„Én hiszek az Istenben, mint egy Személyben. Az életem egyetlen percében sem voltam ateista. Én még a diákéveimben elutasítottam Darwin, Haeckel és Huxley nézeteit, melyek teljesen elavult lehetetlen nézetek.”Einstein Albert (1879–1955) modern fizika egyik alapítója, Nobel-díjas:
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. János 3,16
Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Zsoltár 28,7
… „amikor az ember Kálvint olvassa - akár egyetértően, akár fenntartásokkal - mindenütt és minden esetben úgy érzi, hogy egy erőteljes kéz megragadja és vezeti." Karl Barth
A Károli Református Egyetem Hittudományi karán 2009-ben megvédett doktori disszertáció átdolgozott formája...
Az ősgyülekezet vezetője, Jakab a születő keresztyénség egyik kiemelkedő alakja... fontos, hogy Jakab, az Úr testvére méltóbb figyelmet kapjon. A különböző Jakab-tradíciók felvázolása révén…elemzi Jakab teológiáját .
E könyv hézagpótló a hazai tudományos életben, a nemzetközi ku-tatás viszonylatában is újat hoz ...azáltal, hogy újszövetségi teoló-giai szempontból kívánja újra-gondolni Jakab szerepét. L’Harmat-tan Kiadó, 2012 - 283 oldal
2. Evagéliumi kálvinizmus szerk Galsi Árpád Kálvin kiadó
„A Világegyetem teremtésének elve teljesen tudományos is. Az élet a Földön a leg- egyszerűbb formáitól a legbonyolultabbig – az intelligens tervezés eredménye.” Behe Michael J. biokémikus-professzor, a Darwin fekete doboza – Az evolúcióelmélet biokémiai kihívása könyvéből
- Dr Bustya Dezső Temetési beszédek I. Ószövetségi textusok
K.T.! Gyászoló Gyülekezet! Ez a vigasztaló üzenet, amivel az Úristen ebben az órában keresi a mi elcsüggedt szívünket, egy nagy szenvedőnek az ajkán szólalt meg első ízben. Mindannyian ismerjük Jóbot, a Szentírásnak ezt a mélyhitű egyéniségét, aki a legnagyobb testi és lelki szenvedések idején is megőrizte hitét. Pedig még tulajdon hitvese is megelégelte már szenvedéseit s arra bíztatta őt, hogy átkozza meg Istent és haljon meg. Ezekre a káromló szavakra felelt Jób azokkal a szavakkal, amiket az imént hallottatok. És ezekben a szavakban az emberi élet alapállását foglalta össze Istennek ez az igen kedvelt szolgája.
„Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el?” Mindnyájunk életére találnak ezek a szavak. Az Úristen meggazdagítja az emberi életet földi és lelki javakkal, de meg is terheli próbákkal és szenvedésekkel. Különösképpen illenek ezek a szavak erre a mi megbékélt és megnyugodott asszonytestvérünkre, aki nem túl hosszas, de igen súlyos szenvedés után visszaadta lelkét teremtő Istenének és Urának. Elmondhatta ő is, hogy elvette Istentől a jót is, a rosszat is. Olyan volt az élete, mint általában minden élet ezen a múlandó világon. Felnőtt, gyümölcsöt termett és érlelt, utána meg visszatér az anyaföld ölébe. Így van ez, jól tudjuk, a természetben is. Vannak ágak, amelyek még erőseknek, reménytől és élettől duzzadónak látszanak, de jön a szél és a vihar, jön a pusztító villámlás és idejekorán letöri és leégeti őket. Ez volt a sorsa ennek a sokat szenvedett asszonynak is. Egyszerű, munkás élet volt az övé, s ha azt kérdezné valaki: mondjuk meg egy szóban, hogy kicsoda volt Ő; így válaszolhatnánk: édesanya volt. Milyen keveset mond látszatra ez a szó, s mégis milyen sokat foglal magában. Hiszen van-e ezen a földön nagyobb és szentebb hivatás, mint édesanyának lenni? Gyermeket szülni, felnevelni azt szeretetre, jóságra, engedelmes életre! Van-e szívet melegítőbb öröm ezen a világon az édesanya öröménél, amikor azt látja, hogy gyermekei békességben, egyetértésben, szeretetben élnek egymással? Ennek az édesanyának is, akinek koporsója mellett állunk, - mint annyi más édesanyának is, - ez olt a szent hivatása, ez volt az áldott öröme. És amikor a gyermekeire gondolt és elgyönyörködött abban a szeretetben, amely őket egymással összekapcsolta, elmondhatta azt a bizonyságtételt, amit itt a Jób könyvéből olvastunk: „Elvettem a jót az én Istenemtől!” És elmondhatta azt is, hogy nem élt hiába. Úgy, ahogyan el is mondotta; - ti tudjátok azt, gyermekei, akiket ő szült és akik gyermekei után lettetek gyermekeivé, - hogy ti voltatok az ő meghajlott, megfáradt életének az öröme. A ti szeretetetek, szolgálatkészségetek fényében, ha földi szemei idejekorán el is homályosodtak, áldott látásra nyíltak meg benne az Istenben való hitnek és bizodalomnak látó szemei. Milyen drága volt neki ez a látás! Mennyi erőt adott neki az utolsó harcnak a megküzdésére, míg legyőzte magában a halál félelmét és bűnbánattal, alázattal és engedelmességgel készült Megváltó Urával való találkozására és az Előtte való számadásra!
Isten akaratából betelt rajta az igének a második fele is. Hirtelen jött rá a súlyos betegség; az a pillanat, amikor a rosszat is el kellett vennie az ő Urától, Istenétől. Úgy adta neki az Úristen ezt a nehéz szenvedést, mint életének utolsó nagy próbára tételét: vajon hű marad-e? Tudja-e béketűréssel hordozni keresztjét? Rá tudja-e bízni életét egészen Megváltó Urára, aki az övénél sokkalta nagyobb szenvedéssel váltotta meg a bűnös emberiséget az örök kárhozattól?! És ezen a megpróbált asszonyon is betelt a Jób állhatatosságáról szóló bizonyság: „Mindezekben sem vétkezék … az ő ajkaival”.
Elvette a jót és elvette a rosszat is, még itt, ebben a földi életben. Boldognak mondhatjuk, mert itt, a földön szenvedett, hogy a síron túl - reménységünk szerint - örök boldogságban, üdvösségben legyen része. Amint Jakab apostol szavain keresztül is vigasztal minket ez ige: „Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, amit az ÚR ígért az őt szeretőknek” (Jak 1,12). Ebben a reménységben vesznek búcsút drága szerettüktől gyermekei, menyei és veje, testvére és unokái, valamint mi mindannyian , akik utolsó földi útjára elkísérjük őt. Az a reménység táplál bennünket. Hogy nem örök ez az elválás; lesz áldott találkozásunk vele is mennyei Atyánknál, ahol hitünk szerint mindnyájan elvesszük a számunkra elkészített legfőbb jót: az örök üdvösséget.
Addig is, nekünk, itt maradottaknak azt üzeni Isten, hogy amíg időnk van, élő hittel és buzgósággal munkálkodjunk; félelemmel és rettegéssel vigyük véghez a mi idvességünket. Ti, gyermekei, rokonai, szerettei: úgy szeressétek és becsüljétek egymást, ahogyan ő szeretett benneteket és engedjetek annak az intésnek, amelyet olyan nagyon a lelketekre kötött utolsó szavaiban is. Hiszen az ő töredékes szavain át is Krisztus Urunk szava hangzott, aki így búcsúzott tanítványaitól: „Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” Mert a szeretetnek és a megbocsátásnak az útja az egyetlen út, amelyen járja békességünk lehet Istennel és egymással, míg majd e földi élet után elérjük a tökéletességet.
Ámen.
Szabolcska Mihály Uram, maradj velünk!
Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk…
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár,
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?
…tied a tél Uram, s tiéd a nyár,
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!
Üdv a Olvasónak! Regards to the reader! Grüsse an den Leser!
Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.
A bűn nem akkor a legveszedelmesebb, mikor nyíltan és bátran szembeszegül az erénnyel, hanem mikor erénynek álcázza magát.
A református keresztyénséget úgy tekintjük, mint a lényegére redukált evangéliumi hitet és gyakorlatot. Ez a szemünk fénye. De mint minden magasrendű lelki tömörülés, ez sem mentes a deformálódás és a korrumpálódás veszélyétől, amint továbbadja azt egyik nemzedék a másik nemzedéknek, egyik nép egy másik népnek. A Kálvin-kutatók kongresszusai arra hivatottak, hogy segítsenek megőrizni és megtisztogatni a református teológiát és a református egyházat az elmocsarasodástól. Dr Bucsay Mihály Előre Kálvinnal Oldal tetejére