65. MÉLYSÉGTŐL A SZABADULÁSIG

Alapige: Zsolt 130.

Gy.T.! Mindenkinek van kedvenc színe, virága, kedvelt éneke. A keresztyén embernek van kedvelt igéje. Minden hívő embernek megvan a maga egy-két biblia verse, vagy igeszakasza. Ez a most felolvasott zsoltár Cs. B. zsoltára volt. Sokszor nyert belőle erőt, biztatást, vigasztalást. Hiszem, hogy e mostani alkalommal is vigaszt ad általa az ÚR. Mert ez a zsoltár a mélységből indul és a szabadulásig vezet. Így hallgassátok hát, Gyászoló Testvéreim!

I.
„A mélységből kiáltok hozzád, Uram! Uram, hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra!” (1-2.v.) Ezt a mélységet, - akár a zsoltáros, - nagyon korán megjárta Cs. B. testvérünk. Mint munkás szüleinek legkisebb, hetedik gyermeke, hamar megismerkedett az élet súlyos küzdelmeivel. Tanúja és részese volt annak a kemény kenyér-harcnak, ami naponként folyik az emberek között. Egyúttal azt is megtapasztalta, hogy a földi kenyér csak akkor táplál, ha azt az Élet Kenyere ízesíti meg. A testvérek hitben, szeretetben növekedtek fel, konfirmáltak; a szülői otthonból mindnyájan magukkal vitték Isten és az embertárs szeretetét. A nehézségek között Istenhez kiáltottak és a kegyelem Istene meghallgatta őket. Áldott tapasztalat ez!

Alig 17 éves volt, amikor kettős veszteséget kellett elviselnie. Előbb a sokat szenvedett édesanyától, aztán egy hónap múlva az édesapától is el kellett búcsúznia; teljes árvaságra jutott. Most jött el igazán az ideje annak, hogy a mélységből kiáltson, hogy vigaszra, erőforrásra találjon.

És ezt a kiáltó szót Isten meghallgatta. Ő ígéri ezt mindnyájunknak: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,15). A gyász terhével tovább kell menni az életúton, új küzdelmek, új feladatok felé. Az apostol szavával mondjuk: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fil 4,13). Tovább kellett mennie Cs.B. testvérünknek is; a mélységből a magasság felé vezető úton. Mesterséget tanult és munkába állott, hogy aztán négy évtizeden át szorgalommal, hűséges helytállással munkálkodjék, előbb a városi Közüzemeknél, utóbb a Kereskedelmi Vállalatnál. Keresztyén ember számára a munka nem más, mint istentisztelet, mégpedig a kívülvalók előtt végzett istentisztelet. Mert Testvéreim, az, hogy ki hogyan élni meg a kegyességét: nem látható; a cselekedetei ellenben láthatók. Ezen méri le a világ, hogy mennyit ér gyakorlatban a keresztyénségünk.

Elköltözött testvérünket úgy ismertük, mint aki a kötelező első mérföldön túl, szívesen járta a második mérföldet is. Ez az, amire minket saját szívünkön kívül senki sem kötelez. Nem lehetett olyant kérni tőle, amit - ha módjában állott, - ne teljesített volna. Nemcsak segített, de szívesen segített, nemcsak szolgált, de mindig mosolyogva, szeretettel szolgált. - Mert tudjuk: a kötelességtudás lehet kényszer is. A jót vidám szívvel, örömmel cselekedni: ez már a keresztyén élet ismertetőjele. Ehhez a szolgálathoz Isten adja az erőt, akihez így imádkozik a zsoltáros: „Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében” (5.v.)

II.
Cs. B. Isten ígéretére bízta magát élete második szolgálati területén: a családi élet mezején is. 40 éve kötött házasságot. Hitvestársában nemcsak hűséges segítőtársat, de hívő, imádkozó testvért is talált. Együtt járték Krisztus iskoláját, amelynek fő tantárgya egymás terhének a hordozása. A keresztyén ember a házasságban ismeri meg, hogy a szenvedélyes szerelem hogyan szelídül csendes, egymást hordozó szeretetté, amikor felismerjük, hogy az élettárs egyben pásztor, testvér, jóbarát és ápolt, akit reánk bíz a Gazda és akire rábízatunk. Cs.B.-ék így hordozták egymást; így dajkálták-nevelték föl az Istentől küldött négy drága gyermeket és így tapasztalták meg, hogy a keresztyén ember nem a munkájából, nem a keresetéből, hanem Isten megbocsátó kegyelméből él. Hogyan is mondja a zsoltár: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg? Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged” (3.v-4.v) . A felülről nyert hit, az igéből vett reménység és a naponként gyarapodó szeretet mindenhez erőt adott mindkettejüknek napról napra és esztendőről esztendőre.

III.
Isten úgy végezte, hogy a munkán és a családon kívül egy harmadik munkamezőt is rendeljen hazatért testvérünk számára; ez a közösség volt, az eklézsia. Előbb az alsóvárosi gyülekezetnek volt hűséges dalárdistája, hitvestársával együtt, utóbb a meggyesfalvi egyházközségnek buzgó presbitere. Sokszor örültünk kezemunkájának: imaházunk karbantartásában, irodahelyiségünk fűthetővé tételén munkálkodott. Isten elöljáróvá tette őt és ebben híven követte mindannyiunk elöljáróját, Jézus Krisztust. A zsoltár üzenete itt már kitágul; az egyéni imádságon túl a közösségre tekint: „Bízzál …az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás. Meg is szabadítja ő Izraelt minden ő bűnéből” (7-8.v).

IV.
Erre a szabadításra tekintünk most mi is, Veletek együtt, fájdalmas szívű szerettei! Kicsi családi körötökön kívül veletek osztozik a szomorúságban az alsóvárosi és a meggyesfalvi gyülekezet minden hívő tagja. - Legyen a Cs. B. zsoltára a mi zsoltárunk is. Gyászunkban imádkozzuk el együttesen: „Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt” (6.v).

Bizonyságot teszünk arról, hogy a reggel eljött, Jézus Krisztus megszületett, felkelt az igazság fényes napja; a halál árnyékának völgyében lakozóknak szabadulást hozott. Van feltámadás, van örök élet, van kegyelem és van békessége a szívünknek.

Ezzel a Tőle nyert vigasztalással vegyetek búcsút drága Szerettetektől (búcsú). - Bízzál Istennek népe, az Úrban, mert bőséges Nála a szabadítás.

Ámen.