39. JÓ PÁSZTORUNK

- özv. N. Gy.-né, nyd. tanítónő fölött -

Alapige: Zsolt 23.

 

Gyászoló Testvéreim, Keresztyén Gyülekezet!

A búcsúvétel szomorú perceiben nemcsak mi vagyunk a koporsó körül. Velünk együtt megáll mellettünk Valaki, aki földi életében mindig a megszomorodottakat kereste, hogy vigasztalást adjon nekik. Ő tegnap és ma és mindörökké ugyanaz, - az élő Istennek örökkévaló Fia. Ez az ÚR Jézus Krisztus áll meg a koporsó mellett, hogy hitet adjon és megvigasztaljon benneteket és mindannyiunkat. Ő a mi Jó Pásztorunk. Odahagyta mennyei dicsőségét, hogy emberi testben közénk jöjjön és itt a mi hű Pásztorunk legyen. Szerető gondoskodása igazgatja életünket ma is. Úgy munkálkodik, hogy az övéi szükséget ne szenvedjenek soha semmiben. Gondoskodik legelőről, vízről, lelkünk megvidámításáról. Mindenek felett pedig vezet bennünket az igazság ösvényén. Éhségben asztalt terít, s ha könnyezünk, letörli könnyeinket. - Jertek, fájó szívű testvérek, teljék meg szívetek ezzel a vigasztalással!
Ez a zsoltár: hitvallás. Bizonyságtétel arról, hogy milyen nagy kegyelem, ha valaki ebben a földi életben a Jó Pásztorban vetett hitben él. Valóban, Testvéreim, milyen nagy vigasztalás ez: van Gazdám, van gondoskodó, hűséges Pásztorom. Ő gondot visel rólam, ezért nem szűkölködöm, mindenem megvan, minden a javamat szolgálja.

Amikor most visszatekintünk egy szép, hosszas és mégis oly gyorsan elmúló, tovatűnő életre, - az életpályára, amit a koporsóban fekvő édesanya, nagyanya, nagynéni és rokon bejért, alázatos, hívő szívvel mondjuk el: Dávid királynak ez a zsoltár-imádsága lehetett volna özv. N. Gy.-né szül. K. M. testvérünk vallomása is. Ő is elmondhatta szép, hosszas életútján: az ÚR az én pásztorom, aki gondot visel rólam, megáld, vezérel, megnyugtat, s még a rosszat is javamra fordítja. Erről tesz bizonyságot a közel kilenc évtizedes életút, amelyet itt, e múlandó világban bejárt.

„Az ÚR az én pásztorom…” Drága szerettetek jól tudta, mit jelent ez. Pásztori családból indult ez életútra. Édesapja lévita-lelkész, népének egyszemélyben tanítója és lelkipásztora. Három gyermekkel: két fiúval és egy leánnyal áldja meg Isten, és ő mindeniket ugyanarra a szolgálatra szánja: legyetek tanítók, legyetek ti is pásztorok a Jó Pásztor mellett. Testvérek, nincs nagyobb öröm e világon, mint bojtárnak lenni a Pásztor mellett! Ebben a szolgálatban naponként tapasztaljuk, hogy a Gazda „füves legelőkön nyugtat engem és csendes vizekhez terelget engem” . A füves legelő: Isten drága igéje, a lelki kenyér. A csendes víz: az imádság. Aki ezzel a kettővel naponként él, az elmondhatja: Nem szűkölködöm.

Mind a három testvér a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképző intézetében vette az életreszóló ajándékot és feladatot: hogy tanítóként terelgesse a rábízott gyermeki lelkeket a füves legelőkön, a csendes vizek mellé, az igazság ösvényeire.

Drága szeretteteket messzi utakra vezette a Pásztor, de mindig „az igazság ösvényein” hordozta. Hiszen a katedráról mindig az igazság útját mutogatta a szomjas gyermeki lelkeknek. Így vezette először Curtea de Arges-re. Ott töltötte gyakorló éveit. Innen Havadra, majd Szovátára vezette Pásztora. Aztán egy kitérő a pályán: pár évig nevelőnő egy bukaresti családnál; aztán az út visszavezetett szűkebb hazájába, Erdélybe. Maroshévíz, majd Gödemesterháza következik, utána meg Erdőszentgyörgy. Amikor révbe érne, jön a háború sodrása, a menekülés. Maradhatott volna ott, ahol kényelmesebb sors várt volna reá, de ő visszajött Erdélybe. Kibéd lett az újabb állomáshely, itt érte nyugdíjazása, 44 évi szolgálat után…
Szép, hosszas életút. Ki tudná megszámlálni tanítványait? Ki tudná elsorolni, hány jó szakmunkás, mérnök, orvos nyert tőle kisiskolásként indítást az egész életre?
Ezen az életúton társat is rendelt szerettetek mellé a Gazda. Hű gondviselőt, akivel kerek félévszázadon át járhatta csendes békében és örömben az élet vándorútait. És eközben szüntelenül tapasztalta, hogy igaz a Zsoltár szava: „Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt, elárasztod fejem olajjal, csordultig van a poharam.” Isten mindenütt asztalt terített és táplálta a földi és mennyei eledellel egyaránt. Nyugdíjas korában, özvegységében is megvolt kenyere, s hozzá a lélek békesége, csöndes öröme is…

Neki is át kellett mennie a halál árnyékának völgyén is, senki sem mentes ez alól. Fájdalmas volt ez a próba, hiszen elsőszülött gyermekét, 3 évet élet kislányát kellett visszaadnia az őt ajándékozó Úrnak. Fájó űr maradt nyomában a szívben, a seb, amelyet egész életén át hordozott. De Isten nem szíve szerint szomorítja meg az embernek fiát. Ha megszomorít, meg is vigasztal minket az Ő kegyelmének gazdagsága szerint. Drága szeretteteket is megvigasztalta; adott másik gyermeket: fiát, akinek örülhetett, akit fölnevelhetett és aki öreg napjaiban mellette lehetett. És gyermeke után másik gyermeket is nyert: menyében, betegségében pedig jóságos gondozót szeretett unokájában. Hogyan is mondja a Zsoltár? „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem.” A vessző és a bot: nem fenyítő eszközök a Pásztor kezében; nem összetörni akar azokkal bennünket, hanem az Ő útain terelgetni…
Ha így, egy egészként nézzük ezt az immár lezárt 88 éves életutat, mi is a Zsoltár szavaival foglaljuk össze a végső tanulságot: „Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján…” Isten jósága és kegyelme vele volt örömben és gondok között egyaránt. Még a végső próbáltatásban is: hiszen rövidre szabott szenvedésnek az útján vitte őt át a múlandó világból az igazi ÉLETbe!

Ebben a testben csak 88 évet lakozott, - senkinek sincs itt a földön örök lakozása, - de a zsoltáros vigasztalása: „Az ÚR házában lakozom hosszú ideig”, - a mi vigasztalásunk is. Gyászoló Szerettei a hazaköltözöttnek: szeretett fia, menye, unokája, távolban élő unokaöccsei és unokahúgai, közeli és távolabbi rokonok, volt pályatársak, jószomszédok és ismerősök: gyászotokban az szolgáljon vigasztalásul, hogy aki híven munkálkodik itt, ebben a múlandó életben, az nem a halálba, az enyészetbe, elmúlásba megy, hanem immár átment a halálból az igazi életbe, az Úr házába, a mennyei dicsőségbe.

Ámen.