53. ÉLETÜNK ÉRTELME

Alapige: Zsolt 89,48-49.

Gy.T.!

A koporsó mellett szomorú, kétségekkel és fájdalmakkal álló ember tanácstalan és vigasztalan. De hitünk és reménységünk szerint a koporsó mellett megáll valaki más is: az élet és halál Ura, a mi Urunk Jézus Krisztus. Kérjük Őt ez alkalommal is, hogy adjon feleletet szívünk kérdéseire és ajándékozzon nekünk vigasztalást igéje által.

A felolvasott igén keresztül három dologban üzen nekünk a mi Urunk. Van ezekben egy szomorú megállapítás, egy feleletre váró kérdés és egy bizalommal teli kérdés. Hallgassuk figyelemmel!
I.
„Mily rövid az élet! Mily semmire teremtetted te mind az embernek fiait!” A ZSOLTÁROS KIRÁLY - Dávid - így sóhajt fel: Az ember élete hetven esztendő, vagy ha több, úgy nyolcvan esztendő és nagyobb része nyomorúság és fáradság… T. S. testvérünk számára ez 71 esztendőt jelentett. Az utolsó két évtizede erőtlenségben telt el; fokozatosan gyengült. Gyermekkorától fogva tapasztalta, hogy milyen semmi ez a földi élet. Az egykori szülői hajlékot 12 gyermek népesítette be; ezek közül csak hatodmagával értek felnőttkort. Az érettebb korba csak hárman jutottak el, most immár csak ketten maradtok. Az egykori népes, ma már nagyon megapadt család története is igazolja, hogy életünk e földön olyan gyorsan tovatűnik, hogy észre sem vesszük. Az évek szárnyon járnak, mintha repülnének. Éppen ezért kell, Testvérek, okosan felhasználni a múló időt. A 90. Zsoltár 12. versében olvassuk: Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! A bölcs szív azt jelenti, hogy életünk napjait tegyük gazdaggá jócselekedetekben, embertársaink iránti szolgálatban. T.S. aa igyekezett élete napjait szorgos munkával tölteni. Miután édesapját elvesztette, alig 10 évesen, igyekezett özvegy édesanyjának segítségére lenni; 14 éves kora óta megszokta a kenyérkereső munkát. Jézus szavát követte: Munkálkodjatok, amíg nappal van, mert eljő az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Testvérek, ha mások javára munkálkodva töltjük napjainkat, akkor a rövid földi élet is áldások eszköze lehet!

II.
„Kicsoda olyan erős, hogy éljen és ne lásson halált s megszabadítsa magát a Seolnak kezéből?”, olvastuk igénkből a válaszra váró kérdést. Könnyű a felelet: Bizony, senki. Önmagát senki meg nem szabadíthatja a haláltól. Amikor eljő az óra, menni kell; mögöttünk minden itt marad.

De van Szabadító. A hívő ember ezzel a reményteljes vigasztalással jár a földön. Mindenkiben lehet csalódni, csak az Istentől küldött Szabadítóban, Krisztusban nem. Azért a hívő ember reménységgel jár a temetőben is. Azzal a hitvallástétellel, hogy „hiszem testünknek feltámadását és az örök életet”. Bizonyságot teszünk arról, hogy nem céltalan az élet, s nem reménytelen, mégha rövid is.

A régiek hagyománya szerint az élet szemléletében nagyon nagy különbség van a hitetlen és a hívő szemléletében. A hitetlen ezt mondja:

Élek, s nem tudom, miért,

meghalok és nem tudom, mikor,

útra kelek és nem tudom, hová, -

csodálkozom, hogy örülni tudok.

Ezzel szemben a hívő ember vigasztalása így hangzik:

Élek és jól tudom, miért:

Isten dicsőségére;

meghalok, de tudom, miért:

hogy gyarlóságom levetkezve dicsőségre formáltassam.

Útra kelek és tudom, hová: Atyám hajlékába.

Csodálkoznám, ha szomorú lehetnék.

Testvérek, van Szabadító, aki a halál hatalmából is kiszabadítja a Benne bízót!

III.
Van az igében egy bizalommal teli kérés is: „Emlékezzél meg rólam!” Milyen nagy dolog, hogy a mi Szabadítónkhoz kiálthatunk ezzel a kéréssel. Akár a bűnbánó gonosztevő a kereszten: Uram, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a Te országodban! Krisztus még ennek a nagyon bűnös latornak is megkegyelmezett. Ígéretet adott neki: Még ma velem leszel a paradicsomban.

Ebben az örök hűségű Szabadítóban, Jézus Krisztusban bízva, reménységgel tekintünk T.S. testvérünk földöntúli sorsára is. Ha földi életében Krisztus kegyelmét megnyerte, nem élt hiába. Élete nem enyészik el a halálban, része lesz a megigazul bűnösök feltámadásában. Ezzel a hittel vegyetek búcsút tőle, Szerettei, a boldog feltámadás reménysége alatt (búcsú). -

Ámen.