59. Ő TUDJA…

- kisgyermek fölött -

Alapige: Zsolt 103,14,l6-17a.

Gyászoló Testvéreim, milyen tehetetlenül állunk meg egy ilyen kicsi koporsó mellett! Mennyi „miért” van a szívünkben, amire szeretnénk feleletet kapni! Ha erre az alig egy éves korban elköltözött kisgyermekre gondolunk, azt kérdezzük: miért volt pici léte állandó küszködés az élet és halál keskeny mezsgyéjén? Miért? Van erre a kérdésre felelet? Igen, Testvérek, van. Az ige röviden ennyit mond, hogy „Ő tudja”. Mi nem tudjuk. Ne is akarjuk kikutatni létünk titkait, Isten azt magának tartotta fenn. Nem is fogjuk tudni soha, míg e testben lakozunk a végső kérdések felelet nélkül maradnak. Ő tudja. Már pedig Ő nem rosszakarónk, nem ellenségünk. Ő tudja a mi formáltatásunkat. Azt is, amit mi nem tudunk, nem láthatunk. Jeremiásnak mondotta az ÚR: Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek… Már az édesanya testében alaktalan testünket a Teremtő keze ismeri, Ő formálja. Ő tudja, hogy az anyagon, a formán mit kell változtatnia. Keze nyomán imádságok születnek, szent várakozás támad. S miután az új élet odabent, az édesanya testében kiformálódik, megszületik. Belesír a világba.

Ezt a kisgyermeket is így formálta, alakította, emberi szemek elől elrejtetten a Teremtő. Vártátok erre a világra való megszületését, mint aki a tiétek: édesanyja és édesapja tulajdona. És most olyan fájdalmas, hogy az a pici szív, amelynek dobogását meghallani vágytatok, megszűnt dobogni. Azonban Isten ezt is mind tudja, megemlékezik róla, hogy por vagyunk. Ha a ruhánkon egy porszem van, ki látja, ki veszi azt észre? Ha az arcunkra száll az anyagnak egy ilyen parányi kis része, mint egy porszem, ki tudja azt? Elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy észrevegyük… Másként van ez az emberi élettel. Akármilyen parányi életről van szó, amelyet a mienknek tudtunk és amelyik elvétetik tőlünk, mekkora fájdalmat tud okozni! Könnyezni kezd bele nemcsak a szem, de a szív is!

De bármennyire is fáj, hogy így kopogtatott be hozzátok a halál, vigasztaljon benneteket annak a tudata, hogy Isten még a porszemről is megemlékezik. Mi is történt? Az, hogy ezen a porszemen, ezen a piciny életen átalment a szél. Isten a maga gyermekét, mint porszemet kapja föl Szentlelke ölelésével. Gyengéden. Mégis, olyan nagy ütést éreztek lelketeken a halállal való találkozáskor. Isten igéje azzal bíztat, hogy Ő számon tartja ezt a porszemnyi, parányi életet is.

Az ő helye nem ismeri többé…Ki tud arról, hogy egy porszemet elkapott egy szelíd szellőnek áramlása? A Teremtő tud róla. Ez a mi keresztyén hitünk biztos ismerete. Isten akkor is ajándékoz, amikor elvenni látszik. A mi életünk csak porszem, de az ÚR kegyelme öröktől fogva való.

E földön feledés a sorsa mindenkinek. Akiért ma vérzik a szív, azt holnapra csöndesen eléfeledik. Lassan Ti is elfelejtitek a titeket ért fájdalmat, Gyászoló Testvérek. Lehet, hogy a szülők soha el nem felejtik ezt az elnyert és rövid idő után visszavett életet. De mások? Bennünket is éppen így elfelejtenek majd. Egy idő után ki tud majd rólunk e temetőkertben járók közül, akik fejfáinkon a neveket olvassák? Isten emlékezetéből egy porszem se hull ki. Ez a kegyelem. Ő megemlékezik rólunk. De nem csak ennyi a vigaszunk, hanem az, hogy a mi kegyelmes Istenünk a Krisztus által örökkévaló országában helyet készít hazahívott hívő és engedelmes gyermekeinek. - Mi hisszük, hogy ezt a porszemet, ezt a kicsi csecsemőt Lelkének fuvallatával magához, az örökkévalóságba vitte és tette le a mindenek Ura, a mi irgalmas Istenünk. Ezért hittel veszünk tőle búcsút. A.B.F.R.A.

Ámen.