47. JÉZUST KÖVETVE - Ján 12,24-26.

Gyászoló Testvéreim,

hihetetlennek tűnt az a hír, hogy nincs többé közöttünk az a testvérünk, aki az elmúlt vasárnapi reggeli istentiszteletre még megszólaltatta imaházunk kis harangját, aztán megszámolta a jelen voltakat, s életet utolsó reggelén is elvégezte a házi szükségletre való bevásárlást… Olyan elevenen áll előttünk az arca; olyan élő módon jelen bolt a kis családban és a nagy családban, a gyülekezetben… s íme, már nincsen közöttünk! Ez volt bizonyára mindannyiunk első gondolata.

De a második gondolata sokaknak, sokunknak ez volt: „Ilyen halált adj nekem is, Uram!” Ne szenvedjek sokat, ne legyek másoknak a terhére; halk léptekkel távozzam e világból. Így halni szép halál. Nem szoktunk mindnyájan a jó, a könnyű halálért imádkozni?

Szép halál volt a P.A.-é, Testvéreim! És most a felolvasott ige is a szép halálról beszél. Maga a mi Gazdánk, Megváltó Urunk mondja e szavakat. Szép halálról beszél, de úgy, hogy közben az életről beszél. Mert szép halála csak annak lehet, akinek szép volt az élete is. És ha elmondjuk a kérést: ilyen halált adj, Istenem…, akkor emlékezzünk ennek feltételére is: arra igyekezzünk, hogy szép legyen az életünk e földön töltött időben!

II.
Krisztus Urunk a maga életének alaptörvényeit tárja fel az igében: a gabonamagnak áldozatul kell esnie, hogy termésében megsokasodjék. Ő azért jött erre a világra, hogy sok-sok más emberrel közölje a maga életét; sok emberben éljen tovább. De ahhoz, hogy követőiben megtörhesse a bűn hatalmát, és bennük a maga élete megsokasodjék, előbb meg kellett halnia. És Ő kész volt érettünk erre az áldozatra.

De ugyanakkor Jézus feltárta az ő hívei életének alaptörvényét is; ez pedig nem más, mint éppen az élet elvesztése árán az életnek magasabb értelemben való visszanyerésre. Aki kíméli és dédelgeti a maga „evilágon” való életét, úgy tesz, mintha a magvető féltve őrizgetné a vetőmagot. Így az egész kárba vész. Oda kell azt áldozni a magvetésbe. Meg kell az életet tagadni, csak akkor sarjadhat ki belőle az örökélet!

Jézus és az Ő követői így jutnak igaz közösségre egymással. Egyek a megáldoztatásban. Aki Őneki szolgál, aki az Ő nyomában viseli keresztjét, Vele egy utat jár; és végül együtt lesz Vele az örök dicsőségben is! hogy mit jelent Vele szenvedni a jelenvaló világban, azt naponként tapasztaljuk. De hogy mit jelent Vele lenni a dicsőségben, ez a jövendőnek a reménysége; de ízelítőt már most is kapunk belőle!

III.
Milyen vigasztalást veszünk az igéből e koporsó mellett? Arról szeretnék bizonyságot tenni, hogy P.A. testvérünk földi életének 75 esztendeje alatt Jézusnak szolgált. Egy úton járt a Megváltóval. Követte Őt. És most az a boldog reménység tölt el, hogy Vele lesz, sőt Vele van immár az örök dicsőségben is.

Jézussal járt a szolgálatnak az útján. A káposztásszentmiklósi tíz gyermekes családban korán megtanulta a munka parancsát. Meg is szerette azt egész életére. Erről tanúskodik az a több mint húsz éves munka, amit a Cukorgyárban végzett; mindaddig, amíg betegsége miatt kénytelen volt nyugalomba vonulni. Tanúskodik erről a munkaszeretetről az is, hogy öregségi nyugdíjazása után sem vált meg végleg a kenyérkereső szolgálattól. Az utóbbi években minden nyarát a Víkendtelepen töltötte. Őrködött mindazon dolgok felett, amiket a kezére bíztak. Munkáját szerették, őt magát pedig becsülték ezért az emberek. Jó dolog ez. Szolgálatunk igazi jutalma nem a boríték, amit haza viszünk, nem a fizetés, hanem az embertársaink szeretete, megbecsülése. Ez is Istentől van. De mégsem ez a legfőbb. A legfontosabb Krisztus szava: „Megbecsüli azt az Atya!” Kikről mondja ezt az ÚR? Azokról, akik Néki szolgáknak.

Bizonyságot teszünk arról, hogy P.A. Jézus Krisztusnak szolgált a kicsiny és a nagy családban egyaránt. A kicsiny családban való szolgálatról beszélhetne az a 44 esztendő, amit hitvestársával kölcsönös szeretetben és harmóniában eltöltött. Valósággá lett számára az ige: A ház és vagyon apai örökség, de Istentől való az igaz feleség. P.A. ezt nyerte el. És a családi élet szeretetszolgálatában veszítette el önmagát, a maga egyéni életét. Mert nem ő maga volt a fontos, hanem a hitvestárs, aztán a három drága gyermek, utánuk meg az unokák. S amint a földbe vetett gabonamag elhalása sok gyümölcsöt terem, így termett P.A. szeretete is sok gyümölcsöt gyermekei szeretetében, vejének és menyének szeretetében és a hálás szívű unokák szertetetében.

Jézus Krisztust követte a nagyobb családnak, a gyülekezetnek a szolgálatában is. szerette az igét, szerette a kegyelem ajándékait, az Úrvacsora lelki eledelét, italát, szerette a közösséget. Segített és szolgált, ahol csak lehetett. Tisztségeket viselt. Előbb közgyűlési képviselő, aztán 170-től pótpresbiter és éppen hét esztendeje, hogy presbiterként szolgált. Jézus Krisztust követte nemcsak a szolgálatnak, meg a szeretetnek, de a szenvedésnek az útján is. gyengülését, erejének apadását engedelmes szívvel fogadta el. Tudta, hogy egyszer el kell költözni, mivel nincsen itt maradandó városunk. És most, íme, eljött az óra, az elköltözésnek, a földi sátor levetkőzésének az ideje…

A gyertyaláng, amíg önmagát megemészti, másoknak szolgál: világosságot, meleget áraszt. P.A. élete is másoknak világító szövétnek, lámpás volt az Isten kezében. A láng kilobbant, de hisszük: odaát új életre kél. Krisztus Urunk ígérete bíztat: „Ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is” Ha van valami, ami a gyászban vigasztalást adhat: ez az!

Hisszük, hogy P.A. nincs itt a koporsóban, hanem ott van, Urunknál. Higgyétek ezt Ti is, megszomorodott szerettei. járjatok ti is ezen az úton Jézussal, hogy egykor ti is ott lehessetek, ahol az Atya megbecsült szolgáinak részt ad a maga örök dicsőségéből. Hittel és reménységgel vegyetek búcsút a hazaérkezettől;(búcsúvétel); Isten velünk, viszontlátásra!

Ámen.