37. A HIT LÁTÁSÁVAL…

- S. F. presbiter fölött -

Alapige: Jób 37,20-21.

Gy.T.!

A református keresztyén istentiszteleten az igéről szóló vallomás és bizonyságtétel adja a prédikáció lényegét. Érvényes ez a koporsó mellett is.

Nem tudjuk kimondani ezt a szót, hogy „halál”, csak ha utána ezt is kimondjuk: „élet”. Nem mondhatjuk ki elköltözött testvérünk nevét sem magában, csak úgy, ha utána kimondjuk ezt a másik nevet is: Jézus Krisztus. Az árnyékot csak azért látjuk, mert van fény, s a halállal azért merünk szembenézni, mert van élet; a múlandóról azért beszélhetünk, mert van örökkévaló. 

Az Ótestamentum hívő bölcse is erről tesz vallomást. Nem természeti jelenségről beszél csupán. Nem mindig látjuk a Napot, néha eltakarják a felhők. Ki merné azt mondani, hogy nincs Nap? Ott ragyog a felhők fölött, vonzásában tartja a Földet. Csak éppen nem látjuk. A felhő múlandó: szél fut át az égbolton és újra kiderül. Múlandó az éjszaka is, hiszen hajnal hasad, aranyszínű világosság támad. Múlandó a szenvedés, a baj, de Isten szeretete örökkévaló. Gyászom, fájdalmam fölött ott ragyog Istenszeretete, gondviselése. Minden este leszáll az éj, de tudom, egyszer vége lesz az éjszaka sötétségének. Ez a tudás, ez a biztos ismeret a keresztyén hit lényege. Életemet nem a felhők határozzák meg, hanem a Nap. Isten nem változik; Ő nem lehet más, Benne nincs változás, vagy változásnak árnyéka. Ez a hit határozza meg életfolytatásunkat. Isten beletervezte életünkbe nem csak a napfényt, de a felhőt, a sötétséget, a mélységet is; azonban mindezek által egyaránt a mi javunkat munkálja.
II.
Ha valamiről bizonyságot tehetek e koporsó mellett, akkor erről a minket szerető, a rosszat is javunkra fordító Istenről, a mi szerető mennyei Atyánkról szeretnék vallást tenni; valamint arról, hogy mit jelent Vele járni, Benne hinni; egy hosszú emberi életúton át engedni azt, hogy Ő vezessen, mi pedig engedelmeskedjünk!

S. F. aa. kevés híján 86 éves életutat járt az örökkévaló Istennel. Ennek a szép hosszú életútnak volt sok napsugaras szakasza is. Ilyen lehetett a boldog gyermekkor ideje. Mezőbergenyében nyolcadmagával indult el a munkás, küzdelmes, könnyes-mosolyos emberi életsorsra. Hol vannak a testvérek, a kedves útitársak? Mind előre mentek már, ő maradt itt utolsónak. Idősebbek, ifjabbak mind átmentek immár a múlandóságból az örökkévalóságba. Sok gyász, sok veszteség, sokszor beborult az égbolt, nem látszott a Nap; csak a hívő ember szíve tudta, hogy ott ragyog az égen…

S. F. vándorútja aztán a faluról korán a városba vezetett. Mesterséget tanult, családot alapított, felkészült az életút további szakaszára. Szép, napsugaras út következett. Istentől rendelt imádkozó társával, hitvesével, több mint félévszázadot tölthetett együtt. Otthonukat 51 éven át beragyogta az arany színű világosság, s kivilágított embertársaik felé a szorgalom, szelídség, szerénység és az egymás iráni hűség. Isten dicsősége betöltötte hajlékukat és szívüket, életükből felszállt az ég felé a hála és az istenfélelem.

Ezen a napsugaras útszakaszon is volt borús égbolt felettük: 2 fiúgyermekük közül az egyiktől még egész kicsiny korában elbúcsúztak. Aztán szárnyra kelt a megmaradt gyermek is, aztán meg elkövetkeztek az öregségnek a verőfényes napjai, amikor férjnek és feleségnek egymást kellett gyámolítani, ápolni, segíteni. Ha olykor felhők gyülekeztek, elrejtették a Napot az égen. … Jött utána a szél, amely szétkergette a fellegeket és újra kiderült az égbolt. A Szentlélek szele, az ige vigasztalása ismét és ismét megerősítették őket. Együtt jártak templomba - és együtt mentek a szenvedésbe is. S. F. aa. mozgásképtelenné lett; csendes szívvel és alázattal hordozta ezt a próbáltatását is, hitvestársa pedig a látását veszítette. Milyen nagy szükség volt a hit világosságára, amely szüntelenül biztatta őket: újból kiderül az égbolt! A Nap ott van az égen akkor is, ha olykor nem is érzékeljük.

És most beállt a sötétség, lement a nap… Türelmesen hordozott szenvedés után a halál éjszakája. - Fájó volna, tragikus volna, ha itt be kellene fejeznünk. Keresztyén hitünk azt a bizonyosságot nyújtja nekünk, hogy van világosság a halál éjszakája után is. Nézzetek az égre! Decemberi, téli napon: szépen ragyog a nap. Beborul, jő az éj is: de újból kiderül, megvirrad. Van fájdalom, van halál, - de van reménység, van vigasztalás is, van feltámadás! Urunk dicsősége átragyog sorsunk sötétlő árnyain, ebben a dicsőségbe hazavárja a Gazda a híven szolgálókat!

III.
Ezzel a vigasztalással búcsúzunk S. F. aától. Búcsúzik a hitvestárs; 51 éven át hű kísérője, ápolója, imádságban hordozója. Csak lélekben lehet itt. Számára szolgáljon vigasztalásul az a reménység, hogy a gyász sötétségében is van virradat!

Búcsúznak a kis család tagjai: fia, menye, unokája, akik az utolsó napok, hetek szenvedéseit enyhíteni igyekeztek;

búcsúznak apa- és anyatársa, sógornői, összes közeli és távolabbi rokonok, jószomszédok, ismerősök; búcsúzik az alsóvárosi presbitérium és gyülekezet, amelynek hűséges tagja, tisztségviselője volt (előbb közgyűlési képviselő, majd 3 éven át pótpresbiter, az utóbbi 5 évben pedig presbiteri tisztet töltött be), búcsúznak a szászrégeni kedves ismerősök, fia családjának barátai, kik az utolsó pillanatig mellette állottak. - Hisszük, hogy a koporsó mellett Jézus Krisztus is jelen van. Igéje bíztat: Aki hisz énbennem, ha meghal is, él!

Ámen.