83. „EMELJÉTEK AZ ÉGRE SZEMEITEKET…”

Alapige: Ésa 51,6.

Kedves Testvérek, gyászoló Gyülekezet!

Szomorúan, földre szegezett szemekkel, megilletődéssel állunk elköltözött testvérünk koporsója mellett. Szívünkben a fájdalom érzése tanyáz; ezernyi emlék elevenedik meg bennünk és mindeniknek a vége egy szomorú sóhajtás: mindez már a múlté. Múlandó életünk vándorútján állomásokhoz jutunk, ahol jólesik hosszabb-rövidebb ideig megpihenni, hogy aztán legyen mire emlékezni öreg napjainkban. Mindez milyen hamar elmúlik! Mire tartósabb pihenőhöz érkeznénk, már lepergett az életünk, mint homokszemek a klepszidrán. Nincs nyugalmunk, nincs tartósabb pihenőnk se ebben a földi életben. Ezért járunk szomorúan az életúton, ezért szegezzük most is a földre szemünket.

Amikor az ige üzenete megszólal, ebben a gyászos órában, Isten azt várja tőlünk, hogy mindez megváltozzék. Azt akarja, hogy gondolataink ne maradjanak itt e földön, hanem lélekben emelkedjünk föl az Ő trónusához. Azért szól így igénk: „Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek a földre ide alá…” Előbb az égre kell tekintenünk, hogy aztán igaz valóságában meglássuk azt, ami itt a földön történik. Csak akkor látjuk át a földi lét értelmét, ha előbb fölemeltük szemünket az égre, és onnan kerestük a választ az élet és a halál nagy kérdéseire.

De az ige mintha csak még fokozná a gyászos érzéseket. Még jobban elmélyíti bennünk a múlandóság érzését. Azért van ez, hogy Isten megláttassa velünk, hogy semmi sincs a teremtett világon, ami maradandó lenne. Nemcsak a mi leheletnyi életünk oszlik szét, mint a pára, de: „… az egek, mint a füst elfognak, és a föld, mint a ruha megavul…” Ez a világ úgy, ahogyan van, pusztulásra ítélt. Amit a bűn csak megérintett, megfertőzött, annak el kell vesznie. De van valami, ami megmarad az ember és világa pusztulása után is, ez pedig Isten szabadítása és igazsága. Ahogyan az ige mondja: „… de szabadításom örökre megmarad, és igazságom meg nem romol.”

Ezt a kettős igazságot többször is megérezte élete folyamán a mi elköltözött nőtestvérünk. Élete virágában volt, amikor már jelentkezett romlandó testében annak a betegségnek a csírája, amely őt sírba vitte. De nem lázadozott, békésen készült az elmúlásra, az átköltözésre. Idős kora a megbékélt öregség verőfényes időszaka volt. Életét bearanyozta az emlékezés. Sokszor lehetett látni, amint virágot vitt a temetőbe olya nagyon szeretett férjének sírhalmára, aki idő előtt magára hagyta őt. Kicsi keresetét megtakarítgatta, hogy hol az egyik, hol a másik gyermekének juttasson valamit. Szinte most is látjuk, amint szelíden bekopogott a családi otthonok ajtaján, az egyház számára félre tett filléreket összegyűjteni. Nem egyszerű hivatalnok volt, de az ige áldott továbbadója, Isten egyszerű bizonyságtevője. Vigasztalást, az ige áldott orvosságát adta tovább mindenütt, ahol csak megfordult.

Szemeit az égre emelte. Onnan nyert erőt sokféle terhének elhordozására. Nagy világégések őt sem kerülték el; legnagyobb gyermeke idegen földön, közös sírban várja a feltámadás harsonáját. Csodálatos volt, ahogyan ez a nőtestvérünk belenyugodott Isten akaratába. Tudta azt, hogy a föld lakósainak így, vagy úgy, de el kell veszniük, mert senkinek sincs közülünk itt maradandó városa.

Ez a mi nőtestvérünk tudta azt, hogy ez a világ elmúlik, és annak kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. Mert minden test fű és minden szépsége, mint a mező virága. Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt rá, de Istenünk beszéde mindörökre megmarad. (Ésa 40,6-8).

Hazaköltözött testvérünk megtapasztalta Isten szabadítását is. Amikor kisebbik fia, aki most köztünk jelen van, hazatért a hadifogságból, özvegy édesanyja vigadva beszélt Isten csodálatos szabadító kegyelméről. De ugyanakkor megérezte Isten igazságosságát is, aki úgy osztogatja ezen a világon a fájdalmat és a megpróbáltatást, hogy a másik kezével be is kötözi a megsebzett szíveket és a fájó sebeket. Ebben a szabadításban és igazságban reménykedve várta aztán a halált betegágyán, és mi hisszük azt, hogy az Úristen részeltetni fogja őt az Úr Jézus Krisztus által szerzett nagy szabadításban és igazságban. Mert Urunk azt akarja, hogy az övéi közül egy is el ne vesszen, hanem örök életet vegyen. Ezt az örök jutalmat, reménységünk szerint, immár el is nyerte a mi testvérünk a meghalt és feltámadott Jézus Krisztusnak kegyelméből.

Minket pedig, akik itt állunk az ő koporsója mellett, arra tanít az élete, hogy emeljük fel szemünket az égre, és ezután így nézzünk mindent, ami ezen a földön mivelünk történik: Isten oldaláról. Meg kell látnunk azt, hogy e földi életben semmi maradandó dologgal nem bírunk. Semmink sincs, ami örök értékkel bírna. Még az ég és a föld is elmúlik. De van valami, ami mindörökre megmarad, és ez Istennek a szabadítása, amelyet nekünk is megadott a Jézus Krisztusban, és az az igazság, amelynek minket is részeséé tett Ő általa.
Ebben a reménységben búcsúzunk a mi elköltözött testvérünktől. Ő előre ment, hogy ott várjon szeretteire és mindnyájunkra a túlsó parton: az örök élet honában. Ámen.