77. „SZEMEID TANÍTÓIDRA NÉZNEK…”

- tanítónő-óvónő felett -

Alapige: Ésa 30,19-21a.

Gyászoló Testvéreim!

Nehéz és érthetetlen beszéd ez, amit előttetek felolvastam. Azért nehéz és azért érthetetlen, mert koporsó mellett álltok. Benn egy drága élet, amely a mi fogalmaink szerint nem élet többé. Körülötte milyen mélységes a gyász és a siralom! Hogyan lehetne hát érthető az ige: „Te nép…nem fogsz te sírni többé”? Érthetetlen számotokra, akik egy nép, egy gyülekezet vagytok, egy nagyobb család - és benne egy kis család, amely ha kisebb is a gyülekezetnél, de annál nagyobb a fájdalma. Érthetetlen számunkra az ige szava. Amikor egy egész gyülekezet gyászol, lehetséges-e hogy beteljesedjék rajtunk: „Te nem fogsz sírni többé”? Vagy gondoljunk a kisebb családra, amely a család egybetartó lelkét, összetartó erejét veszítette el. Igaz lehet az ige szava: „Ad nektek az ÚR kenyeret a keserűségben és a nyomorban vizet…” ? Értelmünk ellene mondhat, de mivel mindez Isten ígérete, tehát igazságnak kell lennie. Így hallgassátok azért, mint Istennek hozzátok szóló szavát, hogy belőle vigasztalást merítsetek.

I.
Koporsóban nyugvó Szeretteteket, özv. K.G.-né K.M. testvérünket a tanítói pálya rögös, ám lélekmentő útjára hívta el Isten. Az első indítást erre talán már csíkszeredai otthonában nyerhette, ahol nyolc testvér között ő volt a legkisebb és ahonnan a tanulni vágyás és a tanítani vágyás Nagyváradra szólította. Ott végezte el az óvónőképzőt, hogy azután Istentől rendelt hitvesével, aki szintén tanító volt, a nyárádmente falvainak, községeinek gyermekseregét-ifjúságát tanítsák-neveljék sokéves fáradhatatlan munkával és áldott szolgálattal. És Nyárádmente számos családja, gyermekserege életében valósággá lett a most meghallott ige szava: „… szemeid tanítóidra néznek és füleid meghallják a kiáltó, szót mögötted: ez az út, ezen járjatok!” A K. házaspárra sok-sok szempár nézett fel. Sok figyelmes szív hallgatott a szeretetből fakadó szavakra: Ez az út, ezen járjatok! Boldog lehet az az ember, aki útmutató tud lenni mások számára. Mert Krisztus az Út: nekünk Őreá kell mutatnunk. Minden tanítványának.

II.
Aztán a másokért, népünk nagy családjáért végzett munkából visszavonulva, Tinektek, háznépének: egyetlen fiának, menyének, unokájának szentelte az életét. Levette vállatokról a háztartás gondját, terhét. Szinte csodálatos energiával munkálkodott, fáradhatatlanul. S míg éjt nappá téve fáradozott Érettetek, az arcán örökösen mosolyt hordott. Ilyennek ismertük a nagyobb családban, a gyülekezet közösségében is. Rendszeresen ott volt az istentiszteleten kisunokájával együtt, s alázatosan hallgatta a Legfőbb Tanítómesternek, Jézus Krisztusnak az útmutatását: ez az út, ezen járjatok! Így lehetett az élete Krisztusban elrejtett, megvigasztalt életté!

Az igéből merített hite adott erőt a szenvedések elhordozásához is. Hálásan emlékezett vissza a hű társával töltött 39 boldog esztendőre; és csendes, derült szívvel hordozta közöttetek, Szerettei között a másfél évtizedes özvegységet. És a Gazda kegyelmes volt hozzá: csak élete utolsó hetében kellett súlyos fájdalmakat hordoznia.

Reménységünk szerint most megpihent. Nem ebben a koporsóban, hanem az Ő Fejénél, Krisztusnál. Hitünk vigasztalása szerint a híven szolgálókat a földi munkamezőről hazahívja és maga mellé ülteti a Szolgálat Ura: a mi Urunk Jézus Krisztus!

III.
Tinektek, Szeretteinek ezért szólhat így az eleinte talán érthetetlennek tűnő ige: „Te nép - Isten népe - nem fogsz te sírni többé!” Aki megszomorított, meg is vigasztal, aki megsebzett, az meg is gyógyít téged. „Könyörül rajtad Ő, kiáltásod szavára, mihelyt meghallja, megfelel néked.” Felelete erő és vigasztalás a feltámadás és az örökélet hite által. Így adja nektek az ÚR a vigasztalás kenyerét és poharát, hogy gyászotok által is közelebb kerüljetek az Atya szívéhez. - Ezért a megvigasztalt ember csöndes örömével és az örök élet reménységével vegyetek búcsút drága hozzátartozótoktól A B.F.R.A. Isten velünk, viszontlátásra. Ámen.