Gy.T.!
Két igét olvastam fel előttetek a Szentírásból. Egymást kiegészítő két ige ez. Az egyik arról beszél, ami mindnyájunk életé megkeseríti. Teljes bizonytalanságban élünk. Nem vagyunk urai az életünknek. Nem tudhatjuk, mit hoz a holnap. Egyik percről a másikra nem vagyunk biztonságban. Sem a napot sem az órát nem tudjuk, amikor ebből az életből el kell mennünk. A halál ragadozó vadállatként tör reánk. Elszakítja férj mellől a feleséget. A gyermek mellől az édesanyát, az anya mellől a gyermeket. Védekezhet-e a kicsi madár a nagy ragadozó ellen, amikor az kirabolja fészkét? Nem, mivel erőtlenebb, semmit sem tehet.

Így történt e koporsóban nyugvó nőtestvérünk esetében is. Hitvestársa, te nem tudhattad, amikor 14 esztendővel ezelőtt boldog reménységgel indultatok közös utatokra, hogy az ilyen rövid lesz. Nem tudhattad azt sem, amikor pár nappal ezelőtt otthonotokból elindult, hogy utolsó földi útjára indul. Nem tudhattad te, Édesanya, hogy egyetlen gyermeked hamarabb ér földi életútjának a végére, mint te. Leánya, unokái: ti sem tudhattátok, hogy ilyen rövid ideig örülhettek csupán az édesanya jóságának, a nagymama szerető szívének… Valóban úgy van: sem a napot, sem az órát nem tudjuk, amelyen el kell mennünk és mindent itt kell hagynunk.

Az ige ezért figyelmeztet: „Legyetek készen!” de mit használ a készenlét, mondhatnák sokan. Miért készülni arra, ami úgyis eljő? Legjobb nem is gondolni rá, úgyis mindig készen lehetünk a legrosszabbra! Ezzel szemben a hit hármas vigasztalást talál Isten kijelentésében.

I.
Először: Isten Ura a halálnak és a holtaknak is. a Heidelbergi Káté 1. kérdés-felelete olyan szépen egybefoglalja a hit vigasztalását: „Akár élek, akár halok, nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok…” Az az Isten közelít meg a halálban is, aki életünket is hordozta. Aki felelősen élt, annak a számára a lezárás nem lehet meglepetés. „Zordon, de óh, nem, nem lehet az gonosz, mert a Te munkád” , vallja a költő (Berzsenyi).

Másodszor: a halálra felkészülni annyit jelen, mint Jézus elszólító szavát érteni meg benne. Nem a legrosszabbra, hanem hitünk kilátásaira készülünk. Vele találkozunk, éltünk egyetlen Urával. A jó felkészülés nem más, mint Jézus Krisztussal való barátság.

Harmadszor, a „ti is” kifejezés arra figyelmeztet, hogy Istennek velünk, még itt élőkkel beszél. Testvérünk már az ÚR előtt áll, az ő felkészültségét megítélni Istennek a dolga. Nekünk üzeni Isten, hogy egykor minden ember el kell hogy induljon ezen az úton. Mi is. a mi Istenünk azt akarja, hogy felkészülten, a hit kilátásaival induljunk majd el.

II.
Ezért ad nekünk Isten a bizonytalanságban egy áldott bizonyosságot. Ez pedig felolvasott igénk közül a másodikban van: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van…” Tehát a gyász is, meg a halál is. annyi marad belőlünk e földön, amennyi szeretet volt bennünk. Szeretet Isten iránt és szeretet felebarátaink iránt.

Elköltözött testvérünk szeretetét mutatja, hogy hűséges hitvesként, szorgalmas, dolgos háziasszonyként, a munkában pontos kötelességtudással szolgált a neki adott időben. Embertársai szeretetreméltó asszonyként ismerték és ezért ők is szerették és megbecsülték őt. Hisszük, hogy a mi Istenünk javát munkálta életében, de még halálában is; hiszen nem próbálta hosszas szenvedéssel; hirtelen hozta el földi életének végét. Számotokra, akik számára olyan fájdalmas e megrázó hirtelenséggel történt gyászeset, ez a hazatérés, azt üzeni Isten, hogy még a fájdalom is javatokat szolgálja. Itt nem láthatunk és nem érthetünk meg sok titkot, - de egykor reménységünk beigazolódik, s akkor meglátjátok majd, hogy minden, még a szomorúság is javatokat munkálta.

Ezzel a hittel búcsúzzatok drága hozzátartozótoktól és legyetek készen ti is mindenkor arra a napra és órára, amelyen eljő értetetek is az ÚR. Úgy éljetek, hogy Krisztus Urunk jobbján legyen majd helyetek a feltámadás boldog napján.

Ámen.