„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.”Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16
Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Zsoltár 28,7
… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti." Karl Barth
A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...
Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .
E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben, a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal
2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó
„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
- Dr Bustya Dezső Temetési beszédek I. Ószövetségi textusok
93. NEM ZÁR KI ÖRÖKRE... Jerémiás Siralmai 3,31-33
93. NEM ZÁR KI ÖRÖKRE... Jerémiás Siralmai 3,31-33
93. NEM ZÁR KI ÖRÖKRE…
Alapige: Jer Sir 3,31-33.
Gyászoló Testvérek!
Ha valaki bemegy egy ajtón, ami mögötte be is zárul, félelmet érez. Hiszen rettenetes érzés valóban: így elválasztva lenni mindentől és mindenkitől. Aki belől van, nem jöhet ki, aki meg kívül van, nem léphet be az ajtón. A bezárt ajtó, bármilyen keskeny is, két világot választ el egymástól.
Ajtó csukódik be a halálban is, aki elmegy, amögött bezárul, akik itt maradtak, azok hiába zörgetnek, kiáltanak utána: nem tudják őt visszahívni. El kell engedni a maga útján.
Ennek a szomorúságnak az elviselhetetlen terhe alatt nyögtök Ti is, Gyászoló Testvérek! Becsukódott egy ajtó: elment azon át egy másik világba drága szerettetek, sok ezerbe kerülő gyógyszer, utánajárás sem tudta őt visszatartani. Neki mennie kellett, Ti pedig el kellett hogy engedjétek a kezét.
Mivel is vigasztalhatnálak benneteket Isten gyarló szolgájaként, aki magam is vigasztalásra szoruló ember vagyok? Ne is várjátok ezt tőlem, se senki embertől. Tőlünk, emberektől nem telik az igaz vigasztalás, mivel mindannyian vigasztalásra szoruló emberek vagyunk. Forduljunk azért mennyei Atyánkhoz, Őt kérdezgessük; Tőle kérjünk engedelmes szívet, hogy az Ő feleletét elfogadhassuk.
I.
Isten beszéde elsősorban ezt mondja: ezt az ajtót maga Isten zárta be előttetek. Két külön világban élünk: egyik az ideigvaló, a másik az örökkévaló. Út azonban csak az egyik felé vezet, ajtó csak egyfelé nyílik, ti. befele; innen oda lassanként mindnyájan át kell hogy menjünk, de onnan ide nincs visszatérés. Az ÚR rendelte így, Ő maga zárta be a közajtót a két világ között.
Sőt, még ezt is olvassuk Róla: Az ÚR megszomorít,… veri és szomorítja az embernek fiát. Keresztyén hitünket ez próbálja meg leginkább. Hogy lehet egy ilyen Istenben hinni, aki így választ szét drága kötelékeket, egy meleg családi közösséget, aki megszomorít és akinek sújtó keze reánk nehezedik? Lehet-e „kegyelmes” Istenről beszélni, amikor mi olyan kegyetlennek érezzük a sok bajt, gyászt, elválást, árvaságot? Hogyan bánhat így velünk az az Isten, akiről mindig azt halljuk, hogy szerető Atyánk nekünk? - Ez van, ugye, nem is lehet más a szívetekben, megszomorodott hitvestárs, árván maradt szülők és gyermekek, bánkódó testvérek? Mi más is lehetnek a gyászoló szívekben?
II.
És most mégis arra kérlek Titeket, figyeljetek Istennek a szavára. A Szentírás arra tanít minket, hogy a halálban s a kegyelmes, a szerető Istennel állunk szemben. Lénye megmagyarázhatatlan; földi életünk folyamán kiismerhetetlen. Ki tudná csak azt is elfogadni, hogy „azt bünteti, kit szeret”? Halandó elméje nem érheti fel Őt.…
Mégis: el kell fogadnotok, hogy Ő cselekedte azt is, aminek következtében mélységes fájdalommal van tele a szívetek. Ő az, aki most megszomorított titeket. Szabad könnyeket sírni, úgy azonban, hogy tudjátok: van vigasztalás! Isten azt ígéri, hogy „meg is vigasztal az Ő kegyelmeségének gazdagsága szerint”. Bár most csak a szomorúságot tapasztaljátok, higgyetek abban, hogy jönni fog a vigasztalás is.
Fogadjátok el, Testvérek, hogy szükség van arra, hogy néha az ÚR megszomorítson minket. Ha mindig csak öröm volna az osztályrészünk, gondolnánk-e a másokkal? Bizonyára elfeledkeznénk Istenről is, embertársainkról is. A szomorúság önmagunk megvizsgálására, megalázkodásra, bűnbánatra vezet. A szomorúság próbára teszi Isten gyermekeit, hiszen „az orcának szomorúsága által jobbá lesz a szív”. Szívünk megjobbulását akarja Isten, és ehhez fölhasználja a szomorúságot is. Sorsunk sötétlő árnya közt szent arca rejtezik. Szerető Atyánknak az arca, aki amikor fiát bűntetti, fegyelmezi, maga is könnyezik belülről…
Gondoljatok most arra, gyászoló Testvérek, hogy Isten sokszor adott örömet is. Sajnos, mi egyértelemben azt véljük, hogy az öröm, a szerencse tőlünk van; a bánatért, kudarcért ellenben Istent okoljuk. És ezért vagyunk a próba alatt összetörtek. - Kedves Család, gondoljatok arra, hogy Isten adott örömet is a negyven esztendős életúton, a 15 éves boldog házasságban, drága kincset adott a két drága gyermekben, a munkában, amellyel szeretteiért fáradozott, az ünnepnapok meghitt örömeiben. Sok-sok drága emlék maradt ezek nyomában a szerető szívek mélyében…
III.
Aki ad, annak jogában áll vissza is venni. Isten az élet, minden élet adója, Neki van egyedül joga arra, hogy az Általa rendelt időben azt visszavegye. De az, aki nektek adta drága szeretteteket, hatalmas arra is, hogy egykor visszaadja őt. A bezárt ajtó továbbra sem nyílik föl, ide, ebbe a földi létbe nem jön többé vissza. Ti fogtok sorra őutána menni. Ott lesz majd teljesé a vigasztalás és az öröm. A titkok leple lehull; az érthetetlen érthetővé lesz, és mindnyájan örülhetünk az angyalok és idvezült lelkek örömével!
Minderre maga az ÚR Jézus Krisztus a biztosíték, aki maga is bement ezen az ajtón. Rágördítették a sírkövet, de harmadnapon feltámadott a halálból és nekünk örök életet készített. Aki itt, e földi életben Vele járt, az ott, a bezárt ajtón túl is Vele lesz. Ezzel a vigasztaló hittel vegyetek búcsút szeretett hozzátartozótoktól és mondjuk mindannyian: Isten velünk, viszontlátásra. Ámen.
Szabolcska Mihály Uram, maradj velünk!
Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?
…tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!
Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát.
A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal Oldal tetejére