„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.”Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16
Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Zsoltár 28,7
… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti." Karl Barth
A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...
Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .
E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben, a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal
2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó
„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
- Dr Bustya Dezső Temetési beszédek I. Ószövetségi textusok
Gy.T.! e koporsó mellett állóknak, nekünk, két ígéretet ad Isten a felolvasott igében. Az egyik az, hogy Isten kedveli az ő népét; a másik pedig az, hogy Ő megszabadítja a szenvedőket. Mindkettőre nagyon szükségünk van, figyeljünk hát erre a kettős üzenetre; szomorúságunkban, gyászunkban gyógyító balzsamot ígér és ad benne az ÚR.
I.
„…kedveli az ÚR az ő népét…”, ez a mai ige első vigasztalása. Vannak olyan emberek, akik tudják ezt. Ezeknek az élete mindig boldog és vidám. Örvendeznek Isten szeretetének. - A mi Urunk és Istenünk azt akarja, hogy most ti is megtudjátok: Ő nagyon kedvel, nagyon szeret titeket. Most talán úgy látjátok: Isten nem szeret titeket, hiszen a halál csapása, a gyász szomorúsága van rajtatok. De ha igazán hisztek Istenben, akkor a keserűségben is meglátjátok az ő kezét. Akkor az ige bizonyságtétele nektek is szól: Azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van. Mert Isten annyira kedveli az ő népét, hogy még a rosszat is javukra fordítja. Sokszor nem vesszük észre ezt. Olykor panaszkodunk, hogy minket nem szeret eléggé Isten. Pedig ismernünk kellene azt az igazságot, hogy nem csak azok Istennek jótéteményei, amiket örömmel fogadunk. Néha szomorúsággal látogat, de az is javunkra van. „Azt bünteti, kit szeret”, szoktuk énekelni egyik kedvelt énekünkkel. Okosan, célszerűen szeret bennünket Isten, mint az olyan szülő, akinek szeretete nem szavakban áll, hanem munkában, fáradozásban, gondviselésben, ápolásban és imádságban.
Isten szeretete hordozta 81 éven át özv. K.S.-né szül. K.A. testvérünket is. Ő volt vele szülőfalujától, gyermekségétől kezdve mindvégig. Gondját viselte özvegységében, 16 éven át, ő adott erőt és egészséget neki, hogy munkájával fenntartsa önmagát, Ő adott hitet, hogy csüggedés nélkül bízzék Isten szeretetében. Jó elmondanunk levetett porsátora fölött a bizonyságtételt: Kedveli az ÚR az ő népét! Elköltözött testvérünk egész élete e mellett a bizonyság.
II.
Igénk másik áldott üzenete az, hogy Isten „… a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg”. Nagyon áldott ígéret ez is. Ebben a földi életben érhet bennünket sokféle baj és szenvedés, betegség, nyomorúság, sokféle megpróbáltatás. De afelől mindig biztosak lehetünk, hogy Isten kegyelme szabadítással fog megajándékozni. Érhet hosszas betegség bennünket is, próbálhat erőnk feletti nagy szenvedés, mint élete utolsó 6 hetében elköltözött Testvérünket érte. Sok szenvedésben lehet részünk, amik között megtapasztaljuk, hogy nem vagyunk egyedül. Isten velünk van és vannak velünk szerető emberi lelkek is, akik gondozzanak, ápoljanak, - mint ahogyan asszonytestvérünk mellett ott volt hálás unokája és unokamenye. Isten gondoskodik szerető lelkekről, hogy azok megosszák velünk életünk terheit, fájó keresztjét.
Érhet az életben gyász és körülvehet a fájdalom keserűsége, mint most titeket. De bármilyen szomorúságok és szenvedések között telik is az életünk, mindig bízhatunk az ÚR ígéretében: Ő a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg!
III.
Isten azt ígéri most nektek, Gyászoló Testvéreim, hogy titeket is megszabadít. A szenvedés és keserűség mélységéből nézzetek hát fel a magasba. Nézzetek fel a golgotai keresztre. Ott van annak a bizonysága, hogy Isten kedveli a ti életeteket is, és titeket is szabadítással dicsőít meg. Annyira kedvel titeket is az Úristen, hogy érettetek is odaadta szent Fiát engesztelő áldozatul. A ti szabadulásotokért is történt ez a nagy áldozat, a kereszt áldozata!
Reá nézzetek és Benne bízzatok! Akkor kesergés helyett nektek is megmutatja a dicsőségnek az útját. Azt az utat, amely ebből a földi siralomvölgyből felfelé vezet, - Őhozzá, fel, az örök dicsőségbe.
Reménységünk szerint koporsóban nyugvó testvérünk immár hazatalált ebbe az örök dicsőségbe. Ezzel a reménységgel vegyetek búcsút tőle, Szerettei (búcsú). Kísérjük hazaérkezését imádsággal Istenünk elé.
Ámen.
Szabolcska Mihály Uram, maradj velünk!
Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?
…tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!
Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát.
A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal Oldal tetejére