbe vetett bizalommal búcsúzzatok hát drága szerettetektől valamennyien, akinek drága volt az ő földi élete. Amit most nem értünk, egykor meg fogjuk érteni. Addig pedig higgyünk a halált legyőző ÚR Jézus Krisztus ígéretében: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.”

Ámen.