52. ISTEN ÚTJÁN - A CÉL FELÉ

Alapige: Zsolt 86,11.

Gy.T.!

Dávid király könyörgésével állunk meg a koporsó mellett, amelyben T. I. aa. nyugszik. Visszatekintünk egy 75 éves életútra, egy négy és fél évtizedes házaséletre, sok kitartó küzdelemre, örömökre és szenvedésekre, hogy ebben a könyörgésben megpihenjen és vigasztalást találjon a lelkünk Így figyeljetek, Testvérek, a felolvasott igének üzenetére, a mi mennyei Atyánk szól mihozzánk!

I.
Ebben az imádságban benne van az egész életünk. Benne van az ifjúságunk: „Mutasd meg nékem a te útadat!” nincs fontosabb dolog, mint az, hogy a sok lehetséges életút közül a lehető legjobbat válasszuk. Ha így tett a mi elköltözött testvérünk, ez nem magától, hanem Istentől volt. Ő mutatja az utat mindannyiunknak. - Benne van az igében a férfikor, a munka, az alkotás ideje is: „…hogy járhassak a te igazságodban…” . az életünknek igazi öröme az, ha Isten igazságában, és nem a mi vélt igazságunkban járunk. - És benne van az öregség egyetlen kéréssé csendesülő vágya: „Teljes szívvel féljem nevedet.”

Jó egy ilyen életutat végigjárni, ahol Isten mutatja az ösvényt. Boldogság egy életet az igazság megismerésének és gyakorlásának szentelni; de a legdrágább mégis az, ha teljes szívvel Isten nevét féljük. Ez az ember rendeltetése. Hitvallásunk, a Heidelbergi Káté is arról beszél, hogy Isten az embert valóságos igazságban és szentségben teremtette, mégpedig azért, hogy az Ő teremtő Istenét megismerje, szívből szeresse, örök üdvösségben vele éljen… Hát ezért volnánk mindannyian ezen a világon.

II.
Ha most az ige fénye ráhull erre a koporsóra, talán ti is sok mindent világosabban láttok, Gyászoló Testvéreim! Másképpen látjátok drága Szerettetek földi életét. Kibontakozik előttetek az az életút, amely a kalotaszegi Sárvásáron kezdődött el, hogy Maroshévizen és Galócáson át ide vezessen, Marosvásárhelyre. T.I. hat testvérével együtt nevelkedett a szülői otthonban; de alig 9 esztendős koráig élhetett a családi kör meghitt melegségében. A történelmi változások szétszórták a szülői-testvéri közösséget. A többiek, mindnyájan, idegen országba, Jugoszláviába kerültek, egyedül ő maradt itt, Erdélyben, keresztszülői gondjára bízva. Nehéz út volt az, amelyen el kellett indulnia, de most már látjuk, Isten útja volt. Hogyan is áll az igében? „Mutasd meg nékem a te útadat…”

Isten utat mutatott: Tanulnod kell, embertársaid javára és örömére. Nemcsak mesterséget tanult, hogy mindennapi kenyerét megszerezhesse, hanem ismereteit állandó önképzéssel bővítette is. Később gyermekeit is erre ösztönözte. - Gyászoló Testvérek! Ahogyan Szeretteteket Isten megtanította - sok nehézség között - az Ő útján járásra, úgy tanít bennünket is egész életünkön át arra, hogy mi is ezzel a könyörgéssel járjunk: Útaid Uram, mutasd meg, hogy el ne tévelyedjem… Ezen a küzdelmes úton nem vagyunk egyedül. Nem csupán az Ember Tragédiája írójának a tapasztalatát éljük át: „Az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga”, - hanem azt is, hogy ezen a küzdelmes úton az életünk kedves lehet Isten és az emberek előtt egyaránt!

III.
Az imádság második kérése ez: „hogy járhassak a te igazságodban”. Nehéz megérteni, hogy mit tartalmaz ez az ima-részlet. Igazság… Mi az igazság? Ahány élet, annyiféle az igazság is, szokták mondani. Emlékszünk Pilátus kérdésére Jézus kihallgatásakor: Mi csoda az igazság? Valaki eljött ebbe a világba, aki elmondhatta önmagáról: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Ez a valaki: Jézus Krisztus. Ő tanít meg bennünket az áldozatos életútra. Arra, hogy ne önmagunknak éljünk.

Drága Szeretteteket 45 éves családi életében tanítgatta erre Isten. Az igazságban járás számára elsősorban azt jelentette, hogy mindent a családért. Mégpedig a kicsiny családért, - és a nagy családért egyaránt. A kis család: a hitvestárs, a két áldozattal felnevelt, taníttatott gyermek: Ti voltatok, gyászban itt maradt szerettei. a nagy család pedig az a munkaközösség, amelyben egyszerű dolgozóként, vagy igazgatóként, megbecsült szakemberként és társadalmi, közéleti egyéniségként egyaránt az embertársra, a többiekre figyelt. T. I.-t saját küzdelmes élete tanította meg a szegény emberek oldalán állni és így járni abban az igazságban, amelynek összefoglalása nem más, mint a szeretet.

IV.
Alapigénk szerint azért kell az Isten utain való járást megtanulnunk, hogy az Ő igazságban járhassunk és teljes szívből félhessük az Ő nevét. Gyászoló Testvérek, az istenfélelem az az egyetlen, ami minden más félelmet legyőz. Akinek a szívében az Isten félelme van, az nem retten meg az emberektől, nem fél a fekete listáktól, sem a mellőzéstől. Annak egy igazi célja van: úgy élni ezt a földi életet, hogy másoknak használjunk, mások arcára mosolyt derítsünk, másokat boldogíthassunk. Az igazi istenfélelem elválaszthatatlan az embertárs szeretetétől. Az ilyen életet nem nyeli el a halál. Nem az életünknek van vége a halálban, hanem csak a múlandóságnak. A földön híven szolgálókra ez élet után Jézus Krisztus által az örökélet boldogsága vár. (Búcsúvétel).

Ámen.