„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.”Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16
Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Zsoltár 28,7
… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti." Karl Barth
A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...
Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .
E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben, a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal
2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó
„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
- Dr Bustya Dezső Temetési beszédek I. Ószövetségi textusok
Gy. T.! A reformátor Kálvin Jánosról írja egy lelkipásztor-költőnk, hogy két arca van. Egyik kemény, sziklaszilárd, a másik pedig alázatos, szelíd. Költeményének utolsó sorai így hangzanak:
„Emezt mi látjuk földi emberek, / Azt csak az ÚR, a csillagok felett”.
Testvéreim, két arca van minden embernek. Az egyik arcunk az, ahogyan bennünket az emberek ismernek; amilyennek mutatjuk magunkat. A másik az, amelyiket csak a Teremtő Isten ismeri. Bizonyára kitaláljátok: ez a mi valóságos, igazi arcunk.
Két arca volt e koporsóban nyugvó testvérünknek, M. J. aának is. Az egyik arc az, ahogyan ti, szerettei ismertétek. El is mondottátok, amikor engem erre a szolgálatra fölkértetek: szorgalmas, feddhetetlen, éjt nappá tevő, munkás életű ember. Szívós, munkabíró, aki egész életét a munkának szentelte. A másik arc: az emberek tekintete elől elrejtett. Mit mondhatunk el erről az arcról? Kevesen láthatták meg ezt. Csendes segítőkészség, árva gyermekek asztalára letett hús-csomag (mészáros korából), úrasztalára küldött korsó borok… áldozatos segítőkészség. Ha emberek előtt nem is, de Istennél mindez nyilván van. Ez volt az ő belső embere, legbensőbb arca.
Sebeket rejtegetett, nem is egyet. Az első az árvaság sebe volt. Öt esztendős csupán, amikor 3 testvérével együtt árván maradnak. Három nap különbséggel, szinte egyszerre veszítik el az édesapát és az édesanyát. A négy árva gyermek a szülőfaluból, Iklandról kettesével rokonokhoz kerül. Testvérünket is két nagybátyja nevelte fel. Így tanulta ki a mészáros mesterséget, kenyérkereső szakmáját.
A második nagy sebe annak megtapasztalása volt, hogy szorgalmas életének nincs folytatása. 24 éves korában családot alapított ugyan és hitvesével közel fél évszázadot, 49 évet tölthetett csendes munkálkodásban, boldog egyetértésben; de nem lehetett édesapává. Ezt az űrt Isten az élettárssal való meghitt és gyöngéd szeretet-kapcsolattal enyhítette. De mint seb, mindig ott maradt a lelkén.
A harmadik sebe a testi fájdalom volt. 14 évvel ezelőtt Isten keze átvitte őt egy nehéz műtéten. Megkapta a figyelmeztetést: készülj haza. De mint egykor a betegségében Istenhez könyörgő Ezékiás király, ő is haladékot kapott; közel másfél évtizedet.
Most pedig alig két hét alatt földi élete befejeződött. Keresztyén hitünk és reménységünk szerint, valóban csak a földi, a múlandó fejeződött be. Isten ígérete szerint, aki benne hisz és Neki engedelmeskedik, az nem a megsemmisülésbe megy, hanem a halálon át az igazi életre.
II.
Igénk arról beszél, hogy Istennek is kér arcát láthatja a Benne hívő ember. Az egyik arc úgy mutatja meg Istent, mint Mindenható Urat. Azt látjuk ebből az arcból, hogy Isten megdorgál, megfenyít, megsebez és összezúz. Gyakran így tapasztaljuk meg Istent. Betegség, gyász, csapás közt a bőrünkön érezzük, hogy Ő az ÚR, nem mi. Jób is átesett ezen a fájó tapasztalaton, hiszen tudjuk, hogy egyetlen napon vesztette el minden vagyonát, s ráadásul 10 drága gyermekét. Csak Isten maradt meg számára. Még ez sem volt elég; a Sátán tovább kísértette: testi egészségét és békéjét is el kellett veszítenie. De Jób akkor is vallotta: mindent az ÚR adott, Neki joga van visszavenni is ajándékait. Áldott legyen az Ő neve… Tudunk-e mi így tekinteni minden sorsban a Mindenhatóra?
Egyszer Isten felénk fordította a másik arcát is, Jézus Krisztusban. Akkor úgy ismertük meg Őt, mint szerető mennyei édes Atyánkat. Az elrejtett, félelmetes Isten közénk jött az Ő Fiában. Karácsonykor emberré lett, Nagypénteken elhordozta érettünk, miattunk és helyettünk a keresztfa kimondhatatlan gyötrelmeit, feltámadásával pedig megszerezte számunkra az Életet, az üdvösséget. Azóta tudjuk, hogy minden bajunkból, bűn-betegségünkből az Ő sebei által gyógyulunk meg.
Testvéreim, látjuk-e már Istenünknek ezt az arcát is? Az igazságos Isten mellett, meglátjuk-e Benne szerető édes Atyánkat? Ha igen, akkor eljutottunk arra a bölcsességre, amely tudja: nem az a boldog ember, akinek mindene megvan, - az az igazán boldog, akit Isten kegyelmébe fogadott. Mert Isten „megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak”.
Adjunk hálát Istennek, hogy Hozzá hazatért testvérünk életén át még jobban megismertetett bennünket Önmagával. Kegyelmes Istenünkben, mennyei Atyánkban való hittel és reménységgel vegyetek hát búcsút az elköltözöttől. Ámen.
Szabolcska Mihály Uram, maradj velünk!
Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?
…tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!
Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát.
A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal Oldal tetejére