//palheidfogel.gportal.hu
//palheidfogel.gportal.hu

„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.” Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:


Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16


 

 

Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik
szívem. Zsoltár 28,7

… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti."  Karl Barth

.


Theológia, Történelem, Graduál, Zsoltár


Heidfogel Pál

lelkészi önéletrajz - 2015


Családi Honlapom:

//heidfogel-domjan.gportal.hu

phfogel@gmail.com

 

 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

www.refzarszam.hu

shopify site analytics
 

Heidelbergi Káté 1563

 

II. HELVÉT HITVALLÁS

 

A GENFI EGYHÁZ KÁTÉJA

A GENEVAI Szent Gyülekezetnek CATHE- CISMUSSA
 
Avagy A Christus tudományában gyermekeket tanító  FORMATSKÁJA 

M.Tótfalusi Kis Miklós által 1695 esztend 

A Genfi Egyház Kátéja 1695 Ennek ismertetője.

Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja Pápa 1907.
www.leporollak.hu - Németh Ferenc munkája

Hermán M. János: A Genfi Káté útja Kolozsvárig

- Fekete Csaba Káté, egyház,tanítás 

 

IRTA: Kálvin János

 

KÁLVINRÓL IRTÁK

 

Kálvin évfordulók

 

KARL BARTH 1886-1968

 

Bibó István

 

Biblia - Ó és Újszövetség Próbakiadás -

 

Bibliakiadások, könyvek
Magyar biblikus irodalom

 

Biblia év, évek után

 

Dr Csehszombathy László
szociológus 1925-2007

 

OSCAR CULLMANN 1902-1999

 

Egyházi Zsinatok és Kánonjai

 

FORRÁSMŰVEK

 

GALSI ÁRPÁD
Jakab, az Úr testvére

 

A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...

Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .

E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben,  a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal


2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó

 

 

Dr GÖRGEY ETELKA lelkipásztor, iró

 

1. Közösség az Ószövetségben

2. Biblia és liturgia

3. Pártusok és médek...

4. Isten bolondsága

5. Éli, éli, lama sabaktani?

6. Minden egész eltört?

7. Siralmak és közösség

 

HARGITA PÁL
református lelkipásztor


Istvándi 1924-1996 Pápa

 

Keresztény filozófia

 

Dr (Kocsi) KISS SÁNDOR

 

Kommentár 1967 és

 

Dr KUSTÁR ZOLTÁN

 

MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER
1532-1572

 

DR NAGY BARNA

 

Dr PÓTOR IMRE

 

Dr RAVASZ LÁSZLÓ püspök

 

SZEGEDI KIS ISTVÁN


1505 - 1572 REFORMÁTOR

 

SZENCI MOLNÁR ALBERT

1574 - 1633

 

Theológiai irodalom

 

Temetési beszédek

 

DR TÓTH KÁLMÁN
theológiai professzor


1917 - 2009

 

DR. TÖRÖK ISTVÁN

 

Dr. VICTOR JÁNOS (1888-1954)

 

Régi magyar Irodalom

 

Régi könyvek és kéziratok

 

XX. század Történelméhez

 

Webem - itt

 

PDF - MP3 - Doc - Odt formátum

 

Teremtésről

„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a  legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
 
 
Magyar Biblikus Irodalom 1990 - 2006
Magyar Biblikus Irodalom 1990 - 2006 :

- 1993 -

- 1993 -


1993

Allerhand, Jacob: Ókor – Az első szentély pusztulásától a Talmud lezárásáig bibliai bevezetéssel, Alef-könyvek, fordította Lichtmann Tamás és Raj Tamás (Von der Zerstörung des ersten Tempels bis zum Abschluss des Talmud mit einer Einleitung über die biblische Periode), Makkabi, Budapest 1993, 183 o.

Babits Antal [szerk.]: Bibliai nevek és fogalmak, Primo, Budapest 1993, 301 o.

Bajtai Zsigmond: Jézus evangéliuma a négy evangélista tanúsága alapján, Pécsi Püspökség, Pécs 1993, 6. kiadás, 135 o.

Bányai János: A keresztény egység bibliai üzenete szemben áll az új vallásokba való belépéssel, Magánkiadás, Szarvas 1993, 7 o.

Bányai János: Gyermekkeresztelés az újszövetségi Szentírás fényében, Magánkiadás, Szarvas 1993, 11 o.

Bányai János: Isten „humora”, 1. rész, Isten a történelemben és a lélek tapasztalatában, Magánkiadás, Szarvas 1993, 2. kiadás, 80 o.

Bányai János: Miért tartjuk meg a vasárnapot szombat helyett az Újszövetségben?, Magánkiadás, Szarvas 1993, 2. kiadás, 15 o.

Bartha Tibor [szerk.]: Keresztyén bibliai lexikon, A-J, Kálvin Kiadó, Budapest 1993, 1. kiadás, 785 o.

Bartha Tibor: Bibliai fogalmi szókönyv, Kálvin Kiadó, Budapest 1993, 3. kiadás, 374 o.

Benke György: Vizsoly, református templom, Károli Biblia, Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára 327., TKM Egyesület, Budapest 1993, 3. kiadás, 16 o.

Benyik György [szerk.]: "Az Apostolok cselekedetei – Biblikus konferencia – Szeged, 1993. augusztus 30 - szeptember 2.; Szent Pál levelei a Korintusiakhoz – Biblikus konferencia – Szeged – 1994. augusztus 29 - szeptember 1.," Szegedi Hittudományi Főiskola, Szeged 1995, 220 o.

Biblia – Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, fordította Magyar Bibliatársulat Ószövetségi és Újszövetségi Bibliafordító Szakbizottsága, Kálvin Kiadó, Budapest 1993, 1211 o.

Bitler, Lois: „Vedd és olvasd!” – A Szentírás történetei gyermekek részére, Primo, Budapest 1993, 1. kiadás, 120 o.

Blaiklock, E. M. [szerk.]: Kézikönyv a Bibliához, fordította Rencsényi Tibor (The Lion handbook to the Bible), Lilliput, Budapest 1993, 2. kiadás, 681 o.

Bolyki János: Jézus asztalközösségei, Újszövetségi-patrisztikai kutatások 1., Budapesti Református Teológiai Akadémia, Budapest 1993, 232 o.

Bruce, Frederick Fyvie: Az Újszövetség megbízhatósága – Az Újszövetség mint örömhír és történeti dokumentum – Az újszövetségi szentiratok vizsgálata, (The New Testament documents), Evangéliumi Kiadó, Budapest 1993, 123 o.

Cserháti Ferenc: Hitébresztő, 1. rész, A szentmise olvasmányok „A” sorozata alapján, Szent István Társulat, Budapest 1993, 316 o.

Cserháti Ferenc: Hitébresztő, 2. rész, A szentmise olvasmányok „B” sorozata alapján, Szent István Társulat, Budapest 1993, 294 o.

Cserháti Ferenc: Hitébresztő, 3. rész, A szentmise olvasmányok „C” sorozata alapján, Szent István Társulat, Budapest 1993, 309 o.

Cseri Kálmán: Fürödj meg és megtisztulsz, Harmat, Budapest 1993, 1. kiadás, 94 o.

Evangéliumi magyarázatok, 1. rész, Találkozások, fordította Tarjányi Béla, Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Egyetem Levelező Tagozat, Budapest 1993, 104 o.

Fohrer, Georg: Héber-arám-magyar bibliai szótár, fordította Liptay György, OMC, Bécs 1993, 378 o.

Fröhlich Ida: Bibliai legendák a hellenisztikus zsidó történetírásban – Pseudo-Philon latin nyelvu történeti műve, Az Eötvös Loránd Tudományegyetem ókori történeti tanszékeinek kiadványai 6., Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Budapest 1993, 160 o.

Gálfy Zoltán: Isten neve az Ótestamentumban, Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa, Kolozsvár 1993, 150 o.

Gallier Gábor: A kereső ember – rendhagyó tanulmány a Bibliáról, kétkedő szemmel, Protoprint BT, Pécs 1993, 24 o.

Graaf, Anna de: Képes Biblia – Válogatott történetek, fordította Nagy Erzsébet, K. (Children's Bible), Omega, Debrecen 1993, 399 o.

Gulyás István: A múlt, a jelen és a jövő – Isten üdvtervének és a Jelenések könyvének magyarázata, Omega, Debrecen 1993, 326 o.

Gyökössy Endre: Hogyan tartsunk gyermekbibliaórát? – Kis módszertan, Kálvin Kiadó, Budapest 1993, 2. kiadás, 61 o.

Hargitai György [szerk.]: A Biblia – Szemelvények Károli Gáspár fordításából, fordította Károli Gáspár, Kossuth, Budapest 1993, 1. kiadás, 470 o.

Harrington, Daniel J.: Evangélium Szent Máté szerint – A Collegeville-i Biblia kommentár eredeti szövege magyar fordításban, Szegedi bibliakommentár. Újszövetség 1., fordította Békés Gellért és Hazai Péter (The gospel according to Matthew), Bencés Kiadó, Pannonhalma 1993, 115 o.

Hegyek éneke – Válogatás a Zsoltárok Könyvéből, imádságos elmélkedésekkel, fordította Dulka Erika, Alexandra, Pécs 1993, 78 o.

Hermann, Siegfried: Amit a Bibliáról tudni kell – Keletkezésük és könyveik, fordította Fükő Dezső, Kálvin Kiadó, Budapest 1993, 61 o.

Horváth Lóránd: Jónás könyve – Magyarázatok Jónás könyvéhez, Kálvin Kiadó, Budapest 1993, 75 o.

Hubacher, Martin: „Én pedig azt mondom néktek...” – 31 igehírdetés Máté evangélium 1,1-6,18 alapján, Nemzetközi theologiai könyv 13., fordította Ablonczy László, Lux Kiadó, Budapest 1993, 190 o.

Ife, Elaine: Biblia gyermekeknek – A legszebb történetek, fordította Felsmann József (Stories from the Bible), Alexandra, Pécs 1993, 205 o.

Ismerkedés a Bibliával – 4. negyedév – Október-december, Szentírás Szövetség, Budapest 1993, 60 o.

Józsa Lászlóné és Daróczi Sándorné: Ünnepeljünk együtt – Evangéliumi színdarabok, Kálvin Kiadó, Budapest 1993, 348 o.

Karssen, Gien: Nők a Bibliában, (Frau, Mensch und Mutter in der Bibel), Dorcas Aid Hungary, Debrecen 1993, 172 o.

Kenessey Béla: A Biblia női alakjai, Magyar Könyvklub, Budapest 1993, 1. kiadás, 230 o.

Keszthelyi Ferenc: Képes kis Biblia – Hitoktatási segédkönyv, Ecclesia, Budapest 1993, 8. kiadás, 162 o.

Klausner, Joszéf G’dáljá: Jézus élete, tanítása és korának viszonyai a zsidó, görög és római források alapján, fordította Halmi István és Kolben György, Logos, Budapest 1993, 391 o.

Knoch, Otto: 1. és 2. Tesszaloniki levél, Stuttgarti kiskommentár. Újszövetség 12., fordította Tarjányi Béla (1. und 2. Thessalonicherbrief), Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest 1993, 87 o.

Kodell, Jerome: Evangélium Szent Lukács szerint – A Collegeville-i Biblia kommentár eredeti szövege magyar fordításban, Szegedi bibliakommentár. Újszövetség 3., fordította Békés Gellért és Tóth Ildikó (The gospel according to Luke), Bencés Kiadó, Pannonhalma 1993, 131 o.

Kopp Judit, B.: És az Ige testté lőn…, Szent Gellért Egyházi Kiadó, Szeged 1993, 62 o.

Kroll, Gerhard: Jézus nyomában, fordította Diós István (Auf den spuren Jesu), Szent István Társulat, Budapest 1993, 597 o.

Kugler, Erich: A Biblia - Isten csodája, (Die Bibel - ein Wunder Gottes), Evangéliumi Kiadó, Budapest 1993, 1. kiadás, 60 o.

Langhammer, Joachim: A Szentírás néhány igazságának rövid magyarázata, (Wahrheiten der Heilige Schrift), Evangéliumi Kiadó, Budapest 1993, 96 o.

Lenkeyné Semsey Klára: A nők az Újszövetségben, az Újszövetség a nőkről, Kálvin Kiadó, Budapest 1993, 282 o.

Lewis, Shari: Egyperces bibliai történetek, 1. kötet, Ószövetség, fordította Zarkáné Teremy Krisztina (One-minute Bible stories, Old Testament), Esély Mozaik, Budapest 1993, 1. kiadás, 42 o.

Lewis, Shari: Egyperces bibliai történetek, 2. kötet, Újszövetség, fordította Zarkáné Teremy Krisztina (One-minute Bible stories, New Testament), Esély Mozaik, Budapest 1993, 1. kiadás, 46 o.

Lochman, Jan Milic: A szabadság útjelzői – etikai vázlatok a Tízparancsolathoz, Kálvin, Budapest 1993, 165 o.

Lucas, R. C.: Pál levele a kolossébeliekhez és Filemonhoz, A Biblia ma, fordította Lengyel András (The message of Colossians & Philemon), Harmat, Budapest 1993, 171 o.

Madarász Lajos és Kerékné Vida Paula: Újszövetségi Szentírás, fordította Vida Sándor, VikArt Bt., Veresegyház, 1993, 468 o.

McDowell, Josh: Biblia kontra evolúció, Hit Gyülekezete, [Budapest] 1993, 197 o.

Mindennapi kenyerünk – Bibliai tanácsok, ígéretek, imádságok az év napjaira, Kálvin Kiadó, Budapest 1993, 127 o.

Muir, Virginia J.: Az év könyve – Bibliai történetek, (The one year Bible story book), Primo, Budapest 1993, 377 o.

Nagy képes Biblia, fordította Gál Ferenc és Kosztolányi István, Pantheon, Budapest 1993, 954 o.

Novák János [szerk.]: Hiszem a Szentírás isteni eredetét – Vélemények a Szentírásról – A „Hiszek” trilógia II. kötete, Magánkiadás, Székesfehérvár 1993, 318 o.

Origenes: Kommentár az Énekek énekéhez, fordította Pesthy Mónika, Atlantisz, Budapest 1993, 233 o.

Országos Liturgikus Tanács [szerk.]: Zsolozsmáskönyv, (Liturgia horarum), Magyar Katolikus Püspöki Kar, Budapest 1993, 1. kiadás, 1966 o.

Overholtzer, Ruth P.: Illés az élő Isten prófétája – hat flanel bibliai lecke gyermekeknek a Királyok 1. és 2. könyvéből 5-11 évesek számára, Vasárnapi Isk. Szövets. Gyermekevangélizációs Közösség, Pécel 1993, 43 o.

Ökumenikus Tanulmányi Központ [szerk.]: Zsinagóga és Egyház – Van-e antiszemitizmus a Bibliában?, Ökumenikus tanulmányi füzetek 5., Ökumenikus Tanulmányi Központ, Budapest 1993, 41 o.

Pacsmár Andrea: Jób könyve 38, 39, 40, 41, 42, Magyar Iparművészeti Főiskola, Budapest 1993, 24 o.

Pais István: Bibliai érdekességek, történetek, aforizmák, Magánkiadás, Budapest 1993, 3. kiadás, 726 o.

Ponori Thewrewk Aurél: Csillagok a Bibliában – A Biblia a csillagászat fényében, Tertia, Budapest 1993, 304 o.

Pury, Albert de: A teremtés dala – Az ember és a világmindenség az 1Móz 1 elbeszélése szerint, A Budapesti Református Teológiai Akadémia Bibliai és Judaisztikai Kutatócsoportjának kiadványai 5., fordította Jáger Orsolya (Le chant de la création), Budapesti Református Teológiai Akadémia Bibliai és Judaisztikai Kutatócsoport, Budapest 1993, 30 o.

Ravasz László: Ószövetségi magyarázatok – Zsoltárok könyve, Ézsaiás (1-12. rész), Zakariás könyve, Kálvin Kiadó, Budapest 1993, 357 o.

Riskó János: Bevezetés az Újszövetségbe (Válogatott könyvek) – Jegyzet a katechetaképző hallgatóinak, Budapesti Református Teológiai Akadémia, Budapest 1993, 22 o.

Rózsa Huba: Ószövetségi bevezető, PPRKE, Budapest 1993, 2,kiad., 276 o.

Rózsa Huba: Üdvösségközvetítők az Ószövetségben – A királyi Messiás, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar Levelező Tagozat, Budapest 1993, 89 o.

Sanders, Jim: Imádságok a Biblia alapján, Krisztus Szeretete Gyülekezet, Budapest 1993, 1. kiadás, 65 o.

Sarkadi Nagy Pál: A nagy apostol – Pál tanítása minden napra, Kálvin Kiadó, Budapest 1993, 2. kiadás, 370 o.

Sauer, Erich: A világmegváltás hajnalpírja – Ószövetségi üdvtörténet, (Morgenrot der Welterlösung), Evangéliumi Kiadó, Budapest 1993, 224 o.

Schweizer, Arthur: Válasz 2x7 kérdésre, GVB, Dillinburg 1993, 100 o.

Scofield, Cyrus Ingerson: Magyarázó jegyzetek a Bibliához – Az új Scofield-Biblia 1967. évi kiadása alapján, (The Scoefield Study Bible), Evangéliumi Kiadó, Budapest 1993, 334 o.

Stott, John R. W.: A hegyi beszéd, A Biblia ma, fordította Orbán Krisztina (The message of the Sermon of the Mount), Harmat, Budapest 1993, 223 o.

Szabó Attila: Természet és ember a Biblia és a költészet tükrében, ENSA Kft., Győr 1993, 1. kiadás, 160 o.

Szathmáry Sándor: Bibliaismeret, 1. rész, Ószövetség, Nemzetközi theológiai könyv 4/a., Református Zsinati Iroda, Budapest 1993, 2. kiadás, 527 o.

Szebik Zsófia [szerk.]: Útmutató a Biblia rendszeres olvasásához – 1994, Magyarországi Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, Budapest 1993, 136 o.

Székely Károly: Szentháromság – bibliai tanulmányok, Imoress, Marosvásárhely 1993, 42 o.

Szent Biblia, azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás, fordította Károli Gáspár, Magyar Bibliatársulat, Budapest 1993, 1194 o.

Szilágyi M. Margit et al. [szerk.]: Bibliai olvasókönyv – Jézus legkisebb testvérei számára, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest 1993, 135 o.

Szilágyi M. Margit et al. [szerk.]: Bibliai olvasókönyv – Jézus legkisebb testvérei számára, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest 1993, 83 o.

Takács Béla: Mesterségek és foglalkozások a Bibliában, Kálvin Kiadó, Budapest 1993, 165 o.

Tarjányi Béla: Evangéliummagyarázatok, 1. rész, Találkozások, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar, Budapest 1993, 95 o.

Taylor, Kenneth N.: Az első képes bibliám, Kárpátaljai magyar könyvek 14., (My first Bible in pictures), Intermix, Ungvár 1993, 255 o.

Tegyey Imre, Györkösy Alajos és Kapitánffy István: Ógörög-magyar szótár, Akadémiai Kiadó, Budapest 1993, 1240 o.

Tótfalusi István: A könyvek könyve – A Bibliából és a Bibliáról, 2. rész, Az Újszövetség, Móra, Budapest 1993, 219 o.

Újszövetségi Szentírás, fordította Békés Gellért és Dalos Patrik, Bencés Kiadó, Pannonhalma 1993, 14. kiadás, 640 o.

Van Linden, Philip: Evangélium Szent Márk szerint, A Collegeville-i Biblia kommentár eredeti szövege magyar fordításban, Szegedi bibliakommentár. Újszövetség 2., fordította Békés Gellért és Tóth Ildikó (The gospel according to Mark), Bencés Kiadó, Pannonhalma 1993, 88 o.

Vankó Zsuzsa [szerk.]: Mit mond a Biblia…, Bibliaiskolák Közössége, Budapest 1993, 1. kiadás, 175 o.

Vankó Zsuzsa és Reisinger János: Bevezetés a Biblia tanulmányozásához, Bibliaiskolák Közössége, Budapest 1993, 270 o.

Vankó Zsuzsa: A boldogság törvénye – bibliai etika, Bibliaisk. Közössége, Budapest [1993], 231 o.

Veress Zsuzsanna [szerk.]: Az Ószövetség könyvei – Szöveggyűjtemény, Populart füzetek 3., fordította Károli Gáspár, Interpopulart, Szentendre 1993, 110 o.

Veress Zsuzsanna [szerk.]: Az Újszövetség könyvei – Szöveggyűjtemény, Populart füzetek 4., fordította Károli Gáspár, Interpopulart, Szentendre 1993, 73 o.

Westermann, Claus: Az Ószövetség theológiájának vázlata, A Budapesti Református Teológiai Akadémia Bibliai és Judaisztikai Kutatócsoportjának kiadványai 2., fordította Fórisné Kalós Éva (Theologie des Alten Testaments in Grundzügen), Budapesti Református Teológiai Akadémia Bibliai és Judaisztikai Kutatócsoport, Budapest 1993, 3. kiadás, 255 o.

White, Ellen Gould: Gondolatok a Hegyi beszédről, fordította Kormos Jenőné (Thoughts from the Mount of Blessing), Advent, Budapest 1993, 6. kiadás, 134 o.

White, Ellen Gould: Jézus élete, fordította Homoki Henrietta és Dobos János (The desire of ages), Advent, Budapest 1993, 3. kiadás, 804 o.

White, Ellen Gould: Jézus élete, fordította Homoki Henrietta és Dobos János (The desire of ages), Advent, Budapest 1993, 4. kiadás, 803 o.

White, Ellen Gould: Pátriárkák és próféták, fordította Bánfiné Roóz Magda és Dobos József et al. (Patriarchs and prophets), Advent, Budapest 1993, 1. kiadás, 717 o.

White, Ellen Gould: Pátriárkák és próféták, fordította Bánfiné Roóz Magda és Dobos József et al. (Patriarchs and prophets), Advent, Budapest 1993, 2. kiadás, 760 o.

Willhoite, Marcella: Kutatás az igazságért – Otthoni bibliai tanulmány – Tanári kézikönyv, fordította Zentai Erika és Berényi Szilvia (Search for truth), Isten Gyülekezete Misszió, Budapest 1993, 105 o.

Wolf, Johannes de: Leviticus – Bibliai tanulmányok Mózes harmadik könyvéről, Vázlatok a Biblia tanulmányozásához, fordította Kövi Attila (Schaduwen van het licht), Iránytű Alapítvány, Gödöllő 1993, 84 o.

Zeitler Gabriella és Soósné Temesváry Klára: Az örök történetek útjain – Bibliai rejtvényjáték I-II., Calibra, Budapest 1993, 51 o.

Zöld rétek dala – Válogatás a Zsoltárok Könyvéből, imádságos elmélkedésekkel, fordította Dulka Erika, Alexandra, Pécs 1993, 78 o.

  

 

Szabolcska Mihály
Uram, maradj velünk!

          

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?

tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

 

 

 

Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!

 

Istvándi történetéhez

 

ÁROKHÁTY BÉLA
1890-1942
zeneszerző, orgonaművész, orgonatervező, karnagy
79 éve halt meg

 

Dr BUCSAY MIHÁLY
1912 - 1988 - 2021
33 éve halt meg

 
Garai Gábor Jókedvet adj

Garai Gábor: Jókedvet adj

                  ennyi kell, semmi más

   Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
   A többivel megbirkózom magam.
   Akkor a többi nem is érdekel,
   szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
   Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
   nem kell más, csak ez az egy oltalom,
   még magányom kiváltsága se kell,
   sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
   ha jókedvemből, önként tehetem;
   s fölszabadít újra a fegyelem,
   ha értelmét tudom és vállalom,
   s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
   S hogy a holnap se legyen csupa gond,
   de kezdődő és folytatódó bolond
   kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
   ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

  

 

 

Dr. LAJTHA LÁSZLÓ
1892-1963-2021
58 éve halt meg

 

Protestáns Graduál

 

Dr FEKETE CSABA

 

 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok egy zsoltárpárjának tanulságai
 Fekete Csaba: A délvidéki graduálok és a viszonyítás megoldatlanságai (délvidéki graduálok: bélyei, kálmáncsai, nagydobszai)


látogató számláló

 

Zsoltár és Dicséret

 

Egyháztörténet

 

Tóth Ferentz

 

Történelem

 

Történelem. Török hódoltság kora

 

Dr SZAKÁLY FERENC


történész 1942-1999 - 22 éve halt meg

 

Világháborúk - Hadifogság
Málenkij robot - Recsk

 

Keresztyén Egyházüldözés
Egyház-politika XX.század

 

Roma múlt, jövő, jelen

 

PUSZTULÓ MAGYARSÁG - EGYKE

 

 

ADY ENDRE MAGYARUL

   

   Nem adta nekünk az Isten,

   Hogy ki szeret, az segítsen,

   Sohasem.

 

   Magunk is ritkán szerettük,

   Kikért szálltunk hősen, együtt,

   Valaha.

 

   Valahogyan bajok voltak,

   Lelkünknek, e toldott foltnak

   Bajai.

 

   Egyformán raktuk a szépet

   Barátnak és ellenségnek,

   Mert muszáj.

 

   Egyformán s mindig csalódtunk,

   De hát ez már a mi dolgunk

   S jól van ez.

 

   S szebb dolog így meg nem halni

   S kínoztatván is akarni:

   Magyarul.

 

 

KARÁCSONY ÜNNEPÉRE

 

HÚSVÉT ÜNNEPÉRE

 

PÜNKÖSD ÜNNEPÉRE

 

Gyerekeknek - Bibliai Történetek
másolható, nyomtatható

 

WEÖRES SÁNDOR

A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát. 

 

 

A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal                      Oldal tetejére          látogató számláló

 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77