23. A KÖZÉLET EMBERE

Alapige: Nehém 5,19.

Gy. T.! A koporsónál általában emlékezünk. Arra, akit ismertünk, szerettünk. Emlékezik egy kicsiny közösség: a család. És gyakran emlékezik egy nagyobb közösség is: a falu népe, a társadalom. Ennél a koporsónál igazán áll ez. B. T. -ra nem csupán szeretteinek kicsiny köre emlékezik. Benne nem csupán a szeretett gyermeket, a pótolhatatlan édesapát, a szeretett rokont siratjátok. A nagyobb közösség is gyászolja munkás, hasznos, alkotó tagját. Így emlékezünk Isten igéjének a világosságánál, s egyben kérjük Urunkat, hogy adjon vigasztalást a fájdalmas veszteségben.

I.
Mindannyiunk előtt ismert tény, hogy amilyen könnyű bírálatot gyakorolni, éppen annyira nehéz becsületesen helyt állni őrhelyünkön. Mennél fontosabb hivatást tölt de valaki, annál több kritikának van kitéve. A közhivatalt viselő ember nem kerülheti el a bírálatot. Minél több embernek minél fontosabb érdeke fűződik ténykedésünkhöz, annál élesebb szemmel figyelik tevékenységünket. Az érdekek olyakor összeütköznek egymással. Ilyenkor az ítélet gyakran kárhoztatássá válik valamelyik érdekcsoport részéről. Ezért nem könnyű és nem kívánatos a közéleti munka. Különösen nem az a változások, átalakulások korában. Olyankor, amikor a lehetetlenségek és tehetetlenségek között kígyózik az út. A közéleti ember nemcsak jót tehet, de végtelen nagy károkat is okozhat. Drága, nagy intézmények mehetnek pusztulásba a keze alatt. Sok könnyhullatás és jajszó tapad egy-egy könnyelmű, felelőtlen elöljáró tetteihez. Közhivatalra az való, aki isteni küldetésként fogja föl megbízatását. Aki fölül tud emelkedni az apró egyéni érdekeken a közösség érdekében. Csak az az ember való közhivatalra, aki nem vár hálát, s nem enged a korrupció kísértésének. Aki nem azért dolgozik, hogy emberek dicséretét tányérozza be. Aki nem becsüli le, de túl sem becsüli az emberek ítéletmondását. Aki, mint Nehémiás, tisztában van azzal, hogy Isten mindent számon tart; Előtte kell egy kor megállnunk. Az ilyen ember mindig arra gondol, hogy Isten kárhoztatását ne vonja magára. Aki mindent híven és becsülettel végez, annak vallomása egyezik az ige szavaival” Emlékezzél meg rólam, én Istenem, javamra, mindarról, amit én e néppel cselekedtem!” Ki az közülünk, akinek ez lehet az imádsága?

II.
B. T. maga sem gondolhatta, hogy Isten őt valaha közéleti szolgálatra rendeli. A Székelyvajában született gyermek világrajötte öröm volt, mint általában minden születés. De az öröm ebben az esetben nem sokáig tartott. Az édesapa alig 4 esztendeig örülhetett gyermekének; hamar visszahívta őt az ÚR e földi munkamezőről. Az özvegy édesanyára nehezedett gyermeke felnevelésének a gondja. De segítségül jött a másik édesanya, az iskola, amint nevezni szoktuk: az alma mater. Ravatalon fekvő testvérünk esetében ez a Marosvásárhelyi Református Kollégium volt. Akiket ez az iskola nevelt, bárhová is kerültek az életben, megállták a helyüket. Innen vezetett atyánkfia útja Kolozsvárra, az egyetem matematika-fizika fakultására. Pedagógusi, tanári pályára indult.

De az életünk nem olyan egyenes vonalú, mint gondolnánk. Olykor pályamódosítás révén, még az űrhajók is megváltoztatják az útjukat. B. T. életében is történt néhány pályamódosítás. Koronkai rövid tanárság után a textilgépgyári évek következtek. Aztán egymás után kapta a különféle társadalmi megbízatásokat. Közéleti férfiúvá lesz, aki tanulmányait külföldön folytatja. Aztán hazaérve lapszerkesztő, társadalmi munkás, újra főiskolai hallgató és igazgató - egyszemélyben. Mindezek mellett férj és édesapa is. Milyen kevés marad olykor egy emberből a kicsiny közösség, a család számára! Így van ez; aki többrebizatást nyer ez életben, annak a nagyobb közösségre kell elsősorban tekintettel lennie.
Ilyen ember volt Nehémiás. A fogság maradék népével tért haza Izrael földjére. Mit látott? Rombadőlt várfalakat, pusztulást. Sírva fakadt a szent város láttára. De nem tétlenkedett. Vakolókanalat és fegyvert vett a kezébe és elkezdte hittel az újjáépítést. A munka befejezésekor felszállott fohásza a Mindenhatóhoz, ahogyan azt igénkben hallottuk: (Textus).Nehém 5,19.

III.
Isten megemlékezik a híven szolgálókról. Mi is emlékezni gyűltünk össze a koporsó mellé. Aki a mienk volt, azt emlékezetünkben megőrizzük mi is. Drága szerettetek mindig ott lesz veletek, a szívetekben. - De ennél fontosabb az, hogy Isten is megemlékezik rólunk. Megemlékezett felőlünk, elveszettek felől és érettünk adta egyszülött Fiát. Az Ő kereszten való szenvedés és halála árán van bűnbocsánatunk és üdvösségünk. Ennek a drága Megváltónak, Jézus Krisztusnak a tanítványai vagyunk az Ő parancsa így hangzik hozzánk: Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.Az utolsó ítéletben tőlünk is számon kéri Urunk, hogy tudtunk-e enni adni az éhezőnek, italt adni a szomjazónak, felruházni a ruhátlant, meglátogatni a beteget, a fogolyt? Tudtunk-e jót cselekedni, Őt nem csupán szóval, de cselekedettel követni? Boldog az, akinek akkor is ez lesz vallomása, amit ma hallottuk Isten örök igéjéből: „Nehém 5,19.(textus)”. - Búcsúvétel.

Ámen.